2008. október 30., csütörtök

Nyelvlecke

Egyik olaszóra során
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok-sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál,
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogyha rohan,
Nem üget, de csörtet? és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés,
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér ...
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó? egy kép? egy zamat!

Aki slattyog, miért nem lófrál?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nemcsak árnyék, aki suhan,
S nemcsak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki beslisszol, elinal,
Nem battyog az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, döng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
Elárulja kósza nesz.
Itt kóvályog, itt ténfereg...
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet...!

(Gyimóthy Gábor)

2008. október 26., vasárnap

Égbolt, hegyek, víz és fenyvesek

Székelyvarság zenéje a vég nélkül csobogó patakok, források hangja. Végigfut a kertek alján, az út mentén, fafeldolgozók között. Nyáron hűsíti a kirándulók talpát, de fürdésre, mosakodásra is tökéletes.


A sziklák néha kisebb zuhanásra hívják, a mohák, "anyaországiak" és páfrányok örömére:


Örökzöldek között is télen elalszanak a zöldgyapjas legyezők:


A természeti csodákon túl vannak emberiek is. A kerítések elválasztanak, bekeretezik a bírtokot. Jelzik, hogy eddig és nem tovább. Mégis nyílik egy kis rés, egy átlépő a szomszéd vagy vándor lábainak, hogy könnyedén túllendülhessen az első látszatra elriasztó "fal"-on.

2008. október 24., péntek

Jézus Szíve TSZ


A mai napon egy régi vágyam teljesült, amikor megnéztük a székelyudvarhelyi Jézus kápolnát. A 13. század óta áll ezen a helyen háborítatlanul. A bő szobányi kis rotundában helyenként megbontották a vakolatot és régi freskók nyomára bukkantak.


Eszembe jutott egyháztörténelem tanárom, Szántó Konrád, aki a szerzetesi közösség pénztárát Jézus Szíve téeszcsének becézte. A humanisták eredeti módon élik meg azt, hogy a közösség az általunk bevitt javakból áll, semmi másból. Ha akarod, és meg is teszed valósággá válik. Vajon hol, miből és kikkel együtt épül az én egyházacskám... És fennmarad-e nyolc-kilencszáz évig. Hamvas szerint csak százezer évre érdemes berenedezkedni... Alatta kétséges lehet?

2008. október 18., szombat

Buona sera buona gente!

A mai nap volt a leghosszabb itt Milànòban. Tegnap a szàllàsunkra èrkezès utàn megnèztuk a Dòmot, a Scala kulsore nem volt megnyero. Olyan jo èrzès, hogy a WC-s nènitol a papig meg tudom èrtetni magam egy tobb, mint 10 ève tanult nyelven.

Osszeirtam kb. fèl oldalt olaszul az eroszakmentes kommunikàciòròl, amit igy konnyen meg tudtam osztani a reggeli beszèlgetèsen. Csak èn voltam ott magyar. Sikere volt az olasz nyelven nyomtatott EMK oldalnak is. Mikor àtmentem egy emelettel feljebb a kovetkezo csoportba, valaki megkopogtatta a vàllam, hogy tudok-e mèg adni a zsiàf nyelvrol tàjèkoztatòt. ;)


A szervezès molto mediterraneo, a programok minimum egy, inkàbb màsfèl òràs csuszàssal kezdodnek. Nem csoda, hogy kevès a nèmet rèsztvevo. Vàrom a holnapi osszegzèst, meg a bulit. Most viszont vado a dormire, sono molto stanco.

Baccio a tutti voi,
il vostro Bruno

2008. október 16., csütörtök

Karácsonyi rejtvény

Volt egyszer egy tökéletes nő és egy tökéletes férfi. Találkoztak, és mivel a kapcsolatuk is tökéletes volt, összeházasodtak. Az esküvő tökéletes volt; a közös életük szintúgy. Egy havas-viharos karácsony éjszakán ez a tökéletes pár egy kanyarokkal teli úton utazott, amikor észrevettek valakit az út szélén, aki szemmel láthatóan lerobbant. Mivel ők voltak a tökéletes pár, megálltak, hogy segítsenek. A télapó volt az, egy óriási zsákkal, tele ajándékokkal. Nem akarták, hogy a gyerekeknek karácsony este csalódniuk kelljen, a tökéletes pár autójába invitálta a télapót az ajándékokkal együtt. És mar úton is voltak, hogy kiosszak az ajándékokat. Sajnálatos módon az amúgy is rossz útviszonyok egyre romlottak, végül balesetet szenvedtek.

Csak egyikőjük élte túl.

Ki lehetett az? (Gondolkodj, azután olvasd tovább!)















































A tökéletes nő volt az. Ő volt az egyetlen, aki valaha is létezett. Mindenki tudja, hogy a télapó nem létezik, tökéletes férfi még annyira sem.

A nők számára itt a bejegyzés vége!

A férfiak olvassák tovább!















































Tehát ha nem létezik a télapó és a tökéletes férfi, akkor a nő vezetett. Ez megmagyarázza, hogy miért történt a baleset.

Ha nő vagy, és meg mindig olvasod, akkor ez még valamit bizonyít: a nők sohasem azt csinálják, amit mondanak nekik! SOHA! :)

2008. október 13., hétfő

Kapcsolat-centrikus kommunikáció

Hava honlapján (www.emk.hu) szerepel a következő felhívás a társtréner képzéssel kapcsolatban:

A teljes képzés elvégzése arra jogosítja fel a résztvevőket, hogy Magyarországon tarthatnak tréningeket egy nemzetközi akkreditációval rendelkező tréner szupervíziója mellett. Ha önállóan szerveznek tréninget, a nemzetközi központ javasolja, hogy az Erőszakmentes Kommunikációra, mint forrásra hivatkozzanak, és tréningjüket más néven kínálják.

Ez adta a biztatást ahhoz, hogy mostantól következetesen a kapcsolat-centrikus kommunikáció meghatározást használjam.

A milánói fórumra készülve a következő oldalak listáját találtam:

Ausztria - http://www.gewaltfrei-austria.org/
Belgium - http://www.nvc-europe.org/belgique
Dánia - http://www.giraf4connexion.dk/
Egyesült Királyság - http://www.nvc-uk.info/
Finnország - http://www.nvcfinland.org/
http://www.savannaconnexions.fi/
Franciaország - http://www.nvc-europe.org/france
Hollandia - http://www.geweldlozecommunicatie.nl/
Kanada - http://www.reseaugirafesquebec.com/
http://www.nvctoronto.org/
http://www.bcncc.org/
http://www.sociogest.ca/
Németország - http://www.gewaltfrei.de/
Olaszország - http://www.centroesserci.it/
Spanyolország - http://www.comunicacionnoviolenta.org/
Svájc - http://www.nvc-europe.org/suisse
http://www.cnvsuisse.ch/
Svédország - http://www.cnvc.se/
USA - http://www.cnvc.org/
http://www.cnvc.org/contact.htm
http://www.nonviolentcommunication.com/

2008. október 12., vasárnap

Sakálból zsiráfba

A nempátiától az empátia felé vezető folyamat gyönyörű példája számomra Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz c. verse.

Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek körülöttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.

És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszút állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyűlöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyűlöltem, óh hogy meggyűlöltem!...
És ekkor zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
No, ne félj - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.

2008. október 11., szombat

Babéros Néró

Előre kérem a trapitizók türelmét, ha a könyvben szereplő költővel kapcsolatban remélnek tőlem bejegyzést. A neve most csupán apropóul szolgált, amikor arról töprengtem, hogy mi lehet hasonló a történelmi császár és azok között, akik annyira fáznak, hogy magukra "gyújtják" a világot.

Az EMK (kapcsolat-centrikus kommunikáció) a belső világunk kifejezése során arra hívja fel a figyelmet, hogy az érzéseink lehetnek áldozati-, vagy autonóm érzések. Előfordul, hogy maga a megfogalmazás viszi félre a párbeszédet, illetve áll annak útjába, hogy a találkozás egyáltalán létre jöhessen. Az áldozati érzés: "megbántottnak érzem magam" - egy külső ok, vagy személy felé mutat, őt téve meg bűnbaknak az aktuális rosszullétem miatt. A zsiráf ezért nem megszomorított, hanem szomorú, és fellelkesített helyett fellelkesült. A különbség képletesen szólva akkora, amit a boldog és megboldogult állapotok közötti eltérés (a megboldogultat kifejezetten evilági értelemben használva, nem az üdvösség távlatában).

