Ez a bejegyzés egy, "a sebezhetőségről" szóló előadás összefoglalása.
A kapcsolat miatt vagyunk itt. A kapcsolat ad értelmet és jelentést az életünknek. Az ember így van kitalálva biológiailag.
Ha a szeretetről kérdezem az embereket, az összetört szívekről beszélnek. Ha a valahová tartozásról érdeklődöm, legfájdalmasabb tapasztalatukról, a kiközösítésről beszélnek. És ha a kapcsolatról kérdeztem az embereket, a történetek annak hiányáról szóltak. Így hát elég gyorsan beleütköztem valamibe, ami megoldotta a kapcsolat rejtélyét. Kiderült, hogy nem más, mint a szégyen.
A szégyen nem más, mint félelem, hogy a kapcsolat megszűnik. Van bennem valami, ami, ha mások tudják vagy látják, érdemtelenné tesz a kapcsolatra? Ami elmondható róla még, hogy univerzális, mindannyiunkban megvan. Csak azok nem tapasztalják meg a szégyent, akik nem képesek empátiára vagy emberi kapcsolatra. A szégyen mögött pedig nem más van, mint a "nem vagyok elég jó, nem vagyok megfelelő, nem vagyok elég vékony, nem vagyok elég gazdag, elég szép, elég okos, elég jó pozícióban". Emögött pedig nem más van, mint a sebezhetőség kínzó érzése, hogy ahhoz, hogy létrejöjjön kapcsolat, engednünk kell, hogy lássanak minket igazán.
Nagyon nem szeretem, hogy sebezhető vagyok.
Vettem az embereket, akiket megkérdeztem, és beosztottam őket két csoportba. Az egyikbe azokat, akik értékesnek gondolják magukat, akiknek az az érzése, hogy szeretik őket és tartoznak valahová; a másik csoportba meg azokat, akik mindezért csak küzdenek, akiknek sokszor kérdéses, hogy egyáltalán elegek-e.
Egyetlen változó választja el azokat, akik egyértelműen úgy vélik, hogy szeretik őket, és tartoznak valahová, azoktól, akik csak küzdöttek ugyanezért. Ez pedig az, hogy azok, akik szeretettel és valakihez tartozással telinek élik meg a világot, hiszik, hogy érdemesek a szeretetre és a valakihez tartozásra. Ennyi. Hiszik, hogy érdemesek rá. Számomra azt volt a legnehezebb megérteni, hogy az nem enged minket kapcsolatot teremteni, hogy félünk attól, hogy nem érdemeljük meg a kapcsolatot.
A teljes szívvel élő emberek abban a meggyőződésben vannak, hogy érdemesek.
(1) Az volt a közös bennük, hogy volt bennük bátorság. Ezeknek az embereknek tehát volt bátorságuk, vagy másképp fogalmazva, volt merszük tökéletlennek lenni. (2) Együtt mertek érezni előbb magukkal, és aztán másokkal is. (3) Volt kapcsolatuk, és - ami a legnehezebb - hitelességük eredményeképpen képesek voltak lemondani arról, hogy milyennek kellene lenniük, azért, hogy önmaguk lehessenek. Mert a kapcsolatokhoz ez elengedhetetlen.
Volt még egy közös tulajdonságuk: teljes mértékben elfogadták, hogy sérülhetnek is. Mert hitük szerint éppen ami sebezhetővé tette őket, az tette őket széppé. Nem állították, hogy a sebezhetőség kényelmes dolog, de azt sem, hogy kínzó tapasztalat. Csak azt mondták, hogy szükséges. Arról beszéltek, hogy késznek kell lennünk arra, hogy először mondjuk ki, hogy "szeretlek". Késznek arra, hogy megtegyünk valamit, noha nincs garancia. Késznek arra, hogy nyugodtak maradjunk, amíg várjuk, hogy az orvos visszahívjon minket a szűrővizsgálat után. Ezek az emberek hajlandóak energiát fektetni egy-egy kapcsolatba, ami lehet, hogy sikerül, de az is lehet, hogy nem. És úgy vélték, hogy ez nagyon fontos.
Küszködöm. Tudom, hogy a sebezhetőség van valójában a szégyen és a félelem mélyén, és az érdemességért folytatott harc mélyén is, de ugyanakkor úgy tűnik, a sebezhetőség a gyökere az örömnek, a kreativitásnak, a valahová tartozásnak és a szeretetnek is. Vannak olyan emberek, akik ha felismerik, hogy a sebezhetőség és a gyengédség fontos dolgok, feladják a játszmájukat, és átadják magukat ennek a felismerésnek.
Eltompítjuk a sebezhetőségünket amikor pl. visszahívásra várunk. (Vicces volt: egyszer kiírtam a Twitterre és a Facebookra, hogy "Hogyan határoznák meg a sebezhetőséget mint olyat? Mikor érzik magukat sebezhetőnek?" Másfél óra alatt érkezett kb. 150 válasz.)
- Amikor meg kellene kérnem a férjemet, hogy segítsen, mert beteg vagyok, és friss házasok vagyunk.
- Amikor szerelmeskedni szeretnék a férjemmel; amikor szerelmeskedni szeretnék a feleségemmel.
- Amikor elutasítanak. Amikor el szeretnék hívni valakit valahová.
- Amikor várom, hogy az orvos visszahívjon.
- Amikor kirúgnak, vagy éppen amikor ki kell rúgni valakit...
Sebezhető világban élünk. Az egyik módja annak, hogy kezelni tudjuk a dolgokat, hogy eltompítjuk a sebezhetőséget.
Nem lehet megválogatni, mely érzelmeinket tompítjuk el. Nem lehet azt mondani, ez itt a rossz része. Itt van a sebezhetőség, a gyász, a szégyen, a félelem és a csalódás: na ezeket nem szeretném érezni. Akkor kérnék szépen egy pár sört és egy diós-banános muffint...
Nem lehet a kemény érzéseket eltompítani, csak ha az érzelmi életünket, az érzelmeinket is eltompítjuk. Nem lehet szelektíve tompítani. Úgyhogy ha eltompítjuk a rosszakat, eltompul az öröm érzése is, a hálateltség érzése is és a boldogságérzetünk is. És akkor persze rosszul érezzük majd magunkat, és keresünk majd valami célt, értelmet, és majd megint sebezhetőnek érezzük magunkat, és akkor majd megiszunk pár sört, és megeszünk egy diós-banános muffint...
Az egyik dolog, amin szerintem megéri elgondolkoznunk, hogy miért és hogyan tompítunk. Nem is kell, hogy szenvedélybetegséggé fajuljon; másképp is lehet: például azzal, hogy a bizonytalan dolgokat biztosnak látjuk. A vallásból, ami régen a misztériumba és hitbe vetett nagy bizalom volt, már bizonyosságok állítása lett. "Nekem van igazam, neked meg nincs. Pofa be!" Erről van szó: csak bizonyosságok. Minél jobban félünk, annál sebezhetőbbek vagyunk, és minél sebezhetőbbek vagyunk, annál jobban félünk. De így néz ki ma a politika is. Nincsenek már valódi viták. Nincs párbeszéd. Már csak vád van.
Hogyan határozzák meg a szégyent a kutatók? A szégyen... "a fájdalom és a kényelmetlenség levezetésének egy módja." A tökéletesre törekszünk, de a dolgok nem így működnek. És - ami a legveszélyesebb - tökéletest akarunk fabrikálni a gyerekeinkből is! Hadd mondjam el, mi a véleményem a gyerekekről. Bennük van a küszködés, már amikor megérkeznek. És amikor a kezünkben tartjuk ezeket a tökéletes kis gyermekeket, nem az a feladatunk, hogy azt mondjuk: "Nézzétek csak meg, hát nem tökéletes? Az a feladatom, hogy ilyen tökéletes maradjon - hogy ötödikesen bekerüljön a teniszcsapatba, és hetedikesen meg egyből az egyetemre." Nem ez a feladatunk. Hanem az, hogy rájuk nézzünk, és azt mondjuk: "Figyelj csak... Tökéletlen vagy, és küszködnöd kell majd - de érdemes vagy a szeretetre és a valakihez tartozásra." Ez a feladatunk. Mutassatok nekem egy így felnevelt generációt, és egyből vége lesz a ma ismert gondoknak.
Úgy teszünk, mintha az, amit teszünk, nem lenne hatással az emberekre. Ezt tesszük a személyes életünkben. Ezt tesszük a céges életben - legyen az leépítés, olajválság, termékvisszahívás - úgy teszünk, mintha az, amit teszünk, nem lenne óriási hatással más emberekre. Én azt üzenem a cégeknek: nem most jöttünk le a falvédőről! Legyetek autentikusak, mondjátok meg a valós okot, és tegyétek hozzá, hogy "Bocsánat. Rendbe hozzuk."
Ahhoz, hogy látszódjunk, hogy mélyen, igazán lássanak minket, hogy sebezhetőnek lássanak; ahhoz, hogy teljes szívünkkel szeretni tudjunk, noha nincs semmi garancia, hogy a hála és az öröm érzéseit megélhessük, a félelem közepette, amikor elcsodálkozunk: "Szerethetlek-e ennyire egyáltalán? Hihetek-e mindebben ennyire szenvedélyesen? Lehetek-e ennyire határozott mindezzel kapcsolatban?" Ahhoz, hogy meg tudjunk állni, és ahelyett, hogy túldramatizálnánk, hogy mi minden rossz történhet, inkább azt mondjuk, hogy "Annyira hálás vagyok: mert sebezhetőnek érezni magam annyi, mint élni."
És az utolsó dolog, ami talán a legfontosabb: hogy el tudjuk hinni, hogy elegendőek vagyunk. Mert ha abból indulunk ki, hogy "Elegendő vagyok", akkor már nem kiabálunk, hanem elkezdünk figyelni, kedvesebbek és gyöngédebbek leszünk a körülöttünk lévőkhöz, és egyben kedvesebbek és gyöngédebbek leszünk önmagunkhoz is.
Megosztás
2011. december 30., péntek
2011. december 24., szombat
Ha elegen tudjuk énekelni...
Kis ember, hát itt a vége, látod, kár volt sírni érte,
milyen könnyen elszállt minden, és még ezt se adták ingyen.
Kis ember, hát itt a vége, miért nem most ereszkedsz térdre,
miért nem sírsz, miért nem üvöltesz, szép arcoddal miért örülhetsz?
Kis ember, hát mondd, hogy félek, mondd, hogy értelmetlen az élet,
mondd, hogy mindegy, miben hittél, most már akármit megtennél!
Mondd, hogy hazudnál, hogy ölnél, mondj, amit akarsz, úgy könyörögjél,
csak már ne mosolyognál végre ilyen szemtelenül az égre!
Kis ember, hát itt a vége, nem volt semmid, amit megérte,
néhány egyszerű, szürke évet mosolyogsz meg most, hát nem érted?
Jó időkben semmid sincsen, rossz időkben tiéd minden,
Téged küldenek elsőnek, és először terád lőnek.
Mindig minden zászlót vinni, mindig mindegyikben hinni,
S mindig félni hogy itt a vége, mert még számon kérnek érte.
Kis ember mi lett belőled, most hogy elszálltak az évek?
Nem kérdezték hogy elég-e, ahogy éltél úgy lett vége.
Mégis mosolyogsz, mintha bíznál, mintha várnának a hídnál,
És én egyre inkább félek, ahogy szép arcodba nézek.
Megosztás
milyen könnyen elszállt minden, és még ezt se adták ingyen.
Kis ember, hát itt a vége, miért nem most ereszkedsz térdre,
miért nem sírsz, miért nem üvöltesz, szép arcoddal miért örülhetsz?
Kis ember, hát mondd, hogy félek, mondd, hogy értelmetlen az élet,
mondd, hogy mindegy, miben hittél, most már akármit megtennél!
Mondd, hogy hazudnál, hogy ölnél, mondj, amit akarsz, úgy könyörögjél,
csak már ne mosolyognál végre ilyen szemtelenül az égre!
Kis ember, hát itt a vége, nem volt semmid, amit megérte,
néhány egyszerű, szürke évet mosolyogsz meg most, hát nem érted?
Jó időkben semmid sincsen, rossz időkben tiéd minden,
Téged küldenek elsőnek, és először terád lőnek.
Mindig minden zászlót vinni, mindig mindegyikben hinni,
S mindig félni hogy itt a vége, mert még számon kérnek érte.
Kis ember mi lett belőled, most hogy elszálltak az évek?
Nem kérdezték hogy elég-e, ahogy éltél úgy lett vége.
Mégis mosolyogsz, mintha bíznál, mintha várnának a hídnál,
És én egyre inkább félek, ahogy szép arcodba nézek.
Megosztás
2011. december 20., kedd
2011. december 14., szerda
2011. december 12., hétfő
Cuki Zsiri és társai
-- Meddig tartott nyitva az üzlet? -- mire a Recepciós válasza:
-- Már bezárt!
Továbbra is udvariasan folytatom:
-- Nem azt kérdeztem, hogy bezárt-e, hanem, hogy meddig volt nyitva.
-- A bejáratnál van kiírva a pontos nyitvatartásuk -- zárja le mosolyogva a beszélgetést.
1. A héten voltam okmányirodában is. Az egyik, éppen munkába tartó dolgozótól kértem útbaigazítást, hogy merre van az épület. Reggel fél kilenckor alig jöttek ügyet intézni. Emberléptékű a távolság, emberléptékű a kávé előtti mosoly, emberi az itt töltött idő. Sok kivágott fenyő hever a buszmegálló közelében. Olyan vagyok a társaságukban, mint vegetáriánus a vadászat után kiterített fácánok és nyulak teteme közelében. Nem borzaszt, csak hiábavalónak tűnik a mészárlás. Holott tudok a húsevő barátaimról.
2. Cubában az olajhiány miatt a lakosok a munkahelyüket és a lakásukat közel választották egymáshoz. Ezáltal időt nyertek, erősödött az összetartozás érzése közöttük, mélyültek a kapcsolataik. A szavaink visszanyerhetnék az értéküket.
3. Piotr Klodkowski A kelet csodálatos zamatában ír egy pesavari afgán férfiról, aki 45 percen keresztül hallgatott egy teázó közönsége. Teljesen "hétköznapi" volt, amit elmesélt. Az élő szó ereje olyan hitelesen nyilvánult meg ott, hogy magával ragadta az alkalmi hallgatóságát. A történetmesélésben a szó nem csak eszköz csupán (valamilyen tartalom közvetítésére), hanem önmagában is ajándék.
4. Egy olyan színművet kellene írni, ami végig egy liftben játszódik. A két szereplő az elején belép és az utolsó mondat után együtt lépnek ki belőle. Az első pillanatban kialszik a villany és beszélgetéssel töltik az idejüket. A közönség is teljes sötétségben hallgatja végig őket. Ha egyszer találkoztunk, akkor már nem lesz minden ugyanolyan a szakítás után, mint előtte. Ha felkapcsolunk és eloltunk egy lámpát, akkor a sötét sűrűbb lesz egy fokkal.
Megosztás
-- Már bezárt!
Továbbra is udvariasan folytatom:
-- Nem azt kérdeztem, hogy bezárt-e, hanem, hogy meddig volt nyitva.
-- A bejáratnál van kiírva a pontos nyitvatartásuk -- zárja le mosolyogva a beszélgetést.
1. A héten voltam okmányirodában is. Az egyik, éppen munkába tartó dolgozótól kértem útbaigazítást, hogy merre van az épület. Reggel fél kilenckor alig jöttek ügyet intézni. Emberléptékű a távolság, emberléptékű a kávé előtti mosoly, emberi az itt töltött idő. Sok kivágott fenyő hever a buszmegálló közelében. Olyan vagyok a társaságukban, mint vegetáriánus a vadászat után kiterített fácánok és nyulak teteme közelében. Nem borzaszt, csak hiábavalónak tűnik a mészárlás. Holott tudok a húsevő barátaimról.
2. Cubában az olajhiány miatt a lakosok a munkahelyüket és a lakásukat közel választották egymáshoz. Ezáltal időt nyertek, erősödött az összetartozás érzése közöttük, mélyültek a kapcsolataik. A szavaink visszanyerhetnék az értéküket.
3. Piotr Klodkowski A kelet csodálatos zamatában ír egy pesavari afgán férfiról, aki 45 percen keresztül hallgatott egy teázó közönsége. Teljesen "hétköznapi" volt, amit elmesélt. Az élő szó ereje olyan hitelesen nyilvánult meg ott, hogy magával ragadta az alkalmi hallgatóságát. A történetmesélésben a szó nem csak eszköz csupán (valamilyen tartalom közvetítésére), hanem önmagában is ajándék.
4. Egy olyan színművet kellene írni, ami végig egy liftben játszódik. A két szereplő az elején belép és az utolsó mondat után együtt lépnek ki belőle. Az első pillanatban kialszik a villany és beszélgetéssel töltik az idejüket. A közönség is teljes sötétségben hallgatja végig őket. Ha egyszer találkoztunk, akkor már nem lesz minden ugyanolyan a szakítás után, mint előtte. Ha felkapcsolunk és eloltunk egy lámpát, akkor a sötét sűrűbb lesz egy fokkal.
Megosztás
2011. december 10., szombat
Ki a kurva?
Zsófi, 6 éves:
A kurva? Az egy csúnya szó, amit apu mond amikor nem megy a számítógépe.
Peti, 7 éves:
A kurva az egy olyan néni, aki olyan bácsikkal alszik, akik nem tudnak egyedül elaludni, mert félnek a sötétben.
Andris, 5 éves:
A tesóm szokta mondani ezt a szót a Lilire, aki sírva fakad. Csúnya szó, azért mondják, hogy sírjanak a lányok.
Eszti, 8 éves:
A kurva az az, aki nem tud rendesen parkolni, apu szerint.
Luca, 7 éves:
Apa szokta mondani anyára, hogy hülye kurva, de csak akkor ha anya nem hallja...
Bécike, 7 éves:
A kurva az a Fradi, mert apa mindig azt mondja, hogy "Kurva Fradi! Kurva Fradi!" Bár nem tudom hogy mi az a Fradi, de biztos az is nagyon csúnya szó.
Csilla, 6 éves:
Apa szokta mondani mikor nézem a barbis mesét, hogy "már megint ez a rózsaszín kurva vernyákol a tévében", és én ilyenkor mindig sírok és anyu megvigasztal és azt mondja, hogy a barbi nem is kurva, viszont apu egy köcsög. A köcsög az pedig az a váza amibe anyu virágot kap, de nem tudom miért mondja ezt apának, hiszen apa nem is váza.
Botond, 7 éves:
A kurva az az, aki nagyon ki van festve és nincs pénze ruhára, ezért áll az út szélén és kéreget az autósoktól pénzt ruhára.
Petra, 6 éves:
A kurva az egy olyan néni, aki csak este dolgozik, mert akkor jönnek haza fáradtan az apukák és ő beszélget velük. Én is szeretnék majd kurva lenni.
Dénes, 4 éves:
A kurva az a szomszéd kutyus, mert hajnalban ugat és apa mérges lesz ilyenkor és azt mondja hogy megöli a kurva kutyát, szerintem a kurva az egy kutyafajta mint például a kuvasz, csak hangosabb.
Adri, 7 éves:
A kurva az az, aki ilyen nagy terepjárókból száll ki és szőke haja van és csizmája és nem tud rendesen tankolni és mobiltelefonál.
Karcsi, 5 éves:
A kurva az a Liptai Klaudia. Apa mondja mindig mikor meglátja a tévében és anya mondja, hogy nem kurva, hanem színésznő. De apa azt hiszi, hogy kurva, tehát az is olyan, mint a színésznő, csak sorozatokban játszik és a fiúk azt nem szeretik.
Brigi, 7 éves:
A kurva az az, aki pénzért szexel, ezt onnan tudom, hogy megkérdeztem aput. De nem tudom mi az a szexelni, mert azt már nem magyarázta el.
Pistike, 6 éves:
A kurva az egy olyan néni, aki pénzért ad puszit. Anyu ingyen ad tehát anyu nem kurva.
Viola, 5 éves:
A kurva az a nagynéném, mert anyáék mindig azt mondják, hogy "már megint jön kölcsönkérni az a kurva", és akkor megjön a nagynéném.
Zolika, 6 éves:
A kurva az olyan néni, aki letolja a bugyiját és megmutatja a punciját, aztán elszalad.
Dezső, 29 éves:
A kurva az az, aki azt csinálja pénzért, amit te ingyen sem.
Megosztás
A kurva? Az egy csúnya szó, amit apu mond amikor nem megy a számítógépe.
Peti, 7 éves:
A kurva az egy olyan néni, aki olyan bácsikkal alszik, akik nem tudnak egyedül elaludni, mert félnek a sötétben.
Andris, 5 éves:
A tesóm szokta mondani ezt a szót a Lilire, aki sírva fakad. Csúnya szó, azért mondják, hogy sírjanak a lányok.
Eszti, 8 éves:
A kurva az az, aki nem tud rendesen parkolni, apu szerint.
Luca, 7 éves:
Apa szokta mondani anyára, hogy hülye kurva, de csak akkor ha anya nem hallja...
Bécike, 7 éves:
A kurva az a Fradi, mert apa mindig azt mondja, hogy "Kurva Fradi! Kurva Fradi!" Bár nem tudom hogy mi az a Fradi, de biztos az is nagyon csúnya szó.
Csilla, 6 éves:
Apa szokta mondani mikor nézem a barbis mesét, hogy "már megint ez a rózsaszín kurva vernyákol a tévében", és én ilyenkor mindig sírok és anyu megvigasztal és azt mondja, hogy a barbi nem is kurva, viszont apu egy köcsög. A köcsög az pedig az a váza amibe anyu virágot kap, de nem tudom miért mondja ezt apának, hiszen apa nem is váza.
Botond, 7 éves:
A kurva az az, aki nagyon ki van festve és nincs pénze ruhára, ezért áll az út szélén és kéreget az autósoktól pénzt ruhára.
Petra, 6 éves:
A kurva az egy olyan néni, aki csak este dolgozik, mert akkor jönnek haza fáradtan az apukák és ő beszélget velük. Én is szeretnék majd kurva lenni.
Dénes, 4 éves:
A kurva az a szomszéd kutyus, mert hajnalban ugat és apa mérges lesz ilyenkor és azt mondja hogy megöli a kurva kutyát, szerintem a kurva az egy kutyafajta mint például a kuvasz, csak hangosabb.
Adri, 7 éves:
A kurva az az, aki ilyen nagy terepjárókból száll ki és szőke haja van és csizmája és nem tud rendesen tankolni és mobiltelefonál.
Karcsi, 5 éves:
A kurva az a Liptai Klaudia. Apa mondja mindig mikor meglátja a tévében és anya mondja, hogy nem kurva, hanem színésznő. De apa azt hiszi, hogy kurva, tehát az is olyan, mint a színésznő, csak sorozatokban játszik és a fiúk azt nem szeretik.
Brigi, 7 éves:
A kurva az az, aki pénzért szexel, ezt onnan tudom, hogy megkérdeztem aput. De nem tudom mi az a szexelni, mert azt már nem magyarázta el.
Pistike, 6 éves:
A kurva az egy olyan néni, aki pénzért ad puszit. Anyu ingyen ad tehát anyu nem kurva.
Viola, 5 éves:
A kurva az a nagynéném, mert anyáék mindig azt mondják, hogy "már megint jön kölcsönkérni az a kurva", és akkor megjön a nagynéném.
Zolika, 6 éves:
A kurva az olyan néni, aki letolja a bugyiját és megmutatja a punciját, aztán elszalad.
Dezső, 29 éves:
A kurva az az, aki azt csinálja pénzért, amit te ingyen sem.
Megosztás
2011. december 7., szerda
2011. december 1., csütörtök
Ragyogjatok! - hiába (szilánkos hangulatjelentés)
Szokásos reggeli tülekedés, lassított felvétel.
Egyszerre két orvoshoz lenne jó menni.
Nincs annyi időm, így a sürgősebbet választom.
Szép, izmos hullák leszünk valamennyien.
Pedig annyi 'örömre ok' ...
meg kedvesség, szép emberek, siker.
A pékinas a testét árulja.
A filozófus festéket kapar, ha szerencsés.
A huszonéves még-szinte-gyerek-kisfiú drogot szállít.
-- Mutassak egy normális családot?
--
(Egy üres sor áll itt!)
Kiket is? Nem tudom...
Eladunk.
Prostituáljuk Maslow építményét.
Átlátszó manipulációk, aki mondja sem hiszi.
Közben valami édeskés jóérzés lengi be a bevásárlóközpont giccsfenyőit.
Itt vagyunk, nem tehetünk másként.
Vagy válasszuk a szabadságot inkább?
"A Lehel tér következik..."
ezredszer is, újra.
Hol is kezdjem a rendteremtést?
A testemtől a Szíriuszig, vagy visszafelé sorrendben?
Miért is nem füstölöm szénné a tüdőmet?
Nem csak esztétikai kérdés.
Átszállunk.
De visz-e valamerre tovább?!
Kilenc év különbség, nem sok idő;
ragyogjunk hát!
Talán mégse hiába...
A röntgen-ablakból azt a nevet várom, amivel mások is engem azonosítanak negyveniksz éve már.
Mi közöm hozzá?
Mi közöm bármihez is?
Szorongok egy közelgő jövőtől - talán menekülnöm kell innen...
Szeretnék jókedvemben távozni.
Tessék mondani, szabad?
Van, akit képtelen vagyok felhívni, pedig naponta vele vagyok.
Nincs szó, nincs értelem, hideg van.
Megosztás
Egyszerre két orvoshoz lenne jó menni.
Nincs annyi időm, így a sürgősebbet választom.
Szép, izmos hullák leszünk valamennyien.
Pedig annyi 'örömre ok' ...
meg kedvesség, szép emberek, siker.
A pékinas a testét árulja.
A filozófus festéket kapar, ha szerencsés.
A huszonéves még-szinte-gyerek-kisfiú drogot szállít.
-- Mutassak egy normális családot?
--
(Egy üres sor áll itt!)
Kiket is? Nem tudom...
Eladunk.
Prostituáljuk Maslow építményét.
Átlátszó manipulációk, aki mondja sem hiszi.
Közben valami édeskés jóérzés lengi be a bevásárlóközpont giccsfenyőit.
Itt vagyunk, nem tehetünk másként.
Vagy válasszuk a szabadságot inkább?
"A Lehel tér következik..."
ezredszer is, újra.
Hol is kezdjem a rendteremtést?
A testemtől a Szíriuszig, vagy visszafelé sorrendben?
Miért is nem füstölöm szénné a tüdőmet?
Nem csak esztétikai kérdés.
Átszállunk.
De visz-e valamerre tovább?!
Kilenc év különbség, nem sok idő;
ragyogjunk hát!
Talán mégse hiába...
A röntgen-ablakból azt a nevet várom, amivel mások is engem azonosítanak negyveniksz éve már.
Mi közöm hozzá?
Mi közöm bármihez is?
Szorongok egy közelgő jövőtől - talán menekülnöm kell innen...
Szeretnék jókedvemben távozni.
Tessék mondani, szabad?
Van, akit képtelen vagyok felhívni, pedig naponta vele vagyok.
Nincs szó, nincs értelem, hideg van.
Segítsetek hófödte háztetők!
Éjszaka van. Ragyogjon, ami árva,
a semmi napja mielőtt
megjelenne. Ragyogjatok hiába!
(Pilinszky János: Utószó)
Megosztás
Ezdekedves
Telepszegleten szeszelde
csermely mellett elhelyezve,
benne kedve tetszelegne,
teszem fel, nem esteledne.
Egek rendre estelednek,
erek, berkek csendesednek.
Dereglye sem megy keresztbe,
hever e fekete csendbe.
Szeszelde bezzeg nem csendes,
zeng-peng benne zene rendes.
Szesz ereje szerteterjed,
embereknek kedve gerjed.
Hej, menyecske, kedves lelkem,
erjedt hegylevet kell nyelnem!
Legyen hetven esztendeje,
de meg heves szesz ereje!
Zenemester, sebesebben!
Kerekedett fene kedvem.
Keresetem szerteverem,
lelkemet meg eltemetem.
Megjelennek rendelettel:
csendesebben kedvetekkel!
Telep feje heveredne,
esetleg elszenderedne!
Legyen vele beste lelke,
te meg eredj fene helyre!
Zene zengjen, szedte-vedte,
pendelyemnek lehet veszte!
Esmeg mennek, reteszt vernek:
Legyenek csendesek kendtek!
Szentek lelke legyen velek,
kedves egyetlenem beteg.
Feleletet egy meg nem tett,
berekesztnek szesznyeletet.
Zene menten befejezve,
s szertemennek csendesedve.
Megosztás
csermely mellett elhelyezve,
benne kedve tetszelegne,
teszem fel, nem esteledne.
Egek rendre estelednek,
erek, berkek csendesednek.
Dereglye sem megy keresztbe,
hever e fekete csendbe.
Szeszelde bezzeg nem csendes,
zeng-peng benne zene rendes.
Szesz ereje szerteterjed,
embereknek kedve gerjed.
Hej, menyecske, kedves lelkem,
erjedt hegylevet kell nyelnem!
Legyen hetven esztendeje,
de meg heves szesz ereje!
Zenemester, sebesebben!
Kerekedett fene kedvem.
Keresetem szerteverem,
lelkemet meg eltemetem.
Megjelennek rendelettel:
csendesebben kedvetekkel!
Telep feje heveredne,
esetleg elszenderedne!
Legyen vele beste lelke,
te meg eredj fene helyre!
Zene zengjen, szedte-vedte,
pendelyemnek lehet veszte!
Esmeg mennek, reteszt vernek:
Legyenek csendesek kendtek!
Szentek lelke legyen velek,
kedves egyetlenem beteg.
Feleletet egy meg nem tett,
berekesztnek szesznyeletet.
Zene menten befejezve,
s szertemennek csendesedve.
Megosztás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)