A sakálbeszéd a felszínen, a megfigyelés (külső események) szintjén kapirgál. A zsiráf mer mélyebbre szállni. Amikor a zsiráf úgy dönt, hogy párbeszédet kezdeményez, arról határoz első lépésben, hogy kinek az oldalán kezdi a táncot. Saját bensőjét tárja fel, vagy empátiát ad társának. Bölcs dolog elnapolnia az igényeit, ha azt tapasztalja, hogy a másik nem fogadókész mondandójára. Ezért kopogtat, mielőtt be szeretne lépni a szomszédhoz. Az esetek zömében empátiát ad nyitányként, és figyeli, hogy mi történik a túloldalon.Az első EMK-s mondatok mintegy kísérleti lufiként szolgálnak, hiszen nem látunk bele egymás szívébe, és nem is találjuk ki helyette a benső mozzanatait. Azért engedjük fel, hogy képbe jöjjünk: lehetőséget biztosítva beszélgető partnerünknek arra, hogy megerősítse, pontosítsa, vagy elutasítsa megajánlott mondatainkat. Ezekkel, még ha nehézkesnek tűnik is (modorosnak időnként), nagy szolgálatot teszünk a társunknak. Abban nyújtunk segítséget, hogy a zavarként megélt, közölhetetlennek tűnő élményeit szavakba öntse. Ha megfogalmaz egy-egy sakálmondatot, azokat türelemmel fordíthatjuk zsiráfra, így beépített nyelvórát is nyújtunk számára.
Ha már sikerült megszereznie a táncpartner szabad beleegyezését a közösséghez, akkor jön a másik fontos tudás. A jelenre koncentrálva őrizhető meg a kapcsolat frissessége. Amikor egy múltban vagy jövőben lejátszódó eseményre reflektálunk, akkor is az a döntő, hogy itt és most mit jelent ez számunkra. Ha a beszélgetés új fordulatot vesz, nem térünk vissza a három gondolattal ezelőtti helyzethez (mint a pszichoanalitikus sakál) hanem együtt megyünk az aktuális hullámon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése