2009. május 28., csütörtök

Részekben lobban

Minden egész eltörött, minden egész darabokban, minden láng csak részekben lobban... (Ady)

Mozaikdarabos bejegyzés, néhány szösszenet az előző napokról.

Az edzőteremben hallottam Vér Tomitól: egyik tanítványa annyira tiszteli az ütemet, hogy sohasem lép rá.

Szaunázás közben arra gondoltam, hogy spanyolul még nem tanultunk énekeket. Az eddigi nyelvórákon ez rendre előkerült. Kati néni megtanította az osztálynak oroszul a Várj reámot és a Moszkvaparti estéket is. Klárika, a Tábita Diakónusképző óraadója az első német órán azzal indított, hogy Ich geh mit mainer Laterne... Besnyőn, Fidél atyával a Santa Lucia-t kántáltuk fél olasz órán. Sőt Grosszer Tomi is hozott az ivritre egy-két héber nyelvű éneket. Tőle tudom Sir l'salom, vagy a Jerusalaim sel zahav, de még a hanukai gyertyagyújtás dallamát is.

Több, mint vicces, hogy a Loretoi litánia dallama szintén a szaunában kúszott elő az emlékeim közül. Még szerencse, hogy egyedül ücsörögtem ott, bár az öltözőben így is hallhatták.

A Mozaik Közösség vezetője azt kérdezte a minap tőlem telefonon, hogy "ha majd túl leszek ezen a válságon", akkor elképzelhető-e, hogy rendszeresen járok. Nehéz értelmeznem ezt a kérdést. Annyit tudtam válaszolni, hogy olyan szorongatott helyzetben találom most magam, mint amikor egy új világról szeretnék mesélni, csak a régi fogalomkészletének a segítségével. Ez tűnhet a túloldalon akár gyötrő kiúttalanságnak is, csak objektíve mégsem az.

Kedden volt egy zárt csoportos megbeszélésünk, ahol egyik társunk nagyon mély és nehéz emlékeket osztott meg a múltjából. A teher mellett jó volt megtapasztalni a bizalmat és a többiek iránti figyelem csöndjét is.

Hétvégén Nagyalföldön jártam, pipacsmezőt láttam. Többet is. Meg fácánt, meg vadnyulat. Igazán vadak voltak, és jó nagyok.

1 megjegyzés:

Mattia írta...

Brúnó, ha akarod, szívesen tanítok neked spanyol dalokat. Gimiben volt egy tanárom, aki még a szakdoliját is arról írta, hogy énekelve mennyivel könnyebben tanítható a nyelv. Na ezt a gyakorlatba is átültette. (Pl. van egy remek kis dala a rendhagyó participiokról.) Csak szólj, mikor érsz rá:)
Ádám