A bodzaillatról

Szia Balázs! Szoktatom szívemet a jelen időhöz. Ha tévesztenék, segíts ki, kérlek! Amikor rólad beszélünk, vagy te foglalod keretbe az életed fontos dolgait, három nagy mágnes köré csoportosulnak az események: ezek az író-költő, a meleg-aktivista és a terapeuta. Évekre való olvasmányt publikálsz a neten, mindegyik témakörben. A Google nagyjából száztízezer találatot ad a nevedre. Kedveled ezt a dalszöveget, hogy „még sohasem találkoztam szakáccsal / de olyan emberrel már igen / aki a vacsoránkat a hozzávalókból összeállította…” Tudjuk, látjuk, hogy több vagy a – hűséggel és szorgalommal betöltött – szerepeidnél. 1969. október 12-én az élet veled egy nagy kalandba kezd, amikor elindul birtalanbalázsolni. A te szavaiddal szólva: „…tollal / félig írt füzettel / indulok szerencsét próbálni / Birtalan Balázs lehessek” (B-változat; 1 691012-2415) Az általános iskolai beiratkozásnál a tanító néni gyanútlanul faggat, hogy „aztán tudsz-e már olvasni?” Amikor igennel felelsz, tovább kérdez: „melyik könyvet olvastad?” „Tizenkét hónap a címe – válaszolod, majd hozzáteszed eredeti stílusodban: – Marsak írta, azt hiszem orosz nemzetiségű…” Óvsz attól, hogy a súlyuknál nagyobb jelentőséget tulajdonítsak a szimbólumoknak. Mégsem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy ez az első könyved az utolsó előtti is, amit ebben az életben kézbe veszel. Mivel a heti zsebpénzedből egy egész dinnyére nem futja, lekuporodsz a járdára és számolsz hosszasan, aprólékosan. Majd összeszedve minden bátorságodat odalépsz a zöldségeshez: – Csókolom, kérek szépen 37 dkg görögdinnyét. És a szomorú kisfiú nem érti, miért nincs se dinnye, se empátia számára. (http://birtalan.blogspot.hu/2010/06/erik-gyumolcs.html) Van lelki erőd, hogy a „Miért tartják Shakespeare-t zseninek?” dolgozati kérdést lecsapd elsőre ezzel a tömör válasszal: „Mert az volt.” – később az Ódáról írt verselemzésedben kifejted, hogy az valójában egy maszturbáció jelképes leírása. Amihez nyúlsz, az rövid időn belül balázsos lesz tőled. Ebből a szempontból mindegy, hogy versírás, bűvészkedés, teológia, honlap készítés, keresztény közösség szervezése, közjegyzői okirat, zsiráftánc vagy terápia a feladat, ami éppen eléd kerül. Mikor lelkesen beleállsz a munkába, azt profi szintre viszed. Kivételes módon tudsz lelkesíteni is a felfedezéseiddel. Az elvevők és meghagyók civilizációi, az erőszakmentes kommunikáció, a meleg szubkultúra, a Harry Potter univerzum, a tranzakcióanalízis vagy meseterápia mind-mind felvillanásai annak a mágiának, ahogy a nyers életet belakod, és számunkra is élhetővé formálod. Amennyire alakítasz minket, legalább olyan mértékben igényled a kölcsönhatást tőlünk. Azért lehetsz éppen ilyenné, mert Feri a fociban mindig a vesztésre álló félnek szurkol; Tomi pedig felismeri „…a Balatonba hullt zsiráftollat” és mesél neked „a piros csíkos hintalóról…” (Művirágok a szimbolizmus oltárára; Mert) Az sem akadály, ha – pilinszkysen szólva – néha „úgy közelítünk hozzád, mint a füvet csipegető tyúk Isten égő csipkebokrához”. Szívesen magyarázol, érvelsz és vitázol. Csak a kétszáz százalékos sebességedet győzzük szusszal. Nem a tudatlanság a legnagyobb ellenfeled, hanem a rosszindulat; illetve ha a tisztességedet kérdőjelezik meg, mert az napokra képes megbénítani. Éjszakákba nyúlóan, időt és energiát nem kímélve beszélgetsz telefonon, chaten és e-mailben; válaszolsz a kérdezőknek, hogy eloszlass tévedéseket és kiállj az értékeid mellett. A gondolat is reménytelen, hogy számba vegyük a temérdek cikket, beszédet, petíciót, liturgikus szöveget, blogbejegyzést, kommentet és az azokra adott megfontolt válaszokat, amiket olykor a pihenésed vagy a párkapcsolatod megrövidítésével alkotsz.

