Pénteken délben

Péntek délben, 1714. július 20-én, Peru legszebbik hídja leszakadt, s öten, akik éppen átmenőben voltak, a mélységbe zuhantak... A peruiak a szerencsétlenségről hallván keresztet vetettek, azt számítgatták magukban, mikor is haladtak át rajta utoljára, s mikor szándékoztak újra átmenni. Az emberek suttogva ténferegtek körülötte, mintegy megbabonázva, s képzeletükben átélték, hogy ők maguk is belezuhantak a szakadékba...

Minden más emberfia így szólt volna magában titkos örömmel:
- Tíz perccel később én magam is!...

De Juníper atyában más gondolat villant föl:
- Miért történt ez éppen ezzel az öttel?

Ha egyáltalán van tervszerűség a világmindenségben, ha van céltudatosság az ember életében, akkor ezt a lappangó titkot okvetlenül föl lehet deríteni e hirtelen derékba tört emberi életek mélyén. Vagy véletlenül élünk, és véletlenül halunk meg, vagy pedig terv szerint élünk, és terv szerint halunk meg...

Egyesek azt mondják, hogy ezt sohasem ösmerhetjük meg, s hogy mi az isteneknek olyanok vagyunk, akár a legyek, melyeket kisgyermekek egy nyári napon agyoncsapnak, mások pedig velük ellentétben azt állítják, hogy a verébfinak se hullhat ki egyetlen tolla anélkül, hogy Isten ujja ne érintené.

(Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja)

A családomban elég magas az alkoholfüggők aránya. Béla, az unokabátyám trikó és/vagy sírfelirata így szólt: "Láttam kocsmában tisztább szíveket már, mint akiket naponta lát térdelni az oltár..." Nagypénteken délben halva találták az árokparton. A plébános ki is aknázta ezt a krisztusi hasonlatot a gyászbeszédében.

A legújabb halottam - akiről most tudok - Irén néném. Ma reggel, ébredés közben úszott be egy kép vele kapcsolatban. Amikor távolabbra utaztam, akkor gyakran kellett hajnalban kelnem. Hiába a megbízható ébresztőóra, ő szinte kivétel nélkül minden ilyen alkalommal talpon volt; jött hűségesen (három házzal távolabb lakott tőlünk) és beszólt a nyitott ablakon át, vagy hűvösebb időben megkocogtatta az üveget, hogy le ne késsem az első buszjáratot. Ha válaszoltam, akkor nyugodtan hazament, nem jött újra. Talán az is erősítette a kapcsolatunkat, hogy az ő gyerekei velem hasonló időben születtek, így a családjaink élete könnyen átjárható volt oda-vissza. Az sem meglepő, hogy az életem fontos mozzanatai nem történhettek nélküle; a pappászentelésemnek magától értetődő módon lelkes résztvevője volt ő is. A képen balról a harmadik helyen áll:


Ez a fotó vitt közelebb egy szintén fontos belátásomhoz, hogy már kétszer veszítettem el a nagycsaládom. Az első a vér szerinti, a második a választott szerzetesi közösségem volt. Pedig mást sem óhajtottam, keresgéltem, akartam jobban, mint - Pilinszky drága szavaival mondva - "hazajutni végül, ahogy megjött ő is a Bibliában".

A nagynénémet pénteken 11-kor temetik, délben már a fagyos föld kopog koporsója fedelén. Az emlékeim majd ott köröznek fölötte, kis epizódokként a gyermekkorom világából.

Ahogy közelít az én péntekem, egyre talányosabb, lesz-e saját családom; olyan egy főtől népesebb csoportom, ahol ismét otthon érzem magam. Lehetne, bármelyik órától. Vagy engedjem el, mint Frodó az Egy Gyűrűt vagy Harry a Pálcák Urát?

