Zűrös és szerethető

Ez a bejegyzés egy, "a sebezhetőségről" szóló előadás összefoglalása.

A kapcsolat miatt vagyunk itt. A kapcsolat ad értelmet és jelentést az életünknek. Az ember így van kitalálva biológiailag.

Ha a szeretetről kérdezem az embereket, az összetört szívekről beszélnek. Ha a valahová tartozásról érdeklődöm, legfájdalmasabb tapasztalatukról, a kiközösítésről beszélnek. És ha a kapcsolatról kérdeztem az embereket, a történetek annak hiányáról szóltak. Így hát elég gyorsan beleütköztem valamibe, ami megoldotta a kapcsolat rejtélyét. Kiderült, hogy nem más, mint a szégyen.

A szégyen nem más, mint félelem, hogy a kapcsolat megszűnik. Van bennem valami, ami, ha mások tudják vagy látják, érdemtelenné tesz a kapcsolatra? Ami elmondható róla még, hogy univerzális, mindannyiunkban megvan. Csak azok nem tapasztalják meg a szégyent, akik nem képesek empátiára vagy emberi kapcsolatra. A szégyen mögött pedig nem más van, mint a "nem vagyok elég jó, nem vagyok megfelelő, nem vagyok elég vékony, nem vagyok elég gazdag, elég szép, elég okos, elég jó pozícióban". Emögött pedig nem más van, mint a sebezhetőség kínzó érzése, hogy ahhoz, hogy létrejöjjön kapcsolat, engednünk kell, hogy lássanak minket igazán.

Nagyon nem szeretem, hogy sebezhető vagyok.

Vettem az embereket, akiket megkérdeztem, és beosztottam őket két csoportba. Az egyikbe azokat, akik értékesnek gondolják magukat, akiknek az az érzése, hogy szeretik őket és tartoznak valahová; a másik csoportba meg azokat, akik mindezért csak küzdenek, akiknek sokszor kérdéses, hogy egyáltalán elegek-e.

Egyetlen változó választja el azokat, akik egyértelműen úgy vélik, hogy szeretik őket, és tartoznak valahová, azoktól, akik csak küzdöttek ugyanezért. Ez pedig az, hogy azok, akik szeretettel és valakihez tartozással telinek élik meg a világot, hiszik, hogy érdemesek a szeretetre és a valakihez tartozásra. Ennyi. Hiszik, hogy érdemesek rá. Számomra azt volt a legnehezebb megérteni, hogy az nem enged minket kapcsolatot teremteni, hogy félünk attól, hogy nem érdemeljük meg a kapcsolatot.

A teljes szívvel élő emberek abban a meggyőződésben vannak, hogy érdemesek.

(1) Az volt a közös bennük, hogy volt bennük bátorság. Ezeknek az embereknek tehát volt bátorságuk, vagy másképp fogalmazva, volt merszük tökéletlennek lenni. (2) Együtt mertek érezni előbb magukkal, és aztán másokkal is. (3) Volt kapcsolatuk, és - ami a legnehezebb - hitelességük eredményeképpen képesek voltak lemondani arról, hogy milyennek kellene lenniük, azért, hogy önmaguk lehessenek. Mert a kapcsolatokhoz ez elengedhetetlen.

Volt még egy közös tulajdonságuk: teljes mértékben elfogadták, hogy sérülhetnek is. Mert hitük szerint éppen ami sebezhetővé tette őket, az tette őket széppé. Nem állították, hogy a sebezhetőség kényelmes dolog, de azt sem, hogy kínzó tapasztalat. Csak azt mondták, hogy szükséges. Arról beszéltek, hogy késznek kell lennünk arra, hogy először mondjuk ki, hogy "szeretlek". Késznek arra, hogy megtegyünk valamit, noha nincs garancia. Késznek arra, hogy nyugodtak maradjunk, amíg várjuk, hogy az orvos visszahívjon minket a szűrővizsgálat után. Ezek az emberek hajlandóak energiát fektetni egy-egy kapcsolatba, ami lehet, hogy sikerül, de az is lehet, hogy nem. És úgy vélték, hogy ez nagyon fontos.

Küszködöm. Tudom, hogy a sebezhetőség van valójában a szégyen és a félelem mélyén, és az érdemességért folytatott harc mélyén is, de ugyanakkor úgy tűnik, a sebezhetőség a gyökere az örömnek, a kreativitásnak, a valahová tartozásnak és a szeretetnek is. Vannak olyan emberek, akik ha felismerik, hogy a sebezhetőség és a gyengédség fontos dolgok, feladják a játszmájukat, és átadják magukat ennek a felismerésnek.

Eltompítjuk a sebezhetőségünket amikor pl. visszahívásra várunk. (Vicces volt: egyszer kiírtam a Twitterre és a Facebookra, hogy "Hogyan határoznák meg a sebezhetőséget mint olyat? Mikor érzik magukat sebezhetőnek?" Másfél óra alatt érkezett kb. 150 válasz.)

- Amikor meg kellene kérnem a férjemet, hogy segítsen, mert beteg vagyok, és friss házasok vagyunk.
- Amikor szerelmeskedni szeretnék a férjemmel; amikor szerelmeskedni szeretnék a feleségemmel.
- Amikor elutasítanak. Amikor el szeretnék hívni valakit valahová.
- Amikor várom, hogy az orvos visszahívjon.
- Amikor kirúgnak, vagy éppen amikor ki kell rúgni valakit...

Sebezhető világban élünk. Az egyik módja annak, hogy kezelni tudjuk a dolgokat, hogy eltompítjuk a sebezhetőséget.

Nem lehet megválogatni, mely érzelmeinket tompítjuk el. Nem lehet azt mondani, ez itt a rossz része. Itt van a sebezhetőség, a gyász, a szégyen, a félelem és a csalódás: na ezeket nem szeretném érezni. Akkor kérnék szépen egy pár sört és egy diós-banános muffint...

Nem lehet a kemény érzéseket eltompítani, csak ha az érzelmi életünket, az érzelmeinket is eltompítjuk. Nem lehet szelektíve tompítani. Úgyhogy ha eltompítjuk a rosszakat, eltompul az öröm érzése is, a hálateltség érzése is és a boldogságérzetünk is. És akkor persze rosszul érezzük majd magunkat, és keresünk majd valami célt, értelmet, és majd megint sebezhetőnek érezzük magunkat, és akkor majd megiszunk pár sört, és megeszünk egy diós-banános muffint...

Az egyik dolog, amin szerintem megéri elgondolkoznunk, hogy miért és hogyan tompítunk. Nem is kell, hogy szenvedélybetegséggé fajuljon; másképp is lehet: például azzal, hogy a bizonytalan dolgokat biztosnak látjuk. A vallásból, ami régen a misztériumba és hitbe vetett nagy bizalom volt, már bizonyosságok állítása lett. "Nekem van igazam, neked meg nincs. Pofa be!" Erről van szó: csak bizonyosságok. Minél jobban félünk, annál sebezhetőbbek vagyunk, és minél sebezhetőbbek vagyunk, annál jobban félünk. De így néz ki ma a politika is. Nincsenek már valódi viták. Nincs párbeszéd. Már csak vád van.

Hogyan határozzák meg a szégyent a kutatók? A szégyen... "a fájdalom és a kényelmetlenség levezetésének egy módja." A tökéletesre törekszünk, de a dolgok nem így működnek. És - ami a legveszélyesebb - tökéletest akarunk fabrikálni a gyerekeinkből is! Hadd mondjam el, mi a véleményem a gyerekekről. Bennük van a küszködés, már amikor megérkeznek. És amikor a kezünkben tartjuk ezeket a tökéletes kis gyermekeket, nem az a feladatunk, hogy azt mondjuk: "Nézzétek csak meg, hát nem tökéletes? Az a feladatom, hogy ilyen tökéletes maradjon - hogy ötödikesen bekerüljön a teniszcsapatba, és hetedikesen meg egyből az egyetemre." Nem ez a feladatunk. Hanem az, hogy rájuk nézzünk, és azt mondjuk: "Figyelj csak... Tökéletlen vagy, és küszködnöd kell majd - de érdemes vagy a szeretetre és a valakihez tartozásra." Ez a feladatunk. Mutassatok nekem egy így felnevelt generációt, és egyből vége lesz a ma ismert gondoknak.

Úgy teszünk, mintha az, amit teszünk, nem lenne hatással az emberekre. Ezt tesszük a személyes életünkben. Ezt tesszük a céges életben - legyen az leépítés, olajválság, termékvisszahívás - úgy teszünk, mintha az, amit teszünk, nem lenne óriási hatással más emberekre. Én azt üzenem a cégeknek: nem most jöttünk le a falvédőről! Legyetek autentikusak, mondjátok meg a valós okot, és tegyétek hozzá, hogy "Bocsánat. Rendbe hozzuk."

Ahhoz, hogy látszódjunk, hogy mélyen, igazán lássanak minket, hogy sebezhetőnek lássanak; ahhoz, hogy teljes szívünkkel szeretni tudjunk, noha nincs semmi garancia, hogy a hála és az öröm érzéseit megélhessük, a félelem közepette, amikor elcsodálkozunk: "Szerethetlek-e ennyire egyáltalán? Hihetek-e mindebben ennyire szenvedélyesen? Lehetek-e ennyire határozott mindezzel kapcsolatban?" Ahhoz, hogy meg tudjunk állni, és ahelyett, hogy túldramatizálnánk, hogy mi minden rossz történhet, inkább azt mondjuk, hogy "Annyira hálás vagyok: mert sebezhetőnek érezni magam annyi, mint élni."

És az utolsó dolog, ami talán a legfontosabb: hogy el tudjuk hinni, hogy elegendőek vagyunk. Mert ha abból indulunk ki, hogy "Elegendő vagyok", akkor már nem kiabálunk, hanem elkezdünk figyelni, kedvesebbek és gyöngédebbek leszünk a körülöttünk lévőkhöz, és egyben kedvesebbek és gyöngédebbek leszünk önmagunkhoz is.

Megosztás

Nyelvében, dalaiban?

Egy család az USA-ba költözik, a kisgyereket beadják az oviba. Az első szülői értekezleten az óvónő azt mondja az anyukának, hogy "vigyék el pszichológushoz a gyereket, mert megmagyarázhatatlan kegyetlenség és agresszivitás látszik rajta".

- Miért, miből látszott?
- Égő csigát rajzolt. - mondja az óvónő.
- Égő csigát? De hát ez igen egyszerű. A magyar gyerekek a csigát így hívogatják ki a házából: "Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki..." Talán volt más is?
- Hát, mindenféle sérült madarakat rajzol, például a múltkor egy vak madarat. - így az óvónő.
- Hm, hogyan? Ja, igen. Ön nem hallotta azt a kedves magyar mondókát, hogy "Csip-csip, csóka, vak varjúcska?"
- Na, jó. De a csonka tehén mégiscsak durva.
- Csonka tehén? Hm... Értem. Egy nagyon helyes kis dalocskánk van: "Boci, boci tarka, se füle, se farka..."
- ... és mondja, kedves anyuka! Semmi vidám, kedves dalocskát nem énekelnek a magyar gyerekek?
- Dehogynem. Ott van például a "Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaink megfagynak..." Basszus!

Borítékolom... nehéz időkre

Tegnap késő este indultam haza, a 220-as busz éppen benn állt. Hirtelen egy korábbi tanítványom ugrott elém, aki már nem dolgozik az OTP-ben. Kb. 3 éve járt az egyik alapcsoportomban. Amióta trénerkedem, az utolsó közös napunkon minden kollégámnak adok egy lezárt borítékot, azzal a felszólítással, hogy csak akkor bontsák ki, ha az életük egy reménytelen szakaszba kerül, amikor nem látnak már semmi megoldást. Kriszti kedvesen megjegyezte, hogy otthon őrzi a neki szánt levelet. Voltak már nehéz helyzetek, mégsem bontotta fel eddig. Átmelegedett a szívem. Úgy örülök, hogy éveken át lehet hatása egy-egy gesztusnak.

Már százszor megmondtam...

F. Várkonyi Zsuzsától olvasok. A gyerekjátszmák közül az "Én nem tudok..." rávilágított számomra egy vallási jelenségre. A szerző előzetesen tisztázza, hogy a játszmák gyakran csak az egyik szülőnek szólnak, a másik szinte nem is érti azt.

A gyerek ráérez arra, hogy az anya hajlamos átvenni a tennivalóit, ezért a "nem tudom" varázsige előbb-utóbb mentesíti őt a feladata alól... Az apával többnyire nem működik a dolog. "Hogyhogy nem tudod?! Próbáld meg még egyszer!" - feleli az apa. Ezt elmondta az anya már nemegyszer. A különbség csupán annyi, hogy az apának általában van türelme kivárni a próbálkozásokat. Mert kibírja a gyerek nyafogását, tehetetlenkedését. Vagy egyszerűen azért, mert büntet. Mindenesetre a gyerek első játszmakezdeményezésénél jelzi, hogy ő ebben nem partner.

Mitől "partner" az anya? Miért van az, hogy szinte minden családban az anya fegyelmező ereje a kisebb? Az anyaság első éveiben, amikor gyakran sír a kisbaba, az anya hozzászokik, hogy az ő dolga megoldani a gyerek baját, enyhíteni rossz közérzetét. Ez nemcsak saját életének tapasztalata, hanem ősi öröksége is a női nemnek. Minden gyerek úgy ismeri meg anyját, mint akinek lényege a segítés.

Az apa viszont - többnyire - már egy olyan életkorban válik fontos szereplővé a gyerek életében, amikor az már képes elfogadni a "muszáj"-t. Az anya személyéhez tehát történetileg is szorosan hozzátartozik mindenható segítsége, az apáéhoz nem. Az anya jelenléte előhívja a "kisbabás", felnőttekre támaszkodó magatartást, míg az apa az önállósághoz nyújt mintát és ösztönzést. Várható büszkesége arra serkenti az egészséges gyereket, hogy megfeleljen apja elvárásainak.

Hogy mi köze mindennek a vallásokhoz? A következőre gondolok: a nagy vallások illeszkednek a hordozó társadalmi közeg berendezkedéséhez. Az apa-jogú társadalmak férfi-istene szentesíti a patriarchális viszonyokat. Ahol az anyaság, a matriarchátus volt a meghatározó, ott a legfelsőbb lény is ezeket a vonásokat tükrözi vissza. Akármelyiket tekintjük: a követelő, igényeket támasztó, vagy a segítő, oltalmazó jegyeket, egy egyensúlyi helyzet eléréséhez a másik oldal nélkülözhetetlennek mutatkozik. Az "egészséges" vallás gyermekbetegsége a csonka család-szindrómája, ha nem találkozik az apa- vagy anya-istenséggel együttesen.

Ebben a koordináta-rendszerben világos számomra a katolicizmus szinte mániás Mária-kultusza, ami a morális száraz követelményszintjével együtt (párhuzamosan) emelkedik az egekig. Elviselhetetlen egy félárva - csak atyai - spiritualitás, legalább is hiányzik belőle az otthon melege és elfogadása. Persze jó kérdés, hogy ezeket a hiányokat vallási kompenzációval bölcs-e gyógyítani, vagy azon a területen, ahol létrejött: emberi szinten, a családjainkban.

Hormonoktól függő játék

A legújabb kutatások eredményei alapján eleve vesztes csatát akarnak megvívni azok a szülők, akik azért, hogy megvédjék gyermekeiket a nemi sztereotípiák kialakulásától, e szempontból semleges játékokat vásárolnak kicsinyeiknek, főként, ha a szóban forgó gyermekük fiú.

(Oravecz Elvira, Népszabadság, 2010. február 18.)

Úgy tűnik, a méhen belül ható, majd a születés után a babák testében az első néhány hónapban felszabaduló hormonok felelősek azért, hogy milyen típusú játékok vonzzák a fiúkat.

Hároméves korukra a fiúk és a lányok már más játékok iránt mutatnak érdeklődést. A fiúkat jobban vonzzák a labdák, a járművek és a szerelős játékok, mint a lányokat, és szívesebben játszanak nagyobb csoportokban, míg a lányok kisebb csoportban érzik jól magukat. A kutatók hevesen vitatkoznak azon, hogy ezek a különbségek vajon a biológiai programozás, vagy a társadalmi nyomás hatására alakulnak ki.

A legújabb vizsgálatok azt sugallják, hogy a méhen belül ható hormonok szintje határozza meg fiúkban és lányokban is a későbbi, játékokhoz való viszonyulást. Korábban senki nem vizsgálta, hogy vajon a születés utáni első néhány hónapban tapasztalt tesztoszteron és az ösztrogén hormonok mennyisége hatással van-e a kicsik későbbi viselkedésére. Gerianne Alexander, a texasi A&M Egyetem munkatársa szerint a szakemberek eddig úgy vélték, e korai fejlődési szakaszra a hormonok nem fejtenek ki hatást.

E hatásának vizsgálata céljából Alexander és kollégái egy szemmozgást követő szoftvert használtak 3-4 hónapos csecsemők (21 fiú és 20 lány csecsemő) vizsgálatához. A babáknak labda és baba képét, illetve egy vagy több számot tartalmazó képet mutattak, és megfigyelték, melyik kép vonja magára a picik figyelmét. A kutatók mérték a kislányok nyálában található ösztrogén, illetve a fiúkéban található tesztoszteron mennyiségét, valamint összehasonlították a mutatóujjuk és középső ujjuk hosszúságát, amely érték a babákat ért születés előtti tesztoszteronszintekkel mutat öszszefüggést.

A lányok viselkedését úgy látszik, sem a vizsgálatkor mért, sem a születés előtti hormonszint nem befolyásolta. A fiúk képekhez való vonzódását azonban mindkettő, némileg eltérő módon. A vizsgálatkor azok a fiúk, akiknek a nyálában több tesztoszteront mértek, nagyobb érdeklődést mutattak a több mint egyetlen számot tartalmazó kép iránt, mint azok a fiúk, akiknél a nyálban mért tesztoszteronszint alacsonyabb volt. Az ujjhosszúság alapján a méhen belüli fejlődés során nagyobb tesztoszteronmennyiségnek kitett fiúk a kisebb mennyiségű férfihormonnak kitett társaiknál jobban vonzódtak a labdához, mint a babához.

A kísérletben részt vevő picik túl fiatalok voltak ahhoz, hogy valóban választhassanak a felkínált játékok közül, azonban Alexander szerint a már ebben a zsenge korban tapasztalható ösztönös vonzódás jelezheti a későbbi viselkedést. A következőkben azt szeretnék megvizsgálni, hogy a 3 hónapos korban mutatkozó érdeklődés alapján meg lehet-e jósolni a kicsik későbbi viselkedést.

Ha több gyermekkel is elvégzik a vizsgálatokat, az eredmények alapján az is meghatározható lesz, hogy vajon hogyan befolyásolják a viselkedést, vagy akár a nemi hovatartozást a hormonokat tönkretevő vegyszerek akár a méhen belüli, akár a születés utáni első néhány hónapban. Ilyen anyagok például a rendkívül illékony ftalátok – melyeket főként a műanyagok lágyítására használnak, és melyek megtalálhatók a legkülönfélébb festékekben, burkolóanyagokban, háztartási cikkekben, kozmetikumokban vagy élelmiszer-ipari csomagolóanyagokban – vagy a peszticidek.

Gay education

Lenin öröksége - a Gorilla válaszol (1.)

Kis úttörőként a lenini bölcsességből azzal a mondattal találkoztam először, hogy "Tanulni, tanulni, tanulni!" Pár napja kaptam az alábbi viccet, ami egybevág a jelenlegi olvasmányaimmal:

Az ősember fia hazaviszi első bizonyítványát az őssuliból! Ősapuka megnézi a jegyeket és így szól ősfiához:

"Fiacskám! Megbuktál vadászatból ez oké, mert nehéz az a dárda, te meg csenevész vagy. Megbuktál földművelésből is, oké mert a mezőgazdaság kemény meló. Megbuktál gyűjtögetésből, mert hamar elfáradsz. Ez is rendben volna. NO DE HOGY MEGBUKJ TÖRIBŐL, MIKOR AZ MÉG CSAK KÉT OLDAL???"

Daniel Quinn sorait is számozni lehetne, mint a "Denzinger"-t (DS – Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai). Mostanában olvastam oktatással kapcsolatos gondolatokat, egyik sem volt ilyen világos és megvilágosító munka.

Röviden: iskoláink azért kényszerítik haszontalan dolgok megtanulására a nebulóikat - akik a kezelésbe vételt követően még egy kis ideig született tanulógépek, tele érdeklődéssel, tudásvággyal -, mert legfőbb céljuk a gyerekmegőrzés, hogy távol tartsák a munkaerőpiactól a tizenévesek tömegeit. Illetve a szüleik eltartásában maradt ifjak újabb fogyasztást generáljanak.

Legfőbb ellenvetésem nekem is az volt olvasás közben, hogy "a kultúránkban sok nagyszerű találmány is van, amiket csak évek során adhatunk tovább a következő nemzedéknek..."

Gorilla: A polgárok alapoktatását nem azért bővítették négyosztályosról nyolcra, hogy csillagászatot, mikrobiológiát és állattant tanítsanak. Nem azért bővítették nyolcosztályosról tizenkettőre, hogy asztrofizikát, biokémiát és őslénytant tanítsanak. Nem azért bővítették tizenkét osztályosról tizenhatra, hogy űrbiológiát, plazmafizikát és szívműtéteket tanítsanak. A mai végzősök nem úgy járják ki az iskolát, hogy ott van a fejükben az elmúlt száz év minden új eredménye. A száz évvel ezelőtt élt ükapáikhoz hasonlóan csak annyi tudás van a fejükben iskolavégzéskor, amennyi ahhoz elég, hogy a munkaerőpiacon legalul kezdjék: hamburgereket forgassanak, benzint tankoljanak és élelmiszerboltokban csomagoljanak. Csak a mai végzősöknek sokkal tovább tart eljutni idáig.

De hogyan tanulnak meg akkor olvasni, számolni?

