A bodzaillatról

Szia Balázs! Szoktatom szívemet a jelen időhöz. Ha tévesztenék, segíts ki, kérlek! Amikor rólad beszélünk, vagy te foglalod keretbe az életed fontos dolgait, három nagy mágnes köré csoportosulnak az események: ezek az író-költő, a meleg-aktivista és a terapeuta. Évekre való olvasmányt publikálsz a neten, mindegyik témakörben. A Google nagyjából száztízezer találatot ad a nevedre. Kedveled ezt a dalszöveget, hogy „még sohasem találkoztam szakáccsal / de olyan emberrel már igen / aki a vacsoránkat a hozzávalókból összeállította…” Tudjuk, látjuk, hogy több vagy a – hűséggel és szorgalommal betöltött – szerepeidnél. 1969. október 12-én az élet veled egy nagy kalandba kezd, amikor elindul birtalanbalázsolni. A te szavaiddal szólva: „…tollal / félig írt füzettel / indulok szerencsét próbálni / Birtalan Balázs lehessek” (B-változat; 1 691012-2415) Az általános iskolai beiratkozásnál a tanító néni gyanútlanul faggat, hogy „aztán tudsz-e már olvasni?” Amikor igennel felelsz, tovább kérdez: „melyik könyvet olvastad?” „Tizenkét hónap a címe – válaszolod, majd hozzáteszed eredeti stílusodban: – Marsak írta, azt hiszem orosz nemzetiségű…” Óvsz attól, hogy a súlyuknál nagyobb jelentőséget tulajdonítsak a szimbólumoknak. Mégsem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy ez az első könyved az utolsó előtti is, amit ebben az életben kézbe veszel. Mivel a heti zsebpénzedből egy egész dinnyére nem futja, lekuporodsz a járdára és számolsz hosszasan, aprólékosan. Majd összeszedve minden bátorságodat odalépsz a zöldségeshez: – Csókolom, kérek szépen 37 dkg görögdinnyét. És a szomorú kisfiú nem érti, miért nincs se dinnye, se empátia számára. (http://birtalan.blogspot.hu/2010/06/erik-gyumolcs.html) Van lelki erőd, hogy a „Miért tartják Shakespeare-t zseninek?” dolgozati kérdést lecsapd elsőre ezzel a tömör válasszal: „Mert az volt.” – később az Ódáról írt verselemzésedben kifejted, hogy az valójában egy maszturbáció jelképes leírása. Amihez nyúlsz, az rövid időn belül balázsos lesz tőled. Ebből a szempontból mindegy, hogy versírás, bűvészkedés, teológia, honlap készítés, keresztény közösség szervezése, közjegyzői okirat, zsiráftánc vagy terápia a feladat, ami éppen eléd kerül. Mikor lelkesen beleállsz a munkába, azt profi szintre viszed. Kivételes módon tudsz lelkesíteni is a felfedezéseiddel. Az elvevők és meghagyók civilizációi, az erőszakmentes kommunikáció, a meleg szubkultúra, a Harry Potter univerzum, a tranzakcióanalízis vagy meseterápia mind-mind felvillanásai annak a mágiának, ahogy a nyers életet belakod, és számunkra is élhetővé formálod. Amennyire alakítasz minket, legalább olyan mértékben igényled a kölcsönhatást tőlünk. Azért lehetsz éppen ilyenné, mert Feri a fociban mindig a vesztésre álló félnek szurkol; Tomi pedig felismeri „…a Balatonba hullt zsiráftollat” és mesél neked „a piros csíkos hintalóról…” (Művirágok a szimbolizmus oltárára; Mert) Az sem akadály, ha – pilinszkysen szólva – néha „úgy közelítünk hozzád, mint a füvet csipegető tyúk Isten égő csipkebokrához”. Szívesen magyarázol, érvelsz és vitázol. Csak a kétszáz százalékos sebességedet győzzük szusszal. Nem a tudatlanság a legnagyobb ellenfeled, hanem a rosszindulat; illetve ha a tisztességedet kérdőjelezik meg, mert az napokra képes megbénítani. Éjszakákba nyúlóan, időt és energiát nem kímélve beszélgetsz telefonon, chaten és e-mailben; válaszolsz a kérdezőknek, hogy eloszlass tévedéseket és kiállj az értékeid mellett. A gondolat is reménytelen, hogy számba vegyük a temérdek cikket, beszédet, petíciót, liturgikus szöveget, blogbejegyzést, kommentet és az azokra adott megfontolt válaszokat, amiket olykor a pihenésed vagy a párkapcsolatod megrövidítésével alkotsz.

Az Aszalt szilva… fülszövege szerint menekülsz a magabiztos válaszok elől, ugyanakkor elszánt makacssággal kérdezel. És mikor válaszolsz, azt mindig átszínezi a kétely, a bizonytalanság... Az általad végiggondolt és megszenvedett igazságok árnyékában viszont nyugodtan pihenhetünk. Akkor is, ha egy következő nagy futam végén kérdőjelekre cseréled a mondat végi pontokat. Becsületes gondolkodó vagy, aki a tenger felé tekintve csak a folyásirányt nézi, nem a tegnapi, vagy a pár perccel ezelőtti medret. Világos számodra, mikor már túl vagy a kereszténységen, és ezt következetesen vállalod minden fórumon. Nem pillanatnyi fellángolás a részedről, évek kemény munkája, szellemi birkózása alapozza meg. A kétbodonyi, közösségi nyaralás egyik estéjén nagy sétát teszünk kettesben, amikor felnézel az égre, egy kisgyermek ártatlan kíváncsiságával fürkészve a temérdek galaxist, és azt mondod: „most ezek után mondd ki a khalkedóni dogmát…” (Jézus Krisztus isteni és emberi természetéről) Nem csupán formaság vagy politikai korrektség a részedről, ahogy a női emancipációt kezeled. Álságosnak tartod és kevesled a márciusi hóvirágot az egész éves házi rabszolgaságért cserébe. Megrendülsz a Vagina monológok őszinte vallomásán, világgá kiáltod, hogy: A Szent Korona megsértése bűncselekmény. A családon belüli erőszak nem. (http://birtalan.blogspot.hu/2012_06_01_archive.html) Úgy írsz, mintha beszélnél, szinte hallani a hangodat – mondja az ajánló –, aki sokhelyütt otthon vagy. És igen: ezért teheted ilyen bensőséges, egyszerű hangon… A képtelen fordulatokból – ha vívódások és bánat árán is – mégis győztesen tudsz tovább lépni. Így találsz vissza az okiratszerkesztéstől „első szerelemedhez”, a pszichológiához. Okénak tekinted a hozzád forduló embereket, partnerként megosztod velük saját élményeidet. Egy terápiás beszélgetés közben az a freudi elszólás szalad ki a szádon, hogy Amikor én meghaltam, sem apám, sem én nem sírtunk... Nem a tökéletes imidzs helyreállítása kötött le ekkor sem, hanem „hogy komoly gyógyító potenciál rejtőzik abban, ha a terapeuta is megmutatja magát, látni engedi élete bizonyos részleteit, nyíltan felvállalja, hogy ő maga is ugyanúgy úton járó, mint a kliens…” Pedig ettől a mondattól, mint írod: „bármelyik pszichoanalitikus instant orgazmust élne át”. (http://sorskonyvnelkul.blog.hu/2015/09/17/amikor_a_terapeuta_lebukik) A Mi minden nem (Szélesre tárt jelen) sorai között szinte megbújik a „nem vagyok zsidó, de nem vagyok goj se” félmondatod. Aztán a Képnézegetős címűben (Szélesre tárt jelen) – bővebben kifejtve – így látod magad: Az Isten-kérdést rég letudta: a földbe készül, nem az égbe. Egy jobb lelet – s szánni valóan gojként, kipában hajlong az Örökkévaló nevére. Tanulod kibogozni az ősi betűket. Vallásosan, sőt a „nyúlon túl” is egy új időszámítás kezdetét jelenti világlátásodban a Soá tragédiája. Nem tudsz kimaradni belőle, fáj neked. És elemi, kibékíthetetlen felháborodással állsz ellen minden fasiszta, kirekesztő gondolatnak. Ezért választod a búcsúzásod egyik zenéjének a Hatikvát, Izrael nemzeti himnuszát. A meghalásod útját sem tartod privát titoknak, engedsz bennünket az ágyad köré ülni. A Szent Imrében mesét mondasz az egyetlen szögről, amibe kapaszkodva az Ördög ki-be jár… és jót nevetünk kisdiákkori húzásodon, mikor cselesen angolul beszélsz a félig részeg önkéntes rendőrhöz, aki végül elkobozza az orosz munkafüzeted… Van erőd Életvégi interjút adni a Hospice-nak. Meglepetésünkre a riport nagy része az egészségügy és a benne élő orvosok, ápolók, betegek és családtagok helyzetének a javítását célozza. Türelemmel és humorral készítgetsz minket a gyászra; köszönő levelet írsz a kórház vezetőségének; versben köszönsz el a Balatontól. (Márciusban a mólón; http://birtalan.blogspot.hu/) A kerek koszorúkhoz szokott, avatatlan szem megáll egy pillanatra egyedi virágaid fölött. A Halál ereklyéit medálként a nyakadban hordod, hogy emlékezz: a halált legyőzni valójában nem azt jelenti, hogy valamilyen varázslattal megragadod a halhatatlanságot, hanem hogy a halált önként elfogadod, mint az élet részét és nem szöksz meg előle. Te is a halál ura vagy, mert saját életedre már nem mint végső, abszolút értékre tekintesz, amelyet mindenáron meg kell őrizned. Belátod, hogy része vagy a nagyobb egésznek.

