2010. február 10., szerda

Eltűntek 2003-ban

Dr. Vanyó László (1942, 1972, egri; patrológus, egy. tanár, a Központi Szeminárium volt rektora, a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja) aug. 5-én; tem. az egyetemi templomban aug. 16-án.

Dr. Huszár Dezső Viktriciusz (1913, 1938, kapucinus; volt karnagy, provinciális, lelkipásztor) okt. 4-én; tem. Máriabesnyőn okt. 10-én.

Pacsay János Fidél (1926, 1950, veszprémi, kapucinus; guardián és plébános) okt. 20-án Budapesten; tem. Máriabesnyőn okt. 28-án.

Marosi Izidor István (1916, 1941, 1979, váci; 1987–1992 váci megyéspüspök) nov. 14-én Budapesten; tem. Vácott nov. 25-én.

Teológiai tanárom, tartományfőnököm, novíciusmesterem és szentelő püspököm. Olyan furcsa egy naptárban nézni őket.

2010. február 9., kedd

Módosító jelek

Zenei tálemtumok türelmét jóelőre kérem. Az itt látható indormációk nem a kottaírás szabályait követik. Csak egy-két hasonlóságra hajaznak.

A zsiráftáncnak üteme is van, a tá-titi-tá. A négy lépés, vagy négy elem (megfigyelés, érzés, szükséglet és kérés) e szerint rendeződik el. A megfigyelést nem kötjük az érzésekhez, a másikat vagy a külső körülményeket (sors, főnök, Isten, haza, embertárs) okolva a bennünk támadt impulzusok miatt. Az érzés és szükséglet viszont olyan szorosan összetartoznak, mint az érem két oldala (titi).


A pont az ötvonalas világban nyújt. Mi épppen azt modjuk, hogy a megfigyelés legyen a lehető legrövidebb, sallangoktól és minősítéstől mentes. Ami a kerszet, mint módosító jelet illeti, felszállít. Az érzés és szükséglet összeadása eredményezi azt, hogy kiemelnek a szituációból, nagyobb belső távlatban nézünk rá a pillanatnyi eseményre. A kérdőjel nem a zenei életből jött, megerősítés képpen szerepel az ábrán. A kérés az első pár mondat során többnyire arra vonatkozik, hogy maradjunk kapcsolatban. A társam szavainak a megismétlése nem egyéb, mint hogy lefordítom a mondandóját a saját anyanyelvemre; (az üzenet értelmének sérülése nélkül) egy számomra otthonos világba ültetem azt.

A sakál is zsiráf-dialektus. Nem szükséges agymosás, a múlt eltagadása, vagy gyökeres kiírtása ahhoz, hogy zsiráfban nyilvánulhassunk meg. Balázstól kaptam kölcsön egy CD-t a sakálok életéről. Tudtátok, hogy életre szóló párkapcsolatot létesítenek? Az idősebb testvérek segítenek a szülőknek az új alom kölykeinek a gondozásában, és nagyon fejlett szociális kapcsolataik vannak...

Statisztika

Sírás vagy picsogás?

Az érzések jogosságáról és intenzitásáról is szót ejtettünk. Lehet-e túlzó valakinek a reakciója? Ha az érzés nem vitatható, akkor hogyan kommunikálhatom, hogy ebben nem értünk egyet?

A zsiráf nem a jóságról, jogosságról szól, hanem az alkalmazott megoldások hatékonyságáról. Elképzelhető, hogy én történetesen nem félek a békától. Ahhoz viszont, hogy egy szorongó kisgyerek (vagy felnőtt) világához közelebb léphessek, szükséges elfogadnom (én nem átélnem!!!) az ő félelmét úgy, ahogy éppen van.

Az emberi szenvedés olyan, mint a gáznemű anyagok halmazállapota: egy bizonyos gázmennyiség minden teret egyenletesen kitölt, amibe belepumpálják, legyen az bármilyen nagy. Ugyanígy a szenvedés: függetlenül attól, hogy milyen nagy vagy milyen kicsi, elborítja az illető lelki világát és tudatát. Megtörténhet, hogy "nagy" tragédiát nem önmagában, hanem relatíve élünk meg, s fordítva: hatalmas örömet okoz valami, ami külön állva csekélységnek tűnik.

Viktor E. Frankl megoszt az olvasóival még egy döbbenetes történetet. Auschwitzból Bajorországba, Dachau egyik altáborába szállították őket. A csoportban egyre növekedett a feszültség, amikor a sínek elágaztak Mauthausen irányába. Amikor a Duna-híd után egyértelművé vált, hogy "csak" Dachau felé irányították a transzportot, gyökeresen megváltozott a helyzet.

Elképzelhetetlen az a valóságos örömtánc, amit a foglyok a vagonban jártak... egy két napon és három éjszakán át tartó utazás után! A vagon padlóján nem volt annyi hely, hogy mindenki guggolhasson... Igen, jó hangulatunkban nevettünk és tréfálkoztunk, pedig esőben és hideg szélben addig kellett a felvonulási téren állnunk, amíg az egyik hiányzó foglyot meg nem találták... majd büntetésből a hosszú és keserves út minden kiállt megpróbáltatása után egész éjjel, másnap délelőttig ott kellett állnunk átázva és átfagyva... s mégis: semmi mást nem éreztünk, csak örömteli izgalmat! Mert ebben a táborban nem volt "kémény", Auschwitz pedig messze volt...

Újragombolt zsiráf

A szombati EMK tréningen foglalkoztunk azzal a gondolattal, hogy a zsiráf egy önző állat. Nem nyári mikulás, nem jókodik senkivel sem. Csak a saját szempontjából szeretne másként viselkedni, hogy ezáltal a környezete is harmóniában legyen.

Van értékrendje, amit nem akar a másikra ráerőltetni, szabadon szeretne társulni hozzá. Nem totális relativizmust hirdet, a maga értékei mellett határozottan kiáll.

Kijelenthetjük-e, hogy az élet, vagy az emberi élet abszolút érték? A várandós nő vagy a magzat élete az előbbre való? És mi lesz az özvegyen hagyott férjével, az árván hagyott idősebb gyermekeivel, ha a szülés az anya életébe kerül?

A prezentációban szerepelő mondatot az alábbiak szerint cseréltem le:
"Az élet védelme érdekében a zsiráf oltalmazó erőt vehet igénybe." - helyébe az lépett, hogy "Az értékei védelmében a zsiráf oltalmazó erőt vehet igénybe."

Ha ez történetesen valaki túlélése, akkor azt is választhatja. Ha ez valaki meg nem születése, akkor pedig azt. Nincs recept, csak tendenciák vannak. Az én vezérem bensőmből vezérel... (József Attila: Levegőt!)

2010. február 8., hétfő

Másik bolygó


A négy kontinensen forgatott kreatív dokumentum-játékfilm gyereksorsokon keresztül ad képet planétánk rejtett arcáról, és fogalmazza meg világunk átfogó és morális válságát. Hét történetben követjük nyomon a kiszolgáltatottság különböző, irracionális stációt, melynek kiskorú szereplői lázadás nélkül, szinte megadóan vállalják sorsukat. Gyermekrabszolgák, gyermek prostituáltak, gyerekkatonák megdöbbentő hétköznapjai tárulnak fel előttünk Kongóban, Kambodzsában és Ecuadorban.

Álmodj, királylány!

Ez a két szó a magyar rendszerváltás előszelének egyik szomorú emblémája. Amikor a kapitalizmus keze betette a lábát Hegyeshalom felől. A vasfüggöny csak múló epizód a mi közös mesénkben. Gettókat építettünk egymás számára pl. az indián-rezervátumok (milyen fehér kesztyűs, steril kifejezés ez), a cigány telepek formájában is.

Nem tudom elég hangosra venni a következő mondatot, ezért ismételgetem mániákus módon: az a harc (valóságos háború), amivel "koncentráljuk" a vadállatok élőtereit a nemzeti parkok, vadvédelmi területek irányába, az nem más, mint egy tervszerű fajirtás, bioholokauszt bűnjele. Lehet, hogy csak kápók vagyunk a nagytőkés nácik táborában, de a szögesdróton belül táncolunk mindannyian.

Egy rugalmasan táguló és öngyógyító planétán mi lehetnénk a császárok... Egy baj van, orvosolhatatlan, hogy a Föld nevű űrhajó - jelenlegi tudásunk szerint - nem bővíthető. Azaz a láger kerítései körbezártak bennünket. Mindannyian be vagyunk zárva. Ennek a szörnyűségnek a füstje beteríti a munkánkat és a pihenésünket, az utazásainkat és a kiskertünket egyaránt. A felejtésre vannak természet adta (alvás) és magunk faragta eszközeink (alkohol, tudatmódosító szerek). A legszélesebb körben fogyasztott - az óra pillanatnyi állása szerint - az álom.

Mit is mondott Frankl doktor a tábor pszichológiájáról?

Hogy miről álmodik leggyakrabban a táborlakó? Kenyérről álmodik és tortaszeletekről... s egy jó meleg kádfürdőről. S mert legalapvetőbb igényei kielégítésére sincs mód, ezért azok beteljesülését ezen egyszerű vágyálmokban éli meg. Az már más kérdés, hogy milyen fájdalmat okoznak az álmodóknak az efféle álmok, amikor kénytelen ráébredni a táborélet valóságára, s rá kell döbbennie, micsoda rettenetes szakadék van álombéli illúziói és a tábor valósága között.
Soha nem fogom elfelejteni, amikor egyik éjjel a mellettem fekvő bajtársam hánykolódására ébredtem, aki nyilvánvalóan valamilyen szörnyű rémálom hatására hangosan jajgatott... Messzemenően együtt éreztem az olyan emberekkel, akiket szorongásokat keltő kényszerképzetek és rémálmok kínoztak. Már-már azon voltam, hogy felébresszem szegény, rémektől gyötört bajtársamat. Abban a pillanatban megrémültem: mit is akarok tenni valójában?
S már vissza is húztam a kezem, amivel az álmodót fel akartam rázni. Mert abban a pillanatban minden korábbinál erőteljesebben ébredtem annak tudatára, hogy nincs az az álom, még a legszörnyűbb sem, ami olyan kegyetlen lenne, mint az a valóság, ami a táborban körülvett bennünket, s én még azt akartam, hogy valakit ennek éber-tudatos átélésére ráébresszek...

Dallas
(értsd: happy end), az nem lesz.