Zuhatagi Tigris

Kadis

2012-01-27T22:51:00.005+01:00

1945. január 27-én szabadították fel a szovjet csapatok a leghírhedtebb náci koncentrációs lágert, az auschwitzi haláltábort. Az Oszwieczim (német nevén Auschwitz) melletti `halálgyárat` Lengyelország német-orosz leigázását követően, 1940-ben állította fel az SS-parancsnokság. A kezdetben munkatáborként is működő auschwitzi tábort a tömeges megsemmisítés céljára alakították ki: az auschwitzi törzstáborban és a hozzá tartozó, 1942-ben kiépült Birkenauban, valamint Majdanekben építették fel az első gázkamrákat. A zárt kamrába beengedett Cyklon B gázzal végrehajtott népirtás első áldozatai 1942 márciusában szovjet hadifoglyok voltak. Az auschwitzi német adminisztráció fennmaradt iratai és más, újabb kutatások szerint a táborkomplexumba hurcoltak – nem a megöltek – száma összesen: 1 041 000 volt, közülük Lengyelországból 300 000, Görögországból 55 000, Németországból 69 000, Hollandiából 60 000, Franciaországból 69 000, Szlovákiából 27 000, Belgiumból 25 000, Magyarországról 436 000 embert deportáltak. 1942, a tömeges népirtás programszerű megkezdése után Auschwitz az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált. Az akkortól érkező tömegek már nem kaptak számot sem, 70-75 százalékukra az azonnali halál várt. Ez az oka annak, hogy az adatok becsültek és eltérőek. Az auschwitzi múzeum 1,1 millióra teszi az Auschwitzba irányított európai zsidók számát, de akár 1,5 millióan is lehettek. Többségük elpusztult. Négy év alatt napi átlagban 3500-4000 deportáltat gyilkoltak meg. Az emberek tervszerű megsemmisítése csak 1944 késő őszén ért véget. Amikor 1945 elején a szovjet csapatok elérték a tábort, alig több mint hétezer foglyot, többségében végsőkig legyengült nőket és gyerekeket találtak ott. 2005. november 1-jén az ENSZ-közgyűlés nemzetközi emléknappá nyilvánította január 27-ét. A határozat szerint az emléknapot ezentúl minden évben megtartják.

A kaddis (a héber-arámi szó jelentése: szent) imát sokan, tévesen gyászimádságnak tekintik, holott az egyértelműen Isten dicsőítéséről szól. A tévedés onnan ered, hogy a gyászolók is ezt szokták elmondani a zsinagógában. Valójában azonban a gyásszal sújtott hozzátartozók ezzel csupán azt szeretnék kifejezésre juttatni, hogy súlyos fájdalmuk ellenére sem veszítették el hitüket - írja Raj Tamás.

A kaddis ima magyar fordítása:

Dicsérjük és magasztaljuk az Ö nagy nevét, ámen, az Általa teremtett világban, s teljesedjék be uralma a mi életünkben és napjainkban, s Izrael egész háza életében, mielőbb, s mondjátok együtt: úgy legyen.
Legyen az Ő neve áldott mindörökké.
Legyen áldott, tiszteletteljes, fenséges, dicsőséges és magasztos az Ő szent neve, aki áldásra méltó.
Áldott Ő!
Minden valaha elmondott áldásmondásnál, ódánál, himnusznál és vigasztaló éneknél emelkedettebben (a megtérés szombatján: és magasztosabban), s mondjátok együtt: úgy legyen.
Legyen nagy békesség és élet számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen.
Aki békét szerez a magasságban, Ő teremtsen békét számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen.

Megosztás

Most már aztán jól kinézek...

2012-01-21T08:07:00.001+01:00

Mi lesz abból, ha keresztezzük Latin Amerikát és a Caminót?

Ez:

Megosztás

Létszomj

2012-01-01T22:09:00.001+01:00

Másként kell élni az életünket, ha a legrosszabb hibát, a létszomjat szeretnénk levetkőzni. Az élet folytonos akarásának legyőzése azáltal lehetséges, hogy nem feledkezünk bele a szenvedéseinkbe, és nem magasztaljuk fel azokat, nem tápláljuk általuk bosszúvágyunkat. Az önuralom elvezet a megbocsátáshoz és a belső harmónia megtalálásához.

Aki a tudás, gazdagság, hatalom vagy az élvezetek halmozásával akarja megmenteni az életét (Mt 16,25), azt szintén az létszomj kínozza. A halál félelme azzal fenyegeti, hogy kiesik a dolgok irányításából, hogy számára elrettentő erők kiszolgáltatott játékszerévé válik. Pedig a halál természetes. A kultúránk menekül tőle, a jelenléte szinte irritál bennünket. Nem találkozunk halottakkal, vagy a meghalás folyamatával. Megfelelő személyzet pillanatok alatt elsöpri a szemünk elől bárhonnan - kórházi zárt osztályok belügyévé teszi. Azt képzeljük: a vele való szembesülés megakadályozza, hogy élhessük a kötelességeinkkel teli, mégis sok kellemes pillanatot tartogató életünket.

A bisztami Ba Jazid tanítványai körében ült a mecset kertjében, egyikük így szólt:
- Volt idő, mikor csak Isten létezett, és semmi más.
- Akárcsak most - felelte Ba Jazid.

Megosztás

Zűrös és szerethető

2011-12-30T10:08:00.001+01:00

Ez a bejegyzés egy, "a sebezhetőségről" szóló előadás összefoglalása.

A kapcsolat miatt vagyunk itt. A kapcsolat ad értelmet és jelentést az életünknek. Az ember így van kitalálva biológiailag.

Ha a szeretetről kérdezem az embereket, az összetört szívekről beszélnek. Ha a valahová tartozásról érdeklődöm, legfájdalmasabb tapasztalatukról, a kiközösítésről beszélnek. És ha a kapcsolatról kérdeztem az embereket, a történetek annak hiányáról szóltak. Így hát elég gyorsan beleütköztem valamibe, ami megoldotta a kapcsolat rejtélyét. Kiderült, hogy nem más, mint a szégyen.

A szégyen nem más, mint félelem, hogy a kapcsolat megszűnik. Van bennem valami, ami, ha mások tudják vagy látják, érdemtelenné tesz a kapcsolatra? Ami elmondható róla még, hogy univerzális, mindannyiunkban megvan. Csak azok nem tapasztalják meg a szégyent, akik nem képesek empátiára vagy emberi kapcsolatra. A szégyen mögött pedig nem más van, mint a "nem vagyok elég jó, nem vagyok megfelelő, nem vagyok elég vékony, nem vagyok elég gazdag, elég szép, elég okos, elég jó pozícióban". Emögött pedig nem más van, mint a sebezhetőség kínzó érzése, hogy ahhoz, hogy létrejöjjön kapcsolat, engednünk kell, hogy lássanak minket igazán.

Nagyon nem szeretem, hogy sebezhető vagyok.

Vettem az embereket, akiket megkérdeztem, és beosztottam őket két csoportba. Az egyikbe azokat, akik értékesnek gondolják magukat, akiknek az az érzése, hogy szeretik őket és tartoznak valahová; a másik csoportba meg azokat, akik mindezért csak küzdenek, akiknek sokszor kérdéses, hogy egyáltalán elegek-e.

Egyetlen változó választja el azokat, akik egyértelműen úgy vélik, hogy szeretik őket, és tartoznak valahová, azoktól, akik csak küzdöttek ugyanezért. Ez pedig az, hogy azok, akik szeretettel és valakihez tartozással telinek élik meg a világot, hiszik, hogy érdemesek a szeretetre és a valakihez tartozásra. Ennyi. Hiszik, hogy érdemesek rá. Számomra azt volt a legnehezebb megérteni, hogy az nem enged minket kapcsolatot teremteni, hogy félünk attól, hogy nem érdemeljük meg a kapcsolatot.

A teljes szívvel élő emberek abban a meggyőződésben vannak, hogy érdemesek.

(1) Az volt a közös bennük, hogy volt bennük bátorság. Ezeknek az embereknek tehát volt bátorságuk, vagy másképp fogalmazva, volt merszük tökéletlennek lenni. (2) Együtt mertek érezni előbb magukkal, és aztán másokkal is. (3) Volt kapcsolatuk, és - ami a legnehezebb - hitelességük eredményeképpen képesek voltak lemondani arról, hogy milyennek kellene lenniük, azért, hogy önmaguk lehessenek. Mert a kapcsolatokhoz ez elengedhetetlen.

Volt még egy közös tulajdonságuk: teljes mértékben elfogadták, hogy sérülhetnek is. Mert hitük szerint éppen ami sebezhetővé tette őket, az tette őket széppé. Nem állították, hogy a sebezhetőség kényelmes dolog, de azt sem, hogy kínzó tapasztalat. Csak azt mondták, hogy szükséges. Arról beszéltek, hogy késznek kell lennünk arra, hogy először mondjuk ki, hogy "szeretlek". Késznek arra, hogy megtegyünk valamit, noha nincs garancia. Késznek arra, hogy nyugodtak maradjunk, amíg várjuk, hogy az orvos visszahívjon minket a szűrővizsgálat után. Ezek az emberek hajlandóak energiát fektetni egy-egy kapcsolatba, ami lehet, hogy sikerül, de az is lehet, hogy nem. És úgy vélték, hogy ez nagyon fontos.

Küszködöm. Tudom, hogy a sebezhetőség van valójában a szégyen és a félelem mélyén, és az érdemességért folytatott harc mélyén is, de ugyanakkor úgy tűnik, a sebezhetőség a gyökere az örömnek, a kreativitásnak, a valahová tartozásnak és a szeretetnek is. Vannak olyan emberek, akik ha felismerik, hogy a sebezhetőség és a gyengédség fontos dolgok, feladják a játszmájukat, és átadják magukat ennek a felismerésnek.

Eltompítjuk a sebezhetőségünket amikor pl. visszahívásra várunk. (Vicces volt: egyszer kiírtam a Twitterre és a Facebookra, hogy "Hogyan határoznák meg a sebezhetőséget mint olyat? Mikor érzik magukat sebezhetőnek?" Másfél óra alatt érkezett kb. 150 válasz.)

- Amikor meg kellene kérnem a férjemet, hogy segítsen, mert beteg vagyok, és friss házasok vagyunk.
- Amikor szerelmeskedni szeretnék a férjemmel; amikor szerelmeskedni szeretnék a feleségemmel.
- Amikor elutasítanak. Amikor el szeretnék hívni valakit valahová.
- Amikor várom, hogy az orvos visszahívjon.
- Amikor kirúgnak, vagy éppen amikor ki kell rúgni valakit...

Sebezhető világban élünk. Az egyik módja annak, hogy kezelni tudjuk a dolgokat, hogy eltompítjuk a sebezhetőséget.

Nem lehet megválogatni, mely érzelmeinket tompítjuk el. Nem lehet azt mondani, ez itt a rossz része. Itt van a sebezhetőség, a gyász, a szégyen, a félelem és a csalódás: na ezeket nem szeretném érezni. Akkor kérnék szépen egy pár sört és egy diós-banános muffint...

Nem lehet a kemény érzéseket eltompítani, csak ha az érzelmi életünket, az érzelmeinket is eltompítjuk. Nem lehet szelektíve tompítani. Úgyhogy ha eltompítjuk a rosszakat, eltompul az öröm érzése is, a hálateltség érzése is és a boldogságérzetünk is. És akkor persze rosszul érezzük majd magunkat, és keresünk majd valami célt, értelmet, és majd megint sebezhetőnek érezzük magunkat, és akkor majd megiszunk pár sört, és megeszünk egy diós-banános muffint...

Az egyik dolog, amin szerintem megéri elgondolkoznunk, hogy miért és hogyan tompítunk. Nem is kell, hogy szenvedélybetegséggé fajuljon; másképp is lehet: például azzal, hogy a bizonytalan dolgokat biztosnak látjuk. A vallásból, ami régen a misztériumba és hitbe vetett nagy bizalom volt, már bizonyosságok állítása lett. "Nekem van igazam, neked meg nincs. Pofa be!" Erről van szó: csak bizonyosságok. Minél jobban félünk, annál sebezhetőbbek vagyunk, és minél sebezhetőbbek vagyunk, annál jobban félünk. De így néz ki ma a politika is. Nincsenek már valódi viták. Nincs párbeszéd. Már csak vád van.

Hogyan határozzák meg a szégyent a kutatók? A szégyen... "a fájdalom és a kényelmetlenség levezetésének egy módja." A tökéletesre törekszünk, de a dolgok nem így működnek. És - ami a legveszélyesebb - tökéletest akarunk fabrikálni a gyerekeinkből is! Hadd mondjam el, mi a véleményem a gyerekekről. Bennük van a küszködés, már amikor megérkeznek. És amikor a kezünkben tartjuk ezeket a tökéletes kis gyermekeket, nem az a feladatunk, hogy azt mondjuk: "Nézzétek csak meg, hát nem tökéletes? Az a feladatom, hogy ilyen tökéletes maradjon - hogy ötödikesen bekerüljön a teniszcsapatba, és hetedikesen meg egyből az egyetemre." Nem ez a feladatunk. Hanem az, hogy rájuk nézzünk, és azt mondjuk: "Figyelj csak... Tökéletlen vagy, és küszködnöd kell majd - de érdemes vagy a szeretetre és a valakihez tartozásra." Ez a feladatunk. Mutassatok nekem egy így felnevelt generációt, és egyből vége lesz a ma ismert gondoknak.

Úgy teszünk, mintha az, amit teszünk, nem lenne hatással az emberekre. Ezt tesszük a személyes életünkben. Ezt tesszük a céges életben - legyen az leépítés, olajválság, termékvisszahívás - úgy teszünk, mintha az, amit teszünk, nem lenne óriási hatással más emberekre. Én azt üzenem a cégeknek: nem most jöttünk le a falvédőről! Legyetek autentikusak, mondjátok meg a valós okot, és tegyétek hozzá, hogy "Bocsánat. Rendbe hozzuk."

Ahhoz, hogy látszódjunk, hogy mélyen, igazán lássanak minket, hogy sebezhetőnek lássanak; ahhoz, hogy teljes szívünkkel szeretni tudjunk, noha nincs semmi garancia, hogy a hála és az öröm érzéseit megélhessük, a félelem közepette, amikor elcsodálkozunk: "Szerethetlek-e ennyire egyáltalán? Hihetek-e mindebben ennyire szenvedélyesen? Lehetek-e ennyire határozott mindezzel kapcsolatban?" Ahhoz, hogy meg tudjunk állni, és ahelyett, hogy túldramatizálnánk, hogy mi minden rossz történhet, inkább azt mondjuk, hogy "Annyira hálás vagyok: mert sebezhetőnek érezni magam annyi, mint élni."

És az utolsó dolog, ami talán a legfontosabb: hogy el tudjuk hinni, hogy elegendőek vagyunk. Mert ha abból indulunk ki, hogy "Elegendő vagyok", akkor már nem kiabálunk, hanem elkezdünk figyelni, kedvesebbek és gyöngédebbek leszünk a körülöttünk lévőkhöz, és egyben kedvesebbek és gyöngédebbek leszünk önmagunkhoz is.

Megosztás

Ha elegen tudjuk énekelni...

2011-12-24T18:00:00.000+01:00

Kis ember, hát itt a vége, látod, kár volt sírni érte,
milyen könnyen elszállt minden, és még ezt se adták ingyen.
Kis ember, hát itt a vége, miért nem most ereszkedsz térdre,
miért nem sírsz, miért nem üvöltesz, szép arcoddal miért örülhetsz?

Kis ember, hát mondd, hogy félek, mondd, hogy értelmetlen az élet,
mondd, hogy mindegy, miben hittél, most már akármit megtennél!
Mondd, hogy hazudnál, hogy ölnél, mondj, amit akarsz, úgy könyörögjél,
csak már ne mosolyognál végre ilyen szemtelenül az égre!

Kis ember, hát itt a vége, nem volt semmid, amit megérte,
néhány egyszerű, szürke évet mosolyogsz meg most, hát nem érted?
Jó időkben semmid sincsen, rossz időkben tiéd minden,
Téged küldenek elsőnek, és először terád lőnek.

Mindig minden zászlót vinni, mindig mindegyikben hinni,
S mindig félni hogy itt a vége, mert még számon kérnek érte.

Kis ember mi lett belőled, most hogy elszálltak az évek?
Nem kérdezték hogy elég-e, ahogy éltél úgy lett vége.
Mégis mosolyogsz, mintha bíznál, mintha várnának a hídnál,
És én egyre inkább félek, ahogy szép arcodba nézek.

Megosztás

Az átváltozás titka

2011-12-20T11:01:00.000+01:00

Hogyan lesz az alfahímből bevásárlószatyor?

Megosztás

Kőtutaj felé

2011-12-14T16:42:00.003+01:00

Amikor az ASTRA szóról már nem Ausztria, hanem Asturia ugrik be... :D

Megosztás

Cuki Zsiri és társai

2011-12-12T23:45:00.005+01:00

-- Meddig tartott nyitva az üzlet? -- mire a Recepciós válasza:
-- Már bezárt!
Továbbra is udvariasan folytatom:
-- Nem azt kérdeztem, hogy bezárt-e, hanem, hogy meddig volt nyitva.
-- A bejáratnál van kiírva a pontos nyitvatartásuk -- zárja le mosolyogva a beszélgetést.

1. A héten voltam okmányirodában is. Az egyik, éppen munkába tartó dolgozótól kértem útbaigazítást, hogy merre van az épület. Reggel fél kilenckor alig jöttek ügyet intézni. Emberléptékű a távolság, emberléptékű a kávé előtti mosoly, emberi az itt töltött idő. Sok kivágott fenyő hever a buszmegálló közelében. Olyan vagyok a társaságukban, mint vegetáriánus a vadászat után kiterített fácánok és nyulak teteme közelében. Nem borzaszt, csak hiábavalónak tűnik a mészárlás. Holott tudok a húsevő barátaimról.

2. Cubában az olajhiány miatt a lakosok a munkahelyüket és a lakásukat közel választották egymáshoz. Ezáltal időt nyertek, erősödött az összetartozás érzése közöttük, mélyültek a kapcsolataik. A szavaink visszanyerhetnék az értéküket.

3. Piotr Klodkowski A kelet csodálatos zamatában ír egy pesavari afgán férfiról, aki 45 percen keresztül hallgatott egy teázó közönsége. Teljesen "hétköznapi" volt, amit elmesélt. Az élő szó ereje olyan hitelesen nyilvánult meg ott, hogy magával ragadta az alkalmi hallgatóságát. A történetmesélésben a szó nem csak eszköz csupán (valamilyen tartalom közvetítésére), hanem önmagában is ajándék.

4. Egy olyan színművet kellene írni, ami végig egy liftben játszódik. A két szereplő az elején belép és az utolsó mondat után együtt lépnek ki belőle. Az első pillanatban kialszik a villany és beszélgetéssel töltik az idejüket. A közönség is teljes sötétségben hallgatja végig őket. Ha egyszer találkoztunk, akkor már nem lesz minden ugyanolyan a szakítás után, mint előtte. Ha felkapcsolunk és eloltunk egy lámpát, akkor a sötét sűrűbb lesz egy fokkal.

Megosztás

Ki a kurva?

2011-12-10T10:33:00.000+01:00

Zsófi, 6 éves:
A kurva? Az egy csúnya szó, amit apu mond amikor nem megy a számítógépe.

Peti, 7 éves:
A kurva az egy olyan néni, aki olyan bácsikkal alszik, akik nem tudnak egyedül elaludni, mert félnek a sötétben.

Andris, 5 éves:
A tesóm szokta mondani ezt a szót a Lilire, aki sírva fakad. Csúnya szó, azért mondják, hogy sírjanak a lányok.

Eszti, 8 éves:
A kurva az az, aki nem tud rendesen parkolni, apu szerint.

Luca, 7 éves:
Apa szokta mondani anyára, hogy hülye kurva, de csak akkor ha anya nem hallja...

Bécike, 7 éves:
A kurva az a Fradi, mert apa mindig azt mondja, hogy "Kurva Fradi! Kurva Fradi!" Bár nem tudom hogy mi az a Fradi, de biztos az is nagyon csúnya szó.

Csilla, 6 éves:
Apa szokta mondani mikor nézem a barbis mesét, hogy "már megint ez a rózsaszín kurva vernyákol a tévében", és én ilyenkor mindig sírok és anyu megvigasztal és azt mondja, hogy a barbi nem is kurva, viszont apu egy köcsög. A köcsög az pedig az a váza amibe anyu virágot kap, de nem tudom miért mondja ezt apának, hiszen apa nem is váza.

Botond, 7 éves:
A kurva az az, aki nagyon ki van festve és nincs pénze ruhára, ezért áll az út szélén és kéreget az autósoktól pénzt ruhára.

Petra, 6 éves:
A kurva az egy olyan néni, aki csak este dolgozik, mert akkor jönnek haza fáradtan az apukák és ő beszélget velük. Én is szeretnék majd kurva lenni.

Dénes, 4 éves:
A kurva az a szomszéd kutyus, mert hajnalban ugat és apa mérges lesz ilyenkor és azt mondja hogy megöli a kurva kutyát, szerintem a kurva az egy kutyafajta mint például a kuvasz, csak hangosabb.

Adri, 7 éves:
A kurva az az, aki ilyen nagy terepjárókból száll ki és szőke haja van és csizmája és nem tud rendesen tankolni és mobiltelefonál.

Karcsi, 5 éves:
A kurva az a Liptai Klaudia. Apa mondja mindig mikor meglátja a tévében és anya mondja, hogy nem kurva, hanem színésznő. De apa azt hiszi, hogy kurva, tehát az is olyan, mint a színésznő, csak sorozatokban játszik és a fiúk azt nem szeretik.

Brigi, 7 éves:
A kurva az az, aki pénzért szexel, ezt onnan tudom, hogy megkérdeztem aput. De nem tudom mi az a szexelni, mert azt már nem magyarázta el.

Pistike, 6 éves:
A kurva az egy olyan néni, aki pénzért ad puszit. Anyu ingyen ad tehát anyu nem kurva.

Viola, 5 éves:
A kurva az a nagynéném, mert anyáék mindig azt mondják, hogy "már megint jön kölcsönkérni az a kurva", és akkor megjön a nagynéném.

Zolika, 6 éves:
A kurva az olyan néni, aki letolja a bugyiját és megmutatja a punciját, aztán elszalad.

Dezső, 29 éves:
A kurva az az, aki azt csinálja pénzért, amit te ingyen sem.

Megosztás

Odébb lépni? A piramistól?

2011-12-07T23:40:00.002+01:00

Megosztás

Ragyogjatok! - hiába (szilánkos hangulatjelentés)

2011-12-01T17:56:00.000+01:00

Szokásos reggeli tülekedés, lassított felvétel.
Egyszerre két orvoshoz lenne jó menni.
Nincs annyi időm, így a sürgősebbet választom.
Szép, izmos hullák leszünk valamennyien.
Pedig annyi 'örömre ok' ...
meg kedvesség, szép emberek, siker.

A pékinas a testét árulja.
A filozófus festéket kapar, ha szerencsés.
A huszonéves még-szinte-gyerek-kisfiú drogot szállít.
-- Mutassak egy normális családot?
--
(Egy üres sor áll itt!)

Kiket is? Nem tudom...
Eladunk.
Prostituáljuk Maslow építményét.
Átlátszó manipulációk, aki mondja sem hiszi.

Közben valami édeskés jóérzés lengi be a bevásárlóközpont giccsfenyőit.

Itt vagyunk, nem tehetünk másként.
Vagy válasszuk a szabadságot inkább?
"A Lehel tér következik..."
ezredszer is, újra.
Hol is kezdjem a rendteremtést?
A testemtől a Szíriuszig, vagy visszafelé sorrendben?
Miért is nem füstölöm szénné a tüdőmet?
Nem csak esztétikai kérdés.
Átszállunk.
De visz-e valamerre tovább?!

Kilenc év különbség, nem sok idő;
ragyogjunk hát!
Talán mégse hiába...

A röntgen-ablakból azt a nevet várom, amivel mások is engem azonosítanak negyveniksz éve már.
Mi közöm hozzá?
Mi közöm bármihez is?
Szorongok egy közelgő jövőtől - talán menekülnöm kell innen...
Szeretnék jókedvemben távozni.
Tessék mondani, szabad?

Van, akit képtelen vagyok felhívni, pedig naponta vele vagyok.
Nincs szó, nincs értelem, hideg van.

Segítsetek hófödte háztetők!
Éjszaka van. Ragyogjon, ami árva,
a semmi napja mielőtt
megjelenne. Ragyogjatok hiába!

(Pilinszky János: Utószó)

Megosztás

Ezdekedves

2011-12-01T17:27:00.002+01:00

Telepszegleten szeszelde
csermely mellett elhelyezve,
benne kedve tetszelegne,
teszem fel, nem esteledne.

Egek rendre estelednek,
erek, berkek csendesednek.
Dereglye sem megy keresztbe,
hever e fekete csendbe.

Szeszelde bezzeg nem csendes,
zeng-peng benne zene rendes.
Szesz ereje szerteterjed,
embereknek kedve gerjed.

Hej, menyecske, kedves lelkem,
erjedt hegylevet kell nyelnem!
Legyen hetven esztendeje,
de meg heves szesz ereje!

Zenemester, sebesebben!
Kerekedett fene kedvem.
Keresetem szerteverem,
lelkemet meg eltemetem.

Megjelennek rendelettel:
csendesebben kedvetekkel!
Telep feje heveredne,
esetleg elszenderedne!

Legyen vele beste lelke,
te meg eredj fene helyre!
Zene zengjen, szedte-vedte,
pendelyemnek lehet veszte!

Esmeg mennek, reteszt vernek:
Legyenek csendesek kendtek!
Szentek lelke legyen velek,
kedves egyetlenem beteg.

Feleletet egy meg nem tett,
berekesztnek szesznyeletet.
Zene menten befejezve,
s szertemennek csendesedve.

Megosztás

Gyermeki önzetlenség

2011-11-29T17:31:00.002+01:00

Az alábbi sztori a kolléganőmtől származik.

Lányom felkelés után azt mondja: "Álmodtam egy Buzz kilövőt Kendének." Mire Kende vállát átölelve: "Nekem nem kell álmodnod, álmodj csak nyugodtan azt, amit te szeretnél."

Megosztás

Ma lenne...

2011-11-25T20:35:00.000+01:00

90 éves.

Megosztás

Balázsnak (2009-ből)

2011-11-25T00:01:00.000+01:00

Megosztás

Örömöm sokszorozódjon - a maszturbációtól a szeretkezésig

2011-11-06T19:45:00.003+01:00

Azon felül, hogy valaki "okénak" vagy "nem okénak" érzi-e magát mint hímnemű vagy nőnemű lényt, mindenkinek a Gyermek énjében léteznek archaikus érzések a test nemi aspektusainak "oké" vagy "nem oké" voltáról is - ezzel a mondattal kezdődik a Nyerni születtünk gyermeki szexualitással foglalkozó fejezete. Lássunk néhány kulcsgondolatot a témához:

A gyerekek szexuális lények. Aktívan keresik az érzékiséget testük minden pontjának feltérképezésével. Felfedezhetik azt is, hogy nemi szerveik jó érzés, gyönyör forrásai lehetnek. Általában fürdés, vagy a délutáni alvás során... Ez a fajta kíváncsiság természetes dolog, de a gyereknek meg kell tanulnia a nemiséghez kapcsolódó társas normákat... A szexuális problémákkal küzdő emberekre jellemző, hogy gyermekkorukban szégyenérzetet keltettek bennük a testük miatt, illetve tartaniuk kellett a szülői megtorlástól, ha testük felfedezésével foglalatoskodtak. Erikson szerint "a szégyen éppúgy magában hordozza a teljes védtelenséget, amikor mások kíváncsi tekintetének ki vagyunk téve..."

A szobatisztaságra szoktatás során is érzékelik a gyerekek a szüleik nemi szerveikkel kapcsolatos attitűdjét. Ha a szülőkben félelem vagy tudatlanság van a gyermekeik szexuális önismereti igényével kapcsolatban, nem tudnak megfelelő szavakat tanítani nekik, amelyeket a szexualitásról való beszédben vagy gondolkodásban használhatnának... a Kis Professzor sokszor túljár a felnőttek eszén: kitalálja, mi van a szülői üzenetek mögött, és rájön, hogy a szülők milyen szexuális viselkedést tartanak jónak vagy rossznak. A gyerek kulcslyukakon át kukucskálva, újságokból és tévéműsorokból szerzi információit, és igyekszik értelmet vinni a szexuális utalások rengetegébe. A gyerek megpróbál másokat szexuális játszmákba belevinni, és amikor csak lehet, azt szeretné tenni, amit akar. Erre gyakran akkor kerül sor, amikor senki nem figyel.

Ahogy egyre nőnek a gyerekek, a szexualitás iránti kíváncsiságukat olyan játékokkal leplezik, mint az orvososdi, a papás-mamás, a kukucskálás, amelyek során valamilyen fokú feltárulkozásra van szükség. A Kis Professzor a szexualitással kapcsolatban felnőtt korunkban is aktív: a szexuális játszmákban résztvevő partnerek üzeneteit megfejti, tudja, hogyan tűnjön csábítónak vagy ellenállhatatlannak a másik szemében, mikor kell kezdeményezni, hogyan kell valakit felizgatni vagy lelombozni, és hogyan kell tettetni a szexuális jellegű választ... Minden kultúrának megvannak az elvárt szexuális választ megadó sorskönyvei. A legtöbb tabu és szabály azért alakul ki, mert a csoport túléléséhez szükség van valamilyen társadalmi rendre... Nem megfelelő alkalmazkodás esetén az illetőnek enyhébb vagy súlyosabb szexuális problémái lesznek, melyek úgy telepednek az Alkalmazkodó Gyermekire, mint egy boszorkány vagy démon átka.

A Természetes Gyermek szexuális önkielégülés iránti vágyát konstruktív és destruktív módon is fel lehet használni:
-- aki még nem alkalmazkodott a normákhoz, önző módon élheti meg szadista érzéseit, szexuális tárgyként tekinthet másokra ahelyett, hogy figyelembe venné őket; nem gondol arra, hogy a másiknak is vannak igényei, melyeket tiszteletben kell tartani
-- a túlzott alkalmazkodás hatása lehet hogy teljesen vak a saját vágyaira, azok kielégítését háttérbe helyezi; áldozatnak érzi magát, amiért neheztel másokra és az elnyomott pozíciójából befolyásol másokat.

A Természetes Gyermek és a Felnőtt együttműködése következtében a személy képes elengedni, ami fogva tartotta, és örömöt talál azokban a meleg, szeretetteljes, kíváncsi és spontán képességekben, amelyekkel született. A testi élvezetek megtapasztalása és az, ha valaki másoknak is ilyen gyönyört tud adni, évekkel meghosszabbíthatja az életét.

El tudunk tehát jutni Sartre cölöpétől (hogy a másik korlátozó tényező: "maga a pokol") Buber kikötőjébe (ahol az önmagunkra ébredés segítőjévé válik: "a TE által tudom kimondani az ÉN-t"). Eljuthatunk, de nem szükségszerűen tesszük ezt. Kritikusan nézve egy önkielégítő kultúra, maszturbáló vallások és politika részesei vagyunk. A párkapcsolatokban végbevitt szexuális tevékenység sem nő fel automatikusan a szeretkezés szintjére.

Amikor nem a dialógus, a másik befogadásának öröme és a kölcsönös gazdagítás vezeti a feleket, akkor megrekedtek ezen a gyermeki, önmagába zárt világban. Ha a fiatal háziasszony a férje helyett Nagyfarkú Joe-t képzeli maga mellé (menekülve a realitástól), akkor egy biorobottal önkielégít, rosszabb esetben a párja is ezt műveli vele. Maszturbáló az a társadalmi-politikai-vallási elképzelés is, ami azt igényli, hogy mindenki legyen hasonló, de inkább egyforma ővele. Ott bujkál ezek alján kart karba öltve az önzés és a félelem. Hogy legyen meg, amit én szeretnék, most. Hiányzik a képletből a másik oldal, ami csak együtt érhető el és élhető meg.

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában. (Weöres Sándor: A teljesség felé)

Megosztás

Glázser Bozsó reggelije

2011-11-04T15:41:00.001+01:00

Nekiütődöm, húzódik, sajog
A testemen kívül is egyedül vagyok
Lyukas zászló, halottak, Mind'szent
Lepergett az órámon még egy...

És újabb majd, és még újabb: tovább!
Hol vannak az arany harsonák?
Hol a mennyei béke, boldogság, öröm?
Vagy csak a vasárnap délutáni söröm -
hogy itt vagyok, jól vagyok a planétán

Nem csak bóbiskolok a metrón némán,
várva arra a tündéri percre
mikor kiszabadul bábjából a lepke,
mikor értelmet nyer végre a talányom,
hogy mit kerestem én ezen a világon...

Megosztás

3.542.595.765

2011-11-01T00:43:00.000+01:00

Hogy hányadán is állunk?

Megosztás

Nagyanyám

2011-10-27T23:06:00.001+02:00

Apukám anyukája nagyon jól tudott úszni,
mert a Maros mellett született,
és ott szinte kötelező.
Bajnok is lehetett volna,
de egyszer
majdnem belefulladt a folyóba.
Így aztán nem lett.

Én sajnos
ne tudok úgy úszni, mint ő,
pedig én egy szigeten születtem.
A házunktól majdnem odaláttunk a Dunára,
de apáék mindig a hidakat választották.

(Birtalan Ferenc: ...aztán lett az úttest)

Megosztás

Hangos bemondó

2011-10-19T23:29:00.004+02:00

Különös volt a mai reggel. Különösen fáradt és álmos. Egy céges anyagot olvastam a metrón, a Sportkórházba menet, amikor arra kaptam fel a fejem, hogy "Ferenciek tere". Basszus, túlmentem a Deákon egy megállót. Gyorsan felpattantam a csomagommal és megcéloztam a közeli ajtót. Át a másik oldalra, fel a következő szerelvényre... Amikor záródtak az ajtók, ismét ezt hallom: "a Ferenciek tere következik..."

Elpattant az álom. Úgy vártam a másik szerelvényre, hogy nem vettem észre, már a Deákon vagyok, csak elromlott a hangosbemondó, ugrott egy állomással. Mivel az idő ma különösen szorított, elszomorodtam a tehetetlenségemen. Aztán kezdtem ízlelgetni ezt a kalandot, és rájöttem valamire. Nem ott vagyok, és főként nem az vagyok, akinek a hangos, a kikiáltó, a népszámláló, stb. felcímkéz, hanem ott vagyok és az vagyok, ami a realitásom. Csak magamhoz mérhetem magam, ha egyensúlyt, harmóniát akarok.

Annyi megfelelni akarás után nagy szabadságot tanultam ebből a kellemetlen incidensből. Mennyien szenvedünk ettől. Egyik barátom tróger munkát végez, kérgesedik a keze, festékes a ruhája és meglegyinti a gondolat, hogy azonosuljon azzal, amit tesz. Pedig ő nem a cselekménye, a foglalkozása, a kenyérkeresete. Ezek a maszkok lehámlanak, átváltoznak, elpárolognak pillanatról-pillanatra. Vagy a másikuk gyereket szeretne, és meddőnek, haszontalannak titulálja a helyzetét, pedig ezek csak szerepek, vállalások. Ő túl van ezen, belső világa meghaladja a betöltött funkcióit.

Hogy kinek milyen hangos bekiabálói vannak, az nevelés, idomítottság kérdése is. A Szülői én-állapotunk szorgoskodik, mikor (ki)okatatni, szabályozni akar bennünket. Hol van az a gomb, ami elnémítja ezt a csatornát, és helyette új hangot hoz be? Olyat, hogy: "Rendben vagy, menj a saját utadon előre! Nem az vagy, akinek látnak, értékelnek, besorolnak mások. Légy nyugodt és bízz a hátizsákodban."

Megosztás

Ezer ördög és...

2011-10-13T13:41:00.001+02:00

Menny

Ahol a rendőrök angolok,
a szakácsok franciák,
a műszerészek németek,
a szeretők olaszok
és az egészet a svájciak szervezik.

Pokol

Ahol a szakácsok angolok,
a műszerészek franciák,
a szeretők svájciak,
a rendőrök németek
és az egészet az olaszok szervezik.

Megosztás

Látható kertész

2011-10-12T23:41:00.001+02:00

Sokat hallgattam, valójában nem volt megosztható üzenetem. Megküzdöttem a megnyitható képekkel - így is temérdek -, és feltöltöttem ide kb. négyszázat. Tegnap este egy vak masszőr fiúval utaztam a Nyugatitól. A beszélgetés során (mikor már a 30-as buszt vártuk) szóba kerítettem az utat is. Jó volt képek nélkül is megosztani az örömet, és látni, hogy sokszorozódik.

Balázstól hallottam először a Láthatatlan Kertész történetét. Az alapdilemmája: mi lehet két ember között a különbség, akik közül az egyik nem hiszi, hogy a kertet gondozza valaki (noha az rendezett) és aközött, aki szerint egy érzékelhetetlen lény gondozza.

A fotók mellett keveset blogoltam az úton, és elképzelni sem tudom, hogy mit írhatnék hozzájuk. Így marad a válogatás, ami mesél a válogató szempontjairól és ízléséről. Lássatok hát!

Neked természetesen élőszóban, Tamás barátom!

Megosztás

Étlap és számla

2011-10-06T23:30:00.000+02:00

Először is mindenkinek köszönet a kedves sorokért, amit privátban küldtetek. Aggodalomra nincs ok, semmi remény... :)

Szóval az étlapot végigkóstoltuk, és mondhatom hihetetlenül finom volt. Íme a pontos választék:

A számlát ma kaptam kézhez.

Országos Sportegészségügyi Intézet (Rehabilitációs és Fiziotherápiás Osztály)

Terheléses törés a jobb lábfejen; 2 hét magneototerápia és lézeres kezelés; Tovita tabletta 2x1, Lioton gél, fásli...

Megérte.

Megosztás

Talán... hirtelen...

2011-09-26T17:49:00.002+02:00

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
(József Attila)

Megosztás

Köszönjük!

2011-09-23T11:55:00.001+02:00

Ma reggel egy ismerős lakásban ébredtem. Még szokatlan, hogy ekkora területem van egyedül. A billentyűzeten ékezetek nélkül akar írni a kezem. A jobb lábam az elefántéra hasonlít most is...

Szóval itt vagyok újra a tartós albergue falai között. Hogy hol vagyok otthon, az még nyitott kérdés.

A világvége messziről:

...és közelről:

Zárókép:

Hajnali csendélet:

Megosztás

... fuss el vele!

2011-09-20T19:00:00.000+02:00

Itt a veg! 33 napja jovunk, holnap este ott vagyunk a vilagitotoronynal. Ket napja azert fohaszkodunk, hogy szep idonk legyen, lathassuk lemenni a napot az ocean vizeben. Elteltem a caminoval, jo lesz mar hazamenni. Ez a bucsuzkodos szakasz nem volt olyan latvanyos termeszetileg, kicsit ujraeljuk az elozo heteket - ugy emlegetunk helyeket es szemelyeket, mint kedves halottakat szokas: "amikor a draga jo uram..."

Nem vitas, hogy a halal korul forog a lezaras; az elengedes, a megnyugvas probaja ez a 3-szor 24 ora. Azt hiszem, lehet az elettel betelten, bekevel tavozni. Amikor a dolgok a helyukre kerulnek, az oroksegunk jo kezekben kamatozik tovabb es nem faj a baratoknak az arva asztal sem, vagy nem kibirhatatlanul. Kis parasztgyerekkent baratkoztam meg a halallal. Nekem unneploruhas, a csaladot osszehozos, napsugaras delutan az elmulas. A plebanos is mosolyog egy kicsit a tomjenfust mogott. Es akik halaval emlekeznek meg rolunk, visznek egy is fenyt a sirunkbol magukkal haza. Ha paran megeritek a temetesemet - bar az en koromban ennek kicsi a valoszinusege ;) - legyetek kedvesek majd orulni velem! Olyan hamuszorosat kerek, vizsugarral, a zenet majd Vikinek tollbamondom.

Visszaterve Galiciaba, hihetetlen mennyisegu tehenszarral van dolgunk, a szaga pedig betolti a levegot. Minek itt teregetni a szabadban? Ma kiszorultunk az onkormanyzati alberguebol, pedig elindultunk reggel 6-kor. Egy privat szallason viszont, ami fenyevekkel elegansabb es tisztabb, csak a minimalar duplajaert alszunk. Mar nem aggodunk semmiert sem, olyan szepen osszeernek a dolgaink, a kello idoben megtortenik minden, kapunk segitot, ha arra van eppen szuksegunk. Feri az elso utjarol nem kivankozik haza, halogatna meg az indulast. Olyan jo, hogy ennyire maskent is megelheto ugyanaz a valosag.

Dobjuk fel nehany fotoval ezt a szomorkas bejegyzest!

Jezus haver es a repulonyonyeg (az ezeregy legendak egyike; Elveszett Evangelium 23,41-55):

Van, hogy csak ennyi feny jut indulashoz:

Ide visszamegyunk disznofulet enni:

Mult a jovoben, az ido fikcio:

Oreg hid, nem ven hid:

Megyunk az ismeretlenbe:

Megosztás

Unnep van - pihen a labunk

2011-09-18T15:47:00.001+02:00

Elertuk. Par nap alatt a francia hatartol itt vagyunk a celnal. Valojaban Finisterre a befejezes, szomoru is lenne most abbahagyni. Kivanjuk meg a gyaloglast, a hallgatast, a murvas talaj zizegeset a bakancsunk alatt. Jo lesz elmenni az oceanig, latni a ket szemunkkel, hogy nincs tovabb.

Lassatok ti is valamit az elmult sok-sok pillanatbol!

Itt a mozi neked "Marti", ha nem ul banat a sziveden:

Kutya camino:

Oket kerulgetuk par napig:

Aki mindig velunk van:

Falusi bolt, ari nenivel:

A sobradoi kolostor kerengoje:

A hataron:

Jakab sirja:

Megosztás

Monte Gozoban, 5 km Santiago

2011-09-17T17:04:00.001+02:00

Napokig nem jutottunk internethez, az igazat megvallva nem is hianyzott. A faradtsag es orom keveredik folyton bennem, elvezem az ut veget is. Tegnap a francia utat osztonosen kerulve eltevedtunk, es igy levagtunk egy szakaszt. Ma kenyelmesen indultunk, holnap pedig csak besetalunk a varosba.