(https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Halál_ereklyéi) Dupla B monogrammal élére állsz az izmaelita törzsnek – ami attól, hogy virtuális, miért ne lenne valóság?! Rutinod van abban, hogy ha eléd tesznek egy megvonalazott lapot, keresztbe írj rá. Ha nem viseljük Quinn szájbarágós stílusát, ízi verziót fabrikálsz a kedvünkért, sőt versbe sűríted a lényeget: Rímekben tán átadható, mit prózában nem lehet: rohadt sokan vannak az emberek. E sárteke sarában mintegy hétmilliárd hempereg – baszki, ez rengeteg! Zabáltatni ennyi szájat, föleszik a biomasszát: a többi fajt levesükbe belebasszák. Nem az a baj, hogy nem lesznek többé színes madarak. Jut is, marad is szín a Nap alatt. Nem is erkölcsi izé, hogy „mit szól majd a természet”. A természetben egy csupasz Föld is elférhet. Az a gond, hogy sokan hiszik: Minden Fajok Királya a törvény hatályát kizárja. Szent iratokba, csillagokba, köldökükbe révednek. S tévednek. Míg úgy teszünk, mintha az istenek nekünk szarták volna a világot – bolygókat, aranyat, no meg a zsiráfot –, és naponta több tucat fajt végérvényesen felfalunk, egy nap asztalunkra kerül enfajunk. Ismétlem: enfajunk. És meghalunk. Nem károgás, nem is vád ez. Jóslat se: nem vagyok vátesz. Nem ősi prófécia, nem titokzatos titok. Biosz és matek. A túléléshez nem kell para, dogma, csak egy új paradigma. Ez is megvolt hát. Itt hagyom e rímhegyet. Én megyek. (Ne, velő; http://birtalan.blogspot.hu/) Bodzaillat van!

Örömöm sokszorozódjon - a maszturbációtól a szeretkezésig

Azon felül, hogy valaki "okénak" vagy "nem okénak" érzi-e magát mint hímnemű vagy nőnemű lényt, mindenkinek a Gyermek énjében léteznek archaikus érzések a test nemi aspektusainak "oké" vagy "nem oké" voltáról is - ezzel a mondattal kezdődik a Nyerni születtünk gyermeki szexualitással foglalkozó fejezete. Lássunk néhány kulcsgondolatot a témához:

A gyerekek szexuális lények. Aktívan keresik az érzékiséget testük minden pontjának feltérképezésével. Felfedezhetik azt is, hogy nemi szerveik jó érzés, gyönyör forrásai lehetnek. Általában fürdés, vagy a délutáni alvás során... Ez a fajta kíváncsiság természetes dolog, de a gyereknek meg kell tanulnia a nemiséghez kapcsolódó társas normákat... A szexuális problémákkal küzdő emberekre jellemző, hogy gyermekkorukban szégyenérzetet keltettek bennük a testük miatt, illetve tartaniuk kellett a szülői megtorlástól, ha testük felfedezésével foglalatoskodtak. Erikson szerint "a szégyen éppúgy magában hordozza a teljes védtelenséget, amikor mások kíváncsi tekintetének ki vagyunk téve..."

A szobatisztaságra szoktatás során is érzékelik a gyerekek a szüleik nemi szerveikkel kapcsolatos attitűdjét. Ha a szülőkben félelem vagy tudatlanság van a gyermekeik szexuális önismereti igényével kapcsolatban, nem tudnak megfelelő szavakat tanítani nekik, amelyeket a szexualitásról való beszédben vagy gondolkodásban használhatnának... a Kis Professzor sokszor túljár a felnőttek eszén: kitalálja, mi van a szülői üzenetek mögött, és rájön, hogy a szülők milyen szexuális viselkedést tartanak jónak vagy rossznak. A gyerek kulcslyukakon át kukucskálva, újságokból és tévéműsorokból szerzi információit, és igyekszik értelmet vinni a szexuális utalások rengetegébe. A gyerek megpróbál másokat szexuális játszmákba belevinni, és amikor csak lehet, azt szeretné tenni, amit akar. Erre gyakran akkor kerül sor, amikor senki nem figyel.

Ahogy egyre nőnek a gyerekek, a szexualitás iránti kíváncsiságukat olyan játékokkal leplezik, mint az orvososdi, a papás-mamás, a kukucskálás, amelyek során valamilyen fokú feltárulkozásra van szükség. A Kis Professzor a szexualitással kapcsolatban felnőtt korunkban is aktív: a szexuális játszmákban résztvevő partnerek üzeneteit megfejti, tudja, hogyan tűnjön csábítónak vagy ellenállhatatlannak a másik szemében, mikor kell kezdeményezni, hogyan kell valakit felizgatni vagy lelombozni, és hogyan kell tettetni a szexuális jellegű választ... Minden kultúrának megvannak az elvárt szexuális választ megadó sorskönyvei. A legtöbb tabu és szabály azért alakul ki, mert a csoport túléléséhez szükség van valamilyen társadalmi rendre... Nem megfelelő alkalmazkodás esetén az illetőnek enyhébb vagy súlyosabb szexuális problémái lesznek, melyek úgy telepednek az Alkalmazkodó Gyermekire, mint egy boszorkány vagy démon átka.

A Természetes Gyermek szexuális önkielégülés iránti vágyát konstruktív és destruktív módon is fel lehet használni:
-- aki még nem alkalmazkodott a normákhoz, önző módon élheti meg szadista érzéseit, szexuális tárgyként tekinthet másokra ahelyett, hogy figyelembe venné őket; nem gondol arra, hogy a másiknak is vannak igényei, melyeket tiszteletben kell tartani
-- a túlzott alkalmazkodás hatása lehet hogy teljesen vak a saját vágyaira, azok kielégítését háttérbe helyezi; áldozatnak érzi magát, amiért neheztel másokra és az elnyomott pozíciójából befolyásol másokat.

A Természetes Gyermek és a Felnőtt együttműködése következtében a személy képes elengedni, ami fogva tartotta, és örömöt talál azokban a meleg, szeretetteljes, kíváncsi és spontán képességekben, amelyekkel született. A testi élvezetek megtapasztalása és az, ha valaki másoknak is ilyen gyönyört tud adni, évekkel meghosszabbíthatja az életét.

El tudunk tehát jutni Sartre cölöpétől (hogy a másik korlátozó tényező: "maga a pokol") Buber kikötőjébe (ahol az önmagunkra ébredés segítőjévé válik: "a TE által tudom kimondani az ÉN-t"). Eljuthatunk, de nem szükségszerűen tesszük ezt. Kritikusan nézve egy önkielégítő kultúra, maszturbáló vallások és politika részesei vagyunk. A párkapcsolatokban végbevitt szexuális tevékenység sem nő fel automatikusan a szeretkezés szintjére.

Amikor nem a dialógus, a másik befogadásának öröme és a kölcsönös gazdagítás vezeti a feleket, akkor megrekedtek ezen a gyermeki, önmagába zárt világban. Ha a fiatal háziasszony a férje helyett Nagyfarkú Joe-t képzeli maga mellé (menekülve a realitástól), akkor egy biorobottal önkielégít, rosszabb esetben a párja is ezt műveli vele. Maszturbáló az a társadalmi-politikai-vallási elképzelés is, ami azt igényli, hogy mindenki legyen hasonló, de inkább egyforma ővele. Ott bujkál ezek alján kart karba öltve az önzés és a félelem. Hogy legyen meg, amit én szeretnék, most. Hiányzik a képletből a másik oldal, ami csak együtt érhető el és élhető meg.

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában. (Weöres Sándor: A teljesség felé)

Megosztás

A világ legszomorúbb filmje

Pszichológusok tudományos módszerrel kiválasztották a világ legszomorúbb filmjét, írja a Smithsonian magazin. A film nem egy egyhangúan remekműnek kikiáltott alkotás, hanem Franco Zeffirelli A bajnok című 1979-es, jobbára negatív kritikai fogadtatásban részesült bokszdrámája, pontosabban annak az a jelenete (spoiler következik!), amelyben a főhős (Jon Voight) meghal, és elkeseredett szőke kisfia (Rick Schroder) zokogva siratja...
Origo



Megosztás

Boldogság: 3 in 1

Folytatva az előző témát, a pozitív pszichológia irányzatának keretében elvégzett kutatások során az emberi boldogság három fő komponense rajzolódott ki. Mindháromra érvényesnek bizonyult, hogy minél több van belőlük jelen az ember életében, annál boldogabbnak érzi magát, és a külső boldogságmutatók (emberi kapcsolatok, egészség, jövedelem stb.) is annál pozitívabban alakulnak.

1. Elmélyült cselekvés. Ez a komponens lényegében a flow-t eredményező cselekvést jelenti.

2. Pozitív érzelmek. Minden pozitív érzelem idetartozik, akár előfordul az állatoknál is, mint például az öröm, akár tisztán emberi, mint például a szeretet, vagy akár ezek valamiféle kombinációja, például a tisztelet.

3. Tartalmas élet. Az, hogy valaki képességeit, cselekedeteit valamilyen eszme, egy magasabb cél szolgálatába állítja. Ide tartozik Isten szolgálata is annak, akinek a hit megadatott.

Mindhárom komponens önmagában is alkalmas arra, hogy egy életet boldoggá tegyen. Aki alkatánál (mondhatjuk így is: genetikai állományánál) fogva különösen alkalmas ezek közül valamelyikre, az boldog életet élhet úgy is, ha a másik kettő háttérbe szorul nála. Egy egész életen át tartó szerelem, egy eszme hűséges szolgálata, vagy akár egy mélyen átélt hobbi önmagában is boldoggá tehet egy életet.
Ugyanakkor itt is érvényes az, hogy "az egész több, mint a részek összege". Akiben mindháromból megvan valamennyi, az általában sokkal boldogabb életet él, mint amit pusztán abból gondolnánk, ha a három szintet egyszerűen összeadnánk.

A pszichológusok sokféle fogalmat használnak a tudat meghatározására. Számunkra az a fogalom lesz lényeges, amelyet szelfnek neveztek el, és amely az egyén önmagáról alkotott általános képét jelenti, elsősorban azt, hogy mi a válasza az olyasfajta kérdésekre, mint a "mi vagyok én?", "mit tehetek a világban?", "miért vagyok egyáltalán?", "mi lehet az életem értelme?" stb.

A boldogság első komponense nem tisztán emberi dolog. A flow nyolc jellemzője egyetlenegy (a hetedik) kivételével egyáltalán nem érinti a szelf fogalmát, és a hetedik is éppen a szelf tudatos feladásáról szól. Az emberi boldogságnak tehát van egy olyan alkotórésze, amelynek semmi köze nincs a speciálisan emberi élethez. Ámbár ez sem teljesen igaz, mivel az már szelfet igénylő döntés, hogy az emberi életben lehetséges rengetegféle cselekvés közül megtaláljuk azt, ami pont a mi számunkra tud minél több flow-élményt biztosítani. Az ehhez szükséges képességek, készségek elsajátítása lehetetlen a szelf megfelelő kialakítása nélkül. Az állatvilágban nem fordul elő tudatos edzésmunka.

A második elemben keverednek az állatoknál is meglévő és a tisztán emberi pozitív érzelmek. A pozitív érzelmek komponens ilyen szempontból teljesen vegyes; nagyon egyéni, hogy kinél milyen arányban...

A harmadik komponens a boldogság tisztán emberi összetevője. A tartalmas élet útjait csakis a szelfünk segítségével jelölhetjük ki, azzal, hogy választ adunk magunknak az afféle kérdésekre, mint "mi is vagyok én", "mi az értelme az életemnek".

Camino Budapest 2 - a flow

A szerelemnek ugyanazok a tünetei, mint a kolerának. (Gabriel García Márquez)

Mérő László: Az érzelmek logikája c. könyvében idézi az erdélyi származású chicagói pszichológusprofesszor, Csíkszentmihályi Mihály kutatás-módszertani újítását: a vizsgált személyeket felszerelték egy kis csipogóval, amely egy héten át rendszertelen időközökben, naponta átlagosan nyolcszor megszólalt. Amikor a csipogó jelzett, az alany kitöltött egy rövid kérdőívet arról, hogy mit csinál épp, mire gondol, mennyire érzi boldognak magát egy hétfokú skálán kifejezve. Bő két évtized alatt több százezer ilyen kérdőív gyűlt össze...

Ezeket az adatokat elemezve fedezte fel Csíkszentmihályi a flow* fogalmát.

A tökéletes élmény alapja a flow, vagyis az a jelenség, amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette, az élmény maga lesz olyan élvezetes, hogy a tevékenységet bármi áron folytatni akarjuk, pusztán magáért.

A flow-t sokan szó szerinti fordításban áramlatnak nevezik, de ez magyarul nem igazán fejezi ki a jelenség lényegét... A kutatók a kapott válaszok alapján megpróbálták meghatározni, hogy a vizsgált kérdések alapján miként írhatók le a lehető legpontosabban azok a pillanatok, amikor az emberek maximális biztonságérzetről számoltak be. Kiderült, hogy ezeket nyolc jellemzővel lehet azonosítani. Akár több, akár kevesebb jellemzőt vettek bele az elemzésbe, az pontatlanabbá tette a maximális boldogságpontszámú pillanatok azonosítását. A flow állapotát ez a nyolc dolog jellemzi akkor is, ha némelyik közülük időnként eléggé rejtetten jelenik meg.

(1) Azonosulás a cselekvéssel. A flow állapotában nem érezzük, hogy erőfeszítést fejtünk ki célunk érdekében, akkor sem, ha közben kimerítő fizikai vagy szellemi munkát végzünk. Ilyenkor annyira elmerülünk abban, amit csinálunk, hogy cselekedeteink spontánná, szinte automatikussá válnak.

(2) Olyan feladat, amelyet még éppen meg tudunk oldani képességeink és felkészültségünk maximális mozgósításával. Sem túl könnyű, sem túl nehéz feladat nem vezet flow-hoz.

(3) Világos célok. A flow kialakulásának feltétele, hogy a cselekvésnek jól kitűzött, egyértelmű célja legyen...

(4) Azonnali és egyértelmű visszajelzés az eredményről. Ez például a sportban nyilvánvalóan jelen van, más tevékenységekben a visszajelzés megértéséhez, dekódolásához komoly felkészültség szükséges.

(5) Tökéletes koncentráció a tevékenységre. A flow-élmény egyik leggyakrabban említett jellemzője, hogy közben el tudjuk felejteni az élet minden egyéb aspektusát. Megszűnik létezni minden kellemetlenség, elménkből ideiglenesen kiszorul minden olyan információ, amely nem az adott tevékenységgel kapcsolatos.

(6) A kontroll feladása. A flow állapotában nem félünk attól, hogy elveszítjük a kontrollt a dolgok menete fölött. Csakis a jelenre koncentrálunk, az adott pillanat tökéletességére. A flow feltétele, hogy feladjuk a helyzet fölötti kontroll akarását.

(7) Az Én-tudat elvesztése. Egy hegymászó így írta le az élményét: "Olyan zen-érzés, mint a meditáció vagy a koncentráció. Fontos, hogy gondolataid végig egyfelé irányuljanak, mert nem jó, ha az ego túlságosan összefonódik a hegymászással."

(8) Az időérzék ideiglenes elvesztése. Az idő rabságából való szabadulás önmagában is fokozza, sőt akár elő is idézheti a teljes elmélyülés élményét. (Egyelőre nem tudjuk, hogy ez csak az intenzív összpontosítás akaratlan kísérő jelensége, vagy valami olyasmi, ami a saját jogán járul hozzá a flow kialakulásához.)

*Csíkszentmihályi eredetileg arra volt kíváncsi, mi jellemezheti azokat a tevékenységeket, amelyek kielégítik a Maslow piramisának csúcsát jelentő motivációkat. Kifejezetten a csúcsélményékre koncentrált, így korát messze megelőzve valójában a boldogság pszichológiájának kutatásába kezdett. A flow-val a boldogság egyik fontos alappillérét fedezte fel, azonban kutatásai nem érintették például egy hosszú, boldog házasság vagy egy mélyen elkötelezett, karitatív élet nyújtotta boldogság mibenlétét.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Amikor először olvastam végig ezt a nyolcas listát, azonnal bevillant a Camino tapasztalata. Az időn kívüliség, amikor egy célra élesedik minden figyelem és erőkifejtés. A napi szakaszok (vagy minden lépés, végül pedig a teljes út) megtételének visszacsatolása, az azonnali és egyértelmű eredmények. A teljesíthető és világos cél: eljutni Santiagóba, még ha kimerítő fizikai-lelki áron is. A jelenben levés erejébe kapaszkodás, ami kizárja az otthon hagyott dolgok miatti aggódást (legalább pár hét erejéig). És ráhagyatkozás az Útra, ahol nem én irányítom az életet, hanem a lét hordoz engem.

Ezek valós tapasztalatok és hitelesen éljük meg őket akkor is, ha tudományos eszközökkel próbáljuk megvilágítani a hátterüket. Ahogy Mérő idézi egyik hallgatója kamaszkori felismerését: "az okok prózaisága nem akadályozza meg a következmények költőiségét".

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Szalaghírek

A naptáramban szaporodnak a programok. Januárban három hétvégém foglalt. Addig akad egy-egy színház, kirándulás, miegymás.

Lassan ki kell dolgoznom egy pogány szertartáskönyvet. Mondjuk a temetésre már most is szükségem van rá.

A pszichodráma csoportot kezdjük elengedni. Még három alkalom... Hogy ne maradjak munka nélkül, az IPE képzési rendszerében keresem a helyemet.

Magamon átszűrt fények - tények

Ha azonos vagyok a gondolataimmal...

aki vitatkozik velem, engem bánt;
aki cáfol, engem semmisít meg.

PS: És nem vagyok azonos a testemmel sem... ;)

Hol a határ?

F. Várkonyi Zsuzsa kedvenc szerzőm, számomra világos és pontos a fogalmazásmódja. A Már százszor megmondtam... sorai között találtam egy érdekességet a rossz és bűn témájában.

Két gyerekjátszmának az a közös vonása, hogy a megengedhető viselkedés határait próbálja kitapogatni. Az "ÚGYSEM MERSZ MEGÜTNI!" szülője abból indul ki, hogy sosem árt korlátozni a gyereket, úgyis valami rosszaságot forgat a fejében. A "BÜNTESS MEG!" szülője viszont mindenáron hinni akar gyereke jó szándékában. A megbotránkoztató viselkedés mögött is az okot és az orvoslás módját kutatja. Szomorúságának és tehetetlenségének megoldását a gyerektől várja... reakciójából végül nemcsak a durvaság hiányzik, hanem a biztonságot adó erő is. Mindenáron igyekszik a gyerek belátására és önfegyelmére építeni. A háttérben leggyakrabban az a vágya bujkál, hogy gyerekéből konfliktus nélkül nevelhessen alkalmazkodó embert...

