Álom-zsiráf

Vagy azért, mert pár napja láttuk őket az Állatkertben... vagy azért, mert a tavaszi tánctanfolyam résztvevőivel levelezek... vagy... Szóval azt álmodtam, hogy éppen zsiráftréninget tartok, ahol a megakadt élethelyzetet a gyúrótáblán leragadt tészta jelképezte. Amikor felkeltünk, hogy ezt eljárjuk a szőnyegen, valaki jegyzetelni kezdett. Akkor - álmomban - három érvem volt, hogy arra, hogy inkább figyeljen és fejben rögzítse a történteket. (1) Amikor elkezdünk zsiráfozni, még nincsenek kiérlelt mondataink. A szituációk megjelenítésének és eljátszásának a technikája abban segít minket, hogy meg tudjuk állítani az életünk filmjét, és ha szükséges, akkor kockánként elemezhetjük azt. Ezért a le- vagy feljegyzendő mondataink percről-percre gyúródnak (innen a tészta?) változik a tartalmuk és a formájuk egyaránt. (2) Amennyiben eljutunk a végére (és beáll a megnyugtató csend), akkor sem egy varázsigét kapunk, ami bármilyen szituációban bevethető, tekintet nélkül a szereplők kilétére. Egy modell nem a világ, "csak" segít eligazodni benne. (3) Feltéve, de meg nem engedve, hogy megtaláltuk a bölcsek kövét - az sem lenne életszerű, ha ezt papírról (vagy fejből) idéznénk. A zsiráflét ereje éppen a frissessége. A pillanat sűrűjében felelősen "improvizál" a megismert szabályok figyelembe vételével. Aztán felébredtem... És most indulok a napomra, mert már meg(fel)kelt a saját tésztám. ;)

Oltalmazó erő

Miért van az, hogy az emberek megbüntetik a gyermekeiket, míg más állatok nem?

Cuki Zsiri és társai

-- Meddig tartott nyitva az üzlet? -- mire a Recepciós válasza:
-- Már bezárt!
Továbbra is udvariasan folytatom:
-- Nem azt kérdeztem, hogy bezárt-e, hanem, hogy meddig volt nyitva.
-- A bejáratnál van kiírva a pontos nyitvatartásuk -- zárja le mosolyogva a beszélgetést.

1. A héten voltam okmányirodában is. Az egyik, éppen munkába tartó dolgozótól kértem útbaigazítást, hogy merre van az épület. Reggel fél kilenckor alig jöttek ügyet intézni. Emberléptékű a távolság, emberléptékű a kávé előtti mosoly, emberi az itt töltött idő. Sok kivágott fenyő hever a buszmegálló közelében. Olyan vagyok a társaságukban, mint vegetáriánus a vadászat után kiterített fácánok és nyulak teteme közelében. Nem borzaszt, csak hiábavalónak tűnik a mészárlás. Holott tudok a húsevő barátaimról.

2. Cubában az olajhiány miatt a lakosok a munkahelyüket és a lakásukat közel választották egymáshoz. Ezáltal időt nyertek, erősödött az összetartozás érzése közöttük, mélyültek a kapcsolataik. A szavaink visszanyerhetnék az értéküket.

3. Piotr Klodkowski A kelet csodálatos zamatában ír egy pesavari afgán férfiról, aki 45 percen keresztül hallgatott egy teázó közönsége. Teljesen "hétköznapi" volt, amit elmesélt. Az élő szó ereje olyan hitelesen nyilvánult meg ott, hogy magával ragadta az alkalmi hallgatóságát. A történetmesélésben a szó nem csak eszköz csupán (valamilyen tartalom közvetítésére), hanem önmagában is ajándék.

4. Egy olyan színművet kellene írni, ami végig egy liftben játszódik. A két szereplő az elején belép és az utolsó mondat után együtt lépnek ki belőle. Az első pillanatban kialszik a villany és beszélgetéssel töltik az idejüket. A közönség is teljes sötétségben hallgatja végig őket. Ha egyszer találkoztunk, akkor már nem lesz minden ugyanolyan a szakítás után, mint előtte. Ha felkapcsolunk és eloltunk egy lámpát, akkor a sötét sűrűbb lesz egy fokkal.

Megosztás

Méltóságon kívül

A minap történt egy kurta elköszönés, amit követően rossz érzés bujkált bennem; szinte ezzel feküdtem, ezzel keltem. Szeretnék a mélyére látni, mi okozza ezt a furcsa, idegen szomorúságot - mondtam magamnak. Azt találtam, hogy a tisztelet és figyelem iránti vágyam nem talált viszonzásra. Szintén aktualitása van az utóbbi napokban annak a kérdésnek, hogy hol húzódik az önbecsülés határa.

A méltóságot nem lehetséges kívülről elvenni, csak önként tudunk lemondani róla. (Az antiszemitizmus azzal kezdődik, hogy a zsidó személy - vagy akit annak vélnek -, először hátralép. Belemegy abba az asszimetrikus viszonyba hogy ő tényleg annyi, amennyire a gyűlölője taksálja, legalább is meg lehet vele tenni ezt az arcátlanságot.) Méltósággal élni azt is jelenti, hogy biztonságban vagyok a magam értékei tekintetében és békével tudom szemlélni a fogyatékosságaimat. Amikor a hattyú párat csp a szárnyával, már senki sem emlékszik többé arra a néhány sáros vízcseppre, ami rövid időre a tollain vendégeskedett.


Nincs tehát semmi - események, személyek, gondolatok vagy tettek - a méltóságunk alatt, csak kívül helyezhetjük őket a saját tisztaszobánkon. Visszahúzódhatunk mikrokozmoszunk csigaházának keretei közé. A fű nem törékeny, meghajlik a szélben. Méltósággal élni felelősség: a karizmáink (ajándékba kapott lehetőségeink) kamatoztatása. Részben önmagunk érdekében, de legalább ugyanolyan arányban azok miatt, akik ostoba módon elvenni készülnek azt tőlünk, mert még úgy hiszik, lehet.

Zsiráftánc - egy-két...

Padrón - a gyozelem ize

Hat itt vagyok a celegyenesben, 24 km maradt az utolso napra. Vajon mi lesz mas, ha hazamegyek? Tudom maskent latni az esemenyeket es az embereket? Mindenesetre elhatarozott szandekom, hogy visszmegyek Magyarorszagra. :)

A tegnapi megjegyzest szandekosan irtam sakalban. Zsirafban ugy mondanam, hogy elkeseredett es maganyos voltam, amikor annyi faradtsaggal kerestem kommunikacios lehetosegeket feletek a blog irasan keresztul, mert talalkozasra (kozossegre) vagyom koztem es koztetek - es nem lattam ezt visszatukrozodni a kommentekben. Szamomra csak azok a gondolatok leteznek most, amit leirtok. Nem baj, ha ugyanaz, olyan keves eredeti mondatunk es felfedezesunk van. "Az arc nem a tied..." (Omega)

Portotol az ut nagyon szep, a mai szakasz kulonosen az volt. Hihetetlen, de nehany kerekparost leszamitva szinte nem is talalkoztam zarandokokkal. Jo idoben indultam, a rohanosok es a lemaradok kozott. Kepeket sajnos nem tudok most mellekelni, technikai gondok miatt. Most kezd osszeallni a csapat, akikkel mar napok ota egyutt bandukolunk. Sokan cserelgetunk e-mail cimet, telefonszamot. Ha a fele megmarad ezeknek az uj ismerosoknek, azt is nehez frissen tartani, most orulok minden uj arcnak. Kicsit telitodtem is, mint Fuchi orra az uj szagokkal.

Jo ebben az orszagban kavezni delutanonkent, jo itt setalni az arboretumban, jo beulni a templomaiba. Eros a gyanum, hogy az eletem hatralevo reszet itt fogom tolteni. Nyelvtanulas es edzoterem.

Az egyik labam mar nem fog helyrejonni csak otthon. Estere megdagad es minden erintesre faj. Szerencsere a bakancsom reggelente fel tudom venni, es birom a napi 20-30 km gyaloglast, nem lesz gond mar miatta.

Mivel a zsido naptar szerint az unnep mar az elozo estevel bekoszont (a sabat penteken az esthajnalcsillag feljottevel), lassan elkezdem megunnepelni a gyozelmet. Hogy sikerult kitartani, felulemelkedni a fajdalmakon, az izzadason, az unalmas szakaszokon. Barsi Balazstol hallottam egyszer, hogy az unnep a ranktelepedo hetkoznapok ertelme. Ami megmagyarazza es elviselhetove teszi azt, ami addig tortent. Kivanom, hogy legyen sok-sok unnepetek es nagyon sok unnepelni valotok is egyben!

Santiagobol nem fogok irni, szerintem utana sem egy par napig. Szeptember 20-an, hetfon dolgozom eloszor. Kerem szepen, hogy addig ne keressetek semmilyen formaban (e-mail, telefon, SMS vagy telepatia). Ami megoszthato, azt igyekeztem itt elmondani; ami tul van ezen, az mar nem a szavak birodalma. Igerem, hogy nem fogok elnemulni vegleg. Rendezni szeretnem a gondolataimat es az erzeseimet, mielott ujrakezdem az otthoni eletem. Ekkora mutet utan a kimosakodas eppugy fontos, mint az elokeszulet.

Koszonom elore is a megerteseteket!

¡Buen camino amigos!

Fülöncsípett sakál és a Nagy Koszorúigazító

A depresszió villámai csapkodnak a környezetemben. Depi-öngyi-uncsi hangulatban leledzenek az ismerőseim. Pedig nyár van, nyár - röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár. ;) Engem is el-el kap valami nosztalgikus búskomorság és nagyon nehéz kinézni belőle. Ezért találták fel a biciklit. Napi két óra kerekezés kifújja belőlelm az önsajnálat és lehangoltság minden füstjét. Olyan jókat kacarászok, dalszövegeket írok (persze fonák stílusban) és elő is adom magamnak. Abban csak reménykedni tudok, hogy a buszmegállóban nem hallják az egész sort...

Az Olof Palme sétány közepén villant be egy gondolat: az a megfogalmazásom, hogy "rossz érzés", a sakálszótáramból jön. Annyi értelme van a zsiráfvilágban, mint annak, hogy oktalan láz, csúnya lakmuszpapír. Az érzéseink vannak, nem szorulnak indoklásra és értelmezésre, minősítésre végképp nem. Lehetek az aki, átélhetem a valóságot olyan irreális nagyításban vagy kicsinyítésben, ahogy tetszik. Ezek nem versenyezhetnek az igazságtartalmukkal. A mindenkinek igaza van rabbis viccek hallatlan élettapasztalattól terhesek. A sakálfül két irányban is elhelyezkedhet: (1) kifelé fordítva a másik felelősségét hallja, aki bánt, nem vesz figyelembe, gonosz velem; (2) befelé hallgatózva viszont hülye-hisztis-picsának, reménytelen, magányos, elvesztett szerencsétlennek titulálja magát. A Stadionokhoz érve már kezemben volt a kis sakál. Hagytam kapálózni kicsit, aztán letettem.

A másik reggeli élményem az Ismeretlen katona sírjánál várt rám. Három koszorú díszeleg rajta, más-más nemzetek zászlóival a hasukon. A lengyel tegnap reggelre leesett, talán lefújta a szél. Még délután is ott feküdt az emlékmű mellett. Ma reggelre visszakerült a becses helyére. De ki rakta vissza? Trapitis stílusban generáltam egy új foglalkozást, a Nagy Koszorúigazító-t. Valakit, akinek az van a munkaköri leírásában, hogy ha a városban valmi rendetlenség adódik, például egy szalag rosszul áll, egy kicslány cipőfűzője kibomlik, vagy a galambok nem találják a kiflicsücsköt, akkor ott terem és helyrehozza a csorbákat. Megpályáznám ezt a melót, az tutti.

Negyedik hét

Szembenéztem a halállal és ezzel megéltem a világ relativitását. Megtanultam, hogy a veszteség és a tehetetlenség nem a legrosszabbak a földön.

Amíg valaki nem élt igazán, könnyen lemond az életről. Minden választásnál megtanulunk egy kicsit kiüresedni. A halállal való szembesülés nem választható önként; ezt az élet adja fel nekünk, a megfelelő szakaszában. A mi szabadságunk abban áll, hogy elfogadjuk, vagy elutasítjuk azt.

A Nyolc Boldogság (Lk 6,20-23) minden sora valamilyen módon a kiüresedést hirdeti. Aki egy másik embert igazán meghallgat, kiüresíti magát a beszélgetés idejére. Függetleníti magát a saját ideológiájától, érdeklődéseitől, sürgős elintéznivalóitól (empátiaval jelen van); segíteni akarásától, legfőképpen gondolataitól és érzéseitől (lemond a szerelésmániájáról). Amennyiben a saját érzései fogva tartják, a találkozás lehetősége semmisül meg.

Ha igaz, hogy az univerzum nem támogatja a vákumot, hogy minden ürességet valami betölt végül, akkor logikus az is, hogy a valóság leegyszerűsödik egy szeretetteljes kitartó szemléléssé.

A gazdag ifjú (Lk 18,18-30) története másként:

Képzeljük el, hogy nem azt kérdezi, hogyan nyerheti el az örök életet, hanem azt, hogyan meditáljon...

Akkor Jézus azt mondta neki: tarts elmélkedést az életed értelméről, vess számot a múltaddal és térj a parancsok útjára. Aztán vedd az Evangéliumot [sic!], elmélkedj róla és vegyél sorra minden benne lévő értéket. Foglalkozz a személyiséged alakításával, merülj el a pszichédben, hogy feldolgozd tudatalatti konfliktusaidat. Ha szükséges, hozzál valamilyen döntést, mérlegelve belső folyamataidról szerzett megfigyeléseidet és érveidet.

Az ijfú azt válaszolta erre: Uram, hiszen minden évben végzek ilyen lelkigyakorlatot. Ennél többet nem tudsz mutatni nekem?

Ezt válaszolta neki: akkor egy meredekebb ösvényt mutatok neked. Add el a gondolataidat, hagyd el a választások miatti gondjaidat, pszichikai egyensúlyod érdekében kifejtett erőfeszítéseidet. Add el a terveid, döntéseid és aktivitásod miatti fejfájásodat. Ajándékozd el vágyaidat, elképzeléseidet és emlékképeidet. Csak ha már nem jelentenek támaszt eddigi eszközeid és teljesen tehetetlennek érzed magad, akkor gyere és maradj meg szegényen és kifosztottan a jelenlétemben...

A meditáció ennek az elengedésnek a függvénye. Teljesen mindegy, hogy egy madár lábát lánccal vagy csak vékony zsineggel kötözzük meg. Nem tud elrepülni.

A komtemplatív élet gyengédséget feltételez. Olyan, mint egy törékeny virág, amely attól növekszik, hogy szeretettel vesszük körül és szemléljük, ahogyan kibontja leveleit. Öntözhetjük és kitehetjük a napra, de közvetlenül nem ösztönözhetjük növekedésre. Így bontakozik ki bennük és előttünk a létezés is. Nem újabb rádióadóra van szükségünk, hanem érzékenyebb antennára.

Amikor a helyettesítő nem okoz örömet

Pénteken Balázzsal beszélgettünk a TA (tranzakcióanalízis) rejtelmeiről. Az érzésekkel kapcsolatban nagy lépés volt számomra Ian Stewart és Vann Joines A TA - MA c. könyvéből a helyettesítő érzés elmélete. Hosszú idézet következik!

A helyettesítő érzelmet úgy definiáljuk, hogy ez egy ismerős érzés, amelyet gyermekkorban tanulunk, és amelyre gyermekkorunkban tanítottak és bíztattak, amelyet sok különböző stresszhelyzetben megtapasztaltunk és használhatatlannak bizonyultak a problémamegoldás felnőtt eszközeiként... a helyettesítés olyan folyamat, amelyben valaki felkészül arra, hogy helyettesítő érzelmet tapasztaljon és érzi is ezt az érzést. Ez a felkészülés kívül esik az egyén tudatosságán.

Bármikor, ha helyettesítő érzelmet tapasztalsz meg, akkor sorskönyvben vagy... a helyettesítő érzelmeket tanítják és erősítik a gyermekkorban. Minden családnak megvan a saját engedélyezett helyettesítő érzelmeinek köre és az érzéseknek egy másik szélesebb köre, amelytől elriasztják és tiltják. (A felnőttkori helyettesítő érzelem szerepe, hogy amikor megtapasztalom, újrajátszom egy idejétmúlt gyermekkori stratégiát.)

