Ezt az éneket Katona Klári előadásában szerettem meg. Ruzsa Magdival is tetszik:
2008. augusztus 3., vasárnap
2008. július 30., szerda
Szent Mihály kardja
Masszív tapasztalat, hogy akkor tudunk megnyugtató válaszokat találni, ha szembenézünk a leginkább zavarba ejtő kérdésekkel is. Számomra ilyen felkavaró élmény volt Israel Shamir cikke, melyet a következőkben összegzek:
Lendületes, határozott, sőt ellentmondást nem tűrő gondolatsor. Csupán az a kérdés: mi végre e diadal? Az agresszió történelmében kis csatákat lehet nyerni, a háborúnak csupán vesztesei és mérhetetlen áldozatai vannak. Vagy tényleg a szelídek öröklik a földet, vagy - fáj leírni is - nem lesz örökségünk.
A támadó kimerülhet és törekedhet a békére; a megtámadottnak a győzelmért kell harcolnia… A vietnami háborúban a jó amerikaiak békét követeltek, de a vietnami nép és a támogatóik, bárhol voltak is, a támadót legyőzni akarták. Ezt a szabályt gyakran elfelejtik a pacifizmus és az erőszakmentesség mai képviselői. Erőszakmentességet szónokolnak az elnyomottnak, mintha az volna a mindenható orvosság. Nem meglepő, hogy az erőszakmenteség nagy teret kap a tömegtájékoztatásban, és bőkezűen szolgálják fel a letiportaknak…
Ennél is bosszantóbb az a törekvés, hogy az erőszakmentességet úgy állítsák be, mint a lázadás vallásilag ortodox módját. "Semmi sem igazolja az erőszakot", vagy "két rossz eredője nem lehet jó" - hallja naponta az ember az efféle álbölcsességeket. Ez semmilyen szempontból sem igaz. Még a legmagasabb erkölcsi alapon is igazolt, sőt parancsolt az erőszak egy másik ember életének és méltóságának a megmentése érdekében. Egy jámbor ember követheti szóról szóra a Hegyi Beszéd tanítását és odatarthatja a jobb orcáját, hogy üssék meg, de nem mehet el egy erőszakot tevő vagy egy gyilkos mellett, amikor az éppen elköveti a gonosztettét, úgy, hogy zavartalanul hagyja. Ha nincs más módja a gyilkos megfékezésére, meg kell ölnie. Szabadon lemondhatunk az életünkről vagy a méltóságunkról, de kötelességünk, hogy másokat megvédjünk. Ugyanígy az igazságszolgáltatás is "rosszat cselekszik", amikor bebörtönöz, megbírságol vagy kivégez egy embert, mert gyilkossággal, megerőszakolással "rosszat" tett; de ezen a módon a "két rossz eredője jó"…
A keresztény hit látszólag ellentétes eszméket tartalmaz; ez az egyik sajátos minősége. Benne van Assisi szent Ferenc példája... De benne van szent Mihály kivont kardja is. Ezt az ellentétet a mi Isten és embertársaink iránti szeretetünk békíti össze. Ez a szeretet késztethet minket arra, hogy mindent odaadjunk, akár az életünket is, de késztethet arra is, hogy elvegyük mások életét… Az erőszakmentesség túl gyakran nem alázatból és önfeláldozásból fakad, hanem biztonságkeresésből és félelemből, félelemből attól, hogy a háborúban a jó oldalt támogassuk. Sokkal egyszerűbb "háború és erőszak ellenesnek" lenni általában, mintsem kiállni a támadóval és betörővel szemben, különösen akkor, ha történetesen a saját országunk a támadó és betörő…
Némely háború ostoba: senki sem tudta, hogy az Első Világháborút miért vívták - még csak egy szép Heléna sem volt, akit hazahozzanak a Spree folyó partjairól … azonban van egy jó és egy rossz oldal, nekünk meg kötelességünk, hogy támogassuk a jót.
Ami a Palesztinában, Irakban, Afganisztánban és másutt megindított Harmadik Világháborút illeti, nem elég, hogy "háborúellenesek" legyünk, és mindkét félnek az "erőszakmentességről" szónokoljunk. Az embernek teljes erkölcsi támogatást kell nyújtania azon harcosoknak, akik ellenállnak a betörőnek... A pacifizmus a gyáváknak kínál menekülési utat, hogy elkerüljék az erkölcsi döntést… Röviden, a pacifizmus őszintétlen, kétséges és sikertelen elmélet.