Ennek az elvárásnak kétszeresen nehéz eleget tenni. Egyrészt az önfegyelem, az önkorlátozás olyan nagy feladat, amelyre a gyerekek csak fokozatosan válnak képessé. Mindig könnyebb külső, mint belső parancsra lemondani valamiről. Egyedül, saját erőből ellenállni minden kísértésnek: gyerekkorban nagy lelkiismereti teher.
Másrészt a szülő feltétel nélküli hite a gyerekben azt a hamis látszatot kelti, mintha a felnőtt valóban nem tudna rosszaságot vagy rossz szándékot feltételezni gyerekéről... Ha a szülő ezt nem hajlandó észrevenni - pontosabban: jelezni, hogy észrevette -, akkor a gyerekben egyre nő a bűntudat, [hogy "Becsapom aput, anyut...!"].

A lelepleződés és büntetés vágya egyre nő. (Erre a pszichés igényre épül a gyónás évezredes kultusza, mely nem véletlenül érinti a gondolatban elkövetett bűnöket is: ezek okozzák a legnagyobb bűntudatot és hajlamosítanak leginkább a tudattalan önbüntetésre. Ez alól mentesít a gyónás.) ... A gyerek egyre szélsőségesebb viselkedéssel igyekszik elérni célját: vegyétek már észre, hogy én rossz vagyok, nagyon rossz! Már nem megértésre, hanem megtisztulásra vágyik. El akarja mondani vétkeit, anélkül, hogy azokat kicsinyítenék. Látni és tapintani akarja a kívülről megszabott határokat. Enélkül nem tud tájékozódni. Segítség, amit kér.

Ha az "ÚGYSEM MERSZ MEGÜTNI!"-t játszó gyerek kérdése azt fürkészi, hogy hol van most éppen a határ, akkor a "BÜNTESS MEG!"-gyerek kérdése így fogalmazható meg: "Hát hol van már végre a határ?!"

A mai Izmael klub előtt különös aktualitása van ezeknek a soroknak. Miért tartjuk fenn a büntető-szabályozó Isten archetípusát? Az autonómia elől bujkálunk, amikor nem vállaljuk be a döntés szabadságával járó kételyt? ("Valaki mondja már meg végre, mi a jó és mi a rossz!")

Izmaelita alaptétel, hogy a bukásunk egyik oka (egyben kitapintható bizonyítéka is) az a téveszménk, miszerint elvehetjük - és el is vettük - az istenek kezéből a jó és rossz tudásának képességét. Hogy a világ leírható két színnel (fekete-fehér). Hogy van univerzális és nem mellesleg totális igazság (az élet egyetlen helyes útja), ami természetesen kötelez. Ennek megállapítása és betartatása viszont gyanús körülmények között rendre azonos személyek hatáskörébe kerül. A hatalom, a kormányzat, a vallási potentátok, az önként választott guruk kezébe. Sok-sok óriás apu-anyu dönthet helyettünk és értünk. Csak hátra kell dőlni a fotelben!

Alternatíva: keresd meg a határt, a te határodat, mielőtt valaki kijelölné azt számodra. Mert akkortól már nem lesz módod tovább keresni (kizárólag az ő akaratát KELL majd követned).

Popper

A napokban elhunyt Popper Péter, pszichológus, magyarnak és zsidónak is tekintette magát. Az antiszemitizmus gyökereiről, az úgynevezett másságról, a magyar identitásról vallott saját nézeteiről beszélt a HVG-nek nem sokkal a halála előtt.

HVG: Tulajdonképpen miért utálják olyan sokan a zsidókat?
P. P.: Ennek több oka van. A legelső talán az, hogy volt két zsidó, egy bizonyos Mózes és egy bizonyos Jézus nevű, akik elvették a szabad pogány életörömöt az európai kultúrától. Egy sokistenhívő kultusznak egész más volt a bűnhöz való viszonya, mert ugyan mondd már, Apolló megharagudott rám, elmegyek a tehénszemű Hérához, hogy védjen meg. Többpártrendszer volt. Az egyistenhit viszont diktatúra: egy kézből jön jutalom, büntetés; becsaphatatlan, lelkekbe lát. Azt a pogány életideált, hogy az ember élje meg az összes lehetőséget, amit az élet kínál, ez a két zsidó letiltotta.

HVG: De a zsidóellenesség – nevezzük akár antijudaizmusnak, akár antiszemitizmusnak – maga is éppen az egyistenhívő kultúrából jön...
P. P.: Van egy "1 százalék" című írásom, amelyben azt firtatom, miként lehetséges, hogy Magyarország népességének ma egy százaléka zsidó, sokan mégis úgy gondolják, hogy ez az egy százalék sanyargatja a 99 százalékot. Ebben az írásban végigkövettem a zsidókat ezek szerint nagyon is felértékelő antiszemita gondolkodásmódot, és azt találtam, hogy az teljesen zsidó intenció mentén nyilvánul meg. Ha azt mondja a zsidó vallás, hogy vért nem szabad enni, a levágott állatot ki kell véreztetni, akkor a maceszba kerül a keresztények vére. Ha a törvény 25 kézmosást ír elő egy napra, akkor a zsidó piszkos lesz és büdös, ha szexuálisan kemény korlátokat állít föl, akkor parázna, ha szociálisan olyan intézkedéseket hoz, hogy a mező szélét nem szabad learatni, mert az a szegényeké, akkor kapzsi; és így tovább. Az antiszemiták szemében a zsidó éppen abban lesz bűnös, amit tilt. Ez az egyik része a dolognak. Ami a másik okot illeti, egyszer én Izraelben, a Bar-Ilan Egyetemen elmondtam: engem borzasztóan zavar, hogy minden héten le kell csukni két rabbit, vagy azért, mert elsikkasztották a hitközség pénzét, vagy azért, mert túl mélyen nyúlkáltak a hívek feleségének a szoknyája alá. "Hát a tízparancsolat? Pont a rabbi? – méltatlankodtam. – Hogy lehet nagyobb bűn, ha nincs rajtam kipa, mint az, ha csalok és lopok?" Azt hittem, a hittudósok összeomlanak, de nem. Azt mondták: "Ha a zsidóság betartotta volna a tízparancsolatot, már rég nem lenne a világon. A zsidóság azért maradt meg, mert befedte a fejét, mikor a többiek hajadonfőtt jártak, nem evett sertéshúst, mert szombatot ünnepelt. Amit te formális vallásosságnak gondolsz, az tartotta meg a zsidóságot, évezredeken keresztül: a másság."

HVG: De vajon mihez képest más a zsidóság? És mi a jelentősége ennek a másságnak? Hogyan függ össze az önazonosság a mássággal?
P. P.: A másság az identitáshoz kell. Ahogy a reklám mondja: más, mint mások. Vagyis a másság az, ami valakit megkülönböztet a többiektől. Például a zsidókat a keresztényektől. Nagyon más ez a két vallás annak megítélésében, hogy várni kell-e még a messiásra, vagy már eljött. Volt-e megváltás, vagy nem volt megváltás? A kereszténység egyrészt nem tudja megbocsátani a zsidóságnak, hogy nem ismerte fel Jézusban a messiást, másrészt rettenetes nagy szüksége is van a zsidóságra. Mert ha sikerülne kiirtani az utolsó zsidót a világból, akkor eltűnne az egyetlen nép, amely élő szemtanúja volt annak, hogy volt kinyilatkoztatás, és hogy Jézus valóban élt Júdeában. Zsidóság nélkül a keresztény teológia a görög mitológia mesedélutánjává zsugorodna. Meggyőződésem szerint ez az ambivalencia szüli az agressziót. Hogy kelletek is, meg a fenébe is veletek.

HVG: Tulajdonképpen mik a zsidóság ismérvei? Mitől zsidó a zsidó? Úgy tudom, önnek erre saját válasza van.
P. P.: Ilja Ehrenburgtól, az orosz írótól vettem. Van egy novellája, amelyben egy Julio Juanito nevű spanyol filozófustól Ehrenburg éppen ezt kérdezi. Mitől is zsidó ő, ha egyszer a táj, ahol él, a kultúrája, mindene orosz? A filozófus erre azt mondja neki és a társainak: játsszunk! Játsszuk azt, hogy minden szó elvész a világból, csak az "igen" és a "nem" marad. Ám a játék végére csak egy szó maradhat. Nekik pedig el kell dönteniük, melyik szó legyen az. Mindenki az "igen"-t választja, kivéve Ehrenburgot, aki azt mondja: "nem". Na, látod, ettől vagy zsidó – mondja neki Julio Juanito. Ennek alapján azt gondolhatom, hogy talán már Ádám és Éva is zsidók voltak, mert azt mondták az Istennek, hogy nem. Ne gyakorolj felettünk hatalmat! Nem véletlen, hogy a zsidók minden forradalmi mozgalomban élen járnak, mert a "nem" vonzó attitűd.