Gorilla: ...a gyerekek több százezer éven át meg tudták tanulni, amit meg akartak, és amire szükségük volt. [Többek között ezért tudom most begépelni ezeket a sorokat: ha nem működött volna ez a mechanizmus, akkor nem születhettem volna meg az őseim jóvoltából, már rég kihaltunk volna.] Ugyanúgy tanulnak meg olvasni, ahogy látni is megtanultak; úgy, hogy látó emberek társaságában voltak. Ugyanúgy, ahogy beszélni is megtanultak; úgy, hogy beszélő emberek társaságában voltak... kultúrátok emberei több ezer éven át valahogy szakemberek segítsége nélkül is megtanultak olvasni. A helyzet az, hogy az olvasó családtagok társaságában felnövő gyerekek olvasva nőnek fel. [És ha teljesen analfabéták társaságában születne is] ...feliratok rengetegében él - melyeket megértenek a körülötte levő emberek, különösen a társaik, akik egyáltalán nem szerénykednének a nagyobb tudásukkal.

Rendben: megtanulja az összeadást, a pénz használatát, az óra leolvasását... Mi lesz a szakmai tudással?

Gorilla: A törzsi társadalmakban magától értetődő, hogy a gyerekek az idősebbek mellett akarnak dolgozni... nem kell futószalag melletti munkások módjára viselkedniük, nem kell blokkolniuk érkezéskor és távozáskor. Mégis hogyan tanuljanak meg valamit, ha nem szabad csinálniuk? ... Képzeld el, hogy mennyi mindent tanulhatna egy zenei hajlamokkal rendelkező tizenkét éves gyerek egy zenei stúdióban. Képzeld el, hogy mennyi mindent tanulhatna egy állatok iránt érdeklődő tizenkét éves gyerek egy állatkertben... egy festés iránt érdeklődő egy művész műtermében... egy előadóművészet iránt érdeklődő egy cirkuszban.
Persze nem lennének betiltva az iskolák, de csak azok vonzanák a tanulókat, amelyek ma is: a szépművészeti iskolák,a zene- és tánciskolák, a harcművészeti iskolák stb. A felsőoktatási intézmények is kétségtelenül vonzanák az idősebb tanulókat.

Hogyan lesznek így sokoldalúan képzettek a gyerekek?

Gorilla: Nem válnának sokoldalúan képzetté, ha minden szabadon hozzáférhető volna? ... Annyira sokoldalúak lennének, amennyire csak szeretnének... feltűnne, hogy csak nagyon kevesen vágynak arra, hogy reneszánsz férfiak vagy nők legyenek. Miért kellene ilyesmire vágyniuk? Ha a kémián, az ácsmesterségen, a számítástechnikán vagy az igazságügyi antropológián kívül nem érdekel más, az rajtad kívül kire tartozik? ... Sosem hallottam olyat, hogy egy szakterület jelentkezők hiányában eltűnt volna. Így vagy úgy, de minden nemzedékben vannak néhányan, akik holt nyelveket akarnak tanulmányozni, akiket lenyűgöznek a betegségek testre gyakorolt hatásai, akik égnek a vágytól, hogy megértsék a patkányok viselkedésének titkait...
Természetesen azonban a munkahelyeken lábatlankodó gyerekek komolyan visszavetnék a hatékonyságot és a termelékenységet. A gyerekek iskola-börtönökbe küldése szörnyen rossz ugyan a gyerekeknek, de üzleti szempontból kétségtelenül csodás. Az itt felvázolt rendszert sohasem fogják megvalósítani a kultúrátok emberei, amíg többre tartjátok az üzletet az embereknél.

Gizi néni

A net egyszerűen mindenre jó. A középiskolai irodalomtanárnőmre gondoltam és egy régi fényképet kerestem, amikor jött az ötlet, hogy nézzek körül a világhálón. Csodák csodája, Kozma Gizella is megtalálható:


Gizi néni egy tünemény volt. A maga szélsőségeivel együtt. Úgy tanított, mint ahogy én szeretném átadni az életem bölcsességét a saját kislányomnak. Voltak nehéz pillanatai is, amikor felpofozta a fél osztályt, persze inkább képletesen. Téli napokon ellenőrizte, hogy mindenkinél van-e sapka-sál-kesztyű. Verseket énekelve tanított (Nemeskürty István mondta egy tévés beszélgetésben a minap, hogy Balassi sírna, ha azt hallaná, hogy szavalják a műveit).

Tavaszi szünetekre feladta az Arany balladák felét, vagy a Rómeó és Júlia erkély-jelenetét könyv nélkül megtanulni. Másodiktól nem tankönyvvel, hanem verseskötettel jártunk az óráira. És csak olvasgattuk, ízlelgettük a költészetet. Néha ki-kiszólt a könyvből, majd folytatta. Hihetetlenül izgalmas és eredeti oktató volt. Ha nem csak ökológiai, hanem szeretet-lábnyomunk is van, akkor én magamban őrzöm az övét. Nem telik el úgy egy-két hónap (csoportozva vagy csak otthon ülve), hogy valamelyik mondata, gesztusa elém ne úszna, mint kedves örökség.

Igazi anya volt, talán azért élte ezt meg ilyen intenzíven pedagógusként, mert nem született saját gyereke. Életem első színpadra vitt paródiájának is ő volt az alanya. Mivel nem volt jelen a kollégiumi esten, és a suliban akkora volt a híre(m), egyik irodalomórán újra elő kellett adnom. Tele szájjal nevetett és nagyon köszönte.

Leszerelés után, hazafelé menet meglátogattam a nyíregyházi lakásán, közel a vasútállomáshoz. Akkor már foglalkoztatott a ferencesség. Lelkemre kötötte, hogy a kis falusi temetőket ne hanyagoljam majd el papként, mert az a kollektív emlékezet testet öltése. (Furcsa mód, ő jutott eszembe akkor is, amikor a délszláv háborúban vitatkoztak egyes települések lakossági arányáról, és elég lett volna csak megnézni a temetői feliratokat: cirill vagy latin betűsek-e. Ezért is dúlták fel annyiszor a sírokat - nem csak a 20. század sakálhordái.)

Adytól a Vén diák üdvözlete volt az egyik kedvence. Azt terveztem (már az iskolapadban), hogy az egyik érettségi találkozóra megtanulom és elmondom neki. Sajnos nem így lett. Az utolsó két versszakot most küldöm, így virtuálisan:

És mégis-mégis koszorús fejedet,
Ím, most sokan áldják.
És mégis-mégis, ha nem is örömest,
Szép megkísértni az élet talányát.

És mégis-mégis, magam is itt vagyok
Ünnep-kocsit tolni,
S én jó mesterem, szeretném a kezed
Áldva-átkozva, sírva megcsókolni.

Jó, hogy voltál nekünk: Gizi néni, Gizi néni... :'-(

Jut is, marad is

Tegnap EMK tréninget tartottunk a Megállóban. A csoport furán formálódott: valaki másfél órás késéssel toppant be, majd csodálkozva vette tudomásul, hogy behozhatatlanul lemaradt.

Mivel a csoportban volt némi ellenállás, az elején feltettem a tisztázó kérdést: "Titeket küldtek ide, vagy szabadon jöttetek?" Máskor is érdemes lehet rákérdezni, mert kapásból négyen jelezték, hogy semmi kedvük az egészhez. Nekik szabdságot adtunk, hogy csöndben amőbázhassanak, vagy töltsék más értelmes elfoglaltsággal az idejüket. (Láthatóan nehezükre esett.)

Ami megér MÉGIS egy posztot az, hogy négyen a teljes tréning folyamán kitartottak, szorgalmasan jegyzeteltek. A kérdéseik továbbmutatóak, és az előadást segítők voltak. Nem egyszer kibuggyant belőlük: "Ugye lesz majd ennek folytatása?". Irodalmat nézegettek, és láthatóan élvezték az új tudás adta örömet. Értük is érdemes volt.

A szünetben a büfé környékén össze-össze futottunk a leszakadók némelyikével. Jó volt hallani, hogy a benn töltött időben kaptak egy-egy olyan mondatot, ami elgondolkoztatta őket. Talán szántás idején nem bölcs dolog a termést keresni.

Hogy is van a Magvető példájában? (Lk 8,5-8) Az egynegyede éri el a célját. 25 %-os hatékonyság... Rendben vagyok.

Itt a helyed! - Hol a helyed?

Az az elképzelés, hogy az iskola olyan hely, ahol az egyének közötti különbségek felszínre kerülnek, nem csak a varázsvilágra jellemző. A mugli iskoláknak is van szelektáló funkciójuk, ahogy a diákok felismerik céljaikat és saját érdeklődési körük felé fordulnak. Az iskolák emellett "vertikálisan", a teljesítmény alapján is szétválogatják a diákokat. A pszichológusok nagyon kíváncsiak voltak, mit gondolnak az emberek az iskolákban folyó szelektálásról. A muglik ezt elvárják az oktatási intézményektől. Két nagyon eltérő attitűd vagy meggyőződés létezik azt illetően, hogyan kellene működnie ennek a szelektálásnak.

Az egyik attitűd szerint az iskola feladata a diákok képességeinek felmérése. Minden diák rendelkezik a képességek egyedi kombinációjával. Az iskolák feltárják ezeket az egyéni jellemvonásokat, és meghatározzák az azokhoz illő oktatási/karrier utat. Carol Dweck (1991) entitáselméletnek nevezte el ezt az attitűdöt. Az emberek adott mennyiségű jellemvonással jönnek a világra. A klasszikus példa erre az intelligencia. Azt feltételezzük, hogy az emberek okosnak vagy butának születnek. A zsenik kivételes belső tehetséggel bírnak. A fejlődés az egyén veleszületett intelligenciájának a kibontakoztatását jelenti.

Dweck a másik nézetet inkrementális elméletnek nevezte el. Ez a nézet a fejlődést és a személyes jellemvonások megváltoztathatóságát hangsúlyozza. A mottója az, hogy a nagy gondolkodók lesznek, nem születnek. Az iskolának nem a felismerés, hanem a gondozás a feladata. Hogy lehetőséget biztosítson a diákok erőfeszítéseit egyedi céljaik elérésére fordítani.

Durván fogalmazva az egyik nézet szerint az iskola szelektál ("Neked itt a helyed"), a másik szerint a diákok szelektálják magukat ("Ott akarok lenni").

A mágiának egyértelműen van esszencialista összetevője. Egyesek varázserővel születnek, mások nem. Noha sok mágikus képesség nem örökölhető olyan egyértelműen, mint a faji identitás, nem tűnik megváltoztathatatlannak. A kviblik nem tudnak szert tenni varázserőre. Hasonlóképpen, a Teszlek Süveg mintha a diákok lényegi identitását tárná fel, amikor beosztja őket a házakba. Noha a H.P. könyvek ezt nem mondják ki nyíltan, esszencialista intuíció, hogy a házidentitáson nem lehet módosítani: egy mardekárosból ugyanúgy nem lehet soha griffendéles, ahogy egy leopárd sem tud megszabadulni a foltjaitól. (Harry egyedülálló abban, hogy a Teszlek Süveg felkínálja neki a választást: a Griffendélt szeretné vagy a Mardekárt.)

Az egyenlőség és a haladás iránti szilárd elkötelezettségük ellenére az európai és amerikai iskolák hajlamosak a belső esszencia és entitás elméleteit hangsúlyozni. Ezzel szemben ázsiai társaik és az őket működtető társadalmak a változásra helyezik a hangsúlyt. Az amerikai attitűd szerint a krémje majd a felszínre kerül; a japánok úgy vélik, hogy még a legközönségesebb kavics is csillogni fog, ha évekig csiszolják. A H.P. szövegek alapján Roxfortban a veleszületett képesség többet számít, mint a kemény munka a mágia tanulása során.

Tegnap ismét - már-már rutinszerű érzéketlenséggel - elküldtünk egy kolléganőt, aki nem teljesítette a minimum szintet az írásbeli teszten. Amikor a feladatkörre gondolok, akkor nyugodtan ki tudom jelenteni, hogy nem neki való ez a fajta befogottság és pörgés. Amikor az embert nézem, akkor szomorú vagyok, hogy a befektetett energiák és odaszánás sajnos nem volt elég. Lehet, hogy máshol van a helye? Lehet, hogy versenyző társadalmunkban nincs türelmük megvárni a kavicsok csillogását?

Lehet másként

A Harry Potter pszichológiája több szempontból összeveti a muglik és varázslók társadalmának és oktatási rendszerének a működését. Roxfortban a diákok szívesen tanulják a mi természettudományunknak megfelelő varázs-tárgyakat. Csak a biológiát a gyógynövénytan és a legendás lények gondozása helyettesíti, a kémiát a bájitaltan, az átváltoztatástan pedig a gravitációval vagy kvantummechanikával állítható párhuzamba.

A kviddics évszázadai több helyen utal arra, hogy a varázstalan világgal analóg módon, a mágusok is törik újításokon a fejüket, azaz fejlődnek, tökéletesednek. Csak a belső égésű motorok helyett a hopp hálózatra jöttek rá. Az iskola nálunk a tapasztalatszerzés helye, az életre készít fel. A tanulás sokkal inkább a régi céhek mester-tanítvány viszonyait tükrözi, mintsem elméleti blokkok betáplálását a fiatal generáció elméjébe.

Képletesen szólva: a cipész és takácsinasok ebben a virtuális világban a mesterek felügyelete alatt cipőt készítenek vagy vásznat szőnek; és a sikeres cipészinasok cipészmesterek lesznek, nem elméleti cipőtudósok. A mugli diákoknak el kell hinniük, hogy amit megtanultak, az helyes és potenciálisan hasznos is. Amikor Dolores Umbridge SVK (sötét varázslatok kivédése) órái a "defenzív mágia elmélete" tankönyv alapján szerveződnek, a felháborodott diákok megszervezik a D.S. önképzőcsoportot, és Harry irányításával saját órákat tartanak.

Az órák gyakorlatiasak és az alkalmazott tudásról szólnak. A diákok azt tanulják meg, hogyan etessenek hippogriffeket, hogyan ültessék át a mandragórákat, hogyan lebegtessenek csészéket és hogyan főzzenek bájitalokat. Az oktatás nagyrészt a gyakorlásra való felszólításból áll.

Útközben

13.A) Az alkoholbetegek felnőtt gyermekei impulzívak. Hajlamosak anélkül cselekedni, hogy komolyan megfontolnának más viselkedésformákat, vagy a lehetséges következményeket. Ez az impulzív viselkedés zavarodottsághoz, önutálathoz, és a környezetük felett gyakorolt irányítás elvesztéséhez vezet. Ennek eredményeként több energiát használnak fel a zűrzavar megszüntetéséhez, mintha először megfontolták volna a választási lehetőségeket és a következményeket

Ez talán tudat alatt utánzott viselkedés. Például az alkoholistának támad egy ötlete: "Megállok, és iszom egy pohárral útban hazafelé." Ez igazán egyszerű ötlet, és akármilyen gondolatot, amely ennek útjába állna, ésszerűsít: "Megígértem, hogy időben hazaérek." "Egy ital miatt még nem fogok elkésni", vagy: "Megígértem, hogy abbahagyom az ivást", "egy pohár még nem ivás". Attól kezdve, hogy az ötlet megszületett az alkoholbeteg fejében, kényszerítve van; nincs több választási lehetősége. Az ötlet csak az első italig terjedt ki.

A forgatókönyv többi része világos. Az első ital után a kényszer átveszi az irányítást, és az alkoholista elveszti a kontrollt. Egy ideig ésszerűsít, és aztán annyira belemélyed ennek taglalásába, hogy egy idő után már nem is tudja, mi járt először a fejében. Nincs időbeli kerete annak az ötletnek, amely ezt az impulzív viselkedést kiváltja. Ebben az itt és mostban nem méri fel komolyan, hogy mi történt a legutolsó alkalommal, vagy mik lesznek ennek a következményei. Mivel az ötlet a pillanatra korlátozódott, semmibe veszi azt a tényt, hogy ha elveszti a kontrollt, nem fogja tudni irányítani a viselkedését.

Az impulzivitás meglehetősen infantilis (gyermekies) tulajdonság. Normális körülmények közt a gyerekek ösztönösek. De amikor te gyerek voltál, inkább szülőként funkcionáltál, ezért a jelenlegi ösztönös viselkedésed azt pótolja, amit a gyermekkorodban hiányoltál. Ha kihagysz egy stádiumot, nagyon gyakran életed egymásik időpontjában pótolhatod be. Gyermekként nem tudtad egyetlen viselkedési forma kimenetelét sem kiszámítani, így most sem tudod, hogy hogyan kell. Otthon nem volt következetesség sem. Néha rendben mentek a dolgok, máskor nem. Alapvetően ez nem is számított igazán. Senki sem mondta neked, hogy: "Ezek a viselkedésed lehetséges következményei. Beszéljük meg, milyen más lehetőségeid vannak."

A helyzetet tovább bonyolítja a sürgetettség szörnyű érzése. Ha nem cselekszel azonnal, úgy gondolod, nem kapsz második lehetőséget. És megszoktad, hogy folyton a szakadék szélén állsz, egyik krízis jön a másik után. Ha minden simán megy, az még nyugtalanítóbb, mint a krízishelyzetben lenni. Ezért nem meglepő, ha krízist idézel elő. Ez az impulzív viselkedés nem szándékos, vagy előre kiszámított. Olyan viselkedés, amely felett nincs hatalmad. Ez az a tulajdonságod, ami miatt a leginkább nyugtalan vagy, ez a legfélelmetesebb, és ezen szeretnél leginkább változtatni.

Kényszerré válik, és nem vagyok már képes arra, hogy lássam magam a jövőben, hogy vajon milyen lenne igazán, hogy tényleg ezt akarnám-e tenni... A pillanatnyi érzés általában az egyetlen, ami számít.

Ennek a viselkedésnek eredményeként legtöbbször a fény az alagút végén egy közelgő vonat első lámpája. Nem voltál képes arra, hogy lásd tetteid kiváltó okát vagy következményeit. Ennek eredménye, hogy sok kellemetlen helyzetet teremtesz magadnak. Utólag nagyon aggaszt a viselkedésed, de mielőtt meg tudnád változtatni, rengeteg időt és energiát kell eltöltened azzal, hogy ki tudj mászni a bajból. A nehézség legnagyobb része abból fakad, hogy az alkoholbetegek felnőtt gyermekei hajlamosak a pillanatnyi örömöt keresni a késleltetett helyett. Bármi jut eszedbe, azt tegnap akarod elérni. Nehéz másokkal (de leginkább önmagaddal) szemben türelmesnek lenned.

Nem olyan nehéz megérteni: a dolgok halogatása olyan sok gonddal járhat, hiszen gyermekként, ha nem kaptad meg rögtön azt, amit kértél, akkor már soha sem kaptad meg. Tudtad, hogy a jövőre tett ígéreteket megszegik. Ez kifejezetten következetes dolog volt az életedben. Ez volt számodra a realitás. Ha nem fogtál neki azonnal, akkor egyszerűen nem történt meg. Ez nagyon bonyodalmassá teszi számodra az előre tervezést. Ott duruzsol a fejedben, hogy "ez az utolsó lehetőségem".

13.B) A boldogság nem a végállomás, hanem az utazás maga

Vannak módszerek, amelyek révén elkezdheted legyőzni ösztönös viselkedésed. Fel fogod ismerni az ösztönösséget, mert sok energiát rejt magában. Felismered, mert úgy érzed majd, hogy hajt, ösztökél, és semmi másra nem tudsz gondolni. Amikor úgy tapasztalod, hogy ez az erő működik benned, mondd magadnak: "Kit befolyásol még a viselkedésem?" Nem tanácsolom, hogy azt mondd: "Ez jó!" Vagy: "Nem kellene ezt tennem." Esetleg: "Ezt kellene tennem." Hiszen abban a pillanatban csak egy módon látod a dolgot, és igazából nem számít, hogy tetszik-e neked, vagy sem. Abban a pillanatban csak egyetlen módon tudsz reagálni: ösztönösen.

Nézd meg a többi embert, akikre kihat a viselkedésed. "Még kire lesz befolyással, amit most cselekszem? Hogyan fogja őket érinteni, amit teszek?" Lehet, hogy amikor a cselekedet felülemelkedik a megfontoláson, már nem érdekel, hogy miként fog az téged később motiválni. Éntudatod elveszíted, jóllehet, te azt gondolod, hogy teljes mértékben kézben tartod önmagadat. A cselekvés elhalasztásához elég kell, hogy legyen, ha felteszed magadnak ezt a két kérdést. Az időnyerés lehetőség arra, hogy megvizsgáld a következményeket és a lehetséges alternatívákat.

Egy ösztönös döntés nem biztos, hogy mindig rossz. Egy munkahely elhagyása jó dolog is lehet. De ezeket a döntéseket a lehetőségek és következmények mérlegelése után kell meghozni. Tiszta fejjel, hogy biztosan jól is érezd magad az új kapcsolati hálódban. Lehet, hogy ami jó neked, az nem kellemes a körülötted lévő embereknek. Nem árt őket is figyelembe venni. Nyerj időt, és fontold meg a működésed következményeit. Ha tudatosan, aktív módon választasz, és hajlandó vagy elszámolni a viselkedéseddel, akkor jobban fogod érezni magad a bőrödben, bármilyen döntést is hoztál. Élettapasztalatod azt mutatta eddig, hogy ha nem történt meg valami rögtön, amit ígértek neked, akkor az már sohasem történt meg. Most azonban nem ugyanabban a környezetben élsz, és a szabályok változhatnak.

El kell kezdened egy szélesebb látókörből szemlélni az életed. Egyik mód erre a fantáziálás. Hol szeretnél lenni öt év múlva? Ugyanazt akarod tenni, amit most? Vagy más irányt akarsz szabni az életednek? Gondold ki a szükséges lépéseket ahhoz, hogy célhoz érj. Amikor egyenként szemügyre veszed a lépéseket, meglátod majd, hogy nem csak a végeredményben találhatsz örömöt. Ha éppen egyetemen tanulsz, nem a diplomaosztás napján gyűjtöd be az összes jóleső érzést. Útközben is sok kis öröm ér téged. Gondolj erre, és építsd be ezeket az örömöket. Építsd be a lépések közé a jutalmazási rendszeredet is. Ha túl gyorsan végzel el valamit, néha rossz kérdéseket teszel fel, rossz döntéseket hozol. Az a döntés, hogy "nem így akarok élni" átváltozhat arra, hogy "nem fogok így élni".