Az Aszalt szilva… fülszövege szerint menekülsz a magabiztos válaszok elől, ugyanakkor elszánt makacssággal kérdezel. És mikor válaszolsz, azt mindig átszínezi a kétely, a bizonytalanság... Az általad végiggondolt és megszenvedett igazságok árnyékában viszont nyugodtan pihenhetünk. Akkor is, ha egy következő nagy futam végén kérdőjelekre cseréled a mondat végi pontokat. Becsületes gondolkodó vagy, aki a tenger felé tekintve csak a folyásirányt nézi, nem a tegnapi, vagy a pár perccel ezelőtti medret. Világos számodra, mikor már túl vagy a kereszténységen, és ezt következetesen vállalod minden fórumon. Nem pillanatnyi fellángolás a részedről, évek kemény munkája, szellemi birkózása alapozza meg. A kétbodonyi, közösségi nyaralás egyik estéjén nagy sétát teszünk kettesben, amikor felnézel az égre, egy kisgyermek ártatlan kíváncsiságával fürkészve a temérdek galaxist, és azt mondod: „most ezek után mondd ki a khalkedóni dogmát…” (Jézus Krisztus isteni és emberi természetéről) Nem csupán formaság vagy politikai korrektség a részedről, ahogy a női emancipációt kezeled. Álságosnak tartod és kevesled a márciusi hóvirágot az egész éves házi rabszolgaságért cserébe. Megrendülsz a Vagina monológok őszinte vallomásán, világgá kiáltod, hogy: A Szent Korona megsértése bűncselekmény. A családon belüli erőszak nem. (http://birtalan.blogspot.hu/2012_06_01_archive.html) Úgy írsz, mintha beszélnél, szinte hallani a hangodat – mondja az ajánló –, aki sokhelyütt otthon vagy. És igen: ezért teheted ilyen bensőséges, egyszerű hangon… A képtelen fordulatokból – ha vívódások és bánat árán is – mégis győztesen tudsz tovább lépni. Így találsz vissza az okiratszerkesztéstől „első szerelemedhez”, a pszichológiához. Okénak tekinted a hozzád forduló embereket, partnerként megosztod velük saját élményeidet. Egy terápiás beszélgetés közben az a freudi elszólás szalad ki a szádon, hogy Amikor én meghaltam, sem apám, sem én nem sírtunk... Nem a tökéletes imidzs helyreállítása kötött le ekkor sem, hanem „hogy komoly gyógyító potenciál rejtőzik abban, ha a terapeuta is megmutatja magát, látni engedi élete bizonyos részleteit, nyíltan felvállalja, hogy ő maga is ugyanúgy úton járó, mint a kliens…” Pedig ettől a mondattól, mint írod: „bármelyik pszichoanalitikus instant orgazmust élne át”. (http://sorskonyvnelkul.blog.hu/2015/09/17/amikor_a_terapeuta_lebukik) A Mi minden nem (Szélesre tárt jelen) sorai között szinte megbújik a „nem vagyok zsidó, de nem vagyok goj se” félmondatod. Aztán a Képnézegetős címűben (Szélesre tárt jelen) – bővebben kifejtve – így látod magad: Az Isten-kérdést rég letudta: a földbe készül, nem az égbe. Egy jobb lelet – s szánni valóan gojként, kipában hajlong az Örökkévaló nevére. Tanulod kibogozni az ősi betűket. Vallásosan, sőt a „nyúlon túl” is egy új időszámítás kezdetét jelenti világlátásodban a Soá tragédiája. Nem tudsz kimaradni belőle, fáj neked. És elemi, kibékíthetetlen felháborodással állsz ellen minden fasiszta, kirekesztő gondolatnak. Ezért választod a búcsúzásod egyik zenéjének a Hatikvát, Izrael nemzeti himnuszát. A meghalásod útját sem tartod privát titoknak, engedsz bennünket az ágyad köré ülni. A Szent Imrében mesét mondasz az egyetlen szögről, amibe kapaszkodva az Ördög ki-be jár… és jót nevetünk kisdiákkori húzásodon, mikor cselesen angolul beszélsz a félig részeg önkéntes rendőrhöz, aki végül elkobozza az orosz munkafüzeted… Van erőd Életvégi interjút adni a Hospice-nak. Meglepetésünkre a riport nagy része az egészségügy és a benne élő orvosok, ápolók, betegek és családtagok helyzetének a javítását célozza. Türelemmel és humorral készítgetsz minket a gyászra; köszönő levelet írsz a kórház vezetőségének; versben köszönsz el a Balatontól. (Márciusban a mólón; http://birtalan.blogspot.hu/) A kerek koszorúkhoz szokott, avatatlan szem megáll egy pillanatra egyedi virágaid fölött. A Halál ereklyéit medálként a nyakadban hordod, hogy emlékezz: a halált legyőzni valójában nem azt jelenti, hogy valamilyen varázslattal megragadod a halhatatlanságot, hanem hogy a halált önként elfogadod, mint az élet részét és nem szöksz meg előle. Te is a halál ura vagy, mert saját életedre már nem mint végső, abszolút értékre tekintesz, amelyet mindenáron meg kell őrizned. Belátod, hogy része vagy a nagyobb egésznek.

(https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Halál_ereklyéi) Dupla B monogrammal élére állsz az izmaelita törzsnek – ami attól, hogy virtuális, miért ne lenne valóság?! Rutinod van abban, hogy ha eléd tesznek egy megvonalazott lapot, keresztbe írj rá. Ha nem viseljük Quinn szájbarágós stílusát, ízi verziót fabrikálsz a kedvünkért, sőt versbe sűríted a lényeget: Rímekben tán átadható, mit prózában nem lehet: rohadt sokan vannak az emberek. E sárteke sarában mintegy hétmilliárd hempereg – baszki, ez rengeteg! Zabáltatni ennyi szájat, föleszik a biomasszát: a többi fajt levesükbe belebasszák. Nem az a baj, hogy nem lesznek többé színes madarak. Jut is, marad is szín a Nap alatt. Nem is erkölcsi izé, hogy „mit szól majd a természet”. A természetben egy csupasz Föld is elférhet. Az a gond, hogy sokan hiszik: Minden Fajok Királya a törvény hatályát kizárja. Szent iratokba, csillagokba, köldökükbe révednek. S tévednek. Míg úgy teszünk, mintha az istenek nekünk szarták volna a világot – bolygókat, aranyat, no meg a zsiráfot –, és naponta több tucat fajt végérvényesen felfalunk, egy nap asztalunkra kerül enfajunk. Ismétlem: enfajunk. És meghalunk. Nem károgás, nem is vád ez. Jóslat se: nem vagyok vátesz. Nem ősi prófécia, nem titokzatos titok. Biosz és matek. A túléléshez nem kell para, dogma, csak egy új paradigma. Ez is megvolt hát. Itt hagyom e rímhegyet. Én megyek. (Ne, velő; http://birtalan.blogspot.hu/) Bodzaillat van!

Kis humán abszurd: a kétszemélyes törzs

Öreg vagyok, csúnya és szegény...
Keresem szép, fiatal, gazdag férfi társaságát!

- így szól az abszolút párkereső hirdetés teljes szövege. Azon túl, hogy jópofán karikírozza a tökéletes légy kutatását a halpiacon, tartalmaz még egy izgalmas réteget.
A kapcsolat-kezdeményezéseink alapvető rugója leginkább a biztonság utáni vágyban érhető tetten. A férfi és nő közötti átlagos korkülönbség több utód nemzését / szülését engedte, akikre majd öregkorban támaszkodni lehet. A csecsemőhalandóságot is felvéve a képletünkbe, a sokgyermekes családmodell sem pusztán szellemi igény - inkább egy biztosítási forma.

Hosszú ideig bajlódtam azzal a talánnyal, hogy mi a csuda hozta létre és tartja fenn olyan kérlelhetetlenül a meleg közösségen belüli ifjúság-kultuszt. Az internetes oldalakon és beszélgetőszobákban tíz évek röppenek le a valós életkorból, hátha így nő az esély. Kár, hogy aztán személyesen is a szemébe kell nézni az átvert fickóval... vagy lelépni, mielőtt komolyra fordul az ügy. Az izmos test esztétikája és a nagyobb szexuális élvezet csak részben adnak magyarázatot erre. Ezeken túl az évek hiánya nem garancia sem az emberi érettségre, sem a szerelmi teljesítőképességre. A közeli napokban beszélgettem valakivel, aki váratlan gyorsasággal veszítette el a nála fiatalabb társát. A "pedig azt hittem, hogy majd ő fog gondozni..." mondata orkánszerűvé erősödött a fülemben.

Hajlok arra a leegyszerűsítő tételre, hogy a legtöbb félelmünk, szorongásunk mélyén a halálfélelmet találjuk. Az a bizonytalanság, hogy létbe hívtak bennünket a megkérdezésünk nélkül (általunk nem ismert helyen, időben és körülmények között), majd ráeszméltünk arra is, hogy a távozás sem lesz más protokoll alapján. E két megfoghatatlan pont között tele vagyunk döntési helyzetekkel, és azok olykor nyomasztó sürgetésével. Minden elhatározásunk következménye, hogy a szabadságunk kapuit csapják be sorra. Ez sem kevéssé riasztó, főként ha a szilveszterek is sűrűsödnek egyre... Nem pusztán filozofikus tény: a munkahely elvesztése is a halál előszobája, hiszen az élelemforrástól vagy a lakhatástól való megfosztottság szele legyint meg ilyenkor minket.

A vágyott aranykor pedig a törzsi élet holtig tartó hálója, a kiszámíthatóság és intimitás, egymásra hagyatkozás és megbecsülés. Ahol egyedi nevünk és történetünk van, ahol csakis közös koplalás és együttes jóllakás képzelhető el. Ahol nincs, mert szükségtelen az autóriasztó, értékpapírszámla, közlekedési bérlet, nyugdíjpénztár, rendőrség, bürokrácia... Ezt a halom vágyat egybegyúrjuk, amikor a szerelemben egy megbízható és egészséges társat, gyakorlatias és okos felünket, elbűvölő és szórakoztató partnerünket óhajtjuk. Nem kevesebbet, mint hogy töltse be az orvos, a pap és a varázsló, a szakács és bohóc szerepét egy gázsiért. Ő legyen minden kérdésemre a válasz, adjon biztonságot az öregség és a halál idejére, legalább egy kis nyugalmas oázist gondozzon számomra a pörgés napjaiban.

Egy szóval is tudom mondani: tökéletes legyen. A vicc az, hogy mindannyian azok vagyunk már születésünk óta. A biblikus irodalomban van egy józan interpretációja ennek a szónak. Egy rozoga ladik, ami átsegít engem a túlsó partra (ezzel betölti az igényem szerinti célját), tökéletes a maga módján. Ha egy rozsdás, girbegurba kalapáccsal tudok szöget verni a falba, az szintén tízből tíz pontot kap.

Már csak azt lenne jó tudnunk, hogy mi egy párkapcsolat "feladatköre". Mikor mondható ki, hogy a viszonyunk betölti azt a reményt, amit elvárhatunk tőle? Megnyugtat? Gyönyörködtet? Elgondolkoztat? Anyagi biztonságot nyújt? Csillapítja a magányomat? De jó, hogy nincs hivatalos verziónk.

Az álmaink darabokra esnek, ha egy megmászhatatlan hegy oldalának rugaszkodunk nap mint nap. A kétszemélyes törzs törékeny és sérülésre hajlamos. Nem válthatja be azt a reményünket, hogy egy önfenntartó közösség családiasságát és biztonságát adja nekünk. Alapítsunk törzset, amíg még merünk álmodni róla!

Megosztás

Irány Irán?

Hogy a meleg büszkeség körül lesznek konfliktusok, az előre látható volt. A Gay Pride a magyar jobboldalisággal nem kvadrál. Ha a filozófiai forrásvidék a KDNP, akkor bizony lárvás vizet iszik a kormányzó erő, és kellemetlen helyzetbe kerül, amikor ehhez kellene hozzászólnia. A legkényelmesebb az volna, ha Ahmadinezsádhoz hasonlóan kijelenthetnénk, Magyarországon nincsenek is homoszexuálisok; de ez sajnos egy ilyen kiszolgáltatott, kényelmetlenül nyitott országban nem fog menni. A melegek menetelni akarnak, sőt elvárják, hogy az esetleges náci csőcseléktől védje meg őket a rendőrség.

Ráadásul most egyenesen a Kossuth térig masíroznának, mivel nagyon úgy néz ki, hogy a Fidesz – a fertőzött forrás hatása alatt – a saját zsebalkotmányában szeretné kizárni az egyneműek házasságát, amiben az egyneműek érthetően ellenérdekeltek. Erre mondta most a rendőrség, hogy menjenek már anyjukba, aránytalanul akadályozzák a forgalmat, mégse lehet összevissza vonulgatni.

