Ma reggel - a busz ablakából - láttam egy hajléktalan férfit, aki egy kis beugróban a táskáit rendezte. A lépcsőn ülve valamit eszegetett, és unottan keresgélt egyik szatyor mélyén. Magamat láttam benne, semmiresejó kacatjaimmal, amiktől csak nem sikerül szabaddá válnom. A bizonytalanságomat, hogy nem tudom merre visz ez az EGÉSZ. Hogy enni kell, élni kell (amellett, hogy ezeket is magam választom egy szűk listáról). Jó lenne mindent elvaterázni, és nyakamba venni a világot. Menni a pereméig, aztán csak nézni a naplementéket. A hátamra venni mindent, ami fontos; csak annyit megtartani, amit elbírok a vállaimon.
Megosztás
2012. április 18., szerda
2012. április 6., péntek
Cancún - a homok kagylobol szuletik
Vegere ertunk a piramis-nezonek. Nagyon meleg es paras idoben izzadtuk vegig az utolso napokat. Jol esik a tengerparti szel, a huvos hullamok erintese. A feher homok nem egeti a talpat, mert kagylotormelek alkotja. A szemet viszont vedeni kell a latvanyatol. Ahogyan sejtheto volt, repul az ido. Kicsit caminos hangulata van a visszaszamlalasnak is. Vicces, hogy mar javaban szundikaltok, amikor itt meg koktelokat szurcsolunk. Az egesz szalloda nagyon nyugodt, kedvesek es figyelmesek mindenutt. Holnap nem kell idoben ebredni, micsoda kivaltsag ez! Aki husvetot unnepel, annak csondet es beket kivanok az idei atkelesehez a tengeren. Remelem Tamas erzi, hogy mar itt vagyok a szomszedban...
Hetfore otthon vagyunk, Europa! :)
Megosztás
Hetfore otthon vagyunk, Europa! :)
Megosztás
2012. április 2., hétfő
Indianorszag, ahol bogarbol szovik a szemeket
Hogy milyen orszag Mexico? ... Vannak pramisok, sokan. Aztan avokado, meg tortilla, es persze a csokolade. Van sok szott, faragott, ontott, csiszolt es festett miegymas. Szinek, illatok, molyok, banatok, mint a bolygo egyeb tajain. De gondoltatok volna valaha, hogy itt az ejszakanal is melyfeketebbek a szemek? Ez itt a legeslegeslegcsodabb dolog, ugyhiddel. Fel kilo kakaobabbol is lehet csokit fozni? Remelem. Nem merek fotot feltolteni, mert akkor ugrana a ma estem. Camino a javabol, egyfolytaban itt kavarogtok velem, bennem, mellettem.
Most kis gegembol ennyi telik. Csokozon reggelig!
Megosztás
Most kis gegembol ennyi telik. Csokozon reggelig!
Megosztás
2012. március 25., vasárnap
2012. március 24., szombat
2012. március 23., péntek
Mindenki gyalogosnak született
Néhány napja vettem észre egy új óriásplakát szövegét, ami gondolatokat ébresztett bennem. Egy országos közlekedési kampány népszerűsítésére szolgál ez a jeles mondat.
Tegnap egy beszélgetésen voltam, az idei Szent Jakab útra készülünk. Talán emiatt is felerősödött a plakát üzenete. A "kinek való ez a gyaloglás?" kérdésre adott zsigeri válasz, hogy bárkinek, aki érti. Mert a zarándok-lét valamennyiünk sajátja. Vannak a kultúránknak gyorsított sztrádái, sőt VIP várótermei is, egyik sem végleges, egy sem állandó ezek közül.
A mi közös kincsünk, hogy tartunk, utazunk valamerre. És amennyire született nudisták vagyunk, annyira született vándorok is. Ideig-óráig lehet csak ezt a tényt elkendőzni vagy palástolni - kinek, melyik kifejezés otthonosabb. Gyalogosnak lenni azt jelenti, hogy elfogadom az út porát, a kényelmetlen emelkedőket, a napsütést, vagy az eső kopogtatását. Merem magam kitenni a meglepetéseknek, a váratlan találkozásoknak, és szabadságom van a magam idejében és igénye szerint haladni, majd megpihenni. Mert van emberléptékű élet, emberarcú közösség, kapcsolat, emberszívű elfogadás. Aki úton van, az tudja azt is, hogy minden szállás átmeneti, esteleges és változó; akár a saját testünk is legyen az a hajlék. Aki a gyaloglást választja, az esélyt teremt magának arra, hogy ne suhanjanak el mellette a lehetőségek, legyen figyelme és értelme észrevenni az alkalmas pillanatot (egy virág szirmának nyitogatását, vagy a Nap reggeli felkelését, esti lenyugvását).
Aki tapasztalja a jelen simogatását, vagy ordítását: az él. Az tudja, hogy csak ebben a folyamatosan változó pillanatban lehet hatékony, válthatja be álmait és engedheti el a múlt árnyait örökre.
Mert egyetemleges az az örökségünk, hogy visszataláljunk a mába, ahol az öröm és a gyász is felerősödik, megkapja a maga határozott keretét, mint amikor csillogóra töröljük a beporosodott szemüvegünket, és bepárásodott szemeinket.
Megosztás
Tegnap egy beszélgetésen voltam, az idei Szent Jakab útra készülünk. Talán emiatt is felerősödött a plakát üzenete. A "kinek való ez a gyaloglás?" kérdésre adott zsigeri válasz, hogy bárkinek, aki érti. Mert a zarándok-lét valamennyiünk sajátja. Vannak a kultúránknak gyorsított sztrádái, sőt VIP várótermei is, egyik sem végleges, egy sem állandó ezek közül.
A mi közös kincsünk, hogy tartunk, utazunk valamerre. És amennyire született nudisták vagyunk, annyira született vándorok is. Ideig-óráig lehet csak ezt a tényt elkendőzni vagy palástolni - kinek, melyik kifejezés otthonosabb. Gyalogosnak lenni azt jelenti, hogy elfogadom az út porát, a kényelmetlen emelkedőket, a napsütést, vagy az eső kopogtatását. Merem magam kitenni a meglepetéseknek, a váratlan találkozásoknak, és szabadságom van a magam idejében és igénye szerint haladni, majd megpihenni. Mert van emberléptékű élet, emberarcú közösség, kapcsolat, emberszívű elfogadás. Aki úton van, az tudja azt is, hogy minden szállás átmeneti, esteleges és változó; akár a saját testünk is legyen az a hajlék. Aki a gyaloglást választja, az esélyt teremt magának arra, hogy ne suhanjanak el mellette a lehetőségek, legyen figyelme és értelme észrevenni az alkalmas pillanatot (egy virág szirmának nyitogatását, vagy a Nap reggeli felkelését, esti lenyugvását).
Aki tapasztalja a jelen simogatását, vagy ordítását: az él. Az tudja, hogy csak ebben a folyamatosan változó pillanatban lehet hatékony, válthatja be álmait és engedheti el a múlt árnyait örökre.
Mert egyetemleges az az örökségünk, hogy visszataláljunk a mába, ahol az öröm és a gyász is felerősödik, megkapja a maga határozott keretét, mint amikor csillogóra töröljük a beporosodott szemüvegünket, és bepárásodott szemeinket.
Megosztás
2012. január 27., péntek
Kadis
1945. január 27-én szabadították fel a szovjet csapatok a leghírhedtebb náci koncentrációs lágert, az auschwitzi haláltábort. Az Oszwieczim (német nevén Auschwitz) melletti `halálgyárat` Lengyelország német-orosz leigázását követően, 1940-ben állította fel az SS-parancsnokság. A kezdetben munkatáborként is működő auschwitzi tábort a tömeges megsemmisítés céljára alakították ki: az auschwitzi törzstáborban és a hozzá tartozó, 1942-ben kiépült Birkenauban, valamint Majdanekben építették fel az első gázkamrákat. A zárt kamrába beengedett Cyklon B gázzal végrehajtott népirtás első áldozatai 1942 márciusában szovjet hadifoglyok voltak. Az auschwitzi német adminisztráció fennmaradt iratai és más, újabb kutatások szerint a táborkomplexumba hurcoltak – nem a megöltek – száma összesen: 1 041 000 volt, közülük Lengyelországból 300 000, Görögországból 55 000, Németországból 69 000, Hollandiából 60 000, Franciaországból 69 000, Szlovákiából 27 000, Belgiumból 25 000, Magyarországról 436 000 embert deportáltak. 1942, a tömeges népirtás programszerű megkezdése után Auschwitz az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált. Az akkortól érkező tömegek már nem kaptak számot sem, 70-75 százalékukra az azonnali halál várt. Ez az oka annak, hogy az adatok becsültek és eltérőek. Az auschwitzi múzeum 1,1 millióra teszi az Auschwitzba irányított európai zsidók számát, de akár 1,5 millióan is lehettek. Többségük elpusztult. Négy év alatt napi átlagban 3500-4000 deportáltat gyilkoltak meg. Az emberek tervszerű megsemmisítése csak 1944 késő őszén ért véget. Amikor 1945 elején a szovjet csapatok elérték a tábort, alig több mint hétezer foglyot, többségében végsőkig legyengült nőket és gyerekeket találtak ott. 2005. november 1-jén az ENSZ-közgyűlés nemzetközi emléknappá nyilvánította január 27-ét. A határozat szerint az emléknapot ezentúl minden évben megtartják.
A kaddis (a héber-arámi szó jelentése: szent) imát sokan, tévesen gyászimádságnak tekintik, holott az egyértelműen Isten dicsőítéséről szól. A tévedés onnan ered, hogy a gyászolók is ezt szokták elmondani a zsinagógában. Valójában azonban a gyásszal sújtott hozzátartozók ezzel csupán azt szeretnék kifejezésre juttatni, hogy súlyos fájdalmuk ellenére sem veszítették el hitüket - írja Raj Tamás.
A kaddis (a héber-arámi szó jelentése: szent) imát sokan, tévesen gyászimádságnak tekintik, holott az egyértelműen Isten dicsőítéséről szól. A tévedés onnan ered, hogy a gyászolók is ezt szokták elmondani a zsinagógában. Valójában azonban a gyásszal sújtott hozzátartozók ezzel csupán azt szeretnék kifejezésre juttatni, hogy súlyos fájdalmuk ellenére sem veszítették el hitüket - írja Raj Tamás.
A kaddis ima magyar fordítása:Megosztás
Dicsérjük és magasztaljuk az Ö nagy nevét, ámen, az Általa teremtett világban, s teljesedjék be uralma a mi életünkben és napjainkban, s Izrael egész háza életében, mielőbb, s mondjátok együtt: úgy legyen.
Legyen az Ő neve áldott mindörökké.
Legyen áldott, tiszteletteljes, fenséges, dicsőséges és magasztos az Ő szent neve, aki áldásra méltó.
Áldott Ő!
Minden valaha elmondott áldásmondásnál, ódánál, himnusznál és vigasztaló éneknél emelkedettebben (a megtérés szombatján: és magasztosabban), s mondjátok együtt: úgy legyen.
Legyen nagy békesség és élet számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen.
Aki békét szerez a magasságban, Ő teremtsen békét számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)