2010. december 31., péntek

...nekünk vigasz...

"Hangzavart"? – Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz!
Azt! Földre hullt
pohár fölcsattanó
szitok-szavát, fűrész foga közé szorult
reszelő sikongató
jaját tanulja hegedű
s éneklő gége – ne legyen béke, ne legyen derű
a bearanyozott, a fennen
finom, elzárt zeneteremben,
míg nincs a jaj-sötét szívekben!
"Hangzavart"! Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz,
hogy van, van lelke még
a "nép"-nek, él a "nép"
s hangot ad! Egymásra csikorított
vasnak s kőnek szitok-
változatait bár a zongora
s a torok fölhangolt húrjaira,
ha így adatik csak vallania
a létnek a maga zord igazát,
mert épp e "hangzavar",
e pokolzajt zavaró harci jaj
kiált
harmóniát!
Mert éppen ez a jaj kiált
mennyi hazugul szép éneken át –
a sorshoz, hogy harmóniát,
rendet, igazit vagy belevész a világ;
belevész a világ, ha nem
a nép szólal újra – fölségesen!
Szikár, szigorú zenész, hű magyar
(mint annyi társaid közt – "hírhedett")
volt törvény abban, hogy éppen e nép
lelke mélyéből, ahová leszálltál,
hogy épp e mélység még szűk bányatorka
hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl
a hideg-rideg óriás terembe,
melynek csillárjai a csillagok?
Bánatomat sérti, ki léha vigaszt
húz a fülembe;
anyánk a halott – a búcsúzót ne
kuplé-dal zengje;
hazák vesztek el – ki meri siratni
verkli futamokkal?
Van-e remény még emberi fajunkban? –
ha ez a gond s némán küzd már az ész,
te szólalj,
szigorú, szilaj, "agresszív" nagy zenész,
hogy – mégis! – okunk van
remélni s élni!
S jogunk van
– hisz halandók s életadók vagyunk –
mindazzal szembenézni,
mit elkerülni úgysem tudhatunk.
Mert növeli, ki elfödi a bajt.
Lehetett, de már nem lehet,
hogy befogott füllel és eltakart
szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg
s majd szidjanak: nem segítettetek!
Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,
mi neked fölfedetett,
a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt –
te bennünket növesztel, azzal,
hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk.
Ez – ez vigasztal!
Beh más beszéd ez!
Emberi, nem hamis!
A joggal erőt ad a legzordabbhoz is:
a kétségbeeséshez.
Köszönet érte,
az erőért a győzelem-vevéshez
a poklon is.
Ím, a vég, mely előre visz.
Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja
a rettenetet, azzal föl is oldja.
Ím, a nagy lélek válasza a létre
s a művészé, hogy megérte
poklot szenvednie.
Mert olyanokat éltünk meg, amire
ma sincs ige.
Picasso kétorrú hajadonai,
hatlábú ménjei
tudták volna csak eljajongani,
vágtatva kinyeríteni,
amit mi elviseltünk, emberek,
amit nem érthet, aki nem érte meg,
amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már,
csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek,
példamutató nagy ikerpár,
zene csak, zene csak, zene,
a bányamély ős hevével tele,
a "nép jövő dalával" álmodó
s diadalára ápoló,
úgy szabadító, hogy a börtön
falát is földig romboló,
az ígért üdvért, itt e földön,
káromlással imádkozó,
oltárdöntéssel áldozó,
sebezve gyógyulást hozó,
jó meghallóit eleve
egy jobb világba emelő zene –
Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz;
ki muzsikád ujjaival
tapintva lelkünk, mind oda tapintasz,
ahol a baj
s beh különös, beh üdvös írt adsz
azzal, hogy a jaj
siralmát, ami fakadna belőlünk,
de nem fakadhat, mi helyettünk
– kik szív-némaságra születtünk –
kizenged ideged húrjaival!

Illyés Gyula: Bartók, 1955.

2010. december 30., csütörtök

Még ebben az évben...

Nem tudom, hogy elhiszem-e, annyira valószínűtlen. Egyik volt munkatársam meghalt. Nem várta meg 2011-et. Összeomlott a keringése, ennyi volt.


Gerván József pályamunkás, élete 37. évében, a rákosi rendezőpályaudvaron, tolatás közben
Sugár Vilmosné, sz. Dvornik Lenke, a drága Lenci mama, hosszú és nagy türelemmel viselt szenvedés után
Poch Évike, élete hetedik évében
Baltazár Sándor, vállalatunk régi és kipróbált munkatársa, szolgálatának teljesítése közben, Londonban, tragikus hirtelenséggel, ereje teljében
A IX. kerületben, az Üllői út 84. előtt, a 42-es villamos özvegy Boros Bálintnét, aki féktávolságon belül lépett a szerelvény elé
Rózsa Mihály 61 éves épületbádogos
A gép utasai, úgymond Fodor Árpád, Fodor Árpádné, Fodor Anikó, továbbá Nardai Imre és még hárman, akiknek személyazonosságát még nem sikerült
Hollós Albert
Kerkó Rozália
És sokan mások
Te még nem

(Örkény István: Nem te)


Nyugodj békében Laci!

2010. december 29., szerda

Imprimatur

A cím alapján talán többen is a Rita Monaldi - Francesco Sorti szerzőpáros trilógiájának egyik könyvére gondolhatnak. Most csupán a latin szó egyházi használatára utalok vele: ami annyit tesz, hogy "nyomassék ki". Elkészültem az idei napló begépelésével és szerkesztésével. Olvassátok!

2010. december 27., hétfő

Socrates

Megkaptam már x-szer, kapjátok meg ti is... :)

Mielőtt legközelebb egy pletykát adnál tovább, gondolj az alábbi kis történetre!

Az ókori Görögországban Socrates (i.e. 469 - 399) széles körben ismert volt a bölcsességéről. Egy nap egyik ismerőse rohant hozzá, s izgatottan mondta:

"Socrates, tudod mit hallottam Diogenesről?"
"Na várj csak!" - mondta Socrates, "Mielőtt bármit is mondanál, át kell menned a 'hármas szűrő' próbáján!"

"Hármas szűrő???" - kérdezi az ismerős.
"Igen." - folytatta Socrates, "Mielőtt elmondod a Diogenesről hallottakat, szűrjük le, amit mondani akarsz. Az első szűrő az 'igazság'. Teljesen biztos vagy abban, hogy amit hallottál, az a tiszta igazság?"

"Nem." - mondja az ember, "Tulajdonképpen csak most hallottam!"
"Rendben van, szóval nem tudod, hogy a hír igaz-e vagy sem. Lássuk hát a második szűrőt, a 'minőséget'. Amit hoztál, az valami jó hír?"

"Nem, sőt éppen ellenkezőleg..."
"Szóval: akkor te akarsz valami rosszat mondani Diogenesről, amiről azt sem tudod, hogy igaz-e vagy sem?"

Az ember vállat vont és egy kicsit már röstellte magát. De Socrates folytatta: "Még mindig van esélyed arra, hogy a próbát kiálld, ha átmégy a 'hasznosság' szűrőn. Tehát amit Diogenesről hallottál, abból van-e nekem valami hasznom?"

"Hááát... nem hiszem..."
"Nos, ha így áll a dolog, hogy a híred nem is biztos, hogy igaz, nem is jó és nem is hasznos, akkor miért kellene akárkinek is elmondani???"

Az ember kissé zavarodottan és szégyenérzettel odébbált.
Ez a kis történet példázza, hogy miért volt Socrates nagy filozófus és miért volt nagy megbecsülésben része akkor, és azóta is.

...ja, és azt is, hogy miért nem tudta meg soha, hogy a felesége megcsalta Diogenes-szel... :)

2010. december 26., vasárnap

Szekuláris ramadán?

A karácsony mindenkiből mást vált ki. Van, aki éjféli misére megy, de legalább megnézi a TV-ben az Urbi et Orbi-t. Valakinek az ünnep abból áll, hogy a családot látogatja körbe, végigeszi a napi menüt, és - olykor kényszeredetten - végighallgatja évente egyszer látott rokonait. Néha a rendrakás, bevásárlás és ... valami titkos forgatókönyv irányítja az eseményeket, végkimerülésig. És már az adventtel kezdődik a hajtás, egy hónapon át.

Egyre gyakoribb nálunk, hogy a magyar zsidóság nem hívő rétege is megünnepli a Hanukát, mint nemzeti hagyományt. Ajándékoznak, gyertyát gyújtanak, a vallás átsugárzik a zsinagógák falain túlra.

A neten rákerestem a ramadán hónap szokásaira, van-e valamilyen iszlámon kívüli jelensége. Eddig nem sikerült ilyet felfedeznem. Egyik oldalon inkább ötleteket találtam arra nézve, hogyan lehet a Korán szellemét beleoltani a hétköznapokba.

Már nem ünneplem karácsonyt, ennek hála: a neurózisa is elkerült. Azt látom magam körül, hogy sokan egy - többnyire keresztény - vallási hagyományt próbálnak meg anyagi dolgokkal imitálni. (Ha lenne gyerekem, akkor biztosan nem csak ezen az estén akarnék bensőséges kapcsolatba kerülni vele.) Értem a rituálék erejét, sőt olykor szeretek is élni velük. Ezért mondom: akinek nem tetszik ez a kiherélt ajándékozási verseny, teremtse meg a saját "törzsi" szertartásait! Ha idén nincs ez a lakásfeldúlás, akkor még a generál-takarításból sem éreztem volna meg Jézus születését.

Egyébként a kereszténység azt hirdeti ezen az ünnepén, hogy Isten végletesen szegénnyé lett, és önmagát ajándékozta az embereknek. Úgyhogy nehéz ezt összehozni a drága tárgyak világával. Adhatunk az időnkből is (nekem pl. az a legdrágább).

2010. december 22., szerda

Együtt, nincs idő sem

Boldogság: 3 in 1

Folytatva az előző témát, a pozitív pszichológia irányzatának keretében elvégzett kutatások során az emberi boldogság három fő komponense rajzolódott ki. Mindháromra érvényesnek bizonyult, hogy minél több van belőlük jelen az ember életében, annál boldogabbnak érzi magát, és a külső boldogságmutatók (emberi kapcsolatok, egészség, jövedelem stb.) is annál pozitívabban alakulnak.

1. Elmélyült cselekvés. Ez a komponens lényegében a flow-t eredményező cselekvést jelenti.

2. Pozitív érzelmek. Minden pozitív érzelem idetartozik, akár előfordul az állatoknál is, mint például az öröm, akár tisztán emberi, mint például a szeretet, vagy akár ezek valamiféle kombinációja, például a tisztelet.

3. Tartalmas élet. Az, hogy valaki képességeit, cselekedeteit valamilyen eszme, egy magasabb cél szolgálatába állítja. Ide tartozik Isten szolgálata is annak, akinek a hit megadatott.

Mindhárom komponens önmagában is alkalmas arra, hogy egy életet boldoggá tegyen. Aki alkatánál (mondhatjuk így is: genetikai állományánál) fogva különösen alkalmas ezek közül valamelyikre, az boldog életet élhet úgy is, ha a másik kettő háttérbe szorul nála. Egy egész életen át tartó szerelem, egy eszme hűséges szolgálata, vagy akár egy mélyen átélt hobbi önmagában is boldoggá tehet egy életet.
Ugyanakkor itt is érvényes az, hogy "az egész több, mint a részek összege". Akiben mindháromból megvan valamennyi, az általában sokkal boldogabb életet él, mint amit pusztán abból gondolnánk, ha a három szintet egyszerűen összeadnánk.

A pszichológusok sokféle fogalmat használnak a tudat meghatározására. Számunkra az a fogalom lesz lényeges, amelyet szelfnek neveztek el, és amely az egyén önmagáról alkotott általános képét jelenti, elsősorban azt, hogy mi a válasza az olyasfajta kérdésekre, mint a "mi vagyok én?", "mit tehetek a világban?", "miért vagyok egyáltalán?", "mi lehet az életem értelme?" stb.

A boldogság első komponense nem tisztán emberi dolog. A flow nyolc jellemzője egyetlenegy (a hetedik) kivételével egyáltalán nem érinti a szelf fogalmát, és a hetedik is éppen a szelf tudatos feladásáról szól. Az emberi boldogságnak tehát van egy olyan alkotórésze, amelynek semmi köze nincs a speciálisan emberi élethez. Ámbár ez sem teljesen igaz, mivel az már szelfet igénylő döntés, hogy az emberi életben lehetséges rengetegféle cselekvés közül megtaláljuk azt, ami pont a mi számunkra tud minél több flow-élményt biztosítani. Az ehhez szükséges képességek, készségek elsajátítása lehetetlen a szelf megfelelő kialakítása nélkül. Az állatvilágban nem fordul elő tudatos edzésmunka.

A második elemben keverednek az állatoknál is meglévő és a tisztán emberi pozitív érzelmek. A pozitív érzelmek komponens ilyen szempontból teljesen vegyes; nagyon egyéni, hogy kinél milyen arányban...

A harmadik komponens a boldogság tisztán emberi összetevője. A tartalmas élet útjait csakis a szelfünk segítségével jelölhetjük ki, azzal, hogy választ adunk magunknak az afféle kérdésekre, mint "mi is vagyok én", "mi az értelme az életemnek".

2010. december 21., kedd

Camino Budapest 2 - a flow

A szerelemnek ugyanazok a tünetei, mint a kolerának. (Gabriel García Márquez)


Mérő László: Az érzelmek logikája c. könyvében idézi az erdélyi származású chicagói pszichológusprofesszor, Csíkszentmihályi Mihály kutatás-módszertani újítását: a vizsgált személyeket felszerelték egy kis csipogóval, amely egy héten át rendszertelen időközökben, naponta átlagosan nyolcszor megszólalt. Amikor a csipogó jelzett, az alany kitöltött egy rövid kérdőívet arról, hogy mit csinál épp, mire gondol, mennyire érzi boldognak magát egy hétfokú skálán kifejezve. Bő két évtized alatt több százezer ilyen kérdőív gyűlt össze...