2006 november 4-én a Fidesz az Andrássy út 60-tól az Astoriáig szervezett vonulást, a rendőri brutalitás elleni tiltakozásul, a brutális rendőrség azonban ezt tudomásul vette, bár a forgalmat kétségtelenül akadályozták. (Mint ahogy akadályozták október 23-án az Astoria kellős közepén is.) A brutális rendőrség ezt nyilván azért engedélyezte, mert értesültek róla, hogy demokráciákban időnként vannak ilyen menetek, amelyeknek tulajdonképp az az egyik céljuk, hogy akadályozzák a forgalmat, és ezzel is feltűnést keltsenek.

Nehéz ezt kezelni a magyar jobboldalnak. A magyar jobboldal ugyanis talajtalan, szervetlen, konfúz szerveződés, amely stresszhelyzetben reflexszerűen imádkozni kezd, mert más biztos pontot nem ismer. Semjén Zsoltnak igaza van: a KDNP a forrásvidék. Márpedig a bibliában benne van, hogy a buzulás bűn, és a bűn zsoldja a halál. Ebből az következik, hogy itt melegfelvonulás ne legyen. Vagy ne nagyon.

A szívem szakad meg szegény, korlátolt hülyékért. Rettenetes lehet ebből a térképből tájékozódni.

És remélem, hogy most az egyszer, legalább a saját kárukon képesek tanulni, és belátni, hogy ha folyton a forrásvidéken totyorognak, akkor elnyeli őket a mocsár. Azok az országok, ahol a melegfelvonulást betiltják vagy szétverik, nem tagjai az Európai Uniónak. Mi annak nemcsak tagja vagyunk, de momentán a soros elnöke. Ezt a manővert nem engedhetjük meg magunknak. Igen, a szélsőjobb ugatni fog, és magához rántja azt a pár szerencsétlent, akinek tényleg nincs más öröme az életben, mint hogy utálhatja a buzikat. Hadd menjenek. Rosszul mutattak az ilyen sötét bunkók a Fideszben mindig is. Igen, döccen a keresztény alapvetés, de az abortuszvitából már úgyis kiderült, hogy a hitbuzgalomra nem érdemes, nem is lehet politikát alapozni. Ott, az abortuszról szóló csatában a KDNP szépen visszagyűrte a segge alá a bibliát, és sűrű bólogatással elismerte, hogy abból főzni baromság volna.

Óriási botrány lesz, ha Magyarországon nem lehet megrendezni a melegfelvonulást, vagy ha a melegek nem tüntethetnek a Parlament előtt az őket kirekesztő alkotmánytervezet ellen. Ez a botrány nemcsak hozzáadódik, hanem szorozza a médiatörvénnyel már kivívott rossz hírünket. Nem éri meg. Aki államférfinek készül, annak ezt kiszámolni a beugró feladat.

Tóta W. Árpád

Az intolerancia erőszakossága

In: Népszava, 2010. november 4.

Seth Walsh mindössze tizenhárom éves volt, amikor a múlt hónapban kisétált családja kaliforniai Tehachapiban lévő házának kertjébe és felakasztotta magát. Iskolatársai és a környékbeli gyerekek már évek óta homofób csúfolódásai, bántalmazásai vezettek ahhoz a tragikus döntéshez, hogy véget vet életének. Ő is egyike annak a hat fiúnak, akik vélhetőleg erőszakos homofób megfélemlítés hatására öngyilkosságot követtek el szeptemberben az Egyesült Államokban.

Navanethem Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa

Az elmúlt hetekben számos támadásnak lehettünk szemtanúi, amelyek olyanokra irányultak, akiket melegnek, leszbikusnak, biszexuálisnak vagy transzszexuálisnak tartottak. Október 10-én Belgrádban tiltakozók egy csoportja kiabálva becsmérelte, majd Molotov-koktélokkal, villanó gránátokkal támadta meg a békés meleg felvonulás résztvevőt 150 embert sebesítve meg. Október 3-án, New Yorkban három melegnek tartott fiatalembert raboltak el, hogy egy üres bronx-i lakásban súlyosan bántalmazzák és megkínozzák őket. Dél-Afrikában, Soweto-ban nagyszabású felvonulás hívta fel a figyelmet a városban elterjedt, leszbikusokat érő nemi erőszakhullámra, amelyeket elkövetőik gyakran azzal igazolnak, hogy "helyes útra" próbálják visszaterelni áldozataik szexualitását.

A homofóbia, csakúgy mint a rasszizmus és az idegengyűlölet, változó mértékben, de minden társadalomban jelen van. Minden nap, minden országban vannak, akiket szexuális hovatartozásuk és nemi identitásuk miatt üldöznek, rágalmaznak, erőszakkal bántalmaznak, sőt megölnek. Legyen burkolt vagy nyílt, a homofób erőszak mérhetetlen nagy szenvedést okoz, amelyet gyakran a csend homálya övez, és az áldozatok elszigetelten élik meg.

Itt az idő, hogy mindannyian hallassuk a hangunkat. Mert bár a gyűlölet- bűncselekmények felelőssége az elkövetőket terheli, feladatunk fellépni az intolerancia, az előítélet ellen, követelnünk kell a támadók felelősségre vonását.

Legfontosabb feladatunk a homoszexualitás dekriminalizálása az egész világon. Több mint 70 országban néz szembe még mindig a lakosság szexuális irányultság miatti büntetőjogi szankciókkal. Az ilyen jogszabályok létezése az érintetteket kiteszi a letartóztatás, büntetés és egyes esetekben kínzás, sőt kivégzés kockázatának is. Megbélyegzést jelentenek és hozzájárulnak az erőszak és intolerancia kialakulásához.
A dekriminalizáció fontos feladat, de csak az első lépés. Tapasztalatból tudjuk, hogy azokban az országokban, ahol a büntetőjogi szankciók megszűntek, nagyobb, összehangolt erőfeszítések szükségesek a diszkrimináció és a homofóbia ellen, beleértve a jogalkotási és oktatási kezdeményezéseket is. Itt megint fontos szerep hárul mindannyiunkra, különösen a vezetőkre és befolyásos pozícióban lévőkre - politikusokra, közösségi vezetőkre, tanárokra és újságírókra.

