2008. december 30., kedd

Tánc a szív körül

A dervisek története nyolcszáz évvel ezelőttre nyúlik vissza. Mevlana Jalaladdin Muhammad Rumi egy tudós fiaként született 1207. szeptember 30-án Belkh-ben (Afganisztánban), később a törökországi Konya városában telepedett le. Mevlana az iszlámon belül az aszkétikus szúfi utat tette a magáévá, költészete és prózai művei ma is ismertek; több száz évvel halála után többen olvassák műveit, mint valaha.



A szúfi felfogás fontos szertartása a Szema, ami Rumi idejéből származik, ám napjainkban is gyakorolják. A Szema közben a dervisek, azaz a szúfi irányzat követői folyamatosan forognak, kezüket és fejüket felfelé tartva, zene kíséretében. Tánc közben lelki extázist élnek át, miközben mintegy önmagukat feladva felolvadnak Istenben. A transzba eső dervisek a tánc közvetítésével kerülnek misztikus kapcsolatba Allahhal.

Vége

Eddig nem volt kenyerem az újévi fogadkozás, és csak bízni tudok abban, hogy ez az "áldás" elkerül a következő 60-70 évben is. Csabi holnap lesz utoljára az OTP-ben, holnap az év utolsó napja is egyben. Valamelyik szemlélődő lelkigyakorlatban kaptam azt az impulzust, hogy a búcsúzás elválaszthatatlan része a kapcsolatnak. Az elköszönésben tárul fel számunkra teljesen, hogy mi történt velünk a találkozásban. A vég nyitja fel a szemünket arra, hogyan él tovább egy-egy gondolat, emlék, együtt megélt öröm.

Ezen az elvonultságban töltött héten írtam össze ezt a pár emlékeztető sort, melyeket ma este újra ízlelgetek:

Itt vagyok a Föld nevű bolygón.
Jelen vagyok, figyelek arra, ami van.
Elfogadom, hogy minden pillanat más, új. Engedem, hogy annak mutatkozzon, ami.
Felelősséget vállalok magamért. Elköteleződöm testi, szellemi és lelki szinten társaim igenlésére.
Hűséggel figyelek mások igényeire. Erőimet a kapcsolatok szolgálatába állítom.
A bűnbánatban a gyógyulás lehetőségét látom. Felelősen állok tetteim következményei elé.
A megbocsátásban átölelem az engem bántókat, a Miatyánk tapasztalatából lépek a többiek elé.
Komolyan veszem a játékszabályokat,a búcsúzásban a kapcsolat továbbélését látom.
A létezés szelídségében keresem a beszélgetés lehetőségét, ahol éppen vagyok.

Nagyon kedves szokás, hogy Balázs leltárt készít minden évéről. Mit mondhatnék 2008-ról? Annyi lezárás és új kezdés tanúja volt.

A blogot is idén kezdtem. :) És még nincs vége.

2008. december 24., szerda

Globális felmelegedés

Az aktuális pápa karácsonyi jókívánságai közé csúsztatott egy egészen pikáns ízűt is: "az emberi faj túlélése szempontjából legalább olyan fenyegetés a homoszexualitás, mint a klímaváltozás" - mondta. Kár, hogy más nyelvekben nem passzol mindkét fogalomra a felmelegedés szó.

Idén tavasszal, a magyar püspökök ad limina látogatásán még ezzel biztatta főpapjainkat: "Jogos volt kritikátok a homoszexuálisok együttélésének polgárjogi elismerésével kapcsolatosan, mert az nemcsak az Egyház tanításával ellentétes, hanem a magyar alkotmánnyal is..." Még jó, hogy a magyar alkotmánybíróság idejében megalkotta a maga határozatát és az ügy be van fejezve. Ez a Roma locuta-nak* a modern verziója.

*Roma locuta (est), causa finita (est) a. m. Róma szólt, a dolog be van fejezve. Szent Ágoston mondása, mikor I. Ince (417), a pelágiánusok ügyében ítéletet mondott. Augustinus hozzátette még ezt is: utinam finiatur aliquando error (vajha megszünnék valahára a tévtan is).

A pápa hétfői beszéde a melegekről nem sokkal azután hangzott el, hogy a Vatikán elhárította a csatlakozást az ENSZ december 18-i felhívásához, amelyben a világszervezet 66 tagországa a homoszexualitás állami szankcionálásának megszüntetését követeli. Több mint nyolcvan országban büntetik ma is a homoszexualitást, közülük kilencben halállal. A Vatikán ellenzi a halálbüntetést, de a katolikus egyház attól fél, hogy az ENSZ kezdeményezésének elfogadásával a melegek bátorítást találnak majd az azonos neműek házasságának legalizálásához - tudósít a Hírszerző.

Az élet védelme mindenek fölött. A Szent Péter fölött pedig ez lóg egy ideje: "SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK HETEROSZEXUÁLIS TESTVÉREINKET!"

Kis Jézus, nem lehetne idén dinamitot, de komolyan!

2008. december 23., kedd

Te vagy B!?


Már tegnap a végére értem Daniel Quinn második könyvének, a maradék 20 oldalt mára hagytam. Olyan ez, mint amikor a HP utolsó fejezeteit egyre lassabban és lassabban lapozgatjuk, nehogy idejekorán véget érjen. Sok megfontolni valót adott, a népesség és táplálékszabályozás összefüggéseiről, a programok elégtelenségéről. Néhány ponton viszont nem tudtam követni.

A Békafőzés c. előadás kitér a vallások születésének körülményeire. Az alapkoncepciója ugyanaz, mint az Izmael regényben lefektetett képlet: az emberiség egyik kultúrája a sok közül (akiknek mi vagyunk az örökösei) kb. 10 ezer évvel ezelőtt szakított az ősök élet-igazolta életmódjával és egy merőben új vállalkozásba kezdett. A vadászó-gyűjtögető modellt lecseréltük a totalitárius mezőgazdaságra, amely végzetes következményekkel járt fajunkra nézve.

Miután gyanítani kezdték őseink, hogy fundamentálisan rossz irányba tartunk, üres az életük és valami több után sóvárogtak. Ekkor léptek a színre történelmünk üdvözülést hirdető mesterei. A talaj készen állt számukra, hiszen az osztályokra szakadozott és nyomorba süllyedt társadalom könnyűszerrel eredendően bűnösnek ismerte el magát, akit meg kell menteni az örök kárhozattól. E nagy vallások közös eredője, hogy:

Az ember feltételei olyanok amilyenek, és részünkről bármekkora erőfeszítés sem fog ezen változtatni; nem áll hatalmunkban népünk, barátaink, szüleink, gyermekeink vagy házastársunk megmentése, de létezik egy (és csak egy) személy, akit megmenthetünk, mégpedig saját magunkat... Az üdvözülés persze a legcsodálatosabb dolog, amelyet életünkben elérhetünk - és nemcsak hogy nem kell megosztanunk, még csak nem is lehetséges megosztani másokkal. Ezek a vallások okoskodták ki, hogy ha nem üdvözülünk, akkor kudarcunk teljes, függetlenül attól, hogy másoknak sikerül-e ez vagy sem. Másrészről, ha üdvözülünk, akkor sikerünk teljes - ismét csak függetlenül attól, hogy másoknak sikerül-e ez vagy sem. Végtére, e vallások szerint, ha üdvözülünk, akkor szó szerint semmi más nem számít az egész világegyetemben.

Ebben az értelmezésben a kereszténység is - a többi nyugati és keleti vallással egyetemben, akikkel ikertestvérek ilyen távolságból szemlélve -, szélsőséges individualizmust teremtett. Ő sem mentes az illúzió vádjától. Azonban Daniel Quinn sem lépheti át a maga árnyékát, nem tudja feloldani azt a talányt, hogy azért van-e kenyér, mert éhesek vagyunk, vagy azért él bennünk e csillapíthatatlan vágy, mert tudunk annak a kielégíthetőségéről is. Feltéve, hogy csakugyan ez a teljes igazság, a nagy felejtésen túli, valódi történetünk, Isten önközlésének új módja miért ne eshetett volna éppen az elvevők öngyilkos forradalmának közepére, amikor annyira meggyengült a természetes istenismeret, hogy valami átütő és hatékony közeledésre volt szükségünk.

Az a teológiai következtetés, hogy Isten akkor is el jött volna, ha nincs bűn, mert a kinyilatkoztatás forrása nem a véletlenszerű bukásunk, hanem az ő benső élete - szintén nem harmonizál ezzel a szükség-vallással.

A szentek közösségének hite éppen arra mutat rá, hogy az egyszemélyes üdvösség nem járható és meglehetősen unalmas.

Az a megállapítása is sántít, bár egy pappal mondatja ki, hogy Jézus azért jött, hogy lelkeket mentsen; nem a bálnákat, nem az őserdőket vagy a vizes élőhelyeket... Természetesen az is számon kérhető Jézuson, hogy hol késett eddig. A bibliai szövegek nem arról tanúskodnak, hogy jól szerkesztett, félreértésektől mentes rendszert hagyott a követőire. Arról viszont szólnak ezek a sorok, hogy felelős viselkedésre, szolidaritásra hívta meg őket, és arról is beszélt, hogy ők tőle nagyobb művet fognak alkotni. Hogy mégsem tették, vagy nem elég meggyőző módon, az nem feltétlenül az alapító hibája.

2008. december 21., vasárnap

2008. december 20., szombat

Profán evangélium

Így is lehet Örömhír:

Egy vállalkozónak volt két fia. A fiatalabb egyszer így szólt az apjához: "Apám, fizesd ki nekem az üzletrészem!" Erre ő átutalta a neki járó összeget. Nem sokkal ezután a kisebbik fiú összecsomagolt, fogta a hitelkártyáját és elutazott külföldre. Ott laza életet élt, elszórta a pénzét. Amikor már mindenét eljátszotta, a fogadó országban éhséglázadások törtek ki és ő is szorongatott helyzetbe került. Elszegődött egy ottani őstermelőhöz, aki kiküldte a vidéki birtokára az állatokat őrizni. Örült volna, ha abból a moslékból kap, amit a disznók ettek, de még abból sem adtak neki.

Ekkor magába szállt: "Apámnál sok alkalmazottnak jut kenyér - mondta -, én meg éhen halok itt. Hazamegyek, és azt mondom neki: Apám, a lelkiismeretem ellen és teellened döntöttem. A fiad már nem lehetek, csak az alkalmi munkásaid közé vegyél fel."

Valóban elindult haza. Amikor apja messziről meglátta, megsajnálta őt. Elészaladt, átölelte és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: "Apám, a lelkiismeretem ellen és teellened döntöttem. A fiad már nem lehetek…" Az apja nem hagyta befejezni a mondatot; odaszólt a munkásoknak: "Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára cipőt. Rendezzetek pazar fogadást. Együnk és örüljünk, hisz a fiam halott volt és újra él, eltűnt és megkerült."