Nem állítom, hogy minden esetben szebb az az öröm, amelyre vágysz, mint ami mellett az adott pillanatban döntöttél. Néha a késleltetett öröm valóban szebb és élményben gazdagabb, de az is igaz, hogy hiányzik belőle annak az izgalma, hogy akkor valósul meg a vágyad, amikor éppen akarod. Eljuthatsz arra a felismerésre, hogyha csak az egyik oldalt látod, átvered magad. Próbáld felismerni, hogy bolondot csinálsz magadból (játékot játszol magaddal), ahányszor eldöntöd, hogy valamit rögtön, abban a percben kell megtenned. Vedd ezt az elhatározást szabályos átverésnek. Kérdezd meg magadtól, hogy mik lennének a döntésed folyományai. Előfordulhat, hogy nagyobb távlatba helyezve korántsem olyan csábító és kellemes egy aktuális fellángolás.

Ha feltártad a lehetséges következményeket, az újabb kérdés: "Érdemes-e?" Ha igen a válasz, élvezd a pillanat örömét. De ha nemleges a döntésed: az adott pillanatban rejlő örömről tudatosan lemondasz vagy önként elhalasztod annak megélését, akkor szintén jól fogod magad érezni. Elégedett leszel, mert volt választási lehetőséged. A lehetőség felismerése szabadságot ad a cselekvésre, vagy nem cselekvésre, és ez a legnagyobb ajándék, amit adhatunk magunknak. Megszabadít az ösztönös cselekvések kényszerítő parancsától, és a saját kezedbe adja sorsod irányítását. Milyen csodálatos helyzet ez!

Szárnyas hűség

12.A) Az alkoholbetegek felnőtt gyermekei rendkívül hűségesek, még akkor is, ha szembesülnek annak a bizonyítékával, hogy hűségüket nem érdemlik meg

Az alkoholista otthona olyan helynek tűnik, ahol nagyon hűségesek az emberek. A családtagok sokáig tűrnek, pedig számos okból kifolyólag menniük kellett volna már. Az ún. "hűség" sokkal inkább a félelem és bizonytalanság eredménye, mint bármi másé; az a viselkedés a modell, amely szerint senki sem távozik, egyszerűen azért, mert a járás nehezére esik. Ez az érzés teszi, hogy az ilyen gyermek felnőttként gyermek marad olyan kapcsolatokban, amelyeket jobb lenne megszakítania.

Mivel a barátkozás vagy a kapcsolat kialakítása nehéz és komplikált, miután megtette ezt az erőfeszítést, örökérvényűnek tekinti az eredményt. Ha valaki szeret annyira, hogy a barátod, szerelmed vagy házastársad legyen, akkor köteles vagy mindig vele maradni. Ha engedted, hogy megismerjenek, és ők felfedezték, hogy ki vagy, és nem utasítottak vissza, akkor egyedül ez a tény elég ahhoz, hogy folytasd a kapcsolatot. Az a tény, hogy esetleg rosszul bánnak veled, nem számít. Ezt tudod értelmezni. Bármit tesznek vagy mondanak, tudsz valami magyarázatot adni viselkedésük felmentésére, és saját magad hibáztatására. Ez újra és újra megerősíti negatív önképedet, és továbbra is lehetővé teszi, hogy a kapcsolatot fenntarthasd. Hűséged páratlan.

Egy kapcsolat sok biztonságot is ad. Ismerős, és az ismerős mindig biztonságosabb, mint az ismeretlen. Mivel nagyon nehezen viseled a változást, inkább a jelenlegi állapotnál maradsz. Azt sem tudod igazán, hogy milyen egy jó kapcsolat. Tehát maradsz annál, amid van, nem tudva, hogy lehetne számodra kielégítőbb, más is. Valahogy átvergődsz a problémákon.

12.B) "Mert akinek szárnya van, csak az marad hűségből a földön." (Ancsel Éva)

A hűség csodálatra méltó tulajdonság. Azonban bármelyik képesség szélsősége káros lehet számodra. Válogatás nélkül mindenkihez lojális vagy, aki csak az utadba kerül. Rendkívül értékes vagy bármelyik kapcsolatodban. Az elhagyatottságtól való félelmed majdnem lehetetlenné teszi, hogy te hagyj el másokat. Ha olyan emberekkel vagy viszonyban, akik nem úgy bánnak veled, amire vágysz, akkor újra kell értelmezned a hűségedet. Talán nem érdemlik meg, talán nem tartozol automatikusan lojalitással. Azokról a kapcsolatokról van szó, amelyekben napról-napra azt mondogatod magadnak: "Miért érdekel? Miért maradok? Érdemes? Miért vagyok én ilyen bolond? Miért nem tudom elengedni?"

Többféle lépés is alkalmas arra, hogy megszabadulj egy nem kívánatos kötődéstől. Az első, hogy reálisan határozd meg a helyzetedet. Kérdezd meg magadtól: "Milyen természetű ez a kapcsolat? Mi zajlik jelen pillanatban?" Amikor a "De..."-ket kezded válaszolni, már nem vagy többé az adott pillanatban (a valóságban), hanem a múlt vagy a jövő képzelődései között időzöl. Nem lehet olyan, mint régen, mert ez a régen már nem létezik. Érted a különbséget? Egy kapcsolat első időszakában a felek másként bánnak egymással, mint amikor már megszokottá válik az együttlétük. Lehet, hogy veled ez nem így van, de másokkal többnyire igen. Amint fejlődnek, és az emberek mélyebb tudást szereznek egymásról, a viszonyon is változtatni szükséges. Értelmesebb, vagy értelmetlenebb is lehet. Figyelmesebbekké, vagy figyelmetlenebbekké válhatnak a társak, semmi sem áll egy helyben. Nem lehet reális az a fantáziálás, hogy "ha át tudom vészelni ezt a nehéz időt, akkor újra csodálatos lesz minden".

Nem jó ötlet a jövőben élni, mert azt képtelenség megjósolni. Amikor egészséges kapcsolatban élő párok nehéz időszakon mennek keresztül, megosztják egymással érzéseiket. Érdekes dolgok történnek, amikor hátrálni kezdesz, és nagyobb egyenlőséget igényelsz a párodtól. Ha reálisan látod a kezdeti időszakot, észreveheted, hogy rengeteg energiát fektettél bele, és ezt akkor élvezted is. Partnered erre reagált. Közben talán úgy gondoltad, hogy túl sokat adsz, és visszavettél egy kicsit a gondoskodó énedből, ami a másiknak nem tetszett. Lehet, hogy ettől az időtől kezdve már nem bánt veled úgy, ahogyan te akartad. Talán ez volt az a pont, amikor boldogtalanná kezdtél válni.

A jelen a valóság. Kérdezd meg magadtól: "Mi lenne most nekem a legjobb? Érdemes hűségesnek lennem ehhez az illetőhöz?" Helyénvaló a hűség egy kapcsolatban, ha a másik fél például egy nehéz helyzeten keresztülment gyermek, vagy időközben megbetegedett, és már nem tudja azt nyújtani, amit régen. Ha a hűséggel kapcsolatban döntéseket akarsz hozni, a következő lehet a kérdésed: "Mi a többlet ebben a kapcsolatban számomra? Mennyire kifizetődő? Miért tartom meg ezt a viszonyt? Kicsoda számomra ez a másik ember?" Ezekre a kérdésekre gyakran igen meglepőek a válaszok. Észreveheted például, hogy az adott személy elméletben valaki mást képvisel az életedben, mint a valóságban. Szerelmed hasonlíthat alkoholbeteg szülődre. Lehet, hogy felnövekedve egy mintát ismételgetsz, mert az az ismerős számodra. Lehet, hogy nem bontottál fel megfelelő módon egy régi kapcsolatot, és most ismét csapdába kergeted magad.

Felismered, hogy hol vannak a határaid, és hol kezdődik az ő hatósugara. Tégy különbséget a kettőtök felelőssége között: kinek hol végződik az illetékessége. Azok az emberek, akik nem érdemlik meg a lojalitásunkat, igen gyakran erősen kritikusak velünk szemben. Azt hajtogatják, ami nem stimmel velünk. Amikor úgy döntesz, hogy meghallgatod mások kritikáját, bizonyosodj meg arról, hogy a másik kiről is beszél tulajdonképpen. Tényleg rád illenek a kijelentései, vagy csak saját magát vetíti ki rád? A társad fájdalma, bánata őhozzá tartozik. Lehetsz együttérző, megértő, sajnálhatod, de az ő gondja-baja nem a tiéd. Az olyan hűség, amelyben elveszíted önmagad, és teljesen elmerülsz egy másik személyben, nem az érdeked.

Lehet, hogy bűntudatod miatt olyan kapcsolatba lépsz bele, amely nem jó neked. Ha könnyen lehet manipulálni a bűntudatoddal, akkor azt gondolod, hogy tartozol másoknak valamivel. Ha valaki szeret, azért teszi, mert téged érdemes szeretni. A barátságod ajándék. nincsenek kötelezettségeid vele szemben csak azért, mert összebarátkoztatok. Te értékes vagy. Ha tartozol azért, mert barátságot kötöttél, akkor valójában azt állítod: "Nem vagyok értékes." Amikor hátrálni kezdesz, a másik megpróbál bűntudatot kelteni benned. Azt mondja majd, hogy mennyire akar téged, szüksége van rád, és te nehezen tudsz majd elszakadni tőle. Óvatosan kell kezdened azt, ha bűntudat miatt maradsz meg egy kapcsolatban. A barátságod ajándék, ápolni szükséges. Nézd meg, hogy mit adtál, és mit kaptál. Még mindig úgy érzed, hogy lekötelezett vagy, vagy annak kell maradnod?

Azért is folytathatsz olyan viszonyokat, amelyek nem tesznek jót neked, mert közben félsz az egyedülléttől, az elszigeteltségtől. Valószínűleg nem ez az utolsó alkalom, hogy legyen barátod, vagy legyen egyetlen ember, aki szeretni fog téged. Azért is kitarthatsz egy kapcsolat mellett, mert így felsőbbrendűnek érzed magad. Ha a partnered nem ad annyit, amennyit te adsz neki, fontosabbnak gondolhatod magad nála: hogy lekötelezted, és ragaszkodással tartozik neked. Vagy az egész csak képzelődés. Bár szüntelenül panaszkodsz, mégis van benne valami, ami örömöt okoz?

Gondolhatod komolyan, hogy szerelmes vagy valakibe. Ha meg kellene határoznom a szerelmet, növekedésnek mondanám. Ha te és én szerető kapcsolatban vagyunk egymással, akkor szüntelenül fejlesztjük egymást. Többen vagyunk ketten, mintha nem lennénk egymásnak. Valószínűleg inkább hűséges vagy, mint szerelmes, még ha szerelemnek is hívod ezt a kötődést. A legfontosabb kérdés az, hogy: "Jó ez nekem?"

Ha úgy döntesz, hogy meg kell változtatnod egy barátságot, mert inkább másnak kínálnád fel a hűségedet, a félelmeid miatt nehéz lehet teljesen elszakadnod a másiktól. Miért korlátoznád magad? Miért ne szereznél más barátságokat is? Miért ne fektetnéd azokba az energiáidat, és próbálnál meg ott önmagad lenni? Amint az új kapcsolatok fejlődnek, úgy csökkennek a számodra kevésbé jók. Nem kell mindent vagy semmit játszanod. Nem kell teljesen kitörölnöd emlékeidből azt a személyt, akitől meg akarsz válni, csak egyszerűen csökkentsd a rád gyakorolt befolyását.

