Kadis

1945. január 27-én szabadították fel a szovjet csapatok a leghírhedtebb náci koncentrációs lágert, az auschwitzi haláltábort. Az Oszwieczim (német nevén Auschwitz) melletti `halálgyárat` Lengyelország német-orosz leigázását követően, 1940-ben állította fel az SS-parancsnokság. A kezdetben munkatáborként is működő auschwitzi tábort a tömeges megsemmisítés céljára alakították ki: az auschwitzi törzstáborban és a hozzá tartozó, 1942-ben kiépült Birkenauban, valamint Majdanekben építették fel az első gázkamrákat. A zárt kamrába beengedett Cyklon B gázzal végrehajtott népirtás első áldozatai 1942 márciusában szovjet hadifoglyok voltak. Az auschwitzi német adminisztráció fennmaradt iratai és más, újabb kutatások szerint a táborkomplexumba hurcoltak – nem a megöltek – száma összesen: 1 041 000 volt, közülük Lengyelországból 300 000, Görögországból 55 000, Németországból 69 000, Hollandiából 60 000, Franciaországból 69 000, Szlovákiából 27 000, Belgiumból 25 000, Magyarországról 436 000 embert deportáltak. 1942, a tömeges népirtás programszerű megkezdése után Auschwitz az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált. Az akkortól érkező tömegek már nem kaptak számot sem, 70-75 százalékukra az azonnali halál várt. Ez az oka annak, hogy az adatok becsültek és eltérőek. Az auschwitzi múzeum 1,1 millióra teszi az Auschwitzba irányított európai zsidók számát, de akár 1,5 millióan is lehettek. Többségük elpusztult. Négy év alatt napi átlagban 3500-4000 deportáltat gyilkoltak meg. Az emberek tervszerű megsemmisítése csak 1944 késő őszén ért véget. Amikor 1945 elején a szovjet csapatok elérték a tábort, alig több mint hétezer foglyot, többségében végsőkig legyengült nőket és gyerekeket találtak ott. 2005. november 1-jén az ENSZ-közgyűlés nemzetközi emléknappá nyilvánította január 27-ét. A határozat szerint az emléknapot ezentúl minden évben megtartják.



A kaddis (a héber-arámi szó jelentése: szent) imát sokan, tévesen gyászimádságnak tekintik, holott az egyértelműen Isten dicsőítéséről szól. A tévedés onnan ered, hogy a gyászolók is ezt szokták elmondani a zsinagógában. Valójában azonban a gyásszal sújtott hozzátartozók ezzel csupán azt szeretnék kifejezésre juttatni, hogy súlyos fájdalmuk ellenére sem veszítették el hitüket - írja Raj Tamás.

A kaddis ima magyar fordítása:

Dicsérjük és magasztaljuk az Ö nagy nevét, ámen, az Általa teremtett világban, s teljesedjék be uralma a mi életünkben és napjainkban, s Izrael egész háza életében, mielőbb, s mondjátok együtt: úgy legyen.
Legyen az Ő neve áldott mindörökké.
Legyen áldott, tiszteletteljes, fenséges, dicsőséges és magasztos az Ő szent neve, aki áldásra méltó.
Áldott Ő!
Minden valaha elmondott áldásmondásnál, ódánál, himnusznál és vigasztaló éneknél emelkedettebben (a megtérés szombatján: és magasztosabban), s mondjátok együtt: úgy legyen.
Legyen nagy békesség és élet számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen.
Aki békét szerez a magasságban, Ő teremtsen békét számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen.

Megosztás

Salam laki ya Maryam

Egészen megszoktam belülről, hogy dalban mondom el a hangulatomat - aztán visszafejtem játékból, hogy miért éppen ez a hangsor tartja magánál a figyelmem (napokig is akár). Ülök a metrón és ez duruzsol a fülemben vég nélkül.

Még a '90-es évek elején olaszt tanultam Frascatiban, ahol libanoni kapucínus testvérem (név szerint: André) arabul megtanította nekünk a fátimai himnuszt. Portugáliában naponta többször hallottam, akármilyen kis falusi templom mellett vitt az út. Ricsivel beszélgetve, tegnap délután frissültek ezek a memóriaszeletek is a fejemben.

Olyan valóságos az, hogy a Róma fölötti teraszon napozva ellátunk a tengerig, mint ahogy egy évvel ezelőtt (és azóta) nézem az esti szürkületbe vesző zarándokcsoportokat Fátima főterén, vagy tegnap este óta ott kevergetem a kávémat a Toldi Mozi belső terében. Egy énekfoszlány üzemelteti mindezt: előhívja az emlékek raktárából, és összeszerkeszti a maga kedve szerint. A múlt nem zárult le, velünk él és alakul folyton. Nincsen lepecsételt, időbélyegzővel konzervált verziója. A szépség kaphat új árnyalatot, a meghittség a világ látványosságává válhat.

Szabadok vagyunk az egyszer átélt újraélésére. Mindig érettebben, mind nagyobb koordinátarendszerben szemlélve. Teremtő folyamat ez, nem pusztán a jelen törékeny ajándéka. A már "lezárult" szakaszaink olyan engedelmesen hajolnak meg értő kezünk alatt, mint tűz köztelében a viasz. Annyi benne a spontán elem és a kiszámíthatóság, mint jövőt kutató álom-indáink óvatos tapogatózásában. A történetünk nem csak velünk, hanem bennünk, pontosabban általunk él. Mi töltjük meg tartalommal és értelmezéssel, reggelente mi adjuk meg hozzá a kulcsot.

Ettől függetlenül jogunkban áll nem szeretni, tekinthetjük kialudt vulkánnak is ezt a fortyogó lávatengert. A döntésünktől függetlenül élni fog, időnként eltakarva véglegesnek remélt rétjeinket, és szembesít a bebetonozottnak hitt múltunkkal. A tűzhányók vidéke termékeny föld, alakulni, alkalmazkodni képes a gyors változásokhoz.

A halálnak egyetlen mentsége maradt, hogy a létező legnagyobb keretet kínálja egész lényünk újragondolására. Benne frissen ott lesz (badarság: itt van) minden tervünk és álmunk, már a múlt lencséjén keresztüldolgozva. És látni fogunk... Talán azt a temérdek, utolsó órámra irányított üdvözlégyet is megértem végül.

Megosztás

Üvegmögötti csöndben

Vagyunk, az időn túl. Pedig hajnalodik, aztán itt is már a busz, az 1-es villamoson zötykölődök, és a temető főkapuja... Kicsit hűvös még a reggel, a ravatalozó lassan telik meg élettel. Még 45 perc, félrehúzódok egy családi kripta kispadjára, nézelődni csöndben.

Találkozunk, akár az őseink; mondjuk, ők csatákra is el-eljártak. Minket inkább a gyász ránt össze, mint egy kozmikus anyaméh pulzálása. [Szentlecke: az asszony is vajúdik, de aztán örül, hogy új ember született a világra... - továbbszületünk vagy újra?] Mi a folytatás?

Kicsi az urna, rövid a liturgia. Tavalyi bűnök, tavalyi penitencia. A virágokat és szalagokat már csöndben igazgatják az egyenruhás munkások a helyére billentett betonfedélen. Amikor még ott ült az ágya szélén, amikor még kévéra hívott meg a büfében, akkor bizonyosan itt volt. Emlékek után matatok csüggedten. Két betegtárs is itt van a kórházból - lehetséges barátokat szerezni az utolsó két hónapban is. Az autóban csönd, még a kijárat előtt kell valami zene. A rádióban Ruzsa Magdi: Most élsz! ... Meleg van, a szélvédőn át tűz a Nap, zakóban szinte izzadok. Nyissunk ablakot!

Csepel, lakótelep. Az emeletre gyalog - a nappaliban körben ülnek a törzstagok. Az ebéd és a beszélgetés nyugodt mederben csorog. A mise már beúszik a délutánba; egymásnak prédikálunk, mint apostolok. Mindenkinek van egy-egy emléke Erika gyerekkorától a haldoklása pillanatáig. Képeket adogatunk körbe, többségük fekete-fehér. Mindegyik lejárt szavatosságú, üres kövületek. Sok szereplőt azonosítani sem tudunk. Elmentek. Ezt a pár foltot hagyták ránk. Végül kincsre bukkanok a hatalmas kupac alján. Apai nagymamám (a hétből az egyik tényleges) unokáival az udvaron. Nem reméltem, hogy egyszer megláthatom közeli képen is az arcát. Pedig ő is formált, tőle is jövök...


Őáltala, ővele és őbenne... ketten-hárman ha tudják a választ - rövidítünk. A Miatyánk már olajozottabban megy - a hálaadás megtörtént, a mise is véget érhet. Rokonokat fedezek fel magamnak, nem a vér szava; valami nagy megnyugvás abban, ami eleve VAN. Egymásba kapaszkodó zárókör az áldás, mint egy kirándulócsoport. Csak más időben indultunk, de ugyanoda futunk be, kisebb-nagyobb csúszással.

...most azért, aki elsőként fogja követni az elhunytat... Volt már, hogy a pap következett; ott térdeltem két nap múlva a holtteste fölött. Történhetne velem valami ma is. Vagy odaérek Rolandhoz délután, vagy nem. Ettől lesz öröm, megismételhetetlen ajándék mindkettőnknek, ha mégis látjuk egymást, és átadhatom a könyvét. Pillanatról-pillanatra haladok, lassított felvétel...

Furcsa ez a lakás. Mit is keresek benne? Évek óta ezzel a mozdulattal zárom a bejárati ajtót, pedig elköltözöm innen. Volt, sok évvel ezelőtt, mikor más kulccsal, más zárakat nyitottam. Más falak között ébredtem. Mitől és meddig az a munkám, amiből megélni remélek? Mitől és meddig azok a barátaim, akiktől túlélést remélek? Mert bennük halok meg, és csak bennük van az örökkévalóságom.

Csak a vágóhíd melege,
muskátliszaga, puha máza,
csak a nap van. Üvegmögötti csöndben
lemosdanak a mészároslegények,
de ami történt, valahogy mégse tud végetérni.
(Passió)

Hegy a heggyel

Tegnap reggel, buszra várva ismerősnek tűnt egy idős hölgy arca. Elegáns kalap, kissé görnyedt hát, határozott szemek. Közelebb lépek hozzá. Szinte kétségen felül a gyerekkorom egyik szereplője, a szembe szomszéd Ilonka néni. Sok időt ücsörögtem náluk, beszélgetve-tanulva a valóságot. Nem ismer meg elsőre, téli csomagolásban. A nevem és a hangom alapján kiül arcára az ismerős mosoly. Egy kis falat abból a szigetből, amit mos, naponta apránként visszafogalal a tenger.

Pár percünk van a csontig nyújtózkodó hidegben. Ki él, ki halt meg... (Például A.B., két évvel volt idősebb nálam.) Szokásos körök. A lányával és a felnőtt unokájával együtt a közelben laknak. Rendszeresen jár haza a falunkba, bár még a halottai se kötik oda. Csak 30 évvel idősebb nálam: az utóbbi 10 év háromszor egymás mellé téve; pár camino, elsuhanó karácsonyok. Tényleg túl lennék a felén?

Úgy idéz egy mondatot, mintha úton-útfélen koptatott közmondás lenne. Eddig még nem jött velem szembe: hegy a heggyel nem ütközik, de ember az emberrel találkozik. Vajon emberek vagyunk-e; vajon tudjuk-e, mitől válunk emberré? Könnyebb elképzelnem a Gellért és a János hegy találkozását, mint valós párbeszédet A-val, vagy B-vel.

A vallások jól bánnak a hegyekkel, Mohamedhez is odaviszik. Az adventi ének szerint leomlanak, hogy utat készítsenek. Nincs várakozás, hideg van.

Végtagok és önkényuralom

Balázstól idézek:

Tiltsák be a nekrofil felvonulást a Bazilika környékén!

Mélyen sérti a természetes emberi jó ízlést, hogy augusztus 20-án sokan megbotránkoztató öltözetben (férfiak – úgynevezett "papok" – hivalkodó, női ruhákban) masíroznak végig Budapest utcáin, egy gusztustalan, amputált végtaggal.

A négy fal között azt csinálhatnak, amit akarnak, de ne vigyék ki a perverziójukat az utcára, ahol gyerekek is láthatják őket!

Nekem tetszik! Mármint a betiltás szorgalmazása. Mint ahogyan azt a korábbi ötletét sem találtam ördögtől valónak, hogy nyilvánítsák önkényuralmi jelképnek a feszületet - aminek a "zászlaja" alatt annyi kegyetlenség, árulás és erőszak kapott már helyett, és ennek sincs még vége.

Kreol mise

Kyrie



Gloria



Credo



Sanctus



Agnus Dei

Confiteor

A bűnbánati liturgia közgyónása ezzel a szöveggel kezdődik:

Confiteor Deo omnipotenti et vobis, fratres,
quia peccavi nimis cogitatione, verbo, opere, et omissióne:
mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa...

Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim,
hogy sokszor és sokat vétkeztem: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással:
én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem...

A szekuláris zsiráf a bocsánatkérést egy mélyebb kapcsolódással váltja fel, ahol nincs agresszor és sértett (Isteni fölség), hanem egyenrangú partnerek szerető és szabad párbeszéde folyik.

A bűnös-áldozat kategóriáit elengedve, mihez kezdjen ezzel az információval az istenhívő (keresztény) zsiráf? A vétkezés és a megbánás olyan mélyen gyökereznek liturgikus, lelkiségi és teológiai talajában, hogy ezek nélkül érthetetlenné és értelmezhetetlenné válik a megváltás műve, mely a vallási érzület és gondolkodás középpontja. Egy Krisztus-esemény nélküli, kiherélt hit lehet-e egyáltalán lelkesítő, tömegeket megmozgató erő?

A feltett kérdés bennfoglaltan azt sugallja, hogy a Názáreti Jézus által véghezvitt életműnek egyedüli értelme a megváltó kereszthalál. E nélkül hasznavehetetlen, kellemes "humanista" pacsmagolás folytatható csupán. Maga a megtestesülés - hirdeti már a ferences John Duns Scotus - nem csupán a teremtett világ restaurációja, hanem akkor is megtörtént volna, ha nincs a bűnbeesés. Az Isten barátsága, mint legnagyobb érték, nem jelenhet meg csupán véletlenül, mintegy a mi rosszaságunkra adott válasz. Különben igaza volna a húsvéti vigília öröménekének abban, hogy felix culpa (boldog vétek) történt; azaz megérte bűnözni, hiszen ezzel jobbá tettük az Istent magát!

Az Isten akkor is eljött volna, ha nincs bűnügy. Amennyiben igaz az, hogy őt nem lehet megsérteni, mert fölötte áll a mi szándékainknak, gondolatainknak és időbe zárt létünknek; amennyiben igaz az, nincs a részéről casus belli, szintén érthetetlen és értelmezhetetlen megváltásért folyamodni hozzá. Akkor nem a nyomok eltüntetésére érkezett, hanem találkozásra. Akkor a jelenlét (ő énbennem és én őbenne) kincse felülhalad minden elképzelhető jót ezen a bolygón és ezen túl. Akkor nem térden-hason csúszó, önmarcangoló és szorongó szenteket, vaksi jámborokat keres itt, hanem a magukat javítani kész, önálló egyéneket.

Az evangélium (eu angelion) örömügyet jelent. Ezt bűnüggyé tenni a tévedés maga.

Húsvéti árnyék

"Minek ez a sok lőn meg vala, a könyveddel is ez a baj." - uristen@menny.hu

Exultet így is úgy is

Harmónia celesztisz

http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek120.htm

Borocskánk, ki vagy a korsóban

Pár perce félálmosan néztem, vagy csak hallgattam a Pax TV egyik összefoglalóját, a Márton napi ünnepekről. Azon gondolkoztam, hogy a szőlő és a búza, mint kultúrnövényeink adják az eucharisztia alapját. A földművelő emberiség munkájának gyümölcsei.
Egy "liturgikus" imánál (mek.oszk.hu/01600/01679/01679.doc 78. oldaltól), ami a mustkeresztelést dokumentálta, hamar felébredtem:

Borocskánk, ki vagy a korsóban,
Tartsd meg a Te tekintélyedet,
Jöjjön el hozzánk a Te illatod,
Legyen a Te ízed mind a hordóban, úgy a pohárban.
Add meg nekünk ma a jó ízt,
De ne engedj el bennünket a poharaktól,
Mint ahogy mi sem hagyunk Téged az üvegben.
Ne engedj el a hordó mellett,
Hanem ments meg minket a szomjúságtól,
Most és mindörökké.

Mód László és Simon András összefoglalója hosszan idézi a különböző katolikus imák profanizálását. A Mindenszentek-litániáját pl. a borfajtákhoz való könyörgés helyettesíti, azon belül a Szentháromságot a Kocsmáros, a Kocsmárosné és a Borkirálynő. De van itt Rizling-Ave Maria is.

Ami engem foglalkoztat, az nem a jókedvű gazdák szempontja, akik játszadoznak vallásuk és munkájuk elemeivel. Az rendben van önmagában. Azt szeretném megfejteni, hogy az Utolsó vacsora főszereplője milyen gondolatokkal vette a kezébe a poharat. Aggasztotta-e a repülőnk gyorsulása? Művész az, aki nem érti a világot, de érti létet. Jézus értette a világot és a létet is? Annyira szeretném, hogy így legyen.

Isten igéjét olvassa Mózes...

A ma esti Mozaik alkalom rivalda volt. Kajszi így vezette be a szentírási részt: Isten igéjét olvassa Mózes, Ézsaiás könyvéből.

És tényleg Mózes olvasott.

Minden nyelven egy a dal

Az első

Viszonylag rövid nyilvános papi szolgálatom alatt is eskettem néhány párt. Az előtte kötelező módon letudott jegyesoktatások alkalmával elég jól tapintható volt a személyes érettség és a hitbeli elkötelezettség, vagy annak a súlyos hiánya. Nagy vonzereje van az orgonának, egy-két giccsesen előadott Ave Maria-nak, a templomi kereteknek.

Ilyen még nem volt az életemben, hogy a templomot és a vendéglőt is együtt építsük a párral. Hogy szertartáskönyv és személyre szóló pohár készül minden résztvevőnek. Hogy évek óta ismerem a vőlegényt és a menyasszonyt. Mindet egybevéve nem az évszázad esküvője történt, hanem sokkal nagyobb: az életem első házasságkötése. Nem lesz több, maximum a sajátom, de az már más kategória, mert ott nem én táltoskodom majd.

A felkészülés perceiben:

A jegyespár:

Bevezető rész:

Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket: Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket: Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk: Uram, irgalmazz!
Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, és bűneinket megbocsátva vezessen át minket az örök életbe.

Olvasmány az Énenek énekéből:

...Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni. Ha valaki háza egész vagyonát felkínálná is a szerelemért, azt is kevesellnék!

Házasságkötési kérdések:

... Megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és szabad elhatározásból kötsz-e házasságot?
Ígéred-e, hogy tiszteled és szereted, míg a halál el nem választ benneteket egymástól?
Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságtokat? ...

Viseld ezt a gyűrűt szeretetem és hűségem jeléül:

Könyörgések:

... Krisztusunk, a te békéd lakjon a szívükben, és töltse el mindazokat, akik házukba lépnek, gyermekeik pedig gyarapodjanak bölcsességben és kedvességben előtted és az emberek előtt! ...

Felajánlás:

... Áldott vagy, Urunk, mindenség Istene, mert a te bőkezűségből kaptuk a bort. Felajánljuk neked, mint a szőlőtő termését és az emberi munka gyümölcsét, Ebből lesz számunkra a lélek itala ...

Áldás Fuchival:

Istenünk, te hatalmad erejével a semmiből megteremtetted a világot, majd miután a mindenség alapjait leraktad, és képmásodra megalkottad az embert, a férfinak segítőtársul adtad az asszonyt, hogy ne ketten legyenek többé, hanem egy emberként éljenek. Jóságodban szövetséget kötöttél a zsidó néppel, melyet a hitvesi szeretet szemléltet számunkra. Krisztusban és életet adó Lelkedben ezt a szerelmet kiárasztottad mindnyájunkra.

Terjeszd áldó jobbodat föléjük, akik oltalmadat kérik a házasélet küszöbén. Az evangéliumból erőt merítve mindenki előtt tanúságot tegyenek Krisztusról, bizonyuljanak jó szülőknek, és lássák meg mindketten fiaiknak fiait. Házasságuk egész folyamán a te szereteted ajándékait osszák meg egymással, dicséretedet zengjék örömükben, és téged keressenek a bánatuk idején. Segítségedet élvezzék munkájuk közben, és érezzék, hogy mellettük állsz, amikor gondokkal küzdenek. Az élettel betelve, szép öregkort érjenek meg, és a jelenlévőkkel együtt a mennyei lakomának is boldog részesei legyenek egykor. Krisztus, a mi Urunk által.

És a vacsora:

Lex orandi lex credendi

A karizmatikus közösség - mondja Max Weber - előbb-utóbb szerződést köt a hatalommal, hogy biztosítsa fennmaradását. Egyre erősödő azonban a kísértés, hogy az anyagi, közigazgatási, hatalmi tényezők domináljanak; a hatalom támogatásának pedig túl nagy ára van: a függőség. Már Konstantin fia, Konstanciusz idejében (aki Athanáz püspököt és magát a pápát is száműzte) sokan visszakívánták az üldözések korának szabadságát; mert Krisztus egyháza mindinkább átvette a hatalom szemléletét és eszközeit, az intézményes megmerevedés útjára lépett.
Az ősegyház szervezetei még messzemenően kollegális, testvéri közösségek voltak:

Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: "Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok." (Mt 20,25-26)
"Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus. Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik." (Mt 23,8-12)

A püspököket egészen a 6-7. századig a nép választotta. Püspökválasztásról beszél a Didaché vagy a Hippolyt-féle Traditio Apostolica (230 körül), amely így ír: "Azt ordinálják püspökké, akit az egész nép megválasztott". Ezt az eljárásmódot Szent Ciprián isteni jogúnak tartja. Az 5. században Celesztin pápa így utasít: "Nem lehet a népre rákényszeríteni olyan püspököt, aki nem tetsző számára". I. Leó még határozottabb hangot üt meg: "Akinek mindenki elöljárójává kell lennie, annak megválasztásához mindenkinek hozzászólási joga van… Senkit se szenteljenek püspökké a keresztények akarata ellenére és azok kifejezett megkérdezése nélkül". A választás gondolatával később is találkozhatunk: X. János pápa például (921-ben) szemére veti a kölni Hermannak, hogy valakit szabálytalanul püspökké szentelt, "anélkül, hogy a klerikusok választottak, és a nép beleegyezett volna". Nicolaus Cusanus egy munkájában (1432) helyteleníti a pápa eljárását, aki más püspököt nevezett ki, mint akit megválasztottak. Hivatkozik az egyház hagyományára és az emberi természetre. Hangsúlyozza, hogy - a teológiai érveken túl - a közösségi felelősség és összetartás-tudat csak akkor jöhet létre, ha a közösség maga is részt vesz vezetőjének választásában. Így majd sajátjának fogja tekinteni a törvényhozást, és elfogadja törvényeit. Az ellenkező gyakorlattal szemben a katolikus egyházjog egészen 1917-ig megtartotta a nép jogát arra, hogy a nem tetsző ordináriust elmozdíthassa hivatalából.

Bár az első keresztény századok egyházatyái élesen elítélik az erőszak alkalmazását vallási kérdésekben - így Tertullianus, Origenész, Szent Ambrus vagy Aranyszájú Szent János -, már az 5. századtól kezdve kialakul, a középkorral pedig elfogadottá válik az az érvelés, hogy az "eretnekeket akaratuk ellenére is kényszeríteni kell - saját érdekükben - az üdvösségre". A monarchikus, autokratív rendszer egyik legsúlyosabb átka a hiányzó belső kommunikáció. A vezetőség így gyakran csak akkor szerez tudomást az igényekről, amikor a robbanás már a küszöbön áll. E szemlélet sajátja az is, hogy a megoldás keresése helyett szigorító intézkedésekkel, fokozott centralizálással próbálja helyreállítani a kibillent egyensúlyt.

Az egyház a történelem folyamán magára öltötte kora társadalma, a feudális monarchia vonásait. Ez különösen abban a korban okozott súlyos feszültségeket, amikor a középkori világ már felbomlóban volt. A vallásos intézmények megmerevedési veszélye azért rendkívülien nagy, mert a vallás - természetéből következően - szakralizálja az egy bizonyos korban létrejött intézményeit. A "szent" világ pedig kapcsolatban van a Változtathatatlannal, úgy tűnik tehát, hogy a valójában esetleges formák örök érvényűek, s aki sérteni meri azokat, az az isteni akaratot támadja. Érthető tehát a megváltoztatásukkor kitörő felháborodás.

A katolikus teológia a Szentírás, a Hagyomány és a Tanítóhivatal döntéseinek figyelembe vételével fejti ki az Egyház hitét. A keresztény hagyomány írásai közül leginkább az egyházatyák és a kiváló egyháztanítók írásait szokta figyelembe venni. Újabban nemcsak a liturgikus teológiában és a szentségtanban, hanem más összefüggésben is egyre többet hivatkozik a teológia az egyház ősrégi imádságaira. A teológia művelése konkrétan is igazolja, hogy a "lex orandi lex credendi" közmondásszerű teológiai alapelv általánosan ismert és elfogadott lett. Az alapelv elfogadásához az is nagymértékben hozzájárult, hogy a legújabb kor pápai megnyilatkozásai ismételten idézték, sőt bizonyítékként is felhasználták.

P. Oppenheim szerint két szempontból érdekes kifejtenünk az alapelv mondanivalóját. Az egyik, az egyszerűbb kérdés: a liturgia kifejezi és tanítja az Egyház hitét, a liturgia a kinyilatkoztatott igazságok tárháza. Találóan jegyzi meg R. Guardini: "aki először foglalkozik a (római) liturgiával, az elsősorban ezeket a benne rejlő pontos teológiai tételeket veszi észre, s csak később látja, hogy ezekben a finoman csiszolt mondatokban imádságos áhítat rejlik." A másik, a nehezebben megválaszolható probléma: a liturgia bizonyítja az Egyház hitét.

A Római Misekönyv VII. B. kánonjában az Utolsó vacsora elbeszélése után a pap kitárt karral így imádkozik: "Nyisd meg szemünket, hogy észrevegyük, ha valaki gondokkal küzd, adj ajkunkra vigasztaló szavakat, ha elmagányosodott és reményvesztett emberekkel találkozunk. Adj bátorságot, hogy tettekkel segítsük szegény vagy elnyomott testvéreinket. Tedd Egyházadat az igazság, a szabadság, az igazságosság és a béke otthonává, hogy új reményt ébresszen minden emberben."

Ebben az egyházban nyertem el a hitet, és ezért a közösségért tudok lelkesen dolgozni. Arról viszont nem szabad megfeledkeznünk, hogy a liturgia az egyház hitét nem a teológiai tudományok szaknyelvén hirdeti, hanem inkább a költészet eszközeit is igénybe véve. Ezért nem meglepő az sem, hogy az Egyház jóváhagyásával gyakran alkalmazza a Szentírás lelki értelmezését. XII. Pius pápa szerint a Szentírás "lelki értelmét hirdeti végül ősidőktől fogva a liturgia, amaz ismert elv alapján Lex precandi lex credendi est."

Szent Ágoston az Isten állama utolsó mondataiban azt a leírhatatlan és maghatározhatatlan nyolcadik napot idézi fel, melyen Isten befejezi a teremtés művét: "Szabadok leszünk és látni fogunk, látni fogunk és szeretni fogunk, szeretni fogunk és Isten dicséretét zengi majd ajkunk. Íme, így lesz ez vég nélkül, ha eljön a vég. Mert mi más vég várna ránk, mint hogy eljussunk abba a birodalomba, amely végtelen?"