
Napok óta visszaszámolok: mire van még idő? Utolsó edzés, utolsó munkanap, viráglocsolás, gázszámla rendezése...
Van, aki keresi a lehetőségét, hogy még indulás előtt beszéljünk. Van, akit én keresek kitartóan. Egyik sem garancia, mert néha kibogozhatatlan okokból nem sikerül összehozni a találkozást. Rendre elmaradnak, a múlt dolgai közé esve.
Az ügyek így is, úgy is nullára redukálódnak holnap reggelig. Budapesti életem elsimul, csend lesz utánam. De mit hagyok itt, a hátam mögött? Félbeszakadt olvasások, elhanyagolt nyelvtanulás, kiforratlan kapcsolatok, tervek... Ugyanakkor barátok, érdeklődő ismerősök, aggódó szavak, SMS-ek. Mind itt hagyom őket, érintetlenül. A maguk logikája szerint élnek tovább, kis távolságot véve tőlem.
Annyi mindent túléltem már ebben a cirka negyven évben (kollégium, pályakezdés, katonai szolgálat, munkakeresés, tanulmányok, papság, civil élet újraépítése), most önmagam következik.
Az út örök és tétlen,
VálaszTörlésmégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megőrzik,
minden magától rendeződik.
Ha kapálóznak és intéznek,
letöri őket a titkos természet.
Vágytalan a titkos természet,
s a vágy hiánya: béke,
az ég alatt a rend teljessége.
Lao-Ce: TAO TE KING, Az Út és Erény könyve (37) - Weöres Sándor fordítása
Jó utat!