A bar netes gepe nem fogadja el az euroimat, rovidre fogom ezert a mai bejegyzest. Holnap Santiagoban toltok majd fel kepeket is. Hihetetlenul nehez valogatni kozuluk, mert mindegyikhez fuz valami elmeny.

Egyet megis sikerult. Csak kesobb vettuk eszre, hogy feltuntettek az arunkat a hatterben:

Megosztás

Lourenzá - bucsu a tengertol

2011-09-11T19:27:00.000+02:00

Ma reggel Ribadeo folyotorkolatatol indultunk el, mert az albergue ott talalhato a parton. Es ezzel el is koszontunk a Cantabriai tengertol, Finisterrenel mar hivatalosan is az Atlanti ocean vize var bennunket. Meg 10 napunk van talpon, egy het mulva erunk Santiagoba.

Gyulnek a belyegzok a Credencialomba, es a kepek a memoriakartyara. Ma volt eddig a legszebb napom, legalabbis igy erzek aktualisan. Egesz nap gyonyoruseges hegyek kozott jottunk, mar Galiciaban (pontosan Lugo tartomany). Alig lattunk embert, semmi autoforgalom, csak az ude zold taj, hatalmas ereju szel fuj, a hatizsak nelkul papirsarkanykent kapna fel bennunket az utrol. Nagy csend es beke vesz korul. Pedig ejszakankent horkolnak a kozelemben, a sarkam fajdalma csak arra par kiveteles felorara szunik, amikor sikerul alomba esnem. Annyi orom van itt, tegnap sikerult idoben erkeznunk, mindent kimosni es megszaritani. A ruhaim tele vannak tengerillattal, neha a siras kerulget, vagy enekelgetek magamban. Tobbnyire nepdalokat.

Jok a spanyolok, szeretem a konyhajukat. Segitenek, figyelnek es utbaigazitanak, ha eltevednenk. Szeretnek itt maradni utjelzokonek. Hogy valaki oruljon ha ramnez, es megnyugodva folytassa a napi szakaszt, hogy rendben mennek a dolgai. Hogy a csigak es a kismadarak megpihenjenek rajtam, vagy egy vadaszo macska elbujhasson az arnyekomban, ha kismadar menut szeretne vacsorara. Az elet itt csordogal korulottunk es bennunk, tehenszaga van, meg csacsifule, meg kakastorka, meg emberszive. Es resze vagyok en is a mesenek, itt irom a labammal, a velem botorkallo Farkassal, az idoben szolo es idoben hallgatni kepes Ferkoval. Es veletek, akik napkozben varatlanul toppantok elo a lelekem buveszkalapjabol, megsimogatlak benneteket, es engedlek tovabb, ha mar nagyon mocorogtok.

Nem hagyott el a regi enem sem. Ha valaki elkoveti azt a kiveteles bunt, hogy meg mindig mekerdezi: "Milyen volt?", annak azt fogom valaszolni, hogy a legferfiasabb utam volt a harom kozul. A leghosszabb es a legkemenyebbb. Aztan varrjon ra gombot... (Ezzel remelem par folosleges kerdest ki is iktattam.) :)

Olyan jo, hogy megerkeztel Viki, es hogy igy erkeztel haza, gyozteskent. Buszke csak magadra lehetsz, engem viszont nagy orom tolt el, amikor csak rad gondolok. Koszonom neked, hogy reszese lehettem az utadnak, szeretnek a folytatasban is tarsad lenni, ha nincs terhedre. Hatalmas oleles innen, elolegkent!!!

Annyi nap es elmeny az utolso poszt ota - kepet sajnos nem enged feltolteni ez a gep, varnotok kell meg par napot ra. :(

Megosztás

A felén túli öröm - elértük Gijónt

2011-09-05T20:00:00.001+02:00

Csak a cimben irok ekezettel, mert nagyon bonyi. Tegnap voltunk a 450 km-en tul, 17 nap alatt. A kovetkezo 17 napbol ma mar el is telt egy, nem akarmilyen: tobbszaz metert masztunk fel, majd visszaereszkedes a tengerszintre, mindez majdnem 40 km hosszan. Reggel hat utan, meg a sotetben indultunk el, fejlampaval keresgelve a jeleket. Harom kisebb pihenovel es etkezessel 18 utan erkeztunk Gijonba, ami maga nagy megprobaltatas, mert a jelek eltunnek a varosba erkezve. Az informacios irodaban megtudtuk, hogy benn nincs albergue, igy egy viszonylag olcso (12 EUR) szallast vettunk ki egy ejszakara. Persze, hogy csak egyre... :)

A labam mar napok ota faj, inkabb a sarkaim. Nem tudok vele mit kezdeni, csak hagyom, hogy fajjon. Mosni nagyon keves idonk es lehetosegunk adodott az elmult napokban. Holnap hasznalt poloban megyek. Ez is elviselheto, es a terep is kegyes lesz hozzank, semmi szintemelkedes, vagy csak keves.

Nagy vigasz, hogy minden utat eleg csak egyszer vegigjarni (nem jon vissza tobbe) - es figyelmezteto is, hogy tudatosan lepkedjunk rajta, mert nem jon vissza tobbe. Azert van az a szerelem, amiert megtennem meg ketszer is... Az a sok apro lepes ma mar a vilagurbol is lathato szakassza epult ossze, pedig csak par napja kezdtuk el. Neha egy-egy mondat is gyogyito erovel vertez fel, erot ad tovabb menni. Az etvagyam kituno, kozben pedig sorvadozok. ¿Hol vannak mar a gyonyoru combjaim? :)

A kedvem is ilyen ossze-vissza, mint a mai poszt - neha duhongeni tudnek a hulye jelzesek miatt (vagy a hianyuktol), egy pillanat mulva mindez elfelejtve - egy csodas kilatas, vagy egy kedves gesztus felulirja oket. Hagyom, hogy erezzek mindent, es igyekszem nem zavarni a zajt. Ha a zarandokok zacskocsorgeto versenybe kezdenek reggel, vagy bennem tombol mindenfele vihar. A zajon tul ott a csond, amiert jottem.

Hianyoztok, ezt mondjuk tudtam mar eddig is. Csak megerositem, hogy nem valtozott a ragaszkodasom hozzatok. Csak a kapcsolatokert erdemes egy lepest is tenni, minden mas esetleges, keves, neha folosleges is. Olyan keves dolog kell az elethez. Ma ennyire futja... Plusz kepek, kepek, kepek.

Egy este a cisztereknel:

Eszunk szorgosan:

Albergue a sineken (konkretan a vasutallomason):

Nem latunk mindig tisztan:

A mosonok itt is...

Meg tengert!

Ma itt alszunk:

Csodakapu:

Lattuk Marti hazat is:

Es most a legeslegutolso:

Pedig sok van meg... Jo ejszakat!

Megosztás

Barkasszentvince ugyhiddel = van hazimacskank

2011-09-01T16:25:00.003+02:00

Holnap elerjuk Asturia tartomanyt. Mostanaban ritkan esett, a hegyek is dombokka szelidultek, vagy a labunk szokta meg inkabb a szantast. Minden nap egy ujabb siker, hiszen haladunk a celunk fele. A gondolatok lassan jonnek, inkabb az egymasra figyeles muveszete foglalkoztat, mint valami fennkolt igazsag belatasa. Ket napja nagyon jo kedvem van, folyton viccelodunk egymassal, a helyzetekkel. Par napja megharapott egy kutya, szerencsere inkabb csak megkapott a fogaval, mar a helye is alig latszik. Cobrecesben ciszterci szerzeteseknel szalltunk meg, reszt vettunk a completoriumon, azaz ejszakai iman is, kilenc ora tajban.

San Vincente de la Barquera a varos neve, ahol ma alszunk. Ma ismet sokat lattuk a tengert, kellemes kis varos. A szallasok hol nepesek, hol csak 6 fos pequenos zugok. Nem gond, minden nap tovabb allunk. Naponta eszunk egyszer etteremben, elsosorban a haleteleket preferaljuk. Mar itt vagyok egeszen, nem tudom milyen nap van, csak a masnapi szakasz fontos. Lepesrol lepesre haladunk elore, mert van celunk. Kozben talalkozunk es elvalunk, ahogy az ut adja elenk.

Neha hallagtunk a sarga nyilakra, olykor felulbiraljuk oket. Szabadk vagyunk, rengeteg idonk van. Ha arra gondolok, hogy meg a haromotode hatra van, kicsit megriadok tole, pedig aprankent jol viselheto. A TV musorban eppen idojaraselorejelzes van, felhangositom kicsit. Eleg jol ertem, pedig jo tempoban beszel a ficko.

Jojjenek a szokasos kepek, megint nem tudatos a valogatas, inkabb csak kostolo nektek a hetkoznapjainkbol.

Jeruzsalemet inkabb kihagyjuk...

Ezert barkas:

Es ezert macskas:

Megosztás

Santander - caminos sobre la mar

2011-08-29T19:49:00.000+02:00

Mindent osszevetve egy nappal korabban ideertunk. Szandekosan terveztuk igy, mert szeretnenk kimenni Finisterrebe gyalog. Mar csak egy plusz napra van szuksegunk, a hazautazashoz. Kesobb az is ossze fog jonni, mert tobb 20 km koruli szakasz osszevonhato, csak szallashely legyen. Arra nem vallalakoznek, hogy zanzasitsam az elmult napokat. Volt megint hoseg es eso egyforman. Gyonyoruseges tajakon jarunk, olykor csak tipegunk. Most kezdem ismet erezni a camino szellemet. Csak ne legyen meg vege...

Santanderhez egy kompon keresztul jutunk el. A kikotoben Vorosmarty teri hangulat van: kifozdek es kirakodovasar. Ott vacsoraztunk. Andesznek meglattam egy kedves ajandekot, meglepetes lesz, nem mondom el mi az. :)

Beszeljenek inkabb a kepek, csak ugy random modon feltoltok parat.

Megosztás

Portugalete - ahol a hid mozog

2011-08-25T19:41:00.001+02:00

Az ido tegnap nem volt tul kegyes hozzank. Szinte egesz nap szitalo esoben csuszkaltunk, az alberge nyitasara is vartunk masfel orat egy eresz alatt. Nem ugy ma, mivel Bilbaon csak atsetaltunk (ami minden korabbi hiresztelessel ellentetben csodasan jelezve van, egy keresztezodesnel sem volt ketseges, merre megy tovabb az ut). Az eredeti 18 km helyett igy sikeredett ma 40-et megtenni, beneztunk egy szallast. Viszont itt nagyon jo helyunk van: centrifuga (!!!), also agy - internet es vendeglo a kozelben. Mar latjuk ujra a tengert is. A faradtsag varazsutesre mulik a zuhanyzas altal, nincs fajo hat, duzzadt lab (persze kicsit meg sajog), csak orom es tervezes a holnapra. A kepgaleriank az alabbi tagokkal bovul.

Deba varosaban lift vitt fel a szallashoz:

Eso utani koponyegek:

Tartomanyi parlament (Gernika):

Nyitas elott (Lezama):

Bilb(a)o buszkesege messzirol:

Utolso piheno a remelt cel elott - ekkor meg nem sejtettuk a + 8 kilometert:

Utolso erv a varos kenyelmerol:

Jo ejszakat mindenkinek! :)

Megosztás

Gernika-Lumo (ahogy terveztuk)

2011-08-23T16:32:00.004+02:00

Hola Chicos!

Az otodik nap is a terveinknek megfeleloen tortent. Mar kora delutan Gernikaba erkeztunk. Itt van moso- es szaritogep a szallasunkon, mar bevasaroltunk, kapunk vacsorat es holnap reggelit. Szoval vidam az eletunk...

Tegnap halalos lejtokon jartunk. Mivel esett delelott (megaztunk, alaposan) minden csupa sar es csuszik. Ezt szorozzatok meg egy vegelathatatlan, minimum 45 fokos koves-sziklas lejtovel. A bokam rettenetesen fajt meg egesz este. A ciszterciek kolostorahoz mar hat ora utan estunk be, de igy is eppen ket hely maradt nekunk (a kilencbol) szabadon. Effelol nem volt ketsegem, csak nektek akarom elmondani az oromomet. ;)

Ot napi tav utan ugy latom elkezdodott az utunk, es lesz eronk kozosen vegigjarni. Jol figyelunk egymas szavaira, csondjere es igenyeire, nem is kerhettem volna tokeletesebb utitarsat Ferkonal.

Es par kep bizonyitekul. Minden varos igy kezdodik:

Aztan igy folytatodik:

A kilatasaink nagyon biztatok:

Neha nem:

Ezt a kepet Losonczy Peternek kuldom, szeretettel:

A csacsiknak se szeri, se szama, Viki:

Es meg egy raadas a huseges olvasoimnak:

Mindent koszonok!!! A gondolataitok burokban hordoznak egesz nap.

Megosztás

Hamuban sült szeretet

2011-08-17T23:29:00.002+02:00

Alig tudom elkészíteni a leltárt, mi mindent kaptam útravalónak tőletek. Viki, aki javában a francia camino ösvényein jár, ma SMS-t küldött, mert nem viszek mobilt magammal. Zsuzska öt hétre meglepetéseket csomagolt, szomorúság, magány, stb. esetére. Szeri sütött, mindenki elköszönt legalább kétszer.

Márti ezzel az idézettel köszöntött reggel: "Az úton lét élet. Megérkezni: halál." Így indulok idén. Megvannak a napi gondolkozni valóim. Viszlek titeket is, egyenként.

Valahogy nagyobb rendet teszek, mint általában szoktam. Nem jön ilyenkor az álom. Talán a halálom előtti estét is átpakolgatom.

Megosztás

Generációs sorskönyv

2011-08-15T22:48:00.000+02:00

Egy asszony sült sonkát tálalt a férjének, aki megkérdezte tőle, miért vágja le a hús két végét. - Anyám is mindig így csinálta - válaszolta az asszony.
A legközelebbi látogatás alkalmával a férfi megkérdezte az anyósát, miért vágja le a sonka végeit. - Mert az anyám így készítette el - felelte az anyós.
Amikor a nagymama jött hozzájuk látogatóba, a férfi neki is feltette ugyanazt a kérdést. - Mert csak így fért bele a tepsimbe - adta meg a magyarázatot a nagyi.

Megosztás

Bennfentes kínai

2011-08-15T16:38:00.003+02:00

Megosztás

Gyorsjelentés

2011-08-15T16:17:00.000+02:00

Viki elhagyta Nájerát.
András és Rita ma este indulnak.
Mi pedig hármat alszunk itthon.

Megosztás

Papipar

2011-08-15T16:15:00.000+02:00

A mai poszthoz nincs köze az ipafai fapipának. Szombat-vasárnap az Élő Könyvtár keretében ronggyá olvastak a látogatók. Ahogy visszaérkeztem az előző kölcsönzővel, már ott várt a következő. Az utolsó este, zárás után is jött egy magyar-kínai fiú, így már a fejünk fölött bontották a sátrat, mikor elköszöntünk egymástól. Igyekeztem mindenkinek mást mondani, hogy a szótárak (tolmácsok) se unatkozzanak. :)

Ami furán hatott, hogy milyen igényük van a beszélgetésre, a megértésre. Ha kicsit fiatalabb lennék, még alapíthatnék egyházat is. :) Úgy tűnik, táltosnak születtem. Jövőre folytatjuk.

Megosztás

Nyertes lista

2011-08-14T09:49:00.001+02:00

A nyertesek sokféle potenciállal rendelkeznek. Nem a teljesítményük a legfontosabb, hanem a hitelességük. A hiteles ember a tudás, a létezés útján tapasztalja meg önmaga valóságát, és válik autentikus, felelős személyiséggé. A hiteles személyek kiaknázzák, megvalósítják a bennük rejlő egyedi értékeket, ugyanakkor elismerik mások egyediségét is.

A hiteles emberek, a nyertesek életének nem az a fő kérdése, hogy milyennek kellene lenniük. Hűek önmagukhoz, nem fecsérlik energiáikat színlelésre vagy mások manipulálására. A nyertesek valódi önmagukat mutatják meg, nem rejtőznek tetszetős, kihívó vagy csábító álarcok mögé. Ismerik a különbséget aközött, hogy valaki szeretetteljes, vagy csak megjátssza azt, hogy valaki ostoba, vagy csak naivnak tetteti magát. Ugyanígy különbséget tudnak tenni azok között, akik tényleg sokat tudnak, és azok között, akik csak ennek a látszatát keltik tudálékossággal, félműveltségük fitogtatásával. A nyertesnek nem is kell álarc mögé rejtőznie. A felsőbbrendűséget és a kisebbrendűség irreális képzeteit elutasítja. A nyertest nem rémíti meg az önállóság.

Minden embernek vannak autonóm pillanatai, még ha ezek gyakran csak átmenetiek is. A nyertesre viszont az jellemző, hogy autonómiáját képes tartósan megőrizni. Persze a nyertes lába alól is kicsúszik néha a talaj, sőt előfordul, hogy elbukik, de a visszaesések ellenére meg tudja őrizni az önbizalmát.

A nyertes nem fél gondolkodni, a tudását használni. Képes megkülönböztetni a tényeket és a véleményeket, és nem tesz úgy, mintha mindenre tudná a választ. Meghallgat másokat, mérlegeli az elhangzottakat, de a következtetéseket maga vonja le. A nyertes tiszteli a többi embert, de nem mások által határozza meg önmagát, nem hagyja, hogy mások eltiporják vagy magukhoz láncolják, és nem is csüng rajongva másokon.

A nyertes nem tesz úgy, mintha tehetetlen lenne, és nem okol másokat; felelősséget vállal saját életéért. Nem hagyja, hogy mások azt gondolják, hatalmuk van fölötte: a nyertes önmaga főnöke, és ezzel teljesen tisztában is van.

A nyertes jól tud időzíteni, és adott helyzetre megfelelő választ tud adni. Válaszai mindig az adott üzenethez kötődnek, és tiszteletben tartják a többi érdekelt fél fontosságát, értékét, teljességét és emberi méltóságát. A nyertes tudja, hogy mindennek oka van, és minden tevékenységnek megvan a maga ideje.

A nyertes számára az idő drága kincs, nem csak elüti az időt, hanem az "itt és most"-ban él. A jelenben élni nem azt jelenti, hogy a nyertes ostoba módon megfeledkezne a múltjáról, vagy hogy nem készülne fel a jövőjére. Inkább azt, hogy ismeri a múltját, tudatában van a jelenének, megéli azt, és várakozással tekint a jövőbe.

A nyertes ismeri a saját érzéseit és korlátait, és nem riad meg tőlük, nem bénítja meg saját lényének ellentmondásossága sem. Hiteles személyként tudja, mikor dühös, és mikor képes meghallgatni azt, aki dühös rá. A nyertes képes figyelmet és szeretetet adni és kapni.

A nyertes képes a spontaneitásra. Nem csak előre meghatározott, rugalmatlan módon tud reagálni, hanem az adott helyzet ismeretében meg tudja változtatni a terveit. A nyertes rajong az életért. Élvezi a munkát, a játékot, az ételt, a többi embert, a szexet és a természetet. Rosszérzés nélkül tudja élvezni a saját eredményeit, és irigység nélkül tekint mások teljesítményére.

Habár a nyertes jól tudja érezni magát, arra is képes, hogy késleltesse az örömet. Uralkodik magán a jelenben, hogy így a jövőbeni élvezet még teljesebb legyen. A nyertes nem fél a vágyai után menni... A nyertes nem a mások feletti uralkodásból szerzi biztonságérzetét. A nyertes nem a kudarcra készíti fel magát.

A nyertes törődik a világgal és a benne élőkkel. Nem szigetelődik el a társadalmi problémáktól, hanem együttérző módon foglalkozik velük, és igyekszik az élet minőségét javítani. Még nemzeti vagy nemzetközi konfliktusok idején sem látja magát tehetetlen embernek. A nyertes azon munkálkodik,hogy jobbá tegye a világot.

(Muriel James, Dorothy Jongeward: Nyeri születtünk)

Megosztás

Szülés

2011-08-08T19:22:00.001+02:00

Viki ma indult Pamplonából és a szívem kiugrik a helyéről, hogy mi van éppen most vele. Vajon hol fog éjszakázni? Milyen volt az első szakasz neki? És nem írt még blogot sem... Minek is vállal az ember gyereket, ha nem tud vele ott lenni 24 órában?!

Megosztás

Komolyan kopogtat

2011-08-07T23:15:00.000+02:00

Eddig hónapokban számoltunk, aztán hetekben. Közel van, hogy napokra váltsuk a stopperórát. Pedig még annyi jó ötletem volna, hogyan tudok felkészülni testben és mentálisan. Azt hiszem, a halálra sem lehet tökéletesen készen állni. Csak közelítek a megnyugtató teljességhez. Van zsákom, új zoknim, mellényem és esőhuzatom. A régi társak is hűségesen mozgolódnak, várják a napot.

Itthon marad megint néhány füstbe ment terv, eltemetett halottak és élők. Csak öt hétre megyek, minden folytatódik itt, valakikkel szövetségben. Van min töprengeni ezen a szakaszon ismét.

Megosztás

Mizujs?

2011-08-06T14:27:00.001+02:00

Néha villanásnyi időre találkozunk egymással. Rövid mosoly, kézfogás, egy-egy ölelés erejéig. Talán még arra is futja a lélekjelenlétünkből, hogy néhány személyes információt megosszunk, valós kérdéseket feltegyünk. Ma egy zebrán jött velem szembe egyik régi ismerősöm. A köszönésre is úgy maradt lehetőség, hogy mindketten visszafordultunk. Aztán megkérdezte: "Mizujs?"

A válasz meghallására semmi lehetősége nem maradt. Nem állt meg, nem fordult vissza. Csak úgy megkérdezte. Sajnos nincsenek "csakúgy" válaszaim, ezért egy reménytelen arckifejezéssel próbáltam kódolni a szomorúságom és tehetetlenségem. Ciklon szerint nem kell erre válaszolni. Valahogy mégsem tudok nyugodt lenni az instant közösségtől, a megválaszolatlan kérdéstől, az egymás felszínén elsuhanástól.

Legközelebb majd azt mondom: "Hagyjuk a nyüzsgést! Üljünk le most!"

Megosztás

Vesztes himnusz?

2011-08-06T10:27:00.000+02:00

Zöld az erdő, zöld a hegy is. A szerencse jön is, megy is.
Gondok kése húsunkba vág, képmutató lett a világ.

Egész világ ellenségünk, űzött tolvajokként élünk.
Nem loptunk mi, csak egy szöget, Jézus vérző tenyeréből.

Isten, könyörülj meg nékünk, ne szenvedjen tovább népünk,
megátkoztál, meg is vertél, örök csavargókká tettél.

Megosztás

Jöjjön el a kéthétmúlva!

2011-08-04T22:53:00.003+02:00

De most, azonnal!!! ;)

Megosztás

Jarba, mare jarba

2011-08-03T23:32:00.002+02:00

Megosztás

Gelem gelem

2011-08-03T23:05:00.005+02:00

Megosztás

Bertie beszéde

2011-07-31T13:51:00.001+02:00

A tartalmas filmek napok-hetek múlva is dolgoztatnak. Így jártam a A király beszéde c. alkotással is. A cselekmény visszafogott, éppen hogy alkalmaz külső helyszínt. Mindez a belső dinamikát működteti.

Vegyünk két személyt, akik eltérő társadalmi osztályban születtek. Más-más útravalóval indultak neki az életüknek. Egy ponton mégis keresztezik egymás pályáját, amiből gazdagodhatnak, ha észreveszik ezt a kivételes alkalmat. Attól izgalmas, hogy elsikkasztható ez a kegyelem.
Felfedezik, hogy valami mélyen közös bennük: a küzdeni tudás, amivel felülemelkedhetnek a szembe jövő probléma-hegyeken. Az együttműködésüknek viszont ára van.

Akkor működik, ha egyenrangú partnerekké válnak. Sem a tanári katedra, sem a királyi trón nem alkalmas arra, hogy megteremje ezt a minőséget. Felállva társadalom adta bársonyszékeikből, mások kreálta tekintélyüktől elvonatkoztatva, a komfortzónájukon kívülre hívja őket a kaland. A vége bejósolható siker.

Megosztás

Aircontact (45 + 10 liter)

2011-07-27T10:05:00.000+02:00

Még augusztus 10-ig vettem bérletet. Pár napot biciklivel járok munkába. Még négy edzés, még három hétvége, három masszázs... Még itt vagyok, még nincs kész a csomagom, még nem félek, még...

Megosztás

A világ legszomorúbb filmje

2011-07-26T23:08:00.002+02:00

Pszichológusok tudományos módszerrel kiválasztották a világ legszomorúbb filmjét, írja a Smithsonian magazin. A film nem egy egyhangúan remekműnek kikiáltott alkotás, hanem Franco Zeffirelli A bajnok című 1979-es, jobbára negatív kritikai fogadtatásban részesült bokszdrámája, pontosabban annak az a jelenete (spoiler következik!), amelyben a főhős (Jon Voight) meghal, és elkeseredett szőke kisfia (Rick Schroder) zokogva siratja...
Origo

Megosztás

Csak jön, a levegőn át

2011-07-26T22:09:00.000+02:00

Megosztás

Néha veszélyes trapitizni

2011-07-25T21:07:00.000+02:00

Trapitizni sokféleképpen lehet. Ha lehunyod a szemed, és azt mondod, Afrika szavannái fölött szállsz egy óriási léggömbön, s alattad zsiráfok, elefántok és csavaros szarvú antilopok legelésznek, az is trapitizés.
Vagy az is trapitizés, hogy lehajolsz, s azt figyeled, hogy a picike hangyapajtás hogyan cipeli a nálánál jóval nagyobb morzsát, ami a te vajaskenyeredről hullott alá.
Trapitizés az is, ha azt mondod a szomszédnak reggel, hogy trapiti. Mire ő elmosolyodik és visszabiccent magának, azt is trapiti.

Vagy trapitizés, ha látsz az utcán egy kislányt, aki keservesen sír, záporoznak a könnyei, mire te odalépsz hozzá, és megkérdezed:
- Trapiti?
- Trapiti, trapiti! - bömböli a kislány, mire te megsimogatod a haját, és bátorítóan rámosolyogsz:
- Ugyan már, trapiti!
- De biztos, hogy trapiti? - hüppög a kislány.
- Persze, hogy trapiti - bizonygatod, mire a kislány elmosolyodik, sőt már nevet is, csak úgy repkednek a copfjai.

És trapitizés az is, ha fölmászol egy fára, és nem tudsz lejönni onnan. Vagy beleesel egy elfelejtett kútba, és nem tudsz kimászni onnan.
- Trapiti, trapiti - kiáltozol keservesen.
- Trapiti, trapiti - dünnyög a tűzoltóparancsnok, amikor lemászik érted, a hóna alá csap, és kimászik veled a kútból.

(Darvasi László)

Megosztás

Mint két kicsi lego

2011-07-19T03:51:00.002+02:00

A nyelvünket örökségbe kaptuk. Kódolva van benne annak a közösségnek a tapasztalata, életszemlélete és jövőképe, amelyikben születtünk, szocializálódtunk. Abban a falusi közegben, ahonnan jövök, az összeállni a vadházasságot jelentette, mikor egy párnak nem volt igénye (vagy lehetősége) házasságot kötni. Az anyakönyvvezető ingyen volt, a lakodalom megrendezése korántsem. Lehet, hogy beárnyékol ez az emlék, és nem tudom magam teljesen átadni a műélvezetnek, mikor Fluor Tomi alább idézett szövegét hallgatom.

Zúzunk az éjszakában
én meg pár haver
na mondd csak, mi a pálya
ha hívnak, menni kell
régóta nincs kiút
csak lányok és fiúk
nekem bejön ez a szitu...

Kicsilány, ou, szia, helló!
álljunk össze, mint két kicsi lego
na figyu már, mondom mi a szitu
te lány, én meg fiú
na mizu, mizu, mizu?

Valami nyugtalanít ebben a képletben. Tényleg csak a csatlakozásról (a technikáról) szól egy viszony? Mint két kicsi lego... Csereszabatosak. Összerakhatók és szétszedhetők, sérülés nélkül, ez a szitu.

Az ókori drámáktól nagymamáink világáig tartott egy korszak, amikor az esküvő a család anyagi beruházása volt (a királyoktól a módos gazdákig), így a gyakorlatban szinte felbonthatatlan. [Több pénzért persze kinyílhatott pár jogi kiskapu.] Ezzel karöltve járt az a tény, hogy az érzelmi szálak nem szükségszerűen a szentségi kötelékben összeboronált személyeket fűzték össze. A szerelem levált a házasságról. Minimum a szexuális forradalom óta tudunk arról a folyamatról is (mármint felvállalt tömegjelenségként), hogy a nemi öröm és a szerelem sem alkotnak oszthatatlan egységet. Lehet valakivel ágyba bújni komolyabb szándék és elköteleződés nélkül is. Az internet világa pedig közel hozta, hogy a szexuális örömszerzés és a testi kontaktus is élhetnek külön egymástól, a virtuális (gyakran arc nélküli) játékok tárházát felhasználva.

A valóság másik szemlélete, hogy a kapcsolat miatt vagyunk itt, ez ad értelmet és jelentést a létünknek. A sebezhetőségünk felvállalása valaki közelében, az intimitás törékeny egyensúlyát megteremni reggelente. Elhinni, hogy elegendőek tudunk lenni a másik számára, gyengéden figyelni két univerzum egymásba ágyazódását, ütközés nélkül. Ez nem pusztán lego-vár, hanem összenövés. Az egyén szabadságát megőrizve meghaladása a különállásnak, a magánynak. A visszavonulás lehetőségét megőrizve meghaladása az egymásban elveszésnek. Csupa mozgás, vásári kavalkád.

Vajon mit látunk majd visszatekintve? Sok kicsi legót?

Megosztás

Az egy tál lencse íze

2011-07-15T11:23:00.006+02:00

Az újszülött egyházi törvényen még meg sem száradt a tinta, máris sokaknál kiverte a biztosítékot. Jobbára politikai szempontok hangoznak el a vitákban, hiszen: "Lélek, lélek, de miből élek?" Az én lelkem maradék keresztény része is tiltakozik, legalább annyira, amennyire hallgatnak az ország főpapjai.

Pedig nagy baj van. Ugyanis Jézus Krisztus egyházfogalmába (miszerint: ahol ketten vagy hárman együtt vannak a nevemben...) becsúszott egy csúnya perjel. Ez a karakter esetünkben nem egyházi méltóságot, csupán írásjelet takar. Mert ha parlamenti 2/3-dal lehet egy közösség egyház, az egészen más tészta, andere operett. Hogy a mohó hatalom igyekszik rávetni magát Isten népére, nem új keletű dolog. Így volt ez az ókori társadalmakban és Konstantin óta nem ismeretlen az újszövetség népe számára sem.

Belülről nem tudom, milyen lehet hivatalos (és hivatásos vagy hitvalló)keresztényként egyházat üldözni. Ha olykor kritikát írok, azt a barát szempontjából teszem, mert Nietzsche örökérvényű megfogalmazásával vallom: az a baj velük, hogy nem eléggé megváltottak. Az atyai örökség elherdálása csúnya dolog. A testvér elől csellel ellopni szintén etikai problémákat vet fel. Ezért a tál lencse (legyünk korszerűek: harminc ezüstpénz) áron aluli ajánlat. Kár, hogy a történelmi egyházak ilyen olcsón vesztegetik el a becsületüket.

Ha a munkahelyem bejárata fölött az állna, hogy "Magyarország összes templomának feje, anyja és tanítója" akkor egyrészt mérhetetlenül szomorú lennék, hogy a világ (és fejedelmei) ismét bele akarnak tenyerelni a szentek örökségébe, másrészt minden társadalmi tekintélyemet és ismertségemet latba vetve prófétai tiltakozásomnak adnék hangot. Valahogy így:

Mint a magyar katolikusok pásztora [a református, zsidó, stb. testvérekkel egyetértésben] elfogadhatatlannak tartom, hogy állami intézkedéssel, politikai döntés alapján történjen hazánkban az egyházak elismerése. Nagyon közeli és rossz emlékeim vannak, püspöktársaimmal együtt, arról az - előző rezsim adminisztratív hivatala (ÁEH) által végzett - alattomos munkáról, mikor a vallásszabadság leple alatt a diktatúra döntéseinek kierőszakolása folyt egyházi asszisztenciával.

Ezért a leghatározottabban visszautasítjuk, hogy önmagunk definiálásának Istentől adott jogát (egyéni és közösségi szinten) bármely politikai irányzat, vagy választott többség saját territóriumának tekintse, és az istenhívők kisebb-nagyobb csoportjait abból kizárja.

Ez az igényünk nem mond ellent a méltányosság azon követelményének, hogy anyagi támogatás a társadalmi szerepvállalásunk függvényében és mértékében illessen meg bennünket. A finanszírozás igazságos rendszerének kialakítása és működtetése nem biztosít elégséges alapot a világi törvényhozásnak arra, hogy beavatkozzon a vallási kérdésekbe. Lelkiismereti ügyekben kizárólag a teremtő Isten hatásköre mérlegelni és ítéletet alkotni.

Ezért azt a felelősségteljes döntést hoztuk, hogy visszautasítjuk a tálcán kínált jogi státuszt mindaddig, ameddig a hazánk területén élő minden állampolgár méltóságát és szabadságát egyaránt tisztelő törvény kerül bevezetésre. Ez a kincsünk nem bocsátható áruba, és semmiféle alku tárgyát nem képezheti.

Tájékoztatásul közöljük a széles nyilvánossággal, hogy saját szabályozásunk és belső viszonyaink között továbbra is egyházként fogunk élni és megnyilvánulni - csakúgy, mint a jelenlegi döntéshozók által ebből a kategóriából kiszavazott testvéreink. Velük, tanácstalanságukat és félelmeiket mélyen megértve, a végsőkig szolidaritást vállalunk.

+ Péter
a magyar katolikus egyesület elnök-püspöke

Kedves Péter!

Tévedni emberi dolog, beismerni isteni gondolat. Hittársainkat azért diszkriminálják, mert kisded nyájnak látszanak felülről. Voltunk ezzel így magunk is. Az emlékezés erejében bízva talán nem leszünk Krisztus testének árulói. Jákob csalással szerezte testvére jussát, mégis ősatyává válhatott. De egy szélesebb perspektívában nem feltétlenül tűnik szilárd modellnek a döntése. Hamvas szerint csak százezer évre érdemes berendezkedni. Csak ebben a távlatban is kétséges, hol lesz akkorra a te széked és palotád. Az örökkévalóság dimenzióiba bele sem gondolva, tisztelettel köszöntelek!

Megosztás

Győztesek és vesztesek

2011-07-13T10:11:00.001+02:00

Sammaj iskolája szerint az első napon nyolc lángot gyújtanak, azután minden napon eggyel kevesebbet; Hillél iskolája szerint az első napon egy lángot és innen kezdve minden nap eggyel többet. (Talmud, Chanuka)

Megosztás

Amikor vége

2011-07-12T14:30:00.001+02:00

Az a 60-70 km az elszámolásnál 87 lett. Letkésig északnak fordultunk (pár lépésre csak Ipolytölgyestől), aztán át a szlovák oldalra. A külföldi emelkedőknél a lábaim - pontosan: a combjaim - megadták magukat; víz, szőlőcukor sem segített már rajtuk. Toltam Balambért, mert járni azért még tudtam. A lejetős szakaszokon gurultam, majd kisebb kerekezés után ismét gyalogszerrel. Az albergue hideg vize visszaadta az életem, a vacsora idejére már a bukás során szerzett horzsolások is megnyugodtak.

A bicikliút gyönyörű szakaszon vezetett, a Dunakanyar vonalát követte, néha árnyékos erdőn át. A visegrádi vár még közelibbnek tűnik kerékpárról, mint sétahajón libegve, vagy vonaton kattogva. Milyen sokat láttam Tölgyesre menet és vissza. Vasárnap reggel elsőként ébredtem, a zuhanyzás nem tudja ellensúlyozni a Nap erejét - korán nyomott a levegő, sétálok a ház előtt. A teraszunkkal szemben kis veréb tollászkodik a villanydróton, neki is rövidesen indul a műszak. Tökéletes mű, izeg-mozog minden porcikája. A szarkalábak fölött pávaszem mintás lepkék gyűjtögetik a nedűt, odatéved vendégként egy dongó közéjük. Lassú, hétvégi mocorgás, egy-egy autó elsuhan a Kozmonautov utca elején. Útvonal tervezés: átgurulok Esztergomba, komasszonyékhoz, aztán vonatra (vagy buszra) váltok. Eddig volt az út. Vége van.

Mint ahogy Jocikám szenvedéseinek, a Kör szűréseinek, a péntek esti vidámságnak is. Megint haláloznék? Egyik ismerősöm kitálalt az Anyukájának, hogy meleg. Sok mindent kapott válaszul, főleg nempátiát. Most azon dolgozik, hogy legalább egy könyvet ad a kezébe, hátha elindul a feldolgozás (a találkozás) irányába. Lehet, hogy felszabadul pár szombat délutánom, így elkezdődhet valami más... pl. bejárhatok rendszeresen a Lászlóba. Mikor az őserdőben kidől egy famatuzsálem, hamarosan gigászi küzdelem indul, és ennek árán mások töltik be a helyét. A világ nem kedveli az üres állapotot, az élet befalja az elmúlást, mint a meditáció az időt és az egyesülés a teret.

Ébredés után alig találtam tollat-papírt, félkarú órásként kutattam az írás után. Mire megérett ez a gondolat, előteremtek a szükséges eszközök hozzá. Vizem is van.

Mindennek vége? Nem. Minden kezdődik... (Hogy velem vagy nélkülem, ez a dilemma nem érinti a folytatást. Én is kezdődök valahol máshol, másként.)

Megosztás

Liszt év

2011-07-07T21:44:00.000+02:00

Megosztás

Salam laki ya Maryam

2011-07-05T10:54:00.002+02:00

Egészen megszoktam belülről, hogy dalban mondom el a hangulatomat - aztán visszafejtem játékból, hogy miért éppen ez a hangsor tartja magánál a figyelmem (napokig is akár). Ülök a metrón és ez duruzsol a fülemben vég nélkül.

Még a '90-es évek elején olaszt tanultam Frascatiban, ahol libanoni kapucínus testvérem (név szerint: André) arabul megtanította nekünk a fátimai himnuszt. Portugáliában naponta többször hallottam, akármilyen kis falusi templom mellett vitt az út. Ricsivel beszélgetve, tegnap délután frissültek ezek a memóriaszeletek is a fejemben.

Olyan valóságos az, hogy a Róma fölötti teraszon napozva ellátunk a tengerig, mint ahogy egy évvel ezelőtt (és azóta) nézem az esti szürkületbe vesző zarándokcsoportokat Fátima főterén, vagy tegnap este óta ott kevergetem a kávémat a Toldi Mozi belső terében. Egy énekfoszlány üzemelteti mindezt: előhívja az emlékek raktárából, és összeszerkeszti a maga kedve szerint. A múlt nem zárult le, velünk él és alakul folyton. Nincsen lepecsételt, időbélyegzővel konzervált verziója. A szépség kaphat új árnyalatot, a meghittség a világ látványosságává válhat.

Szabadok vagyunk az egyszer átélt újraélésére. Mindig érettebben, mind nagyobb koordinátarendszerben szemlélve. Teremtő folyamat ez, nem pusztán a jelen törékeny ajándéka. A már "lezárult" szakaszaink olyan engedelmesen hajolnak meg értő kezünk alatt, mint tűz köztelében a viasz. Annyi benne a spontán elem és a kiszámíthatóság, mint jövőt kutató álom-indáink óvatos tapogatózásában. A történetünk nem csak velünk, hanem bennünk, pontosabban általunk él. Mi töltjük meg tartalommal és értelmezéssel, reggelente mi adjuk meg hozzá a kulcsot.

Ettől függetlenül jogunkban áll nem szeretni, tekinthetjük kialudt vulkánnak is ezt a fortyogó lávatengert. A döntésünktől függetlenül élni fog, időnként eltakarva véglegesnek remélt rétjeinket, és szembesít a bebetonozottnak hitt múltunkkal. A tűzhányók vidéke termékeny föld, alakulni, alkalmazkodni képes a gyors változásokhoz.

A halálnak egyetlen mentsége maradt, hogy a létező legnagyobb keretet kínálja egész lényünk újragondolására. Benne frissen ott lesz (badarság: itt van) minden tervünk és álmunk, már a múlt lencséjén keresztüldolgozva. És látni fogunk... Talán azt a temérdek, utolsó órámra irányított üdvözlégyet is megértem végül.

Megosztás

Csak időm van

2011-06-24T11:41:00.000+02:00

A szomorúság és az öröm nem oltják ki egymást. Intenzív érzések jól megférnek egymás mellett, akár ellenkező töltéssel. Az előző pápával kapcsolatban volt egy folyamatos háttér-gyanakvásom. Nem értettem, miért jár akkora világfájdalommal az arcán (mikor a kamerák kereszttüzében szerepel). Ez a fajta világ-atyaság nekem modoros viselkedés. Képtelennek tűnik, hogy valaki szünet nélkül az éhezőkre vagy az elvetélt magzatokra koncentráljon.

A héten volt egy érdekes tapasztalatom. A sírás szorongatta a torkomat, mikor telefonon hívott egyik kedves barátom. Hirtelen öröm suhant át rajtam, annak a gondolatától, hogy hallhatom őt. És valóban vidám, kedves volt a beszélgetésünk. Amint elköszöntünk, a gyász újra szót kért magának. A szabadságomat ünnepeltem ebben, hogy nem rángatnak zsinóron az érzéseim, hanem én "gazdálkodhatok" velük. Rabság helyett, amikor beleragadok egy érzelmi állapotba, engedem, hogy szabadon jöjjenek-menjenek a maguk törvényei szerint. Néha a lábamhoz lapulnak, mint egy kiskutya, máskor váratlanul felpattanva továbbrohannak. Nem haragszom rájuk, nem is akarom erővel marasztalni őket. Ebben a mentális evolúcióban tudok bánni velük, anélkül, hogy birtokolni szeretném bármelyiküket.

A veszélyes lények gondozása sem igényel extra figyelmet tőlem, rajtuk tartom a szemem, miközben híreket olvasok, vagy kortyolgatom a reggeli kávémat. Itt vannak velem, részét képzik a környezetemnek, amitől otthonos, kiszámítható ez a világ.

Olyan jól működnek az időzítések, egy halálhír mellé órákon belül jön egy születendő gyerekről is információ. Közben pedig találkozások, érintkezések, nevetés és sírás tarka térképe tölti ki az időt. Sétálok ezen a terepen, van időm bőven. Valójában csak időm van, a többi látszat. Ezért is esik nehezemre, ha lopni póbálják azt, amit csak ajándékozni lehet.

Megosztás

Legyen könnyű!

2011-06-21T20:24:00.005+02:00

Ma írt Kati (volt kolléganőm), hogy Joci keresztfiam haldoklik Ipolytölgyesen. Ő volt az ügyeletes rosszcsont; nagy sikerrel szelídítgettük egymást.

Nekem azóta megállt az idő, nem tud felnőni a képzeletemben. Pedig gyereket temetni iszonyú - mégse megy. Az anyukája girbegurba dedikációja egy másik fénykép hátoldalán. Olyan valószínűtlenek az intézeti folyosón, mintha a Mester és Margaréta lapjairól libbentek volna elém. A napfény játszik az arcukon. Boldogok. Egy fogyatékos anya a sérült kisfiával. Olyan tökéletesek, ártatlanok, tiszták.

Büszke vagyok, hogy ismerhettem őket, hogy a közelükben élhettem. "A szép elsőre kell, az igazon alszunk még egyet..." mondta Peti. A fekete-fehér fotó szépnek őrzi őket, hitelesen és végérvényesen. Mint a föld, amely elfogad szépséghibáinkkal együtt.

Legyen könnyű utad Jocikám! :'(

Megosztás

Dos dibujos japónicos

2011-06-16T21:52:00.004+02:00

1˚ Abrazamiento

en la ruta
están dos sombras
después sola una

en el agua
están dos remolinos
después solo uno

en la cama
están dos almohadas
después sola una

2˚ Separación

en la ruta
están dos sombras
después sola una

en el agua
están dos remolinos
después solo uno

en la cama
están dos almohadas
después sola una

después sola una

(Judit Ágnes, Kiss: Dos dibujos japónicos)

1. Ölelés

az úton
két árnyék
aztán csak egy

a vízen
két örvény
aztán csak egy

az ágyon
két párna
aztán csak egy

2. Szakítás

az úton
két árnyék
aztán csak egy

a vízen
két örvény
aztán csak egy

az ágyon
két párna
aztán csak egy

aztán csak egy

(Kiss Judit Ágnes: Két japán rajz)

Megosztás

Megajándékozott egy mosollyal

2011-06-13T23:52:00.001+02:00

Este rám köszönt egy kisfiú -
babakocsiban ült és mosolygott.
Az anyukája a kukánkban keresgélt;
rászólt: maradjon csendben.

Megosztás

Lánc, lánc, Eszter lánc... - réteg(es) mese

2011-06-11T07:50:00.002+02:00

Feladat: Mi lenne a címe a magadról írt könyvnek? Magas labda, mondom. Természetesen az, hogy UTAK. Mert mindannyian tartunk valamerre, attól fogva, hogy elhagytuk az egysejtű létünket - folyamatosan osztódunk, osztogatjuk magunkat, vagy mások osztanak minket (remélhetőleg nem nullával).

Család; tanulás; barátság; párkapcsolat; munka; vallás; politika; üzlet elképzelhetetlenek anélkül, hogy egy-két személy útja keresztezi a többiekét. A létezésünk olyan, mint hosszabb-rövidebb közös útszakaszok tarka futószőnyege. Hol intenzív-virágos, hol unalmas-közönyös színekkel, olykor vékonyabb-hitványabb fonalból, más időkben pedig gazdag aranycérnával szőve.

Ettől még nem forrnak össze örökre az ösvények (vagy szálak) - a maguk költői logikája szerint elengedik egymás ölelését. Hirtelen nekiiramodnak egy hegyoldalnak, vagy találnak egy rövidítési lehetőséget, és hipp-hopp elpárolognak mellőlünk. Csak nézzünk értetlenül a nyomunkban ingadozó páfrányokat, amik instant jelenlétük sovány bizonyítékai. Mérföldekre járunk egymástól, ugyanúgy, mint mielőtt közünk lett volna a másikhoz, mielőtt megszerettük volna, bepillantást nyertünk volna a mindennapjaiba.

A hétköznapiság fátyla alatt pedig vannak csúnya dolgok: anyagiasság, bosszú, kicsinyes számítások, hiúság... "Pénz volna karika, karika / Forduljon ki P...ka" - az emberek kihasználása, aztán a szükségtelen, vagy bosszantó "eszközök" selejtezése. Majd sorra kerül Sünike is.

Az utazás sok lépcsőből épül, építi magát egy ívvé, ami girbegurba kivitelezésében is eléri mind a két partot. A gondolat megfoganásából elhatározás születik. Aztán bukdácsolva felfedezzük a szállítóeszközt: saját valónkat (testi, lelki, szellemi régióival). Apró kirándulások teszt üzemmódban: játsszuk a közelséget, néha az eszünket is. Végül, egy észrevétlen pillanatban, elindulunk, olyan lezser könnyedséggel, mintha mindig is ezt tettük volna. Rendre akkor tudatosodik számunkra, hogy haladunk, mikor valaki felbukkan mellettünk az úton, hacsak pár pillanatra is von be a maga kalandjába.

Rátalálni, megérkezni, lubickolni a napfényes társaságban jól eső ünnep; elengedni, szabadon hagyni inkább feladatszámba megy. A továbblépés kötelező gyakorlata a gyász. A búcsúzásban tudatosul számunkra, hogy mi is történt velünk a találkozás során.

[Itt mindent duplán blogolnak. Itt mindent duplán blogolnak.] Bocs, Frici!

Az elválás, a szakítás gesztusa ettől a kincstől terhes: kaptam, növekedtem, vagy éppen megtisztultam, könnyebb lettem az együtt töltött szakasz idején. Nehéz ezt a leltárt elkészíteni, mikor megrendülök, nyakamba szakad a magány. A közösség helyett elszigetelődöm újra. Évekbe kerülhet, hogy ismét egy személyre vásárolok, főzök, szeretek.

A hála kényes műfaj. Követelni oktalanság, elsikkasztani becstelen lépés. Ha egyszer helyére kerül, talán megszűnik ez a fura émelygés is.

Gyomra volna, arany volna, mégis kifordulna...

Megosztás

A siker, mint érték

2011-06-07T07:01:00.000+02:00

...bolygónknak nincs szüksége több "sikeres" emberre. Ugyanakkor nagy szüksége van békéltetőkre, gyógyítókra, helyreállítókra, mesélőkre és szerető szívű emberekre. Olyanokra, akik elégedetten élnek lakóhelyükön; akikben van elég erkölcsi tartás, hogy felvegyék a küzdelmet egy élhető és emberséges világ megteremtéséért. Ezeknek a tulajdonságoknak pedig nem sok közük van ahhoz, amit kultúránk sikernek nevez.

Takács-Sánta András: Paradigmaváltás?!
lásd 63–72. o.

Megosztás

Tudom, hogy tudod, hogy...

2011-06-01T22:55:00.002+02:00

"Nagyon figyelj, mert a világot
teszed is azzá, aminek látod."

(Fodor Ákos)

A titok jó - izgalmat, talányt hoz a hétköznapjainkba - időtöltést jelent megfejteni az ismeretlent. Megvéd a pletykáktól, nem "tapogathatja" bárki a belső életünket, mint a piaci almát.

A titok rossz - megüli a kapcsolatot köztem és közted. Fedősztorik, mellé beszéd, a szégyen takargatása többet vesz el az energiánkból, mint amennyit használ hosszútávon. Sok félreértés és mendemonda táptalaja.

Valakivel hetek óta nem tudok találkozni... csak sejtem, hogy megbillent ez a fajta egyenrangúság, ami mindkettőnk számára biztonságossá tehetné a közös teret. Megtudtam egy titkát, amit nem oszthatok meg, amíg önmaga fel nem oldja az információ súlyát. Szintén csak megérzés, hogy esetleg tudhatja már, hogy tudom... Akkor viszont mi végre ez a fárasztó "násztánc"?

A tökéletes világ átlátszó lenne. Ahol a sandaságnak, kétkulacsos politikáknak, egymás beetetésének sansza sincs. Ahol kendőzetlenül azok vagyunk és annyit érünk, mint a valóságban. A barátságok, szerelmek, kitartás és árulás is reális értékén van kezelve, nem alatta vagy fölötte.

Nem szeretem a titkokat, egyre kevésbé tudom jól viselni. Részben oktalanok, mert nem képesek megvédeni a kifecsegés kockázatától. Hiú remény az is, hogy biztonságot adnak. Helyette elválaszt, hátráltat, bujkálásra késztet. Lehúzza, rosszabb esetben meg is öli az intimitást.

Megmosolyogjuk a maga természetességével őszinte pici gyereket, mikor beszámol a bilije tartalmáról. Aztán megtanítjuk arra, hogy az oviban ne járjon el a szája a család belső dolgairól. Később maga is felfedezi, a "hülye" őszinte viselkedést nem értékelik nagyra a társadalom bugyraiban. A ranglétrán éppen az ellenkezője biztosít kenőanyagot. A csúszás hatékonyságát látom én is (nem ezt elismerni esik nehezemre), csupán az irányával vitatkozom.

Megosztás

Camino de San Francisco de Asís (Italia)

2011-05-23T21:38:00.006+02:00

Nem lesz ennek vége...

Megosztás

Pedig halott vagy

2011-05-16T20:43:00.000+02:00

A szárdeszi egyház angyalának írd meg: Így szól, akié az Isten hét lelke és a hét csillag. Ismerem cselekedeteidet; az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy... (Jelenések könyve 3,1)

Amióta hazajöttem, temetek. Hol halottat, hol élőt. Lehámlik az udvariasság színe-máza, és megmutatja magát a valóság. Ettől még lehetne ünnep, egymásra találás, az intimitás magasabb foka. Ha szinkronban lennénk, ha közösen látnánk, legalább egy irányba néznénk. Ha kölcsönös belátás és kiengesztelődés olajozná a lépteinket.

Fáj, amikor valaki lemarad. A csalódás a saját emberismeretemnek szól. A naivitásomból veszítek ilyenkor. Mindenki olyan, amilyen. Joga van hozzá, hogy csúnya legyen, vagy felületes, vagy kicsinyes, bosszúálló. Ha követelőzik, ha vagdalkozik, azt sem kérhetem számon. Csak szomorú látni, hogy nincs tovább. Él, pedig meghalt számomra. Szerencsére más világokban folytatja, másokkal.

Jó, hogy lehet temetni élőket is. Nem ülik meg az örömünket a se kint se bent helyzetek. Sokan vannak, akik képernyőjéről én tűntem el végleg. Halott vagyok, boldog halott, hogy ezt megláthatom. Az élőimnek így leszek valóságosabb.

Megosztás

Kis humán abszurd: a kétszemélyes törzs

2011-05-14T11:10:00.000+02:00

Öreg vagyok, csúnya és szegény...
Keresem szép, fiatal, gazdag férfi társaságát!

- így szól az abszolút párkereső hirdetés teljes szövege. Azon túl, hogy jópofán karikírozza a tökéletes légy kutatását a halpiacon, tartalmaz még egy izgalmas réteget.
A kapcsolat-kezdeményezéseink alapvető rugója leginkább a biztonság utáni vágyban érhető tetten. A férfi és nő közötti átlagos korkülönbség több utód nemzését / szülését engedte, akikre majd öregkorban támaszkodni lehet. A csecsemőhalandóságot is felvéve a képletünkbe, a sokgyermekes családmodell sem pusztán szellemi igény - inkább egy biztosítási forma.

Hosszú ideig bajlódtam azzal a talánnyal, hogy mi a csuda hozta létre és tartja fenn olyan kérlelhetetlenül a meleg közösségen belüli ifjúság-kultuszt. Az internetes oldalakon és beszélgetőszobákban tíz évek röppenek le a valós életkorból, hátha így nő az esély. Kár, hogy aztán személyesen is a szemébe kell nézni az átvert fickóval... vagy lelépni, mielőtt komolyra fordul az ügy. Az izmos test esztétikája és a nagyobb szexuális élvezet csak részben adnak magyarázatot erre. Ezeken túl az évek hiánya nem garancia sem az emberi érettségre, sem a szerelmi teljesítőképességre. A közeli napokban beszélgettem valakivel, aki váratlan gyorsasággal veszítette el a nála fiatalabb társát. A "pedig azt hittem, hogy majd ő fog gondozni..." mondata orkánszerűvé erősödött a fülemben.

Hajlok arra a leegyszerűsítő tételre, hogy a legtöbb félelmünk, szorongásunk mélyén a halálfélelmet találjuk. Az a bizonytalanság, hogy létbe hívtak bennünket a megkérdezésünk nélkül (általunk nem ismert helyen, időben és körülmények között), majd ráeszméltünk arra is, hogy a távozás sem lesz más protokoll alapján. E két megfoghatatlan pont között tele vagyunk döntési helyzetekkel, és azok olykor nyomasztó sürgetésével. Minden elhatározásunk következménye, hogy a szabadságunk kapuit csapják be sorra. Ez sem kevéssé riasztó, főként ha a szilveszterek is sűrűsödnek egyre... Nem pusztán filozofikus tény: a munkahely elvesztése is a halál előszobája, hiszen az élelemforrástól vagy a lakhatástól való megfosztottság szele legyint meg ilyenkor minket.

A vágyott aranykor pedig a törzsi élet holtig tartó hálója, a kiszámíthatóság és intimitás, egymásra hagyatkozás és megbecsülés. Ahol egyedi nevünk és történetünk van, ahol csakis közös koplalás és együttes jóllakás képzelhető el. Ahol nincs, mert szükségtelen az autóriasztó, értékpapírszámla, közlekedési bérlet, nyugdíjpénztár, rendőrség, bürokrácia... Ezt a halom vágyat egybegyúrjuk, amikor a szerelemben egy megbízható és egészséges társat, gyakorlatias és okos felünket, elbűvölő és szórakoztató partnerünket óhajtjuk. Nem kevesebbet, mint hogy töltse be az orvos, a pap és a varázsló, a szakács és bohóc szerepét egy gázsiért. Ő legyen minden kérdésemre a válasz, adjon biztonságot az öregség és a halál idejére, legalább egy kis nyugalmas oázist gondozzon számomra a pörgés napjaiban.

Egy szóval is tudom mondani: tökéletes legyen. A vicc az, hogy mindannyian azok vagyunk már születésünk óta. A biblikus irodalomban van egy józan interpretációja ennek a szónak. Egy rozoga ladik, ami átsegít engem a túlsó partra (ezzel betölti az igényem szerinti célját), tökéletes a maga módján. Ha egy rozsdás, girbegurba kalapáccsal tudok szöget verni a falba, az szintén tízből tíz pontot kap.

Már csak azt lenne jó tudnunk, hogy mi egy párkapcsolat "feladatköre". Mikor mondható ki, hogy a viszonyunk betölti azt a reményt, amit elvárhatunk tőle? Megnyugtat? Gyönyörködtet? Elgondolkoztat? Anyagi biztonságot nyújt? Csillapítja a magányomat? De jó, hogy nincs hivatalos verziónk.

Az álmaink darabokra esnek, ha egy megmászhatatlan hegy oldalának rugaszkodunk nap mint nap. A kétszemélyes törzs törékeny és sérülésre hajlamos. Nem válthatja be azt a reményünket, hogy egy önfenntartó közösség családiasságát és biztonságát adja nekünk. Alapítsunk törzset, amíg még merünk álmodni róla!

Megosztás

Láthatatlan előadás

2011-05-04T21:09:00.004+02:00

Pavel Alekszejevics rendelkezett a tudós legfontosabb tulajdonságával - tudott helyes kérdéseket feltenni... Figyelmesen követte a fiziológia és az embriológia területén folyó modern kutatásokat, és mindig lenyűgözte az a fáradhatatlan, sőt bizonyos mértékig jelentéktelen törvényszerűség, amely az eljövendő ember életét már az anyaméhben meghatározza, és amelynek megfelelően minden egyes esemény nagy pontossággal - nem hétre vagy napra, hanem órára, percre - megy végbe. És ez az óramű olyan pontossággal működött, hogy éppen a hetedik napra minden egyes megtermékenyített petesejt, amely gömb formára összetorlódott egyforma sejtekből áll, két lapocskára hasadt, egy belsőre és egy külsőre, majd csodálatos dolgok kezdtek történni velük - meghajlottak, összefűződtek, kifordultak, csomókba és hurkokba rendeződtek, a felszín egy része belülre fordult, és mindez elképzelhetetlen pontossággal milliószor és milliószor megismétlődött... Ki és hogyan adja ki azokat a parancsokat, amelyek alapján ez a láthatatlan előadás lejátszódik?

A legmagasabb rendű, megnevezhetetlen bölcsesség abban fejeződött ki, hogy egyetlenegy sejtből, amely egy alig-alig mozgó és kissé szétáradó őssejtből, amit tüszős sejtek sugaras koszorúja övez, valamint egy hosszú orrú, orsófejű és spirál alakú, izgő-mozgó farkincájú spermiumból keletkezik, elkerülhetetlenül félméteres, ordítozó, háromkilós, teljesen öntudatlan emberi lény alakul ki, belőle pedig, ugyanannak a törvénynek engedve, zseni, gazember, szépség, bűnöző vagy éppen szent fejlődik ki...

(Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei)

De miért lenne az ember születése csodálatosabb bármelyik más lény világra jöttétől? Hacsak el nem fogadjuk azt az előfeltételt, hogy minden értünk, a mi üdvösségünkért történik az ősrobbanás óta.

Lehetséges, hogy a mi fajunk is egy láthatatlan előadás részese, aminek vannak keretei és kérlelhetetlen törvényei. Az egyik például úgy szól, hogy aki azt gondolja: rá és tetteire ezek nem érvényesek, az maga válik láthatatlanná. KIHA..LNI .ES.ÉLYES!

Megosztás

Gyógyító gyilkosság - avagy a bizalom határai

2011-05-01T19:55:00.002+02:00

Nagy ünnep, mikor milliók szeme könnyes egy emberre emlékezve. Őrzöm azt a fotót, amin én is kezet fogok Róma lengyel püspökével. Sokaknak ad erőt, bizalmat a hétköznapjaik berendezéséhez. És sokaknak nem.

A héten kaptam meg Balázstól Ádám meséit (Tales of Adam), melyeket Daniel Quinn - többszöri átdolgozás során - az Izmael végleges szövegéből kiszerkesztett. A kultúránk szerinte úgy viselkedik, mint egy őrült oroszlán, aki nem éri be a neki jutott zsákmánnyal, hanem így "gondolkodik":

Ha mindenkit megölök, akit csak látok, akkor az isteneknek nem lesz hatalmuk felettem, sosem tudják majd azt mondani, hogy 'Ma az oroszlánon van a sor, hogy éhezzen, ma az oroszlánon van a sor, hogy meghaljon.' A világon mindent megölök és csak én élhetek. Megeszem a mezei nyulat, ami a rókáé lett volna, így a róka meghal; megeszem az antilopot, ami a farkasnak jutott volna, így a farkas meghal; de én élni fogok! Én döntöm el, ki ehet és ki nem, ki élhet, és ki nem. Így én örökké élhetek, kijátszva az isteneket.

És ez - a halálfélelemből táplálkozó - őrület az oroszlánt minden élő pusztítójává teszi. Pedig eljöhet az idő, mikor nincs több menekülő ösvény, és megadjuk magunkat a halálnak. Előtte számtalanszor keresztezzük egymás ösvényeit:

A nyomvonalak úgy fonódnak össze isten kezében, mint egy vég nélkül szőtt háló, és a tiéd vagy az enyém semmivel sem jelentősebb vagy jelentéktelenebb, mint egy bogáré, a mókusé vagy a verébé. Mind összetartoznak.

Egyek vagyunk minden létezővel, és bár tanításuk felszínén a spirituális utak ezt szajkózzák, a gyakorlati következmények terén az általunk ismert vallások - szinte kivétel nélkül - az elvevő paradigma részei. Mert a nagy felejtés következtében kialakult állapotok megjobbítására (vagy primitívebb verzióban: a legitimálására) jöttek létre, még ha az alapítók maguk nem látták pontosan a saját ketrecük rácsait. Sajnos természetük szerint vonzódnak a hatalomhoz. Nem von le semmit az előző állítás igazságtartalmából, ha időnként - egy-egy fáraó, Néró vagy Sztálin - pár évtized erejéig kirugdossa őket a trónusukból. Az első adandó alkalommal, térddel-nyelvvel-könyökkel visszamásznak ugyanoda.

Az intolerancia nem keresztény vagy muszlim belügy, civilizációs betegség, és ilyen szinten diagnosztizálható, ha nem is kezelhető egykönnyen. Ugyanaz a vírus pusztítja az összes társaságot: saját mémjének szaporítása, akár mindenki más elvesztése árán is. A vetélytársak kiiktatása azonban - csakúgy, mint a biológiai fajok szintjén - nem pusztán elszegényedéshez vezet, hanem már az élhetőség határát feszegeti. A szellemi fasizmus semmivel sem különb, mint az ökológia.

Ideológiával persze tele a padlás... az eretnekek testének elégetését például gyógyító hatásúnak gondolták a közösség szempontjából, hiszen ennek árán a lélek megmenekült az örök kárhozat veszélyétől. Ezért mondja Frau Hartmann a B történetében, hogy "Soha ne bízz a keresztényekben!"

A másik hűsége [...] mindig megváltozhat valamilyen rejtett minta szerint. Ma a barátom vagy, de van benned egy rejtett határ, ahonnan Istennek engedelmeskedsz. Ha öntudatlanul átlépem ezt a vonalat, akkor, bár továbbra is úgy mosolyogsz rám, mint barátodra, meglehet, szent kötelességednek tekinted, hogy elpusztíts. Ezen a héten a barátom vagy, de jövő héten azt mondják, hogy boszorkány vagyok, és Isten azt akarja, hogy égessék meg a boszorkányokat, úgyhogy megégetsz. Ezen a héten a barátom vagy, de jövő héten azt mondják, hogy anabaptista vagyok, és Isten azt akarja, hogy fojtsák vízbe az anabaptistákat, úgyhogy vízbe fojtasz...

Volt olyan korszak az életemben, amikor (hívőként) megbízhatónak és kiszámíthatónak gondoltam magam. Akkor rosszul esett volna ezt a kritikát elolvasnom. Valószínű, hogy iktattam volna az érdemtelen és igazságtalan üldözés mappámba és próbáltam volna mosolyogni hozzá, mint egy jó keresztény. Úgy szeretném azt remélni, hogy nincs olyan eszme, társulat vagy személy, akinek a kedvéért a jövőben az ember elé helyezném a szombatot (Mk 2,27).
[Az "ember" szó itt az izmaelita életközösséget jelenti, mely milliószor át van hatva egymással és az élettelen anyaggal.]

Megosztás

Egyszemélyes köztársaság

2011-04-26T12:35:00.007+02:00

Egyik teológiai tanár a Pázmányon elég rossz véleménnyel volt a szerzetesekről. Tanítványai szerint kizárólag egy rendet ismert el, azt ő maga alapította, egyetlen tagja volt és nem vett fel senkit sem... Ő jutott most eszembe, mert 2012. január elsejétől saját respublikát alapítok.

Preambulum: nincs

1. cikk: Az alaptörvényünk szerint a "szent" korona egy múzeumi tárgy, ami bukott, elnyomó és hierarchikus társadalmak szimbóluma - nálunk ez már nem divat.

2. cikk: A nyelvünket szeretjük és ápoljuk, például igyekszünk helyesen írni és fogalmazni, de nem találjuk semmiben sem egyedülállóbbnak, mint a spanyolt vagy a kínait.

3. cikk: Mivel igen kis ország vagyunk, pótcselekvésnek tartjuk a közigazgatási egységekkel való bűvészkedést.

4. cikk: Családnak azt az életformát tekintjük, ahol intimitás és egymás elfogadása van jelen, nem csupán a szaporodás és fogyasztás. A felelősségvállalás a szeretet szabad tette, ami külső eszközökkel nem kényszeríthető ki.

5. cikk: Egyszemélyes köztársaságunkban nem engedhető meg semmilyen többség arroganciája a másik részek fölött. A döntések konszenzussal születnek, mérlegelést követően és a jelen pillanat frissességében.

6. cikk: Törekszünk jószomszédi politikát folytatni a környező államokkal, és amennyiben a barátságunk működőképes, közös céljaink érdekében együtt is dolgozunk mindnyájukkal.

7. cikk: A kielégítő mértékű megértésre építkező perszonálunió alkotmányos lehetőségünk. Ebben az esetben a közös bel- és külpolitika, valamint a közös fizetőeszköz bevezetése időszerű.

Záradék: A jövő évtől semmisnek tekintünk és hatályon kívül helyezünk minden határt, diplomáciai kapcsolatot és előírást, melyek a múltban kötöttek bennünket. Csak azok jogait keltjük ismét életre, amelyek megfelelnek az országunk sérthetetlenségének. Ezek főszabály szerint ott érnek véget, ahol mások szabadsága kezdődik.

Kelt ma, köztársaságunk első gondolatával, én felségem teljes megelégedésére.

Hajnali hangok

2011-04-26T00:56:00.003+02:00

Harmadszor

2011-04-26T00:09:00.001+02:00

Ha egy ló nyer a versenyen, az szerencse;
ha másodszor is nyer, az véletlen;
de ha harmadszor is, akkor fogadj rá!
(kínai mondás)

Ha volt valamiféle fordulópont az életemben, az minden bizonnyal a zarándokút volt Santiago de Compostelába - mondja Paulo Coelho. Valahogy nem voltam elég bátor, hogy szembenézzek az álmaimmal. Nem volt bennem elég bátorság ahhoz, hogy felismerjem, az élet sokkal egyszerűbb, mint ahogy addig gondoltam. Addig azt hittem: ó, ha van is az életnek jelentése, az biztosan valami nagyon bonyolult dolog, olyan kincs, amit egész életemen keresztül keresnem kell. Ami nagy ostobaság, hiszen aki így gondolja és élete végén visszatekint, csak azt mondhatja, az egész életemet úgy töltöttem, hogy kerestem az élet jelentését, de nem találtam semmit. Szóval, miután megtettem ezt a zarándokutat, megértettem, hogy ha van is ilyen jelentés, az mindenképpen titok, misztérium. Ezért elég alázatosnak kell lennem, hogy elfogadjam ezt a misztériumot, és olyan értékek szerint kell élnem, amelyek valóban fontosak számomra. [...]

Nem, ez nem a bátorság, hanem a fegyelem próbája volt. Ezen bárki keresztülmehet... mindennap gyalogolunk. Ez az út is csak egy harminc napig tartó gyaloglás volt, semmi több. Alig húsz-huszonöt kilométer naponta... A zarándoklat egyfelől a fegyelem próbája, másfelől pedig kiváló gyakorlat volt ahhoz, hogy lemérhessem, milyen erős vagyok döntéseket hozni... A bátorság az egyetlen erény, amivel rendelkezem. [...]

Ahhoz, hogy bejárjuk ezt az utat, nem kell feltétlenül vallásosnak lennünk, tehetjük akár testedzés végett, vagy turistaként is, esetleg valami jelentést keresve, akárhogyan. A lényeg az, hogy maga az út végül majd sokkal messzebbre vezet bennünket azoktól az okoktól, amelyek ide vezettek, ezért, mire elérsz a végére, az út is fog alakítani rajtad, meg fogja tenni a hatását. [...]

A lényeg az, hogy egyszerűvé kell tenned az életed... anélkül, hogy a magány az ellenségeddé válna; hiszen függőségbe kerülhetsz a magánytól. Öreg embereket gyakran látni így, nem szeretik a gyerekzsivajt, nem szeretnek senkit és semmit, és a végén szép lassan teljesen egyedül maradnak... Elégedett vagy egyedül, és nincs szükséged emberi kapcsolatokra. Ami hosszú távon nagyon káros dolog.

A jogászt nem ütik agyon

2011-04-25T14:56:00.002+02:00

A héten Zalában oktattam. Volt egy jogi blokk is a programban. Mikor a közokiratokról beszélgettünk, akkor osztotta meg a kolléganőm a saját kölcsönszerződésének egyik humoros pillanatát. A közjegyző a haszonélvező kifejezésből elhagyta a Z-t, és így is olvasta fel, ünnepélyesen, ahogy illik... ;)

A hegedű miatt, különösen...

2011-04-25T14:52:00.000+02:00

Most múlik pontosan,
Engedem had menjen
Szaladjon kifelé belőlem
Gondoltam egyetlen
nem vagy itt jó helyen
nem vagy való nekem
Villámlik mennydörög
ez tényleg szerelem.

Látom, hogy elsuhan
felettem egy madár
tátongó szívében szögesdrót
csőrében szalmaszál
Magamat ringatom,
még ő landol egy almafán
az Isten kertjében
almabort inhalál

Vágtatnék tovább veled az éjben
Az álmok foltos indián lován
Egy táltos szív remeg a konyhakésben
Talpam alatt sár és ingovány

Azóta szüntelen
őt látom mindenhol
Meredten nézek a távolba
otthonom kőpokol
szilánkos mennyország
folyékony torztükör
szentjánosbogarak fényében tündököl

Egy indián lidérc kísért itt bennem
Szemhéjain rozsdás szemfedő
A tükrökön túl fenn a fellegekben
Furulyáját elejti egy angyalszárnyú kígyóbűvölő

Azok nevében...

2011-04-23T11:01:00.008+02:00

Kockázatos foglalatosság szószólónak lenni. Folyton legitimációs vákuumban élni, hiszen bárki vétó joggal élhet: "köszönöm, de ne az én nevemben...!" Írhatunk alkotmányt, evangéliumot, egyre megy. A dilemma örök. Már napok óta nem írtam, és ami papíron van, szinte devalválódott az elmúlt idő alatt. A telefonok, beszélgetések viszont nem álltak meg, egyre több történet van közel hozzám, dolgozik bennem, néha váratlanul felbukkanva az emlékek pincéjéből.

Nem titok, hogy nincsenek már keresztény ünnepeim, és nincsenek még sajátjaim sem. E két part között figyelem a zajló életet. Szeretnék szólni mégis, mert olyan a prófétaság, mint a csontjaimba rekesztett tűz; belülről fal fel, ha nem adok utat, teret neki.

Azok nevében szólok, akiknek rendszerint nem jut hús az ünnepi asztalukra sem; akik ingyenkonyhákon sorban állva látnak egyedül gőzölgő ételt - és minden vágyuk egy önálló munka, biztonságot és intimitást nyújtó környezet.
Azok nevében, akiknek értelmi-, vagy testi sérüléssel született gyerekük van; akik rettegnek attól, hogy mi lesz, ha megöregszenek és meghalnak - mert biztonságban szeretnék tudni a fiukat, lányukat.
Akik az alkohol, a drogok vagy a pornográfia függőségében vergődnek, és nem látják a szabadulás útját.
Azok nevében, akik gyógyíthatatlan betegségekkel küzdenek, és még a környezetük elől is titkolják, szégyenlik az állapotukat - megértésre, közösségre, az élet teljességére van szükségük.
Akiket prostitúcióra kényszerítenek, vagy ők maguk lépnek erre az útra, egy jobb élet reményében, ami nem jön el számukra.
Akiket megfertőzött a HIV vírus, és a társadalom skarlát betűs söpredékének könyvelik el magukat, olyannyira, ha már el is hiszik; rettegnek attól, hogy kitudódik a titkuk és elvesztenek mindent, ami számukra a kapaszkodót jelenti még az életben: kapcsolatot, barátságot, munkát, szerelmet...
Akik belülről sírnak meddőségük fölött, és magukat értéktelennek, hiábavalónak vélik, mert lelkük legmélyén óhajtják tovább adni a fizikai és szellemi kincseiket.
Akiknek nem jut elegendő tiszta ivóvíz.
Akik nem élhetnek nyugalomban szülőföldjükön, mert őrült politikai rendszerek és azok fanatikus követői felforgatják a nyugalmukat - csak méltányos békét szeretnének a környezetükben.
Akiknek meglopták a bizalmát, aki gyógyíthatatlan sebet kaptak a szerelmükben és elveszették a reményüket abban, hogy lehet újat kezdeni.
Azok nevében, kik első gyereküket halva hozzák a világra, és szinte eszüket vesztik a fájdalomtól, hogy annyi várakozásuk és álmuk dőlt halomra - tehetetlenek és dühösek, mintha a lét maga hullt volna a semmibe pár óra leforgása alatt.

Ha őket nézem, akkor egy szenvedő tömeg lebeg előttem, akik megváltásra várnak. Nem tudom felróni senkinek, ha örömmel veszi azt az üzenetet, hogy valaki elvégezte helyette ezt a munkát.

Az én jó hírem annyi, hogy van tovább - és én is vagyok tovább. A biológia, a kozmosz van tovább. A mese velünk vagy nélkülünk folytatódik, de az már nem lehet ugyanaz, mint ami előttünk volt...

51.

2011-04-15T22:35:00.007+02:00

A kinyilatkoztatott vallások Istene alapvetően beszédképtelen Isten. Akárhányszor próbálkozik, nem tudja világosan vagy teljesen kifejezni magát.

- Évszázadokig beszél a zsidókhoz, de nem sikerül megértetnie magát.

- Végül elküldi egyszülött fiát, és a fia semmivel sem tűnik jobbnak. Jézus összeülhetett volna egy írnokkal, és teljesen egyértelmű kifejezésekkel lediktálhatta volna a választ minden elképzelhető hittudományi kérdésre, ő azonban nem ezt választotta. Így a következő nemzedékre maradt, hogy kiderítsék [mire gondolt Jézus...] pogromokkal, tisztogatásokkal, üldözésekkel, háborúkkal, a máglyával és a kínpaddal.

- Miután Jézuson keresztül kudarcot vallott, Isten ezután megpróbálta megértetni magát Mohameden keresztül, korlátozott sikerrel, mint mindig.

- Ezer évnyi hallgatás után ismét próbálkozott Joseph Smith-szel, de ezúttal sem ért el jobb eredményeket.

Átlagolva mindezt, Isten mindössze annyit volt képes biztosra mondani nekünk, hogy úgy kellene bánnunk másokkal, ahogy mi szeretnénk, hogy ők bánjanak velünk. Mi ez - egy tucat szó? Nem sok mutogatni való ötezer éves munkához képest, és ennyit valószínűleg magunktól is kitalálhattunk volna egyébként. Őszintén szólva zavarban volnék, ha egy ennyire alkalmatlan istennel állnék kapcsolatban.

(B története)

Nem középiskolás fokon

2011-04-14T21:36:00.003+02:00

Mindössze egyetlen foka van a hit birtoklásának, de ötven foka az elvesztésének...

Azt hiszem, ismerek egy papot, aki birtokolja a hitet azon az egy fokon, mely rászolgál a hit nevére. Mindenki más, engem is beleértve, a hit elvesztése ötven fokának egyikénél tart. A legtöbb hívő az egyházközségemben valószínűleg megrázó beismerésnek tartaná ezt, én viszont nem hiszem, hogy az lenne. Persze vannak papok, akik túlmentek az ötven fokon, és otthagyták a lelkészi szolgálatot. Mindenki tudja ezt, és én magam ismertem vagy fél tucat ilyet. De mi, többiek még kapaszkodunk térddel, könyökkel, ujjheggyel, szempillával, foggal és körömmel. Ez tulajdonképpen biztató szerintem, mert mutatja, hogy közülünk senki nem akarja elveszíteni a hitét, vagy nem akar úgy gondolni önmagára, mint aki már elvesztette azt.

Ez bevallottan részben csak gyávaság; tudjuk, hogy amint a hitünk eltűnik, a vallásos élet kimondottan elviselhetetlenné fog válni, és tovább kell állnunk, ki kell lépnünk egy ismeretlen világba. De részben azért is van ez, mert elég hitet birtoklunk ahhoz, hogy továbbra is hitet akarjunk birtokolni. Amikor azonban ez a hitmennyiség elfogy, akkor teljesen elfogy, és eljutunk az ötvenegyedik fokra...

[Jared Osborne naplója - Daniel Quinn: B története]

B*szok veszek?

2011-04-13T12:06:00.003+02:00

Kovács a feleségével ül az étteremben, mikor egy csinos nő átinteget az asztalukhoz. Kovácsné megkérdezi:

- Hát ez ki?
- Ki lenne, hát a szeretőm... - válaszolja nyugodtan a férj.

Az asszony felháborodik, dúl-fúl, de nem akar jelenetet rendezni... Egyszer csak belép egy pár az étterembe. Mire kovácsné:

- Te Géza, az ott nem a főnököd, Szabó? De ki az a nő vele?
- Ki lenne, hát a szeretője.
- Hát, a mi szeretőnk azért csinosabb...

Van olyan verziója is, hogy a férj elmondja, mi mindent veszíthet a neje egy válóper esetén. De mit veszített már eddig? És mennyi mindent elveszteget, ha továbbra is ebben a viszonyban marad...

A költészetnek, szeretettel...

2011-04-11T20:18:00.002+02:00

József Attila: Eszmélet

1

Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

3

Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

4

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

5

A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

6

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

7

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

8

Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

9

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

10

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

11

Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

12

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

1933-1934 tele

Idő-scanner

2011-04-10T12:42:00.006+02:00

"Amikor azt mondjuk: "jelen", miről is beszélünk voltaképpen? Mondhatjuk, hogy erről itt: a mostról. Csakhogy a "most" abban a pillanatban "múlttá" válik. Ha belegondolunk, mindaz, ami van, éppen azért válik többé vagy kevésbé megismerhetővé, mert elmúlik. A jelent nem lehet kimerevíteni, nincs semmi, ami megmaradna mozdulatlanul, amiről elmondhatnánk: ez a jelen. Egyetlen pillanat sem állíthatja önmagáról, hogy én vagyok a jelen, hiszen mire kimondaná, már múlttá is vált. Ezért én azt mondanám, hogy a jelen nem létezik, a jövő sem létezik, hiszen még nem jött el, és az is a nemlét egy formája, tehát csak a múlt létezik, nincs semmi egyéb.

Múltból vagyunk, a jelen pedig egy pillanat, ami születésével a múlt részévé válik."

(José Saramago)

Az órák-napok-hetek-hónapok rutinszerűen folynak, szilveszterkor sóhajtunk egyet, hogy megint eltelt egy újabb. A sóhajtással pedig már január első pillanatai peregnek tovább. Mintha egy óriási szkenner húzna el fölöttünk, aminek a hatósugara rémületes gyorsasággal teszi határozott múlttá az addig elképzelhetetlen jövőnket.

Eddig sokat érveltem a jelenben élés mellett. Hogyan fér ez össze a fenti sorokkal? A mostban tartózkodni annyit tesz, mint érzékenyen figyelni ezt az elsuhanó leolvasót, ami csak akkor nem lassít, ha kívülről nézzük. Amikor elengedjük az aggodalmainkat és kívül kerülünk az időn, akkor együtt mozgunk a szkennerünkkel, magunkon szűrjük át a születő múltat. A jelenben élés a tanú pozíciója, aki csak szemlél és nem ítélkezik. Mert egyszerűen nem marad arra ideje, hogy közben minősítse a folyamatokat.

Meghatároztuk: José Saramago

2011-04-06T16:31:00.009+02:00

Olyan furcsa és megborzongató, hogy valakivel lehet találkozni a halála után. Röviden elmesélem. Andrástól kölcsönkaptam egy interjúkötetet, amely Lévai Balázs Bestseller c. tévéműsorának tárgyiasult emléke. Elsősorban az Ulickajával folytatott beszélgetést nézte ki nekem. Belelapozva a tartalomjegyzékbe feltűnt még két ismerős: Paulo Coelho és Alessandro Baricco. Az elsőtől a Veronika meg akar halni, utóbbitól pedig a Selyem kedves olvasmányélmények. A többi hírességgel nem ápoltam ismeretséget eddig.

Aztán átjutva az előszón és a bevezetőn ez következett:

José Saramago
portugál író, 1922-ben Azinhaga faluban Lisszabon környékén látta meg a napvilágot...

Azta! Elő a képeket! Igen, ott volt a főtéren egy modern szobor, ami mellé teregettem az izzadt ruháimat, miközben a park hűvösében ebédeltem. Hogy néz ki?

Hatvan évesen tört be a világirodalomba Baltazár és Blimunda című regényével. 1992-ben a Kanári-szigetekre költözött (húsz évvel fiatalabb, harmadik feleségével). 1998-ban Nobel-díjat kapott a munkásságáért. Szembesülni Saramagóval annyit tesz, mint megtapasztalni, hogy az élet hosszú, izgalmas és bármikor újrakezdhető - mondja Lévai.

Interneten kutatok a fotói között, valóban ő az:

Wikipédia: meghalt. Két hónappal azelőtt, amikor a szülőfalujában ebédeltem. Most egy könyv segített beszélgetnünk; olyan volt, mintha élne. Mert él.

játék piramis játék piramis játék

2011-04-04T16:25:00.006+02:00

Olyan diákkoromba merengő "nagyárpi"-s, vagy "jenőhű"-s hangulatom van. Mikor a társainkat ugratva, gyors egymásutánban kellett mondani sokszor a nebuló-mantrákat. Igazán szomorú vagyok, és ez nem egy gyorsan múló hangulat csupán. Két történet is megdolgoztatott az elmúlt héten - mindkettő a pénzzel kapcsolatos. Közös jellemzőjük továbbá, hogy máig nem hagynak nyugton, ezért terápiás céllal azt választottam, hogy beleírom őket az éterbe. Hátha segít helyükre kerülni nekik. Lássuk, hogy volt!

Régebben barátnak mondtam volna, az események fényében inkább félreismerős, aki mobilon felhív. Már lassan években mérhető a találkozásaink gyakorisága, az intenzív és érdekes beszélgetések sűrűsége. Távol estünk, vagy hagytuk, hogy távolság épüljön közénk - egyre megy. Mondja, hogy saját vállalkozásba kezdett és ismerve a képességeimet, arra gondolt: dolgozhatnánk együtt. A tréneri tapasztalataimat, kommunikációs képességeimet jól hasznosíthatnám és másodállásként is működhetne, nem feladva a biztonságomat. Találkozzunk személyesen, és elmondja a részleteket. Megemlített még egy személyt, aki az üzlettársa; szeretne bemutatni neki.

