Csipkerózsika ajtaja

Hetek óta nem hagy nyugton egy kép - kéri, duruzsolja reggelente, hogy írjam meg. A kapcsolatot sokféleképpen le lehet írni, meg lehet csillantani. Nekem az ugrott be, hogy korábban, amikor hazajöttem, minden a reggel otthagyott állapotában fogadott. Nem mozdult a lakás, szinte tetszhalott álomba esett nyolc-tíz órákra. Néha eljátszottam a buszmegállótól hazafelé tartva azzal a gondolattal, hogy hátha vár valaki de csak nem... Most szinte kivételes alkalom, ha én nyitom magamnak a lakásajtót. Minden él, mozog, változik. Meglepetések bújnak meg a sarkokban és középen egyaránt. A külső események jelzik és megjelenítik azt, ami belül zajlik. Mozgás, élet. Jajdejóígy!

A négylábú asztal

Maradj mozgásban!

Mindama sajátos szabadságok közül, amelyek a „szabadság” szó hallatán eszünkbe juthatnak, a mozgás szabadsága a történetileg legősibb és egyben a legelemibb. Képesnek lenni elindulni, amerre akarunk: ez a szabadság eredeti megnyilvánulása, ahogyan a mozgás szabadságának korlátozása időtlen idők óta a szolgasorba vetés előfeltétele. A mozgásszabadság a cselekvés elengedhetetlen feltétele is, és a cselekvés az, amelyben az emberek elsődlegesen tapasztalják a szabadságot a világban. (Hannah Arendt)

Mindenkinek a magáét - a szüzesség elvesztése

Bandi bácsi tanította a Galata levél alapján, hogy kétféle teherviselés létezik: hordozzátok egymás terhét... (6,2); és mindenki a maga terhét hordozza (6,5). Látszólag tökéletes ellentmondás (ami a Biblia világában azért nem egyedülálló jelenség), csupán három versnyi távolságra egymástól. Most jelentéssel telik meg számomra ismét. Vannak átvállalható feladatok, amikor egy-két dolog megszerzésében, egy-két pillanat elviselésében kisegítjük egymást. És léteznek olyan régiói az életünknek, ahol nem foghatjuk egymás kezét, véget ér a hatósugarunk. A halál (vagy meghalás) például ilyen pillanat, és sok 'kishalál' elfér még előtte az idővonalunkon. A legtöbb, amit ilyenkor tehetünk, hogy megengedjük a másiknak, hogy magában járja végig ezt az utat, és még távolról sem próbálunk meg asszisztálni hozzá (a kerítésen át sem kukucskálva utána). Az északi úton végre együtt mentünk, a magunk csendjében. Egymásra figyelve, a magunk zsákjával megküzdve. Ami megosztható, az elfér néhány mosolyban, pár korty vízben is. A szeretet akciója, hogy helyet teremtünk magunkban valaki számára. Egy soha nem volt valóság létbe hívása. Ez mindenkinek a maga része, porciója. Ha létre jött, akkor ki-ki berendezheti odafigyeléssel, gondoskodással. A folytatás már közös ügy, támogatás, hordozás (nem csak tenyéren)... J. barátom azt kérdezi, melyik Camino volt az igazi. Lehet-e többször ugyanúgy beleereszkedni ebbe a kalandba? Látványosan előtolakszik a viszont kérdés: lehet-e újra megszeretni őt, aki adott, aki eleve a miénk? Lehet-e olyan őszintén és nyitottan átlépni Santiago határát, mint korábban már háromszor? Vannak megunhatatlan kenyerek, amikre reggelente frissen rácsodálkozunk. Megteremthetjük, hatalmunkban áll megteremni a kapcsolatnak azt az elevenségét, amiben új kapuk, új felismerések nyílnak - aminek a terében friss tüzek, szerelmek kapnak lángra. Egyházállatorvosi ló, hogy egy prostituált is tehet szüzességi fogadalmat, mert nem azon áll vagy bukik a dilemmára adott válasz, hogy a fizikai-biológiai szinten mi látszik. Az ártatlanság nap mint nap felkínálja magát, hogy ráismerjünk, hogy magunkhoz öleljük. Melyik az igazi? Minden pillanat, amit a csodálkozás kivételes állapotában töltünk el.

Megosztás

Nem számítanak

Egy mai beszélgetésben jött elő, hogy kire és mire érdemes tekintettel lenni. Ma hajlamos vagyok a sarkos fogalmazásra: csak önmagamra, a saját érzéseimre, céljaimra, a számomra fontos személyekre. Hogy ezek mennyien vannak, nagyon változó. Olyan rohamos tempóban fogy a hátralévő időm, hogy luxusnak tetszik bármilyen udvariaskodás, politikai taktikázás. Ma a végletes őszinteséget választottam az új csoportban. Hallatlan öröm és könnyebbség volt, hogy megoszthattam - feszengéstől mentesen - a melegségem; és elmondhattam a fenntartásaimat a kultúránkkal a felelősség tagadásával és az olcsó nyereségvággyal kapcsolatban. Azt sem bánnám, ha ezért megszűnne a munkahelyem, bár kibírnám nevetés nélkül. Ilyen kis forradalom történt ezen a napon Budapesten. Hajrá Én! Drága költőmtől jöjjön most egy ilyen érzelmi felszabadulás...

Én megtehetném és mégsem teszem, / csak tervezem, csak épphogy fölvetem, / játszom magammal, ennyi az egész, / siratni való inkább, mint merész. / Bár néha félek, hátha eltemet / a torkomig felömlő élvezet, / mi most csak fölkérődző förtelem, / mi lesz, ha egyszer mégis megteszem? / A házatok egy alvó éjszakán, / mi lenne, hogyha rátok gyújtanám? / hogy pusztulj ott és vesszenek veled, / kiket szerettél! Együtt vesszetek. / Előbb örökre megnézném szobád, / elüldögélnék benn egy délutánt, / agyamba venném, ágyad merre van, / a képeket a fal mintáival, / a lépcsőt, mely az ajtódig vezet, / hogy tudjam, mi lesz veled s ellened, / a tűzvész honnan támad és hova / szorít be majd a lázadó szoba? / Mert égni fogsz. Alant az udvaron / a tátott szájjal síró fájdalom / megnyílik érted, nyeldeklő torok. / Hiába tépsz föl ajtót, ablakot. / A túlsó járdán állok és falom: / gyapjat növeszt a füst a tűzfalon, / gyulladt csomóba gyűl és fölfakad, / vérző gubanc a szűk tető alatt! / Mi engem ölt, a forró gyötrelem, / most végig ömlik rajtad, mint a genny, / sötét leszel, behorpadt néma seb, / akár az éj, s az arcom odalent. / Így kellene. De nem lesz semmi sem. / A poklokban is meglazult hitem. / Vigasztalást a játék sem szerez, / az éjszakának legmélyebbje ez. / Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed. / Nem érdekelsz, nem is szerettelek./ Aludj nyugodtan, igyál és egyél, / s ha értenéd is átkaim, - ne félj. (Pilinszky János: Ne félj)

Megosztás

Hátamon a házam

Ma reggel - a busz ablakából - láttam egy hajléktalan férfit, aki egy kis beugróban a táskáit rendezte. A lépcsőn ülve valamit eszegetett, és unottan keresgélt egyik szatyor mélyén. Magamat láttam benne, semmiresejó kacatjaimmal, amiktől csak nem sikerül szabaddá válnom. A bizonytalanságomat, hogy nem tudom merre visz ez az EGÉSZ. Hogy enni kell, élni kell (amellett, hogy ezeket is magam választom egy szűk listáról). Jó lenne mindent elvaterázni, és nyakamba venni a világot. Menni a pereméig, aztán csak nézni a naplementéket. A hátamra venni mindent, ami fontos; csak annyit megtartani, amit elbírok a vállaimon.

Megosztás

Cancún - a homok kagylobol szuletik

Vegere ertunk a piramis-nezonek. Nagyon meleg es paras idoben izzadtuk vegig az utolso napokat. Jol esik a tengerparti szel, a huvos hullamok erintese. A feher homok nem egeti a talpat, mert kagylotormelek alkotja. A szemet viszont vedeni kell a latvanyatol. Ahogyan sejtheto volt, repul az ido. Kicsit caminos hangulata van a visszaszamlalasnak is. Vicces, hogy mar javaban szundikaltok, amikor itt meg koktelokat szurcsolunk. Az egesz szalloda nagyon nyugodt, kedvesek es figyelmesek mindenutt. Holnap nem kell idoben ebredni, micsoda kivaltsag ez! Aki husvetot unnepel, annak csondet es beket kivanok az idei atkelesehez a tengeren. Remelem Tamas erzi, hogy mar itt vagyok a szomszedban...

Hetfore otthon vagyunk, Europa! :)

Megosztás