Amikor a gyermek a tiltott érzések egyikét tapasztalja meg, gyorsan átkapcsol egy másik érzelemre, amely megengedett. Még az is lehet, hogy nem engedi meg magának, hogy tiltott érzés tudatában legyen. Amikor felnőtt korban helyettesítő érzelmeket tapasztalunk meg, ugyanezen a folyamaton megyünk keresztül. Ezen a módon a helyettesítő érzés mindig pótlék egy másik érzés helyett, egy olyan érzés helyett, amely gyermekkorunkban tiltott volt.

Ennek ellentéteképpen az autentikus érzések azok, amelyeket fiatal gyermekként tapasztalunk meg, mielőtt még megtanulnánk kiselejtezni azokat a család helytelenítése miatt. (Egyesek nemcsak az autentikus érzéseket borítják be helyettesítő érzelmekkel, de egyik helyettesítőt beborítják másik helyettesítővel...)

Melyek az autentikus érzések, azok az érzések, amelyeket akkor érzünk, amikor nem cenzúrázunk? A TA-ban négyet nevezhetünk meg:

1. DÜH
2. SZOMORÚSÁG
3. RÉMÜLET
4. ÖRÖM

Ezekhez hozzáadhatunk különféle fizikai észleleteket, amelyeket egy gyerek érezhet, például: kipihent, éhes, tele van, fáradt, izgatott, undorodik, álmos stb.

Két rövid észrevétel:
A) Mindig azt gondoltam, hogy az undor egy tanult viselkedés, amit a környezet programoz belénk.

B) Az EMK azon elmélete, hogy érzések egész arzenáljával rendelkezünk, amiknek a finomságát elfelejtettük, átértékelésre szorul. Ettől még működhet az 1.0-ás verzióban, hiszen a zsiráf elsősorban nem terápiás eszköz. Az idomítottság is átcsoroghat a gyakorlatba, anélkül, hogy komoly önreflexióval járna kéz a kézben.

Ellentétben az autentikus érzések rövid listájával, sok oldalt tölthetnénk meg azokkal a nevekkel, amelyeket az emberek helyettesítő érzelmeiknek adnak. A nem autentikus érzésekkel lehet kezdeni, amelyeket általában "érzelmeknek" nevezünk: zavarodottság, féltékenység, bűntudat stb. Ezekhez még hozzáadhatjuk azokat a homályosabb kifejezéseket, amelyek azt mondják el, hogy mit éreznek az emberek önmagukkal kapcsolatban, amikor sorskönyvben vannak: elveszett, megakadt, sarokba szorított, gyámoltalan, kétségbeesett, és így tovább. Egyes helyettesítő elnevezések nyilvánvalóan inkább a gondolkodáshoz kapcsolódnak, mint az érzéshez: zavart, üres, tépelődő stb.

Nem minden helyettesítő érzelmet neveznek "rossznak" az azt megtapasztaló emberek... (elsimerést kaphat helyettesítő boldogságáért). Más helyettesítő érzések, amelyeket "jónak" tapasztalunk meg: győzelemittasság, agresszivitás, szégyentelenség vagy eufória. Ezek az érzések azonban mind nem autentikusak. Gyermekkorban tanultuk őket és felnőtt korban azzal kísérletezünk, hogy támogatást manipuláljunk ki a környezettől.

Az érzések megnevezésének másik bonyodalma a következő: az autentikus érzéseknek adott elnevezéseket a helyettesítő érzéseknek is adjuk. Lehet autentikus dühöd vagy helyettesítő dühöd, autentikus szomorúságod és helyettesítő szomorúságod... Megtörténhet, hogy helyettesítő érzésednek ugyanaz a neve, mint autentikus érzéseid egyikének.

Amennyiben a helyettesítő érzelmeket nem mindig "rosszként" tapasztaljuk meg, miért fontos, hogy különbséget tegyünk a helyettesítő és az autentikus érzések között? A válasz a következő: az autentikus érzések kifejezése megfelelő eszköz az itt-és-most problémamegoldáshoz, míg a helyettesítő érzelmek kifejezése nem megfelelő.
Más szavakkal, amikor egy autentikus érzésnek adunk kifejezést, valami olyasmit csinálunk, ami elősegíti a helyzet megoldását. Amikor helyettesítő érzelmet fejezünk ki, befejezéstelenül hagyjuk a helyzetet...

Mára ennyi.

Zsiráf zóna

Amikor Ciklon még a sárga villamosokon utazott, kölcsön adta Yann Martel Pi élete c. könyvét. Az első oldalakon felvetett az író egy érdekes kérdést a természetes és mesterséges élőhelyekkel kapcsolatban. Nem bírom ki, hogy meg ne osszam veletek.

Egy állatkertbe belépni, éppúgy, mint a természetbe, legjobb napkeltekor és napnyugtakor. Ilyenkor éled föl a legtöbb állat... A jó szándékú, de tájékozatlan emberek azt hiszik, hogy a vadon élő állatok "boldogok", mert "szabadok". Rendszerint egy szép, nagy ragadozóra gondolnak, amint egészségügyi sétáját végzi a szavannán, miután felfalta zsákmányát (amely jámboran elfogadta sorsát), vagy futóedzést végez, hogy karcsú maradjon a szertelen lakoma után... Aztán ezt az állatot foglyul ejtik gonosz emberek, és apró börtönbe hajítják. Roppantul vágyakozik a szabadság után, és mindent megtesz, hogy elszökjön... Ez nem így megy.

A vadon élő állatok élete csupa kényszerűség és szükségszerűség egy engesztelhetetlen társadalmi hierarchiában, olyan környezetben, amelyben a félelemkészlet nagy, az élelemkészlet kicsi, ahol a területet állandóan védelmezni kell, a parazitákat pedig örökösen eltűrni... A vadon élő állatok nem szabadok sem térben, sem időben...

