A költészetnek, szeretettel...

József Attila: Eszmélet

1

Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

3

Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

4

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

5

A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

6

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

7

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

8

Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

9

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

10

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

11

Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

12

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

1933-1934 tele

Caminante no hay camino

Akivel van remény találkozni, az elindult felém. Még ha szándékában csak mozdulatlanul tervezgeti az első lépését, akkor is arccal már rám néz, idefordult.
Más a rátalálás (elcsodálkozás), mikor odaérkezünk valakinek az útkereszteződéséhez. Ilyenkor rendre háttal áll nekünk, csak a hangját és az érvelését halljunk, nem az érverését... (Én kérek elnézést!)

Keresem a mindennapos beszélgetőtársaimat. Közben öt-hat, tizenhárom, huszoniksz vagy harmincöt év távolságból toppannak elő személyek a Facebook, egy időben átadott névjegykártya révén. Révén = ami összeköt bennünket térben-időben.

Nincs vigasztalóbb egy régi-új barátnál. Hogy még beszéljük egymás nyelvét, vannak közös pontjaink, tudunk hasonló irányba fordulni, lelkesedni. A találkozás mindig ünnep; nem is értem, miért kreáltam külön cimkéket nekik. Annyira egybefonódnak, mint a halál+élet.

Plusz élet? Igen, ettől több. Ez a minőségi ugrás, ami a vegetáció, a szintentartás fölé röpít, vagy a felszín alá - kinek melyik képi világ fekszik jobban. Rövidebben is tudom: vannak utak a tengeren át!

Szekuláris ramadán?

A karácsony mindenkiből mást vált ki. Van, aki éjféli misére megy, de legalább megnézi a TV-ben az Urbi et Orbi-t. Valakinek az ünnep abból áll, hogy a családot látogatja körbe, végigeszi a napi menüt, és - olykor kényszeredetten - végighallgatja évente egyszer látott rokonait. Néha a rendrakás, bevásárlás és ... valami titkos forgatókönyv irányítja az eseményeket, végkimerülésig. És már az adventtel kezdődik a hajtás, egy hónapon át.

Egyre gyakoribb nálunk, hogy a magyar zsidóság nem hívő rétege is megünnepli a Hanukát, mint nemzeti hagyományt. Ajándékoznak, gyertyát gyújtanak, a vallás átsugárzik a zsinagógák falain túlra.

A neten rákerestem a ramadán hónap szokásaira, van-e valamilyen iszlámon kívüli jelensége. Eddig nem sikerült ilyet felfedeznem. Egyik oldalon inkább ötleteket találtam arra nézve, hogyan lehet a Korán szellemét beleoltani a hétköznapokba.

Már nem ünneplem karácsonyt, ennek hála: a neurózisa is elkerült. Azt látom magam körül, hogy sokan egy - többnyire keresztény - vallási hagyományt próbálnak meg anyagi dolgokkal imitálni. (Ha lenne gyerekem, akkor biztosan nem csak ezen az estén akarnék bensőséges kapcsolatba kerülni vele.) Értem a rituálék erejét, sőt olykor szeretek is élni velük. Ezért mondom: akinek nem tetszik ez a kiherélt ajándékozási verseny, teremtse meg a saját "törzsi" szertartásait! Ha idén nincs ez a lakásfeldúlás, akkor még a generál-takarításból sem éreztem volna meg Jézus születését.

Egyébként a kereszténység azt hirdeti ezen az ünnepén, hogy Isten végletesen szegénnyé lett, és önmagát ajándékozta az embereknek. Úgyhogy nehéz ezt összehozni a drága tárgyak világával. Adhatunk az időnkből is (nekem pl. az a legdrágább).

Élők napja - két kép margójára

Régi, keresztény múltamból visszaköszön egy mondat: Isten közelében minden egyszerűbbé válik - az emberek képessége, hogy elbonyolítják azt is, ami átlátszó lenne...

Amikor feszültségek vannak a kapcsolataimban, próbálom feltárni a magam szegényes eszközeivel az okokat. Mi lenne az egyszerűség útja? Egymás elé állni, és kimondani azt a nehéz szót, hogy "Sajnálom!"? Miért "könnyebb" sértődötten visszavonulni és főni a magunk levében? Hiszek-e még igazán a kiengesztelődés hatalmában? Legalább is annyira, hogy megkockáztassam, esélyt adjak neki.

Ha nincs újrakezdés, akkor csak gyászba borult sírok és életek tornyosodnak körülöttem. Legyek nyugodt ebben a temető-kultúrában? Halottak napja legyen ma, vagy élők napja? Már kerestem többször az újpesti temetőben Bandi bácsi sírját, a neten végre rábukkantam.


Az emléke most is úgy fényesíti a lelekem, mint égő gyertyák mindenszentek napján a temetőket. A ki kezdeje a megbocsátást dilemmára csak annyit mondott szelíd-lázító hangján, hogy akit az Isten indít rá. Mert nincs, nem létezik felelősségi jobbkéz szabály, figyelmetlenségi valószínűség. Csak élő kapcsolat, ami gyógyulni képes, és gyógyítani gyógyuló kezeivel. Élők napját akarok mától a közelemben. Ahol nem felelőst, hanem feloldást keresek. Valami vagy valaki erre indít.

Végtelenek a párhuzamosban

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy tojás.
Benn meleg volt, biztonság, béke.
Élettől duzzadt, így beleütközött a kemény mészfalába.
Belülről végtelennek tetszett,
akármelyik irányba indult el rajta.

Feszengett, mozgolódott,
míg fel nem törte korlátozó burkát.
Egy ideig csak topogott az összeszáradt törmelék között,
maga sem értette, hogyan lehetett ez az ő otthona.
Szemei most hunyorognak a fénytől,
apró teste fázik a szélben.

Mégis van valami nyugtalanító ebben a szikrázóan kék búrában, itt fölötte.
Ha egyszer kinő mindegyik szárnytolla,
nekifeszül újra a végtelennek.

Boldog születésnapot Csabi!

MINDEN NAP SZÜLESS!

Valaki végtelenítette?

If I would tell you
how much you mean to me
I think you wouldn´t understand it
so I wait, I wait
until this day comes
when you will understand me

But I can´t help myself
I can´t stop myself
I am going crazy
I can´t stop myself
cannot control myself
I am going crazy

And I love you
I want you
I wanna talk to you
I wanna be with you
And I love you
I want you
I wanna talk to you
I wanna be with you

I cannot change it
I´m sure not makin it
One big hell of a fuss
I cannot turn my back
I´ve got to face the fact
Life without you is hazy

And I love you
I want you
I wanna talk to you
I wanna be with you
And I love you
I want you
I wanna talk to you
I wanna be with you

Kiss me, thrill me
don´t say goodbye
Hold me, love me
don´t say goodbye
Oh, oh, oh... Don´t say goodbye

But I can´t help myself
I can´t stop myself
I am going crazy
I cannot turn my back
I´ve got to face the fact
Life without you is hazy

And I love you
I want you
I wanna talk to you
I wanna be with you
And I love you
I want you
I wanna talk to you
I wanna be with you

Oh, oh, oh-oh...
Oh, oh, oh...
Kiss me goodbye...

Ünnep síró vágya

Csak a vágóhíd melege,
muskátliszaga, puha máza,
csak a nap van. Üvegmögötti csöndben
lemosdanak a mészároslegények,
de ami történt, valahogy mégse tud végetérni.

Pilinszky János - Passió

Rendezgetek, takarítok. Mint aki vendéget vár.
Megfőztem az Isten húsát jelentő sonkát,
holott tudom, már nem lesz allelujás reggel.
Gyertya, bor, virágos ág -
valahogy mégse tud véget érni a síró vágy.

Basana habaa...

A zsidó peszách (פסח) hagyományos elköszönése az a mondat, hogy "Jövőre Jeruzsálemben! - Basana habaa bajerusalaim!" Mert eljön az utolsó idő (és a Messiás) amikor összegyűjtik a világban szétszórt Izraelt a szent városba...

Ma korán, már du. négykor elkezdtem az edzést, és a szokásos két óra vége felé éppen velem szemben ment le a Nap, a Szabadság hegy háta mögött tűnt el. Képzeletben a portugál úton jártam, amikor majd a baloldalunkon, az óceán vizébe bukik alá. Engem is érdekel, hogy miért vágyom vissza Santiagoba? Miért játszik a zsidó-keresztény szimbolika a mennyei Jeruzsálem falainak a képével? Mert a győzelem, a beérkezés és helyrekerülés (salom) jele, valamint kézzel fogható bizonyítéka is egyben.

Szeretnék győzni. Arra vágyom, hogy a befektetett energiáknak gyümölcse legyen. Hogy értelmes és érthető alakzatba rendeződjön körülöttem a világ, akár keletről, akár délről közelítek a célom felé. Idén, jövőre és minden évben.

Magaddal s magammal

[Tamás tanácsára akadálymentesítem az oldalt. Siket olvasók számára a zenék szövegét is mellékelem.]

A márciusi forradalom ürügyén ma ismét összecsapnak a szemben álló felek. Pedig csak egy magyar nép létezik. Vajon mihez kezdenek majd a fegyvercsörgés után?



Ady Endre: Imádság háború után

Uram, háborúból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

Nézd: tüzes daganat a szívem
S nincs ami nyugtot adjon.
Csókolj egy csókot a szívemre,
Hogy egy kicsit lohadjon.

Lecsukódtak bús, nagy szemeim
Számára a világnak,
Nincs már nekik látni valójuk,
Csak Téged, Téged látnak.

Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben
S most nézd, Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.

Nem harcolok és nem csókolok,
Elszáradt már az ajkam,
S száraz karó a két karom már,
Uram, nézz végig rajtam.

Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

Előtte - közben - utána

Sok boldogságot nektek!

Vágyakozni a sajátunkra

Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.

[Az első spanyol óra, egy elmaradt találkozás és egy pohár 6 puttonyos tokaji társaságában ezek a sorok vannak most velem:]

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi "meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

(Pilinszky János)

2010, 2011, 2012 ... (VÉGE)

Hangos ünnep volt, meg móka és kacagás, sok-sok tűzijáték, villogó fények... Többen kérdezik, hogy mi az értelme ennek az erőlködésnek. Ismétlésben néztem az Erdő bíborossal készült évköszöntő beszélgetést. Az esztergom-budapesti főpásztor kifejtette, hogy az istenhit nélkül értelmetlen a társadalmi, politikai és magánszféránk is.

Úgy gondolom, hogy az ünneplés, a találkozás, a magunkkal való számvetés fontos mozzanatai az életünknek és örömünkre szolgálnak. Ha egy közösség valamit együtt tapasztal meg, annak is van felemelő, megtartó hatása. A kérdés az, hogy mi a tartalma az ünnepünknek. Szilveszter este egyedül voltam és nem is hiányzott különösen, hogy csapatban legyek éppen, különben megtettem volna a szükséges lépéseket. Újévi fogadalmaim sincsenek, már jóval éjfél előtt lejöttem a kenyérről és az édességekről, a következő utazásomig. Az este arra volt jó nekem, hogy szokásos névsorolvasást rendeztem élő és még itt haldokló barátaim, rokonaim, ismerőseim között.

Ha a hit arra való, hogy értelmet varázsoljunk az egyébként abszurd valóságba, hogy elfogadhatóbbá tegyük a sivár napokat, akkor ezt a manipulációt nem tudom sem követni, sem csodálni. Főleg nem ünnepelni. Csak egy ingyenes rácsodálkozás méltó az emberségünkhöz, ha valami átcsillan a valóság szövetén keresztül.

Az ünnepet ki-ki maga teremti vagy temeti, kedve szerint. Előbb-utóbb úgyis az válik majd többek közös hagyományává, amelyik tartalommal bír és megfelel a természetünknek. Hamvas szerint csak százezer évre érdemes berendezkedni...

Hangulatjelentés

Csend van. A munkahelyem olyan, mintha felére lassították volna a filmet. Pedig semmi tudatmódosítót nem szedünk. Az ügyfelek is takarékos üzemmódba kapcsoltak. Egy-egy unott: "Te hol szilveszterezel?"-t leszámítva kifejezetten gondolatébresztő a közeg. Nincs több lap a Szabó család naptárában. "Most volt január..." - mondogatják a bölcsek.

Jövő évre sok a tervem. Persze ugyanúgy átcsusszanok 2010-be, mint hétfőről keddre, nincs benne semmi rendkívüli. Ha megtudom a pszichodráma őszi beosztását, akkor hozzákezdek körző-vonalzóval megszerkeszteni a Portugál Caminómat. Szinte tetszik, hogy a Lisszabontól Portóig tartó út nincs meg nagyon részletesen, így akár el is tévedhetek. Csak találjon meg valaki... :)

Szemben a budai hegyek lassan szürkébe burkolóznak. A körút zaja csiklandozza a fülemet. Előszilveszter ma este. Vajon kik lesznek ott? És mitől lesz más, mint egy utószilveszter, vagy pótszilveszter? Alkalom az ivásra? A találkozásra? Úgy is jó.

Van még valami, amit szeretnék megtapasztalni, ami nélkül szomorú lenne egy ma esti halál? Azt hiszem, hogy nincs. Jó nap ez a mai.

Asszociációk szülinapra

újra hosszú hétvége
Saul rabbinak hála

megszületett az angyalok királya...

mennyből az angyal...

ma is jól elvagyok magammal

csendes a város
a konditerem sincs tömve

pásztorok, pásztorok örvendezve...

krizmás tenyér
halászlé, fehér kenyér

csendes éj...

ha szopat az élet
fogazz vagy mélytorok

csordapásztorok...

Karácsonymentes övezet

Leginkább egy ilyen feliratú pólót hordok magamon, mióta megjelentek a csingilingik körülöttem. Eddig is próbáltam ellenállni a szenteste kiárusításának, most valami új születik. Itt idézek a Balázs összesből:

Add, Istenem,
rá ne bukkanjanak
egy korhadó papírusztöredékre,
melyen megírták ódon betűkkel
karácsony igaz történetét:

hogy mentek, mentek a csillag után,
kísérte őket angyalok glóriája,
míg elértek a rozzant istállóhoz,
hol nem járt ember évtizedek óta,
csupán középen állt egy ócska jászol,
s nem volt benne, csak rothadó szalma...

(Birtalan Balázs: Stille Nacht)

Réteghumornak beillő kérdés: gépelési hibának milyen lenne az angyalok gorillája?

Az már háziasított aggodalmam, hogy mi lesz akkor, ha elmúlik karácsony... Először szembesülök azzal, mi lesz, amikor elmarad, amikor nem hiányzik. Tegnap este elindultam a könyvespolcaimon, átnézni az évek óta várakozó köteteket. Nem csupán az érdekelt, hogy valószínűleg melyeket nem lesz már időm elolvasni, hanem, hogy mennyit nem is szeretnék egyáltalán kézbe venni. Összeállt egy nagy ládányi szalma. Egyik kezem Omár, a másik Goebbels lehetne. A megsemmisítés helyett csak távolodni szeretnék ezektől az írásoktól. A fizikai távolság a jelképe annak, hogy belül már szakítottunk.

Megnyugtatásul írom, hogy van ünnep, amikor leülök gondolkodni, verset olvasni. Ma reggel Babits volt a társam:

Mert minden szó új korlátot teremt,
a gondolat testének szabva formát
s e korlátok közt kigyózik a rend
lépcseje, melyen addig másszuk ormát
új és új látásnak, mígnem messze lent
köddé mosódik minden régi korlát,
s képekből összeáll a képtelen
korlátokból korlátlan végtelen.