A társdalom, miként minden a világon, akkor van a legjobb állapotban, amikor egyensúlyban van a yin (a passzív nő-elv) és a yang (az aktív férfi-elv). A kereszténység hatalmas volt, amikor a yang erős volt benne. Akkor az egyház sok bajnokot áldott meg, és azok is őt. Sárkányölő szent György és szent Johanna kardforgató volt. A nyugati egyház ismerte a templomos és a szent János lovagokat, a keleti egyház padig szent Alexander Nyevszkijt, aki megverte a németeket, és szent Szergejt, aki a tatárok feletti győzelemért imádkozott. Mert a háborúnak is lehet szellemi jelentése. Nekünk pedig el kell ismernünk, hogy "a háború egy lehetséges aszkétikus és halhatatlanságra vezető út", ahogy azt Julius Evola összegezte a középkori keresztény hagyományban…
Ma a yin összetevő győzött a nyugati lélek felett, miközben természetes és nem legyőzött yang része békében elvált tőle. A békemozgalomban nőké a vezető szerep, és ez nem véletlen. (…) Owen Owens a "Kis öregasszonyok a békéért" c. cikkében a béketábor tömegeit úgy jellemzi, hogy "nőneműek, öregek és alacsonyak". Biztos, hogy áldásra méltók, de meghatározó szerepük az egyensúlyvesztés jele. A yin békemozgalom mellett ott van - vagy ott kéne lennie - a yang győzelemmozgalomnak. Ők azok a harcosok, akik AK géppisztolyaikkal óvatosan tapossák Nablusz vagy Fadzsulla keskeny utcáit, a bove-i francia gazdák, akik szétverik a McDonaldsot a bulldózereikkel, Seattle és Genova tüntetői, Che Guevara partizánjai és Mishima lázadói lettek Krisztus bajnokai a legutóbbi időkben, akik kitartanak a kereszténységnek a történelemben valaha volt legnagyobb keresztényellenes erői ellen. Üdvözlet a bajnokoknak. Ne kapaszkodjatok tüzelő karjukba. Lehet, hogy nem lesz békénk, de győzni fogunk.
Lendületes, határozott, sőt ellentmondást nem tűrő gondolatsor. Csupán az a kérdés: mi végre e diadal? Az agresszió történelmében kis csatákat lehet nyerni, a háborúnak csupán vesztesei és mérhetetlen áldozatai vannak. Vagy tényleg a szelídek öröklik a földet, vagy - fáj leírni is - nem lesz örökségünk.
Fogat fogért?
Az erőszakmentesség gyakorlása a jézusi tanítás morális imperatívuszai közé tartozik. A jusztícia gyakran szemben áll a dikaiosüné-vel (igaz-volttal). A jusztícia jogi fogalom, és magában foglalja azt a lehetőséget, hogy valakit elítéljenek vagy megbüntessenek. Az ellenségszeretet parancsában (Lk 6,27.29.37) Jézus a szeretet mellett és az igazságos megoldás ellen dönt. A szeretet nem teszi lehetővé, hogy rákényszerítsünk másra valamit, akár morálisan jót is. Többet tehet az egyenlőség megteremtésénél, mégpedig nem azáltal, hogy a kiváltságokat elítéli vagy erőszakkal megszünteti, hanem hogy önként többet ad a másiknak, mint amennyire jogilag köteles. A jogi erőszak-alkalmazást is elveti, és nem a "lex naturalis"-ra, hanem a "lex evangelica"-ra szólít föl.
Pozitív módon a juhokat állítja példaképül a tanítványai elé, akiket a farkasok közé küld; viselkedjenek úgy, mint a juhok: legyenek erőszakmentesek, béketeremtők. Jézus tanítványai csak akkor tudják áttörni az erőszak ördögi körét, ha készek arra, hogy meghaljanak a gonoszokért, ha "egyszerűen" kilépnek a mindig legitimizálható erőszak köréből.