HVG: A kiegyezés után, amikor beindult a magyar zsidóság asszimilációja, a zsidók zsidó vallású magyarok lettek. Aztán a holokauszt idején mégis faji alapon pusztították el őket. Tábor Béla filozófus a második világháború előestéjén úgy definiálta a zsidóságot, hogy az egyetlen vallás, amely faj, illetve az egyetlen faj, amely vallás. Hogy is van ez?
P. P.: A zsidók voltaképpen maguk is rasszisták, hiszen ahhoz, hogy valaki zsidó legyen, zsidó anyától kell születnie (régebben apától, de a szétszóratás után ez a szabály már nem működött, mert nem lehetett követni, ki kivel feküdt le). De én azt hiszem, hogy a zsidóság elsősorban se nem vallás, se nem faj, hanem inkább valamiféle gondolkodásmód. Én nem ismerek népet, amely a maga származását ne hőskölteményekben-legendákban fogalmazná meg. A zsidó azonban azt mondja, "rabszolgák voltak az én őseim". Még dicsekszik is vele! Mindennek a fonákját nézi. A zsidó humor a legsajátosabb önbemutatás, amely nem eposzokban, hanem viccekben nyilvánul meg. Olyan viccekben, amelyeket aztán sokszor el sem szabad mesélni. Egyszer akartam írni egy könyvet a zsidó mentalitásról, viccekkel kezdtem, de az izraeli kiadó megrettent tőlük, és ki akarta cenzúrázni őket. Nem tudom, ha ezt most elmesélem, a HVG-ben meg fog-e jelenni. Mindenesetre elmondom azt a viccet, amivel a könyvet kezdtem volna. Kohn ül Rómában az amfiteátrumban, és nézi a gladiátorok küzdelmét az oroszlánokkal. Egyszer csak felordít: "Igazgató, igazgató!" Jön az igazgató: "Parancsoljon, Kohn úr!" "Micsoda vircsaft van itt, hát az oroszlánok zabálják a zsidókat?" "Nincs itt egy zsidó sem." "Hát kik ezek?" "Árja gladiátorok." "Egy zsidó sincs köztük?" "Egy sincs." "Jó." Kohn visszaül, de egy idő után megint felkiált: "Igazgató, igazgató!" "Parancsol, Kohn úr?" "Az a dög ott nem zabál!" Ez a vicc azért nem jelenhetett meg Izraelben, mert mit fognak szólni hozzá a nem zsidók? Minden oldalon érzékenységek vannak.

HVG: Ezekre az érzékenységekre a holokauszttagadók, az antiszemita cikkek szerzői manapság sincsenek éppen nagy tekintettel.
P. P.: Pszichológiai kísérletek egész során bizonyították be, hogy ha például egy diákcsoportot tekintélyelvűen nevelnek, majd hirtelen átállnak a liberális-demokratikus nevelési módszerekre, akkor a csoport nem demokratizálódik, hanem megőrül. Elveszti a normatíváit, az orientációs pontjait, megbolondul attól, hogy mindent lehet. Nem tudom, nem az-e a legnagyobb baj a rendszerváltással, hogy elveszett a határ az "ezt lehet" és az "ezt nem lehet" között. Manapság egy képviselő mondhatja a másiknak a parlamentben, hogy hazaáruló, Mikszáth idejében ilyesminek halálos párbaj lett volna a következménye, és valaki ott maradt volna a páston. Az ember akkor kezd el káromkodni, amikor nincs érve. Amikor a logikája, az érvelése csődöt mond, akkor szitkozódik. Ez a tehetetlenség dühe. Ha egy társaságban egy pasas elkezd mesélni a szexuális sikereiről, hogy hány nő volt meg neki, és állandóan erről beszél, egy idő után az én lélektani felfogásom szerint nyugodtan meg lehet tőle kérdezni: mondja, mióta impotens? Az ember mindig azt bizonygatja, ami nincs. Hogy hívták az újságokat a Rákosi-korszakban? Szabadság, Szabad Nép, Szabad Száj. Hiszen szabadság nem volt. És így tovább. Továbbgondolva ezt: ha egy tömeg állandóan a magyarságát lobogtatja, ha már a kokárda sem elég magyar neki, hanem Árpád-sáv kell, akkor az csak azt jelentheti, hogy súlyos bajok vannak a magyar identitással. Megfontolásra ajánlom az egymásra acsarkodóknak Leonardo da Vinci egy mondatát. Egy építésszel vitatkozik, aki semmiképpen nem akarja megérteni, amit ő a boltívről mond. Leonardo kifakad: "Ej, mit nem ért ezen?! A boltív két, egymásnak támaszkodó gyengeség, amiből végtelen erő lesz."

Gerlóczy Ferenc

Szürke kövek

Néha megtörténik, hogy egy-egy banális mondat átizzik, és új jelentőséget kap. A tegnapi drámán dobta be valaki félig poénból, hogy "most kezdődik életed hátralévő része". A szokásos tetszésnyilvánításon túl jóleső borzongással töltött el ez a gondolat. Ami öt perce történt, azon rajta az idő nagy pecsétje, feltörhetetlen. Ami öt perc múlva következik, az tele van várakozással, a szülés-születés csodájával, teremtő szabadsággal.

Betti idézte a munkahelyi kapcsolatok két paragrafusát:
1. Házinyúlra nem lövünk (csak ha támad).
2. Ha nem támad, ingereljük.

A (torkos)csütörtöki kóser vacsorán ajándékot kaptam Balázstól. Nyíri Balázs: Pszichológusok a szófán c. könyvét. A hátsó borítóról idézek:
"Mi a különbség a pszichológus és a betege között? A beteg azt hiszi, hogy 2 x 2 az 5. A pszichológus tudja, hogy 4, csak marhára kevesli."

Hormonoktól függő játék

A legújabb kutatások eredményei alapján eleve vesztes csatát akarnak megvívni azok a szülők, akik azért, hogy megvédjék gyermekeiket a nemi sztereotípiák kialakulásától, e szempontból semleges játékokat vásárolnak kicsinyeiknek, főként, ha a szóban forgó gyermekük fiú.

(Oravecz Elvira, Népszabadság, 2010. február 18.)

Úgy tűnik, a méhen belül ható, majd a születés után a babák testében az első néhány hónapban felszabaduló hormonok felelősek azért, hogy milyen típusú játékok vonzzák a fiúkat.

Hároméves korukra a fiúk és a lányok már más játékok iránt mutatnak érdeklődést. A fiúkat jobban vonzzák a labdák, a járművek és a szerelős játékok, mint a lányokat, és szívesebben játszanak nagyobb csoportokban, míg a lányok kisebb csoportban érzik jól magukat. A kutatók hevesen vitatkoznak azon, hogy ezek a különbségek vajon a biológiai programozás, vagy a társadalmi nyomás hatására alakulnak ki.

A legújabb vizsgálatok azt sugallják, hogy a méhen belül ható hormonok szintje határozza meg fiúkban és lányokban is a későbbi, játékokhoz való viszonyulást. Korábban senki nem vizsgálta, hogy vajon a születés utáni első néhány hónapban tapasztalt tesztoszteron és az ösztrogén hormonok mennyisége hatással van-e a kicsik későbbi viselkedésére. Gerianne Alexander, a texasi A&M Egyetem munkatársa szerint a szakemberek eddig úgy vélték, e korai fejlődési szakaszra a hormonok nem fejtenek ki hatást.

E hatásának vizsgálata céljából Alexander és kollégái egy szemmozgást követő szoftvert használtak 3-4 hónapos csecsemők (21 fiú és 20 lány csecsemő) vizsgálatához. A babáknak labda és baba képét, illetve egy vagy több számot tartalmazó képet mutattak, és megfigyelték, melyik kép vonja magára a picik figyelmét. A kutatók mérték a kislányok nyálában található ösztrogén, illetve a fiúkéban található tesztoszteron mennyiségét, valamint összehasonlították a mutatóujjuk és középső ujjuk hosszúságát, amely érték a babákat ért születés előtti tesztoszteronszintekkel mutat öszszefüggést.

A lányok viselkedését úgy látszik, sem a vizsgálatkor mért, sem a születés előtti hormonszint nem befolyásolta. A fiúk képekhez való vonzódását azonban mindkettő, némileg eltérő módon. A vizsgálatkor azok a fiúk, akiknek a nyálában több tesztoszteront mértek, nagyobb érdeklődést mutattak a több mint egyetlen számot tartalmazó kép iránt, mint azok a fiúk, akiknél a nyálban mért tesztoszteronszint alacsonyabb volt. Az ujjhosszúság alapján a méhen belüli fejlődés során nagyobb tesztoszteronmennyiségnek kitett fiúk a kisebb mennyiségű férfihormonnak kitett társaiknál jobban vonzódtak a labdához, mint a babához.

A kísérletben részt vevő picik túl fiatalok voltak ahhoz, hogy valóban választhassanak a felkínált játékok közül, azonban Alexander szerint a már ebben a zsenge korban tapasztalható ösztönös vonzódás jelezheti a későbbi viselkedést. A következőkben azt szeretnék megvizsgálni, hogy a 3 hónapos korban mutatkozó érdeklődés alapján meg lehet-e jósolni a kicsik későbbi viselkedést.

Ha több gyermekkel is elvégzik a vizsgálatokat, az eredmények alapján az is meghatározható lesz, hogy vajon hogyan befolyásolják a viselkedést, vagy akár a nemi hovatartozást a hormonokat tönkretevő vegyszerek akár a méhen belüli, akár a születés utáni első néhány hónapban. Ilyen anyagok például a rendkívül illékony ftalátok – melyeket főként a műanyagok lágyítására használnak, és melyek megtalálhatók a legkülönfélébb festékekben, burkolóanyagokban, háztartási cikkekben, kozmetikumokban vagy élelmiszer-ipari csomagolóanyagokban – vagy a peszticidek.

Álmodj, királylány!

Ez a két szó a magyar rendszerváltás előszelének egyik szomorú emblémája. Amikor a kapitalizmus keze betette a lábát Hegyeshalom felől. A vasfüggöny csak múló epizód a mi közös mesénkben. Gettókat építettünk egymás számára pl. az indián-rezervátumok (milyen fehér kesztyűs, steril kifejezés ez), a cigány telepek formájában is.

Nem tudom elég hangosra venni a következő mondatot, ezért ismételgetem mániákus módon: az a harc (valóságos háború), amivel "koncentráljuk" a vadállatok élőtereit a nemzeti parkok, vadvédelmi területek irányába, az nem más, mint egy tervszerű fajirtás, bioholokauszt bűnjele. Lehet, hogy csak kápók vagyunk a nagytőkés nácik táborában, de a szögesdróton belül táncolunk mindannyian.