Ezért az EMK első szabálya, hogy a megfigyelés és az érzés között vágjak el minden logikai, ok-okozati összefüggést. Amit látok/hallok, az nem felelős a belső világom történéseiért:

Karácsony közeledtével az is eszembe ötlött, hogy az öröm, harmónia keresése során is belebonyolódhatunk hasonló labirintusba: azaz nem választjuk el következetesen a külső eseményeket (a fej szintjét) azoktól, amik a szív szintjén zajlanak. A csillagszóró, Stille Nacht, gőzölgő halászlé és pihe-puha hóesés önmagában nem bír hatalommal jóérzéseink felett. Ami megadja a benső "fenyőillatot", az a szükségleteink kielégülése. Ez vonatkozhat biztonságra, meghittségre, intimitásra, találkozásra, de természetesen táplálékra vagy szexualitásra is. Amikor az érzéseinket össze tudjuk kapcsolni a szükségleteinkkel, akkor ez a tett képes kiemelni bennünket a hétköznapok locsogásából és fecsegéséből az ünnep magaslatába:

Az ünnep a ránk telepedő hétköznapok értelme.

2008. október 9., csütörtök

2008. október 8., szerda

Tá ti-ti tá

A mai ebédnél a kapcsolat-centrikus kommunikáció (EMK) "gyenge pontjai"-ról beszélgettünk. Felmerült, hogy mások miért fogadják olyan nehezen az elismerést. Miért hárítanak a dicséret hallatán: "Én nem is vagyok olyan jó..." Amikor bókot kapunk, nehéz teher lehet számunkra, ha nem nyújtanak segítséget annak közös megünnepléséhez. A pozitív visszajelzés is tud ellenállást kiváltani, mert elvárásnak, követelésnek hathat: "Szeretlek addig, amíg ilyen vagy!" Félelmmel tölt el, hogy ha nem hozom a formám, elveszíthetem a barátságot.

Ezért a zsiráf táncnak van egy ritmusa, amely akkor is támaszt ad, ha a saját térfelünkön táncolunk (mi osztjuk meg örömünket, elismerésünket), akár a másik derűjében fürdünk meg (fogadjuk az ő pozitív szavait). A már ismert: megfigyelés-érzés-szükséglet-kérés négyes így áll össze:


1. Amikor azt hallom tőled, hogy...
2. Akkor fellelkesült, boldog, stb. vagyok,
3. mert olyan világban szeretnék élni, amelyben...
4. Milyen ezt hallanod?


A 2. és 3. lépés szorosan összetartozik: nem a másik viselkedését (az építő viselkedését sem!!!) teszem meg felelősnek a bennem ébredő érzésekért, hanem a benső igényeim, szükségleteim rezonálására összpontosítok. A kérés lehet csupán az is, hogy maradjuk kapcsolatban, ünnepeljünk együtt.

A másik "udvarlását" fogadva hasonló a táncrend; tá ti-ti tá. A ki nem fejtett elismeréseket hallva: "Tök jó voltál!" - kérd meg a társad arra, hogy "Sokkal többet szeretnék profitálni a dicséretedből. (1) Megmondanád, hogy mi volt az a szavaim közül, ami felkeltette a figyelmedet? (2) Ezt hallva azt érezted, hogy... (3) mert arra van szükséged, hogy... (4) Nagyon érdekel, hogy sikerült-e pontosan kifejeznem, ami benned történik. Visszajeleznéd, hogy mit hallottál ki a szavaimból?"

Az érzés-szükséglet nem csak összetartoznak, hanem a szükséglet együtt-mondása emel ki a pillanatnyi helyzetből, olyanformán, mint amikor beszállunk a liftbe. Ha belemegyek az érzéseimbe, akkor még csak a földszinten ácsorgok. Attól kezd emelkedni velem a felvonó, ha azonosítottam, hogy milyen igényeimre adott reakció a felébredt érzés. Feloldozom ezzel a kapcsolat másik tagját a félelemtől, hogy szabadon, önállóságunkat megtartva kapcsolódhassunk össze (az emeleten).