Kincsek a füvön

Amikor a következő sorokat olvastam, elhatároztam, hogy kiírom őket, mert olyan szép a gondolat:

...Toma felment a buckára, és szemügyre vette a kincseket. Java részüket halomba hordta: csak úgy csillogtak és szikráztak a füvön. Toma rájuk parancsolt, hogy maradjanak ott, "hadd szedjen belőlük bárki, madár, állat, tünde vagy ember, minden jó szándékú teremtmény", mert akkor törik meg a bucka varázsa, és a manók soha többé nem mernek visszatérni...

Most begépelve két gondolattal is megajándékozott. Az első, hogy a kincsekhez mindenkinek hozzáférése van, legalábbis Toma áldásának szellemében. Mondhatnánk úgy: nincs elzárva az élelmiszer. A madarak, állatok és emberek egyforma eséllyel pályázhatnak rá. (Maga a fű nagyobb kincs, mint az arany. Mert, bár pénzen lehet venni bekerített területet, a termés nem a banktól jön.)

És hogyan törik meg a bucka átka? Hogyan lehet megszabadulni a harácsolás szellemétől? Ha kitesszük a Napra. Ha Szent Ferencnek sikerült kivetkőznie előjogaiból, miért ne működhetne ez bárhol, bárki számára... Van mégis emberarcú kommunizmus!

Király

Van, mi arany, bár nem fénylik,
van, ki vándor, s hazaér;
régi erő nem enyészik,
fagyot kibír mély gyökér.

Rongyaidban és ...

Bombadil Toma kezdi belopni magát a szívembe. A sírbuckákban tett kirándulás után a hobbitocskák nem találják köpenyüket, zekéjüket és térdnadrágjukat. Toma megnyugtatja őket, hogy már nem is tálálják meg soha többé. "Önmagatokat megtaláltátok, kiúsztatok a mély vízből. A ruháért nem nagy kár, ha az ember nem fullad bele az örvénybe. Örüljetek, jó barátaim, s hadd járjon át a napsugár..."

Erről meg az jut eszembe, hogy A napfény íze egyik jelenetében Iván elmondja a nagymamájának, hogy elvesztette az aranyórát. Az idős asszony valami ilyenfélét mond neki: "Sose búsulj az óra miatt Ivánka! Nagyobb dolgok is vesztek oda: nagy emberek, nagy szerelmek..."

Megboldogult ferences koromban volt három vezérmondatom:
- Az a szegény, aki nem tud adni.
- Az a gazdag, aki sokat tud adni.
- Szegényen állni az egyedül gazdag Isten előtt, aki értünk mindenkinél kisebbé lett.

Tegnap három vevőm is volt a Vateráról. Amiket odaadtam, csupa fölösleges dolog. Kacatok, rongyok, amiknek persze mások örülnek. Ma találkoztam Barnával, és elmondta, hogy keres egy régi, gyerekkori könyvet. Beírtam a keresőbe; fél perc alatt megvettem neki, potom ötszáz forintért. Az öröme többet ért, amikor most ezért visszahívtam. Adjuk-vesszük a semmire-se-jó cuccainkat. Semmire-se-jó felnőttek lettünk egy gyerekeknek épült gigászi játszótéren. Néha mégis felvidulunk ezen, ha rongyainkat meglebbenti a szél.

Akár egy gyönyörű egészet,
mint egy siralmas töredéket,
nézlek, elnézlek,
oldalvást, föntről-lefele,
rongyaidban és kitakarva.

(Pilinszky János: Rongyaidban és kitakarva)

Az álmok természetéről

Körülöttetek pedig ott a nagyvilág; bezárkózni, azt lehet, de a világot örökre kizárni - azt már nem. (Gildor)

Első komoly, önálló utam kb. 5 évesen a szülőfalum határába vezetett. Két nagybátyám őrizte a tehéncsordát; már jókor reggel kihajtották a jószágokat a legelőre, mielőtt én felébredtem volna. Anyu készített ebédet a táskámba, és egyeztettük az útvonalat. Nem volt bonyolult: a temető mellől elindulva csak egyenesen, amíg ki nem érek egy tágas mezőre. A tehenek patái nagy gödröket tapostak az agyagos, ázott földbe, ami számomra így felért egy vulkántúrával. Csak egyszer ijedtem meg, mikor fölöttem egy héja elvisította magát a levegőben.