(Lukács 15,11-24 alapján)

2008. december 16., kedd

Morális válság

Hétfőn éjszakába nyúlóan olvastam át az AB határozatát a regisztrált élettársi kapcsolatról. A kezdeti értetlenségem némiképp oldódott a konkrét szöveg láttán. Nagyon tudtam azonosulni a meleg szervezetek közös nyilatkozatával, valami szomorúság mégis bújkál bennem.

Nagyszerű lesz, ha kb. fél év múlva mégis megnyílik ez az új jogintézmény, mostmár csak az azonos nemű párok számára. Ami engem nyugtalanít, azt Dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye írta le. Tőle idézek:

A házasság alkotmányos védelme a mindenkori (konvencionális) társadalmi erkölcs szerinti házasság intézményi biztosítéka. A házasságnak az Alkotmány számára meghatározó fogalma ezért változik, de legalábbis változhat igazodva a társadalom változó konvencionális házasság-felfogásához. A házasság jogi normáinak meg kell felelnie a társadalom konvencionális normái szerinti házasságnak. Világos persze, hogy a modern társadalomban kivált nehéz megállapítani, pontosan mi a konvencionális (vagy a többségi, meghatározó) társadalmi erkölcsi felfogás, hiszen az egyes társadalmi csoportok, korosztályok, különböző életfelfogású emberek egészen eltérő normákat követnek vagy tartanak helyesnek...
Ebből következik, hogy a házasság alkotmányos fogalma változhat, sőt változnia kell, ha a társadalomban uralkodónak elfogadott házasság és családfelfogás megváltozik, melynek követése a törvényhozó feladata. Erre annál is inkább szükség van, mert a családjogi törvényhozás általában is a tapasztalatok szerint nehézkesen követi a család társadalmi változásait...

...a házasság alkotmányos védelme nem lehet államcél sem. Az államnak egyenlően kell kezelnie a házasság mellett döntő és a házasságot kötni nem kívánó (vagy az adott időben nem házas), esetleg házasodni nem is tudó, polgárait. Az egyenlően kezelés kizárja a házasság intézményének jogi eszközökkel történő ráerőltetését vagy, például kedvezményekkel csak ösztönzését is. Ez a tilalom természetesen csak az államot köti: a társadalom tagjai közötti kommunikáció szabadsága nem zár el senkit a meggyőződése szerint helyes életforma melletti, akár nyilvános, kiállástól. Az Alkotmánybíróság az emberi méltóság (az önrendelkezési jog) részének tekinti a házasságkötés jogát. Ha a házasságkötés szabadsága alkotmányos jog, ugyanennyire alkotmányos jog a nem-házasodás szabadsága is. Ezt éppúgy tiszteletben kell tartania a törvényhozónak, mint a házasságkötés jogát...

És a leginkább elgondolkodtató gondolata:

Az állam, ha a társadalom minden felnőtt tagját egyenlően szabadnak tekinti, nem határozhatja meg, milyen párkapcsolatban és családban éljenek, sőt azt sem, hogy kívánnak-e egyáltalán családban és párkapcsolatban élni, vagy inkább anakoréták* szeretnének lenni, vagy éppen egy szerzetesrend tagjai.

* Gör. a.m. akik visszavonultak. Pusztákban élő remeték, akik Illés, Elizeus és Keresztelő János példájára keresték fel a puszták magányát, hogy a világ hiábavalóságaitól teljesen elfordulva, csak a hitüknek éljenek s önmegtagadássaikkal is érdemeket szerezzenek az üdvösségre. Egyiptom, Sziria, Palesztina pusztaságait a keresztény-üldözések idejétől kezdve az anakoréták százai népesítették be, akiknek életcéljuk volt a magányban elvonultan az istennel való misztikus egyesülést elérni. Idővel elszaporodva, kis községeket képeztek. Ezekből kiindulva keletkeztek a thébai pusztában az első szerzetesi kolostorok.

A köztársasági elnök Öszöd kapcsán morális válságról papolt. Vajon éppen az általa árván hagyott AB van most súlyos morális válságban a társadalomban betöltött, ill. betöltendő szerepét illetően? Vajon állam az államban a Magyar Köztársaságban az AB, vagy a demokratikus viszonyok szigorú őre? Nem lehetne oda beválasztani valami értelmes garnitúrát, aki tudja, mi a dolga? Talán ez a vágyam álom az álomban?

2008. december 14., vasárnap

Lufi és hullám

A szombati tréningen két EMK-s törvényszerűség került előtérbe számomra. Amikor a zsiráf táncparkettről beszélünk, akkor két játéktérre oszthatjuk a kommunikációt:
A sakálbeszéd a felszínen, a megfigyelés (külső események) szintjén kapirgál. A zsiráf mer mélyebbre szállni. Amikor a zsiráf úgy dönt, hogy párbeszédet kezdeményez, arról határoz első lépésben, hogy kinek az oldalán kezdi a táncot. Saját bensőjét tárja fel, vagy empátiát ad társának. Bölcs dolog elnapolnia az igényeit, ha azt tapasztalja, hogy a másik nem fogadókész mondandójára. Ezért kopogtat, mielőtt be szeretne lépni a szomszédhoz. Az esetek zömében empátiát ad nyitányként, és figyeli, hogy mi történik a túloldalon.

Az első EMK-s mondatok mintegy kísérleti lufiként szolgálnak, hiszen nem látunk bele egymás szívébe, és nem is találjuk ki helyette a benső mozzanatait. Azért engedjük fel, hogy képbe jöjjünk: lehetőséget biztosítva beszélgető partnerünknek arra, hogy megerősítse, pontosítsa, vagy elutasítsa megajánlott mondatainkat. Ezekkel, még ha nehézkesnek tűnik is (modorosnak időnként), nagy szolgálatot teszünk a társunknak. Abban nyújtunk segítséget, hogy a zavarként megélt, közölhetetlennek tűnő élményeit szavakba öntse. Ha megfogalmaz egy-egy sakálmondatot, azokat türelemmel fordíthatjuk zsiráfra, így beépített nyelvórát is nyújtunk számára.
Ha már sikerült megszereznie a táncpartner szabad beleegyezését a közösséghez, akkor jön a másik fontos tudás. A jelenre koncentrálva őrizhető meg a kapcsolat frissessége. Amikor egy múltban vagy jövőben lejátszódó eseményre reflektálunk, akkor is az a döntő, hogy itt és most mit jelent ez számunkra. Ha a beszélgetés új fordulatot vesz, nem térünk vissza a három gondolattal ezelőtti helyzethez (mint a pszichoanalitikus sakál) hanem együtt megyünk az aktuális hullámon.

2008. december 12., péntek

Nekem a kérés nagy szégyen

Az EMK lépéseit összegezhetjük úgy, hogy a kommunikáció két résztvevője járja a zsiráftáncot: mindketten megosztják a másik részére a megfigyeléseiket, érzéseiket és szükségleteiket, majd az önközlésüket egy kéréssel zárják le. Ezek a fázisok egymásba kapcsolódnak, és egy árámlássá állnak össze:

Mi történik akkor, ha a végén elmarad a konkrét, pozitiív formában megfogalmazott igény? Egyes zsiráf-tanárok úgy látják, hogy a kérés földeli a kommunikációt, mintegy nyugvópontra juttatja a feltárulkozás feszültségét. Amikor megszakad ez a folyamat, a viszony is sérül, két önmagába forduló monológgá formálódik a kezdeti dialógus.

A kérés elmaradása okozhat zavart abban a félben is, aki hallgatja a zsiráf felemás próbálkozását. Számára az a kép alakul ki, hogy a tetteivel (akarva vagy akaratlanul) a másikban hatalmas érzelmi hullámokat gerjesztett, és tehetetlenül szemléli azok háborgását.

2008. december 9., kedd

I will survive



Gloria Gaynor - I will survive

2008. december 8., hétfő

2008. december 7., vasárnap

A zene megjön hozzá

HAL

Kohn nyitott egy halkereskedést. Az üzlet kirakatában elhelyezett egy táblát ezzel a felirattal:

MA ITT FRISS HAL KAPHATÓ!

Arra sétál Grün, bekopog a barátjához és kérdőre vonja:
- Te holnap is árulsz itt halat?
- Igen - válaszolja Grün.
- Akkor nyugodtan elhagyhatod az elejéről azt, hogy MA.

- És mondd csak - folytatja a vendég - van máshol is boltod?
- Nincs - válaszolja elgondolkodva Grün.
- Ezek szerint az ITT is fölösleges kitétel...

- Esetleg kínálsz a vevőidnek romlott árút is? - hangzik a következő kifogás.
- Csak friss fogást dobok piacra.
- Mi szükség van akkor a FRISS szóra?

Végül, szinte megnyugtató módon, elérkezik a kegyelemdöfés:
- Veszel is az emberektől, vagy csak értékesítesz?
- Igen, igen - mondja megadóan Grün. A KAPHATÓ is szükségtelen.

Ezek után a táblán ennyi maradt: HAL

Ha megtehetnénk, hogy kevesebb szóval kommunikálunk, vajon miért nem tesszük?

2008. december 5., péntek

Fogas kérés

A címből nem maradt ki a D betű, szándékos a változtatás.

Az EMK negyedik lépése (a kérés megfogalmazása) során fontos szempont, hogy a társunkhoz intézett igényünk konkrét, teljesíthető, szabadon elfogadható vagy visszautasítható legyen. Ezek mellett kiemelhetjük azt is, hogy pozitív formában szóljon: mit tegyen, ne pedig arra fókuszáljon, mit fejezzen be, mint nem szeretnénk tőle. Mert valamit nem csinálni fogós dolog...

Csabi barátom kisfia, Gergő az oviban furcsa szokást vezetett be, harapdálta a csoporttársait. Az óvónénik és a szülők visszajelzése után felhagyott ugyan ezzel a kommunikációs stratégiával, viszont új jelenségre lettek figyelmesek vele kapcsolatban. Csapkodja a többieket. Vacsora utáni beszélgetésnél ezt szóvá is tették, mire ártatlanul így reagált: "Azért csapkodok, mert azt kérték, hogy ne harapjak..." :)

Nem olyan nehéz ez az EMK, már a gyerekek is jól tudják, a pozitív kérésnek van foganatja.

2008. december 2., kedd

Nem megoldás: kapcsolat

Szombaton az EMK-ról rendeztünk egy bevezető képzést a lelkisegély telefonszolgálatunk új ügyelői számára. Nagy segítség volt az a prezentáció, amit Balázzsal anno :) hajnalba nyúlóan csinisítottunk. A címben is idézett végkicsengése többször előjött a beszélgetés során. Megerősítette bennem azt a belátást, hogy vannak feloldhatatlan helyzetek, amelyekben különösen fontos zsiráf-üzenet, hogy a kapcsolat intenzitására összpontosítsak, ne megoldást erőletessek mindenáron. Amikor mindketten belátjuk és békével fogadjuk el a tehetetlenségünket, nem esünk egymásnak követelőzve, hanem empátiával fogadjuk a társunk küszködését, könnyeit.

