Nem számítanak

Egy mai beszélgetésben jött elő, hogy kire és mire érdemes tekintettel lenni. Ma hajlamos vagyok a sarkos fogalmazásra: csak önmagamra, a saját érzéseimre, céljaimra, a számomra fontos személyekre. Hogy ezek mennyien vannak, nagyon változó. Olyan rohamos tempóban fogy a hátralévő időm, hogy luxusnak tetszik bármilyen udvariaskodás, politikai taktikázás. Ma a végletes őszinteséget választottam az új csoportban. Hallatlan öröm és könnyebbség volt, hogy megoszthattam - feszengéstől mentesen - a melegségem; és elmondhattam a fenntartásaimat a kultúránkkal a felelősség tagadásával és az olcsó nyereségvággyal kapcsolatban. Azt sem bánnám, ha ezért megszűnne a munkahelyem, bár kibírnám nevetés nélkül. Ilyen kis forradalom történt ezen a napon Budapesten. Hajrá Én! Drága költőmtől jöjjön most egy ilyen érzelmi felszabadulás...

Én megtehetném és mégsem teszem, / csak tervezem, csak épphogy fölvetem, / játszom magammal, ennyi az egész, / siratni való inkább, mint merész. / Bár néha félek, hátha eltemet / a torkomig felömlő élvezet, / mi most csak fölkérődző förtelem, / mi lesz, ha egyszer mégis megteszem? / A házatok egy alvó éjszakán, / mi lenne, hogyha rátok gyújtanám? / hogy pusztulj ott és vesszenek veled, / kiket szerettél! Együtt vesszetek. / Előbb örökre megnézném szobád, / elüldögélnék benn egy délutánt, / agyamba venném, ágyad merre van, / a képeket a fal mintáival, / a lépcsőt, mely az ajtódig vezet, / hogy tudjam, mi lesz veled s ellened, / a tűzvész honnan támad és hova / szorít be majd a lázadó szoba? / Mert égni fogsz. Alant az udvaron / a tátott szájjal síró fájdalom / megnyílik érted, nyeldeklő torok. / Hiába tépsz föl ajtót, ablakot. / A túlsó járdán állok és falom: / gyapjat növeszt a füst a tűzfalon, / gyulladt csomóba gyűl és fölfakad, / vérző gubanc a szűk tető alatt! / Mi engem ölt, a forró gyötrelem, / most végig ömlik rajtad, mint a genny, / sötét leszel, behorpadt néma seb, / akár az éj, s az arcom odalent. / Így kellene. De nem lesz semmi sem. / A poklokban is meglazult hitem. / Vigasztalást a játék sem szerez, / az éjszakának legmélyebbje ez. / Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed. / Nem érdekelsz, nem is szerettelek./ Aludj nyugodtan, igyál és egyél, / s ha értenéd is átkaim, - ne félj. (Pilinszky János: Ne félj)

Megosztás

Hátamon a házam

Ma reggel - a busz ablakából - láttam egy hajléktalan férfit, aki egy kis beugróban a táskáit rendezte. A lépcsőn ülve valamit eszegetett, és unottan keresgélt egyik szatyor mélyén. Magamat láttam benne, semmiresejó kacatjaimmal, amiktől csak nem sikerül szabaddá válnom. A bizonytalanságomat, hogy nem tudom merre visz ez az EGÉSZ. Hogy enni kell, élni kell (amellett, hogy ezeket is magam választom egy szűk listáról). Jó lenne mindent elvaterázni, és nyakamba venni a világot. Menni a pereméig, aztán csak nézni a naplementéket. A hátamra venni mindent, ami fontos; csak annyit megtartani, amit elbírok a vállaimon.

Megosztás

Cancún - a homok kagylobol szuletik

Vegere ertunk a piramis-nezonek. Nagyon meleg es paras idoben izzadtuk vegig az utolso napokat. Jol esik a tengerparti szel, a huvos hullamok erintese. A feher homok nem egeti a talpat, mert kagylotormelek alkotja. A szemet viszont vedeni kell a latvanyatol. Ahogyan sejtheto volt, repul az ido. Kicsit caminos hangulata van a visszaszamlalasnak is. Vicces, hogy mar javaban szundikaltok, amikor itt meg koktelokat szurcsolunk. Az egesz szalloda nagyon nyugodt, kedvesek es figyelmesek mindenutt. Holnap nem kell idoben ebredni, micsoda kivaltsag ez! Aki husvetot unnepel, annak csondet es beket kivanok az idei atkelesehez a tengeren. Remelem Tamas erzi, hogy mar itt vagyok a szomszedban...

Hetfore otthon vagyunk, Europa! :)

Megosztás

Indianorszag, ahol bogarbol szovik a szemeket

Hogy milyen orszag Mexico? ... Vannak pramisok, sokan. Aztan avokado, meg tortilla, es persze a csokolade. Van sok szott, faragott, ontott, csiszolt es festett miegymas. Szinek, illatok, molyok, banatok, mint a bolygo egyeb tajain. De gondoltatok volna valaha, hogy itt az ejszakanal is melyfeketebbek a szemek? Ez itt a legeslegeslegcsodabb dolog, ugyhiddel. Fel kilo kakaobabbol is lehet csokit fozni? Remelem. Nem merek fotot feltolteni, mert akkor ugrana a ma estem. Camino a javabol, egyfolytaban itt kavarogtok velem, bennem, mellettem.

Most kis gegembol ennyi telik. Csokozon reggelig!

Megosztás

Vendégcsalogató

Megosztás

Kaktuszért mentem... két hét múlva jövök! :)

Az előzenekarom már megérkezett.

Megosztás

Mindenki gyalogosnak született

Néhány napja vettem észre egy új óriásplakát szövegét, ami gondolatokat ébresztett bennem. Egy országos közlekedési kampány népszerűsítésére szolgál ez a jeles mondat.

Tegnap egy beszélgetésen voltam, az idei Szent Jakab útra készülünk. Talán emiatt is felerősödött a plakát üzenete. A "kinek való ez a gyaloglás?" kérdésre adott zsigeri válasz, hogy bárkinek, aki érti. Mert a zarándok-lét valamennyiünk sajátja. Vannak a kultúránknak gyorsított sztrádái, sőt VIP várótermei is, egyik sem végleges, egy sem állandó ezek közül.

A mi közös kincsünk, hogy tartunk, utazunk valamerre. És amennyire született nudisták vagyunk, annyira született vándorok is. Ideig-óráig lehet csak ezt a tényt elkendőzni vagy palástolni - kinek, melyik kifejezés otthonosabb. Gyalogosnak lenni azt jelenti, hogy elfogadom az út porát, a kényelmetlen emelkedőket, a napsütést, vagy az eső kopogtatását. Merem magam kitenni a meglepetéseknek, a váratlan találkozásoknak, és szabadságom van a magam idejében és igénye szerint haladni, majd megpihenni. Mert van emberléptékű élet, emberarcú közösség, kapcsolat, emberszívű elfogadás. Aki úton van, az tudja azt is, hogy minden szállás átmeneti, esteleges és változó; akár a saját testünk is legyen az a hajlék. Aki a gyaloglást választja, az esélyt teremt magának arra, hogy ne suhanjanak el mellette a lehetőségek, legyen figyelme és értelme észrevenni az alkalmas pillanatot (egy virág szirmának nyitogatását, vagy a Nap reggeli felkelését, esti lenyugvását).

Aki tapasztalja a jelen simogatását, vagy ordítását: az él. Az tudja, hogy csak ebben a folyamatosan változó pillanatban lehet hatékony, válthatja be álmait és engedheti el a múlt árnyait örökre.

Mert egyetemleges az az örökségünk, hogy visszataláljunk a mába, ahol az öröm és a gyász is felerősödik, megkapja a maga határozott keretét, mint amikor csillogóra töröljük a beporosodott szemüvegünket, és bepárásodott szemeinket.

Megosztás