Ennek érdekében szinte az egész hetemet átszerveztem. Előre hoztam az edzés napját, korábbi órákra más barátaimat, a masszőr halasztva, stb. Bár azon a napon délelőtt lesz egy komoly vizsgám is, csütörtök lesz a találkozásunk napja. Délutánra azt is megtudom, hogy nem egyedül vagyok hivatalos és egy előadásra szólt a szíves meghívás. Kisebb csalódás: szóval mégsem annyira az egyéni tehetségemről beszélünk. Ami az autóból kiszállva fogadott, azt nevezném inkább pofonnak. Egy termékbemutatóra jöttünk valójában, ahol fél-lelkes, és nagyon lelkesnek látszani akaró személyek hadarták az élet tuti tippjeit.

-- Akarsz 7 számjegyű fizetést, könnyen?
-- Szeretnél inkább a parkban napozni, a jelenlegi hajtás helyett? (Tízszer ennyi pénzért!)
-- TÖRŐDSZ TE EGYÉBKÉNT ELEGET ÖNMAGADDAL?

Az élet minősége természetesen csak és kizárólag a megkeresett pénzösszeg mennyiségével volt mérhető. Akinek nincsenek befolyásos és gazdag barátai, az megérdemli a sorsát. Ha nagyra akarsz törni, tanulj a gazdagoktól és utánozd őket. Annyira nyers és durván primitív volt ez a nyomulás, hogy a végén a technikák megfigyelésével szórakoztattam magam, a tartalom alulmúlta az igényeimet. A prezentáció harsány volt és alacsony színvonalú. Ami leginkább zavart, az a tény, hogy az ismerősömnek egyáltalán eszébe jutott elhívni erre a piacra! Ha így ismer, akkor nincs miről beszélgetnünk... Vajon volt-e értelme a korábbiaknak?

Szegény vagy középosztálybeli az összes barátom. Akikkel tudok feszengés nélkül együtt lenni, azok hozzám hasonló módon a két fizetés között húzzák ki több-kevesebb sikerrel. Nincsenek nagyobb tartalékaik, inkább hitelből rendelkeznek ingatlannal és kicsi az esélyük az elnöki tanácsadói, de még az igazgatói székekhez is. A cég sikere érdekében egyébként ezeket az "élhetetlen" barátaimat kellene felhívnom, beszerveznem, de legalább a szekta munkafüzetébe beírni a címüket, telefonszámukat. Mert ágyútölteléknek, fogyasztónak még jól jönnek. Egyszerű ajánlat: áldozzam fel a kapcsolataimat egy halvány reménnyel kecsegtető üzleti vállalkozás sikeréért, ahol majd kedvezményesen vásárolhatok fogkrémet, testápoló, és mindent gyógyító, kurva hasznos cuccokat. Egyenesen dobozszámra, mert így jobban megéri.

[Hányingerem van ettől, forog velem a világ.]

Aztán abban a hálóban ahol mozgok, újabb hajléktalan ember mutatja meg magát: a gondjait, az álmait, a félelmeit és vágyait. Hogy a következő bevételéig megmaradt 100 forintot okosan kell elköltenie; már tudja is a város melyik pontján kap érte TÖBB KENYERET. A szívem szakad meg ettől a mondattól. És helyrekerül az arányérzékem. A harácsolási vágy iszonyatától eljutok az éppen elég békéjéhez. Ami nem a maga hasznára akar beszervezni és felfalni fizikai és szociális valómmal együtt, hanem tud megnyílni, ajándékozóvá válni a maga szűkös keretei között.

Nem az a gazdag, aki sok kinccsel rendelkezik, hanem az, aki sokat tud adni. Ez a sok nem mérhető szokásos műszerparkunk egyik darabjával sem. Keresztények a szegény asszony két fillérjével szokták szemléltetni az arányait.

Most először azért nem törlök egy névjegyet a telefonomból, hogy biztosan ne vegyem fel a hívását. Új tapasztalat, nagyon furcsa. Valóban meg kell válogatnom a barátaimat, mert a názáreti rabbi szavaival élve, aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. A disznóhús pedig egészségtelen, kedves barátaim.

Süni az úton

2011-03-31T22:32:00.008+02:00

[Balázsnak: ez az a poszt, amiről azt beszéltük, hogy ne olvasd el!]

Tegnap este éreztem meg idén először a tavasz "ízét". Hatalmas, rózsaszirmos illatfelhőben tudatta velem, hogy nem kell már a kiskabát sem. Csak szépen rakjam el a téli holmikat, sapkát-sálat-kesztyűket jobb időkre... A pót-masszőrömtől későn érkeztem haza; a bejárati kapunál éppen a kulcsaimmal bíbelődtem, mikor megláttam egy futó tűpárnát. Fiatal sün követte az útpadkát, ráesett az utcai világítás fénye. Beszéltem hozzá, hívogattam a veszélyből a kert irányába. Másként gondolta. Sarkon fordult, és átfutott az úttestem, amikor egy hirtelen beforduló autó takarta el. Reméltem, hogy átért, vagy éppen a kerekek közé sikerült kerülnie. Sajnos nem így történt. Egy másodperc múlva már az oldalára fordulva feküdt, a lábai élettelenül meredtek ki szúrós kabátjából.

Őt is én láttam utoljára élni. Tamás írta, hogy mostanában gyakrabban foglalkozom a halállal. Igen, mostanra lett szemem hozzá. Egyébként is folyton arról fecsegünk, pletykálgatunk, küzdünk vele, vagy beleringatózunk a gondolatába...

Nagy tisztesség valakinek megmutatni a halálunk pillanatát. Megengedni, hogy ebben a végső eszköztelenségben ránk pillantson, láthassa a meztelenségből is kivetkőzött valónkat. Mert akkor minden elhagy, minden kötél szakad, senki nem jöhet tovább mellettünk, még féltve óvott testünk sem. Akkor, mikor helyére kerül minden, és megkapja a maga szorzószámát sok öröm és bánat, mikor kiélesednek a színek, a hangok, a mondatok és hallgatások, árulások és kitartó hűségek... Akkor, a kocka legalján kit is viselhetnék el?

Süninek én voltam az utolsó teremtmény, aki szembenézett vele, aki szólt hozzá mielőtt apró testét elhagyta a létezés szikrája. Reggel is ellenőriztem, nincs változás. Ha vasárnapig nem teszi meg senki, ő lesz a következő temetésem. Hálás vagyok neki - a kis tüskés hátának, ami késő este is odavonzotta a tekintetem -, hogy láthattam: egy pillanat az egész, és minden megy tovább, mintha itt se lettünk (itt se lettem) volna. Nem fáj ez, dehogy. A sünök nem halnak meg. Már ő is itt marad velem, abban a csomagban, amit átengednek a szigorúan őrzött határ vámosai.

A magyar olvasóknak

2011-03-29T22:04:00.003+02:00

"Olyan világban élünk, amely egyre kisebb és kisebb lesz. Ez akár veszélyes is lehetne, de nézzük inkább másként: Így közelebb kerülhetünk egymáshoz." (Ljudmila Ulickaja)

- Hogyan mondjuk azt röviden, hogy a rózsafüzér beleesett az aludttejbe?
- Író-olvasó találkozó...

Apró javítás

2011-03-28T21:29:00.005+02:00

Selejtezek. Huszonéves kéziratok, jegyzetek mennek a darálóba. Megőriztem két dolgozatot, amelyeket még teológus hallgatóként készítettem. Egyik az öngyilkosság és az eutanázia témáját járja körbe. A belső borítóján idézetek (ószövetségi, újszövetségi és a katekizmus vonatkozó passzusai).

Ne ölj! (Kiv 20,13)

Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj. Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. (Mt 5,21-22)

Az emberi élet szent, mert kezdettől fogva Isten teremtő cselekedetét hordozza és örökre különleges kapcsolatban marad Teremtőjével, mint egyetlen céljával. Egyedül Isten az élet ura annak kezdetétől egészen a végéig: senki és semmilyen körülmények között nem tulajdoníthatja magának a jogot, hogy közvetlenül ártatlan életet pusztítson el. (KEK 2258)

Az utolsó részben egyetlen fölösleges szó szerepel: az "emberi". Olvassuk el még egyszer, nélküle!

Az élet szent, mert kezdettől fogva Isten teremtő cselekedetét hordozza és örökre különleges kapcsolatban marad Teremtőjével, mint egyetlen céljával. Egyedül Isten az élet ura annak kezdetétől egészen a végéig: senki és semmilyen körülmények között nem tulajdoníthatja magának a jogot, hogy közvetlenül ártatlan életet pusztítson el.

Ha nem szűkítjük le az életet az emberi életre (sőt leginkább a saját kultúránk kereteire), akkor meggondolandó egy bogár eltaposása, vagy egy ág letörése is. Mert az élet önmagáért szerethető és becses ajándék. Egyetlen parancs van, hogy ÉLJ! Ha elég igényes vagy, akkor jól fogod tenni - ezért fölösleges minden egyéb tanács.

gyerehaza.org

2011-03-24T11:06:00.002+01:00

Külföldön mindig külföldi maradsz

Érezted már azt külföldön, hogy hiába fogadnak be, hiába érted meg a nyelvüket, mégsem leszel soha egy közülük? Sodorjon az élet hulláma akár a föld legvendégszeretőbb országába, mégsem érzed, hogy igazán otthon lennél. Mert Haza csak egy van. Magyarország.

Gyere haza, ha régen láttál
Beküldő: zum2011. Beküldés időpontja: 2011.03.23. 22:46.

Gyere haza, ha régen láttál tömegesen búskomor, megfélemlített embereket és ez hiányzik neked, ha azt akarod, hogy a rendőr azzal szórakozzon, hogy naponta igazoltat ugyanazon az utcasarkon és gyere haza egy olyan országba, ahol ezt a rendőr meg is teheti, igyekezz, ha újgazdag pökhendiséggel akarsz találkozni ott, ahol pénz van és akkor is siess, ha azt akarod, hogy pofán csapjanak, csak mert rámosolyogtál valakire és már holnap gyere, hiszen itt az államelnök nyíltan buta és kiszolgáltatott és ez mégis csak kuriózum, gyere haza, ha a Kádár rendszer kötelező ideológiája után vágyódsz még ha ellenkező előjelű is ez az ideológia és akkor is, ha keresztény vagy és úgy gondolod, hogy boldogsággal tölt el, hogy jogod van ezt a világnézetet másra is rákényszeríteni és ha félni akarsz, csak mert más a véleményed, akkor nagyon siess és ha ki akarod tenni magad annak a veszélynek, amit az okoz, hogy a középszer irányít mindent, akkor ki ne hagyd ezt az országot és egy percig ne habozz, ha az az álmod, hogy államilag finanszírozott internetes oldalon pillanatok alatt törlik a bejegyzésed, ha valami rosszat írsz a vezérről és ha azt akarod, hogy ezek után a hivatalok ellehetetlenítsék az életed. A rendőrállam vár.

Olvad az idő

2011-03-23T19:56:00.002+01:00

Már nincs hátra 5 hónap!
Van még 5 hónapom?
Mire elég ez a fél-év-sem?
Mi minden történhet e rövidke fél évben?

Olvad az idő, mint a halvány jégvirág,
és a tűnő boldogság majd véget ér.
Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn,
álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.
(Máté Péter: Most élsz!)

Üvegmögötti csöndben

2011-03-22T09:16:00.010+01:00

Vagyunk, az időn túl. Pedig hajnalodik, aztán itt is már a busz, az 1-es villamoson zötykölődök, és a temető főkapuja... Kicsit hűvös még a reggel, a ravatalozó lassan telik meg élettel. Még 45 perc, félrehúzódok egy családi kripta kispadjára, nézelődni csöndben.

Találkozunk, akár az őseink; mondjuk, ők csatákra is el-eljártak. Minket inkább a gyász ránt össze, mint egy kozmikus anyaméh pulzálása. [Szentlecke: az asszony is vajúdik, de aztán örül, hogy új ember született a világra... - továbbszületünk vagy újra?] Mi a folytatás?

Kicsi az urna, rövid a liturgia. Tavalyi bűnök, tavalyi penitencia. A virágokat és szalagokat már csöndben igazgatják az egyenruhás munkások a helyére billentett betonfedélen. Amikor még ott ült az ágya szélén, amikor még kévéra hívott meg a büfében, akkor bizonyosan itt volt. Emlékek után matatok csüggedten. Két betegtárs is itt van a kórházból - lehetséges barátokat szerezni az utolsó két hónapban is. Az autóban csönd, még a kijárat előtt kell valami zene. A rádióban Ruzsa Magdi: Most élsz! ... Meleg van, a szélvédőn át tűz a Nap, zakóban szinte izzadok. Nyissunk ablakot!

Csepel, lakótelep. Az emeletre gyalog - a nappaliban körben ülnek a törzstagok. Az ebéd és a beszélgetés nyugodt mederben csorog. A mise már beúszik a délutánba; egymásnak prédikálunk, mint apostolok. Mindenkinek van egy-egy emléke Erika gyerekkorától a haldoklása pillanatáig. Képeket adogatunk körbe, többségük fekete-fehér. Mindegyik lejárt szavatosságú, üres kövületek. Sok szereplőt azonosítani sem tudunk. Elmentek. Ezt a pár foltot hagyták ránk. Végül kincsre bukkanok a hatalmas kupac alján. Apai nagymamám (a hétből az egyik tényleges) unokáival az udvaron. Nem reméltem, hogy egyszer megláthatom közeli képen is az arcát. Pedig ő is formált, tőle is jövök...

Őáltala, ővele és őbenne... ketten-hárman ha tudják a választ - rövidítünk. A Miatyánk már olajozottabban megy - a hálaadás megtörtént, a mise is véget érhet. Rokonokat fedezek fel magamnak, nem a vér szava; valami nagy megnyugvás abban, ami eleve VAN. Egymásba kapaszkodó zárókör az áldás, mint egy kirándulócsoport. Csak más időben indultunk, de ugyanoda futunk be, kisebb-nagyobb csúszással.

...most azért, aki elsőként fogja követni az elhunytat... Volt már, hogy a pap következett; ott térdeltem két nap múlva a holtteste fölött. Történhetne velem valami ma is. Vagy odaérek Rolandhoz délután, vagy nem. Ettől lesz öröm, megismételhetetlen ajándék mindkettőnknek, ha mégis látjuk egymást, és átadhatom a könyvét. Pillanatról-pillanatra haladok, lassított felvétel...

Furcsa ez a lakás. Mit is keresek benne? Évek óta ezzel a mozdulattal zárom a bejárati ajtót, pedig elköltözöm innen. Volt, sok évvel ezelőtt, mikor más kulccsal, más zárakat nyitottam. Más falak között ébredtem. Mitől és meddig az a munkám, amiből megélni remélek? Mitől és meddig azok a barátaim, akiktől túlélést remélek? Mert bennük halok meg, és csak bennük van az örökkévalóságom.

Csak a vágóhíd melege,
muskátliszaga, puha máza,
csak a nap van. Üvegmögötti csöndben
lemosdanak a mészároslegények,
de ami történt, valahogy mégse tud végetérni.
(Passió)

Akkor ki hazudik?

2011-03-21T20:18:00.004+01:00

Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen, abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem. (Lázár János, polgármester és frakcióvezető - FIDESZ)

Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is. (Jézus Krisztus - Mt 6,19-21)

...kapzsiság, mértéktelenség húzódik meg a mostani világválság legmélyebb dimenzióiban ... "mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat által szegezték sok fájdalommal" (Orbán Viktor, elnök - FIDESZ)

Jó lenne már eldönteni, hogy az egy tábor egy szájából milyen szél fúj, mert ez így kurvára ciki, fiúk!

Lázár polgártárs, egyszer eljön a pillanat...

2011-03-21T18:14:00.004+01:00

Hát ezt is megértem. A Fidesz frakcióvezetője Lázár János elmagyarázta megfelelő pontossággal, hogy én, aki jelenleg az életben maradásért küzdök egyre kisebb energiával, én aki a középosztályból megállíthatatlannak látszódva csúszom lefelé, valójában azért csúszom le, mert szart se érek.
Lázár János megmondta, mindenki annyit ér, amennyi anyagi javat fel tud mutatni. Amikor az ember szemébe mondják, hogy ő semmit ér, akkor kénytelen szembenézni pár nagyon kényelmetlen dologgal.

Amikor futott még a szekerem, nagyon jól kerestem, nagyon magas színvonalon tudtam élni az életemet. Sokat dolgoztam azért, hogy jól élhessek, de nem voltak érdemi anyagi gondjaim a gyerekeim is mindent azonnal megkaptak, amire vágytak, leginkább erre költöttem már akkor is a vagyonomat. Amikor futott a szekerem, magam is hajlamos voltam elhinni, mert ezt szívesen hiszi el az ember, hogy azért mennek jól a dolgaim, mert egy értékes és tehetséges ember vagyok, a tehetségem adja az értékemet, ami be is forintosítható. Bár akkor is azt mondtam, értékemen alul vagyok megfizetve. Hajlamos voltam elhinni, hogy valóban mindenki saját sorsa kovácsa. Meg ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát és sorolhatnék még egyéb színes dakota közmondásokat.

Igaz, soha nem gondoltam úgy, hogy egy ember értékét a vagyona adja. Az én fiamat nem azért tartom és tartottam jó partynak egy lány számára, mert van neki svájci bankszámlája, hanem azért, mert tele van a szíve szeretettel, mert csodálatosan szép szemei vannak, mert jó humora van és szerintem jó apa és jó társ lesz majd belőle. Társat
és barátot sem választottam soha jövedelmi szempontok alapján, mindig hagytam, hogy az érzelmeim vezessenek. A jobb anyagi lét idején is úgy gondoltam, az én igazi vagyonomat, értékemet elsősorban a gyerekeim adják, a párom, akire számíthatok jóban és rosszban, a barátaim a pártom az SZDSZ és a csapatom az MTK.

Aztán hirtelen fordult körülöttem a világ egy nagyot. Ehhez hozzájárult egy válás is, ami lelkileg és anyagilag is padlóra tett. Hozzájárult a magyar vállalkozások halálát jelentő körbetartozás rendszere. Ezek adták az első nagynak mondható pofonokat, majd az utolsó cseppet a kormányváltás hozta el, ahol a politikai érdek értéktelenné tett engem minden érdemi indok nélkül. Fentről nagyot zuhantam a mélybe. Fájt a zuhanás és összetörtem magam rendesen. De ennek ellenére, úgy, hogy úszom jelenleg az adósságban, értékes embernek tartottam magam. Aztán jött Lázár János frakcióvezető, aki a képembe vágta kendőzetlenül, hogy szart sem érek, hiszen lassan nincs semmim. És igaza van.

Vagyonom a semmivel azonos szinte. Van egy kis lyuk lakásom, ami viszont számomra az otthon, a maga silányságában is és szeretem. Van egy autóm, ami 10 éves, de nem is az enyém, hanem a banké, aminek minden hónapban nyögnöm kell a részleteit. Van pár műszaki cikkem, de nem nagy cucc az egész. Viszont van jelentős személyi kölcsönöm, amit azért kellett felvennem, hogy ne kapcsolják ki nálam az áramot. Van két hitelkártya-tartozásom, ami iszonyú kamatokkal ketyeg a nyakamban és már nem tudom a részleteit se fizetni. Lám így kerül szemétdombra egy értéktelen rongy Lázár úr szerint, aki én volnék, a magyar választópolgár.

Tudod, Lázár Jani, lehet, hogy te valóban sikeres dúsgazdag ember vagy. Lehet, hogy a vagyonod boldogságot is tud adni neked, hiszen a vagyonból vehetsz magadnak nőt is akár vagy barátnak látszó partnert. Lehet, sokan mosolyognak rád a pénzedért. Te luxusautóval furikázhatsz a tőlem elvett közpénzekből, szép nagy, és kényelmes házat nevezhetsz az otthonodnak. Van munkád, ahonnan politikai okok miatt nem akar kirúgni senki, akkor se, ha lenne rá indok. Úgy érezheted, te vagy az élet császára és kipöckölheted felém a csikkedet. Te vagy a jani, Janikám! Csakhogy belegondoltál már abba, hogy aki fent van, az egyszer kerülhet nagyon mélyre is onnan? És minél magasabbra mászik valaki, annál nagyobb lehet a végén a zuhanása? Ha elbuksz egyszer majd mindent, akár önhibádon kívül is, vajon mit fogsz majd magadról mondani a mélység poklában? Önmagadat is szarnak fogod tekinteni, vagy akkor majd kétségbeesetten fogsz vinnyogni, hogy segítsen valaki?

Lázár polgártárs! Tudod, a gyerekeim amikor meglátnak engem, hozzám rohannak és átölelnek boldogan. A 8 éves lányom arról mesélt múltkor nekem, hogy ha majd öreg leszek és beteg, ő eljön hozzám és kimossa a ruháimat, főz nekem finom ebédet. 10 éves fiam azt mondta, ő rám a legbüszkébb az életében és engem szeret a legjobban a világon. Csóró vagyok, a te szemedben senki, a gyerekeim szemében a Világot jelentem! Csóró vagyok, a te szemedben senki, de életem párja, a szegénységben és a kilátástalanságban is hozzám bújik és tartja bennem a lelket. Csóró vagyok, a te szemedben senki, de barátok állnak mellettem a bajban, akik igyekeznek segíteni legjobb tudásunk szerint. Emberek mosolyognak rám, emberek nyújtják felém a kezüket. És én tudhatom, János, hogy nem a pénzemért, nem a vagyonomért szeretnek. Nekem megadatik, hogy tudjam, értékeimért tartanak értékesnek akik
annak tartanak.