Összakapcsolódás nélkül a megfigyelés és kérés külső burkainál ragadunk meg, ahol a sakál kapirgál. Egy buddhista mondás szerint, ha kutat szeretnél ásni, ne vájj ki sok kis gödröt, hanem a kiszemelt helyszínen menj mélyre.

Azt is jó volt megélni, hogy ezek a gondolatok visszhangoztak a résztvevők szeméből, feltettt kérdéseiből és kiegészítéseiből egyaránt. Tapinthatóvá vált annak a valósága, hogy az érzéseink és szükségleteink kifejezése milyen komplikált, még akkor is, ha laboratóriumi körülmények között kicsiszoltuk a választ. Kimondani nehéz, valahogy megakad a gombóc a torkunk táján.

Ami a tréneri tapasztalatot illeti, a helyezetek elemzése során nagyszerű volt azt megtapasztalni, hogy fűszálakat adogatunk egymásnak, hogy a saját fészkét ki-ki felépíthesse. Minden tanács, meglátás elfogadható és vitatható. Társ vagyok ebben a munkában, nem építésvezető.


Arra már nem futotta a négy óránkból, hogy részletekbe menően végig tudjunk haladni minden gondolaton. Így utólag hiányolom: nem adtunk elég teret annak, hogy a zsiráf nem jótékonykodik, magának, csak magának akar jót. Azáltal viszont, hogy ő összhangba kerül a szükségleteivel, a világ is tisztább lesz körülötte. Amennyiben pusztán célként állítjuk be a környezetünk átformálását, nem pedig elfogadjuk azt ingyen következményként, veszélyes üzemmé válhatunk. És itt, azt gondolom, egyenértékű az eredményt tekintve, hogy anyagi haszon, vagy az üdvösségre tartogatott lelki zseton reményében jókodik a szerelésmániás "zsiráf". Ha a zsiráf elnapolja az igényeit, mert nem lát reális esélyt azok kielégítésére, azt is önmagáért teszi, különben eszközzé válik a másik, akin demonstrálhatja szavanna-szentségét. Áldás a cselekvés nélküli tetteken van.

2008. december 1., hétfő

2008. november 30., vasárnap

Sakál szótár

Budapest utcáin járva gyűjtöm a sakálmondatokat. Van kéznél egy jegyzetfüzetem, hogy ne veszítsek szem elől egy kifejlett sakált sem. Ha hallottál újabbakat, írd meg légy szíves nekem!

Anyuka, bevásárlás közben a kisfiának, ingerülten: Kérem a kezed! Kérem a kezed! MOST!
EMK tréningről beszélgetve: Az EMK lefáraszt, nem csak ülsz és vigyorogsz...
Baráti tanács: Nyakon kell vágni, hogy megjegyezze egy életre.
Férj a feleségnek: Mit dumálsz itt fölöslegesen?!
Fiatal hölgy mobiltelefonos beszélgetés közben: Odamegyek, a szemedbe mondom, majd hátat fordítok és otthagylak.
Mozitulajdonos a szervezésről: Szégyenlem magam. Nyugodtan le lehet verni rajtam.
Valaki az élettársának: Ha izomszakadásod lesz, kikapsz tőlem!
Metróról leszálló utas a szembenálló felé: Engedjen már ki! Válasz: Hamarabb kell gondolkozni. Degenerált hülye!
Tréner a tanítványnak: Ne izgulj, jókat mondasz! Nyugi! (Mi lesz, ha rosszat mond?)
Ha szeretsz, beültél volna az autódba, és itt aludtál volna...
Hadd folytassam; belém fojtottad a szót!
Kiskomám, kapsz egy frászt!
Ha engednéd, hogy végigmondjam...
Kérlek, ne magyarázd félre!
Akkor sem tudlak elfogadni, úgyhogy ezt vedd tudomásul.
Úgy gondolom... pontosabban: úgy érzem, hogy a munka számomra ellenség.
Most ne sértődj meg, nem volt ebben semmi bántó!
X mondja Y-ról Z-nek: Az rendben van, hogy mindig asszociál, de miért mindig rosszakat asszociál?!

Spanyol még...



Kelly Family - Santa Maria

Para el cielo y la montaña
Para el rio y el valle
Para mi pueblo y mi país
Para el sitio donde yo naci

Para mi madre y mi padre
Para mis hermanas y mis hermanos
Para mis amigos y Para mi
Para los que tanto amorio

Santa Maria pregga per noi
Santa Maria pregga per noi

Para el mundo y el peublo
En sus crisis en sus penas
Para los niños del futuro
Para las gueras que nunca terminan

Santa Maria pregga per noi
Santa Maria pregga per noi

Para el cielo y la montaña
Para el rio y el valle
Para mi pueblo y mi patria
Para el sitio donde yo naci

Para los heroes de hoy
Y los solitarios sin poder llorar
Y las madres la fuente de la vida
Para estemundo con tanta pena

Santa Maria pregga per noi
Santa Maria pregga per noi
Santa Maria pregga per noi

Minden nyelven egy a dal

Templomot építek

Elfogtunk egy beszélgetést:

Szia! Mi újság nálad?
Köszi, jól vagyok! Elkezdtem templomot építeni.

Komolyan? Mióta csinálod?
Már három hónapja. Hetenként két-három este foglalkozom vele.

És szépen alakul?
Az alapozásnál tartok, így még nem túl látványos...

Egyedül végzed, vagy vannak segítőid?
Egyszemélyes vállalkozás. Többen támogatnak: van aki anyagilag, van aki bátorítással.

Merre folyik ez az építkezés?
A Gyöngyösi utcánál, a Duna Plaza parkolója fölött.

És nem zavarja a bevásárlóközpont életét.
Csöppet sem.

Mekkora lesz, ha elkészül?
Szokatlanul kicsi, egy személy befogadására alkalmas elmélkedőhely lesz, extrák nélkül.

Fűtés, világítás???
Minden automatikus benne. A belső takarítása is önműködően történik.

Kaptál területfoglalási engedélyt?
Nincs rá szükség. Ez egy hordozható Isten-háza.

OK. Szabad a gazda!
1 Kor 3,16-17

2008. november 28., péntek

Húsos fazekak és Kánaán között

Ébren és álmomban előjön az a kép, hogy milyen lenne a korábbi szerzetesi közösségben, intézményrendszerben élni. Valójában a főállású papság az igazi tétje ezeknek a gondolatfutamoknak. Fizetett alkalmazottként, napi 8 órában teológiával, lelkivezetéssel, hitoktatással foglalkozni, misézni, esketni...

Ma este ismételte az ATV a Luther filmet; már láttam legalább kétszer, mégis ottmaradtam a befejezésig. Zavarba ejtő, hogy a Biblia betűje IS öl, hogy nincs szellemi-lelki szilárd pont a világ kimozdításához.

A János szerinti örömhír első mondata: "Kezdetben volt az Ige..." arra utal, hogy Isten léte lényegéből fakadóan önközlés (bonum diffusivum sui, azaz a jó magától kiárad - tanítja Aquinoi Tamás). Ezért lesz hússá (Jn 1,14) és veri fel közöttünk a sátrát. A Krisztus-képmás (ikon) a megtestesülést jelképezi; élő valóságot tükröz, az isteni inkarnáció történelmi tényét (azt, hogy az Isten valóban emberré lett, hogy átisteníthesse az embert), és hogy tökéletesebb állapotban vezethesse vissza őt magához. Emberré lett az Isten, hogy az ember visszanyerhesse isteni állapotát.

A theozis görög fogalma az ember végső célját, a Teremtőként elfogadott személyes intelligenciával vagy abszolútummal való egyesülést jelenti. Népszerűen ez az üdvösség állapota. Az ikon tükör tehát: felkent vagyok (krisztosz) a keresztség és bérmálás (a beavató szentségek) révén tagja vagyok a Szentháromságnak. Mielőtt ide érkezünk, a kenózis (önmagunk kiüresítése) az út ahhoz, hogy helyt adjunk magunkban a theozis-nak (azaz az Istenhez hasonlóvá válás), az Istennel való közösség örömének.

Útban az Ígéret földje felé, Krisztussá válhatok a világban, mert Ő az emberség teljes megvalósítója. Ebben a vállalkozásban az elengedés művészete a belépő: a húsos fazekak biztonságát és az udvari prófétaság kényelmét is nélkülözve tudok kitalálni Egyiptomból.

"Hármunk közűl legmaradandóbb örökké fénylő ikonod..." Pilinszky: A harmadik

2008. november 27., csütörtök

Egész nap duruzsol a fülemben



Bony M - Mary's Boy Child

Teo(s) ré(m) ma?

Egészen mást akartam írni ma. Ami eltérített eredeti szándékomtól: megtaláltam egyik feljegyzésemet, amelyet 2004. januárjában egy színházi élmény ihletett. Érdekes volt újraolvasni. Pier Paolo Pasolini Teoréma című regénye alapján Vörös Róbert írta a darabot Holnap érkezem címmel, melyet Alföldi Róbert rendezett az új Nemzetiben.

A Teoréma az 1968. évi Velencei Filmfesztiválon a Katolikus Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége díját nyerte el. Ennek ellenére ebben az évben - a római bemutató alkalmával - a Vatikán lapja megtámadta a filmet, majd az olasz püspöki kar által felállított bizottság minden hívőnek megtiltotta a film megtekintését. Ugyanekkor az ügyészség betiltotta a filmet és vádat emelt az alkotó és a producer ellen. Ez az egész nemzetközi filmszakma tiltakozását kiváltotta.

Leginkább az gyönyörködtetett a darabban, hogy az emberi kapcsolatok és a transzcendens világgal való viszony kusza egymásba ágyazottságát hűen ábrázolta. Minden csókban, szerelemben azt a felkavaró nyugalmat, feloldódás nélküli egyesülést óhajtjuk, amit Isten ad(hat).

A "csak másokban moshatod meg arcodat…" túlhajtása, az üdvösség egymáson való bevasalásának hamis reménye is hitelesen megcsillant. Megnyugtató módon képtelenek vagyunk boldoggá tenni bárkit is, mégis újra nekilendülünk. Kívül keressük azt a teljességet, amit senki (úgy hiszem - legalább is hagyományos értelemben), még az Örökkévaló sem adhat meg. Nem valakinek vagy valaminek az elérésétől, birtoklásától, befolyásolásától… leszek több vagy jobb, hanem a bennem feltáruló hiány magamhoz ölelése által. Elfogadom a félkész, még-úton-lévő valómat, amivel bátran társulhatok, baráti jobbot nyújthatok, de az "egészet" nem ajándékozhatom oda. Már pusztán magányunk számbavétele is örömhír, az pedig különösen szívet melengető, hogy ezzel a beteljesülésre váró valónkkal gyógyíthatjuk, hordozhatjuk egymás terhét.