Az állat úgy lakja be a maga terét mind az állatkertben, mind a vadonban, ahogyan a sakkfigurák mozognak a táblán - nincs több véletlen, több "szabadság" egy gyík vagy egy medve vagy egy szarvas hollétében, mint a futóéban. A vadonban az állatok évről évre ugyanahhoz a csapáshoz ragaszkodnak.

Ha az ember odamegy egy lakáshoz, berúgja az ajtót, kikergeti az ott lakókat, és azt mondja: "Menjetek! Szabadok vagytok! Szabadok, mint a madár! Menjetek! Menjetek!" - az illetők táncolni fognak örömükben? Egyáltalán nem. A madarak nem szabadok. Az állatok területhez kötődnek, csak a megszokott terület teszi lehetővé nekik, hogy teljesítsék a vadon két könyörtelen parancsát: az ellenség elkerülését s az élelem (és a víz) megszerzését. A biológiailag kifogástalan, zárt állatkerti tér csupán egy másféle terület, sajátossá csak a mérete és az emberi terekhez való közelsége teszi. A területek a vadonban nem ízlésbeli okokból nagyobbak, hanem szükségszerűség folytán.

Az állatkertben azt tesszük az állatokkal, amit megunkkal teszünk a házainkban: kis térre szorítjuk össze azt, ami a vadonban kiterjed. Azelőtt nekünk itt voltak barlangjaink, amott a folyó, a vadászterület egy-két kilométerrel arrébb, a megfigyelőhely mindjárt mellette, a bogyók ismét valahol másutt - s mindegyik nyüzsgött az oroszlánoktól, kígyóktól, hangyáktól... -, ma azonban a folyó kartávolságnyira folyik a csapból, megmosakodhatunk a hálóhelyünk mellett, ott ehetünk, ahol főzünk, és körülvehetjük az egészet védelmező fallal, s tisztán és melegen tarthatjuk. Egy ház összesűrített terület, ahol alapszükségleteinket a helyszínen, biztonságban kielégíthetjük.

Az állatkert ennek megfelelője: miután megtapasztalja az állat, hogy megkapja benne mindazt, amire szüksége van - ahol ehet, tisztogathatja magát, stb. -, hogy nem kell vadászni mennie. Ha a beköltözési rituálé befejeződött, s megtelepedett, többé nem érzi magát ideges albérlőnek, és ugyanúgy viselkedik zárt térben, mint vadonbéli territóriumán. Mindaddig, amíg kielégíti az állat igényeit, a terület, akár természetes, akár művi, egyszerűen van, adott, mint a pöttyök a leopárd testén.

Az irodalomban százszámra találhatunk olyan állatokat, amelyek elszökhettek volna, de nem tették, vagy ha elszöktek, utóbb visszatértek... De nem makacskodom. Nem védeni akarom én az állatkerteket. Számolják csak fel mindegyiket, ha akarják (és reménykedjünk, hogy az a kevés vadon élő állat fennmarad a minimálisra csökkent természeti környezetben.) Tudom, hogy az állatkertek rég kiestek az emberek jóindulatából. Ugyanilyen gondokkal néz szembe a vallás is. A szabadságról táplált illúziók sújtják mindkettőt.

Lehet, hogy egyhelyben forgó okoskodás az általunk kipusztított, letarolt és elhódított élőhelyekre mutatva legalizálni a ketrecben tartás szokását? Nem tudok ebben állást foglalni. Mindenesetre érdekes ez az új fajta megközelítés számomra. Az ok, amiért idemásoltam a fenti gondolatokat az volt, hogy a zsiráfnyelv hatékonyságán töprengve valami hasonló rajzolódott ki számomra. A zsiráfnak is létezik egy hatósugara, egy olyan "körbevizelt" területe, amelyen biztonságosan forgolódhat. Amikor egy korlátozottan befogadóképes társra lel, vagy maga fáradt a kommunikációra, a képzeletbeli kerítés közelségét jelezheti az "Ezt a gondolatsort most honnan indíthatnám?", azaz: "Hogyan kezdjem el?" talánya.

Valakivel telefonon beszélgetek. Nem hívott fel a megígért időben, pedig három helyről is ellenőrizhette volna a telefonszámomat. Kinéz egy rajtakaptalak játszma is, ha nem vigyázok. Ha most indítok egy (1) amikor azt tapasztaltam, hogy nem kerestél tegnap (2) akkor magányos és szomorú voltam, mert (3) társaságra és elgoadásra lett volna szükségem... monológot, akkor könnyen beledolgozzuk magunkat az "Én nem is gondoltam volna..." vagy "Ne érezd így..." mocsarába. Inkább azt választom, hogy bele se kezdjünk. Talán egyszer, később ez megtárgyalható állapotú téma lesz majd kettőnk között.

A zsiráfnak is van belső zónája. Amikor ezen mozog, a partnere érti a szókincsét, akadémiai glosszák nélkül. Létezik a bizalomnak az az otthonossága, ami eloszlatja a manipuláció gyanúját az ide betoppanó látogató szívéből. Ez még nem feltételez 120 órás EMK előképzést, csak az érdemi beszélgetés lehetőségéhez érkeztünk meg, kéz a kézben.

LEGO-zsiráf

A Duna Plaza belső terét ember nagyságú LEGO-szobrok népesítik be. Csütörtökön, edzés után lefotóztam az egyiket:


Azon gondolkozom, hogy mi alkothatja az életem filmjének ragasztóanyagát. A találkozások, beszélgetések fel-felvillanó kockáit mi fűzi egész történetté? Jánossal és Andrással ebédeltem, hazafelé a Deák téren leültem egy padra. Kellemes, szinte nyárias este volt ma, a világosban olvastam még pár oldalt. Kisebb csoportok ültek körülöttem a fűben, kutyák futkároztak az eldobott fadarab és egymás után. Szemben egy fa legyezőszerűen nyújtóztatta az ágait. Egy villanás vagyok a fa hosszú életében. A csivitelő kismadár idejéből már nagyobb hányadot tesz ki a hangja fölött érzett örömem.