Ezek jutottak eszembe Frodó visszaemlékezését olvasva. Bilbó gyakran mondogatta neki, hogy "...csak egyetlen Út létezik; olyan, mint egy nagy folyó: minden küszöbön források fakadnak, azok táplálják, és minden ösvény belétorkollik... Veszélyes dolog kilépni az ajtón... csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja hová."

Már középiskolás éveimben jártam, mikor egy színjátszó-csoportos alkalmon Dajka Tóni bácsi a figyelmembe ajánlotta Juhász Ferencnek A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából c. versét. Az egészet megtanultam a Színművészeti Főiskola felvételijére készülve. Ide kívánkozik néhány sora:

Édes fiát az anyja hívta, messziről kiáltott...
Gyere vissza édes fiam, én már mindennek nekiütődöm...
Gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza, igazíts el mindent a lélekzeteddel.

...a fiú vissza-kiáltott, szarvas-hangon búgott a ködben:
anyám, édesanyám, nem mehetek vissza...
...a szülői házban nincsen maradásom,
nekem a zöld erdő lehet csak lakásom,
gubancos nagy szarvam nem férne házadba,
temető-agancsom nem fér udvarodba,
az én lombos szarvam dübörgő világ-fa,
csillag a levele, tejút a mohája...

Nem értem én, nem értem én a te különös, gyötrött szavadat, fiam,
szarvas-hangon beszélsz, szarvasok lelke költözött beléd, boldogtalan.
Ha gilice sír, gilice sír, madárka szól, madárka szól, fiam,
mért vagyok én, mért vagyok én a mindenségben boldogtalan?
Emlékszel-e még, emlékszel-e még kicsiny anyádra fiam?
Nem értem én, nem értem én gyötrött-szomorú szavaid, boldogtalan...

Édes fiát az anyja hívta, messziről kiáltott:
gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza, hagyd azt a kő-világot,
kő-erdő szarvasa, füst-ködök, villany-hálózatok, vegyi-fények,
vas-hidak, villamosok habzsolják föl a véred,
rajtad naponta száz sebet ütnek, te sose ütsz vissza...

Ott állt az idő hegygerincén,
ott állt a mindenség torony-csücskén,
ott állt a titok kapujában...

Azóta mennyi utam vitt az Út közelébe!? Máig nem tudom, hol van az "otthon küszöbe"; milyen égtáj felé fordulva juthatok haza. A Camino vajon hová vezet szeptember előtt és után?

Van, akit lelkesítenek az álmai. Van, akit felfalnak.

Az első arany

"Lehet, hogy sokan vannak, akik élnek, pedig halált érdemelnének. És vannak, akik meghaltak, pedig életet érdemelnének... még a legbölcsebbek sem látják mindennek a végét" - mondja Gandalf Frodónak.

Rézmozsarat vegyenek! - mathom siker

A hobbitok mathomnak neveznek minden olyan tárgyat, amit semmire se tudnak használni, de eldobni se akarnak. Érdekes, hogy automatikusan jelen időbe írtam át ezt a mondatot A Gyűrűk Urából, amit most kezdtem olvasni.

A Megye lakóinak kuckóihoz hasonlóan az én lakásom is kezdett telezsúfolódni mathomokkal, kézről-kézre adott ajándékokkal. Regisztráltam a Vaterán, és két árut már sikeresen értékesítettem. A rézmozsár kettő-, a homokóra hétezer forintért talált új gazdát, a héten csere-berélünk.

Ha egy üzlet beindul...