Te azt mondtad, senki vagyok és szart se érek. János, körbenézek magam körül és valóban szegénységet, súlyos anyagi problémákat látok. De ha körbenézek magam körül, leginkább mellettem álló, engem nagyon szerető embereket látok. És amikor ezt látom, nem vagyok meggyőződve – János – arról, hogy te vagy a gazdagabb és a sikeresebb, bár nem érted miről beszélek és ezért ma már nem is haragot, inkább szánalmat érzek irántad. Szánalmat és bevallom, megvetést is. Tőlem nem kell bocsánatot kérned. Szegénységemben is még adott a lehetőségem, hogy megválogathassam, kinek a bocsánatkérésére tartok igényt és kiére nem. A tiedre nem. Semmi közünk egymáshoz. Élj boldogan a vagyonodban fürdőzve, aminek nem kis részét az én adóforintjaimból vetted el magadnak. De egyszer, János, mindenkinek eljön a pillanat, amikor tükörbe kell majd nézni, lehet az utolsó lélegzet után, de akkor is. Nem irigyellek.

Rózsa Mihály

az SZDSZ Online Tagozat elnöke

Ágyam mellett

2011-03-16T17:51:00.003+01:00

Vajon ki áll majd az ágyam mellett, akire rábízhatom magam?
Hogyan is lenne bárki ott, ha most is társtalan ...
keressük mohón másik felünk, hátha még feltűnik.

De int az idő vasszigorral: "Nincsen seki itt,
aki mindörökké élne!" És olyan se, akit
mennyei szózat, aranylemez vagy kőtábla biztosít.

Ki néz majd velem szembe, mikor gyertyaláng is vakít?
Lesz-e türelme, életkedve kísérni a kapuig?

Megosztható-e az az intim csöndesség, mi bent feszül?
A magányban az a fájó, hogy ezt sem lehet egyedül...

Magyarország, ÉN NEM így...

2011-03-16T17:33:00.001+01:00

A TASZ, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Magyar Helsinki Bizottság közös értékelést készítettek az alkotmányozás folyamatáról. A szervezetek eljuttatták álláspontjukat a Velencei Bizottságnak, az Európa Tanács alkotmányozási kérdésekben illetékes, hazánk alkotmányozásáról a közeljövőben véleményt formáló szervezetének is.

A dokumentum szerint az alkotmányozás módja önmagában kétségessé teszi azt, hogy a Magyarország új alkotmányának nevezett dokumentum alkotmányként tisztelhető lesz, mert az alkotmányozás szükségességét soha nem indokolták elfogadható érvekkel, az alkotmány tervezete titokban készült, kidolgozását valódi társadalmi vagy szakmai vita nem előzte meg, és elfogadásának eljárási szabályai miatt a dokumentum egypárti alkotmányként születik meg.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért kritikai megjegyzései tételesen a következők:

1. Az alkotmányozás szükségességét nem támasztották alá világos és meggyőző indokolással, annak céljai ismeretlenek. A politikai közösségnek pedig nem volt módja kinyilvánítani, hogy akar-e új alkotmányt.

2. Az alkotmányozás tempója lehetetlenné teszi az alkotmánytervezet érdemi megvitatását.

3. Az új alkotmány titokban készült, nem ismert, hogy mely testületek mely tagjai szövegezték az alkotmányt. Az Országgyűlés által felhatalmazott bizottság koncepcióját nem használták, később pedig a hírek szerint három politikus, Szájer József, Gulyás Gergely és Salamon László írták az alkotmányt, akiket erre országgyűlési aktus soha nem hatalmazott fel. Így az új alkotmány megszövegezését kétes demokratikus legitimációval rendelkező személyek végezték.

4. Magyarország új alkotmánya egypárti alkotmányozás eredménye, mivel a kormánytöbbség indokolás nélkül hatályon kívül helyezte azt az alaptörvényi rendelkezést, mely konszenzusra kényszerítette volna az alkotmányozás során. Így az új alkotmány kizárólag a kormánypártok közreműködésével készült, sem az alkotmányozás szükségességéről, sem módjáról, sem pedig az új alkotmány tartalmáról nincs politikai, szakmai vagy társadalmi konszenzus.

5. Az alkotmányozás nélkülözte az alkotmányról szóló szakmai vitát. 2010 végén és 2011 elején számos tudományos és közéleti konferencia foglalkozott az alkotmányozással, ám mivel úgy az alkotmányozás céljai és elvei, mint az új alkotmány normaszövege is ismeretlen maradt, tartalmi kérdésekről, az egymástól eltérő szabályozási megoldásokról nem folyhatott szakmai vita.

6. Az új alkotmány társadalmi vitája elmaradt. Az új alkotmány társadalmi vitáját két intézkedés szolgálta: az Alkotmányblog elindítása, valamint a nyolcmillió állampolgárnak megküldött 12 kérdés. Azonban sem az Alkotmányblog magányos látogatói, sem a kérdőívet lelkiismeretesen kitöltők nem kapcsolódnak be érdemben az alkotmányozás folyamatába. Ahogy nem tudható, hogy a blogon közzétett hozzászólásoknak mi lesz a sorsuk, úgy az sem ismeretes, hogy a kitöltött és visszaküldött kérdőíveket feldolgozzák-e, ki teszi ezt meg, és mindezek miképpen befolyásolják az alkotmányozás menetét. Mivel két héttel a kérdőívek postázása után már be is nyújtották a Parlamentnek az új alkotmány tervezetét, a visszaküldött válaszokat nyilvánvalóan nem vehették figyelembe a szöveg véglegesítésénél. Ráadásul a kérdések között olyan alapvető fontosságú dilemmák nem szerepelnek, mint az Alkotmánybíróság hatásköre vagy az állam és az egyház viszonyának szabályai.

Az értékelés teljes szövege magyar nyelven itt, angol nyelven pedig itt olvasható.

Nemzeti faszlengetés

2011-03-15T10:48:00.003+01:00

Most hallgatom Ovi ünnepi beszédét. Azt hittem, hogy nem fogok írni róla. :(

Egy sorban említi 1848-at, 1956-ot, 1990-et és 2010-et. Tehát nem csak fülkeforradalom volt a múlt évben, hanem rendszerváltás. Erre tényleg nem kapott felhatalmazást senkitől.

Nem diktál nekünk senki sem - mondja a nagy vezír - sem Bécsből, sem Moszkvából, sem Brüsszelből... Tessék? Az EU is egy hódító hatalom, ami ellen acsarkodnunk kell? Hát nem önszántunkból léptünk be oda? Hová tette az eszét elnök úr?

A harmadik volt a legütősebb. A nemzeti szocializmus és a kommunizmus kitalálói között nem találunk egyetlen magyart sem. És a magyar megvalósítóival mit kezdjünk? Mert azok ZSIDÓK voltak? Jól értjük?

Hajrá Ovi! Ezt csináld inkább egyedül!!!

Ederlezi

2011-03-14T19:20:00.000+01:00

A mindenség szívszorongatóan teljes...

2011-03-14T17:08:00.006+01:00

...ez a levél húsvéti írás: elsősorban Márikának szól, a költő nagynénjének, de azóta talán mindnyájan címzettjeinek tekinthetjük magunkat. Évszám nincs rajta, de írója hatvanévesnek mondja magát, így alighanem az egyik legutolsó Pilinszky-levél ez. Velemben kelt, ahol akkoriban szívesen meghúzódott Pilinszky. A levélben szereplő keresztnevek mellé nem kell jegyzetet írni, mindenki tudni fogja, kikre vonatkoznak. (Jelenits István)

Édeseim! - Drága Márikám, kicsit meglepett leveled. Hiszen fizikai állapotom esztendők óta nem volt ilyen jó! Szellemileg viszont élesebben látom, milyen kicsi vagyok: de kiindulásnak ez se a legrosszabb. Soha ilyen tisztán nem láttam, hogy kivétel nélkül egyedül vagyunk, s ezért részvétünk oszthatatlan. Egyformán kell szeretnünk mindenkit. Igen, ellenségünket is, mert különben senkit se szeretünk a csaláson és hazugságon kívül. Hidd el, hogy Jutta és mindenki, aki megalázott, egy akolban él bennem. Mi több: ez a szeretet az egyedüli jogos kritika is, a többi pletyka, megszólás. Az egyedüllét? Weil szerint maga a pokol - de ugyanakkor legfőbb kincsünk is. Egyedül ez a magányérzés ösztökél arra, hogy mindennel és mindenkivel azonosulni tudjunk és akarjunk. Ilyen értelemben talán egyetlen "erényem", hogy mindig a földön jártam, míg sok szegény élő a "levegőben sürgött-forgott" körülöttem. Vigasztaló, hogy ők is a földben fogják befejezni.

De térjünk vissza aggódó kérdésedre. Még muszáj maradnom, de májusban Pesten leszek, hogy elkészítsem a nagylemezemet. A stúdió túlzsúfolt, ezért nem tudom a napot. Hihetetlenül bírom a magányt, amitől Pascal szerint csak az önző ember szenved. Nem volnék önző? Szívem tele hálával. Azokkal szemben is, akik "rosszak" voltak hozzám. Mert valójában jók voltak, nem ők, jó ember nincsen, Isten szeretett általuk!

Zoli lapjának nagyon örültem. Zoli tragikus "kiválasztott", aki egy óra alatt többet él, mint én hatvan évem alatt. Vele térden állva érintkezem, a legnagyobb magányos, akit ismerek, és a "legbeavatottabb". Neki az sem árt, hogy ezt csak tehetségnek tartják, s úgy közelítenek hozzá, mint egy füvet csipkedő tyúk Isten égő csipkebokrához.

Édes Márikám, te faluról jöttél a városba, én városból falura. Teljes szívemből érzem szenvedésed. De azzal, hogy nem teszel különbséget jók és rosszak között, egyedülléted tiszta szenvedéssé alakulhat át, ez egészen biztos. Ezért jársz csak látszatra a földön, s mártai szereped csak látszatra az! Ne félj! Nincs mitől félni. Egyedül az jó, ami van: akár élet, akár halál.

A regényemben ezeket a rétegeket szeretném "fölásni" szenvedő és hőn szeretett korunkban. Csak a fölszínen van egyenetlenség, minden és mindenki egy. Az Atya nem méricskél - Istenem, milyen magaslati levegő ez az abszolút intelligencia "kihűlt" szívünknek. Mindannyian gyilkosok vagyunk, kivétel nélkül, de ő jó.

Ne aggódj értem! Szívemben fokról fokra minden és mindenki egy. Se a magánytól, se a haláltól nem félek. Isten viszont mindig és mindent megtesz - ha végtelen távolságban tartózkodik is tőlünk. Ez a legfőbb kegyelme és a mi egyetlen támaszunk. Látszatra ez a poklunk, valójában ez a mennyország. Nem föld, de a VALÓSÁG.

A személyi számomért ne aggódjál. Mari sírt a nevetéstől. Itt fogja elintézni, már beszélt is a megyei elnökkel. Egy telefonjába került. Aki fontos ügyben keres, megtalál. Ma egy spanyol filmes... Nem vagyok egyedül, mert egyedül vagyok (Weil).

A dolgokat, igaz, csak nagyritkán intéztem el, mert talán nem is lehet: Kegyelem csak a cselekvés nélküli cselekvésben van. Magányomban 60 000 fiatal és öreg szív melenget, ami közvetlenül lehetetlen volna. A remeték tudják ezt igazán, a "mai ember" elfelejtette, ezért oly szeretetreméltó.

Tudod, mekkora önmegvetésben éltem, akár Erika, drágám. De erről is le kellett mondanom. Az is gőg volt még, hogy megvetettem [magam?], csillapíthatatlanul szomjúhoztam megsemmisülésemet.

Itt a parasztok: arisztokraták. Nem értenek, de tökéletesen érzékelnek és respektálnak. Ha fa lehetnék! - egy helyben állva, a hűség mintaképeként, mindent elviselve!

Sokat vétettem. Nem mondhatom el Jézussal, hogy aki igaz, ő az én testvérem, szülőm és anyám. Ő először "kinőtte" önmagát, aztán családját és végül nemzetét. Ezért tartották még Barabásnál is rosszabbnak. És ez talán a legnehezebb, amikor a jóra hivatkozva akarják az embert eltéríteni az egyetlen Jótól, a tökéletesen távoli, néma és magányos Istentől. És mégis: ezt az egyetlen jót az ember is megtudhatja. Egy szent, egy falubolondja, Mozart, amikor a Rekviemet írta...

Imádkozz, nincs más. Az imában tudunk egyedül mindent és mindenkit szeretni. Az imában més Jézus és Barabás is egy, ahogy az Atya és Jézus szívében is egyek.

Mit kérdeztél még? Igen, hogy mit mondj a telefonálóknak. Az igazat. Látod, én, az "álmodozó" bekerültem Chicagóban és Cambridge-ben a legfontosabb emberek közé. Greta Garbo 6 sort kapott, én tizenkettőt. Ha valami, ez nyugtalanít. Ezt érzem irreálisnak és bukásnak. De további "álmodozással" talán ebből a csapdából is sikerül kimásznom. Visszajutnom a tiszta valóságba, mint Van Goghnak sikerült. Halálom nem érdekel, legjobb lenne talán, ha meztelenül bekaparnának a földbe. Ugyanakkor tökéletesen megértem, hogy rendezzük élőink sírját. Részemről nem számít, mibe kerül - ez egy pillanatra se lehet "kérdés". Ők az élők, a halott én vagyok összekeveredve porukkal. Főként Erikám porával.

Édeseim, mindenki velem van. Imádkozzatok, hogy egyre"boldogabb halott" legyek. Az "élet" csak az "élőké". Imádkozzatok, hogy "a mindenség polgára" lehessek. A mindenség szívszorongatóan teljes, tartózkodó, valóságos, telített, gazdag és csendes. Ennyit tudok már. S ha sikerül teljesen megszűnnöm, talán befogadhatom az Atyát, aki mindannyiunk küszöbén áll, s akinek szentsége - ezért nem ítélkezik - még a jót és a rosszat is meghaladja. Ha ez nem így lenne, Isten csak az ember végtelenségig fölnagyított utánzata lehetne, vagyis maga az ördög - akiről úgy vélem, nem egyéb, mint jelkép: az ember semmiségének abszolutizálása. De ez irreális - Hitler, már Hitler szétpukkadt. A rossz nem lehet abszolút, csak szimbolikusan. A kispolgár méretei korlátozottak, s itt újra Hitlerre gondolok... Ezzel szemben minden ember szent, határtalan, amit csak csak átmeneti hazugságokkal vonhatunk kétségbe.

Édeseim, édeseim... Jancsitok

Donde voy?

2011-03-11T20:43:00.003+01:00

Csillától kaptam egy kis filmet, amit a felkészülés során készített a barátainak:

Most aztán kezdhetem számlálni a napokat... Nem ér!

Szemed sarkából

2011-03-10T17:24:00.002+01:00

Szemed sarkából látod:
egy közeli asztalnál írok -
fél szemem én is rajtad tartom.

Begyakorlott mozdulatok
kalitkájában szorongsz.
Látod-e rajtad csüngő ábrázatom?

Fények, kínai lampion,
semmiresejó zene pörög, elrobog;
a pillantás kiváltsága fölött
hálálkodom.

Ha senki sem szövi találkozásunk fonalát,
akkor nincs jövő, nincs túlpart odaát,
csak ez a szűkkeblű jelen, aki
most is kacéran mosolyog.

Lehetnénk együtt ott, ahol
most egymagam vagyok.
Ha nem légből kapott,
elképzelt kifestőkönyvet lapozgatok...
hol biccent a fejed, int a karod,
ahol lehetünk még közösen boldogok...

Itt a tavasz, munkára fel skacok!!!

Méltóságon kívül

2011-03-10T16:56:00.003+01:00

A minap történt egy kurta elköszönés, amit követően rossz érzés bujkált bennem; szinte ezzel feküdtem, ezzel keltem. Szeretnék a mélyére látni, mi okozza ezt a furcsa, idegen szomorúságot - mondtam magamnak. Azt találtam, hogy a tisztelet és figyelem iránti vágyam nem talált viszonzásra. Szintén aktualitása van az utóbbi napokban annak a kérdésnek, hogy hol húzódik az önbecsülés határa.

A méltóságot nem lehetséges kívülről elvenni, csak önként tudunk lemondani róla. (Az antiszemitizmus azzal kezdődik, hogy a zsidó személy - vagy akit annak vélnek -, először hátralép. Belemegy abba az asszimetrikus viszonyba hogy ő tényleg annyi, amennyire a gyűlölője taksálja, legalább is meg lehet vele tenni ezt az arcátlanságot.) Méltósággal élni azt is jelenti, hogy biztonságban vagyok a magam értékei tekintetében és békével tudom szemlélni a fogyatékosságaimat. Amikor a hattyú párat csp a szárnyával, már senki sem emlékszik többé arra a néhány sáros vízcseppre, ami rövid időre a tollain vendégeskedett.

Nincs tehát semmi - események, személyek, gondolatok vagy tettek - a méltóságunk alatt, csak kívül helyezhetjük őket a saját tisztaszobánkon. Visszahúzódhatunk mikrokozmoszunk csigaházának keretei közé. A fű nem törékeny, meghajlik a szélben. Méltósággal élni felelősség: a karizmáink (ajándékba kapott lehetőségeink) kamatoztatása. Részben önmagunk érdekében, de legalább ugyanolyan arányban azok miatt, akik ostoba módon elvenni készülnek azt tőlünk, mert még úgy hiszik, lehet.

Rövid, szöveges...

2011-03-04T17:26:00.008+01:00

Próbálom távolítani magamtól a híreket, hogy ráláthassak a fortyogó, nyüzsgő valóságra. Négy és félmilliárd éves atomjaim olyanok, mintha számlálatlan üstökös összecsapásából állnának össze felfogható testté. Üti-kalapálja egyik a másikat. Pár perc eltéréssel két SMS-t kaptam tegnap:

Szia! Jól vagyunk, bár az éjszakák nehezek. Anyu velem alszik és segít. András tud újszülött fotókat küldeni, ott volt [a szülésnél]. Andi

Erika ma fél tizenkettőkor meghalt [a Korányi Kórházban, tüdőrákja volt]. Elvira

Itt csapkod körülöttem a halál és az élet. Egyik sem jobb vagy rosszabb, egyszerűen vannak. A "teszik a dolgukat" kitétel már értelmezést vinne ebbe az alapvetően semleges megállapításba, mert meghúzódik benne az a feltételezés, hogy van célja, van értelme. Jelentem: nincs.

Erikát szerdán reggel hívtam mobilon. Az utolsó beszélgetésünk igen rövid volt. Csak annyit mondott gyenge hangon, hogy "...nincs már sok hátra - nem félek..." És mára már ő is átvonult az élőim galériájába. Összekeveredek a porukkal, az övével is. Belőlük növök tovább. Újabb üstökös csapódott be a bolygómba, ami megremeg és tovább bolyong: újabb találkozások és elválások irányába. Könnyek nélkül siratom, most még nem jönnek elő. Az emlékeim raktárában (poros kézzel) keresgélek valami üde kép után, amelyen jól festünk, és öröm bújik meg a mosolyunkban. Képzeletben ismét ott ülünk egymással szemben a békásmegyeri másfél személyes panel-konyhában. Elhalmoz a figyelmességével és érdeklődésével, hálás a hallgatásomért is.

Azóta üres, feldúlt bunkerre emlékeztet az az otthon, már csak romok hevernek szanaszét a lakásban. Hideg tárgyak, nem barátságosak, nem ölelők. Átmentek mindhárman a küszöbön... Ketten az erkély felé indultak. Lehettünk volna személyesebbek, odaadóbbak, bensőségesebb viszonyt is építhettünk volna... Semmibe hulló szavak.

Lehettünk volna boldogabbak? Kinek a kedvéért tettünk volna másként? Tényleg csak ez a szánalmas villanás egy-egy sors? Néhány éve még fejtörést okozott, hogy a kislányt melyik iskolába írassák be, mára hűlt helye az egész családnak. A korábbi gondok nem súlytalanná, hanem totálisan értelmetlenné váltak ma reggelre.

Ülünk a kórházi ágyán. Tiszta az arca, frissek a gondolatai; hetek óta nem ivott alkoholt, csak a cigarettát nem bírja letenni. Nem operálható, az orvosok sem tiltják már... Együtt sóhajtunk, majd vidáman nézünk egymás szemébe. Mi az élet titka? Ráhangolódunk a másik szomorúságára, játékos kedvére egyaránt. Üresek az ágyak, a kórtermek. Üresek a vágyak, az ígéretek. Üres ez az egész, kurva világ! Elkurvultak az evidenciák.

Tömeges kihalások szerencsés túlélői vagyunk...
Tömeges kihalások túlélője vagyok.
Kihalás... vagyok.
[Beleélek] kihalok.

Olvad az idő, mint a halvány jégvirág,
és a tűnő boldogság majd véget ér.
Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn,
álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.
De addig van remény, minden perc ünnepel,
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

Múló örömök sivár létünk színpadán,
mikor egy szó hallatán dobban a szív.
Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén,
túl az álmaink ködén a semmi hív.
De addig van remény, minden perc ünnepel,
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.