LEGO-életkockák... Mennyi megoldása, folytatása lehet még a mai napomtól a temetésemig? Mivé fog összeérni a saját rendezésem? Elengedtem a gondviselésbe vetett édes kárpótlás reményét, hogy egy bölcs óriás rendezgeti velünk-helyettünk a hétköznapok és ünnepek óráit. Az itt és mostban nárcisztikus lenne logikus, tervszerű építményként szemlélni magamat. Gyönyörködni egy szép mese színes lapjaiban. Azt remélni, hogy nem lehet nagyon elrontani, és a végén valaki kihúzza a bizonytalan vonalakat.

Kiszámíthatóság, biztonság, védelem, spontaneitás, béke, alkotás, tervezhetőség, értelmesség, öröm, találkozás, együttlét, gondoskodás, otthon, közelség (intimitás), szabadság, fontosság, pihenés... Ezek a szükséglet komponensek biztosan beépülnek a saját zsiráf-szobromba. Vajon milyen érzésekkel fognak majd kapcsolódni?

Ez már két zsiráf, egy csókban egyesülve:

Látlak téged! - zsiráfbogár

A kritikákat utólag lapozgatva nem lepődöm meg nagyon, hogy a számomra is tálcán kínált mondatot többen címmé tették előttem. "Látlak téged!" - mondják a Na'vik, amikor találkoznak. Nekik a látás többet jelent: belelátnak a lelkedbe, és azt üdvözlik, amit így érzékelnek. Tegnap néztem meg az Avatart, az EMK képzés után. Most keverednek a két esemény szálai, ébredés óta egyre intenzívebben.

Talán annyira szükségszerű, hogy egy meghagyó törzset a Pandora bolygóra képzeljünk el, amint amennyire DQ műveiben az a fordulat, hogy egy gorilla szóljon a homo sapiens sapiens fejéhez. Mert az üzenet nehezen emészthető, súlyos. Lehetne harmóniában élni a világunkkal. Apámat még a gazda barátsága fűzte a télen levágott disznónkhoz, én már csak műanyag csomagolásban dobom a bevásárlókosaramba. Nagyszüleim még használtak maguk szőtte ruhákat, én legfeljebb a turkáló olcsóságán örvendezem. Cameron tovább néz: lehetne együtt lélegezni a világgal, elfogadni, hogy egyik faj sem áll a többiek fölött. Megélni az egységet az őseinkkel, a múltat és a jövőt egyaránt magunkhoz ölelhetnénk, ha... Jó, hogy így engedi ki a nézőt a teremből, ezzel a "ha"-val terhelten.

Látom magam a szemeiden keresztül
Élet az életben a fellegekben
A te életed fényt mutat a paradicsomba

A "Látlak!" azért is rezonálhatott bennem tegnap este, mert a tréningen többször átismételtük azt az elemet, hogy az EMK első lépésben és végeredményként IS, kizárólag kapcsolódni szeretne. Hogy lássam a társam igazi mozgatórugóit, értsem a helyzetét, ahonnan beszél, cselekszik és álmokat sző. Ha létrejött ez e bensőséges és mély találkozás, akkor együtt indulhatunk megoldani a felmerült problémát, amennyiben létezik még egyáltalán. Micsoda paradicsomi állapot lenne igazán és valóságosan látni egymást. Aki a maszkok és színfalak mögött felfedezésre és simogatásra vár. Együtt lenni a társunkkal (ott és olyan formában) ahol és ameddig szüksége van ránk.

Felmerült egy kérdés: van-e valami ügyes fordulat, egy frappánsan megfogalmazott "zsiráfbogár", amivel elgondolkoztathatjuk azokat a partnereinket, akik látványosan nem kívánnak bevonódni, találkozni velünk. Elültethetünk egy kis bogarat (magot) a számára, ami majd idővel alkalmassá formálja őt is, hogy nyisson felénk? Azt gondolom, hogy a titok a szemünkben van. Abban az eleven tűzben, ami szavak nélkül is azt üzeni: én itt állok a határon. Nem fogok rád rontani hívatlanul; türelmesen várok arra a percre, amikor te nyitsz kaput. Az éber várakozásom - hogy frissen tartom a lelkem az ünnepig -, a legszebb zsiráfbogár. Talán egyben azt is üzeni, hogy nem vagyunk erre a világra valók. Mi egy boldogabb, békésebb planétáról érkeztünk, és ezt bolygót magunkban hordozzuk, akár merre járunk.

A zsiráf és a (disznó)sajt - állatmesék

Ez ópusz elég prózai lesz,
vájtfülektől bocsesz!

1. Zsiráfos - valós - történet

Eladó: Jó estét! Mit parancsol?
Vásárló: A szeletelt disznósajtból kérek 20 dekát.

Eladó: Miért? Van nem szeletelt is?
Vásárló: Nem tudom, én arra koncentrálok, amit szeretnék.

[csomagolás, mérés alatt kis szünet]

Eladó: Tessék! Más valamit adhatok?
Vásárló: Köszöm, ennyi volt. Viszont látásra!
Eladó: Viszont látásra!

2. "Vaddisznós" - virtuális - történet

Eladó: Jó estét! Mit parancsol?
Vásárló: A szeletelt disznósajtból kérek 20 dekát.

Eladó: Miért? Van nem szeletelt is?
Vásárló: Kisasszony, ne szórakozzon velem! Azt hiszem, érethetően beszélek. Nem érdekel az árukészlete, azt adja, amit mondtam!!!