A második felvonás vezeklése erre utalt számomra. Logikus "behajtása" volt annak, hogy a megoldást, a beteljesítés felelősségét átruházzuk, vagy legalábbis megkíséreljük. A vallási téboly, az kontroll-vesztett és lerágott szerelmi élet, a becsavarodás vagy halál csupán tünetek. A helyes diagnózis: melléfogtunk.

A mégis világa talán vigasztalóbb ezeknél. A legállatibb ösztönéletünk mélyén is megérintjük a közöttünk bujkáló, önmagát rejtegető Nagyszerűt. Itt van, tagadhatatlanul. Apám koporsója mellett éppúgy éreztem, mint a leggyengédebb simogatásakor. A szúró meleg kocka alján (ahogy Pilinszky egész életműve rájajdul) ott lobog az egész mennyei világ. A nyomor, eszköztelenség, fájdalom, hideg, semmibe zuhanás mind-mind alkalom megérinteni, közösségbe lépni vele. Ez a második megtalálás boldogsága.

Az első ünnepi majális szétfoszlik, megkopik, elfásul. Ha csupán ebben reménykedek, a nosztalgia vizenyős világának foglya maradok. Van egy elvesztés utáni találkozás is, ami maradandóbb a gyémántnál. Kierkegaard azt írja a Félelem és reszketés első lapjain, hogy "…nagy dolog a vágyról lemondani, de nagyobb azt megtartani, miután lemondtunk róla; nagy dolog az örökkévalót megragadni, ám nagyobb dolog a mulandót megtartani, miután már lemondtunk róla." A hit nem tragikus hőst farag belőlünk, hanem érzékennyé tesz a mátrixon túlira. Ábrahám vagy gyilkos, vagy hívő, lagymatag feloldás nem létezik…

Talán az teszi mégis elviselhetővé szenvedésünket, hogy megsejtjük a paraván mögött zajló szerelmet, a követelőzés alján kuporgó alázatot, a harsány diadalmenet mélyén didergő magányt, és az én cikornyás mondataim alatt a helyesebb olvasatot… ;)

Isten számomra egyre inkább az igazi, a teljes szabályozatlanság, meglepetéseivel szétrobbantja a szokvány liturgiáját, fogalomkészletét, udvariaskodását. Éppúgy kedvét leli a katolikus idősek klubjának olcsó csevegésében, mint egy autóbusz katasztrófa áldozatainak utolsó sikolyában. Feloldhatatlan, kibogozhatatlan, néha iszonyatos, néha szépséggel terhes.

A kétértelmű világban, az értelmezhetetlen kábulatban mégis eltalálhatok hozzá. Nem a felfedezők elégedett mosolyával a csúcson, de a megtalálás tévedhetetlen békéjével. A második megtalálás visszavonhatatlan. Ilyenféle, identitáson túli állapotban leledzek jó ideje. Nem szeretnék semmivé sem válni, csak lenni. Itt és most rendelkezésre állni annak, aki akarja. Olyan egyszerű lenne, ha valóban megérteném, hogy minden jó, ami megtörténhet, és szent, amennyiben megtörtént. (Vagy fordítva...)

A Megváltó állandóan érkezésben van, és állandóan távolodni látszik. Valójában elszakíthatatlan része mindannak, ami a szemünkben reménytelennek, elveszettnek tűnik, így a saját sorsunknak is. Én nem tudom, mit akar Isten. Annyit tudok, hogy létezik, számomra felfoghatatlan módon kínálja a barátságát. Néha megrettent, néha egészen megvigasztal. Van, hogy a hiánya gyötör. Akkor is bíznék benne, ha megölne. Izsák nem lesz depressziós, nem dobálja alvadt vérét az ég felé, mint Julianus aposztata.

"Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam és legyőztél." - kiált fel Jeremiás. (Jer 20,7) Szinte minden imádságom prototípusa ez a gyötrelem. Ha van Isten, hogyan bírja elnézni ezt a förtelmet? Ha nincs, miért hiányzik annyira?

Nem vagyok nyugtalan attól, hogy felkavar.

2008. november 23., vasárnap

2008. november 21., péntek

A virtuális zsiráf és az elolvasott levél

Mi tagadás, a címválasztásban erősen befolyásolt, hogy Csabi barátommal megnéztük Hajdú Eszternek A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció című filmalkotását.

Dénes Balázs kritikájából idézek:
Az első fejezet Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója és Sebes Gábor fideszes önkormányzati képviselő barátságának megszakadásáról szól, illetve azokról a mediátor által segített tétova lépésekről, amelyet a két megbántott barát egymás felé tesz. Az epizód azt a képtelenséget mutatja, hogy addig egymást tisztelni tudó emberek miként fordulnak el egymástól miután egyikük a másik fél és egy közösség által teljességgel szalonképtelennek minősített dolgot tesz - zsidóként a Fideszben politizál. Miként lehetséges, hogy mára odáig jutott a helyzet, hogy a politikai hitvallás, a meggyőződés megváltozása miatt sokak számára képtelenségnek tűnik a személyes kapcsolat megőrzése? Mikor a Gáborok kísérletet tesznek, némi külső segítséggel, a megbékélésre, a metakommunikáció arról árulkodik - különösen Székely Gábor esetében -, hogy milyen nehezen tudjuk véleményünket, saját magunkat felvállalni, ha az konfrontációval és hibánk elismerésével járhat. Ennyire félnénk attól, hogy kevesebbnek látszunk a magunk és a másik szemében?!

A szavak mágikus ereje - ez lehetne a Tóth családon belüli ellentéteket dokumentáló epizód alcíme. Lajos és felesége, Zsuzsa ugyancsak különböző politikai-világnézeti földrészen áll - átjárást csak a lányuk iránti szeretet jelent. A férj a 2002-es áprilisi Kossuth téri Fidesz-gyűlés után lelkesen követi a pártot és annak vezérét, minden kétely nélkül elfogadja a ködös, nemzet(sz)építő narratívát. A feleség mintha sokkal élénkebben emlékezne még a rendszerváltás tanulságaira, és nem szeretné, ha mások súgnák a fülébe a szívének oly kedves meséket. Zsuzsa nem annyira az "egyetlen igazság" híve, mint inkább a választás szabadsága mellett kardoskodó, de időnként már érezhetően cinikus asszony.

Egyfelől szembesülhetünk azzal, hogy a hétköznapok világától, a realitástól elszakadt politikai vezetőink, ideológusaink által teremtett virtuális világ, amelyben (tév)hitük szerint mindig tisztán elválik jó és rossz, igaz és hamis, mennyire veszedelmes. Ha elfogadjuk a fekete-fehér gondolkodásmódot, az irtózatos károkat okoz, nem csak a velejéig gonosznak vélt ellenfélnek, hanem az egész társadalomnak. A nagypolitika torz világképe, a gyűlölködés leszivárog a kisközösségekbe, tönkreteszi a családokat, a barátságokat.
A film a tekintetben is nagyon tanulságos, hogy szereplői akaratlanul is többet mondnak magukról, mint talán elsőre szeretnének, tisztelet nekik a bátorságért, hogy ha hezitálva is, de másoknak is példát mutatnak arra vonatkozóan, hogy sok év valós vagy vélt sérelmei ellenére is lehetséges leülni és beszélgetni a másikkal.

Ami a poszt címét illeti: a kállói rabbi szerint a megfejtetlen álom olyan, mint egy el nem olvasott levél. Két napja apámmal álmodtam: hívott engem a falunk kocsmájába, hogy igyak meg vele (nem tudom mit), de én nem akartam. Éber üzemmódban eszembe jutott, hogy volt ilyen ténylegesen megélt jelenetünk is. Az EMK-ról szólva már az elején tisztázni szoktuk, hogy a zsiráf csak a valós helyzetekkel tud mit kezdeni, nem boncolgat elvont filozófiai, vagy etikai kérdéseket. A valóság azonban nem föltétlenül reális. A virtuális térben is van ereje a zsiráfnyelvnek.

Megfigyelés (vagy inkább jelentés) szinten azt látom, hogy apám szülőként büszke volt rám, szerette volna ezt elismerésként megkapni a cimborái részéről is. Valószínű, hogy szomorú, zavart volt, amikor nem talált együttműködésre nálam, mert tiszteletre, elfogadásra vágyott. De hogyan lehet ezt neki elmondani egyes szám első személyben? Megpróbáltam. Működik. Nem csupán magamnak adtok empátiát, hanem ezzel együtt gyógyul a közös múltunk és jövőnk is.

Ma hívott Viki, hogy meghalt a papája. Beszélgetés közben jött az a fordulat, hogy nincs vége... Az egész múltunk a kezünkben van.

2008. november 16., vasárnap

Édes otthon

Ha valaki megkérdezi, hogyan érzem magam, szívesen válaszolok úgy, hogy "köszönöm szépen, otthon vagyok magamnál..." Egy tegnapi beszélgetés során gondoltam bele abba, mit is jelent számomra az otthon. Albérletben élek, ami havonta egyszer tűnik fel, mikor átutalom a lakás rezsijét.

Első és állandó otthonom a saját testem. Mióta edzőterembe járok, egyre tudatosabban figyelek a jelzéseire. A ruhám és a lakás falai mintha meghosszabbítanák a csontom-izmom-bőröm bio-szkafanderét. Segítenek élnem, bekapcsolódni a nagyobb valóság: a város vérkeringésébe. A nyelvi, kulturális régió is hordoz engem, bennfentességgel, családiassággal bélelik ki számomra a Kárpát-medencét. A gazdasági régiók még messzebb nyújtják csápjaikat, végül is kapcsolatba kerülök az egész bolygó működésével, mozgásaival. És utazhatunk tovább-tovább csillagászati méretekben. Végül mindent átfog és éltet ő, aki a hajam szálait is számom tartja, jelen van bennem és a világban egyaránt.

Ma viszont arra kérdésre, milyen karriertervvel rendelkezem, csak az üdvösség jött a nyelvemre. Milyen lesz majd elköszönni a testemtől? Otthonosabb atyai házban együtt lenni annyi drága személlyel... Ravasz László, református püspök, élete utolsó imájában így elmélkedik:

Mintha üvegfal ereszkedett volna közém és a világ közé... Isten készítget arra, hogy Hozzá térjek... Betakart engem a világnak ezerféle viszonylatában. Most bont ki belőle... Készítget arra, hogy csak Vele legyen társalkodásom. Ő legyen mindenem, mert nemsokára át kell mennem azon a keskeny pallón, ahol mindenki elhagy, senki sem segíthet. Ahol az emlékek teherré válnak, egyedül Ő a segítség. Egyedül Ő tart meg és szállít át erős karjaival a túlsó partra.

