Feladat: Mi lenne a címe a magadról írt könyvnek? Magas labda, mondom. Természetesen az, hogy UTAK. Mert mindannyian tartunk valamerre, attól fogva, hogy elhagytuk az egysejtű létünket - folyamatosan osztódunk, osztogatjuk magunkat, vagy mások osztanak minket (remélhetőleg nem nullával).
Család; tanulás; barátság; párkapcsolat; munka; vallás; politika; üzlet elképzelhetetlenek anélkül, hogy egy-két személy útja keresztezi a többiekét. A létezésünk olyan, mint hosszabb-rövidebb közös útszakaszok tarka futószőnyege. Hol intenzív-virágos, hol unalmas-közönyös színekkel, olykor vékonyabb-hitványabb fonalból, más időkben pedig gazdag aranycérnával szőve.
Ettől még nem forrnak össze örökre az ösvények (vagy szálak) - a maguk költői logikája szerint elengedik egymás ölelését. Hirtelen nekiiramodnak egy hegyoldalnak, vagy találnak egy rövidítési lehetőséget, és hipp-hopp elpárolognak mellőlünk. Csak nézzünk értetlenül a nyomunkban ingadozó páfrányokat, amik instant jelenlétük sovány bizonyítékai. Mérföldekre járunk egymástól, ugyanúgy, mint mielőtt közünk lett volna a másikhoz, mielőtt megszerettük volna, bepillantást nyertünk volna a mindennapjaiba.
A hétköznapiság fátyla alatt pedig vannak csúnya dolgok: anyagiasság, bosszú, kicsinyes számítások, hiúság... "Pénz volna karika, karika / Forduljon ki P...ka" - az emberek kihasználása, aztán a szükségtelen, vagy bosszantó "eszközök" selejtezése. Majd sorra kerül Sünike is.
Az utazás sok lépcsőből épül, építi magát egy ívvé, ami girbegurba kivitelezésében is eléri mind a két partot. A gondolat megfoganásából elhatározás születik. Aztán bukdácsolva felfedezzük a szállítóeszközt: saját valónkat (testi, lelki, szellemi régióival). Apró kirándulások teszt üzemmódban: játsszuk a közelséget, néha az eszünket is. Végül, egy észrevétlen pillanatban, elindulunk, olyan lezser könnyedséggel, mintha mindig is ezt tettük volna. Rendre akkor tudatosodik számunkra, hogy haladunk, mikor valaki felbukkan mellettünk az úton, hacsak pár pillanatra is von be a maga kalandjába.
Rátalálni, megérkezni, lubickolni a napfényes társaságban jól eső ünnep; elengedni, szabadon hagyni inkább feladatszámba megy. A továbblépés kötelező gyakorlata a gyász. A búcsúzásban tudatosul számunkra, hogy mi is történt velünk a találkozás során.
[Itt mindent duplán blogolnak. Itt mindent duplán blogolnak.] Bocs, Frici!
Az elválás, a szakítás gesztusa ettől a kincstől terhes: kaptam, növekedtem, vagy éppen megtisztultam, könnyebb lettem az együtt töltött szakasz idején. Nehéz ezt a leltárt elkészíteni, mikor megrendülök, nyakamba szakad a magány. A közösség helyett elszigetelődöm újra. Évekbe kerülhet, hogy ismét egy személyre vásárolok, főzök, szeretek.
A hála kényes műfaj. Követelni oktalanság, elsikkasztani becstelen lépés. Ha egyszer helyére kerül, talán megszűnik ez a fura émelygés is.
Gyomra volna, arany volna, mégis kifordulna...
Megosztás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése