2011. június 24., péntek

Csak időm van

A szomorúság és az öröm nem oltják ki egymást. Intenzív érzések jól megférnek egymás mellett, akár ellenkező töltéssel. Az előző pápával kapcsolatban volt egy folyamatos háttér-gyanakvásom. Nem értettem, miért jár akkora világfájdalommal az arcán (mikor a kamerák kereszttüzében szerepel). Ez a fajta világ-atyaság nekem modoros viselkedés. Képtelennek tűnik, hogy valaki szünet nélkül az éhezőkre vagy az elvetélt magzatokra koncentráljon.

A héten volt egy érdekes tapasztalatom. A sírás szorongatta a torkomat, mikor telefonon hívott egyik kedves barátom. Hirtelen öröm suhant át rajtam, annak a gondolatától, hogy hallhatom őt. És valóban vidám, kedves volt a beszélgetésünk. Amint elköszöntünk, a gyász újra szót kért magának. A szabadságomat ünnepeltem ebben, hogy nem rángatnak zsinóron az érzéseim, hanem én "gazdálkodhatok" velük. Rabság helyett, amikor beleragadok egy érzelmi állapotba, engedem, hogy szabadon jöjjenek-menjenek a maguk törvényei szerint. Néha a lábamhoz lapulnak, mint egy kiskutya, máskor váratlanul felpattanva továbbrohannak. Nem haragszom rájuk, nem is akarom erővel marasztalni őket. Ebben a mentális evolúcióban tudok bánni velük, anélkül, hogy birtokolni szeretném bármelyiküket.

A veszélyes lények gondozása sem igényel extra figyelmet tőlem, rajtuk tartom a szemem, miközben híreket olvasok, vagy kortyolgatom a reggeli kávémat. Itt vannak velem, részét képzik a környezetemnek, amitől otthonos, kiszámítható ez a világ.

Olyan jól működnek az időzítések, egy halálhír mellé órákon belül jön egy születendő gyerekről is információ. Közben pedig találkozások, érintkezések, nevetés és sírás tarka térképe tölti ki az időt. Sétálok ezen a terepen, van időm bőven. Valójában csak időm van, a többi látszat. Ezért is esik nehezemre, ha lopni póbálják azt, amit csak ajándékozni lehet.

Megosztás

2011. június 21., kedd

Legyen könnyű!

Ma írt Kati (volt kolléganőm), hogy Joci keresztfiam haldoklik Ipolytölgyesen. Ő volt az ügyeletes rosszcsont; nagy sikerrel szelídítgettük egymást.


Nekem azóta megállt az idő, nem tud felnőni a képzeletemben. Pedig gyereket temetni iszonyú - mégse megy. Az anyukája girbegurba dedikációja egy másik fénykép hátoldalán. Olyan valószínűtlenek az intézeti folyosón, mintha a Mester és Margaréta lapjairól libbentek volna elém. A napfény játszik az arcukon. Boldogok. Egy fogyatékos anya a sérült kisfiával. Olyan tökéletesek, ártatlanok, tiszták.

Büszke vagyok, hogy ismerhettem őket, hogy a közelükben élhettem. "A szép elsőre kell, az igazon alszunk még egyet..." mondta Peti. A fekete-fehér fotó szépnek őrzi őket, hitelesen és végérvényesen. Mint a föld, amely elfogad szépséghibáinkkal együtt.

Legyen könnyű utad Jocikám! :'(

Megosztás

2011. június 16., csütörtök

Dos dibujos japónicos

1˚ Abrazamiento

en la ruta
están dos sombras
después sola una

en el agua
están dos remolinos
después solo uno

en la cama
están dos almohadas
después sola una

2˚ Separación

en la ruta
están dos sombras
después sola una

en el agua
están dos remolinos
después solo uno

en la cama
están dos almohadas
después sola una

después sola una

(Judit Ágnes, Kiss: Dos dibujos japónicos)

1. Ölelés

az úton
két árnyék
aztán csak egy

a vízen
két örvény
aztán csak egy

az ágyon
két párna
aztán csak egy

2. Szakítás

az úton
két árnyék
aztán csak egy

a vízen
két örvény
aztán csak egy

az ágyon
két párna
aztán csak egy

aztán csak egy

(Kiss Judit Ágnes: Két japán rajz)

Megosztás

2011. június 13., hétfő

Megajándékozott egy mosollyal

Este rám köszönt egy kisfiú -
babakocsiban ült és mosolygott.
Az anyukája a kukánkban keresgélt;
rászólt: maradjon csendben.

Megosztás

2011. június 11., szombat

Lánc, lánc, Eszter lánc... - réteg(es) mese

Feladat: Mi lenne a címe a magadról írt könyvnek? Magas labda, mondom. Természetesen az, hogy UTAK. Mert mindannyian tartunk valamerre, attól fogva, hogy elhagytuk az egysejtű létünket - folyamatosan osztódunk, osztogatjuk magunkat, vagy mások osztanak minket (remélhetőleg nem nullával).

Család; tanulás; barátság; párkapcsolat; munka; vallás; politika; üzlet elképzelhetetlenek anélkül, hogy egy-két személy útja keresztezi a többiekét. A létezésünk olyan, mint hosszabb-rövidebb közös útszakaszok tarka futószőnyege. Hol intenzív-virágos, hol unalmas-közönyös színekkel, olykor vékonyabb-hitványabb fonalból, más időkben pedig gazdag aranycérnával szőve.

Ettől még nem forrnak össze örökre az ösvények (vagy szálak) - a maguk költői logikája szerint elengedik egymás ölelését. Hirtelen nekiiramodnak egy hegyoldalnak, vagy találnak egy rövidítési lehetőséget, és hipp-hopp elpárolognak mellőlünk. Csak nézzünk értetlenül a nyomunkban ingadozó páfrányokat, amik instant jelenlétük sovány bizonyítékai. Mérföldekre járunk egymástól, ugyanúgy, mint mielőtt közünk lett volna a másikhoz, mielőtt megszerettük volna, bepillantást nyertünk volna a mindennapjaiba.

A hétköznapiság fátyla alatt pedig vannak csúnya dolgok: anyagiasság, bosszú, kicsinyes számítások, hiúság... "Pénz volna karika, karika / Forduljon ki P...ka" - az emberek kihasználása, aztán a szükségtelen, vagy bosszantó "eszközök" selejtezése. Majd sorra kerül Sünike is.

Az utazás sok lépcsőből épül, építi magát egy ívvé, ami girbegurba kivitelezésében is eléri mind a két partot. A gondolat megfoganásából elhatározás születik. Aztán bukdácsolva felfedezzük a szállítóeszközt: saját valónkat (testi, lelki, szellemi régióival). Apró kirándulások teszt üzemmódban: játsszuk a közelséget, néha az eszünket is. Végül, egy észrevétlen pillanatban, elindulunk, olyan lezser könnyedséggel, mintha mindig is ezt tettük volna. Rendre akkor tudatosodik számunkra, hogy haladunk, mikor valaki felbukkan mellettünk az úton, hacsak pár pillanatra is von be a maga kalandjába.

Rátalálni, megérkezni, lubickolni a napfényes társaságban jól eső ünnep; elengedni, szabadon hagyni inkább feladatszámba megy. A továbblépés kötelező gyakorlata a gyász. A búcsúzásban tudatosul számunkra, hogy mi is történt velünk a találkozás során.

[Itt mindent duplán blogolnak. Itt mindent duplán blogolnak.] Bocs, Frici!

Az elválás, a szakítás gesztusa ettől a kincstől terhes: kaptam, növekedtem, vagy éppen megtisztultam, könnyebb lettem az együtt töltött szakasz idején. Nehéz ezt a leltárt elkészíteni, mikor megrendülök, nyakamba szakad a magány. A közösség helyett elszigetelődöm újra. Évekbe kerülhet, hogy ismét egy személyre vásárolok, főzök, szeretek.

A hála kényes műfaj. Követelni oktalanság, elsikkasztani becstelen lépés. Ha egyszer helyére kerül, talán megszűnik ez a fura émelygés is.

Gyomra volna, arany volna, mégis kifordulna...

Megosztás

2011. június 7., kedd

A siker, mint érték

...bolygónknak nincs szüksége több "sikeres" emberre. Ugyanakkor nagy szüksége van békéltetőkre, gyógyítókra, helyreállítókra, mesélőkre és szerető szívű emberekre. Olyanokra, akik elégedetten élnek lakóhelyükön; akikben van elég erkölcsi tartás, hogy felvegyék a küzdelmet egy élhető és emberséges világ megteremtéséért. Ezeknek a tulajdonságoknak pedig nem sok közük van ahhoz, amit kultúránk sikernek nevez.

Takács-Sánta András: Paradigmaváltás?!
lásd 63–72. o.

Megosztás

2011. június 1., szerda

Tudom, hogy tudod, hogy...

"Nagyon figyelj, mert a világot
teszed is azzá, aminek látod."

(Fodor Ákos)

A titok jó - izgalmat, talányt hoz a hétköznapjainkba - időtöltést jelent megfejteni az ismeretlent. Megvéd a pletykáktól, nem "tapogathatja" bárki a belső életünket, mint a piaci almát.

A titok rossz - megüli a kapcsolatot köztem és közted. Fedősztorik, mellé beszéd, a szégyen takargatása többet vesz el az energiánkból, mint amennyit használ hosszútávon. Sok félreértés és mendemonda táptalaja.

Valakivel hetek óta nem tudok találkozni... csak sejtem, hogy megbillent ez a fajta egyenrangúság, ami mindkettőnk számára biztonságossá tehetné a közös teret. Megtudtam egy titkát, amit nem oszthatok meg, amíg önmaga fel nem oldja az információ súlyát. Szintén csak megérzés, hogy esetleg tudhatja már, hogy tudom... Akkor viszont mi végre ez a fárasztó "násztánc"?

A tökéletes világ átlátszó lenne. Ahol a sandaságnak, kétkulacsos politikáknak, egymás beetetésének sansza sincs. Ahol kendőzetlenül azok vagyunk és annyit érünk, mint a valóságban. A barátságok, szerelmek, kitartás és árulás is reális értékén van kezelve, nem alatta vagy fölötte.

Nem szeretem a titkokat, egyre kevésbé tudom jól viselni. Részben oktalanok, mert nem képesek megvédeni a kifecsegés kockázatától. Hiú remény az is, hogy biztonságot adnak. Helyette elválaszt, hátráltat, bujkálásra késztet. Lehúzza, rosszabb esetben meg is öli az intimitást.

Megmosolyogjuk a maga természetességével őszinte pici gyereket, mikor beszámol a bilije tartalmáról. Aztán megtanítjuk arra, hogy az oviban ne járjon el a szája a család belső dolgairól. Később maga is felfedezi, a "hülye" őszinte viselkedést nem értékelik nagyra a társadalom bugyraiban. A ranglétrán éppen az ellenkezője biztosít kenőanyagot. A csúszás hatékonyságát látom én is (nem ezt elismerni esik nehezemre), csupán az irányával vitatkozom.

Megosztás