Közelebb ülhetsz

10.A) Az alkoholbetegek felnőtt gyermekei általában úgy érzik, hogy mások, mint a többi ember

Az alkoholbetegek gyermekei másnak, különbözőnek érzik magukat a többi embertől, mert valamennyire tényleg különböznek. Azonban számszerűen többen vannak ők, mint hinnénk.
Azt feltételezik, hogy mások bármilyen társaságban jól érzik magukat, és csak ők érzik magukat furcsán. Ez nem is különös számukra. Természetesen egyikük sem néz utána, és így nem is tudnak arról, hogy mindenki a maga sajátos módján próbál nem-furcsának tűnni. Ez rád is igaz?

A másság érzésével már gyermekkorod óta együtt élsz, és ha a körülmények nem is bizonyítják ezt, akkor is dominál benned ez az érzés. A többi gyereknek volt arra lehetősége, hogy gyermek legyen. Téged sokkal inkább az foglalkoztatott, ami otthon zajlott. Nem tudtad teljesen elengedni magad, a problémák miatti aggodalom minden mást elhomályosított az életedben.

Az történt veled, ami a családod többi tagjával is. Elszigeteltté váltál. Ennek eredményeként egyre nehezebb volt társadalmi életet élned, egy társaság részévé válnod. Egyszerűen nem fejlődött ki benned a megfelelő társadalmi készség ahhoz, hogy része legyél egy közösségnek, vagy jól érezd magad benne. Találgattad, hogy mi lenne a jó.

Van, aki a vesztegetéssel próbálkozott:

Általában azt adom meg az embereknek, amire az adott pillanatban szükségük van, hogy kedveljenek. Mikor gyerek voltam, figyeltem, amint apám így manipulálta a környezetét, és láttam, milyen remekül sikerül neki. Azt hiszem, ezért gondolhattam azt, hogy nekem ugyanúgy bejön majd.

Van, aki példaképek kreálásával:

Irreálisnak tűnő alanyokat választok ki - eszes, okos, szerető embereket. Olyan példaképeket, akik csak édesek, csak kedvesek, csak szeretők, és így tovább. Nem követhetőeket, hanem csodálhatóakat, olyanokat, akik tökéletesnek tűnnek. Nem választottam magamnak olyat, aki szájhős vagy zsarnok volt.

Vagy a másik szélsőségbe estél:

Mindenki rosszabb volt nálam, akivel barátkoztam. Kiválasztottam az összes tinédzser alkoholistát; azokat a nőket, akik nem tudtak közeli szexuális kapcsolatba kerülni férfiakkal. Nagyon frusztrált voltam serdülő koromban. Kövér lányokkal jártam, nem mertem szép nővel randevúzni. Még most is kevés barátom van.

Az alkoholisták gyermekei nehezen hiszik el, hogy el lehet őket fogadni önmagukért, és azt is, hogy ezt nem kell kiharcolniuk. A másság és elszigeteltség érzése a lelkialkatod részévé vált.

10.B) Közelebb ülhetsz

Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz... (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)

A gyermekként átélt elszigeteltség rendkívül megnehezíti a másik emberrel való érintkezést. Érintkezésre vágytál, de nem tudtad elérni. Felnőttként is ugyanezek a nehézségek gyötörnek. Nehéz - ha nem lehetetlen - teljesen legyőzni ezeket az érzéseket, de van mód az elszigeteltség érzésének csökkentésére. Kockázatot és komoly, de szükséges erőfeszítést igényelhet. Először is meg kell kockáztatnod, hogy "esetleg" osztozol másokkal. Ez segít felismerni, hogy bár magányos ember vagy, de azért mégsem különbözöl annyira másoktól.

Lehetőleg tudj meg mindent arról, hogy mit éreznek az alkoholbetegek gyermekei. Ez segít megérteni, hogy nem vagy más. Ha az eszeddel megérted az még nem fogja túlzottan megváltoztatni az érzéseidet, de egy kicsit könnyebbé teszi a törekvéseid. Segíthet, ha csatlakozol egy csoporthoz. Ez lehet egy alkoholbetegek felnőtt gyermekeit szolgáló közösség, vagy bármi más, ahol az emberek megosztják egymással a gondolataikat és az érzéseiket. Mivel nem minden érzésed fonódik össze a múltaddal, segíthet, ha megtudod, melyek kapcsolatosak vele, és melyek nem. Nehezen fogsz olyan csoportot találni, amelyben nincs néhány alkoholbeteg felnőtt gyermeke; tehát nem leszel az egyetlen, bár a csoportban gyakran eltitkolják jelenlétüket a hozzád hasonlók.

Bátran mutasd meg magad. A kockázatban benne van, hogy megengeded másoknak, hogy megismerjenek, és az is, hogy te is jobban megismered önmagad. A fizetség pedig az, hogy elkönyvelhetsz magadnak egy kis sikert a kapcsolatteremtés terén. Kezd csökkenni a magány: hogy egyedül vagy a nagyvilágban.

Csak úgy kaphatod meg azokat a dolgokat, amelyekre igazán vágysz, ha elajándékozod őket. Ha azt szeretnéd, hogy mások megértsenek, biztosítsd ezt úgy, hogy megértést kínálsz fel a környezetednek. Ugyanez igaz akkor is, ha bizalmas közelségben szeretnél érezni valakit magadhoz. Te is közel engeded őt magadhoz, ha azt mondod (nem feltétlenül hangosan): "Közel jöhetsz hozzám, nem félek tőled. Felajánlom neked magamat, a barátságomat, a szeretetemet. Megosztom veled, amire szükségem van, és ez mindkettőnk számára csökkenti az elszigeteltséget."

Nem vagyok biztos abban, hogy az ember valaha is elveszítheti az elszigeteltség érzését. Abban sem, hogy valaki ilyen múlttal valaha is teljes egészében elveszti ezt az érzést. Azonban nem csak az alkoholbetegek felnőtt gyermekei érzik valamelyest másnak vagy nem szorosan a csoporthoz tartozónak magukat. (Például, ha szakember vagy munkahelyi vezető vagy, akkor akaratlanul is elszigetelődsz azoktól, akik az irányításod alatt dolgoznak. Barátságosak lesznek veled, de nem tartozol közéjük: elkülönültnek érzed magad a csoporttól.)

Ha reálisabban kezded látni magad, felfedezted, hogy ki vagy, és a saját belső törvényeid szerint éled az életed, kissé elidegenedettnek fogod érezni magad. Ezt úgy kerülheted el, ha időről-időre úgy döntesz, hogy a csoport normái szerint élsz és cselekszel. Nem fog minden esetben átjárni a közösséghez tartozás érzése, de amikor ez bekövetkezik, örömmel kapcsolódsz majd a csoport döntéseihez.

Fontos néhány különleges embert kiválasztani az életedben, és kölcsönösen megosztani velük a terveidet. Kockáztatás nélkül magad maradhatsz, de éppen a kockázat vállalása ad lehetőséget a változtatásra. Nem elég egyszer nekilendülni, minden nap ígérd meg magadnak, hogy lépsz egyet a többiek felé, vagy teszel valamit azért, hogy jobban megismerd őket, és te is feltárod magad a számukra. Ezzel elindítod a bensőséges érintkezés folyamatát, fokozatosan megtanulod elfogadni mindazt, amit megosztanak veled.

...a hit legyél te magad

9.A) Az alkoholbetegek felnőtt gyermekei elismerésre és megerősítésre vadásznak

Az irányítás külső és belső színhelyéről van szó. Amikor megszületik egy gyerek, nagyjából a környezete diktálja, hogy mit érezzen önmagával kapcsolatban. A család, a barátok, az iskolai és az egyházi közösség mind hatással vannak rá, de a legnagyobb hatást a "fontos mások"-nak nevezett emberek gyakorolják. A gyermek világában ők a szülök, a tőlük kapott üzenetekből kezdi megismerni, hogy ki is ő valójában. Amint idősebb lesz, ezek az üzenetek belevésődnek, és nagymértékben hozzájárulnak a magáról kialakított képhez. A mozgás az irányítás belső színhelye felé tart.

A gyermekként kapott üzenet nagyon zavaros volt: nem a feltétel nélküli szeretet. Nem azt mondták, hogy "Szerintem te nagyszerű vagy!", hanem: "Nem vagyok túl boldog azért, amit az előbb tettél." A meghatározások nem voltak világosak, és az üzenetek vegyesen záporoztak feléd. "Igen, nem, szeretlek, menj el!" Ezért meglehetős zavarokkal nőttél fel önmagaddal kapcsolatban. Negatívan értékeled azokat a megerősítéseket, amelyeket gyermekkorodban nem kaptál meg minden nap.

Most, amikor már kapsz megerősítést, nagyon nehéz azt elfogadni. Ha elfogadnád, az a magadról kialakított kép megváltoztatását jelentené.

9.B) "...a hit legyél te magad."

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad. (Weöres Sándor: Tíz lépcső)

Többféle módon meríthetünk önbizalmat a saját képességeinkből. Az első módszer a többiek támogatásán és buzdításán alapul. Az alkoholbetegek felnőtt gyermekei ezt a bátorítást keresik, de nem tudják felhasználni. Nagyon nehéz megbíznod valakiben, ha azt tanították neked, hogy a bizalom csak fájdalmat okoz, ha a gyerekként kapott üzenetek következetlenek voltak. Azt a programot kaptad, hogy ne bízz senkiben, hanem hidd azt, hogy amit az emberek mondanak, azt nem feltétlenül gondolják is úgy. Ez rendkívül megnehezíti a bizalmas viszony kialakítását. Ezért ha valaki támogat és bátorít, külön feladat számodra ezt megérezni, elfogadni és felhasználni.

Éppen ezért keresed továbbra is a buzdítást, mert olyan nehéz befogadnod. Csak, ha már olyan mértékben bombáznak elismeréssel, hogy többé nem tudod letagadni, akkor fogod elhinni. Tehát első lépésként döntsd el, kockáztasd meg, hogy megengeded magadnak a buzdítás és a támogatás legalább egy részének érzését, elfogadását. Kezdd azzal, hogy kiválasztasz néhány olyan embert, akikben megbízhatsz. Néhány kritériumot is felállíthatsz:

• Mennyire ismer téged az a személy?
• Olyan, akivel gyakran találkozol?
• Elfogad ő olyannak téged, amilyen éppen vagy?
• Te mennyire tudod az ő személyét elfogadni?

Az önbizalmat aktív módon építened is kell. Kérdezd meg magadtól, hogy mit tettél ma, ami jó érzéseket váltott ki belőled. A válasz nem érkezik gyorsan vagy könnyen. Aztán kérdezd meg magadtól, hogy mi történt ma veled egyáltalán. Van valami, akármennyire is kicsi vagy egyszerű legyen, amit sikernek könyvelhetsz el? Vizsgáld át a napod. (Ez talán olyan kérés, amit nem túl gyakran kapsz.) Bármit is találsz, ne dobd el az elismerést magadtól: te megtetted, ezért ez a te eredményed.

Önbizalmat nyersz, ha a magad elé kitűzött feladatokat teljesíted. Lehetnek ezek bármilyenek, az a fontos, hogy kötelezd el magad az elvégzésükre, miután meggyőződtél arról, hogy reálisak. A szerencsétlenséged vagy a sikertelenséged tervezgetése helyett töltsd a jelenben az idődet. Nem fog minden egyes gondolatod megvalósulni, de ha igen, az sem történhet meg csak úgy "magától", nélküled. Részed van a sikerben. Ha viszont nem sikerül egyik terved, akkor továbbléphetsz, hogy megpróbálj valami újat. ("Ez az étel már odaégett, főzök másikat...")

Nem vagy felelős mindenért, ami nem jön össze; és nem merő véletlen minden, ami viszont működik körülötted.

Halom hasított fa?

8.A) Az alkoholbetegek felnőtt gyermekei túlzott mértékben reagálnak az olyan változásokra, amelyeket nem tudnak irányítani

Ezt nagyon egyszerű megérteni. Gyermekkorában nem volt beleszólása az ügyekbe. Az alkoholista szülő ráerőszakolta az életét, éppúgy, mint a környezetét is. Felnővén pedig ezt meg kellett fordítania ahhoz, hogy az egészet túlélje. Nekilátott tehát a körülötte lévő személyek és dolgok gondját viselni. Ez nagyon fontossá vált, és így is maradt. Megtanult jobban bízni magában, mint bárki másban, mert lehetetlen számára, hogy egy másik ember ítéletében higgyen.

Ennek eredménye az, hogy gyakran megvádolnak azzal, hogy mindenkit irányítani akarsz, merev vagy, nem spontán. Ez valószínűleg igaz. De nem abból származik, hogy mindent a magad módján akarsz tenni, mert elkényeztetett vagy, illetve nem vagy hajlandó meghallgatni mások ötleteit. Ez abból a tényből fakad, hogy ha nem te irányítasz, ha hirtelen változás következik be, anélkül, hogy te is részt tudnál venni benne, rögtön elveszted az uralmat az életed felett.

Ez eltúlzott reagálás, melyet a múltbeli tapasztalatok okoznak; majdhogynem akaratlan reflex. Amikor később visszagondolsz a reakcióidra és viselkedésedre, butának érzed magad, de az adott helyzetben egyszerűen képtelen voltál visszakapcsolni a sebességből.

8.B) "Akár egy halom hasított fa..."

Akár egy halom hasított fa,
Hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nics, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra. (József Attila: Eszmélet)

Rendszerint azok a helyzetek, amelyekhez mások könnyedén alkalmazkodnak, az alkoholbetegek felnőtt gyermekeinek nehézséget jelentenek. A túlzott reakciók általában az ember múltjával hozhatók kapcsolatba. Valami hasonló már sokszor megtörtént, főként gyerekkorban. Egy váratlan esemény olyan, mint az utolsó csepp, amely már túlcsordul a pohárból. Visszaidézi valamennyi tervet, amelyet sohasem valósítottak meg, az összes be nem tartott ígéretet, és azokat a büntetéseket, amelyeket nem tudtál "bűnöddel" kapcsolatba hozni.

Ez történik, amikor hirtelen szétfoszlik a városnézés terve, amikor valaki elkésik... Pillanatok alatt ismét átéled a gyerekként megtapasztalt fájdalmakat, és eszedbe jut régi fogadalmad, hogy senki, soha többé senki nem fogja ezt veled ismét megtenni.

Nagy önismeret kell ahhoz, hogy megbirkózzunk ezzel a problémával. Az első, amit tenned kell az, hogy vedd észre, amikor túlzottan reagálsz:

• Helytelen a reakciód az adott helyzetben?
• Egy olyan valaki mondja, hogy túl lőttél a célon, akinek adsz a véleményére?
• Ésszerűtlenül viselkedsz?
• Érdemes ilyen erősen reagálni?
• Mit válaszolsz, ha valaki azt mondja neked: "Miért olyan nagy dolog ez? Miért kell ennek ekkora feneket keríteni?"

Ha az utóbbi kérdésre védekező magatartást veszel fel, akkor túlzott mértékben reagáltál. Amennyiben így van, kérdezd meg magadtól:

• Mi volt az, ami így felnagyította a helyzetet?
• Miért fontos neked annyira, hogy a segítséged nélkül történt a változás?
• És ez mit jelentett számodra?
• Megtörtént már ez előbb is?

A belátás hiánya keltette azt az érzést, hogy akarattal követtek el ellened igazságtalanságot. Az effajta gondolkodás kiterjesztése az élethez való paranoiás hozzáállás alapja. Kialakulhat ez a szélsőséges viselkedés, ha nem érted meg, hogy túlzott reakciód a múltad eredménye. Figyeld meg ezeket a megnyilvánulásaidat, és nézz mögé, hogy mi az, ami a múltadból ezt okozhatta.

Egy másik mód a változtatásra az, ha megváltoztatod a napirendedet. Vess egy pillantást a napodra:

• Merev vagy a tervezésben?
• Tudsz új útvonalakon hazamenni?
• Lehetséges, hogy szerda helyett csütörtökön vásárolj be ezen a héten?
• Úgy cserélgeted a feladataidat, hogy ne okozz magadnak túl nagy felfordulást?

A megszokott rendet megtörni nehezebb, mint gondolnád. De így egy kicsit rugalmasabbá válhatsz. A rugalmasság az életed egyik területéről lassanként átszivárog majd másokra is. Meglepődsz, hogy milyen pontosan illeszkedtél a megszokott rendbe, és milyen gondosan tervezted meg eddig a napjaidat. Időről-időre talán felrúgsz mindent, és egy másik irányba kezdesz el rohanni, mintha saját magad ellen lázadnál. Valószínű azonban, hogy a kivitelezés terén inkább a megszokás embere vagy.

A lazítás téged is fellazít majd, és elég szabadságot nyújt ahhoz, hogy mindazt befolyásold, amit csak tudsz, valamit elfogadd azokat a dolgokat, amelyeken képtelen vagy változtatni. Ez nem azt jelenti, hogy mindennek tetszenie kell, ami csak történik. Nem az a cél, hogy ne érezz csalódást, ha egy nem várt változás bekövetkezik, hanem az, hogy ez a változás ne taroljon le; mert nem törvényszerű, hogy az egész lényedre hatással legyen.

Játszani is engedd...

5.A) Az alkoholbetegek felnőtt gyermekei nehezen szórakoznak

Mennyi szórakozást jelentett a gyerekkorod? Az alkoholbetegek gyermekei egyszerűen ritkán érzik magukat jól. Alig láttad a szüleidet nevetni, viccelődni. Az élet valami nagyon komoly, kemény dolog számodra. Nem tanultál meg igazán játszani a többi gyerekkel. A házban uralkodó hangulat elrontotta a szórakozásodat. A mulatság számodra elérhetetlen vágy maradt. A spontán gyermeket belül elnyomták. Tehát nem csoda, hogy nem szoktál jól szórakozni. Talán még helyteleníted is, ha mások bolondosan viselkednek. Pedig a szíved mélyén egy kicsit te is szeretnél olyan lenni.

A sok évvel ezelőtt elnyomott spontán gyermek próbál kiszabadulni. Háborúzol magaddal. Az ismeretlentől való félelem győzelmet arat. Végül is, mi történne, ha a gyerek szabadságot nyerne? Mit jelentene? Így ésszerűsítesz és egyszerűsíted le a kérdést. A szórakozás, bolondozás, játék egyenlő az ostobasággal. Az élet túl komoly műfaj.

Ugyancsak nehéz elszakadnod a munkádtól, ezért nagyon komolyan veszel bármilyen megbizatást, feladatot, amit végzel. Ezért elsőrendű pályázó lehetsz a kiégésre.

5.B) "Játszani is engedd szép, komoly fiadat!" (József A.)

A bennünk lévő gyermek szórakozik - ő az, aki még tudja, hogy hogyan kell játszani. Mivel benned őt régóta elnyomták már, fel kell fedezned, és elősegítened a fejlődését. Azzá a gyermekké válhatsz, aki sohasem voltál.

Tudom jól érezni magam, de nem vagyok jó kezdeményező. Mivel magamtól nem tudok szórakoztató dolgokat kitalálni, olyan emberekkel töltöm az időmet, akik tudnak.

Korántsem meglepően, ezek a személyek nem alkoholbeteg felnőttek gyermekei.

Tudod, hogy mit mondanak az emberek, amikor felnőttet hintázni látnak, vagy a homokozóban egyedül játszani... De ha viszel magaddal egy gyereket, sok elismerést kapsz ezért, hogy milyen jó szülő vagy, vagy mennyire érdeklődő felnőtt. A gyerekek tudják, hogy hogyan lehet szórakozni. Ezért, ha tanulni akarsz tőlük, tölts el egy kis időt egy olyan gyerekkel, aki jól érzi magát. Tégy néhány olyan gyerekes dolgot, amelyet még sohasem próbáltál. Miről ábrándoztál gyermekkorodban? Milyen játékot szerettél volna játszani, amit sohasem játszhattál? Itt az idő, hogy elkezdj játszani. Idővel egyre kevésbé fogsz félni attól, hogy bolondnak néznek.

Az is előfordulhat, hogy lazítani kell megtanulnod. Egyszerűen szakíts időt magadra, és ne dönts úgy, hogy minden pillanatodnak termékenyen kell eltelnie. Kalkuláld be a felüdülést is a napodba.

Igen igen, nem nem

3.A) Az alkoholbetegek felnőtt gyermekei akkor is hazudnak, amikor ugyanolyan könnyű lenne igazat mondani

A hazudozás alapvető jelenség az alkohol által befolyásolt családokban. Részben álarc mögé rejti a kellemetlen valóságot, a mentegetőzéseket, megszegett ígéreteket és hiányosságokat. Számtalan formában jelentkezik és különféle a hordereje. Bár valamelyest különbözik a hagyományos értelemben vett hazugságtól, mégis teljes mértékben távol áll az igazságtól.

Az első és legalapvetőbb hazugság az, hogy a család magát a problémát tagadja le. Ilyen hazugság az is, hogy tettetik, hogy otthon minden a legnagyobb rendben van, és a család ritkán beszéli meg nyíltan, mi az igazság, még egymás között is. Talán valahol, legbelső gondolataikban, a családtagok felismerik az igazságot, de azzal küszködnek, hogy ezt letagadják. A következő hazugság a mentegetőzés, mely az elsőhöz kapcsolódik. A család nem alkoholista tagja fedezi az alkoholista családtagot.

Otthonodban a hazugság lett a norma, amit ismertél, és mai hasznos lehetett számodra. Sokkal kényelmesebbé tette az életedet, ha hazudtál egy feladat teljesítése kapcsán. Bár a családod azt mondta, hogy az igazmondás erény, mégis tudtad, hogy nem igazán gondolják komolyan, amit mondanak. Tehát számodra az igazság elvesztette az értékét.