[csomagolás, mérés alatt kis szünet, zavart pillantások oda-vissza]

Eladó: Tessék! Más valamit adhatok?
Vásárló: Isten ments'!
Eladó: [nincs válasz]

3. Nyuszis - virtuális - történet

Eladó: Jó estét! Mit parancsol?
Vásárló: A szeletelt disznósajtból kérek 20 dekát.

Eladó: Miért? Van nem szeletelt is?
Vásárló: Elnézést! Nem is figyeltem. A szeleteltből legyen kedves...!

[csomagolás, mérés alatt kis szünet, pironkodás a vásárló arcán]

Eladó: Tessék! Más valamit adhatok?
Vásárló: Kösznöm szépen! Még egyszer bocsánat az ügytlenkedésem miatt!
Eladó: Semmi baj! Viszont látásra!

4. Elefántos - virtuális - történet

Eladó: Jó estét! Mit parancsol?
Vásárló: A szeletelt disznósajtból kérek 20 dekát.

Eladó: Miért? Van nem szeletelt is?
Vásárló: Ja, végül is mindegy! Adjon a szeleteltből.

[csomagolás, mérés alatt kis szünet, bosszankodás a pult mögött]

Eladó: Tessék! Kér még más valamit???
Vásárló: Kösz', ennyi! Helo!
Eladó: Viszont látásra, Uram [az utolsó szó nagy nyomatékkal]!

5. Rókás - virtuális - történet

Eladó: Jó estét! Mit parancsol?
Vásárló: A szeletelt disznósajtból kérek 20 dekát.

Eladó: Miért? Van nem szeletelt is?
Vásárló: Aha! Viccelődünk... Engedje meg, hogy bemutatkozzak: ÉN vagyok a vevő! Én fizetem ÖNT.

[csomagolás, mérés alatt kis szünet, átsuhanó félelem az eladó arcán]

Eladó: Tessék! Segíthetek még valamiben?
Vásárló: Ez már elfogadható hang! Köszönöm!
Eladó: Viszont látásra, Uram [az utolsó szó erőltetett mosoly kíséretében]!

Három sakál - egy üzenet

1. Fel kellett idegesítenem, hogy végre elmondja...
2. Büntetni kell a gyereket, különben a fejünkre nő.
3. Mindig is ilyen voltál, csak jól játszottál!

Módosító jelek

Zenei tálemtumok türelmét jóelőre kérem. Az itt látható indormációk nem a kottaírás szabályait követik. Csak egy-két hasonlóságra hajaznak.

A zsiráftáncnak üteme is van, a tá-titi-tá. A négy lépés, vagy négy elem (megfigyelés, érzés, szükséglet és kérés) e szerint rendeződik el. A megfigyelést nem kötjük az érzésekhez, a másikat vagy a külső körülményeket (sors, főnök, Isten, haza, embertárs) okolva a bennünk támadt impulzusok miatt. Az érzés és szükséglet viszont olyan szorosan összetartoznak, mint az érem két oldala (titi).


A pont az ötvonalas világban nyújt. Mi épppen azt modjuk, hogy a megfigyelés legyen a lehető legrövidebb, sallangoktól és minősítéstől mentes. Ami a kerszet, mint módosító jelet illeti, felszállít. Az érzés és szükséglet összeadása eredményezi azt, hogy kiemelnek a szituációból, nagyobb belső távlatban nézünk rá a pillanatnyi eseményre. A kérdőjel nem a zenei életből jött, megerősítés képpen szerepel az ábrán. A kérés az első pár mondat során többnyire arra vonatkozik, hogy maradjunk kapcsolatban. A társam szavainak a megismétlése nem egyéb, mint hogy lefordítom a mondandóját a saját anyanyelvemre; (az üzenet értelmének sérülése nélkül) egy számomra otthonos világba ültetem azt.

A sakál is zsiráf-dialektus. Nem szükséges agymosás, a múlt eltagadása, vagy gyökeres kiírtása ahhoz, hogy zsiráfban nyilvánulhassunk meg. Balázstól kaptam kölcsön egy CD-t a sakálok életéről. Tudtátok, hogy életre szóló párkapcsolatot létesítenek? Az idősebb testvérek segítenek a szülőknek az új alom kölykeinek a gondozásában, és nagyon fejlett szociális kapcsolataik vannak...

Sírás vagy picsogás?

Az érzések jogosságáról és intenzitásáról is szót ejtettünk. Lehet-e túlzó valakinek a reakciója? Ha az érzés nem vitatható, akkor hogyan kommunikálhatom, hogy ebben nem értünk egyet?

A zsiráf nem a jóságról, jogosságról szól, hanem az alkalmazott megoldások hatékonyságáról. Elképzelhető, hogy én történetesen nem félek a békától. Ahhoz viszont, hogy egy szorongó kisgyerek (vagy felnőtt) világához közelebb léphessek, szükséges elfogadnom (én nem átélnem!!!) az ő félelmét úgy, ahogy éppen van.

Az emberi szenvedés olyan, mint a gáznemű anyagok halmazállapota: egy bizonyos gázmennyiség minden teret egyenletesen kitölt, amibe belepumpálják, legyen az bármilyen nagy. Ugyanígy a szenvedés: függetlenül attól, hogy milyen nagy vagy milyen kicsi, elborítja az illető lelki világát és tudatát. Megtörténhet, hogy "nagy" tragédiát nem önmagában, hanem relatíve élünk meg, s fordítva: hatalmas örömet okoz valami, ami külön állva csekélységnek tűnik.

Viktor E. Frankl megoszt az olvasóival még egy döbbenetes történetet. Auschwitzból Bajorországba, Dachau egyik altáborába szállították őket. A csoportban egyre növekedett a feszültség, amikor a sínek elágaztak Mauthausen irányába. Amikor a Duna-híd után egyértelművé vált, hogy "csak" Dachau felé irányították a transzportot, gyökeresen megváltozott a helyzet.

Elképzelhetetlen az a valóságos örömtánc, amit a foglyok a vagonban jártak... egy két napon és három éjszakán át tartó utazás után! A vagon padlóján nem volt annyi hely, hogy mindenki guggolhasson... Igen, jó hangulatunkban nevettünk és tréfálkoztunk, pedig esőben és hideg szélben addig kellett a felvonulási téren állnunk, amíg az egyik hiányzó foglyot meg nem találták... majd büntetésből a hosszú és keserves út minden kiállt megpróbáltatása után egész éjjel, másnap délelőttig ott kellett állnunk átázva és átfagyva... s mégis: semmi mást nem éreztünk, csak örömteli izgalmat! Mert ebben a táborban nem volt "kémény", Auschwitz pedig messze volt...

Újragombolt zsiráf

A szombati EMK tréningen foglalkoztunk azzal a gondolattal, hogy a zsiráf egy önző állat. Nem nyári mikulás, nem jókodik senkivel sem. Csak a saját szempontjából szeretne másként viselkedni, hogy ezáltal a környezete is harmóniában legyen.

Van értékrendje, amit nem akar a másikra ráerőltetni, szabadon szeretne társulni hozzá. Nem totális relativizmust hirdet, a maga értékei mellett határozottan kiáll.

Kijelenthetjük-e, hogy az élet, vagy az emberi élet abszolút érték? A várandós nő vagy a magzat élete az előbbre való? És mi lesz az özvegyen hagyott férjével, az árván hagyott idősebb gyermekeivel, ha a szülés az anya életébe kerül?

A prezentációban szerepelő mondatot az alábbiak szerint cseréltem le:
"Az élet védelme érdekében a zsiráf oltalmazó erőt vehet igénybe." - helyébe az lépett, hogy "Az értékei védelmében a zsiráf oltalmazó erőt vehet igénybe."

Ha ez történetesen valaki túlélése, akkor azt is választhatja. Ha ez valaki meg nem születése, akkor pedig azt. Nincs recept, csak tendenciák vannak. Az én vezérem bensőmből vezérel... (József Attila: Levegőt!)

Beszédes és elnémult zsiráf

Tegnapelőtt EMK tréningeztünk az új telefonos csoporttal. Balázzsal elterveztünk egy EMK 1.0-ás verziót, ami nem a sakál-zsiráf analógiával indít, hanem a szükségletek tényével. A beszélgetés jól sikerült, a résztvevők aktívak voltak. Ezt követően könnyebb volt a helyzetem, mert a felmerülő kérdések megválaszolásakor:

- Ez nagyon mesterkéltnek tűnik?
- Mennyi idő kell erre?
- Nem használható minden helyzetben... stb.

elég volt arra hivatkoznom, hogy az EMK egy modell az emberről, ami nem ír le minden részletet és nem is vethető be bármiylen szituációban kirtikátlanul, legalább is megfontolás nélkül.

Hogyan is néz ki két zsiráf csókja?


Mindez molekákra vetítve:


Már este hat körül visszaértem az alberguébe, mostam és eltettem a testem másnapra. Vasárnap időutazásra indultam Eszterrel és Piroskával. A Pasaréti ferences templom délelőtti miséjén vettünk részt. Zalán testvér, az új plébános évfolyamtársam volt a teológián. Már jelöltkorunkban egy kolostorban laktunk. Most a kézfogáson túl egy szót sem szóltunk egymáshoz, csak néztünk némán. BARÁTSÁGRA, ELFOGADÁSRA, KÖZÖSSÉGRE van szükségem. Most ezzel az igényemmel egymagam maradtam a hatalmas szavannán.

Agymenés és Ezmegaz

Ma is későn érkeztem haza az alberguémbe. Edzés után egy izmi boy mentával készített szaunafelöntést, ami jót tett a reggel óta környékező influenzámnak, egészen kitisztult a testem. Izzadás után hűsölve vettem észre, hogy fejben a Balázsnál használt agymenés címkével kacérkodom. Mivel mindannyian egyéniségek vagyunk, abszurd lesz a neve. Íme:

Három ajándékot kértem a Kisjézustól: (1) lézeres szőrtelenítést, (2) zsírleszívást és (3) egy új fakalodát. De kettőt baszott megadni.

Mottó: Egy átlagos ateistának fogalma sincs arról, hogy mit jelent Isten halála. (Nietzsche)

Feloldás: Bocsásd meg nekik, hogy nem tudják, mit cselekszem!

≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈

Délután ikreim születtek. Végre sikerült beszélgetnem Sándor Pistivel és a barátnőjével, akik január végén indulnak Pamplonától. Átnéztük a térképek használatát, a fontosabb tudnivalókat. Magam is Camino-szülővé váltam. Igen Eszter, ez azt jelenti, hogy nagymama lettél. :)

Úgy izgulok, hogy minden rendben legyen az indulás körül és útközben is. Este mentek hátizsákot vásárolni. Hátha küldenek egy-két SMS-t és nyomon követhetem messziről az eseményeket. Mennyi aggódással is jár egy gyerek... hét még kettő egyszerre.

≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈

Holnap zsiráf-tréning a telefonosokkal. Úgy izgulok, mint szűzlány a vibrátor előtt. Vajon milyenek lesznek nekem? Vajon milyen leszek nekik? Vajon milyenek leszünk együtt? Balázzsal kedden újra átbeszéltük az EMK 1.0 verzióját. Ízlelgetem a megközelítés újszerűségét, talán éppen ezért lesz életteli és izgalmas, nem rutinból lenyomott program.

Nem minden zsiráf...