Szomorú, hogy azok, akiknek visszafogottságot kellene gyakorolniuk, vagy befolyásukat a tolerancia elősegítésére kellene használniuk, éppen ennek ellenkezőjét teszik és megerősítik a lakosság előítéleteit. Ugandában például, ahol mindennapos a szexuális orientáció miatti erőszakos támadás és még a melegek, biszexuálisok és transzszexuálisok jogait védő emberi jogi aktivistákat is zaklatás és letartóztatás fenyegeti, egy újság október 2-án megjelent címlapja 100 melegnek vagy leszbikusnak tartott ugandait "leplezett le", fényképeik alatt az "akasszátok fel őket" főcímmel. Fel kell ismernünk végre, hogy az ilyen újságírás az ami: gyűlöletkeltő és erőszakra felbujtó.

Különösen bölcsen kell megválogatni szavaikat a politikai vezetőknek és a közfeladatra pályázóknak. Az a közfeladatra aspiráló, aki alkalmanként a toleranciára hivatkozás helyett megalázó megjegyzést tesz más személyek szexualitására és megteheti ezt abban a hitben, hogy ezt elnézik neki mint ártalmatlan populizmust, nem tesz egyebet mint legalizálja a homofóbiát.

Múlt hónapban Genfben felszólaltam egy, a homoszexualitás dekriminalizációjáról szóló kerekasztal-beszélgetésen, amelyet 14 európai, észak-amerikai, dél-amerikai és ázsiai ország támogatott. Video üzenetben Desmond Tutu nyugalmazott érsek támogatásáról biztosított minket és szenvedéllyel beszélt az apartheid tanulságairól, arról, hogy mindenkinek biztosítani kell az egyenlő jogokat.

"Ha emberek egy csoportját alsóbbrendűként kezelünk egy másikhoz képest, a gyűlölet és az erőszak fog győzedelmeskedni. Nem engedhetjük, hogy újabb százak halála, megkínzása győzzön meg minket erről az igazságról. Mindannyian követelnünk kell embertársaink egyenlőségét szexuális hovatartozásuktól és nemi identitásuktól függetlenül" - mondta.

Navanethem Pillay

Nem vagytok egyedül!

Külügyminisztere után az amerikai elnök is csatlakozott azokhoz a hírességekhez, akik személyes videoüzenetben biztatják kitartásra a társaik szekálása miatt elkeseredett, elcsüggedt, öngyilkosságot fontolgató meleg tizenéveseket.

"Én nem tudom, milyen az, amikor valakit melegsége miatt pécéznek ki. De tudom, milyen úgy felnőni, hogy az ember olykor nem teljesen odatartozónak érzi magát" - mondja Barack Obama, arra utalva, hogy egy afrikai fekete és egy fehér amerikai nő gyermekeként neki sem volt mindig könnyű.

"Két leánygyermek apjaként megszakad a szívem. Ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie hazánkban. Itt az ideje szertefoszlatni azt a mítoszt, hogy az ugratás, a heccelés a felnőtté válás megkerülhetetlen része" - mondja az elnök a Fehér Ház honlapjára és a YouTube videómegosztó portálra péntekre virradóan feltett üzenetében, arra reagálva, hogy a közelmúltban több tizenéves amerikai fiatal is öngyilkosságba menekült a zaklatások elől.

A világ leghatalmasabb országának első embere arra biztatja az agyonszekált meleg tizenéveseket, hogy forduljanak támogatásért olyan felnőtthöz, akiben bíznak, például szüleikhez, valamelyik tanárjukhoz vagy bárki máshoz, akiről tudják, hogy elfogadja őket olyannak, amilyenek, és ne önmagukat hibáztassák a szekálásért.

"Nem vagytok egyedül, nem csináltatok semmi rosszat. Semmivel sem érdemeltétek ki, hogy bántsanak benneteket. Odakinn egy lehetőségekkel teli egész világ vár rátok. Idővel belátjátok, hogy másságotok büszkeség és erő forrása lehet" - hangzik a bátorító üzenet.
Néhány nappal korábban Hillary Clinton külügyminiszter, volt szenátor és first lady fordult hasonló üzenettel a zaklatások, a kirekesztés miatt elkeseredett homoszexuális fiatalokhoz.

Az It Gets Better (Jobbra fordulnak a dolgok) elnevezésű spontán kampány keretében már több mint 2000 híres vagy ismeretlen ember (többségében saját tapasztalatból beszélő meleg) tett fel a meleg fiatalokat bátorító videoüzenetet az internetre, ezeket négy hét alatt több mint 10 millió alkalommal töltötték le.

Különösen nagy feltűnést keltett egy texasi önkormányzati képviselő, a Fort Worth-i Joel Burns megindító videóüzenete, amelyben a politikus elcsukló hangon, könnyeivel küszködve, a teljes képviselőtestület előtt beszél arról, milyen volt mássága miatt szekált fiatalnak lenni; csak az ő videóját már közel kétmillióan töltötték le.

Legutóbb a Broadway 40 sztárja fogott össze, hogy lelket öntsön az életüket kilátástalannak látó meleg fiatalokba. A színészek, akik között sok meleg van, tapasztalatból jól tudják, milyen agyonszekált fiatalnak lenni, akár csak a színházhoz való vonzódásuk miatt is.

Hatter.hu

Újranő a mellem ... és az EGO-m

Ma is voltam edzeni, jó újra ott lenni az ismerős keretek között. És bízni abban, hogy az elsétált izmok visszajönnek lassan. Csak ezért nem írtam volna ma este. A szaunában történt egy érdekes beszélgetés. Ennek a szinte jegyzőkönyvi verzióját olvashatjátok most.

Rajtam kívül öten üldögélnek a forró padkán. Két lány és három férfi. A férfiaknak nevet is adtam. Egyik sarokban ülök, mellettem Nyakigláb, előtte Humorzsák izzad. Velünk szemben a padon Vérfarkas áll. A lányok távolabb foglalnak helyet.

