Egy porszemcsén élünk, a napsugárban függve

Újraforgatták minden idők legnépszerűbb ismeretterjesztő sorozatát, a Kozmoszt. Egy ideális világban Carl Sagan – a korabeli műsor vezetője – kézen fogná az egész emberiséget, és körbevezetné az univerzumban, így mindenkiben tudatosodhatna, mennyire szerencsés, hogy ennyi izgalmas felfedezni való veszi körül. Sagan már akkor a globális felmelegedés elleni harc hirdetője volt, amikor az amerikaiak még az olajválság miatt aggódtak, és igazán lélegzetelállító eszközt talált arra, hogy megértesse a világunk törékenységét. Ő volt az, aki rávette a NASA-t, hogy az 1977-ben felbocsátott Voyager-1 kameráját fordítsák a Naprendszer belseje fele, amikor az űrszonda már nagyjából hatmilliárd kilométernyire járt, és így készítsenek képet bolygónkról. A szemcsés fotón egy halványkék pötty látszódik, Sagan szerint azonban ez a tökéletes kép arra, hogy megértsük, mennyire ostoba dolog az emberi beképzeltség.

A Voyager felvételét kísérő szöveggel is olyan meggyőzően jelölte ki a helyünket, ahogy csak ő tudta: „Nézzenek ismét arra a pontra. Az itt van. Az otthonunk. Azok mi vagyunk. Ott van mindenki, akit szeretnek, mindenki, akit ismernek, mindenki, akiről valaha hallottak, az összes emberi lény, aki létezett. Az összes örömünk és szenvedésünk, vallások, ideológiák és gazdasági dogmák ezreinek magabiztossága, minden vadász és növényevő, minden hős és gyáva, minden civilizáció alkotója és lerombolója, minden király és paraszt, minden szerelmes fiatal, minden apa és anya, reménnyel teli gyermek, feltaláló és felfedező, minden erkölcs oktatója, minden korrupt politikus, minden szupersztár, minden legfőbb vezér, fajunk történelmének összes szentje és bűnöse ott élt – azon a porszemcsén, a napsugárban függve.” Carl Sagan már nincs velünk. Sagan egyik legnagyobb rajongója, Neil DeGrasse Tyson kapta meg a feladatot, hogy újraforgassa a Kozmoszt egy olyan generációnak, amelynek a tudományos vizuális kultúrájában már megszokott helye van a Hubble-űrtávcső képeinek. Tyson is osztja Sagan meggyőződését, hogy a kozmikus perspektíva lehet az, amely megmentheti a Földet és az emberiséget is. „Azok az emberek, akik igazán felfogják a kozmikus perspektívát, soha nem fognak háborúba vezetni embereket. Mert ez egyszerűen nem történhet meg. Ha megvan a kozmikus perspektívánk, és itt ez a kis Földnek nevezett porszem, akkor azt kérdezzük, ’Mégis mit akarsz csinálni? Itt vagy, egy képzeletbeli vonal egyik oldalán a homokban, és meg akarod ölni az embereket a túloldalon, miért is?’ A kozmikus perspektívát nem hordozza magában elég ember ebben a világban. Pedig az egész életünket megváltoztatná.” Amikor 2008-ban a Time magazin arról kérdezte, univerzummal kapcsolatban mi a legmeghökkentőbb tény, amelyet megosztana az emberekkel, Tyson készen állt a zsigerekig ható válasszal: „Amikor felnézek az égre, és igen, tudom, hogy részei vagyunk ennek az univerzumnak, hogy benne vagyunk az univerzumban, de talán ennél a két ténynél sokkal fontosabb, hogy az univerzum bennünk van. Amikor ezen gondolkodom, felnézek az égre – sokan kicsinek érzik magukat, mert az univerzum nagy, és ők kicsik, de én nagynak érzem magam, mert az atomjaim azokból a csillagokból jönnek. Tudom, hogy a testemet alkotó molekulák a kozmoszban zajló eseményekben születtek. Ezzel a felismeréssel a legszívesebben megragadnám az embereket az utcán, és megkérdezném: Hallottatok erről?” origo.hu

Megosztás

Bertie beszéde

A tartalmas filmek napok-hetek múlva is dolgoztatnak. Így jártam a A király beszéde c. alkotással is. A cselekmény visszafogott, éppen hogy alkalmaz külső helyszínt. Mindez a belső dinamikát működteti.

Vegyünk két személyt, akik eltérő társadalmi osztályban születtek. Más-más útravalóval indultak neki az életüknek. Egy ponton mégis keresztezik egymás pályáját, amiből gazdagodhatnak, ha észreveszik ezt a kivételes alkalmat. Attól izgalmas, hogy elsikkasztható ez a kegyelem.
Felfedezik, hogy valami mélyen közös bennük: a küzdeni tudás, amivel felülemelkedhetnek a szembe jövő probléma-hegyeken. Az együttműködésüknek viszont ára van.

Akkor működik, ha egyenrangú partnerekké válnak. Sem a tanári katedra, sem a királyi trón nem alkalmas arra, hogy megteremje ezt a minőséget. Felállva társadalom adta bársonyszékeikből, mások kreálta tekintélyüktől elvonatkoztatva, a komfortzónájukon kívülre hívja őket a kaland. A vége bejósolható siker.

Megosztás

A világ legszomorúbb filmje

Pszichológusok tudományos módszerrel kiválasztották a világ legszomorúbb filmjét, írja a Smithsonian magazin. A film nem egy egyhangúan remekműnek kikiáltott alkotás, hanem Franco Zeffirelli A bajnok című 1979-es, jobbára negatív kritikai fogadtatásban részesült bokszdrámája, pontosabban annak az a jelenete (spoiler következik!), amelyben a főhős (Jon Voight) meghal, és elkeseredett szőke kisfia (Rick Schroder) zokogva siratja...
Origo



Megosztás

Csak jön, a levegőn át

Megosztás

Ederlezi

El secreto de sus ojos

Vasánap este mozizunk Kajszival. A Szemekbe zárt titok nyerte idén a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. A főhős regényt készül írni a 25 évvel korábbi dolgokról, hátha választ talál az élete kérdéseire.


Ahogy elkezdi összerakosgatni a múlt darabkáit, lassan rá kell jönnie, hogy a megtörtént eseményeket lehetetlen tökéletesen rekonstruálni. Az emlékeket csupán újraírni lehet, új valóságot teremteni a világ általunk megismerhető töredékeiből...

Csúcs, reggel

Tegnap és ma később ébredtem a szokásosnál. Lassú készülődés közben a gondolataim megtalálják a saját medrüket; többnyire ugyanazokat a vájatokat mélyítik rendre, amíg rálelnek a maguk nyugvópontjára.

A végállomáson már sűrűn állnak, többen inkább kivárják a következő metrót. Így teszek magam is, ha nem marad ülőhely számomra a tömött szerelvényen. Ha nincs helyem, várok... - ismételgetem csak úgy, mintegy nyugtató mantrát. Ha nincs helyem... Néhány napja jutott eszembe, hogy a szeretet azt jelenti: helyet készíteni magamban valaki számára. Konkrét, teremtő aktus. A semmiből hozza létre azt a kivételes, sohanemvolt szépséget, ami egyvalakinek a tágasságára van szabva. Másnak talán szűkös lehet, vagy elvész benne tanácstalanul. De aki ihlette ezt az alkotást, annak ideális fészek. (Tartja, nem esik ki belőle. Úgy védi, hogy közben az ég nyitva marad...)

Ha nincs helyem, nem szállok fel. Amíg nincs helyem, nem bölcs kopogtatni sem az ajtókon. Állok a végállomáson, pedig úgy szeretnék végre utazni. Csak nézni ki az ablakon, bámulni az elsuhanó tájat; haladni valaki mellett. A metró hálás jószág, pár perc múlva hellyel bőven rakottan kínálja magát újra. Képes vagyok ajtót nyitni ma reggel? És ez a hely vajon kinek vonzó? Fülöp atya híres mondata, hogy "a nyitott ajtó rabul ejti az embert" jó pár éve itt pislákol, zakatol, duruzsol bennem.

Lennék hely és lennék vendég is ebben a reggeli, álmos forgatagban...

[Most Médea és gyermekei érkeztek hozzám vendégségbe. Kicsit foglalkozom velük útközben. Veszélyes népség: már kétszer majdnem odaragadtam az üléshez!]

