Süni az úton

[Balázsnak: ez az a poszt, amiről azt beszéltük, hogy ne olvasd el!]

Tegnap este éreztem meg idén először a tavasz "ízét". Hatalmas, rózsaszirmos illatfelhőben tudatta velem, hogy nem kell már a kiskabát sem. Csak szépen rakjam el a téli holmikat, sapkát-sálat-kesztyűket jobb időkre... A pót-masszőrömtől későn érkeztem haza; a bejárati kapunál éppen a kulcsaimmal bíbelődtem, mikor megláttam egy futó tűpárnát. Fiatal sün követte az útpadkát, ráesett az utcai világítás fénye. Beszéltem hozzá, hívogattam a veszélyből a kert irányába. Másként gondolta. Sarkon fordult, és átfutott az úttestem, amikor egy hirtelen beforduló autó takarta el. Reméltem, hogy átért, vagy éppen a kerekek közé sikerült kerülnie. Sajnos nem így történt. Egy másodperc múlva már az oldalára fordulva feküdt, a lábai élettelenül meredtek ki szúrós kabátjából.

Őt is én láttam utoljára élni. Tamás írta, hogy mostanában gyakrabban foglalkozom a halállal. Igen, mostanra lett szemem hozzá. Egyébként is folyton arról fecsegünk, pletykálgatunk, küzdünk vele, vagy beleringatózunk a gondolatába...

Nagy tisztesség valakinek megmutatni a halálunk pillanatát. Megengedni, hogy ebben a végső eszköztelenségben ránk pillantson, láthassa a meztelenségből is kivetkőzött valónkat. Mert akkor minden elhagy, minden kötél szakad, senki nem jöhet tovább mellettünk, még féltve óvott testünk sem. Akkor, mikor helyére kerül minden, és megkapja a maga szorzószámát sok öröm és bánat, mikor kiélesednek a színek, a hangok, a mondatok és hallgatások, árulások és kitartó hűségek... Akkor, a kocka legalján kit is viselhetnék el?

Süninek én voltam az utolsó teremtmény, aki szembenézett vele, aki szólt hozzá mielőtt apró testét elhagyta a létezés szikrája. Reggel is ellenőriztem, nincs változás. Ha vasárnapig nem teszi meg senki, ő lesz a következő temetésem. Hálás vagyok neki - a kis tüskés hátának, ami késő este is odavonzotta a tekintetem -, hogy láthattam: egy pillanat az egész, és minden megy tovább, mintha itt se lettünk (itt se lettem) volna. Nem fáj ez, dehogy. A sünök nem halnak meg. Már ő is itt marad velem, abban a csomagban, amit átengednek a szigorúan őrzött határ vámosai.

A magyar olvasóknak

"Olyan világban élünk, amely egyre kisebb és kisebb lesz. Ez akár veszélyes is lehetne, de nézzük inkább másként: Így közelebb kerülhetünk egymáshoz." (Ljudmila Ulickaja)

- Hogyan mondjuk azt röviden, hogy a rózsafüzér beleesett az aludttejbe?
- Író-olvasó találkozó...

Apró javítás

Selejtezek. Huszonéves kéziratok, jegyzetek mennek a darálóba. Megőriztem két dolgozatot, amelyeket még teológus hallgatóként készítettem. Egyik az öngyilkosság és az eutanázia témáját járja körbe. A belső borítóján idézetek (ószövetségi, újszövetségi és a katekizmus vonatkozó passzusai).

Ne ölj! (Kiv 20,13)

Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj. Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. (Mt 5,21-22)

Az emberi élet szent, mert kezdettől fogva Isten teremtő cselekedetét hordozza és örökre különleges kapcsolatban marad Teremtőjével, mint egyetlen céljával. Egyedül Isten az élet ura annak kezdetétől egészen a végéig: senki és semmilyen körülmények között nem tulajdoníthatja magának a jogot, hogy közvetlenül ártatlan életet pusztítson el. (KEK 2258)

Az utolsó részben egyetlen fölösleges szó szerepel: az "emberi". Olvassuk el még egyszer, nélküle!

Az élet szent, mert kezdettől fogva Isten teremtő cselekedetét hordozza és örökre különleges kapcsolatban marad Teremtőjével, mint egyetlen céljával. Egyedül Isten az élet ura annak kezdetétől egészen a végéig: senki és semmilyen körülmények között nem tulajdoníthatja magának a jogot, hogy közvetlenül ártatlan életet pusztítson el.

Ha nem szűkítjük le az életet az emberi életre (sőt leginkább a saját kultúránk kereteire), akkor meggondolandó egy bogár eltaposása, vagy egy ág letörése is. Mert az élet önmagáért szerethető és becses ajándék. Egyetlen parancs van, hogy ÉLJ! Ha elég igényes vagy, akkor jól fogod tenni - ezért fölösleges minden egyéb tanács.

gyerehaza.org

Külföldön mindig külföldi maradsz

Érezted már azt külföldön, hogy hiába fogadnak be, hiába érted meg a nyelvüket, mégsem leszel soha egy közülük? Sodorjon az élet hulláma akár a föld legvendégszeretőbb országába, mégsem érzed, hogy igazán otthon lennél. Mert Haza csak egy van. Magyarország.

Gyere haza, ha régen láttál
Beküldő: zum2011. Beküldés időpontja: 2011.03.23. 22:46.

Gyere haza, ha régen láttál tömegesen búskomor, megfélemlített embereket és ez hiányzik neked, ha azt akarod, hogy a rendőr azzal szórakozzon, hogy naponta igazoltat ugyanazon az utcasarkon és gyere haza egy olyan országba, ahol ezt a rendőr meg is teheti, igyekezz, ha újgazdag pökhendiséggel akarsz találkozni ott, ahol pénz van és akkor is siess, ha azt akarod, hogy pofán csapjanak, csak mert rámosolyogtál valakire és már holnap gyere, hiszen itt az államelnök nyíltan buta és kiszolgáltatott és ez mégis csak kuriózum, gyere haza, ha a Kádár rendszer kötelező ideológiája után vágyódsz még ha ellenkező előjelű is ez az ideológia és akkor is, ha keresztény vagy és úgy gondolod, hogy boldogsággal tölt el, hogy jogod van ezt a világnézetet másra is rákényszeríteni és ha félni akarsz, csak mert más a véleményed, akkor nagyon siess és ha ki akarod tenni magad annak a veszélynek, amit az okoz, hogy a középszer irányít mindent, akkor ki ne hagyd ezt az országot és egy percig ne habozz, ha az az álmod, hogy államilag finanszírozott internetes oldalon pillanatok alatt törlik a bejegyzésed, ha valami rosszat írsz a vezérről és ha azt akarod, hogy ezek után a hivatalok ellehetetlenítsék az életed. A rendőrállam vár.

Olvad az idő

Már nincs hátra 5 hónap!
Van még 5 hónapom?
Mire elég ez a fél-év-sem?
Mi minden történhet e rövidke fél évben?

Olvad az idő, mint a halvány jégvirág,
és a tűnő boldogság majd véget ér.
Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn,
álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.
(Máté Péter: Most élsz!)

Üvegmögötti csöndben

Vagyunk, az időn túl. Pedig hajnalodik, aztán itt is már a busz, az 1-es villamoson zötykölődök, és a temető főkapuja... Kicsit hűvös még a reggel, a ravatalozó lassan telik meg élettel. Még 45 perc, félrehúzódok egy családi kripta kispadjára, nézelődni csöndben.

Találkozunk, akár az őseink; mondjuk, ők csatákra is el-eljártak. Minket inkább a gyász ránt össze, mint egy kozmikus anyaméh pulzálása. [Szentlecke: az asszony is vajúdik, de aztán örül, hogy új ember született a világra... - továbbszületünk vagy újra?] Mi a folytatás?

Kicsi az urna, rövid a liturgia. Tavalyi bűnök, tavalyi penitencia. A virágokat és szalagokat már csöndben igazgatják az egyenruhás munkások a helyére billentett betonfedélen. Amikor még ott ült az ágya szélén, amikor még kévéra hívott meg a büfében, akkor bizonyosan itt volt. Emlékek után matatok csüggedten. Két betegtárs is itt van a kórházból - lehetséges barátokat szerezni az utolsó két hónapban is. Az autóban csönd, még a kijárat előtt kell valami zene. A rádióban Ruzsa Magdi: Most élsz! ... Meleg van, a szélvédőn át tűz a Nap, zakóban szinte izzadok. Nyissunk ablakot!

Csepel, lakótelep. Az emeletre gyalog - a nappaliban körben ülnek a törzstagok. Az ebéd és a beszélgetés nyugodt mederben csorog. A mise már beúszik a délutánba; egymásnak prédikálunk, mint apostolok. Mindenkinek van egy-egy emléke Erika gyerekkorától a haldoklása pillanatáig. Képeket adogatunk körbe, többségük fekete-fehér. Mindegyik lejárt szavatosságú, üres kövületek. Sok szereplőt azonosítani sem tudunk. Elmentek. Ezt a pár foltot hagyták ránk. Végül kincsre bukkanok a hatalmas kupac alján. Apai nagymamám (a hétből az egyik tényleges) unokáival az udvaron. Nem reméltem, hogy egyszer megláthatom közeli képen is az arcát. Pedig ő is formált, tőle is jövök...


Őáltala, ővele és őbenne... ketten-hárman ha tudják a választ - rövidítünk. A Miatyánk már olajozottabban megy - a hálaadás megtörtént, a mise is véget érhet. Rokonokat fedezek fel magamnak, nem a vér szava; valami nagy megnyugvás abban, ami eleve VAN. Egymásba kapaszkodó zárókör az áldás, mint egy kirándulócsoport. Csak más időben indultunk, de ugyanoda futunk be, kisebb-nagyobb csúszással.