Humorzsák: [Vérfarkasnak címezve] Keverd meg egy kicsit a levegőt! Vedd le a gatyádat, és azzal csináld...
Lányok: [hangos tetszés-nyilvánítás után] Mást is használhatsz, ha meg tudja mozgatni a levegőt...
Vérfarkas: Hétvégén gondolkodtam, hogy lemegyek a Széchenyibe...
Humorzsák: Nosztalgiázni, mi!?
Nyakigláb: Ott nincsenek is buzik.

Én: Ne gondold...
Humorzsák: [kissé negédes hangon] Honnan tudod ezt?
Én: Meleg vagyok, és ezért tudom, hogy hol szoktak ismerkedni.

Rövid szünet, mindenki elhallgat. A lányok barátságosan méregetnek a szemük sarkából, a pasik semleges témákra váltanak: Tankcsapda koncert, főzés!!! :) Aztán a lányok nem bírják a hőséget, Vérfarkas és Humorzsák is kimennek utánuk.

Nyakigláb: Elnézést kérek a kollégáim nevében is...
Én: Nem történt semmi, megszoktam már a témát.
Nyakigláb: Mióta tudod magadról?
Én: Gyerekkorom óta, de csak az utóbbi ca. 10 évben vállaltam fel.
Nyakigláb: Jó, hogy meg tudtad tenni.
Én: Arra gondoltam, hogy a fél életem hazugságban telt, a másikat inkább nyugodtan szeretném folytatni. Ezért nem szépítgetek semmilyen közösségben, ha ezt a kérdést szóba hozzák.

Én: [kicsit vigasztalásul a kedvességért] Amióta a szaunák megnyíltak, már nem sok meleg jár a fürdőkbe.
Nyakigláb: Hol vannak ilyen szaunák?
Én: A Ferenc körút környékén van kettő is; a 69 és a Magnum.
Nyakigláb: És ott nyíltan ismerkednek?
Én: Nem nyilvánosan szexelnek, vannak erre szolgáló kisebb helyiségek. Mivel csak férfiak látogatják, nem kell attól tartani, hogy valaki rossz néven veszi, ha megtetszik.
...
Most már én sem bírom tovább, kimegyek.

Mindketten az ajtó felé indulunk, de "biztos, ami biztos" alapon inkább előre enged. ;)

Bunkók vagyunk, ennyi

Melegfelvonulás 2010.

KÉRDÉS:

- nincs elég fémkordon
- hermetikusan le lesz zárva
- dobótávolságon kívül
- későn érkezők nem fognak tudni csatlakozni
- nem lesz lehetőség a felvonulás ideje alatt a menetből távozni
- hazafelé menet menj a legközelebbi metróállomáshoz, lehetőleg csoportban

Bezártság, kiszolgáltatottság, fenyegetettség!
Ez lenne "A Méltóság"???

VÁLASZOK:

A Pride nem jó vagy rossz módszer. Itt nem a közvélemény befolyásolásáról van szó, nem az előítéletek csökkentéséről, hanem egyszerüen csak egy jog gyakorlásáról. Ez nem alku kérdése. Ahogy a Szigeten való 2001-es megjelenésünk sem az volt. A társadalmi térben szeretnénk a bennünket megillető helyet megkapni. A Pride ennek a térfoglalásnak egyik fontos terepe. Szimbolikus üzenete van annak, hogy megrendezzük/rendezhetjük a következő Meleg Méltóság Menetét.

Másrészt a hatalom nem változik meg szép szóra. Nyomásgyakorlás egyik eszköze a nyilvános demonstráció. Most kell csak igazán a pride-olnunk...

Nem - de szerintem ilyen körülmények között még inkább ott kell lenni, épp azért, hogy ne lehessen kiradírozni teljesen a témát a társadalmi nyilvánosságból.
Az is érdekes, hogy semmilyen más felvonulás kapcsán nem hallottam news itemként, hogy közerkölcsileg vizslatnák... a mai MR1 déli krónikában + az info rádióban is (meg gondolom, más helyeken is) ezt mondják s ezzel megerősítik, tovaterjesztik azt a felfogást, hogy a melegek kétes alakok, akiktől félteni kell a közmorált, ezért a rendőrség hangsúlyosan fölhívja a figyelmet, hogy a közmorál védelme érdekében nem fog visszariadni a beavatkozástól... Pl. a gárdaavatások kapcsán nem emlékszem, hogy ilyesmi miatt aggódtak volna a rendőrök vagy a híríró-olvasó médiamunkások. Ami jogszerűtlen, az nem sérti a közmorált. A gyűlöletszítás is közerkölcsünk része... amúgy meg mi a fene a közmorál?

Én is ott napoztam a többi tettestársammal - egy tökéletesen értelmetlennek tűnő rendezvényen -, amit mégsem lehetett kihagyni.

- Rohadt meleg volt, árnyék alig.
- Minden utca le volt zárva, csak a kamerákon keresztül tudtunk üzenni, mint valami valószínűtlen teleregény statisztái.
- Látszott, odahallatszott, hogy jobb sorsa érdemes honfitársaink nem akarják érteni.
- Én sem gondolom hogy a legjobb módszer az elfogadtatásunkért.

Akkor mi a fene szól mellette?

- Hogy a meghátrálásnak még nagyobb üzenete van. Az antiszemitizmus akkor kezdődik, mikor egy zsidó első alkalommal hátralép. Mert ezzel elismeri, hogy ő itt másodrendű, kiskorú, irányítható, elgázosítható ha "van rá igény".
- Hogy a homofóbia a heterók betegsége. Kezdejenek vele valmit ők, ha nem érzik jól magukat benne. Ebben a folyamatban annyit tudunk tenni értük, hogy nem engedjük a nagy tudatalatti szőnyeg alá söpörni a rossz lelkiismeretüket.
- Hogy a bujkáló, öngyűlöletben, sajnos néha az önpusztítás határán táncoló melegekenek legyen még egy szalmaszál. Az első felvonulástól távol voltam, de fel tudom idézni azt a bizsergő érzést, amikor az újságokban olvastam róla: "Vannak akik ott voltak, kiálltak, szóltak helyettem is!"
- Hogy egyszer ünnep lehessen (és nehezebb újrakezdeni, mint abbahagyni), ami ma még inkább fejtörés, nyűg, kötelesség.
- Végül pedig az, hogy AMI NEM TILOS, AZT SZABAD POLGÁRTÁRSAIM!!! (Nehogy már meg kelljen magyarázni...)

Végtagok és önkényuralom

Balázstól idézek:

Tiltsák be a nekrofil felvonulást a Bazilika környékén!

Mélyen sérti a természetes emberi jó ízlést, hogy augusztus 20-án sokan megbotránkoztató öltözetben (férfiak – úgynevezett "papok" – hivalkodó, női ruhákban) masíroznak végig Budapest utcáin, egy gusztustalan, amputált végtaggal.

A négy fal között azt csinálhatnak, amit akarnak, de ne vigyék ki a perverziójukat az utcára, ahol gyerekek is láthatják őket!

Nekem tetszik! Mármint a betiltás szorgalmazása. Mint ahogyan azt a korábbi ötletét sem találtam ördögtől valónak, hogy nyilvánítsák önkényuralmi jelképnek a feszületet - aminek a "zászlaja" alatt annyi kegyetlenség, árulás és erőszak kapott már helyett, és ennek sincs még vége.

Meleg vagyok, nem hülye, barátaim!

A címhez az aprópót két írás szolgáltatta. Az első most jelent meg a nol.hu-n:

Meleg vagyok, nem homoszexuáis!

„A meleg szót visszakövetelem magamnak! Ha én azt mondom, hogy meleg reggelre ébredtem, azt nem akarom, hogy azt jelentse, felhúztam a redőnyt, és Terry Black mosolygott be az ablakon” – ripacskodott Vona Gábor, a Jobbik elnöke az MTV Ma Reggel című műsorában február 25-én. A Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese, Huth Gergely a „homoszexuális” szó használatát javasolta a meleg helyett, így hagyva jóvá a közszolgálati műsort vezető társaival ezt a melegek elleni támadást. Immár magunk mögött hagyva a választási kampány hangzavarát érdemes elgondolkodni rajta, vajon tényleg megfelelő választás-e a homoszexuális szó?

Ismeretlenül bemosolyogni egy családi ház ablakán annyit tesz, mint megsérteni a házban lakók magánszféráját. Vona Gábor azonban ezen a határsértésen is túlmegy, és önmagát a melegek vágyainak tárgyaként, a melegeket pedig túlfűtött szexualitásukon uralkodni nem képes emberekként mutatja be, akik szinte sorban állnak az ablaka előtt reggelente. Bizonyos heteroszexuális férfiakra jellemző, hogy saját szexualitásukhoz fűződő ambivalens viszonyuk agresszióját kivetítik a melegekre, és így indokolatlan félelmeket táplálnak a – nőktől eltérően – velük szemben társadalmilag nem alávetett helyzetű férfiak szexuális közeledésétől. Ezt az előítéletet használja eszközként Vona Gábor a meleg kisebbség elleni hangulatkeltéséhez.

Agressziója azonban nemcsak ebben jelenik meg. Hiszen hogyan is lehet „magamnak követelni” egy szót? A szavakat nem birtokoljuk, hanem használjuk, és míg a saját használatunkat alakíthatjuk, a másokéra vonatkozóan legfeljebb javaslattal élhetünk. Visszakövetelni azonban nem lehet javasolva, csak ha elszántuk magunkat mások szóhasználatának korlátozására. Egy Jobbikhoz köthető hírportálon valóban bevett gyakorlat a másoktól származó hírek „kijavítása” az általuk helyesnek gondolt, nemcsak sértő, de gyakran alpári szóhasználattal.

A meleg szó többértelműsége nyelvtani szempontból nem eredményez bizonytalan szóhasználatot. Nem nagyon képzelhető el, hogy valóságos problémát jelentene a hőmérséklet vagy hangulat és a szexuális identitás vagy személy felcserélhetősége. Vona Gábor példája is álprobléma, mert van meleg (napsütéses) reggel, de nincs melegreggel (úgy, mint melegházasság vagy melegfelvonulás), és általában is jól elkülönül a meleg szó melléknévi és főnévi használata.
Mégis, a demagóg politikus felvetésétől elindulva, kívánsággá szelídülve, pusztán az eredeti állapot visszaállításának konzervatív igényeként áll előttünk a „homoszexuális” szó javaslata a „meleg” helyett, megtámogatva azzal az érvvel, hogy a szavakat úgymond eredeti jelentésükben használjuk. Hiszen, ami egyszer már használatban volt, az nem lehet sértő vagy félreérthető – gondolják tévesen –, így e szó használata megfelelhet mindenkinek a konzervatív médiától a legfőbb közjogi méltóságokig. Ezért nevezi a Hír TV a nevetségességig elmenve „homoszexuális szórakozóhelynek” a melegbárt, „homoszexuális filmnek” a melegpornót, és ezért beszélt a köztársasági elnök 2007. szeptember 10-én a parlamentben arról, hogy „Nem lehet eltűrni azt az erőszakot sem, amit ellentüntetők a homoszexuális tüntetés után elkövettek.”