Elment, hogy helyet készítsen nekem, hogy ott legyek én is vele. Otthon, édes otthon.

Mindíg az elhányt bádogkanalat,
a nyomorúság lim-lom tájait kerestem,
remélve, hogy egy szép napon
elönt a sírás, visszafogad szeliden
a régi udvar, otthonunk
borostyán csöndje, susogása.

Mindíg,
mindíg is hazavágytam.

(Pilinszky János: Egy szép napon)

2008. november 13., csütörtök

Eliramlik az élet

Maradj velem,
alkonyodik
a Rupphegyen.
Maradj velem,
fogd a kezem
virradatig,
maradj velem,
alkonyodik.

(Szedő Dénes: Két triolett)

Néma sakálnak az anyja se...

Az EMK-ban beszélünk kifelé és befelé fordított fülekről is.

Amikor a sakál a másikat hibáztatja, és felelőst keres, hogy megbüntesse, akkor kifelé fordítja a füleit, a környezete irányába. Másként szólva: kifelé robban. A zsiráf is tudja ezt, csak a hallószervei használatával a másiknak ad empátiát. (Azt kérdezi: "Mi történt veled?")

Befelé fordított füllel a sakál a kudarcáért önmagát okolja; így a bűntudata megbénítja abban, hogy kapcsolatba lépjen másokkal. A belső világát támadja. A zsiráffül is hajlik befelé, ha úgy dönt, hogy most önmagának ad empátiát. (Ekkor azt tudakolja, hogy: "Mi történt velem?") Szinte hihetetlen, hogy a virtuális térben, csak magamban "lejátszva" is gyógyító hatása van a zsiráftáncnak.

Azt is köztudjuk, hogy az EMK nem csak iskolás stílusban beszélhető, sőt van szavak nélküli (néma) verziója, amikor a gesztusaim, a jelenlétem hordozza a nyitottságot, a másikra való figyelést, stb. Viszont van néma sakál is, akit nem a lelkiismerete mardos, hanem a pechtudata. Éppen azon töpreng, hogyan vághatna vissza. Az agresszióját nem magába fojtja, nem a másikra önti ki, csak keresi az alkalmat, hogy "méltó" módon állhasson majd bosszút.

Ezt a néma sakált talán a legnehezebb tetten érni és megszólítani. Egy munkahelyi vita után úgy tűnik, hogy rend van, a beosztottak tudják a dolgukat. Egy kapcsolatban béke honol a felszínen, a tányérok nyugodtan pihennek a konyhában...
Csak az a puskapor szag, csak az nem akar megszűnni.

2008. november 11., kedd

Bodies

A kiállítás preparátumai aprólékos műgonddal részekre bontott, valódi emberi testek, testrészek és szervek, melyeket egy újszerű eljárással tartósítottak és a gazdáikat megillető tisztelettel mutatnak be abból a célból, hogy a látogatóknak lehetőségük legyen megcsodálni saját szerveik és szervrendszereik szépségét és összetettségét.

Mivel a tárlat valódi emberi testek gyűjteménye, így a látogatók életkortól függetlenül egészen különleges módon nézhetnek szembe önmagukkal. A kilenc galériában több mint kétszáz preparált szerv és egész test mutatja be, milyen hihetetlenül összetett rendszert alkotnak testünk csontjai, izmai, idegei, véredényei és szervei.

A legelgondolkodtatóbb az a páros volt, amelynek mindkét tagját ugyanazon ember alakította. Egyikük a csontváza, másik az izomzata:


Egészen természetesnek tűnt, hogy valamikor eleven emberek test-gubói között sétálok, egy centire közel hajolhatok csontjaikhoz, izmaikhoz. Saját halálomról gondolkodva olyan vigasztaló számomra, hogy elbúcsúzhatok majd a kezemtől, lábamtól, megköszönve nekik a sok éves szolgálatot. Saint-Exupéry írja Az Emberek földjé-ben:

Néhány évvel ezelőtt hosszú körutazást tettem Franciaországban; három napra vonatba zárkóztam, három napra foglya voltam a vonat tompa búgócsiga-zajának; fölkeltem, hajnali egy órakor egész hosszában végigmentem a szerelvényen. A hálókocsik üresek voltak. Az első osztályú fülkék üresek voltak. A harmadosztályú kocsikban azonban több száz lengyel munkás szorongott...

Egy gyerek szopott egy anya mellén; az anya olyan fáradt volt, hogy úgy látszott, alszik. Az élet továbbáramlott e lehetetlen, zűrzavaros utazásban. Most az apát néztem. Egy nehéz koponya, csupasz, mint a kő. Egy kényelmetlen, álmában meggörnyedt, munkaruháiba börtönzött test - púpok és üregek. Olyan volt, mint egy agyagtömb. Így hevernek éjszaka a vásárcsarnokok padjain a formátlan koncok. "A kérdés lényege - gondoltam - nem itt, nem ebben a nyomorban, rútságban, piszokban van. De ugyanez az ember egy napon megismerkedett ugyanezzel az asszonnyal, s a férfi bizonyára rámosolygott a nőre, és munka után bizonyára virágot vitt neki. Félénken, esetlenül rettegett talán, hogy a nő megveti. A nő pedig, természetes kacérságával s bája tudatában talán csak incselkedett vele. S a másik, aki ma már nem egyéb csákányozó- vagy kőfejtő gépnél, boldog szorongást érzett. A titok az, hogy ilyen agyagtömbökké váltak. Milyen szörnyű malmon mentek keresztül? Egy kivénült állat megőrzi báját. Miért kell hát az embernek lezüllenie?" ...

Leültem egy párral szemben. Férfi és nő közé jól-rosszul befészkelődött s aludt a gyerek. Álmában megfordult, arcára ráhullott a lámpafény. Milyen gyönyörű arc: mint egy hamvas gyümölcs, mint a kedvesség és báj összhangja - ez született ettől a lompos emberpártól. Sima homloka, kedves, duzzogó ajka fölé hajoltam, s ezt gondoltam: "íme egy muzsikusarc, egy gyerek-Mozart, az élet egy szép ígérete". Semmit nem különbözött a legendabeli hercegfiúcskától: ha óvják, foglalkoznak vele, tanítják, mivé lehetne!

Ha egy kertben sikerül egy új rózsafajtát kitenyészteni, a kertészeket mind izgalom fogja el. Elkülönítik, gondozzák, ápolják a rózsát. Az embereknek azonban nincsenek kertészeik. A gyerek-Mozart éppúgy bekerül a fogaskerekek közé, mint a többiek. Legfőbb öröme a nyikorgó muzsika lesz a zenés kávéházak bűzében. Mozartnak vége.
Visszatértem fülkémbe. "Ezek az emberek nem szenvednek sorsuk miatt" - gondoltam. És engem nem a részvét nyugtalanít. Nem arról van szó, hogy meghatódjak egy örökké újra fölnyíló seb fölött. Azok, akik viselik, nem is érzik. Nem egyeseket ért: az egész emberi nemet érte itt sérelem. Nem hiszek a szánalomban. Ami nyugtalanít - a kertész szempontja, és nem ez a nyomor, amelyben végeredményben éppen olyan jól el lehet helyezkedni, mint a tunyaságban. Keleten egész nemzedékek élnek a mocsokban, és nagyon jól érzik magukat benne. Azt, ami engem nyugtalanít, nem gyógyítják meg a népkonyhák ingyen levesei.

Nem ez bánt, ezek a púpok, ezek az üregek, ez a rútság. Hanem, egy kicsit, ezekben az emberekben itt, a meggyilkolt Mozart.

Csak a Lélek fuvalma teremtheti meg az agyagból az embert.

2008. november 10., hétfő

Hol van az a nyár?


Sokan Ada Bojanát természeti rezervátumnak tekintik. Ez egy folyami sziget, rögtön a Nagy Strand mellett, ahol a Bojana folyó elválik tőle. A sziget mesterségesen alakult ki: a XIX. század közepén egy vihar folyamán elsüllyedt a "Merito" hajó. Ezen a helyen két kis sziget volt, éveken keresztül a hajó és a szigetek körül lerakódott a folyami hordalék hozta létre a mai szigetet.


A sziget a folyót két részre osztotta, az alakja háromszögletű, két oldalát a Bojana folyó mossa, a harmadikat az Adriai tenger, ezen a részen van a homokos strand, hossza 2.880 méter.


A strand és a tengerfenék is finom homokkal van behintve.


Ada Bojana legszebb naplementekor, gyönyörű játéka van a színeknek, amit a tenger, a homok, a nap és az ég adnak együtt.

2008. november 9., vasárnap

2008. november 8., szombat

A legpontosabb diagnoszta

Nem csak a tudás törekszik pontos ismeretre - gondolom - hanem a költő is. Ennek a megismerésnek a neve: szeretet. Oda akarom magamat adni valaminek, vagy valakinek. Szeretni akarom, hogy megismerhessem, és meg akarom ismerni a világot, hogy szerethessem. Fel akarom fedezni, és meg akarom segíteni a dolgokat, hogy ajándékképp visszakapjam tőlük önmagamat. Hogy élni segítsenek. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha mezítelen valóságukban szemlélem őket, sőt; bajukban, szegénységükben, árvaságukban, azon a ponton, ahol szükségük van rám.

A szeretet a legpontosabb diagnoszta. Csak a mezítelenül őszinte ember képes a valóság egy mezítelen darabjának bizalmába férkőzni, és cserébe kiérdemelni annak viszont bizalmát.

Az írás - úgy hiszem - nem beszámoló a világ megoldott tájairól, hanem cselekedet. Nem konyhakertészet, hanem expedíció. A költő szeretni kívánja a világot, s igyekszik az Univerzumnak legesettebb csillagai fele fordulni. Az éhezőkért és mezítelenekért jött a világra. S dicsősége, ha minél nagyobb mezítelenséget ruházhat fel, s minél esendőbb kezekből kapja meg viszonzásul a maga ünneplő ruháját. De erről már nem beszél, csak a megközelítés folyamatáról szólhat a költemény. A szeretet csodáját - ha bekövetkezik - némaság kell, hogy óvja, takarja. Ami drága azt nem koptatjuk. Azzal birtokoljuk, hogy nem érünk hozzá egy pillanatra sem.

(Pilinszky János)

2008. november 6., csütörtök

Barack-os forradalom


Barack lett a "világ ura".
Alleluja, alleluja.

Két macska


Továbbá azt álmodtam, hogy két macska voltam, és játszottam egymással.

(Karinthy Frigyes: Ötórai záróra)

2008. november 2., vasárnap

Eszperente nyelven verselve

Telepszegleten szeszelde, - Falu végén kurta kocsma,
csermely mellett elhelyezve, - Oda rúg ki a Szamosra,
benne kedve tetszelegne, - Meg is látná magát benne,
teszem fel, nem esteledne. - Ha az éj nem közelegne.

Egek rendre estelednek, - Az éjszaka közeledik,
erek, berkek csendesednek. - A világ lecsendesedik.
Dereglye sem megy keresztbe, - Pihen a komp, kikötötték,
hever e fekete csendbe. - Benne hallgat a sötétség.

Szeszelde bezzeg nem csendes, - De a kocsma bezzeg hangos,
zeng-peng benne zene rendes. - Munkálódik a cimbalmos.
Szesz ereje szerteterjed, - A legények kurjogatnak,
embereknek kedve gerjed. - Szinte reng belé az ablak.

"Hej, menyecske, kedves lelkem, - "Kocsmárosné, aranyvirág,
erjedt hegylevet kell nyelnem! - Ide a legjobbik borát!
Legyen hetven esztendeje, - Vén legyen, mint a nagyapám,
de meg heves szesz ereje! - És tüzes, mint ifjú babám!

Zenemester, sebesebben! - Húzd rá cigány, húzzad jobban!
Kerekedett fene kedvem. - Táncolni való kedvem van.
Keresetem szerteverem, - Eltáncolom a pénzemet,
lelkemet meg eltemetem!" - Kitáncolom a lelkemet!"

Megjelennek rendelettel: - Bekopognak az ablakon:
"Csendesebben kedvetekkel! - "Ne zúgjatok olyan nagyon!
Telep feje heveredne, - Azt üzeni az uraság,
esetleg elszenderedne! - Mert lefeküdt, alunni vágy."

"Legyen vele beste lelke, - "Ördög bújjék az uradba,
te meg eredj fene helyre!... - Te pedig menj a pokolba!...
Zene zengjen, szedte-vedte, - Húzd rá, cigány, csak azért is,
pendelyemnek lehet veszte!" - Ha mindjárt az ingemért is!"

Esmeg mennek, reteszt vernek: - Megint jőnek, kopogtatnak:
"Legyenek csendesek kendtek! - "Csendesebben vigadjanak!
Szentek lelke legyen velek, - Isten áldja meg kendteket,
kedves egyetlenem beteg." - Szegény édesanyám beteg."

Feleletet egy meg nem tett, - Feleletet egyik sem ad,
berekesztnek szesznyeletet. - Kihörpentik boraikat.
Zene menten befejezve, - Végét vetik a zenének,
s szertemennek csendesedve. - S hazamennek a legények.

Eszperente (Petőfi Sándor)

Omnia tempus habent

Halottak napi bejegyzésként talán jobban illene valami fennkölt gondolat, az élet megismételhetetlen voltáról vagy a titokzatos végről. Tegnapelőtt kaptam a húgomtól a mobilomra három képet apánk új kopjafájáról.


Furcsa volt a nevemet látni egy temetőben.


Mondják, hogy az élet elég hosszú, csak nem elég széles... Ma reggel azon törpögtem, vajon mire fordítjuk a "kiszabott" időt. A neten a következőket találtam:

Egy átlag 70 éves embert tekintve sorban állással például 500 egész napot töltünk el, öltözködéssel 531 napot, alvással 23 évet, autóvezetéssel 5 évet, a televízió előtt pedig 6-ot. Köszönéssel 8 napot, nevetéssel 1 évet és 258 napot, adóbevallással 5 napot, a vécén pedig 159 napot. 30 évet állunk, 17 évet ülünk, 16-ot járunk, 6-7 évet eszünk, életünkben 4 teljes éven át álmodunk, 250 napot átolvasunk, és 110 napon át szerelmeskedünk. 1 évet és 195 napot töltünk főzéssel, és 180 napot telefonálunk. 92 napig mossuk a fogunkat, viszont csak 50 napon át sírunk. És három napot tölt ki az életünkből, hogy az idő folyását figyeljük: vagyis az óránkra nézünk...

(Forrás: a francia INSEE statisztikai adatai)

2008. november 1., szombat

Gyakorlatok depresszióra

Milyen depressziósnak lenni? - Íme néhány gyakorlat a gyakorlatlanoknak: Vigyázat! Csak saját felelősségére hajtsa végre a gyakorlatokat. Fájdalmat érezhet.

1. gyakorlat

a) Írja le a nevét, ahogy aláíráskor szokta!

b) Írja le újra a nevét a bal (illetve balkezeseknél a jobb) kezével!

Milyen különbséget érzett a kétféle aláírás között? A tudatos gondolkodás erőfeszítésére, az izmok engedelmeskedésének fokára, az általános kényelmetlenség-érzésre gondoljon. Milyen erőfeszítést kellett kifejtenie a második esetben, amire az első esetben nem volt szüksége? Mire nem hagyatkozhatott már, amire mindig számíthatott a mindennapokban?

c) Fogjon egy cellux-szalagot vagy más ragadós anyagot, és kösse össze szorosan a mutatóujját és a gyűrűsujját a bal (illetve jobbkezesek esetén a jobb) kezén! Próbálja megint leírni a nevét. Milyen érzés? Hogyan különbözik az előző kísérlettől? Milyen lett az eredmény? Mennyire felismerhető az aláírás? Nehéz volt szilárdan tartani a tollat?

d) Most pedig írja le a nevét úgy, hogy közben nem néz a papírra! Ne nézze meg az eredményt. Mit gondol, hogy néz ki? Elfogadnák ezt az aláírást a bankjában? A rendőrségen, amikor az útlevelét ki akarja váltani? Amikor egy állásra jelentkezik? Hogy érezte magát? Frusztráló érzés volt?

e) Nézze most meg az eredmény! Hogy néz ki? Jobb vagy rosszabb, mint várta? Olvasható? Mennyire elégedett a teljesítményével? Frusztrálja, hogy nem képes irányítani a saját mozdulatait?

f) Még ne szedje le a ragasztószalagot az ujjairól! Milyen érzés, hogy össze vannak ragasztva?

És most tűnődjön el a következő metaforán: az aláírás egyszerű, de igen szükséges készség, enélkül nem igen boldogul az ember a mindennapi életben. A nem depressziós emberek képesek a domináns kezükkel, az automatizálódott készségekre, a testi memóriára és a megszokásra hagyatkozva produkálni az aláírásukat: ezek azok az érzelmi védőhálók, amelyek révén a mindennapok ismerősnek és biztonságosnak tűnnek.

Ahogy végrehajtotta a gyakorlat egyes lépéseit, lassacskán behatolt a depresszió birodalmába. Először a 'balabb' kezével kellett írnia. Már ekkor sem támaszkodhatott e megnyugtató készséges és érzelmek némelyikére. Nagyon keményen meg kellett dolgoznia valamiért, ami egyébként teljesen egyszerű és nem igényel erőfeszítést. Azután meg kellett bénítania a kezét, meg kellett fosztania magát a teljesítményhez szükséges testi erőforrások egy részétől. Végül mindezt úgy kellett végrehajtania, hogy azt sem tudta, tulajdonképpen hogyan teljesít. Bizonyosan frusztrációt, dühöt, félelmet és csalódottságot érzett közben. Nem szeretné, ha más is látná, milyen felemás lett az eredmény - annak ellenére, hogy előre tudta, hogy nem sülhet el jól a dolog.

Ilyen érzést kelt a depressziósban a mindennapi létezés minden egyes kis aspektusa. Persze egyénenként változik a bénultság és a frusztráció foka, de talán ez a kis gyakorlat megmutatott abból valamit, milyen érzés ebben a rettenetes, bénító betegségben szenvedni.

2. gyakorlat

a) Nézze meg az órát és írja le, hány óra van!

b) Gondoljon élete legfájdalmasabb pillanatára! Gondolja végig a legiszonyatosabb kudarcokat, amelyeket valaha elszenvedett, a hibákat, amelyeket vétett, mindent, amit utólag megbánt. Idézze fel azokat a pillanatokat, amikor a világ iszonyatosan kegyetlennek tűnt, és hirtelen úgy érezte, legszívesebben feladná.

c) Ha ezek különböző események, kösse őket össze: próbálja elképzelni, hogy mind egyszerre történetek! És élje át az érzelmeket, élje át a megalázottság-érzést, a bűntudatot, a szégyent, a kudarc fájdalmát, a visszautasítás fájdalmát. Próbálja felidézni a szavakat, az események részleteit, adja át magát a fájdalomnak. Ne védekezzen: fáj, fogadja el.

d) És most engedje, hogy a védekező ösztöne leküzdje a fájdalmat, eltávolítsa az emlékeket, visszahozza a jelenbe. Gondolja végig, milyen érzés volt az egész. Szívesen csinálná végig naponta ezt a gyakorlatot? Képes volna rá? Elviselné nap mint nap ezt a fájdalmat?

e) Most nézze meg az órát! Mennyi idő telt el?

f) Számolja ki, hányszor kéne elvégeznie e gyakorlatot, hogy a nap 24 órájában érezze a fájdalmat, a maga égető valóságában. Mit gondol, milyen volna?

(www.bura.hu)

Semper reformanda II.

Pluralisztikus teológia

A maga kizárólagosan egyedülálló, abszolút és végérvényes voltáról való meggyőződése történelme során sajnos gyakran vezette a kereszténységet más vallásokkal szemben arrogáns, fölényes, türelmetlen magatartáshoz. Nemcsak történelmünk eseményei relatívak, hanem megismerésünk maga is, a belőle származó igazságainkkal együtt. "Becsülettel el kell ismernünk, hogy emberi körülmények között lehetetlen a végső szót kimondani az igazságról, s úgyszintén lehetetlen, hogy csak egy út vezessen hozzá." Isten valósága mindig nagyobb, mint a mi róla való ismereteink és kijelentéseink (Deus semper maior). Ahogy önmagában áll, mindig egy mély, végtelen, kimeríthetetlen és felfoghatatlan Titok marad. Ezért mindaz, amit a különböző vallások elmondanak róla, nem magának a transzcendens "Reálisnak" a tulajdonságai, hanem a saját "szemüvegeinkéi", amelyeken keresztül nézzük őt. Az egyes vallások igazságai nem zárják ki, hanem kiegészítik egymást.

A fent vázolt szemlélet követelményeinek a teológiában való érvényesítése masszív ellenállásba ütközik a hagyományos keresztény álláspont abszolútsági igénye részéről. A régi szövegek mondanivalójának van egy idő fölötti magva és egy korhoz kötött héja. A hermeneutika célja éppen az előbbinek az utóbbiból való kihámozása.
Jézus minden bizonnyal egy ablak, amelyen keresztül kilátás nyílik számunkra az Isteni Valóság felé. Ilyen ablak azonban több is lehetséges. Mindez azonban semmivel sem csökkenti Jézus személyének egyedülálló voltát, sem művének egyetemes érvényét. Egyedülállósága konkrét, empirikus-történelmi személye által adott. Egyetemessége sem rövidül meg: mondanivalója az egész világ számára szól. Egyik hagyománnyal a másik ellen érvelni az igazság nevében már önmagában nézve is kétséges, mert az, hogy közülük melyiket fogjuk igaznak tartani, végül a saját igazság-kritériumunktól függ.

A vallások egymásra kölcsönös befolyást fognak gyakorolni a jövőben, ami bizonyos - néha esetleg egészen mélyreható - változásokat hozhat létre önmaguk értelmezése terén, s alapvető hittételeik átfogalmazásához vezethet. Ez a jelenség, bármennyire is tiltakoznak ellene egyes hittudósok, közismert ténye a vallások történetének. (Az itt vázolt felfogás Lessing Bölcs Náthánjának gyűrű-parabolájára emlékezetet. A 18. századi német drámaíró híres gyűrű-parabolája a toleranciát állítja olvasói elé. A Bölcs Nátán három fivérről mesél, akik három egyforma gyűrűt kaptak, és nem tudják, hogy melyik az eredeti. Képletesen a három monoteista vallás (a zsidó, a keresztény és az iszlám) képviselőiről szól, hogy ki a valódi örököse az atyai gyűrűnek és így a vallási igazságnak. Ez az örökség jó tettek révén mutatkozik meg. Ebben kell egymást felülmúlniuk a fivéreknek.)

Szekularizáció - túl a valláson

A szekularizáció teológiájának atyja, Dietrich Bonhoeffer már 1944-ben jelzi az új helyzetet: "Olyan kor felé haladunk, mely teljesen vallás nélküli lesz; a mai ember természeténél fogva képtelen arra, hogy vallásos legyen." A vallás - barthi örökségből - egyértelműen negatívat, a kereszténység szellemétől teljesen idegent jelent számára. Az evangélium ennek a világnak, erről a világról szól. Az egyháznak és a teológiának ezt a világot kell szolgálnia. Ez a transzcendencia annyit jelent, mint szabadnak lenni önmagunktól - másokért. "Isten azt akarja, hogy az ember ne ővele, hanem a felebarátjával törődjék."

Ha a dialektikus teológia a vallás fogalmán halálos sebet ejtett, akkor a szekularizáció teológiája végleg eltemette azt. Mi lehet a kereszténység viszonya a nem-keresztény kultúrájú és civilizációjú országokhoz? A múlt század hatvanas éveiben mindennapos dolognak számított a misszió területén elhagyni a vallási terminológiát, és a két világ találkozását tisztán társadalmi kategóriákban fogalmazni meg. Összefügg ez a harmadik világ "nemzetépítési" (nation-building) jelenségével. A misszionáriusok fő feladatának számított, hogy ezeket az országokat támogassák új nemzeti, kulturális, gazdasági és társadalmi identitásuk kiépítésében. A hangsúlyt tudatosan és radikálisan az illető országok szociális realitására helyezték, miközben azok vallásait fejlődésüket hátráltató tényezőként értelmezték. E megközelítés legmarkánsabb képviselője a holland A. Th. van Leeuwen. Nézeteit a Christianity in World History című, 1964-ben kiadott könyvében terjedelmes formában találjuk. Végső fokon a Kelet és a Nyugat találkozásáról van szó, rendszere két alapfogalomra, az "ontokráciára" és a "teokráciára" épül.

Semper reformanda I.

Ecclesia semper reformanda et renovanda - ezt a régi figyelmeztetést erősítette fel Martin Luther. Rá és egyházjobbító szándékára emlékezve időszerű áttekintenünk a jelen kor protestáns teológusainak, teológiai irányzatainak véleményét a vallások közötti viszonyról. A vallások (katolikus) teológiája nagyszerű kísérlet volt arra a kihívásra, amelyet a kereszténység számára a mai vallási pluralizmus jelent. Ezzel szemben a protestantizmus területén létrejött hasonló kísérletek rendszertelenek, töredékesek és főként nem egységesek, náluk ez a kérdés sohasem vált a dogmatika szerves részévé. A reformáció egyházaiból hiányzik egy pontosan meghatározott, hivatalos egyházi tanítás, így aztán csak egyes teológusok (vagy legfeljebb teológiai irányzatok) nézetei állnak rendelkezésünkre. A protestáns egyházakat nagymértékben gátolta az, hogy a teológiai gondolkodásban mélyen és hosszú időn át gyökeret vert a barthi vallásfogalom.

A dialektikus teológia

Karl Barth tömör megfogalmazása, hogy a vallás az ember legmagasabb lehetősége annak felismerésére, hogy semmi lehetősége sincs (Römelbrief). Isten az ember számára megismerhetetlen és elérhetetlen; természeténél fogva "egészen más". Barth az egész liberális teológiát feje tetejére állítja azzal, hogy a vallás nem az egész emberi kultúra szilárd és biztos alapja, hanem annak válsága. A Kirchliche Dogmatikban még messzebb megy: "A vallás hitetlenség (Unglaube). Az istentelen ember ügye." - mert Isten az ember számára csak a kinyilatkoztatásban közelíthető meg. Feuerbach nyomát követve a vallásos ember szerinte maga teremti isteneit, melyek saját vágyálmainak projekciói. Számára minden más vallás az ember műve csupán. A keresztény hit sem saját érdeméből kifolyólag igaz vallás, hanem Isten kiválasztása révén. A nem-keresztény vallásokat tisztán antropológiai kategóriákban értelmezi, vagyis csupán a természetes vallásosság termékeit látja bennük, melyeknek az evangéliumok Istenéhez semmi közük sincs.

Emil Brunner sokkal több érzéket mutat más vallások realitása iránt: "Minden fantáziaszüleményen, projekción túl van valami, amit Feltétlennek, Normatívnak, Természet- és Időfelettinek tapasztalunk meg. Még mielőtt az ember a saját vágyait megtenné Istennek, már rendelkezik az Isteni, az Abszolút és a Szent fogalmával, már tud valamit, ami több mint az ember és ez az egész világ." Isten az embert olyannak teremtette, hogy képes legyen a kijelentést felfogni, a bűn azonban ezt az Őskijelentést eltorzította. Ezért mondja, hogy "nem létezik bálványimádás Istenről való tudás nélkül, másrészt viszont nem létezik olyan nem-keresztény vallás, amelyik ezt az Isten felőli tudást ne deformálná." Brunner szerint ez az egyetemes kinyilatkoztatás személytelen és nincs üdvözítő hatása. Az embereknek semmilyen síkon nincs adekvát ismerete Istenről. Interpretációja végül ugyanolyan negatív, mint Barthé.

Hendrik Kraemer holland teológus és valláskutató az ökumené élvonalbeli harcosa, mint misszionárius, közvetlen és sokoldalú kapcsolatban állt a vallásokkal. Az emberi történelem döntő eseménye és a kinyilatkoztatás központi mozzanata - írja - az inkarnáció, melyben Isten, mint a "világ megváltásának és megújításának szent és szerető munkálója" nyilatkozik meg számunkra. A nem-keresztény vallások szerinte az ember egyetemes vallási tudatának termékei. Mint ilyenek, az ember művei, de egyúttal Isten vele való "tusakodásáé" is (ez utalás a Ter 32,23-32 versekre, ahol Jákob megküzd Izrael Istenével).

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a dialektikus teológia diszkontinuitást hirdet minden vonalon: Isten és az ember, a kinyilatkoztatás és a természetes vallásosság, a keresztény hit és a nem-keresztény vallások között. Ennek a megközelítésnek a hátterében egy sajátos (voluntarisztikus) értelmezés áll: mintha az ember Istenhez való viszonya nem a véges és relatív lét kapcsolódása lenne a Végtelenhez és Abszolúthoz, hanem egy személyes akaraté egy másik személyes akarathoz.
A kinyilatkoztatás tehát nem Isten egyetemes, mindig és mindenütt történő önmaga-megmutatása, hanem az emberre vonatkozó szándékainak egy bizonyos konkrét formában való feltárása. A nem-keresztény vallások végeredményben emberi alkotások. Hogyan magyarázzuk meg akkor az "istenfélő pogányok" létezését, akikről tud és beszél a Biblia? Barth ezt az egész bonyolult és súlyos problémát megkerülte. E. Benz a maga megszokott radikális módján így fogalmaz: "Az az Isten, aki az emberiséget barlangjaiban évmilliókon keresztül a démonok, a bálványimádás, a mágia és a varázslás prédájául hagyta, hogy aztán végül, miután már nemzedékek tízezrei a teljes sötétség és lelki vakság üdvnélküli állapotában halván meg elmasíroztak a pokolba, egy alaposan megkésett üdvtörténetet rögtönözzön, melyből csak néhány késői nemzedékből önkényesen kiválasztott, elenyésző kisebbség profitált - egy ilyen Isten inkább hasonlít Markion Istenéhez, vagy még inkább magához a Sátánhoz, mintsem az Újszövetség Istenéhez." (Markion a kisázsiai szinopei püspökének a fia, akit saját apja közösített ki, ezért 144 körül Rómába ment. A 2. század második felében ott gnosztikus egyházat alapított, miután a római egyház is kiközösítette. Antitézisek c. művében azt igyekezett bizonyítani, hogy a zsidók Istene egy nyomorúságos világ teremtője, aki nem lehet azonos Jézus Krisztus irgalmas atyjával.)

Univerzalisztikus teológia

A dialektikus teológia kizárólagosságával szemben Paul Tillich radikális univerzalizmust hirdet: Az istennel, mint a lét mélyével való kommunikáció nem korlátozódik valamilyen speciális, szakrális, vallási területre, hanem mindenütt, az élet profán területein is lehetséges. Számára a kinyilatkoztatás Isten legbensőbb valójának feltárása; nem a létező világ dolgairól ad számunkra ismereteket, hanem felnyitja szemünket életünk - és egyben az egész mindenség - végső alapjának és értelmének meglátására. Ezzel megszűnik a vallási és a profán szféra közötti megkülönböztetés, mert a kettő átfedi egymást. Ha a vallás a szellemi élet minden funkciójában jelen van - kérdezi - miért csinálunk akkor belőle egy sajátos szférát, mítoszok és istentiszteleti kultuszok, egyházi intézmények formájában? Válasza: mindezek az ember elesett állapotának az eredményei. A vallásnak ez a túlhaladottsága végérvényesen csak a "mennyei Jeruzsálemben" valósul meg, ahol nem lesz szükség templomra [vö.: Jel 21,22-27].

Az Isten-fogalom tág értelmezése (mint az, "ami feltétlenül érint bennünket") kézenfekvővé teszi annak feltételezését, hogy igaz vallás, vagyis az élet mélyével való kommunikáció a kereszténység területén kívül is lehetséges. A Végtelen, a Szent, az Isteni mindig csak valami végesen, profánon, e világból valón keresztül nyilatkozik meg számunkra. A kereszténység viszonya más vallásokhoz sohasem lehet a teljes elutasítás, sem a teljes elfogadás, hanem e kettő dialektikus egysége. A más vallásokkal való találkozása során tehát nem azon kell igyekeznie, hogy a maga partikuláris formáját (dogmáit, szertartásait, szervezetét, stb.) azokra erőszakolja, hanem az Univerzális felé kell mutatnia. Önmaga abszolutizálása a krisztusi princípium elárulását jelentené.