Az erőszakmentesség a politika világára is kiterjed. Jóllehet Jézus csaknem mindig elkerülte, hogy mondjon valamit népe politikai problémáiról, egyfelől mégiscsak felszólították, hogy feleljen meg az adókötelesség kényes kérdésére, másfelől gyakran üldözték a politikai erők, és ezért ki kellett használnia a politikai meghatározottságú határzónákat, nehogy időnek előtte üldözői kezébe essen. Az "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené" igével apolitikus választ adott. Azonban nem tanúsított passzív ellenállást, mint a farizeusok vagy Gandhi. Ez a magatartás legfeljebb pre-politikus lehet, mivel erőszakmentesen akar hatalomra jutni, a despotikus hatalmat erőszakmentességgel próbálja meghódítani. Jézus semmiféle hatalmat nem akart meghódítani, és semmilyen "e világi" hatalmat nem akart gyakorolni. Isten népe lojális a császár iránt. Ő azonban alattvalóként semmilyen totális hatalmat nem ismer el, mivel a császárt nem illeti meg minden.
Ezt az erőszakmentes alapmagatartást Jézus prófétai álmokkal is kifejezte, és remélte, országa azáltal jön létre, hogy mindazok, akik vonakodnak életüket erőszakkal megvédeni, béketeremtő szeretetükkel meg tudják győzni az erőszakosakat. Ez szemben áll Konstantin és Marx "jövendöléseivel", s ugyanúgy a neokonstantini reménnyel is, amely úgy véli, az atomfenyegetéssel ki lehet küszöbölni a világból az erőszakot.
Máté-Tóth András : Bulányi György teológiája (Erőszakmentesség és üldözöttség); A mű eredeti címe és a fordítás alapja: András Máté-Tóth: Bulányi und die Bokor-Bewegung Eine pastoraltheologische Würdigung, Wien 1996, 198–322 o.; fordította: Gromon András
Pozitív módon a juhokat állítja példaképül a tanítványai elé, akiket a farkasok közé küld; viselkedjenek úgy, mint a juhok: legyenek erőszakmentesek, béketeremtők. Jézus tanítványai csak akkor tudják áttörni az erőszak ördögi körét, ha készek arra, hogy meghaljanak a gonoszokért, ha "egyszerűen" kilépnek a mindig legitimizálható erőszak köréből.
Az erőszakmentesség a politika világára is kiterjed. Jóllehet Jézus csaknem mindig elkerülte, hogy mondjon valamit népe politikai problémáiról, egyfelől mégiscsak felszólították, hogy feleljen meg az adókötelesség kényes kérdésére, másfelől gyakran üldözték a politikai erők, és ezért ki kellett használnia a politikai meghatározottságú határzónákat, nehogy időnek előtte üldözői kezébe essen. Az "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené" igével apolitikus választ adott. Azonban nem tanúsított passzív ellenállást, mint a farizeusok vagy Gandhi. Ez a magatartás legfeljebb pre-politikus lehet, mivel erőszakmentesen akar hatalomra jutni, a despotikus hatalmat erőszakmentességgel próbálja meghódítani. Jézus semmiféle hatalmat nem akart meghódítani, és semmilyen "e világi" hatalmat nem akart gyakorolni. Isten népe lojális a császár iránt. Ő azonban alattvalóként semmilyen totális hatalmat nem ismer el, mivel a császárt nem illeti meg minden.
Ezt az erőszakmentes alapmagatartást Jézus prófétai álmokkal is kifejezte, és remélte, országa azáltal jön létre, hogy mindazok, akik vonakodnak életüket erőszakkal megvédeni, béketeremtő szeretetükkel meg tudják győzni az erőszakosakat. Ez szemben áll Konstantin és Marx "jövendöléseivel", s ugyanúgy a neokonstantini reménnyel is, amely úgy véli, az atomfenyegetéssel ki lehet küszöbölni a világból az erőszakot.
Máté-
Sakálok öröksége
Elengedhetetlen, hogy a felnövekvő generációk számára is világossá válhasson a szerelem és a birtoklás közötti különbség, ami jó eséllyel mindkét félnek segít az erőszakos párkapcsolatokba való belesodródás elkerülésében.
Többször hangoztatott érv, hogy valaki a gyerekek érdekében nem szakít agresszív partnerével. Pedig az erőszakos családban felnövő gyerekek szintén áldozatokká válnak: félnek a bántalmazás megismétlődésétől. Egyfajta trauma-alapú világszemlélet alakul ki bennük - a világot veszélyekkel teli, igazságtalan, kiszámíthatatlan helynek élik meg, ahol éppen azok bántják őket, akiktől szeretetet és védelmet remélnek.
A bántalmazó családban élő gyerekben erős düh gyülemlik fel, ami számos módon ölthet testet. Sok gyerek önmaga ellen fordítja indulatát: ez önvád vagy bűntudat formájában jelenik meg. A másik gyakori megküzdési mechanizmus az, amikor a kiskorú haragja külső személyek felé irányul, és főként a kortársai vagy a testvérei elleni erőszakos viselkedésben testesül meg, vagy az elkövető szülőre üt vissza (szó szerinti értelemben is). Egyes esetekben a gyerek a bántalmazó nézőpontját teszi magáévá. Ilyenkor ő is az áldozatot hibáztatja az otthoni feszültségek és incidensek miatt, netán nyíltan megveti, vagy maga is bántalmazóként lép fel vele szemben.
Az erőszakos légkörben élő családokban a gyerekeket mind érzelmileg, mind fizikailag elhanyagolják szülei. Egyrészt, mert maguk is krízisben vannak, másrészt mert az erőszak közegében nem képesek biztonságot, elfogadást teremteni a számára. Az ilyen mikroklímában kevés és szegényes a kommunikáció, hideg a légkör, a konfliktusokat erőszakkal vagy hárítással próbálják megoldani. Felnővén gyakran teljes mértékben elsajátítják szüleik viselkedésmintáit. Az elkövetők nagy részét bántalmazták gyerekkorában, vagy tanúi voltak más családtagjaik bántalmazásának.
Többször hangoztatott érv, hogy valaki a gyerekek érdekében nem szakít agresszív partnerével. Pedig az erőszakos családban felnövő gyerekek szintén áldozatokká válnak: félnek a bántalmazás megismétlődésétől. Egyfajta trauma-alapú világszemlélet alakul ki bennük - a világot veszélyekkel teli, igazságtalan, kiszámíthatatlan helynek élik meg, ahol éppen azok bántják őket, akiktől szeretetet és védelmet remélnek.
A bántalmazó családban élő gyerekben erős düh gyülemlik fel, ami számos módon ölthet testet. Sok gyerek önmaga ellen fordítja indulatát: ez önvád vagy bűntudat formájában jelenik meg. A másik gyakori megküzdési mechanizmus az, amikor a kiskorú haragja külső személyek felé irányul, és főként a kortársai vagy a testvérei elleni erőszakos viselkedésben testesül meg, vagy az elkövető szülőre üt vissza (szó szerinti értelemben is). Egyes esetekben a gyerek a bántalmazó nézőpontját teszi magáévá. Ilyenkor ő is az áldozatot hibáztatja az otthoni feszültségek és incidensek miatt, netán nyíltan megveti, vagy maga is bántalmazóként lép fel vele szemben.
Az erőszakos légkörben élő családokban a gyerekeket mind érzelmileg, mind fizikailag elhanyagolják szülei. Egyrészt, mert maguk is krízisben vannak, másrészt mert az erőszak közegében nem képesek biztonságot, elfogadást teremteni a számára. Az ilyen mikroklímában kevés és szegényes a kommunikáció, hideg a légkör, a konfliktusokat erőszakkal vagy hárítással próbálják megoldani. Felnővén gyakran teljes mértékben elsajátítják szüleik viselkedésmintáit. Az elkövetők nagy részét bántalmazták gyerekkorában, vagy tanúi voltak más családtagjaik bántalmazásának.
2008. július 29., kedd
Kant szexuális élete
Mielőtt valaki is kegyeletsértéssel vádolna meg, Jean-Baptiste Botul könyvének címéről van szó, mely 2004-ben jelent meg az Új Palatinus-nál.
Előljáróban egy anekdota: az alföldi plébános gyakran hivatkozott a königsbergi filozófusra. A harmadik "Kant azt mondta..." kezdetű idézet után az egyik gazda türelmetlenül közbeszólt: "Tisztelendő Úr, maga csak beszéljen a Jóistenről, a kant pedig bízza ránk!"
Visszatérve a könyvhöz, van egy számomra termékeny gondolatsora:
Kant forradalmasította a morált. Előtte az alapvető etikai kérdés a jó meghatározása volt. Ez az, amit az összes ókori filozófus megkísérelt: felállítani egy hierarchiát a jó dolgok között, felfedezni a Legfőbb Jót (lat. summum bonum), a Tökéletes Jót, melyet egyes szerzők Örömnek, Igazságnak vagy Erénynek neveztek. Az ember külső értékeiből még nem találtak ki olyat, amely felülmúlná ezt.
Ez az, amit Kant meghökkentő módon kitalált. Számára a moralitás kritériuma nem abban jelenik meg, hogy mit cselekszünk, hanem ahogyan cselekszünk. Nem a cselekmény következménye számít, mert a legmegátalkodottabb bűnöző is biztos lehet abban, hogy a közösség jámbor intézményeit a rablott pénzzel támogatva, egyenes utat talál a paradicsomba. Nem, ami számít, az a cselekedet moralitása, az elhatározás tisztasága és az akarat őszintesége. Elismerten itt olyan beállítottságról van szó, amelyeket kívülről nehéz megítélni. Mégis ez az egyedüli szempont, amely lehetővé teszi, hogy megmeneküljünk a magazin-erkölcstől, vagyis a hetilapok tanácsainak dömpingjétől és a boldogság receptjeitől. Mivel Kant szerint nem az a kérdés: "Hogyan lehetek boldog?" hanem "Hogyan lehetünk méltóak a boldogságra?"
Az első kérdésnél arról van szó, hogy mi a különbség a mi állapotunk és a legfőbb boldogság között. A bölcsesség abban áll, hogy csökkentjük ezt a különbséget, mint ahogy megmászunk egy hegyet, hogy közelebb jussunk a célhoz. A második kanti megfogalmazásban az a kérdés, hogy ez a különbség a Személyes Én-re vagy arra a képzetre vonatkozik, amelyet az Én-ről alkotunk. Ez a méltóság kérdése. Vállalja önmaga törvényét, ami nem hull az égből. A kanti ember saját maga irányítja a lelkiismeretét, nincs szüksége gyóntató papra, sem gurura... Kant csodálta Rousseau-t, aki szerint a morál forrása a lelkiismeret, az "isteni sugallat, hallhatatlan és égi hang".
A lelki mesterek egybehangzó tanítása, hogy az életünk minden egyes pillanatában az összes eszköz a rendelkezésünkre áll ahoz, hogy boldogok legyünk. Mert nem a külső körülmények függvénye a valódi öröm és megelégedettség, hanem a létre való nyitottság titka. Ki lehet méltó a boldogságra? Aki képes felfogni és elviselni azt. Érettséget, autonómiát igénylő munkáról van szó, nem adják kilóra és árengedménnyel sem.
A szeretetet sem lehet átélni, csak megélni. A szentséggel nem kompatibilis a tükör (a nárcisztikus tetszelgés), belevész a köznapok zagyvaságába, lemond a befektetései mennyei tőzsdeindexének elemezgetéséről is. Nem akarja Istent sem örökre, hanem (Barsi B. szavaival) Istené akar lenni csupán, vele maradni. És ha ő örökkévaló, akkor örökké vele maradni.
Isten a kapcsolat, aki kapcsolatban van, benne él. Lehet nagyobb boldogság ennél?
Előljáróban egy anekdota: az alföldi plébános gyakran hivatkozott a königsbergi filozófusra. A harmadik "Kant azt mondta..." kezdetű idézet után az egyik gazda türelmetlenül közbeszólt: "Tisztelendő Úr, maga csak beszéljen a Jóistenről, a kant pedig bízza ránk!"
Visszatérve a könyvhöz, van egy számomra termékeny gondolatsora:
Kant forradalmasította a morált. Előtte az alapvető etikai kérdés a jó meghatározása volt. Ez az, amit az összes ókori filozófus megkísérelt: felállítani egy hierarchiát a jó dolgok között, felfedezni a Legfőbb Jót (lat. summum bonum), a Tökéletes Jót, melyet egyes szerzők Örömnek, Igazságnak vagy Erénynek neveztek. Az ember külső értékeiből még nem találtak ki olyat, amely felülmúlná ezt.
Ez az, amit Kant meghökkentő módon kitalált. Számára a moralitás kritériuma nem abban jelenik meg, hogy mit cselekszünk, hanem ahogyan cselekszünk. Nem a cselekmény következménye számít, mert a legmegátalkodottabb bűnöző is biztos lehet abban, hogy a közösség jámbor intézményeit a rablott pénzzel támogatva, egyenes utat talál a paradicsomba. Nem, ami számít, az a cselekedet moralitása, az elhatározás tisztasága és az akarat őszintesége. Elismerten itt olyan beállítottságról van szó, amelyeket kívülről nehéz megítélni. Mégis ez az egyedüli szempont, amely lehetővé teszi, hogy megmeneküljünk a magazin-erkölcstől, vagyis a hetilapok tanácsainak dömpingjétől és a boldogság receptjeitől. Mivel Kant szerint nem az a kérdés: "Hogyan lehetek boldog?" hanem "Hogyan lehetünk méltóak a boldogságra?"
Az első kérdésnél arról van szó, hogy mi a különbség a mi állapotunk és a legfőbb boldogság között. A bölcsesség abban áll, hogy csökkentjük ezt a különbséget, mint ahogy megmászunk egy hegyet, hogy közelebb jussunk a célhoz. A második kanti megfogalmazásban az a kérdés, hogy ez a különbség a Személyes Én-re vagy arra a képzetre vonatkozik, amelyet az Én-ről alkotunk. Ez a méltóság kérdése. Vállalja önmaga törvényét, ami nem hull az égből. A kanti ember saját maga irányítja a lelkiismeretét, nincs szüksége gyóntató papra, sem gurura... Kant csodálta Rousseau-t, aki szerint a morál forrása a lelkiismeret, az "isteni sugallat, hallhatatlan és égi hang".
A lelki mesterek egybehangzó tanítása, hogy az életünk minden egyes pillanatában az összes eszköz a rendelkezésünkre áll ahoz, hogy boldogok legyünk. Mert nem a külső körülmények függvénye a valódi öröm és megelégedettség, hanem a létre való nyitottság titka. Ki lehet méltó a boldogságra? Aki képes felfogni és elviselni azt. Érettséget, autonómiát igénylő munkáról van szó, nem adják kilóra és árengedménnyel sem.
A szeretetet sem lehet átélni, csak megélni. A szentséggel nem kompatibilis a tükör (a nárcisztikus tetszelgés), belevész a köznapok zagyvaságába, lemond a befektetései mennyei tőzsdeindexének elemezgetéséről is. Nem akarja Istent sem örökre, hanem (Barsi B. szavaival) Istené akar lenni csupán, vele maradni. És ha ő örökkévaló, akkor örökké vele maradni.
Isten a kapcsolat, aki kapcsolatban van, benne él. Lehet nagyobb boldogság ennél?
2008. július 28., hétfő
Egy mondat a zsarnokságról
A cím Illyés Gyula 1950-ben írt versének címe, amely először az Irodalmi Újság 1956. november 2-ai számában jelent meg.
"…hol zsarnokság van, ott van jelenvalóan
mindenekben, ahogy rég istened sem;
ott zsarnokság van az óvodákban,
az apai tanácsban, az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek idegennek felelget;
nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban butító szólamokban..."
Kalkuttai Teréz anya frappáns gondolata, hogy "a világ békéje otthon kezdődik". Lenore Walker pszichológus (Denver, USA) tanulmányozta a bántalmazó párkapcsolatokban lezajló folyamatokat. Az ő elmélete az "erőszak ciklusának" fogalma, amely segít megérteni az ilyen kapcsolatok dinamikáját. Az erőszakos párkapcsolat egyfajta körforgás-jellegű, ciklikus mintázatot követ, melyben három jól elkülöníthető szakaszt figyelhetünk meg: a feszültség felgyülemlésének idejét, az erőszakkitörést és a "mézeshetek" fázisát.
(1) Az első szakaszban egyre sűrűsödnek és súlyosbodnak a súrlódások; az agresszor fél mindenben hibát talál (beleköt), és szóban bántalmazza partnerét. Az áldozat igyekszik megfelelni az őt számonkérő vélt vagy valós elvárásainak, hátha ezzel csökkentheti annak idegességét.
(2) A feszültség egészen az erőszakos kitörésig növekszik, majd az erőszakcselekményben oldódik. A kitörés történhet szóban vagy tettlegesen; elcsattan egy pofon vagy akár nemi erőszakba is torkollhat a folyamat.
(3) Ezt követően az elkövető nemegyszer mélységes megbánást mutat: bocsánatot kér, kedvesen és szeretetreméltóan viselkedik; fogadkozik, hogy ilyesmi soha többé nem fordul elő. Mivel ebben a fázisban az udvarlási időszak kedvességei is megjelennek (virágcsokor, bonbon, ékszer formájában), ezért ezt az időszakot a "mézeshetek" kifejezéssel jelölik.
A harmadik - átmeneti - szakaszt, mely gyakran a gyengébb fél ellenállásának a megtörése, ismét a feszültség felgyülemlésének ideje követi, és így tovább. A folyamat további jellemzője, hogy a megjelenő erőszak idővel súlyosbodik, eszkalálódik. Egyrészt a szakaszok időben egyre gyorsabban követik egymást, másrészt az erőszakos fél mind durvább módszereket alkalmaz. (Nem minden bántalmazó kapcsolat írható le a fenti modell segítségével. Az érzelmi és gazdasági erőszakot a bántalmazó sokszor folyamatos és állandó stratégiaként használja, ezért ez mindennapi normává válhat, amely mindenfajta ciklikusságot nélkülöz.)
Ezek a kapcsolatok alapvetően három módon végződhetnek: a bántalmazó külső segítséget kér és kap, az áldozat kilép a kapcsolatból, vagy minden marad "változatlan", ami katasztrofális következményekkel járhat az áldozat és a bántalmazó fél számára egyaránt. Az áldozat az erőszakkitörések közben súlyos sérüléseket szerezhet (a partnere meg is ölheti). Szintén megtörténhet, hogy önvédelemből öli meg az erőszakkal közeledőt, netán az állandó félelem vagy reménytelenség miatt a saját életének vet véget.
A legtöbb eset szerencsére nem jut el erőszakos halálig, de az erőszakos légkör nagy árat követelhet mindkét résztvevőtől. Az áldozat depresszióval, pánik- vagy kényszerbetegséggel, netán skizofréniával kapcsolatos tünetekkel küzdhet. Szintén gyakori, hogy alkohol-, drog- vagy gyógyszerfüggőséggel próbálja enyhíteni állandó testi-lelki fájdalmát. Jelentkezhetnek különféle testi (pszicho-szomatikus) betegségek is: daganatok, emésztési zavarok, fej- vagy hátfájás, erős fogyás.
Az évek során ugyanakkor a bántalmazó állapota sem javul: sokan erősen leépülnek, alkoholfüggőség vagy egyéb mentális zavar hatalmasodik el rajtuk. Az erőszak az elkövető személyiségét is súlyosan rombolja, ezért neki is támogatásra van szüksége a kialakult mintázat megtöréséhez. Az öregedés beköszöntével a párkapcsolat jellege bizonyos változáson mehet át: sok esetben testi ereje csökkenésével a bántalmazó arra kényszerül, hogy felhagyjon a veréssel. Ilyenkor sem szűnik meg azonban a szóbeli, lelki terror, ami továbbra is pokollá teszi környezete életét. Olykor éppen ellenkező folyamatot tapasztalhatunk. Természetesen arra is van példa, hogy a pár öregedésével az erőszak spontán módon megszűnik, mintegy "kikopik" a kapcsolatból, azonban ezt nem érdemes szabályként kezelnünk. Valószínűtlen ugyanakkor, hogy az ilyen módon "erőszakmentessé" vált kapcsolat megfelelő életteret nyújtana bármelyik félnek, hiszen a sokéves sérelmek és harag továbbra is jelen van a partnerek között.
"…hol zsarnokság van, ott van jelenvalóan
mindenekben, ahogy rég istened sem;
ott zsarnokság van az óvodákban,
az apai tanácsban, az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek idegennek felelget;
nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban butító szólamokban..."
Kalkuttai Teréz anya frappáns gondolata, hogy "a világ békéje otthon kezdődik". Lenore Walker pszichológus (Denver, USA) tanulmányozta a bántalmazó párkapcsolatokban lezajló folyamatokat. Az ő elmélete az "erőszak ciklusának" fogalma, amely segít megérteni az ilyen kapcsolatok dinamikáját. Az erőszakos párkapcsolat egyfajta körforgás-jellegű, ciklikus mintázatot követ, melyben három jól elkülöníthető szakaszt figyelhetünk meg: a feszültség felgyülemlésének idejét, az erőszakkitörést és a "mézeshetek" fázisát.