Optika

Wikipédia:

Az optika, vagy magyarosan fénytan, a fizikának a fény és általában az elektromágneses hullámok terjedésével foglalkozó tudományága. A fénytan (optika) a fény tulajdonságait, a fényjelenségeket (fénytörés, fényvisszaverődés stb.) vizsgálja.

Főbb megközelítési módjai:

-- a geometriai optika, amely a fényt mint egy sugarat tekinti, mely egyenes vonalban halad az egyes közegekben, közeghatárokon pedig visszaverődik vagy megtörik;
-- a hullámoptika, amely a fényt hullámként modellezi. Így magyarázható a fényelhajlás, az interferencia és a polarizáció jelensége;
-- a kvantumoptika, amely vékony rétegek és határjelenségek magyarázatára szolgál.

Mindegyik magában foglalja az előző lépcsőfokot.

A kis hableány:

A hínár mindig zöldebb, ha más vizében ring ...

Volver

Yo adivino el parpadeo
De las luces que a lo lejos
Van marcando mi retorno...
Son las mismas que alumbraron
Con sus palidos reflejos
Hondas horas de dolor...

Y aunque no quise el regreso,
Siempre se vuelve al primer amor...
La vieja calle donde el eco dijo
Tuya es su vida, tuyo es su querer,
Bajo el burlon mirar de las estrellas
Que con indiferencia hoy me ven volver...

Volver... con la frente marchita,
Las nieves del tiempo platearon mi sien...
Sentir... que es un soplo la vida,
Que veinte años no es nada,
Que febril la mirada, errante en las sombras,
Te busca y te nombra.
Vivir... con el alma aferrada
A un dulce recuerdo
Que lloro otra vez...

Tengo miedo del encuentro
Con el pasado que vuelve
A enfrentarse con mi vida...
Tengo miedo de las noches
Que pobladas de recuerdos
Encadenan mi soñar...

Pero el viajero que huye
Tarde o temprano detiene su andar...
Y aunque el olvido, que todo destruye,
Haya matado mi vieja ilusion,
Guardo escondida una esperanza humilde
Que es toda la fortuna de mi corazón.

Volver... con la frente marchita,
Las nieves del tiempo platearon mi sien...
Sentir... que es un soplo la vida,
Que veinte años no es nada,
Que febril la mirada, errante en las sombras,
Te busca y te nombra.
Vivir... con el alma aferrada
A un dulce recuerdo
Que lloro otra vez...

Egy királyfi tán?

Töredékek

Ma délután Danival megnéztük az Isten gyermekeit. Hááát! Dallas az nem vót! Meghatódtam, amikor az egyik fiú felhívta az apját, amikor táncolni kezdtek zene nélkül, amikor a gyengédség sok jelét mutatták egymás felé. Azt hiszem, hogy alapvetően intimitásra vágyom, közelségre, hogy valaki csak ölelésnyi távolságra legyen.


Arra is gondoltam, hogy nem 43 éves leszek, hanem 43 évnyi gazdagságom lesz idén szeptemberben. Senki kedvéért nem hagynám el azt a három évet, amit értelmi fogyatékosok között tölthettem. Azokat a naivan kedves időszakokat sem, amikor a papságra készültem. Nem lennék önmagam a Janival együtt megélt hét év nélkül... Ez vagyok. Így lettem azzá, ami most látható. Ez az én arcom - az én történetem. Ehhez lehet kapcsolódni, vagy nem. Ezzel tudok társulni, vagy nem.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

"Magamban élem át mindazt, mi hátra van..." Ez nem viszony, hanem döntés kérdése. Lehetnek még útitársaim, lehetnek közös céljaink, közös álmunk, ébredhetünk egymás karjaiban. De ettől nem lesz egy életünk. "Te te vagy, és én én vagyok, s ha mi véletlenül egymásra találunk, az csodálatos. Ha nem, nincs mit tenni."

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A Szigeten sétálva beszélgettünk még a születésnapokról, ünnepekről. Olyan jó, hogy úgy döntöttünk kis körben: nem szállunk be a kampányszerű ajándékozásba, kényszer-örömködésbe. Akkor ajándékozunk és annak, aki és amikor eszünkbe jut. Mit is írt erről MM?

Vándorlásunk idején két alkalommal tartottunk ünnepséget egy-egy tehetség tiszteletére. Senki nem szenvedett hiányt az elismerésben, mindenkit megünnepeltek, de a születésnapokról nem emlékeztek meg - hiszen sokkal nagyobb dolog az, amikor az egyéniséget, az életben tanúsított rátermettséget illetik dicsérettel. Szerintük az idő múlása arra szolgál, hogy az ember lehetőséget kapjon a fejlődésre, hogy bölcsebbé váljon, kiteljesítse önmagát. Ha valaki előrelép az előző évhez képest - és ezt neki magának kell éreznie -, bejelenti a többieknek, és megünnepelteti magát. Aki tudja, hogy jobb lett, elért valamit, azt az egész közösség megdicséri.

Egy alkalommal azt az asszonyt köszöntötték, kinek tehetsége (ahogy ők mondják: orvossága) a hallgatás képessége volt. Titoktartónak hívták. Ha valaki beszélgetésre vágyott, vagy ki akarta önteni a lelkét, meg akart szabadulni valami nyomasztó dolog súlyától, vallomást szeretett volna tenni, ez az asszony mindig rendelkezésére állt. A beszélgetést bizalmasan kezelte, tulajdonképpen nem adott tanácsot, de nem is ítélkezett. Tenyerébe vette az illető kezét vagy fejét, és meghallgatta. Bátorította a rászorulókat, hozzásegítette őket, hogy megoldják a dolgokat, hogy meghallják, amit a szívük diktál.

Eszembe jutottak az otthoni emberek: fiatalok tömegei, akiknek nincsen céljuk, példaképük; a nincstelenek, akik haszontalannak érzik magukat, a kábítószer rabjai, akik egészen más, vélt valóságban akarnak élni, nem abban, ami körülveszi őket. Bárcsak magammal hozhattam volna őket ide, ahol láthatnák: milyen kevés is elég ahhoz, hogy az ember a köz javára legyen, milyen nagyszerű érzés ismerni értékeinket, és igazi próbára tenni magunkat...

3.14159265

"A kételkedést életfilozófiának választani annyi, mintha a mozdulatlanságot a helyváltoztatás eszközének tekintenénk." (Pi)


Évtizedek óta megoldatlan talány volt számomra a Begyetem Boa Constrectora, hála Pi-nek, ezt is megtudtam végre.

Látlak téged! - zsiráfbogár

A kritikákat utólag lapozgatva nem lepődöm meg nagyon, hogy a számomra is tálcán kínált mondatot többen címmé tették előttem. "Látlak téged!" - mondják a Na'vik, amikor találkoznak. Nekik a látás többet jelent: belelátnak a lelkedbe, és azt üdvözlik, amit így érzékelnek. Tegnap néztem meg az Avatart, az EMK képzés után. Most keverednek a két esemény szálai, ébredés óta egyre intenzívebben.

Talán annyira szükségszerű, hogy egy meghagyó törzset a Pandora bolygóra képzeljünk el, amint amennyire DQ műveiben az a fordulat, hogy egy gorilla szóljon a homo sapiens sapiens fejéhez. Mert az üzenet nehezen emészthető, súlyos. Lehetne harmóniában élni a világunkkal. Apámat még a gazda barátsága fűzte a télen levágott disznónkhoz, én már csak műanyag csomagolásban dobom a bevásárlókosaramba. Nagyszüleim még használtak maguk szőtte ruhákat, én legfeljebb a turkáló olcsóságán örvendezem. Cameron tovább néz: lehetne együtt lélegezni a világgal, elfogadni, hogy egyik faj sem áll a többiek fölött. Megélni az egységet az őseinkkel, a múltat és a jövőt egyaránt magunkhoz ölelhetnénk, ha... Jó, hogy így engedi ki a nézőt a teremből, ezzel a "ha"-val terhelten.

Látom magam a szemeiden keresztül
Élet az életben a fellegekben
A te életed fényt mutat a paradicsomba

A "Látlak!" azért is rezonálhatott bennem tegnap este, mert a tréningen többször átismételtük azt az elemet, hogy az EMK első lépésben és végeredményként IS, kizárólag kapcsolódni szeretne. Hogy lássam a társam igazi mozgatórugóit, értsem a helyzetét, ahonnan beszél, cselekszik és álmokat sző. Ha létrejött ez e bensőséges és mély találkozás, akkor együtt indulhatunk megoldani a felmerült problémát, amennyiben létezik még egyáltalán. Micsoda paradicsomi állapot lenne igazán és valóságosan látni egymást. Aki a maszkok és színfalak mögött felfedezésre és simogatásra vár. Együtt lenni a társunkkal (ott és olyan formában) ahol és ameddig szüksége van ránk.

