2009. május 28., csütörtök

Részekben lobban

Minden egész eltörött, minden egész darabokban, minden láng csak részekben lobban... (Ady)

Mozaikdarabos bejegyzés, néhány szösszenet az előző napokról.

Az edzőteremben hallottam Vér Tomitól: egyik tanítványa annyira tiszteli az ütemet, hogy sohasem lép rá.

Szaunázás közben arra gondoltam, hogy spanyolul még nem tanultunk énekeket. Az eddigi nyelvórákon ez rendre előkerült. Kati néni megtanította az osztálynak oroszul a Várj reámot és a Moszkvaparti estéket is. Klárika, a Tábita Diakónusképző óraadója az első német órán azzal indított, hogy Ich geh mit mainer Laterne... Besnyőn, Fidél atyával a Santa Lucia-t kántáltuk fél olasz órán. Sőt Grosszer Tomi is hozott az ivritre egy-két héber nyelvű éneket. Tőle tudom Sir l'salom, vagy a Jerusalaim sel zahav, de még a hanukai gyertyagyújtás dallamát is.

Több, mint vicces, hogy a Loretoi litánia dallama szintén a szaunában kúszott elő az emlékeim közül. Még szerencse, hogy egyedül ücsörögtem ott, bár az öltözőben így is hallhatták.

A Mozaik Közösség vezetője azt kérdezte a minap tőlem telefonon, hogy "ha majd túl leszek ezen a válságon", akkor elképzelhető-e, hogy rendszeresen járok. Nehéz értelmeznem ezt a kérdést. Annyit tudtam válaszolni, hogy olyan szorongatott helyzetben találom most magam, mint amikor egy új világról szeretnék mesélni, csak a régi fogalomkészletének a segítségével. Ez tűnhet a túloldalon akár gyötrő kiúttalanságnak is, csak objektíve mégsem az.

Kedden volt egy zárt csoportos megbeszélésünk, ahol egyik társunk nagyon mély és nehéz emlékeket osztott meg a múltjából. A teher mellett jó volt megtapasztalni a bizalmat és a többiek iránti figyelem csöndjét is.

Hétvégén Nagyalföldön jártam, pipacsmezőt láttam. Többet is. Meg fácánt, meg vadnyulat. Igazán vadak voltak, és jó nagyok.

2009. május 26., kedd

Túl...

Kincsek a füvön

Amikor a következő sorokat olvastam, elhatároztam, hogy kiírom őket, mert olyan szép a gondolat:

...Toma felment a buckára, és szemügyre vette a kincseket. Java részüket halomba hordta: csak úgy csillogtak és szikráztak a füvön. Toma rájuk parancsolt, hogy maradjanak ott, "hadd szedjen belőlük bárki, madár, állat, tünde vagy ember, minden jó szándékú teremtmény", mert akkor törik meg a bucka varázsa, és a manók soha többé nem mernek visszatérni...

Most begépelve két gondolattal is megajándékozott. Az első, hogy a kincsekhez mindenkinek hozzáférése van, legalábbis Toma áldásának szellemében. Mondhatnánk úgy: nincs elzárva az élelmiszer. A madarak, állatok és emberek egyforma eséllyel pályázhatnak rá. (Maga a fű nagyobb kincs, mint az arany. Mert, bár pénzen lehet venni bekerített területet, a termés nem a banktól jön.)

És hogyan törik meg a bucka átka? Hogyan lehet megszabadulni a harácsolás szellemétől? Ha kitesszük a Napra. Ha Szent Ferencnek sikerült kivetkőznie előjogaiból, miért ne működhetne ez bárhol, bárki számára... Van mégis emberarcú kommunizmus!

2009. május 25., hétfő

Király


Van, mi arany, bár nem fénylik,
van, ki vándor, s hazaér;
régi erő nem enyészik,
fagyot kibír mély gyökér.

2009. május 22., péntek

Todos somos solos

Gabriel García Márquez, a Száz év magány írója egy interjúban az újságíró azon kérdésre, hogy "Most is magányos?" - így válaszolt: "Mindannyian magányosak vagyunk."

A spanyol nyelvben a létigének két formája van:
1. A SER használatával valamilyen "állandó" tulajdonságot (nemet, nemzetiséget, foglalkozást, stb.) fejeznek ki. A ragozása: soy, eres, es, somos, sois, son.

2. Az ESTAR pedig egy átmeneti állapotot, helyzetet ír le. Most éppen jól vagyok, vagy magányos, de ez elmúlik, elmúlhat. Ennek az igének a jelen idejű ragozása: estoy, estás, está, estamos, estáis, están.

Amikor a tanaramnak idéztem a márquez-i mondatot, azonnal javította a somos-t estamos-ra, azt gondolva, hogy pontatlanul emlékszem.

Pilinszky így ír A magányról:

Az ember magányos: bűnében éppúgy, mint erényében, érettségében. Hiába van ezer szállal beágyazva az univerzumba, hiába van otthona, gyereke és felesége.

De ez a magány nem valamiféle "műhiba". Az ember magánya fönntartott hely, amit egyedül Isten kegyelme tölthet be. Könnyű vigasz nem segít rajta.

Épp ezért magányunk lényünk legértékesebb része és már puszta tudomásulvétele is meghaladása önmagunknak. Beckett drámái ilyen értelemben éppúgy szakrális drámák, mint a nagy görögök „kiúttalan” tragédiái voltak. Megannyi Veronika-kendő, negatív lenyomata annak a kifejezhetetlen magánynak, aminek először magány, aztán várakozás és végül beteljesedés a neve.

Gyötrelmes folyamat ez. Annyi azonban biztos, hogy minden előlegezett teljességnél értékesebb elhagyatottságunk, emberi nyomorunk hiteles számbavétele. Csak azok, akik fölismerték magányuk gyógyíthatatlan mélységét, realitását, kezdhetnek egyáltalán reménykedni, várakozni a szó természetfeletti értelmében.

Nincs erősebb, valódibb szavunk a bennünk várakozó magány, elhagyatottság kiáltásánál, ennél a beszédes, könyörgő csöndnél, mely egyedül azzal mutat magára, hogy van.

Pascal gondolata, hogy az élet halálig tartó agónia, nem pesszimista gondolat. Ellenkezőleg. Ez az a csend, mely egyedül képes ajkára venni az áhított és már-már kimondhatatlan szót: alleluja! Persze, boldogok, akik már életükben rátalálnak erre a szóra. De már nem boldogtalanok azok se, akik minden hazugság és kendőzés nélkül még a beteljesülést és alleluját megelőző szavaknál tartanak. Mivel az, akinek volt ereje kimondani, hogy "Uram, Uram, miért hagytál el engem?" – tévedhetetlenül és visszavonhatatlanul nincs többé egyedül.

(Új Ember, 1977. január 30.)

Beszéljünk a gyónásról!

Az egyszeri plébános szívesen prédikált a gyónásról. Szent József ünnepéhez közeledve napról-napra feszültebb lett, mert nem volt ötlete arra nézve, hogyan kapcsolhatná a nap szentjét a kedvenc témájához. Végül a következő, rövid megoldáshoz folyamodott:

Kedves Testvéreim!
Szent József ünnepét üljük, akiről köztudott, hogy ács volt. Bizonyára készített gyóntatószékeket is, úgy hogy beszéljünk a gyónásról...

Ha egy előre megvonalazott lapot adnak eléd, írj rá keresztbe!

2009. május 20., szerda

Rongyaidban és ...

Bombadil Toma kezdi belopni magát a szívembe. A sírbuckákban tett kirándulás után a hobbitocskák nem találják köpenyüket, zekéjüket és térdnadrágjukat. Toma megnyugtatja őket, hogy már nem is tálálják meg soha többé. "Önmagatokat megtaláltátok, kiúsztatok a mély vízből. A ruháért nem nagy kár, ha az ember nem fullad bele az örvénybe. Örüljetek, jó barátaim, s hadd járjon át a napsugár..."

Erről meg az jut eszembe, hogy A napfény íze egyik jelenetében Iván elmondja a nagymamájának, hogy elvesztette az aranyórát. Az idős asszony valami ilyenfélét mond neki: "Sose búsulj az óra miatt Ivánka! Nagyobb dolgok is vesztek oda: nagy emberek, nagy szerelmek..."

Megboldogult ferences koromban volt három vezérmondatom:
- Az a szegény, aki nem tud adni.
- Az a gazdag, aki sokat tud adni.
- Szegényen állni az egyedül gazdag Isten előtt, aki értünk mindenkinél kisebbé lett.

Tegnap három vevőm is volt a Vateráról. Amiket odaadtam, csupa fölösleges dolog. Kacatok, rongyok, amiknek persze mások örülnek. Ma találkoztam Barnával, és elmondta, hogy keres egy régi, gyerekkori könyvet. Beírtam a keresőbe; fél perc alatt megvettem neki, potom ötszáz forintért. Az öröme többet ért, amikor most ezért visszahívtam. Adjuk-vesszük a semmire-se-jó cuccainkat. Semmire-se-jó felnőttek lettünk egy gyerekeknek épült gigászi játszótéren. Néha mégis felvidulunk ezen, ha rongyainkat meglebbenti a szél.

Akár egy gyönyörű egészet,
mint egy siralmas töredéket,
nézlek, elnézlek,
oldalvást, föntről-lefele,
rongyaidban és kitakarva.

(Pilinszky János: Rongyaidban és kitakarva)

2009. május 15., péntek

Az álmok természetéről

Körülöttetek pedig ott a nagyvilág; bezárkózni, azt lehet, de a világot örökre kizárni - azt már nem. (Gildor)

Első komoly, önálló utam kb. 5 évesen a szülőfalum határába vezetett. Két nagybátyám őrizte a tehéncsordát; már jókor reggel kihajtották a jószágokat a legelőre, mielőtt én felébredtem volna. Anyu készített ebédet a táskámba, és egyeztettük az útvonalat. Nem volt bonyolult: a temető mellől elindulva csak egyenesen, amíg ki nem érek egy tágas mezőre. A tehenek patái nagy gödröket tapostak az agyagos, ázott földbe, ami számomra így felért egy vulkántúrával. Csak egyszer ijedtem meg, mikor fölöttem egy héja elvisította magát a levegőben.

Ezek jutottak eszembe Frodó visszaemlékezését olvasva. Bilbó gyakran mondogatta neki, hogy "...csak egyetlen Út létezik; olyan, mint egy nagy folyó: minden küszöbön források fakadnak, azok táplálják, és minden ösvény belétorkollik... Veszélyes dolog kilépni az ajtón... csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja hová."

Már középiskolás éveimben jártam, mikor egy színjátszó-csoportos alkalmon Dajka Tóni bácsi a figyelmembe ajánlotta Juhász Ferencnek A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából c. versét. Az egészet megtanultam a Színművészeti Főiskola felvételijére készülve. Ide kívánkozik néhány sora:

Édes fiát az anyja hívta, messziről kiáltott...
Gyere vissza édes fiam, én már mindennek nekiütődöm...
Gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza, igazíts el mindent a lélekzeteddel.

...a fiú vissza-kiáltott, szarvas-hangon búgott a ködben:
anyám, édesanyám, nem mehetek vissza...
...a szülői házban nincsen maradásom,
nekem a zöld erdő lehet csak lakásom,
gubancos nagy szarvam nem férne házadba,
temető-agancsom nem fér udvarodba,
az én lombos szarvam dübörgő világ-fa,
csillag a levele, tejút a mohája...

Nem értem én, nem értem én a te különös, gyötrött szavadat, fiam,
szarvas-hangon beszélsz, szarvasok lelke költözött beléd, boldogtalan.
Ha gilice sír, gilice sír, madárka szól, madárka szól, fiam,
mért vagyok én, mért vagyok én a mindenségben boldogtalan?
Emlékszel-e még, emlékszel-e még kicsiny anyádra fiam?
Nem értem én, nem értem én gyötrött-szomorú szavaid, boldogtalan...

Édes fiát az anyja hívta, messziről kiáltott:
gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza, hagyd azt a kő-világot,
kő-erdő szarvasa, füst-ködök, villany-hálózatok, vegyi-fények,
vas-hidak, villamosok habzsolják föl a véred,
rajtad naponta száz sebet ütnek, te sose ütsz vissza...

Ott állt az idő hegygerincén,
ott állt a mindenség torony-csücskén,
ott állt a titok kapujában...

Azóta mennyi utam vitt az Út közelébe!? Máig nem tudom, hol van az "otthon küszöbe"; milyen égtáj felé fordulva juthatok haza. A Camino vajon hová vezet szeptember előtt és után?

Van, akit lelkesítenek az álmai. Van, akit felfalnak.

2009. május 13., szerda

Az első arany

"Lehet, hogy sokan vannak, akik élnek, pedig halált érdemelnének. És vannak, akik meghaltak, pedig életet érdemelnének... még a legbölcsebbek sem látják mindennek a végét" - mondja Gandalf Frodónak.

2009. május 10., vasárnap

Rézmozsarat vegyenek! - mathom siker


A hobbitok mathomnak neveznek minden olyan tárgyat, amit semmire se tudnak használni, de eldobni se akarnak. Érdekes, hogy automatikusan jelen időbe írtam át ezt a mondatot A Gyűrűk Urából, amit most kezdtem olvasni.

A Megye lakóinak kuckóihoz hasonlóan az én lakásom is kezdett telezsúfolódni mathomokkal, kézről-kézre adott ajándékokkal. Regisztráltam a Vaterán, és két árut már sikeresen értékesítettem. A rézmozsár kettő-, a homokóra hétezer forintért talált új gazdát, a héten csere-berélünk.

Ha egy üzlet beindul...

2009. május 9., szombat

2009. május 7., csütörtök

Vállalom

A Megállóban hallottam ezt a viccet. Figyeltem magam egy ideig, hátha megunom... Nem így történt. Íme a szöveg:

-- Mi a közös a spenótban és az anális szexben?
-- ???
-- Az, hogy ha kiskorodban rád erőltetik, egy életre elmegy tőle a kedved.

Ami nem vállalható:
-- A pedofília semmiféle körülmények között nem védhető. Súlyos, néha életre szóló károkat okoz a kiszolgáltatott kiskorú áldozatoknak.
-- A sztori nem kimondottan a buziviccek kategóriájába tartozik. Aki belehallja ezt is, annak mondom: nem szerencsés a melegséget sem a nemi erőszakkal, sem pusztán a szexualitással párosítani. Egyszerűen azért, mert ez nem igaz.

Mi tetszik benne?
-- Az, hogy tömörségével gondolkozásra késztet.
-- Hogy frappáns fordulatával meglepi a hallgatót.
-- Hogy jól mesélhető és memorizálható.
-- Hogy vicces.

Akinek ebben a témában további kérdése van, annak figyelmébe ajánlom A buzi anyós esete a vak zsidóval c. írást.

Végül is...

"Születünk fog, haj és illúziók nélkül. Meghalunk fog, haj és illúziók nélkül."

2009. május 6., szerda

Volt egy ember, szakálla volt kender...

Ennek az embernek született két fia: az idősebbet Zainnak hívták, a fiatalabbat Kábelnek. Zain a mezőn élt. Öregapja minden pillanatban ott járt vele. Ha a forrásból mert vizet, a fodrozódó tükörben az ő arcát látta táncolni; amikor az esti tűz szikrái belevegyültek a csillagos ég lámpásaiba, az ő szemének fénye villant fel számára. Enyhe szellő fújdogált a szavanna fölött, ő pedig szerető simogatását érezte a bőrén. Előfordult azt is, hogy szomjúságában lázálmok gyötörték, és hosszú napokon, éjszakákon át nem nyíltak meg az ég csatornái. Ettől sem lett egy csapásra árva, bízott apja könnyeiben, melyet ő az oroszlánok és zergék miatt egyaránt bőségesen hullatott. Mikor Zain éhes lett, újabb csorda után nézett, nem pedig vissza, a régi barlangjára.

Egy napon megszületett Kábel. Szép és okos kamasz fejlődött belőle, aki érdeklődéssel fordult minden újdonság felé. Ügyes kézzel faragott, dárdát hajított, és élve is be tudta fogni az őzgidákat, vaddisznó-malacokat. Békében élt a család.

Egyik reggel Kábel furcsa kéréssel állt az Ősöreg elé. "Unom már ezt a cigány [sic!] életmódot, hogy egyszer hopp, máskor kopp. Falat építek, kikanyarítom a mezőből a saját kertemet. Ne kelljen esténként a jószerencsére bízni a családom életét. Én ölök inkább, minthogy engem öljenek... Megvédem azt, ami az enyém."
Sokaknak tetszett ez a bátorság, és várost alapítottak a "pusztaság" közepén. Bárkit szívesen megvendégeltek: aki odaköltözött hozzájuk, az élete végéig ott is maradt. Zain "vadember" élete lassan feledébe merült, senki nem hiányolta a hideg téli szeleket, a skorpiókat és mérges kígyókat. Az emberek reggel felébredtek, majd szorgalmas munkába kezdtek, hogy a kert fogyatékosságait kijavítsák. Amikor az életük szűkössé vált számukra, egyszerűen távolabb tolták a mozgatható palánkokat, egy-két napi járófölddel délre. Majd északra. Végül napkelet és napnyugat minden égtája felé.

Az egerek megtámadták az éléskamrájukat, de ők kiirtották a betolakodókat. A nagymacskák is dézsmálták az ő húskészletüket, így kivívták dárdáik haragját, ahányan csak voltak. Övék volt és értük lüktetett minden a kertben. A Varázsló úgy meséli, hogy az Öreg végtére is ezért nemzett fiakat, hogy birtokba vegyék azt, ami mindig a saját tulajdonuk volt, amit rajtuk kívül más csak jogtalanul bitorolhat.

Csupán az nem fért a fejükbe, hogy mi végre van annyi betegség, erőszak, békétlenség és nyomor. Aztán még többen lettek, és a bajok a létszámukkal együtt dagadtak, mint a Kisgömböc. Miután az erdőből kivágták az utolsó fákat, a folyóból pedig lehalászták az utolsó pisztrángokat is, buzgó imába kezdtek: "Szent Ferenc, a környezetvédelem védőszentje, könyörögj érettünk! Erdők Királynéja, könyörögj érettünk!" Stb. Ferenc még valahogy kihámozta a jövőből érkező fohász értelmét, bár az olyan kifejezések, mint üvegházhatás, vagy felmelegedés, kőolaj és társai okoztak számára némi fejtörést. Nagyobb zavar volt viszont attól, hogy a felső világban senki nem tudta, ki a csuda lehet az az Erdők Királynéja. Legalább is nem akadt vállalkozó erre a hangzatos címre.

Az Ősöreg fülének tökéletesen semmitmondó volt az a hangsor, hogy "környezet" és az is, hogy "védelem". Ő ismét felkeltette a Napját a munkásokra és a dologtalanokra, szépekre és csúnyákra, idősekre és fiatalokra, egészségesekre és betegekre egyaránt. Nem volt képes elképzelni sem, miként védhetné meg a nyulakat a rókáktól, a szúnyogokat a békáktól; adott esetben a kétlábúakat a több lábon állóktól vagy a szárnyasok és úszósok seregétől.

A révülésekre egyre kevesebben jártak már el, pedig a Minden Mesék Palotája tárt kapukkal várta a betérőket. A törzsbeliek kitartóan kérdezgették egymástól: "Hogyan jutottunk ide?" "Keljünk fel, és menjünk Atyánkhoz!" - javasolta a Varázsló. De az utat ő sem ismerte, sem atyái, sem atyáinak az atyái. Így történt, hogy Kábel fiai nem tudtak felkelni és Atyjukhoz menni. Hiszen ő nincs itt, vagy ott. Nem lehet rábökni, hogy "Idesüss, megtaláltam!" Egy régi-régi történet szerint, ha felfordítasz egy követ, ott találod; ha a hajnal szárnyaira szállsz, ott is veled marad.

A sövények összeértek, bekerítették önmagukat. Egyszerre voltak üldözők és üldözöttek, fenyegetők és megrettentek. "Talán egy égi szekéren ki lehetne szökni a fényes jövő felé?" "Tenyészthetnék nagyobb combú tyúkokat?" Talán a Kenderszakállú megfejti a végén ezt a talányt, csak szorgalmasan és éberen kiáltsuk egyszerre: "Könyörülj rajtunk, megtévedt bárányokon!"

Az Öreg csak nézte őket, zavaros kapkodásukat, és Zainra gondolt. A messzire lobogó lángnyelvek között az ő arcát látta táncolni...

2009. május 5., kedd

Confiteor

A bűnbánati liturgia közgyónása ezzel a szöveggel kezdődik:

Confiteor Deo omnipotenti et vobis, fratres,
quia peccavi nimis cogitatione, verbo, opere, et omissióne:
mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa...

Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim,
hogy sokszor és sokat vétkeztem: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással:
én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem...

A szekuláris zsiráf a bocsánatkérést egy mélyebb kapcsolódással váltja fel, ahol nincs agresszor és sértett (Isteni fölség), hanem egyenrangú partnerek szerető és szabad párbeszéde folyik.

A bűnös-áldozat kategóriáit elengedve, mihez kezdjen ezzel az információval az istenhívő (keresztény) zsiráf? A vétkezés és a megbánás olyan mélyen gyökereznek liturgikus, lelkiségi és teológiai talajában, hogy ezek nélkül érthetetlenné és értelmezhetetlenné válik a megváltás műve, mely a vallási érzület és gondolkodás középpontja. Egy Krisztus-esemény nélküli, kiherélt hit lehet-e egyáltalán lelkesítő, tömegeket megmozgató erő?

A feltett kérdés bennfoglaltan azt sugallja, hogy a Názáreti Jézus által véghezvitt életműnek egyedüli értelme a megváltó kereszthalál. E nélkül hasznavehetetlen, kellemes "humanista" pacsmagolás folytatható csupán. Maga a megtestesülés - hirdeti már a ferences John Duns Scotus - nem csupán a teremtett világ restaurációja, hanem akkor is megtörtént volna, ha nincs a bűnbeesés. Az Isten barátsága, mint legnagyobb érték, nem jelenhet meg csupán véletlenül, mintegy a mi rosszaságunkra adott válasz. Különben igaza volna a húsvéti vigília öröménekének abban, hogy felix culpa (boldog vétek) történt; azaz megérte bűnözni, hiszen ezzel jobbá tettük az Istent magát!

Az Isten akkor is eljött volna, ha nincs bűnügy. Amennyiben igaz az, hogy őt nem lehet megsérteni, mert fölötte áll a mi szándékainknak, gondolatainknak és időbe zárt létünknek; amennyiben igaz az, nincs a részéről casus belli, szintén érthetetlen és értelmezhetetlen megváltásért folyamodni hozzá. Akkor nem a nyomok eltüntetésére érkezett, hanem találkozásra. Akkor a jelenlét (ő énbennem és én őbenne) kincse felülhalad minden elképzelhető jót ezen a bolygón és ezen túl. Akkor nem térden-hason csúszó, önmarcangoló és szorongó szenteket, vaksi jámborokat keres itt, hanem a magukat javítani kész, önálló egyéneket.

Az evangélium (eu angelion) örömügyet jelent. Ezt bűnüggyé tenni a tévedés maga.

2009. május 4., hétfő

A fajfenntartásról

Gaybears blogjából:

Az alkotmány előírja a családok védelmét, de nem azért, hogy ezzel az állampolgárok szexuális önmegvalósítását szolgálja, hanem mert a családok biztosítják a nemzet fennmaradását a természet rendje szerint - fogalmazott a KDNP frakcióvezetője, Semjén Zsolt az ATV Reggeli Jam című műsorában. Hangsúlyozta, hogy a most elfogadott törvénnyel az egyneműek élettársai kapcsolata közel azonos védelmet élvezne, mint a házasság, ami nyilvánvalóan ez utóbbi gyengítését eredményezné.

Ehhez az érvrendszerhez kapcsolódóan máris lenne egy-két javaslatom... Ha a család intézménye kizárólag a nemzet fennmaradását szolgálja, akkor szüntessünk meg minden nem e célt szolgáló családi köteléket, és jogot. Vonjuk meg első körben a meddő emberektől a családi kedvezményeket! Sőt, az ilyen emberek által kötetett házasságokat tekintsük semmisnek! Hiszen ők képtelenek a fajfenntartásra ami minden bizonnyal nélkülözhetetlen a nemzet fennmaradásához is.

A meddő és a családot nem alapító emberek számára csökkentsük az adóterheiket, hiszen ők az álam szemében nem járulhatnak hozzá a „nemzet fennmaradásához” és ösztönzésként, hogy a jövőben eszük ágában se legyen hasonló lépéseket tenni, mint gyermeknemzés vagy örökbefogadás, házasság, hagyjuk meg nekik az állam által jövedelmükből erre költendő adóforintjaikat.

Miután a melegek és a gyermeket nem nemző emberek zsebében több pénz marad, hiszen az állam nem kívánja őket bevonni a nemzet fennmaradásába, így lehetőségük lesz eztán „szexuális önmegvalósításukat” más államokban gyakorolni, vagyonukat ott elkölteni!

Ezek teljesülése után, a KDNP tagjai is nyugodtan tölthetik estéjeiket. Nem kell azon aggódniuk, hogy valahol az országban netán két férfi, vagy két nő szereti egymást. Nem kell továbbá rettegnie egyetlen hívőnek sem, hogy két férfi vagy nő szerelme miatt az ő - különnemű - házasságuk tönkremenne... Amit Isten összekötött, eztán egy buzi sem bonthatja majd szét!

Mivel Semjén Zsolt nem azt mondta hogy „fajfenntartás” hanem hogy „nemzet fennmaradása” a kérdés jogos lehet, miért sarkosítok. Ennek szimpla oka, hogy ha nem az utódnemzés az elsődleges cél a család keretein belül, akkor mi szükség van a férfi-nő kizárólagosságára a család fogalma kapcsán? Illetve mért csak a gyermekes párokat hívhatjuk családnak? És a család fogalmát miért kell azonosítani a házasság intézményével?

Valamint miért nem lehet család a gyermekes, de két férfiből - vagy két nőből - álló párkapcsolat? (Ugyanakkor ha valaki a saját neméhez vonzódik, attól még nemzőképes, és a melegek többsége él a lehetőséggel. Gyereket nemz!) Ebben az esetben még a „fajfenntartás” is megvalósul, de még a „nemzet fennmaradása” is, amennyiben utóbbi elengedhetetlen feltétele az utódnemzés.

2009. május 1., péntek

Aki sakál akar lenni...

A kétbodonyi közhely-mondó bajnokságon valószínű, hogy dobogóra sem kerül anyai nagymamám "klasszikusa": Aki kurva akar lenni, nem kell annak szégyenleni. Örök verhetetlen ugyanis A felhők fölött mindig kék az ég! magánszámom.

Tegnap este a telefonosoknál interneteztem, mert az otthoni gépem kb. két hete nem akar elindulni. Ez a technikai akadály sem állhatta útját a Vatera-szüzességem elvesztésének. Miután megtanultam használni a napokban ajándékba kapott fényképezőgépet, feltöltöttem az eladásra szánt portékáim fotóit. Egy dolog nehezítette még a haladást, az árak kitalálása és rögzítése. Ráadásul közben a mobilom is lemerült, így egyik "csoptársnő"-m készülékén kértem telefonos segítséget.

Szinte nem is kellett várnom, vagy csak az adok-veszek tompította az időérzékem. Endogen szerint ez az oldal függőséget okoz. Ciklon olyan sebészi pontossággal válaszolta meg kezdőkre jellemző kérdéseimet, mint egy profi ügyfélszolgálatos.

Egyik feszült pillanatomban - kicsit rájátszva - úgy reagáltam le a meglepődésem, hogy:
- Bassza meg!
- Csúnyán beszélsz! - volt a válasz, amiben nincs semmi rendkívüli, mert valóban nem válogattam meg a szavaimat.

Ami mégis fontossá tette számomra ezt a néhány másodpercet, hogy már hazafelé menet és ma is dolgozott bennem az emléke. Egyrészt a Szabad-e a zsiráfnak sakálkodnia? c. akadémikus kérdésünk, melyre ovisok zengik a választ: Igen, de miért tenné? A másik, hogy ha valaki azzal szembesít, hogy éppen sakálként üzemeltem, arra mi következik a részemről.

Az idomítottság hamar kínálta (szinte zsigerből) a sakál "feloldás"-t: most azonnal telefonálok és bocsánatot kell kérnem a kiszaladt mondat miatt. Ezzel valamit menthetek a rólam kialakult képen... Mit is tehetnék mást?

Például:

1. Eldönthetem, hogy a társamnak adok empátiát: Amikor azt hallod tőlem, hogy ..., akkor szomorú vagy, mert harmóniára, és tiszteletre vágysz? Stb.

2. Vagy őszintén megosztom, mi bújik meg a saját felszínem alatt: Amikor azt hallom tőled, hogy ..., akkor feszült és elégedetlen vagyok, mert sikerre és bátorításra van igényem...

Bármelyik utat választom, az hatékonyabb, mint a feldolgozatlan emléket tovább cipelnem. Még a most, virtuális zsiráfban eljátszott szituáció is gyógyítóbb a kezét tördelő sakálnál.

Aki sakál akar lenni, nem kell annak szégyenleni!
De ha már nem akarja sakáldialektusban folytatni a követekező mondatól, létezik más út is, legalább kettő.

Apád-anyád ide jöjjön!

Ma éjjel álmomban gyereket vártam, később már a kiskamasz iskolai ügyeivel foglalkoztam. Eddig rendben is lenne. Csakhogy én voltam az anya is (gömbölyödő pocakkal) és a büszke apuka is váltakozva, néhány képkockás késésekkel.