2008. október 7., kedd

Jel

Az aktív erőszakmentesség jele új szimbólum, mely az emberiség legősibb törekvéseire hangol: fizikailag két koncentrikus körből áll, melyek között egy-egy körív teremti meg a kapcsolatot. A kör évezredek óta sok jelentéssel bír, de a legtöbbjük a tökéletességhez kötődik. Jelképezheti például az emberi lényt, mivel az emberi lelket is tekinthetjük tökéletesnek, de akár az univerzumot, mint a tökéletes mindenséget.


Két, egymáshoz kapcsolódó, de önálló tartalommal is bír. Első értelmezés szerint a belső kör a személyt szimbolizálja, a külső kör az őt körülvevő társadalmat, bolygót, univerzumot; a két körív pedig a közöttük lévő kapcsolatot, hisz az aktív erőszakmentesség egy alkotó életmódot javasol, ahol sokat teszünk az emberiségért, de mi magunk is sokat gyarapszunk ebből.


A másik értelmezés ezzel párhuzamosan az erőszakmentesség két legfontosabb, számos vallás és kultúra által ismert javaslatára épül. Eszerint a belső kör jelöli a belső egységet (Tedd azt, amit érzel és gondolsz!), a külső kör jelöli a külső egységet (Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak!); a két körív pedig ezen javaslatok szétválaszthatatlanságát, egységét képviseli.

A teljes jel, mint szimbólum pedig egyértelműen egy spirálszerű, mozgásban lévő, dinamikusan táguló képzetet kelt, ami az aktív erőszakmentesség erejét és világot átalakító szerepét mutatja meg.


Neked mi jut eszedbe róla?

2008. október 5., vasárnap

Tarka magyar - öninterjú


A magyar jobboldal két, jobb időket megélt szereplője, Cs. István és M. Krisztina is a neves magyar emlősállatra asszociált a tegnapi rendezvény kapcsán. Lelkük rajta. Ezt is lehet jól érteni, ha már nem kézenfekvő a Nemzeti dal mozgósítására utalás, vagy egyszerűen az első olvasatból is kitűnő sokszínűség megbecsülése.

A magyar tarka fajta a 19. század második felében még uralkodó magyar szürke fajtának a szimentáli fajtával végzett fajta-átalakító keresztezéséből származik. A fajta kialakításában ezen kívül az itt élő egyéb fajták és tájfajták is részt vettek. A fajta-átalakító keresztezést, ezzel a magyar tarka szarvasmarha fajta kialakítását elsősorban az indokolta, hogy a tejtermeléssel és hústermeléssel szemben támasztott növekvő igényeket az őshonos fajta már nem tudta kielégíteni.

A magyar tarkaság (akár piros-fehér-zöldben gondoljuk, akár a szivárvány ezer árnyalatában) tehát a gazdagság, a nemesedés útja, szemben a négy láb jó, két láb rossz egyenruhájával.


Az Index helyi tudósítója Csabival mikrofonvégre kapott bennünket, feltéve a szokványos kérdések egész hadát. Nem tudom mi lett az interjú sorsa, így arra jutottam, hogy megkérdezem magamat ismét.

Mi értelme van ennek a rendezvénynek? Fog ettől változni bármi is?

Hadd kérdezzek vissza: Mi értelme van egy szál rózsának, a szülinapi tortáknak, a menyasszonyi ruhának, vagy halottak napi gyertyáknak? Nyilván semmi, mert ezek nélkül is lehet élni. Másfelől nyilván nagyon sok, mert a szimbolikus cselekedetek erővel bírnak, megadják az ünnep és emberi életünk karakterét. Amennyiben tisztul a szimbolikus világunk, az kihat a hétköznapi mozdulatainkra és gondolatainkra is. Van értelme tehát kifejezni az összetartozásunkat, bátorítani a velünk együttműködő társainkat.

Tapasztalható Magyarországon kirekesztés, megkülönböztetés?

Igen. Amikor júliusban ugyanezen az útvonalon kordonok között vonultam, és a "Mocskos buzik!" méltatás mellett utcakövek is röpültek felénk, nem az elfogadás légkörét mélyítette el bennem. Egyébként sem gondolom, hogy a kirekesztés és gyűlölet visszautasítása egyszer elintézendő, majd kipipálható feladat. Minden családban, egyházban, munkahelyen, baráti körben reggelenként elvégezhető munka. A kövérek, a dohányzók, a szemüvegesek, a szőkék, a magasak vagy éppen az ellenkező tulajdonságokkal bírók egy-egy alig észrevehető, gúnyos megjegyzéssel, legyintéssel is kirekeszthetők. Meg is tesszük rendre, kisebb lelkiismeret furdalás nélkül. Pedig a magunk mentális levegőjét, vizét mérgezzük meg. Régi vicc, hogy ha valaki rosszat kíván embertársának, ahhoz hasonló, aki bevesz egy nagy adag mérget, és várja, hogy a másikra hasson. Másik kép: azért nem érdemes üldözni az üldözőinket, mert a futás bennünket is kifáraszt.


Mit tud elérni ez a pár ezer ember?

Erről a kérdésről jut eszembe: az antiszemitizmus ott kezdődik, amikor a zsidó először hátralép. (Természetesen behelyettesíthető ez cigány, meleg, vak, kerekesszékes, stb. csoportok tagjaival.) Azaz elfogadja, hogy ő megalázható, félresöpörhető, elvitatható az emberi méltósága. Másik szempontom, hogy én az ellendrukkerekért is jelen vagyok, hogy számukra, és az ő gyermekeik-unokáik számára is élhetőbb legyen a világ. Ébreszteni kevés ember is képes, ha nem is operálunk a mustármag vagy a kovász evangéliumi biztatásával (Mt 13,31-33).

2008. október 1., szerda

Tökfőzelékháború

Ha érdekelnek a bizurr-mizurr népnek a fura szokásai, ha nem tudod ki volt Kétszázötvenharmadik Nagyságos Emil, vagy hogyan uralkodott alattvalók nélkül a bátor Szakács király, neked való ez a könyv:

Díszlet változik - szerep marad

TA Mester tegnap ezzel a képpel örvendeztetett meg:



I. Amikor az OK vagyok, nem vagy OK pozíció (+-) létrejön, annak két forrása is lehet bennünk (a kék nyilak jelölik). Vagy a Kritikus szülői, vagy a Lázadó gyermeki énállapotból beszélünk. Ha egy vallási közösségen kívüli személy az intolerancia tárgya, a maga tökéletességétől eltelt keresztény reakciója: "Te hitetlen vagy!" A csoporton belüli normákat megszegők is könnyen megkaphatják a "Te nem is hiszel igazán!" c. testvéri feddést.

II. A második szintre lépve (piros rész), a nem vagyok OK, OK vagy üzenet (-+) a Gondoskodó szülőiből és az Alkalmazkodó gyermeki énünkből táplálkozhat. Olyan megnyilvánulásokat eredményezhet, hogy "Ő odaadóbban hisz!", vagy "Istennek tetszőbb az élete, mint az enyém..."

III. Ezektől eltávolodva, kiszélesedik a horizontunk, ráébredhetünk az OK vagyok, OK vagy (++) világára. A hit szféráját nézve mindez a "Rendben van az Isten-kapcsolatod!", sőt: "Nem kívánom azt minősíteni sem!", azaz "Elfogadlak testvéremként..." üzenetekben realizálódik.

Ebben a gyümölcsöző folyamatban a Szülői vagy a Szabad gyermeki állapotunk vesz részt, amelyek soha nem szennyeződnek (kontaminálódnak) a Felnőtt énünkkel. A külvilágból beérkező információkat a Felnőtt dolgozza fel. Amennyiben az nem tiszta a másik két állapot befolyásától, előidézheti akár az I., akár a II. pontban kifejtett helyzeteket. Lehetetlenné válik a személyes kiteljesedésünk, növekedésünk Istenben.

Szokták volt mondani, hogy a fénynek (ismeretnek) nem a sötétség (tudatlanság) az igazi ellensége, mert azt egy pillanat alatt be tudja ragyogni a fénysugár, hanem a tömör homály, ami ellenáll a befogadásának. Ennek egyik emblematikus formája, amikor valaki azért szakít a csoportjával, mert csalódik a helyi kisközösség, vagy a nagy szervezet vezetőiben, anyagi ügyintézésében, missziói módszereiben, stb., viszont a "+-" állapotát tovább örökíti a következő élethelyzetébe is. Az érés elmarad; a díszletet újra cseréljük, az előadás szövege viszont nem változik iótányit sem, a maszk (a szerepszemélyiség) hozzánk nő, rajtunk marad.