Felmerült egy kérdés: van-e valami ügyes fordulat, egy frappánsan megfogalmazott "zsiráfbogár", amivel elgondolkoztathatjuk azokat a partnereinket, akik látványosan nem kívánnak bevonódni, találkozni velünk. Elültethetünk egy kis bogarat (magot) a számára, ami majd idővel alkalmassá formálja őt is, hogy nyisson felénk? Azt gondolom, hogy a titok a szemünkben van. Abban az eleven tűzben, ami szavak nélkül is azt üzeni: én itt állok a határon. Nem fogok rád rontani hívatlanul; türelmesen várok arra a percre, amikor te nyitsz kaput. Az éber várakozásom - hogy frissen tartom a lelkem az ünnepig -, a legszebb zsiráfbogár. Talán egyben azt is üzeni, hogy nem vagyunk erre a világra valók. Mi egy boldogabb, békésebb planétáról érkeztünk, és ezt bolygót magunkban hordozzuk, akár merre járunk.

Ma lenne 88...

...Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező.

1922. március 5-én, Bolognában látta meg a napvilágot. Művészi pályafutását forgatókönyvíróként kezdte, majd 1961-ben mutatkozott be rendezőként A csóró című filmjével. Az olasz újhullám egyik kiemelkedő személyiségeként tárgyilagos, kissé szociografikus ábrázolásmódjában naturalista jegyek is fellelhetők. Életműve hatalmas és sokoldalú: húsz verseskötet, tizennégy filmforgatókönyv, kilenc regény, a Mamma Rómától egészen a halála évében készült Salo, avagy Sodoma 120 napja című filmjéig. Közben filmjei miatt úgyszólván negyedévenként meg kellett jelennie vádlottként nem kevesebb, mint harminc polgári-cenzori perben. Legjelentősebb alkotásai a Máté evangéliuma, az irodalmi ihletésű Dekameron, a Canterbury mesék és az Ezeregyéjszaka virága című filmek, melyeket Pasolini az élet trilógiájának nevezett. Mindhárom film különböző korok és népek narratív mítoszait kelti életre, hogy felmutathassa az örök emberi értékeket, elsősorban a nemiséget. Utolsó, Salo, avagy Sodoma 120 napja (1975) című filmje az ember hatalom általi megaláztatásának és megkínzatásának különböző stációit mutatta be, szinte elviselhetetlen nyíltsággal. 1975-ben mindmáig nem teljesen tisztázott gyilkosság áldozata lett. Manifester című versében a következőket írja a szabadságról:

A szabadság nem egyeztethető össze az emberrel, az ember nem is akarja igazán (...) De a szabadság erősebb: ha rövid időre is, azt akarja, éljék át. Olyan érték a szabadság, amely minden más értéket tönkre tesz, mert a többi érték nem más, mint ellene emelt védőfal.

(mult-kor.hu)

Módosító jelek

Zenei tálemtumok türelmét jóelőre kérem. Az itt látható indormációk nem a kottaírás szabályait követik. Csak egy-két hasonlóságra hajaznak.

A zsiráftáncnak üteme is van, a tá-titi-tá. A négy lépés, vagy négy elem (megfigyelés, érzés, szükséglet és kérés) e szerint rendeződik el. A megfigyelést nem kötjük az érzésekhez, a másikat vagy a külső körülményeket (sors, főnök, Isten, haza, embertárs) okolva a bennünk támadt impulzusok miatt. Az érzés és szükséglet viszont olyan szorosan összetartoznak, mint az érem két oldala (titi).


A pont az ötvonalas világban nyújt. Mi épppen azt modjuk, hogy a megfigyelés legyen a lehető legrövidebb, sallangoktól és minősítéstől mentes. Ami a kerszet, mint módosító jelet illeti, felszállít. Az érzés és szükséglet összeadása eredményezi azt, hogy kiemelnek a szituációból, nagyobb belső távlatban nézünk rá a pillanatnyi eseményre. A kérdőjel nem a zenei életből jött, megerősítés képpen szerepel az ábrán. A kérés az első pár mondat során többnyire arra vonatkozik, hogy maradjunk kapcsolatban. A társam szavainak a megismétlése nem egyéb, mint hogy lefordítom a mondandóját a saját anyanyelvemre; (az üzenet értelmének sérülése nélkül) egy számomra otthonos világba ültetem azt.

A sakál is zsiráf-dialektus. Nem szükséges agymosás, a múlt eltagadása, vagy gyökeres kiírtása ahhoz, hogy zsiráfban nyilvánulhassunk meg. Balázstól kaptam kölcsön egy CD-t a sakálok életéről. Tudtátok, hogy életre szóló párkapcsolatot létesítenek? Az idősebb testvérek segítenek a szülőknek az új alom kölykeinek a gondozásában, és nagyon fejlett szociális kapcsolataik vannak...

Másik bolygó

A négy kontinensen forgatott kreatív dokumentum-játékfilm gyereksorsokon keresztül ad képet planétánk rejtett arcáról, és fogalmazza meg világunk átfogó és morális válságát. Hét történetben követjük nyomon a kiszolgáltatottság különböző, irracionális stációt, melynek kiskorú szereplői lázadás nélkül, szinte megadóan vállalják sorsukat. Gyermekrabszolgák, gyermek prostituáltak, gyerekkatonák megdöbbentő hétköznapjai tárulnak fel előttünk Kongóban, Kambodzsában és Ecuadorban.

Két évszak - három proletárok (megjavítjuk a macit)

És együtt alszik majd az oroszlán és a borjú, de a borjú nem alszik majd jól. (Woody Allen)

Szombat este nyolckor A hülyeség kora című filmet vetítették a Pocokban, majd beszélgettünk a látottakról. A film 2055-ben, egy pusztulásra ítélt világban játszódik. "Miért nem mentettük meg otthonunkat, a Földet, ameddig még lehetett?" - teszi fel a kérdést a főszereplő, egy idős történész - számára már archív, 2008-as filmfelvételek nézegetése közben. Az archív felvételeken olyan, ma élő hús-vér személyek története elevenedik meg, akik bár a világ különböző pontjain élnek, mégis egyformán szenvednek a klímaváltozás globális hatásaitól.

A társalgás - számomra egyre nehezebben viselhető módon - egy mederben csordogállt, főként a vitavezető ölében fekvő kérdőív miatt: "Mit tehetünk a változásokért?" mottóval. Maga a film is felveti, hogy a jelenlegi fogyasztás mellett Amerikának (értsd: USA) kb. 8 földgolyóra lenne szüksége. Azt, hogy gondolkodásbeli változás is szükséges, nem csupán takarékossági projektek, nemigen ment át a "közbeszéd" kemény falán. Hiába a riogatás, hogy két (igen szélsőséges) évszakra fog szűkülni az életünk, forró nyarakra és kemény telekre; hiába a vízió, hogy ázsiai éhség-menekült hullám fogja elárasztani a még jólétben terpeszkedő nyugatot...

De valóban mit tehetnénk? Megszavazzuk a társasházi közgyűlésen az ablakszigetelést, nem folyatjuk fogmosás közben fölöslegesen a csapot, szelektíven gyűjtjük a műanyag palackokat (nem üveg!). A Quinn-dogma szerint nem a programok, hanem új gondolkodásmód, programok nélkül... A kommunizmus ebből a szempontból nem volt jelentős váltás, csak a bölcső mellől száműzte az osztályellenség-uralkodókat és prolikra váltotta őket. Az alapmese, a mém tovább ring és ringat bennünket: értünk, emberekért, ÉRTÜNK VAN AZ EGÉSZ UNIVERZUM!

Ki beszéli azt az eretnek nyelvet, hogy a homo sapiens (egyik!) csoportja fajelméleti alapon, tervszerűen és kíméletlenül írtja a többieket?

Lehet, hogy nem fog fájni. Lehet, hogy jobb szomjan halni azzal a mondával az ajkunkon, hogy a szenvedésünk szükséges a világ üdvösségéhez? Jobb megbújni a "valaki majd csak megment minket" köpenye alatt, mint megtanulni tüzet gyújtani, állatbőrt kikészíteni, koplalni napokat... Jobb nem is foglalkozni ezzel az őrülettel.

Gay education

Isten városa - a Gorilla válaszol (2.)

A munkahelyi bowlig bajnokság előtt Gusztival megnéztük az Isten városát. Sokkolóan őszinte alkotás. Kíméletlenül tartja azt a bizonyos tükröt. Miért lettek ilyenek a dolgok? Hogyan jutottunk erre a tragikus végkifejletre?

Gorilla: A termékek cseréjére épülő rendszer szükségszerűen kevesek kezében összpontosítja a vagyont, és ezt semmilyen kormányváltás nem képes ellensúlyozni. Nem hibája ez a rendszernek, hanem a lényege. Ennek semmi különösebb köze nincs a kapitalizmushoz. A kapitalizmus csupán a kultúrátok tízezer évvel ezelőtti létrehozásakor kialakult elgondolás legújabb kifejeződése. A nemzetközi kommunizmus forradalmárai egyáltalán nem ástak elég mélyre ahhoz, hogy létrehozzák az általuk kívánt változásokat. Azt hitték, hogy megállíthatják a körhintát, ha elfognak minden lovat. Természetesen azonban nem a lovak forgatták a körhintát. Utasok voltak csupán, mint ti többiek.

2012

Mert születésetek óta ugyanarra az anyára figyeltek. Természetesen nem a vér szerinti anyátokra gondolok, hanem a kultúrátokra. Kultúra Anya szól hozzátok a szüleitek hangján; ők pedig ugyanúgy az ő hangjára figyelnek születésük óta. A rajzfilmek, a meséskönyvek és a képregények szereplőin keresztül szól hozzátok. A bemondókon, a tanárokon és az elnökjelölteken keresztül szólít meg benneteket. Őt hallgatod a beszélgetőműsorokban. Az ő hangját hallod a népszerű zeneszámokban, a reklámdalokban, az előadásokon, a politikusok beszédében, a prédikációkban és a viccekben. Az ő gondolatait olvasod az újságcikkekben, a tankönyvekben és az újságok tréfás rajzsorozataiban... (Daniel Quinn: Az én Izmaelem)

A maja apokalipszis megelevenedett a filmvásznon. Hihetetlen gondolatok peregnek a szemünk előtt: a Föld magja egy hatalmas napkitörés révén egyre melegszik, ami szétfeszíti a kérget, és a keletkező repedések egyre csak nyelik el az emberiséget, mint egy kozmikus Kisgömböc. Amit a Holnaputánban jéggel intézett el Roland Emmerich, azt a 2012-ben a vulkánok tüze veszi kezelésbe.


Bár tűz és víz nem vegyül a népi bölcsesség szerint, mégis van valami közös ezekben a filmekben. A kultúránk suttogása. Hogy mindenre akad majd valami megoldásunk, mert az elnök jó-munkás-ember ám! A technikai tudásunk kiemel minket a természeti katasztrófák poklából. Csak bízzunk bennük.

Néhány elvarratlan szál, ahogy előhozza őket borissza agyam:
1. Mi a fenével működnek hónapokon át azok a bazi nagy Noé-bárkák, amiken az emberiség "színe-java" hánykolódik?
2. Mit esznek nap mint nap, és mennyi szénát raktároztak el az elefántok és zsiráfok számára a luxusutazáshoz?
3. Mihez kezd az a sok újgazdag az angol királynővel (és kutyusaival) a zsebében az özönvíztől legyalult sziklákon?
4. És ha lenne is termőtalaj, meg növények, meg méhecskék, meg fejhető kecskék... Melyik dáma tudna sajtot készíteni, gombát felismerni, kenyeret sütni?

Ugyan már királylány!

Nem a szuperhajók utasai fognak életben maradni (geológusok, politikusok és egyéb észlények), hanem akik valóban használható tudással bírnak.

Képileg viszont nagyon szép és szórakoztató (csak azokat a bugyuta menekülős jeleneteket ne feszítenék a végtelenségig, és a végtelen bugyutaságig). Például az költői, hogy miközben a buddhista kolostort lesöpri a hegy csúcsáról a tengerár, az öreg láma utoljára megkongatja templom harangját:


Aztán semmi:


Szegény Ratzi-t egyszerűen intézik el: munkahelyi balesettel. Áldás közben agyonnyomja a Szent Péter kupolája.