(1) Az első szakaszban egyre sűrűsödnek és súlyosbodnak a súrlódások; az agresszor fél mindenben hibát talál (beleköt), és szóban bántalmazza partnerét. Az áldozat igyekszik megfelelni az őt számonkérő vélt vagy valós elvárásainak, hátha ezzel csökkentheti annak idegességét.
(2) A feszültség egészen az erőszakos kitörésig növekszik, majd az erőszakcselekményben oldódik. A kitörés történhet szóban vagy tettlegesen; elcsattan egy pofon vagy akár nemi erőszakba is torkollhat a folyamat.
(3) Ezt követően az elkövető nemegyszer mélységes megbánást mutat: bocsánatot kér, kedvesen és szeretetreméltóan viselkedik; fogadkozik, hogy ilyesmi soha többé nem fordul elő. Mivel ebben a fázisban az udvarlási időszak kedvességei is megjelennek (virágcsokor, bonbon, ékszer formájában), ezért ezt az időszakot a "mézeshetek" kifejezéssel jelölik.
A harmadik - átmeneti - szakaszt, mely gyakran a gyengébb fél ellenállásának a megtörése, ismét a feszültség felgyülemlésének ideje követi, és így tovább. A folyamat további jellemzője, hogy a megjelenő erőszak idővel súlyosbodik, eszkalálódik. Egyrészt a szakaszok időben egyre gyorsabban követik egymást, másrészt az erőszakos fél mind durvább módszereket alkalmaz. (Nem minden bántalmazó kapcsolat írható le a fenti modell segítségével. Az érzelmi és gazdasági erőszakot a bántalmazó sokszor folyamatos és állandó stratégiaként használja, ezért ez mindennapi normává válhat, amely mindenfajta ciklikusságot nélkülöz.)
Ezek a kapcsolatok alapvetően három módon végződhetnek: a bántalmazó külső segítséget kér és kap, az áldozat kilép a kapcsolatból, vagy minden marad "változatlan", ami katasztrofális következményekkel járhat az áldozat és a bántalmazó fél számára egyaránt. Az áldozat az erőszakkitörések közben súlyos sérüléseket szerezhet (a partnere meg is ölheti). Szintén megtörténhet, hogy önvédelemből öli meg az erőszakkal közeledőt, netán az állandó félelem vagy reménytelenség miatt a saját életének vet véget.
A legtöbb eset szerencsére nem jut el erőszakos halálig, de az erőszakos légkör nagy árat követelhet mindkét résztvevőtől. Az áldozat depresszióval, pánik- vagy kényszerbetegséggel, netán skizofréniával kapcsolatos tünetekkel küzdhet. Szintén gyakori, hogy alkohol-, drog- vagy gyógyszerfüggőséggel próbálja enyhíteni állandó testi-lelki fájdalmát. Jelentkezhetnek különféle testi (pszicho-szomatikus) betegségek is: daganatok, emésztési zavarok, fej- vagy hátfájás, erős fogyás.
Az évek során ugyanakkor a bántalmazó állapota sem javul: sokan erősen leépülnek, alkoholfüggőség vagy egyéb mentális zavar hatalmasodik el rajtuk. Az erőszak az elkövető személyiségét is súlyosan rombolja, ezért neki is támogatásra van szüksége a kialakult mintázat megtöréséhez. Az öregedés beköszöntével a párkapcsolat jellege bizonyos változáson mehet át: sok esetben testi ereje csökkenésével a bántalmazó arra kényszerül, hogy felhagyjon a veréssel. Ilyenkor sem szűnik meg azonban a szóbeli, lelki terror, ami továbbra is pokollá teszi környezete életét. Olykor éppen ellenkező folyamatot tapasztalhatunk. Természetesen arra is van példa, hogy a pár öregedésével az erőszak spontán módon megszűnik, mintegy "kikopik" a kapcsolatból, azonban ezt nem érdemes szabályként kezelnünk. Valószínűtlen ugyanakkor, hogy az ilyen módon "erőszakmentessé" vált kapcsolat megfelelő életteret nyújtana bármelyik félnek, hiszen a sokéves sérelmek és harag továbbra is jelen van a partnerek között.
2008. július 27., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)