Egy rugalmasan táguló és öngyógyító planétán mi lehetnénk a császárok... Egy baj van, orvosolhatatlan, hogy a Föld nevű űrhajó - jelenlegi tudásunk szerint - nem bővíthető. Azaz a láger kerítései körbezártak bennünket. Mindannyian be vagyunk zárva. Ennek a szörnyűségnek a füstje beteríti a munkánkat és a pihenésünket, az utazásainkat és a kiskertünket egyaránt. A felejtésre vannak természet adta (alvás) és magunk faragta eszközeink (alkohol, tudatmódosító szerek). A legszélesebb körben fogyasztott - az óra pillanatnyi állása szerint - az álom.

Mit is mondott Frankl doktor a tábor pszichológiájáról?

Hogy miről álmodik leggyakrabban a táborlakó? Kenyérről álmodik és tortaszeletekről... s egy jó meleg kádfürdőről. S mert legalapvetőbb igényei kielégítésére sincs mód, ezért azok beteljesülését ezen egyszerű vágyálmokban éli meg. Az már más kérdés, hogy milyen fájdalmat okoznak az álmodóknak az efféle álmok, amikor kénytelen ráébredni a táborélet valóságára, s rá kell döbbennie, micsoda rettenetes szakadék van álombéli illúziói és a tábor valósága között.
Soha nem fogom elfelejteni, amikor egyik éjjel a mellettem fekvő bajtársam hánykolódására ébredtem, aki nyilvánvalóan valamilyen szörnyű rémálom hatására hangosan jajgatott... Messzemenően együtt éreztem az olyan emberekkel, akiket szorongásokat keltő kényszerképzetek és rémálmok kínoztak. Már-már azon voltam, hogy felébresszem szegény, rémektől gyötört bajtársamat. Abban a pillanatban megrémültem: mit is akarok tenni valójában?
S már vissza is húztam a kezem, amivel az álmodót fel akartam rázni. Mert abban a pillanatban minden korábbinál erőteljesebben ébredtem annak tudatára, hogy nincs az az álom, még a legszörnyűbb sem, ami olyan kegyetlen lenne, mint az a valóság, ami a táborban körülvett bennünket, s én még azt akartam, hogy valakit ennek éber-tudatos átélésére ráébresszek...

Dallas (értsd: happy end), az nem lesz.

A pozíciókról (ágyban)

Melyek a leggyakoribb pozíciók, és milyen személyiségjegyek kapcsolhatók az egyes pozíciókhoz? - ezekre a kérdésekre kereste a választ egy brit alváskutató csoport.

"Éber állapotban igyekszünk figyelni a testbeszédre, mi viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy tudattalan állapotban mi jön át a személyiségből" - nyilatkozta Chris Idzikowski kutatásvezető, a brit Surrey Egyetem tanára, és egy alvási problémákkal foglalkozó tanácsadó intézet igazgatója. Kutatásuk, amelyben 1.000 ember vett részt, hat közkedvelt alvási pozíciót azonosított.


1. Magzati pozíció (oldalt alvás)

A legnépszerűbb alvási pozíciónak az oldalon történő összegömbölyödés, a magzati pozíció bizonyult. Az emberek 51 százaléka alszik így, a nőknél kétszer jellemzőbb, mint a férfiaknál. Az így alvók rendszerint szerény, elsőre távolságtartó, félénk, ám hamar feloldódó, érzékeny személyiségjegyeket mutatnak.

2. Tölgyfa pozíció (oldalt alvás)

A tölgyfának nevezett pozícióban - oldalt fekve, lábak kinyújtva, kezek a test mellé simulva - alvók társaságot kedvelő, könnyed személyiségek. Az emberek 14 százaléka alszik így. A kutató szerint az ily módon pihenők könnyen megbíznak idegenekben, sőt, időnként naivak, hiszékenyek is.

3. Könyörgő pozíció (oldalt alvás)

A tölgyfához hasonló pozícióban alszanak ők, azaz oldalukon, lábak kinyújtva, de kezük a testük előtt hever. Az embereknek 13 százaléka alszik így. Nyitott, de kissé gyanakvó és cinikus személyiségek ők. Lassan döntenek, de ha elhatározzák magukat, megingathatatlanok.

4. Katona pozíció (háton alvás)

Katona pozícióban, azaz háton, kezük az oldaluknál, alszik az emberek 8 százaléka. Ők többnyire csendesek és zárkózottak. Nem szeretik a sok hűhót, és általában komolyabb elvárásaik vannak embertársaik felé. A katona pozícióban alvók nagy része horkol, és gyakrabban panaszkodik arra, hogy rosszul aludt, mint az egyéb pózokban alvók.

5. Szabadesés pozíció (hason alvás)

Hason fekvés közben a kéz vagy öleli a párnát, vagy a fej mellett van előrenyújtva. A megkérdezettek 7 százaléka preferálta ezt a pozitúrát. Ők jellemzően társaságkedvelő, gyakran kissé pimasz személyiségek, akik a kritikát nem igazán bírják.

6. Tengericsillag pozíció (háton alvás)

A legritkább pozíció, az emberek csupán öt százaléka alszik tengericsillag pozícióban, azaz hanyatt fekve, lábukat, karjukat széttárva. A kutatás szerint ők jellemzően igénytelen, szerény emberek. Nem szeretnek a középpontban lenni, viszont jó barátok, lehet rájuk számítani. Jellemzően horkolnak.

S. Freud melegen

Van olyan, hogy egy fasz nem jelent mást, csak egy faszt.

Egy ... hajnalon

Ma reggel Radnóti Sem emlék, sem varázslat c. versével ébredtem. Igazán most lepődtem meg, hogy neten kikerestem a szövegét: 1944. április 30-án (!) írta.

Félálmomban azt a mondatot ismételgettem, hogy "...egy szép hajnalon arra ébred, hogy minden összeomlott..." - és rendben volt így a világ. Nincs rendszer, nincs fogódzó, csak vagyok. A vers eredeti szövege kicsit eltér. Kiemelés tőlem:

Eddig úgy ült a szívemen a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a sok négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyűléptű szívében megterem
az érett s tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantasz, barátom, fordul el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki nincs.

Balázs azt írja az Aszalt szilvá-ban, hogy "az emberi emlékezet nem dokumentációs központ a valóságról... amiről az ember hipnózisban beszámol, az nem a valóság, hanem a saját valósága. A külső valóságnak az a szűrleménye, amely a saját személyiségének, történetének, észlelésének és felejtésének szitáján fennmaradt - és nem mellesleg egymásra íródott egyéb (korábbi vagy későbbi) valóságmegtapasztalásaival... az ő valóságában ez így igaz, így alkot történetet, így magyarázza a múltját és jelenét." (171. oldal)

Mitől szép egy összeomlás? Szakállas történet, hogy "Isten a romokon épít". Valami tágasabb, teljesebb eljövetelének útjából a szűk ketrecek és alacsony bálványok tűnnek el első lépésben. Hol azelőtt az angyal állt - most nyugalom van, béke.

Potter, az érzelem-kerülő

Endogen opiat tiltakozásából idézek: "Az elkerülő személynek nincsenek fontos kötődései, nem igényli, nem fogadja szívesen."

Goodfriend is úgy összegzi a tulajdonságait, hogy úgy bánnak vele a szülei, mint egy idegennel, és viszont. Közönyös a potenciális romantikus partnerrel szemben, gyakran nem szereti magát túlságosan, és nagyon nehezen bízik meg másokban. Pesszimista, általában céltudatosan elszigetelődik...

Harry-nek a Dudley-ékkel való kapcsolata nem igényel sok kommentárt. "Otthoni" élete során megtanul sértett és bizalmatlan lenni. Veron bácsi elviszi az állatkertbe, de nem hisz neki. Harry pedig utólag belátta, hogy "túl szép volt mindez, hogy sokáig tartson". Nem tud hinni abban, hogy jó dolgok történhetnek vele.

Nem hitte el Hagridnak, amikor az megmondta neki, hogy varázsló. Nem hiszi, hogy meg tudja venni az előírt iskolai felszerelést. Aztán azt hiszi, ő lesz a legrosszabb tanuló; a házbeosztásra várva biztos benne, hogy a Hugrabugba vagy a Mardekárba kerül. Végül attól fél, hogy a Teszlek Süveg egyszerűen kirúgja őt a Roxfortból.

Noha első éve rendkívül jól sikerül, továbbra sem bízik meg másokban. Az első nyári szünetben hamar meggyőzi magát, hogy Ron és Hermione igazából nem is a barátai. Később pesszimizmusa sértődöttséggé változik. Hajlamos kirohanni mások ellen, eltaszítva őket magától. Csapong a féltékenység, a fensőséges felháborodottság és a bűntudat között, ám képtelen uralni érzéseit és megérteni mások szempontjait. Eljut a típusára jellemző magányra. A Roxfort Expresszen üres fülkét keres, amikor legelőször próbálja ki a láthatatlanná tévő köpenyt, szándékosan nem hívja magával Ront a kalandra.

A Voldemort-ral vívott összecsapás előtt Hermione megöleli, de Harry nem ölel vissza; csak áll, feszélyezi a lány érzelmi kitörése. Noha Ron a legjobb barátja, Harry nem sokat tesz a barátságuk megőrzéséért, amikor a Tűz Serlegéből rejtélyesen előkerül a neve. Dühösen és sértetten reagál Ron vádjaira, hetekig haragot tartanak.

Szerelmes Cho Changba, de mindvégig passzív marad, csak akkor mutatja ki érzelmeit, ha rákényszerítik. Sikeres kapcsolatához Ginny Weasley-vel is a lány teszi meg az első lépést, amikor egy megnyert kviddicsmeccs után odaszalad és megcsókolja.

Között

Képzeljük el Londont a II. világháború tetőpontján. A várost állandó bombázások fenyegették. A szülők csak egyvalamitől féltek jobban, amint a haláltól: a gyerekeik halálától. A kormány vidékre költöztette a gyerekeket biztonságuk érdekében. A háború után a családok újra egyesültek. A gyerekek testileg rendben voltak. Ugyanakkor fellépett egy előre nem látott mellékhatás: fejlődésük kritikus szakaszában váltak el szüleiktől, és fiatal felnőttként különböző pszichológiai rendellenességek jelentek meg náluk. Sok kamasznak az jelentette a fő problémát, hogy nem tudtak erős szeretetkapcsolatot létesíteni másokkal.

A pszichológusok ennek a jelenségnek az alapján figyelték és alkották meg a kötődéselméletet. A kötődéselmélet arra koncentrál, hogy a családi környezet hogyan befolyásolja a formatív évek során az egyén képességét a normális, felnőtt kapcsolatok kialakítására és fenntartására - ideértve a romantikus kapcsolatokat is. A pszichológusok mára három jól elkülöníthető kötődési mintázatot, vagyis a potenciális szerelmi partnerrel való interakció szempontjából releváns viselkedési mintát azonosítottak. Talán véletlen, de a három mintázat szinte tökéletes formájában megfigyelhető a Harry Potter-sorozat három főszereplőjén: Hermione Grangeren, Ron Weasley-n és Harry Potteren.

John Bowlby brit pszichológus a londoni gyerekek tömeges evakuálása okozta érzelmi problémák nyomán kezdett bele a szülő-gyermek kötelékek hosszú távú vizsgálatába. Megfigyelt csecsemőket elsődleges gondozóikkal (általában az édesanyjukkal), és észrevette, hogy nyugtalanná váltak, amikor az anyjuk elment, még ha csak rövid időre is. Bowlby egyik tanítványa, Mary Ainsworth úttörő kutatásai mutatták ki, hogy a különböző emberek különböző kötődési mintázatokkal rendelkeznek. Három fő kötődési mintázat létezik: (1) a biztonságos, (2) az ellenálló és (3) az elkerülő. Noha a modern kutatók folyamatosan vitatkoznak azon, hogyan kellene elnevezni és mérni ezeket a mintákat, nagyfokú egyetértés alakult ki abban a tekintetben, hogy az egyes kötődési mintázatok mit jelentenek a viselkedés szempontjából. Két kulcsfontosságú életszakasszal hozhatók összefüggésbe: (1) kora gyermekkori élmények a családban és (2) a felnőtt kapcsolatok kialakítása és - talán - fenntartása. Mivel a felnőttek életében nagyon fontosak a romantikus kapcsolatok, a kutatások arra összpontosultak, hogy a kora gyermekkorban kialakult kötődési mintázat milyen hatást gyakorol a későbbi romantikus kapcsolatokra.

A kötődési mintázatok méréséra sok kmódszer létezik, napjainkban az egyik legnépszerűbb eszköz az "Élmények a közeli kapcsolatokban" elnevezésű skála. Az alábbiakban a tízmondatos, rövidített változat olvasható (a teljes kérdőív sokkal hosszabb). A vizsgált személynek azt kell megadnia, hogy mennyire ért egyet az állításokkal.

Ellenállás
1. Félek, hogy elveszítem partnerem szeretetét.
2. Gyakran aggódom amiatt, hogy partnerem nem akar velem maradni.
3. Gyakran aggódom amiatt, hogy partnerem nem szeret igazán.
4. Gyakran kívánom, hogy a partnerem bárcsak ugyanolyan erős érzelmeket táplálna irántam, mint én iránta.
5. Amikor a partnerem távol van, aggódom, hogy valaki más felkeltheti az érdeklődését.

Elkerülés
6. Nem szeretem kimutatni a partnerem előtt, hogy mélyen legbelül mit érzek.
7. Nehezen bízom meg romantikus partnereimben.
8. Nem szívesen nyílok meg romantikus partnereimnek.
9. Feszélyez, ha a partnerem túl közel akar kerülni hozzám.
10. Jobban szeretek távolságot tartani.

Minél több állítással ért egyet a vizsgált személy, annál távolabb került a biztonságos kötődési mintázattól. Más szóval, ha az 1-5. kijelentésekkel ért egyet valaki, akkor az ellenálló kategóriába esik; ha a 6-10. kijelnetésekkel, akkor az elkerülőbe. Amennyiben egyikkel sem ért egyet, akkor pedig a biztonságosba.

Noha felmerülhet az az ellenérv, hogy a Harry Potter-regényekben szereplő gyerekek túl fiatalok ahhoz, hogy romantikus kapcsolatokkal rendelkező személyeknek tekintsük őket, tökéletesen lehetőséget nyújtanak az első romantikus kapcsolatok kialakításával próbálkozó fiatalok megfigyelésére.

Hogyan közelednek egymáshoz?
Hogyan próbálnak érzelmi kötelékeket kialakítani?
Hogyan vetnek véget a kapcsoaltoknak?

Szerencsére a három főszereplő teljesen más személyiség, és külön-külön jól példázzák a három fő kötődési mintázatot. Herminone Granger a biztonság, Ron Weasley az ellenállás, Harry Potter az elkerülés tankönyvi példája.

(Wind Goodfriend: Kötődési mintázatok a Roxfortban)

Hogy hol lehetek én? Talán Ron és Harry között...

Itt a helyed! - Hol a helyed?

Az az elképzelés, hogy az iskola olyan hely, ahol az egyének közötti különbségek felszínre kerülnek, nem csak a varázsvilágra jellemző. A mugli iskoláknak is van szelektáló funkciójuk, ahogy a diákok felismerik céljaikat és saját érdeklődési körük felé fordulnak. Az iskolák emellett "vertikálisan", a teljesítmény alapján is szétválogatják a diákokat. A pszichológusok nagyon kíváncsiak voltak, mit gondolnak az emberek az iskolákban folyó szelektálásról. A muglik ezt elvárják az oktatási intézményektől. Két nagyon eltérő attitűd vagy meggyőződés létezik azt illetően, hogyan kellene működnie ennek a szelektálásnak.

Az egyik attitűd szerint az iskola feladata a diákok képességeinek felmérése. Minden diák rendelkezik a képességek egyedi kombinációjával. Az iskolák feltárják ezeket az egyéni jellemvonásokat, és meghatározzák az azokhoz illő oktatási/karrier utat. Carol Dweck (1991) entitáselméletnek nevezte el ezt az attitűdöt. Az emberek adott mennyiségű jellemvonással jönnek a világra. A klasszikus példa erre az intelligencia. Azt feltételezzük, hogy az emberek okosnak vagy butának születnek. A zsenik kivételes belső tehetséggel bírnak. A fejlődés az egyén veleszületett intelligenciájának a kibontakoztatását jelenti.

Dweck a másik nézetet inkrementális elméletnek nevezte el. Ez a nézet a fejlődést és a személyes jellemvonások megváltoztathatóságát hangsúlyozza. A mottója az, hogy a nagy gondolkodók lesznek, nem születnek. Az iskolának nem a felismerés, hanem a gondozás a feladata. Hogy lehetőséget biztosítson a diákok erőfeszítéseit egyedi céljaik elérésére fordítani.

Durván fogalmazva az egyik nézet szerint az iskola szelektál ("Neked itt a helyed"), a másik szerint a diákok szelektálják magukat ("Ott akarok lenni").

A mágiának egyértelműen van esszencialista összetevője. Egyesek varázserővel születnek, mások nem. Noha sok mágikus képesség nem örökölhető olyan egyértelműen, mint a faji identitás, nem tűnik megváltoztathatatlannak. A kviblik nem tudnak szert tenni varázserőre. Hasonlóképpen, a Teszlek Süveg mintha a diákok lényegi identitását tárná fel, amikor beosztja őket a házakba. Noha a H.P. könyvek ezt nem mondják ki nyíltan, esszencialista intuíció, hogy a házidentitáson nem lehet módosítani: egy mardekárosból ugyanúgy nem lehet soha griffendéles, ahogy egy leopárd sem tud megszabadulni a foltjaitól. (Harry egyedülálló abban, hogy a Teszlek Süveg felkínálja neki a választást: a Griffendélt szeretné vagy a Mardekárt.)

Az egyenlőség és a haladás iránti szilárd elkötelezettségük ellenére az európai és amerikai iskolák hajlamosak a belső esszencia és entitás elméleteit hangsúlyozni. Ezzel szemben ázsiai társaik és az őket működtető társadalmak a változásra helyezik a hangsúlyt. Az amerikai attitűd szerint a krémje majd a felszínre kerül; a japánok úgy vélik, hogy még a legközönségesebb kavics is csillogni fog, ha évekig csiszolják. A H.P. szövegek alapján Roxfortban a veleszületett képesség többet számít, mint a kemény munka a mágia tanulása során.

Tegnap ismét - már-már rutinszerű érzéketlenséggel - elküldtünk egy kolléganőt, aki nem teljesítette a minimum szintet az írásbeli teszten. Amikor a feladatkörre gondolok, akkor nyugodtan ki tudom jelenteni, hogy nem neki való ez a fajta befogottság és pörgés. Amikor az embert nézem, akkor szomorú vagyok, hogy a befektetett energiák és odaszánás sajnos nem volt elég. Lehet, hogy máshol van a helye? Lehet, hogy versenyző társadalmunkban nincs türelmük megvárni a kavicsok csillogását?

Szörnylény

"Miféle szörnylény hát az ember? Micsoda eddig nem volt teremtmény, szörnyeteg, zűrzavar, micsoda ellentmondás, a természet milyen csodája? ... Ismerd hát meg, kevély ember, milyen paradoxon vagy önmagad szemében... tanuld meg, hogy az ember végtelenül több, mint ember..." (B. Pascal: Gondolatok, 434.)

Popper Péter úgy töpreng a Nők lapja évszakok 2008. téli számában, hogy biztonságot akarunk, de kalandokat is. Hűségesek akarunk lenni, de csábulékonyak is vagyunk. Szellemi és kulturális értékeket tisztelünk, de a pénz után rohanunk. Nagyvonalúak akarunk lenni, és megbocsátó keresztények, de bosszúra vágyunk. Mikor igazságügyi pszichológusként a bíróság elnöke azt vetette a szemére, hogy: "Szakértő úr, a maga véleménye tele van ellentmondásokkal!" - így válaszolt: "Elnök úr! Az ember lelke van tele ellentmondásokkal. Ezt tükrözi a véleményem."

Csakhogy a mi kultúránk nem tűri az ellentmondásokat. Azt követeli, hogy legyünk egyértelműek. Jobboldaliak vagy baloldaliak, szeressünk vagy gyűlöljünk, esetleg lehetünk még közömbösek, legyünk keresztények, zsidók vagy buddhisták, hívők vagy istentagadók. De egyszerre nem lehet ennyiféle bennünk. S ha mégis ilyen sokféleséget hordozunk? Akkor egyet élhetünk át, a többit el kell fojtanunk... Jézus először kinőtte a családját, aztán Galileát, majd a népét és a Római Birodalmat is. Ezért tartották Barabásnál is borzasztóbbnak.

Ezeket a belső ellentmondásokat már sokan vizsgálták, különböző eredményekkel. József Attila az Ódában azt írja, hogy a test nyugalomra vágyik, a lélek pedig lángoló szenvedélyekre. Ám számolnunk kell egyéb hatásokkal is. Például azzal, hogy környezetünk elvárja, hogy holnap is ugyanolyanok legyünk, mint ma. Füst Milán példája: "Ez a fecsegő ember hallgatag lett. Talán megbolondult?" Holott esetleg csak megvilágosodott.

A változásoktól való megriadás legfőbb oka a félelem az ismeretlentől. Mert az emberi létezés legnagyobb terhe az élet bizonytalansága. Egyrészt a sorsunkat meghatározó tényezők annyira bonyolultak, hogy lehetetlen számba venni őket. Másrészt az érzelmeink, amelyek döntően befolyásolják viselkedésünket, nem állnak akaratlagos szabályozásunk alatt. Döntünk, választunk, vagy csak sodródunk - ebből a szempontból mindegy. Végső soron kiengedjük kezünkből a sorsunk irányítását, mert nem tudjuk kiszámítani döntéseink következményeit. Seneca mondta: "Vezetik a végzetek azt, aki hagyja magát vezetni, aki nem, azt vonszolják." Halálos szerelemben házasodunk, és három év múlva már rá sem bírunk nézni egymásra a válóper idején. Ennyi telik tőlünk a jövő megformálása terén.

A legtöbbünk ezért biztonságot keres, eszmékben, ősi keleti és megreformált, nyugaton elterjedt vallásokban, szektákban, tradíciókban, félreértett erkölcsi normákban, vagy legalább a jelenlegi emberi viszonyok megőrzésében. Még akkor is, ha egy kapcsolat már meghalt. Meddig él egy viszony? Ameddig úton vannak, valahonnan valahová (egy irányba fordulva) tartanak. Őrzik az egy közös álmot. Amikor már nincs közös ösvényük, vagy csak ismétlik megszokott önmagukat, csak végszavaik, monológjaik vannak, vagyis megszűnt közöttük a valódi kommunikáció - akkor a kapcsolat már nem él. De a többség megborzong az ismeretlen jövőtől, akárcsak a haláltól. Hiszen minden lemondás, elhagyás egy kis halál.

S együtt élnek tovább egy már funkcióit vesztett fészekben. Két motivációt is felfedezhetünk ebben. A fő kérdés ugyanis ez: Ki vagy mi a fontos? A helyzet vagy az ember? Ha a helyzetet akarom megőrizni, a lakást, a telket, a jövedelmet, a pozíciót - ez a romlásba vezető reménytelen út. De ha a társ, a partner az első, az ő öröme, lelki egyensúlya, akkor még újraépülhet a kapcsolat, megmenthető az enyészet torkából is. Ennek a puszta belátása is igen nagy fokú, sokszor fájdalmas őszinteséget igényel magunkkal szemben.

Gyakorlatok depresszióra

Milyen depressziósnak lenni? - Íme néhány gyakorlat a gyakorlatlanoknak: Vigyázat! Csak saját felelősségére hajtsa végre a gyakorlatokat. Fájdalmat érezhet.

1. gyakorlat

a) Írja le a nevét, ahogy aláíráskor szokta!

b) Írja le újra a nevét a bal (illetve balkezeseknél a jobb) kezével!

Milyen különbséget érzett a kétféle aláírás között? A tudatos gondolkodás erőfeszítésére, az izmok engedelmeskedésének fokára, az általános kényelmetlenség-érzésre gondoljon. Milyen erőfeszítést kellett kifejtenie a második esetben, amire az első esetben nem volt szüksége? Mire nem hagyatkozhatott már, amire mindig számíthatott a mindennapokban?

c) Fogjon egy cellux-szalagot vagy más ragadós anyagot, és kösse össze szorosan a mutatóujját és a gyűrűsujját a bal (illetve jobbkezesek esetén a jobb) kezén! Próbálja megint leírni a nevét. Milyen érzés? Hogyan különbözik az előző kísérlettől? Milyen lett az eredmény? Mennyire felismerhető az aláírás? Nehéz volt szilárdan tartani a tollat?

d) Most pedig írja le a nevét úgy, hogy közben nem néz a papírra! Ne nézze meg az eredményt. Mit gondol, hogy néz ki? Elfogadnák ezt az aláírást a bankjában? A rendőrségen, amikor az útlevelét ki akarja váltani? Amikor egy állásra jelentkezik? Hogy érezte magát? Frusztráló érzés volt?

e) Nézze most meg az eredmény! Hogy néz ki? Jobb vagy rosszabb, mint várta? Olvasható? Mennyire elégedett a teljesítményével? Frusztrálja, hogy nem képes irányítani a saját mozdulatait?

f) Még ne szedje le a ragasztószalagot az ujjairól! Milyen érzés, hogy össze vannak ragasztva?

És most tűnődjön el a következő metaforán: az aláírás egyszerű, de igen szükséges készség, enélkül nem igen boldogul az ember a mindennapi életben. A nem depressziós emberek képesek a domináns kezükkel, az automatizálódott készségekre, a testi memóriára és a megszokásra hagyatkozva produkálni az aláírásukat: ezek azok az érzelmi védőhálók, amelyek révén a mindennapok ismerősnek és biztonságosnak tűnnek.

Ahogy végrehajtotta a gyakorlat egyes lépéseit, lassacskán behatolt a depresszió birodalmába. Először a 'balabb' kezével kellett írnia. Már ekkor sem támaszkodhatott e megnyugtató készséges és érzelmek némelyikére. Nagyon keményen meg kellett dolgoznia valamiért, ami egyébként teljesen egyszerű és nem igényel erőfeszítést. Azután meg kellett bénítania a kezét, meg kellett fosztania magát a teljesítményhez szükséges testi erőforrások egy részétől. Végül mindezt úgy kellett végrehajtania, hogy azt sem tudta, tulajdonképpen hogyan teljesít. Bizonyosan frusztrációt, dühöt, félelmet és csalódottságot érzett közben. Nem szeretné, ha más is látná, milyen felemás lett az eredmény - annak ellenére, hogy előre tudta, hogy nem sülhet el jól a dolog.

Ilyen érzést kelt a depressziósban a mindennapi létezés minden egyes kis aspektusa. Persze egyénenként változik a bénultság és a frusztráció foka, de talán ez a kis gyakorlat megmutatott abból valamit, milyen érzés ebben a rettenetes, bénító betegségben szenvedni.

2. gyakorlat

a) Nézze meg az órát és írja le, hány óra van!

b) Gondoljon élete legfájdalmasabb pillanatára! Gondolja végig a legiszonyatosabb kudarcokat, amelyeket valaha elszenvedett, a hibákat, amelyeket vétett, mindent, amit utólag megbánt. Idézze fel azokat a pillanatokat, amikor a világ iszonyatosan kegyetlennek tűnt, és hirtelen úgy érezte, legszívesebben feladná.

c) Ha ezek különböző események, kösse őket össze: próbálja elképzelni, hogy mind egyszerre történetek! És élje át az érzelmeket, élje át a megalázottság-érzést, a bűntudatot, a szégyent, a kudarc fájdalmát, a visszautasítás fájdalmát. Próbálja felidézni a szavakat, az események részleteit, adja át magát a fájdalomnak. Ne védekezzen: fáj, fogadja el.

d) És most engedje, hogy a védekező ösztöne leküzdje a fájdalmat, eltávolítsa az emlékeket, visszahozza a jelenbe. Gondolja végig, milyen érzés volt az egész. Szívesen csinálná végig naponta ezt a gyakorlatot? Képes volna rá? Elviselné nap mint nap ezt a fájdalmat?

e) Most nézze meg az órát! Mennyi idő telt el?

f) Számolja ki, hányszor kéne elvégeznie e gyakorlatot, hogy a nap 24 órájában érezze a fájdalmat, a maga égető valóságában. Mit gondol, milyen volna?

(www.bura.hu)