...most azért, aki elsőként fogja követni az elhunytat... Volt már, hogy a pap következett; ott térdeltem két nap múlva a holtteste fölött. Történhetne velem valami ma is. Vagy odaérek Rolandhoz délután, vagy nem. Ettől lesz öröm, megismételhetetlen ajándék mindkettőnknek, ha mégis látjuk egymást, és átadhatom a könyvét. Pillanatról-pillanatra haladok, lassított felvétel...

Furcsa ez a lakás. Mit is keresek benne? Évek óta ezzel a mozdulattal zárom a bejárati ajtót, pedig elköltözöm innen. Volt, sok évvel ezelőtt, mikor más kulccsal, más zárakat nyitottam. Más falak között ébredtem. Mitől és meddig az a munkám, amiből megélni remélek? Mitől és meddig azok a barátaim, akiktől túlélést remélek? Mert bennük halok meg, és csak bennük van az örökkévalóságom.

Csak a vágóhíd melege,
muskátliszaga, puha máza,
csak a nap van. Üvegmögötti csöndben
lemosdanak a mészároslegények,
de ami történt, valahogy mégse tud végetérni.
(Passió)

Akkor ki hazudik?

Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen, abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem. (Lázár János, polgármester és frakcióvezető - FIDESZ)

Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is. (Jézus Krisztus - Mt 6,19-21)

...kapzsiság, mértéktelenség húzódik meg a mostani világválság legmélyebb dimenzióiban ... "mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat által szegezték sok fájdalommal" (Orbán Viktor, elnök - FIDESZ)

Jó lenne már eldönteni, hogy az egy tábor egy szájából milyen szél fúj, mert ez így kurvára ciki, fiúk!

Lázár polgártárs, egyszer eljön a pillanat...

Hát ezt is megértem. A Fidesz frakcióvezetője Lázár János elmagyarázta megfelelő pontossággal, hogy én, aki jelenleg az életben maradásért küzdök egyre kisebb energiával, én aki a középosztályból megállíthatatlannak látszódva csúszom lefelé, valójában azért csúszom le, mert szart se érek.
Lázár János megmondta, mindenki annyit ér, amennyi anyagi javat fel tud mutatni. Amikor az ember szemébe mondják, hogy ő semmit ér, akkor kénytelen szembenézni pár nagyon kényelmetlen dologgal.

Amikor futott még a szekerem, nagyon jól kerestem, nagyon magas színvonalon tudtam élni az életemet. Sokat dolgoztam azért, hogy jól élhessek, de nem voltak érdemi anyagi gondjaim a gyerekeim is mindent azonnal megkaptak, amire vágytak, leginkább erre költöttem már akkor is a vagyonomat. Amikor futott a szekerem, magam is hajlamos voltam elhinni, mert ezt szívesen hiszi el az ember, hogy azért mennek jól a dolgaim, mert egy értékes és tehetséges ember vagyok, a tehetségem adja az értékemet, ami be is forintosítható. Bár akkor is azt mondtam, értékemen alul vagyok megfizetve. Hajlamos voltam elhinni, hogy valóban mindenki saját sorsa kovácsa. Meg ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát és sorolhatnék még egyéb színes dakota közmondásokat.

Igaz, soha nem gondoltam úgy, hogy egy ember értékét a vagyona adja. Az én fiamat nem azért tartom és tartottam jó partynak egy lány számára, mert van neki svájci bankszámlája, hanem azért, mert tele van a szíve szeretettel, mert csodálatosan szép szemei vannak, mert jó humora van és szerintem jó apa és jó társ lesz majd belőle. Társat
és barátot sem választottam soha jövedelmi szempontok alapján, mindig hagytam, hogy az érzelmeim vezessenek. A jobb anyagi lét idején is úgy gondoltam, az én igazi vagyonomat, értékemet elsősorban a gyerekeim adják, a párom, akire számíthatok jóban és rosszban, a barátaim a pártom az SZDSZ és a csapatom az MTK.

Aztán hirtelen fordult körülöttem a világ egy nagyot. Ehhez hozzájárult egy válás is, ami lelkileg és anyagilag is padlóra tett. Hozzájárult a magyar vállalkozások halálát jelentő körbetartozás rendszere. Ezek adták az első nagynak mondható pofonokat, majd az utolsó cseppet a kormányváltás hozta el, ahol a politikai érdek értéktelenné tett engem minden érdemi indok nélkül. Fentről nagyot zuhantam a mélybe. Fájt a zuhanás és összetörtem magam rendesen. De ennek ellenére, úgy, hogy úszom jelenleg az adósságban, értékes embernek tartottam magam. Aztán jött Lázár János frakcióvezető, aki a képembe vágta kendőzetlenül, hogy szart sem érek, hiszen lassan nincs semmim. És igaza van.

Vagyonom a semmivel azonos szinte. Van egy kis lyuk lakásom, ami viszont számomra az otthon, a maga silányságában is és szeretem. Van egy autóm, ami 10 éves, de nem is az enyém, hanem a banké, aminek minden hónapban nyögnöm kell a részleteit. Van pár műszaki cikkem, de nem nagy cucc az egész. Viszont van jelentős személyi kölcsönöm, amit azért kellett felvennem, hogy ne kapcsolják ki nálam az áramot. Van két hitelkártya-tartozásom, ami iszonyú kamatokkal ketyeg a nyakamban és már nem tudom a részleteit se fizetni. Lám így kerül szemétdombra egy értéktelen rongy Lázár úr szerint, aki én volnék, a magyar választópolgár.

Tudod, Lázár Jani, lehet, hogy te valóban sikeres dúsgazdag ember vagy. Lehet, hogy a vagyonod boldogságot is tud adni neked, hiszen a vagyonból vehetsz magadnak nőt is akár vagy barátnak látszó partnert. Lehet, sokan mosolyognak rád a pénzedért. Te luxusautóval furikázhatsz a tőlem elvett közpénzekből, szép nagy, és kényelmes házat nevezhetsz az otthonodnak. Van munkád, ahonnan politikai okok miatt nem akar kirúgni senki, akkor se, ha lenne rá indok. Úgy érezheted, te vagy az élet császára és kipöckölheted felém a csikkedet. Te vagy a jani, Janikám! Csakhogy belegondoltál már abba, hogy aki fent van, az egyszer kerülhet nagyon mélyre is onnan? És minél magasabbra mászik valaki, annál nagyobb lehet a végén a zuhanása? Ha elbuksz egyszer majd mindent, akár önhibádon kívül is, vajon mit fogsz majd magadról mondani a mélység poklában? Önmagadat is szarnak fogod tekinteni, vagy akkor majd kétségbeesetten fogsz vinnyogni, hogy segítsen valaki?

Lázár polgártárs! Tudod, a gyerekeim amikor meglátnak engem, hozzám rohannak és átölelnek boldogan. A 8 éves lányom arról mesélt múltkor nekem, hogy ha majd öreg leszek és beteg, ő eljön hozzám és kimossa a ruháimat, főz nekem finom ebédet. 10 éves fiam azt mondta, ő rám a legbüszkébb az életében és engem szeret a legjobban a világon. Csóró vagyok, a te szemedben senki, a gyerekeim szemében a Világot jelentem! Csóró vagyok, a te szemedben senki, de életem párja, a szegénységben és a kilátástalanságban is hozzám bújik és tartja bennem a lelket. Csóró vagyok, a te szemedben senki, de barátok állnak mellettem a bajban, akik igyekeznek segíteni legjobb tudásunk szerint. Emberek mosolyognak rám, emberek nyújtják felém a kezüket. És én tudhatom, János, hogy nem a pénzemért, nem a vagyonomért szeretnek. Nekem megadatik, hogy tudjam, értékeimért tartanak értékesnek akik
annak tartanak.

Te azt mondtad, senki vagyok és szart se érek. János, körbenézek magam körül és valóban szegénységet, súlyos anyagi problémákat látok. De ha körbenézek magam körül, leginkább mellettem álló, engem nagyon szerető embereket látok. És amikor ezt látom, nem vagyok meggyőződve – János – arról, hogy te vagy a gazdagabb és a sikeresebb, bár nem érted miről beszélek és ezért ma már nem is haragot, inkább szánalmat érzek irántad. Szánalmat és bevallom, megvetést is. Tőlem nem kell bocsánatot kérned. Szegénységemben is még adott a lehetőségem, hogy megválogathassam, kinek a bocsánatkérésére tartok igényt és kiére nem. A tiedre nem. Semmi közünk egymáshoz. Élj boldogan a vagyonodban fürdőzve, aminek nem kis részét az én adóforintjaimból vetted el magadnak. De egyszer, János, mindenkinek eljön a pillanat, amikor tükörbe kell majd nézni, lehet az utolsó lélegzet után, de akkor is. Nem irigyellek.

Rózsa Mihály

az SZDSZ Online Tagozat elnöke

Ágyam mellett

Vajon ki áll majd az ágyam mellett, akire rábízhatom magam?
Hogyan is lenne bárki ott, ha most is társtalan ...
keressük mohón másik felünk, hátha még feltűnik.

De int az idő vasszigorral: "Nincsen seki itt,
aki mindörökké élne!" És olyan se, akit
mennyei szózat, aranylemez vagy kőtábla biztosít.

Ki néz majd velem szembe, mikor gyertyaláng is vakít?
Lesz-e türelme, életkedve kísérni a kapuig?

Megosztható-e az az intim csöndesség, mi bent feszül?
A magányban az a fájó, hogy ezt sem lehet egyedül...

Magyarország, ÉN NEM így...

