Hangos ünnep volt, meg móka és kacagás, sok-sok tűzijáték, villogó fények... Többen kérdezik, hogy mi az értelme ennek az erőlködésnek. Ismétlésben néztem az
Erdő bíborossal készült évköszöntő beszélgetést. Az esztergom-budapesti főpásztor kifejtette, hogy az istenhit nélkül értelmetlen a társadalmi, politikai és magánszféránk is.
Úgy gondolom, hogy az ünneplés, a találkozás, a magunkkal való számvetés fontos mozzanatai az életünknek és örömünkre szolgálnak. Ha egy közösség valamit együtt tapasztal meg, annak is van felemelő, megtartó hatása. A kérdés az, hogy mi a tartalma az ünnepünknek. Szilveszter este egyedül voltam és nem is hiányzott különösen, hogy csapatban legyek éppen, különben megtettem volna a szükséges lépéseket. Újévi fogadalmaim sincsenek, már jóval éjfél előtt lejöttem a kenyérről és az édességekről, a következő utazásomig. Az este arra volt jó nekem, hogy szokásos névsorolvasást rendeztem élő és még itt haldokló barátaim, rokonaim, ismerőseim között.
Ha a hit arra való, hogy értelmet varázsoljunk az egyébként abszurd valóságba, hogy elfogadhatóbbá tegyük a sivár napokat, akkor ezt a manipulációt nem tudom sem követni, sem csodálni. Főleg nem ünnepelni. Csak egy ingyenes rácsodálkozás méltó az emberségünkhöz, ha valami átcsillan a valóság szövetén keresztül.
Az ünnepet ki-ki maga teremti vagy temeti, kedve szerint. Előbb-utóbb úgyis az válik majd többek közös hagyományává, amelyik tartalommal bír és megfelel a természetünknek.
Hamvas szerint csak százezer évre érdemes berendezkedni...