A vallások azonban csak a maguk sajátos mivoltukban létezhetnek, nem adhatják fel magukat valami általános érdekében. A dialógus segít nemcsak a másik, hanem saját vallásunk jobb megértésében is. "Minden élő vallás mélyén van egy pont, ahol a vallás maga elveszíti jelentőségét, s az, ami felé mutat, áttör partikuláris mivoltán, és fölemeli őt a szellem szabadságának magaslataiba, ahonnan láthatóvá válik számára az Isteni jelenléte az élet és a kultúra valamennyi formájában."
Ez a koncepció ugyan nagyon jól elfogadható olyan vallások részéről, melyeknek magvát egy hasonló ontologizmus alkotja (mint a hinduizmus, a buddhizmus vagy a taoizmus esetében), de szinte elfogadhatatlan például az iszlám vagy a zsidóság számára, amelyek a kereszténységhez hasonlóan ragaszkodnak a maguk konkrét tanításának egyedülállóságához és abszolútságához.

2008. október 30., csütörtök

Nyelvlecke

Egyik olaszóra során
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok-sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál,
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogyha rohan,
Nem üget, de csörtet? és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés,
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér ...
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó? egy kép? egy zamat!

Aki slattyog, miért nem lófrál?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nemcsak árnyék, aki suhan,
S nemcsak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki beslisszol, elinal,
Nem battyog az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, döng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
Elárulja kósza nesz.
Itt kóvályog, itt ténfereg...
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet...!

(Gyimóthy Gábor)

2008. október 26., vasárnap

Égbolt, hegyek, víz és fenyvesek

Székelyvarság zenéje a vég nélkül csobogó patakok, források hangja. Végigfut a kertek alján, az út mentén, fafeldolgozók között. Nyáron hűsíti a kirándulók talpát, de fürdésre, mosakodásra is tökéletes.


A sziklák néha kisebb zuhanásra hívják, a mohák, "anyaországiak" és páfrányok örömére:


Örökzöldek között is télen elalszanak a zöldgyapjas legyezők:


A természeti csodákon túl vannak emberiek is. A kerítések elválasztanak, bekeretezik a bírtokot. Jelzik, hogy eddig és nem tovább. Mégis nyílik egy kis rés, egy átlépő a szomszéd vagy vándor lábainak, hogy könnyedén túllendülhessen az első látszatra elriasztó "fal"-on.

2008. október 24., péntek

Jézus Szíve TSZ


A mai napon egy régi vágyam teljesült, amikor megnéztük a székelyudvarhelyi Jézus kápolnát. A 13. század óta áll ezen a helyen háborítatlanul. A bő szobányi kis rotundában helyenként megbontották a vakolatot és régi freskók nyomára bukkantak.


Eszembe jutott egyháztörténelem tanárom, Szántó Konrád, aki a szerzetesi közösség pénztárát Jézus Szíve téeszcsének becézte. A humanisták eredeti módon élik meg azt, hogy a közösség az általunk bevitt javakból áll, semmi másból. Ha akarod, és meg is teszed valósággá válik. Vajon hol, miből és kikkel együtt épül az én egyházacskám... És fennmarad-e nyolc-kilencszáz évig. Hamvas szerint csak százezer évre érdemes berenedezkedni... Alatta kétséges lehet?

2008. október 18., szombat

Buona sera buona gente!

A mai nap volt a leghosszabb itt Milànòban. Tegnap a szàllàsunkra èrkezès utàn megnèztuk a Dòmot, a Scala kulsore nem volt megnyero. Olyan jo èrzès, hogy a WC-s nènitol a papig meg tudom èrtetni magam egy tobb, mint 10 ève tanult nyelven.

Osszeirtam kb. fèl oldalt olaszul az eroszakmentes kommunikàciòròl, amit igy konnyen meg tudtam osztani a reggeli beszèlgetèsen. Csak èn voltam ott magyar. Sikere volt az olasz nyelven nyomtatott EMK oldalnak is. Mikor àtmentem egy emelettel feljebb a kovetkezo csoportba, valaki megkopogtatta a vàllam, hogy tudok-e mèg adni a zsiàf nyelvrol tàjèkoztatòt. ;)


A szervezès molto mediterraneo, a programok minimum egy, inkàbb màsfèl òràs csuszàssal kezdodnek. Nem csoda, hogy kevès a nèmet rèsztvevo. Vàrom a holnapi osszegzèst, meg a bulit. Most viszont vado a dormire, sono molto stanco.

Baccio a tutti voi,
il vostro Bruno

2008. október 16., csütörtök

Karácsonyi rejtvény

Volt egyszer egy tökéletes nő és egy tökéletes férfi. Találkoztak, és mivel a kapcsolatuk is tökéletes volt, összeházasodtak. Az esküvő tökéletes volt; a közös életük szintúgy. Egy havas-viharos karácsony éjszakán ez a tökéletes pár egy kanyarokkal teli úton utazott, amikor észrevettek valakit az út szélén, aki szemmel láthatóan lerobbant. Mivel ők voltak a tökéletes pár, megálltak, hogy segítsenek. A télapó volt az, egy óriási zsákkal, tele ajándékokkal. Nem akarták, hogy a gyerekeknek karácsony este csalódniuk kelljen, a tökéletes pár autójába invitálta a télapót az ajándékokkal együtt. És mar úton is voltak, hogy kiosszak az ajándékokat. Sajnálatos módon az amúgy is rossz útviszonyok egyre romlottak, végül balesetet szenvedtek.

Csak egyikőjük élte túl.

Ki lehetett az? (Gondolkodj, azután olvasd tovább!)















































A tökéletes nő volt az. Ő volt az egyetlen, aki valaha is létezett. Mindenki tudja, hogy a télapó nem létezik, tökéletes férfi még annyira sem.

A nők számára itt a bejegyzés vége!

A férfiak olvassák tovább!















































Tehát ha nem létezik a télapó és a tökéletes férfi, akkor a nő vezetett. Ez megmagyarázza, hogy miért történt a baleset.

Ha nő vagy, és meg mindig olvasod, akkor ez még valamit bizonyít: a nők sohasem azt csinálják, amit mondanak nekik! SOHA! :)

2008. október 13., hétfő

Kapcsolat-centrikus kommunikáció

Hava honlapján (www.emk.hu) szerepel a következő felhívás a társtréner képzéssel kapcsolatban:

A teljes képzés elvégzése arra jogosítja fel a résztvevőket, hogy Magyarországon tarthatnak tréningeket egy nemzetközi akkreditációval rendelkező tréner szupervíziója mellett. Ha önállóan szerveznek tréninget, a nemzetközi központ javasolja, hogy az Erőszakmentes Kommunikációra, mint forrásra hivatkozzanak, és tréningjüket más néven kínálják.

Ez adta a biztatást ahhoz, hogy mostantól következetesen a kapcsolat-centrikus kommunikáció meghatározást használjam.

A milánói fórumra készülve a következő oldalak listáját találtam:

Ausztria - http://www.gewaltfrei-austria.org/
Belgium - http://www.nvc-europe.org/belgique
Dánia - http://www.giraf4connexion.dk/
Egyesült Királyság - http://www.nvc-uk.info/
Finnország - http://www.nvcfinland.org/
http://www.savannaconnexions.fi/
Franciaország - http://www.nvc-europe.org/france
Hollandia - http://www.geweldlozecommunicatie.nl/
Kanada - http://www.reseaugirafesquebec.com/
http://www.nvctoronto.org/
http://www.bcncc.org/
http://www.sociogest.ca/
Németország - http://www.gewaltfrei.de/
Olaszország - http://www.centroesserci.it/
Spanyolország - http://www.comunicacionnoviolenta.org/
Svájc - http://www.nvc-europe.org/suisse
http://www.cnvsuisse.ch/
Svédország - http://www.cnvc.se/
USA - http://www.cnvc.org/
http://www.cnvc.org/contact.htm
http://www.nonviolentcommunication.com/

2008. október 12., vasárnap

Sakálból zsiráfba

A nempátiától az empátia felé vezető folyamat gyönyörű példája számomra Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz c. verse.

Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek körülöttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.

És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszút állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyűlöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyűlöltem, óh hogy meggyűlöltem!...
És ekkor zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
No, ne félj - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.

2008. október 11., szombat

Babéros Néró

Előre kérem a trapitizók türelmét, ha a könyvben szereplő költővel kapcsolatban remélnek tőlem bejegyzést. A neve most csupán apropóul szolgált, amikor arról töprengtem, hogy mi lehet hasonló a történelmi császár és azok között, akik annyira fáznak, hogy magukra "gyújtják" a világot.

Az EMK (kapcsolat-centrikus kommunikáció) a belső világunk kifejezése során arra hívja fel a figyelmet, hogy az érzéseink lehetnek áldozati-, vagy autonóm érzések. Előfordul, hogy maga a megfogalmazás viszi félre a párbeszédet, illetve áll annak útjába, hogy a találkozás egyáltalán létre jöhessen. Az áldozati érzés: "megbántottnak érzem magam" - egy külső ok, vagy személy felé mutat, őt téve meg bűnbaknak az aktuális rosszullétem miatt. A zsiráf ezért nem megszomorított, hanem szomorú, és fellelkesített helyett fellelkesült. A különbség képletesen szólva akkora, amit a boldog és megboldogult állapotok közötti eltérés (a megboldogultat kifejezetten evilági értelemben használva, nem az üdvösség távlatában).

Ezért az EMK első szabálya, hogy a megfigyelés és az érzés között vágjak el minden logikai, ok-okozati összefüggést. Amit látok/hallok, az nem felelős a belső világom történéseiért:

Karácsony közeledtével az is eszembe ötlött, hogy az öröm, harmónia keresése során is belebonyolódhatunk hasonló labirintusba: azaz nem választjuk el következetesen a külső eseményeket (a fej szintjét) azoktól, amik a szív szintjén zajlanak. A csillagszóró, Stille Nacht, gőzölgő halászlé és pihe-puha hóesés önmagában nem bír hatalommal jóérzéseink felett. Ami megadja a benső "fenyőillatot", az a szükségleteink kielégülése. Ez vonatkozhat biztonságra, meghittségre, intimitásra, találkozásra, de természetesen táplálékra vagy szexualitásra is. Amikor az érzéseinket össze tudjuk kapcsolni a szükségleteinkkel, akkor ez a tett képes kiemelni bennünket a hétköznapok locsogásából és fecsegéséből az ünnep magaslatába:

Az ünnep a ránk telepedő hétköznapok értelme.