A TASZ, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Magyar Helsinki Bizottság közös értékelést készítettek az alkotmányozás folyamatáról. A szervezetek eljuttatták álláspontjukat a Velencei Bizottságnak, az Európa Tanács alkotmányozási kérdésekben illetékes, hazánk alkotmányozásáról a közeljövőben véleményt formáló szervezetének is.

A dokumentum szerint az alkotmányozás módja önmagában kétségessé teszi azt, hogy a Magyarország új alkotmányának nevezett dokumentum alkotmányként tisztelhető lesz, mert az alkotmányozás szükségességét soha nem indokolták elfogadható érvekkel, az alkotmány tervezete titokban készült, kidolgozását valódi társadalmi vagy szakmai vita nem előzte meg, és elfogadásának eljárási szabályai miatt a dokumentum egypárti alkotmányként születik meg.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért kritikai megjegyzései tételesen a következők:

1. Az alkotmányozás szükségességét nem támasztották alá világos és meggyőző indokolással, annak céljai ismeretlenek. A politikai közösségnek pedig nem volt módja kinyilvánítani, hogy akar-e új alkotmányt.

2. Az alkotmányozás tempója lehetetlenné teszi az alkotmánytervezet érdemi megvitatását.

3. Az új alkotmány titokban készült, nem ismert, hogy mely testületek mely tagjai szövegezték az alkotmányt. Az Országgyűlés által felhatalmazott bizottság koncepcióját nem használták, később pedig a hírek szerint három politikus, Szájer József, Gulyás Gergely és Salamon László írták az alkotmányt, akiket erre országgyűlési aktus soha nem hatalmazott fel. Így az új alkotmány megszövegezését kétes demokratikus legitimációval rendelkező személyek végezték.

4. Magyarország új alkotmánya egypárti alkotmányozás eredménye, mivel a kormánytöbbség indokolás nélkül hatályon kívül helyezte azt az alaptörvényi rendelkezést, mely konszenzusra kényszerítette volna az alkotmányozás során. Így az új alkotmány kizárólag a kormánypártok közreműködésével készült, sem az alkotmányozás szükségességéről, sem módjáról, sem pedig az új alkotmány tartalmáról nincs politikai, szakmai vagy társadalmi konszenzus.

5. Az alkotmányozás nélkülözte az alkotmányról szóló szakmai vitát. 2010 végén és 2011 elején számos tudományos és közéleti konferencia foglalkozott az alkotmányozással, ám mivel úgy az alkotmányozás céljai és elvei, mint az új alkotmány normaszövege is ismeretlen maradt, tartalmi kérdésekről, az egymástól eltérő szabályozási megoldásokról nem folyhatott szakmai vita.

6. Az új alkotmány társadalmi vitája elmaradt. Az új alkotmány társadalmi vitáját két intézkedés szolgálta: az Alkotmányblog elindítása, valamint a nyolcmillió állampolgárnak megküldött 12 kérdés. Azonban sem az Alkotmányblog magányos látogatói, sem a kérdőívet lelkiismeretesen kitöltők nem kapcsolódnak be érdemben az alkotmányozás folyamatába. Ahogy nem tudható, hogy a blogon közzétett hozzászólásoknak mi lesz a sorsuk, úgy az sem ismeretes, hogy a kitöltött és visszaküldött kérdőíveket feldolgozzák-e, ki teszi ezt meg, és mindezek miképpen befolyásolják az alkotmányozás menetét. Mivel két héttel a kérdőívek postázása után már be is nyújtották a Parlamentnek az új alkotmány tervezetét, a visszaküldött válaszokat nyilvánvalóan nem vehették figyelembe a szöveg véglegesítésénél. Ráadásul a kérdések között olyan alapvető fontosságú dilemmák nem szerepelnek, mint az Alkotmánybíróság hatásköre vagy az állam és az egyház viszonyának szabályai.

Az értékelés teljes szövege magyar nyelven itt, angol nyelven pedig itt olvasható.

Nemzeti faszlengetés

Most hallgatom Ovi ünnepi beszédét. Azt hittem, hogy nem fogok írni róla. :(

Egy sorban említi 1848-at, 1956-ot, 1990-et és 2010-et. Tehát nem csak fülkeforradalom volt a múlt évben, hanem rendszerváltás. Erre tényleg nem kapott felhatalmazást senkitől.

Nem diktál nekünk senki sem - mondja a nagy vezír - sem Bécsből, sem Moszkvából, sem Brüsszelből... Tessék? Az EU is egy hódító hatalom, ami ellen acsarkodnunk kell? Hát nem önszántunkból léptünk be oda? Hová tette az eszét elnök úr?

A harmadik volt a legütősebb. A nemzeti szocializmus és a kommunizmus kitalálói között nem találunk egyetlen magyart sem. És a magyar megvalósítóival mit kezdjünk? Mert azok ZSIDÓK voltak? Jól értjük?

Hajrá Ovi! Ezt csináld inkább egyedül!!!

Ederlezi

A mindenség szívszorongatóan teljes...

...ez a levél húsvéti írás: elsősorban Márikának szól, a költő nagynénjének, de azóta talán mindnyájan címzettjeinek tekinthetjük magunkat. Évszám nincs rajta, de írója hatvanévesnek mondja magát, így alighanem az egyik legutolsó Pilinszky-levél ez. Velemben kelt, ahol akkoriban szívesen meghúzódott Pilinszky. A levélben szereplő keresztnevek mellé nem kell jegyzetet írni, mindenki tudni fogja, kikre vonatkoznak. (Jelenits István)

Édeseim! - Drága Márikám, kicsit meglepett leveled. Hiszen fizikai állapotom esztendők óta nem volt ilyen jó! Szellemileg viszont élesebben látom, milyen kicsi vagyok: de kiindulásnak ez se a legrosszabb. Soha ilyen tisztán nem láttam, hogy kivétel nélkül egyedül vagyunk, s ezért részvétünk oszthatatlan. Egyformán kell szeretnünk mindenkit. Igen, ellenségünket is, mert különben senkit se szeretünk a csaláson és hazugságon kívül. Hidd el, hogy Jutta és mindenki, aki megalázott, egy akolban él bennem. Mi több: ez a szeretet az egyedüli jogos kritika is, a többi pletyka, megszólás. Az egyedüllét? Weil szerint maga a pokol - de ugyanakkor legfőbb kincsünk is. Egyedül ez a magányérzés ösztökél arra, hogy mindennel és mindenkivel azonosulni tudjunk és akarjunk. Ilyen értelemben talán egyetlen "erényem", hogy mindig a földön jártam, míg sok szegény élő a "levegőben sürgött-forgott" körülöttem. Vigasztaló, hogy ők is a földben fogják befejezni.

De térjünk vissza aggódó kérdésedre. Még muszáj maradnom, de májusban Pesten leszek, hogy elkészítsem a nagylemezemet. A stúdió túlzsúfolt, ezért nem tudom a napot. Hihetetlenül bírom a magányt, amitől Pascal szerint csak az önző ember szenved. Nem volnék önző? Szívem tele hálával. Azokkal szemben is, akik "rosszak" voltak hozzám. Mert valójában jók voltak, nem ők, jó ember nincsen, Isten szeretett általuk!

Zoli lapjának nagyon örültem. Zoli tragikus "kiválasztott", aki egy óra alatt többet él, mint én hatvan évem alatt. Vele térden állva érintkezem, a legnagyobb magányos, akit ismerek, és a "legbeavatottabb". Neki az sem árt, hogy ezt csak tehetségnek tartják, s úgy közelítenek hozzá, mint egy füvet csipkedő tyúk Isten égő csipkebokrához.

Édes Márikám, te faluról jöttél a városba, én városból falura. Teljes szívemből érzem szenvedésed. De azzal, hogy nem teszel különbséget jók és rosszak között, egyedülléted tiszta szenvedéssé alakulhat át, ez egészen biztos. Ezért jársz csak látszatra a földön, s mártai szereped csak látszatra az! Ne félj! Nincs mitől félni. Egyedül az jó, ami van: akár élet, akár halál.

A regényemben ezeket a rétegeket szeretném "fölásni" szenvedő és hőn szeretett korunkban. Csak a fölszínen van egyenetlenség, minden és mindenki egy. Az Atya nem méricskél - Istenem, milyen magaslati levegő ez az abszolút intelligencia "kihűlt" szívünknek. Mindannyian gyilkosok vagyunk, kivétel nélkül, de ő jó.

Ne aggódj értem! Szívemben fokról fokra minden és mindenki egy. Se a magánytól, se a haláltól nem félek. Isten viszont mindig és mindent megtesz - ha végtelen távolságban tartózkodik is tőlünk. Ez a legfőbb kegyelme és a mi egyetlen támaszunk. Látszatra ez a poklunk, valójában ez a mennyország. Nem föld, de a VALÓSÁG.

A személyi számomért ne aggódjál. Mari sírt a nevetéstől. Itt fogja elintézni, már beszélt is a megyei elnökkel. Egy telefonjába került. Aki fontos ügyben keres, megtalál. Ma egy spanyol filmes... Nem vagyok egyedül, mert egyedül vagyok (Weil).

A dolgokat, igaz, csak nagyritkán intéztem el, mert talán nem is lehet: Kegyelem csak a cselekvés nélküli cselekvésben van. Magányomban 60 000 fiatal és öreg szív melenget, ami közvetlenül lehetetlen volna. A remeték tudják ezt igazán, a "mai ember" elfelejtette, ezért oly szeretetreméltó.

Tudod, mekkora önmegvetésben éltem, akár Erika, drágám. De erről is le kellett mondanom. Az is gőg volt még, hogy megvetettem [magam?], csillapíthatatlanul szomjúhoztam megsemmisülésemet.

Itt a parasztok: arisztokraták. Nem értenek, de tökéletesen érzékelnek és respektálnak. Ha fa lehetnék! - egy helyben állva, a hűség mintaképeként, mindent elviselve!

Sokat vétettem. Nem mondhatom el Jézussal, hogy aki igaz, ő az én testvérem, szülőm és anyám. Ő először "kinőtte" önmagát, aztán családját és végül nemzetét. Ezért tartották még Barabásnál is rosszabbnak. És ez talán a legnehezebb, amikor a jóra hivatkozva akarják az embert eltéríteni az egyetlen Jótól, a tökéletesen távoli, néma és magányos Istentől. És mégis: ezt az egyetlen jót az ember is megtudhatja. Egy szent, egy falubolondja, Mozart, amikor a Rekviemet írta...

Imádkozz, nincs más. Az imában tudunk egyedül mindent és mindenkit szeretni. Az imában més Jézus és Barabás is egy, ahogy az Atya és Jézus szívében is egyek.

Mit kérdeztél még? Igen, hogy mit mondj a telefonálóknak. Az igazat. Látod, én, az "álmodozó" bekerültem Chicagóban és Cambridge-ben a legfontosabb emberek közé. Greta Garbo 6 sort kapott, én tizenkettőt. Ha valami, ez nyugtalanít. Ezt érzem irreálisnak és bukásnak. De további "álmodozással" talán ebből a csapdából is sikerül kimásznom. Visszajutnom a tiszta valóságba, mint Van Goghnak sikerült. Halálom nem érdekel, legjobb lenne talán, ha meztelenül bekaparnának a földbe. Ugyanakkor tökéletesen megértem, hogy rendezzük élőink sírját. Részemről nem számít, mibe kerül - ez egy pillanatra se lehet "kérdés". Ők az élők, a halott én vagyok összekeveredve porukkal. Főként Erikám porával.

Édeseim, mindenki velem van. Imádkozzatok, hogy egyre"boldogabb halott" legyek. Az "élet" csak az "élőké". Imádkozzatok, hogy "a mindenség polgára" lehessek. A mindenség szívszorongatóan teljes, tartózkodó, valóságos, telített, gazdag és csendes. Ennyit tudok már. S ha sikerül teljesen megszűnnöm, talán befogadhatom az Atyát, aki mindannyiunk küszöbén áll, s akinek szentsége - ezért nem ítélkezik - még a jót és a rosszat is meghaladja. Ha ez nem így lenne, Isten csak az ember végtelenségig fölnagyított utánzata lehetne, vagyis maga az ördög - akiről úgy vélem, nem egyéb, mint jelkép: az ember semmiségének abszolutizálása. De ez irreális - Hitler, már Hitler szétpukkadt. A rossz nem lehet abszolút, csak szimbolikusan. A kispolgár méretei korlátozottak, s itt újra Hitlerre gondolok... Ezzel szemben minden ember szent, határtalan, amit csak csak átmeneti hazugságokkal vonhatunk kétségbe.

Édeseim, édeseim... Jancsitok

Donde voy?

Csillától kaptam egy kis filmet, amit a felkészülés során készített a barátainak:



Most aztán kezdhetem számlálni a napokat... Nem ér!

Szemed sarkából

Szemed sarkából látod:
egy közeli asztalnál írok -
fél szemem én is rajtad tartom.

Begyakorlott mozdulatok
kalitkájában szorongsz.
Látod-e rajtad csüngő ábrázatom?

Fények, kínai lampion,
semmiresejó zene pörög, elrobog;
a pillantás kiváltsága fölött
hálálkodom.

Ha senki sem szövi találkozásunk fonalát,
akkor nincs jövő, nincs túlpart odaát,
csak ez a szűkkeblű jelen, aki
most is kacéran mosolyog.

Lehetnénk együtt ott, ahol
most egymagam vagyok.
Ha nem légből kapott,
elképzelt kifestőkönyvet lapozgatok...
hol biccent a fejed, int a karod,
ahol lehetünk még közösen boldogok...

Itt a tavasz, munkára fel skacok!!!

Méltóságon kívül

A minap történt egy kurta elköszönés, amit követően rossz érzés bujkált bennem; szinte ezzel feküdtem, ezzel keltem. Szeretnék a mélyére látni, mi okozza ezt a furcsa, idegen szomorúságot - mondtam magamnak. Azt találtam, hogy a tisztelet és figyelem iránti vágyam nem talált viszonzásra. Szintén aktualitása van az utóbbi napokban annak a kérdésnek, hogy hol húzódik az önbecsülés határa.