A névválasztás minden egyén és minden csoport elidegeníthetetlen joga. A politikailag korrekt beszédmód ebben az esetben nem csupán figyelmesség kérdése, hanem sokkal több annál: saját szóhasználatán keresztül a csoport szuverenitásának az elismerése. Nem azért nevezzük a romákat romáknak, mert ez a szó jelent valamit, vagy jellemezné őket, hanem azért, mert ők maguk ezt a szót választották a Londonban 1971. április 8–12. között megtartott Első Roma Világkongresszuson. Ugyanilyen felesleges és félrevezető lenne azt vizsgálni, hogy a meleg szó mit jelent, honnan származik a használata. (Hasonlóképpen sok meleg számára már melegségük „kialakulásának”, „okainak” vizsgálata is homofób megnyilvánulásnak számít, akár „tudományos” kérdésfelvetésként is.) Elég, ha annyit tudunk, hogy azok a melegaktivisták, akik először kezdték magukra használni ezt a szót: ezt választották. A szóhasználat legitimitását a melegek saját szóhasználata adja. Amikor tehát a köztársasági elnök „homoszexuális tüntetésnek” nevezi a melegfelvonulást, nem ismeri el a meleg kisebbséget olyan szuverén csoportként, amelynek tiszteletben tartandó joga megválasztani saját nevét. Különösen visszás és ellentmondásos ez a szóhasználat, ha éppen a kisebbség alkotmányos jogait elismerő gesztust kívánna tenni a közjogi méltóság.

A „homoszexuális” szó jelentése is eltér a melegétől: a homoszexualitás pusztán szexualitás, melegnek lenni pedig identitás. Két teljesen eltérő megközelítése ez az egyénnek. A homoszexualitás, mint pontosan leírt szexuális gyakorlat tűnhet objektívnek, ezért kívülről tulajdonítható; míg a meleg identitás mindig önmeghatározás. A meleg elbizonytalanító, teljesen meg nem határozott jellege következtében még akkor is ellenáll a merev külső tulajdonításnak, ha a felületes nyelvhasználatban a homoszexuális szinonímájaként is használják. Ebből következik, hogy a „homoszexuális” szó bántó, sértő jellege elválaszthatatlanul eggyé forrt vele mindazon megalázásokon keresztül, melyekkel a szexualitásán keresztül próbálják megragadni az egész embert. És azon az agresszión keresztül is, ami külső beszélő számára behatárolhatónak, tulajdoníthatónak és megnevezhetőnek hiszi a másik embert jellemző lényeget.

Ez a jelentésbeli különbség más, mint a többé-kevésbé minden hagyományosan használt kisebbségi elnevezést érintő nehézség, a szóra rárakódott negatív konnotációk terhe. A roma azért különbözik a cigánytól, mert nem hordozza a múlt terhes örökségét, és persze éppen ezért váltja ki a konzervatívok ellenkezését is: nincs múltja. A „minden legyen az, ami” kívánsága azt a kívánságot rejti, hogy minden elnyomott maradjon meg annak, ami volt. A szóhasználat így válhat a további elnyomás eszközévé, a kisebbségi csoportok névválasztása pedig politikai tetté. A homoszexuális szó orvosi eredete, patologizáló, megbélyegző múltja még abból az időből, amikor homoszexuálisnak lenni bűncselekmény volt, elviselhetetlen örökség egy mai meleg számára. Ezt a múltat meg kell tagadni, el kell felejteni, ezért a múltért bocsánatot kell kérni! Aki ezt a múltat óvja, ápolja, állandóan emlékezteti rá azokat, akiknek ez fájdalmas, az a melegek szabadságának az ellensége.

A melegfelvonulást „homoszexuális tüntetésnek” nevezni még ennél is súlyosabb sértés, hiszen annak szervezői és résztvevői folyvást azt hangsúlyozzák, hogy a felvonulók nem szexuális irányultságukra vagy nemi identitásukra, hanem identitásuknak egy ellenséges társadalmi közegben való nyílt felvállalására büszkék. A felvonulás lényegét veszi el tőlünk, aki „homoszexuálisnak” nevezi, azt sugallva, hogy nem büszkeségünket, jogkövetelésünket és egyenlő méltóságunkat vittük az utcára, hanem a szexualitásunkat. Arról nem is beszélve, hogy egyúttal kirekeszti a résztvevők közül a biszexuálisokat, transzszexuálisokat és transzvesztitákat.

Vajon mit gondoljak arról, ha valaki úgy véd meg egy tüntetést, hogy eltiporja a lényegét?

Kállai Ákos

Egy korábbi cikk, ugyanezen az oldalon hivatkozik az irredenta "Magyar vagyok, nem turista" jelszóra. Ákos sorait olvasva gondolkodtam el, micsoda különbség van - az egyébként zavarbaejtően hasonló - két mondat között. Az első cím mindkét megállapítása öndefiníció (még ha tagadó formában is), a második meghatározás valakivel szemben fogalmazza meg az identitását, ellenpólusként.

Akkor lesz béként, ha elkezdünk, közösségek és egyének magunkról beszélni. Az érzéseinkről, a vágyainkról és terveinkről. Ha lesz végre pozitív önazonosságunk. Egy valamit magára adó vallás istene nem ismeri a kollektívizmust. Nincs olyan parancsa, hogy "Ne öljetek!", "Ne lopjatok!", stb. Mindannyian felelősek vagyunk a ráncainkért.

Ismerős homokszemek

A hosszú hétvégén már másodszor (szokás!) voltam tréningen az új telefonos csoporttal. A hívásgyakorlások szüneteiben, étkezések alatt vidám témák cseréltek gazdát: közszájról-közszájra. Egyik arról szól, hogy a meleg bárokban, szórakozóhelyeken három alaptípus található. Amikor a 69 Szaunában szociális mediátorkodom, magam is ezt tapasztalom mostanság. Van olyan évtizedes ismerős, aki látványosan nem ismer fel...

Szóval a három képlet:
1 - futóhomok
2 - homokvár
3 - homokbucka

Megfejtés:
1 - ebbe a csoportba tartoznak azok, akik vég nélkül szaladgálnak a folyosókon, szinte lehetetlen elkapni a tekintetüket. Hozzájuk szólni pedig egyenesen reménytelen. Csak keresgélnek, fújja őket a vágy szele.
2 - ők az első réteg ellentétét képzik. Kitartóan, ásítozva ácsorognak, arról álmodozva, hogy valaki majd csak felkeni őket a falra. Fehér ló sem kizárt...
3 - a bucka a legkeményebb. Kelleti magát, amikor komolyabbra fordulna az ügy, hirtelen, bunkó módon visszautasít.

De mi lehet a homokvihar megfelelője?