A hazugság szokássá vált, ezért kapcsolódik ide: "akkor is hazudnak, amikor ugyanolyan könnyű lenne…" De ha azt tapasztaltad, hogy a hazugság jön magától, már nem is olyan könnyű. Ebben a vonatkozásban ez azt jelenti, hogy nem nyersz igazán semmit akkor, ha hazudsz. Valaki így fogalmazta ezt meg:

Rajtakapom magam a hazugságon, és félúton megálljt akarok parancsolni magamnak. "Ez hazugság, nem igaz. Kezdjük újra!", de nem merem, mert zavarba jönnék. Nem tudtam, hogy felnőttként hazudnom kell majd. Kitaláltam történeteket, hogy észrevegyenek, - úgy emlékszem - és rosszul éreztem magam azért, mert nem kaptak rajta. Ha az emberek ismertek volna (beszélnek velem és meghallgatnak), akkor tudhatták volna, hogy hülyeségeket beszélek, és ezt meglehetősen jól csinálom. Néha azt tettettem, hogy beteg vagyok, és aztán tényleg beteg is lettem. Igazi profi voltam ebben, sokkal könnyebb volt, mint egyszerűen azt mondani, hogy képtelen vagyok azt tenni, amit mások. Úgy éreztem, hogy szörnyű lenne, ha nem tudnám abbahagyni, mert elveszteném az egyéniségemet. Szomorú volt, és nem szívesen tettem. Ott volt az a pánik, hogy rajtakapnak, másrészt mégsem bántam volna, ha lelepleznek, hogy végre abbahagyhassam ezt az egész kitalálósdit. Úgy tűnt, azért van így, mert nem hittem, hogy másként folytatni tudom. Egyszerűen nem tudtam, hogy a valóságban hogy mennek a dolgok és ezért kitaláltam helyettük valami mást. Nagyon bonyolulttá válok. A múltban az is megtört, hogy meg kellett szakítanom barátságokat, mert nem tudtam tovább követni a hazugságaimat. Abba akarom hagyni ezt, tényleg! Amikor egy hazugság kellős közepén találom magam, egyszerűen halálra rémülök. Csak azt akarom mondani: "Állj meg, hátrálj és térj vissza az igazsághoz!". Tényleg nem tudom, mitévő legyek…

Ezek az emberek azáltal, hogy elmesélik a hazugság jelentését az életükben, magas szintű önismerettel és félelmetes őszinteséggel rendelkeznek, amellyel megosztják az igazmondás nehézségét. Ez személyiségük ezen oldalának megváltoztatására tett első lépésük.

3.B) Az igen legyen igen, a nem pedig nem… (Mt 5,37) Csak egy napra!

A hazudozásról nagyon nehéz leszoknod, mert amikor gyerek voltál, kifizetődő volt számodra. Felnőttként már nem az, a szokás mégis folytatódik. Különbséget kell tenni az előre megfontolt és az automatikus hazugság között. Most azt a kört próbáljuk megszakítani, amelyben automatikus a hazudozás és nem tartható kézben.

Első lépés bármelyik rossz szokásod legyőzésénél az, hogy tudatossá váljék benned. Ígérd meg magadnak, hogy egy egész napig nem fogsz hazudni! Aztán várd meg, hogy mi történik. Vagy meg tudod állni, vagy nem.
-- Ha képes vagy rá, akkor jó. Könnyű volt vagy nehéz?
-- Ha nem vagy rá képes - mi történt, miről hazudtál, és mi járt a fejedben, mielőtt hazudtál?
-- A nap végén értékeld ki a tapasztalataidat anélkül, hogy elítélnéd magad. Elérted, amit csak elérhettél?

Csak ülj le, és figyelj! Ítélkezés helyett inkább ismerd meg magad egy kicsit jobban azáltal, hogy valamivel mélyebben átlátod a viselkedésed. Ugyanazzal az elhatározással kezdd a következő napot! Ismételd meg ezt legalább három-négy napon át rendszeresen. Majd nézd meg, hogy milyen javulást értél el. Ha még mindig automatikusan hazudsz, akkor jó módszer olyan kötelezettséget vállalni, hogy legközelebb, amikor rajtakapod magad a hazugságon, beismered és kijavítasz minden helytelen állítást. Ez súlyos kötelezettség. Ha erre nem vagy képes, legalább légy realista, és fogadd el azt a tényt, hogy valamilyen okból kifolyólag nem vagy hajlandó változni.

Ha a tudatod fejlesztése és a kötelezettségek elfogadása nem vezet az automatikus hazudás eltűnéséhez, akkor valószínűleg több, mint puszta rossz szokás. Talán egy olyan túlélési taktika, amelynek rég lejárt az ideje. Múltad és a gyermekkorban kialakult félelmeid miatt esetleg segítséghez kell folyamodnod, ha változtatni akarsz. Ez nem azt jelenti, hogy valami nincs rendben veled, egyszerűen csak nehezebb, mint amilyen nehézségi fokra számítottál.

Sok alkoholbeteg felnőtt gyermeke a másik szélsőségbe esik. Mivel olyan sok hazugság veszi őket körül, elhatározzák, hogy soha sem hazudnak. Ez valamivel szokatlanabb módja a felnőttség ilyen jellegű problémájának, problémamegoldásának. Ez a családi normák elutasítása. Felléphetsz úgy is a hazugsággal szemben, mint az Anonim Alkoholisták csoportjai az itallal kapcsolatban. Kötelezd el magad arra, hogy csak egy napra abbahagyod az "ivást". Napról-napra hiszel magadban. Napról-napra megváltoztathatsz valamilyen rossz szokást.

Holnap megtérek...

2.A) Az alkoholbetegek felnőtt gyermekei nehezen visznek véghez egy tervet elejétől a végéig

Sokan így gondolkodnak magukról: "Én vagyok a világ legnagyobb halogatója". Egyszerűen nem tudok tervezni. Olyan nehéz elhanyagolnom bármit is, ugyanakkor nagyon be szeretném fejezni...

Ezek az emberek korántsem a szokványos módon halogatók. A tipikus alkoholista otthonban rengeteg ígéret hangzik el: a nagyszerű állás éppen küszöbön áll, a nagy üzletet most fogják megkötni. A házimunkát percek alatt el lehet végezni... De ez az "ez", vagy "az" rendre nem történik meg. Az alkoholbeteg még azért is elismerést vár, hogy egyáltalán ez az ötlete támadt, és hogy majd szándékában áll ezt vagy azt valóra váltani. Ebben a környezetben nőttél fel.

Sok hasonló ötlet várta a megvalósítást, melyek nem történtek meg később, vagy ha igen, akkor olyan sok idő telt el addig, hogy a végén már el is felejtetted az eredeti ötletet. Ki vette a fáradtságot, hogy leüljön veled, amikor neked volt egy ötleted, és azt mondta: "Ez aztán remek gondolat. Hogyan akarod megvalósítani? Mennyi időt fog igénybe venni? Milyen lépéseket kell megtenni érte?" Valószínűleg senki.

Egy jól működő családban a gyermek előtt van egy ilyen fajta viselkedési és hozzáállási modell. A gyermek megfigyeli a folyamatokat, és még kérdéseket is feltehet közben. Mivel a te tapasztalataid gyökeresen mások voltak, nem lep meg, hogy nehézségekkel küszködsz, amikor elejétől a végéig el kell végezned egy feladatot.

2.B) Holnap megtérek, és új életet kezdek... Nem! Még ma, lépésenként...

Akik végigvisznek egy ügyet, rendelkeznek egy ún. "játéktervvel". Talán már automatikusnak tűnő szintre fejlesztették magukban. Pedig valójában egy folyamatról van szó. Kezdetben tökéletesen tudatában kell lenned annak, milyen a folyamat, hogy követni tudd, és ne akadj el közben; ne kezdj ítéleteket mondani magad felett. Amikor megszületik az ötlet a fejedben, vess rá egy pillantást. Kivitelezhető?

Ezután készíts egy lépésről-lépésre kidolgozott munkabeosztást, azért, hogy elérhesd a célodat. Szabj minden lépésnek határidőt. Meddig tart az egész folyamat? A részletekre külön mennyit kell majd fordítanod? Miután megszületett benned ez az elhatározás, a következő lépés, hogy megtervezd, hogyan tudod majd betartani a határidőket.

Közben vess egy pillantást a munkastílusodra is! Milyen diák voltál az iskolában? Aki úgy teljesített a legjobban, ha minden nap egy keveset végzett el, vagy olyan, aki inkább az utolsó pillanatra hagyatkozott? Ha a kép nem áll össze, és a cél nem tűnik kivitelezhetőnek, akkor gondold át újra az ötleted. Talán nem igazán megvalósítható. Ha nem reális, ne habozz átalakítani. Talán többet vállaltál el, mint amennyit az adott idő alatt képes vagy elvégezni. Vagy más módon bölcsebb megközelítened ugyanazt a feladatot. Szabadon szervezd át a határidőket. Amennyiben jó az ötlet, csak nem hagytál elég időt a befejezéshez, ne restelld minden stádiumnál újragondolni és újraértékelni az egészet! Nézd meg, hogy vannak-e olyan változtatások közben, amelyek majd számíthatnak. Nem szükséges megakadnod az úton csak azért, mert még nem találtad ki, hogy hogyan fogod a terved befejezni. (Az alkoholbeteg szülő felnőtt gyermeke igazán jól ért a krízishelyzetekhez. Múltjának ezt az oldalát saját hasznára fordíthatja.)

Az itt felvázolt lépések általában vonatkoznak arra, amit valaki el akar érni. Az a csodálatos ötlet, amely az agyadban megszületett, vagy lehetséges, vagy nem. De nem a szerencse segít a megvalósításban, hanem gondos tervezés eredményezi. Amint egyre több tapasztalatot szerzel majd ezen a téren, elkezded ösztönösen használni, mint képességet. Talán nem azért vannak nehézségeid, mert halogatsz, hanem azért, mert egyszerűen nem tudtál az egészhez tartozó részfolyamatokról.

Sakálok öröksége

Elengedhetetlen, hogy a felnövekvő generációk számára is világossá válhasson a szerelem és a birtoklás közötti különbség, ami jó eséllyel mindkét félnek segít az erőszakos párkapcsolatokba való belesodródás elkerülésében.

Többször hangoztatott érv, hogy valaki a gyerekek érdekében nem szakít agresszív partnerével. Pedig az erőszakos családban felnövő gyerekek szintén áldozatokká válnak: félnek a bántalmazás megismétlődésétől. Egyfajta trauma-alapú világszemlélet alakul ki bennük - a világot veszélyekkel teli, igazságtalan, kiszámíthatatlan helynek élik meg, ahol éppen azok bántják őket, akiktől szeretetet és védelmet remélnek.

A bántalmazó családban élő gyerekben erős düh gyülemlik fel, ami számos módon ölthet testet. Sok gyerek önmaga ellen fordítja indulatát: ez önvád vagy bűntudat formájában jelenik meg. A másik gyakori megküzdési mechanizmus az, amikor a kiskorú haragja külső személyek felé irányul, és főként a kortársai vagy a testvérei elleni erőszakos viselkedésben testesül meg, vagy az elkövető szülőre üt vissza (szó szerinti értelemben is). Egyes esetekben a gyerek a bántalmazó nézőpontját teszi magáévá. Ilyenkor ő is az áldozatot hibáztatja az otthoni feszültségek és incidensek miatt, netán nyíltan megveti, vagy maga is bántalmazóként lép fel vele szemben.

Az erőszakos légkörben élő családokban a gyerekeket mind érzelmileg, mind fizikailag elhanyagolják szülei. Egyrészt, mert maguk is krízisben vannak, másrészt mert az erőszak közegében nem képesek biztonságot, elfogadást teremteni a számára. Az ilyen mikroklímában kevés és szegényes a kommunikáció, hideg a légkör, a konfliktusokat erőszakkal vagy hárítással próbálják megoldani. Felnővén gyakran teljes mértékben elsajátítják szüleik viselkedésmintáit. Az elkövetők nagy részét bántalmazták gyerekkorában, vagy tanúi voltak más családtagjaik bántalmazásának.