A méltóságot nem lehetséges kívülről elvenni, csak önként tudunk lemondani róla. (Az antiszemitizmus azzal kezdődik, hogy a zsidó személy - vagy akit annak vélnek -, először hátralép. Belemegy abba az asszimetrikus viszonyba hogy ő tényleg annyi, amennyire a gyűlölője taksálja, legalább is meg lehet vele tenni ezt az arcátlanságot.) Méltósággal élni azt is jelenti, hogy biztonságban vagyok a magam értékei tekintetében és békével tudom szemlélni a fogyatékosságaimat. Amikor a hattyú párat csp a szárnyával, már senki sem emlékszik többé arra a néhány sáros vízcseppre, ami rövid időre a tollain vendégeskedett.


Nincs tehát semmi - események, személyek, gondolatok vagy tettek - a méltóságunk alatt, csak kívül helyezhetjük őket a saját tisztaszobánkon. Visszahúzódhatunk mikrokozmoszunk csigaházának keretei közé. A fű nem törékeny, meghajlik a szélben. Méltósággal élni felelősség: a karizmáink (ajándékba kapott lehetőségeink) kamatoztatása. Részben önmagunk érdekében, de legalább ugyanolyan arányban azok miatt, akik ostoba módon elvenni készülnek azt tőlünk, mert még úgy hiszik, lehet.

Rövid, szöveges...

Próbálom távolítani magamtól a híreket, hogy ráláthassak a fortyogó, nyüzsgő valóságra. Négy és félmilliárd éves atomjaim olyanok, mintha számlálatlan üstökös összecsapásából állnának össze felfogható testté. Üti-kalapálja egyik a másikat. Pár perc eltéréssel két SMS-t kaptam tegnap:

Szia! Jól vagyunk, bár az éjszakák nehezek. Anyu velem alszik és segít. András tud újszülött fotókat küldeni, ott volt [a szülésnél]. Andi

Erika ma fél tizenkettőkor meghalt [a Korányi Kórházban, tüdőrákja volt]. Elvira

Itt csapkod körülöttem a halál és az élet. Egyik sem jobb vagy rosszabb, egyszerűen vannak. A "teszik a dolgukat" kitétel már értelmezést vinne ebbe az alapvetően semleges megállapításba, mert meghúzódik benne az a feltételezés, hogy van célja, van értelme. Jelentem: nincs.

Erikát szerdán reggel hívtam mobilon. Az utolsó beszélgetésünk igen rövid volt. Csak annyit mondott gyenge hangon, hogy "...nincs már sok hátra - nem félek..." És mára már ő is átvonult az élőim galériájába. Összekeveredek a porukkal, az övével is. Belőlük növök tovább. Újabb üstökös csapódott be a bolygómba, ami megremeg és tovább bolyong: újabb találkozások és elválások irányába. Könnyek nélkül siratom, most még nem jönnek elő. Az emlékeim raktárában (poros kézzel) keresgélek valami üde kép után, amelyen jól festünk, és öröm bújik meg a mosolyunkban. Képzeletben ismét ott ülünk egymással szemben a békásmegyeri másfél személyes panel-konyhában. Elhalmoz a figyelmességével és érdeklődésével, hálás a hallgatásomért is.

Azóta üres, feldúlt bunkerre emlékeztet az az otthon, már csak romok hevernek szanaszét a lakásban. Hideg tárgyak, nem barátságosak, nem ölelők. Átmentek mindhárman a küszöbön... Ketten az erkély felé indultak. Lehettünk volna személyesebbek, odaadóbbak, bensőségesebb viszonyt is építhettünk volna... Semmibe hulló szavak.

Lehettünk volna boldogabbak? Kinek a kedvéért tettünk volna másként? Tényleg csak ez a szánalmas villanás egy-egy sors? Néhány éve még fejtörést okozott, hogy a kislányt melyik iskolába írassák be, mára hűlt helye az egész családnak. A korábbi gondok nem súlytalanná, hanem totálisan értelmetlenné váltak ma reggelre.

Ülünk a kórházi ágyán. Tiszta az arca, frissek a gondolatai; hetek óta nem ivott alkoholt, csak a cigarettát nem bírja letenni. Nem operálható, az orvosok sem tiltják már... Együtt sóhajtunk, majd vidáman nézünk egymás szemébe. Mi az élet titka? Ráhangolódunk a másik szomorúságára, játékos kedvére egyaránt. Üresek az ágyak, a kórtermek. Üresek a vágyak, az ígéretek. Üres ez az egész, kurva világ! Elkurvultak az evidenciák.

Tömeges kihalások szerencsés túlélői vagyunk...
Tömeges kihalások túlélője vagyok.
Kihalás... vagyok.
[Beleélek] kihalok.



Olvad az idő, mint a halvány jégvirág,
és a tűnő boldogság majd véget ér.
Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn,
álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.
De addig van remény, minden perc ünnepel,
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

Múló örömök sivár létünk színpadán,
mikor egy szó hallatán dobban a szív.
Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén,
túl az álmaink ködén a semmi hív.
De addig van remény, minden perc ünnepel,
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

Örök vicc

A világot Isten teremtette...
a kormányzó párt tervei alapján.