Ezeket az adatokat elemezve fedezte fel Csíkszentmihályi a flow* fogalmát.

A tökéletes élmény alapja a flow, vagyis az a jelenség, amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette, az élmény maga lesz olyan élvezetes, hogy a tevékenységet bármi áron folytatni akarjuk, pusztán magáért.


A flow-t sokan szó szerinti fordításban áramlatnak nevezik, de ez magyarul nem igazán fejezi ki a jelenség lényegét... A kutatók a kapott válaszok alapján megpróbálták meghatározni, hogy a vizsgált kérdések alapján miként írhatók le a lehető legpontosabban azok a pillanatok, amikor az emberek maximális biztonságérzetről számoltak be. Kiderült, hogy ezeket nyolc jellemzővel lehet azonosítani. Akár több, akár kevesebb jellemzőt vettek bele az elemzésbe, az pontatlanabbá tette a maximális boldogságpontszámú pillanatok azonosítását. A flow állapotát ez a nyolc dolog jellemzi akkor is, ha némelyik közülük időnként eléggé rejtetten jelenik meg.

(1) Azonosulás a cselekvéssel. A flow állapotában nem érezzük, hogy erőfeszítést fejtünk ki célunk érdekében, akkor sem, ha közben kimerítő fizikai vagy szellemi munkát végzünk. Ilyenkor annyira elmerülünk abban, amit csinálunk, hogy cselekedeteink spontánná, szinte automatikussá válnak.

(2) Olyan feladat, amelyet még éppen meg tudunk oldani képességeink és felkészültségünk maximális mozgósításával. Sem túl könnyű, sem túl nehéz feladat nem vezet flow-hoz.

(3) Világos célok. A flow kialakulásának feltétele, hogy a cselekvésnek jól kitűzött, egyértelmű célja legyen...

(4) Azonnali és egyértelmű visszajelzés az eredményről. Ez például a sportban nyilvánvalóan jelen van, más tevékenységekben a visszajelzés megértéséhez, dekódolásához komoly felkészültség szükséges.

(5) Tökéletes koncentráció a tevékenységre. A flow-élmény egyik leggyakrabban említett jellemzője, hogy közben el tudjuk felejteni az élet minden egyéb aspektusát. Megszűnik létezni minden kellemetlenség, elménkből ideiglenesen kiszorul minden olyan információ, amely nem az adott tevékenységgel kapcsolatos.

(6) A kontroll feladása. A flow állapotában nem félünk attól, hogy elveszítjük a kontrollt a dolgok menete fölött. Csakis a jelenre koncentrálunk, az adott pillanat tökéletességére. A flow feltétele, hogy feladjuk a helyzet fölötti kontroll akarását.

(7) Az Én-tudat elvesztése. Egy hegymászó így írta le az élményét: "Olyan zen-érzés, mint a meditáció vagy a koncentráció. Fontos, hogy gondolataid végig egyfelé irányuljanak, mert nem jó, ha az ego túlságosan összefonódik a hegymászással."

(8) Az időérzék ideiglenes elvesztése. Az idő rabságából való szabadulás önmagában is fokozza, sőt akár elő is idézheti a teljes elmélyülés élményét. (Egyelőre nem tudjuk, hogy ez csak az intenzív összpontosítás akaratlan kísérő jelensége, vagy valami olyasmi, ami a saját jogán járul hozzá a flow kialakulásához.)

*Csíkszentmihályi eredetileg arra volt kíváncsi, mi jellemezheti azokat a tevékenységeket, amelyek kielégítik a Maslow piramisának csúcsát jelentő motivációkat. Kifejezetten a csúcsélményékre koncentrált, így korát messze megelőzve valójában a boldogság pszichológiájának kutatásába kezdett. A flow-val a boldogság egyik fontos alappillérét fedezte fel, azonban kutatásai nem érintették például egy hosszú, boldog házasság vagy egy mélyen elkötelezett, karitatív élet nyújtotta boldogság mibenlétét.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Amikor először olvastam végig ezt a nyolcas listát, azonnal bevillant a Camino tapasztalata. Az időn kívüliség, amikor egy célra élesedik minden figyelem és erőkifejtés. A napi szakaszok (vagy minden lépés, végül pedig a teljes út) megtételének visszacsatolása, az azonnali és egyértelmű eredmények. A teljesíthető és világos cél: eljutni Santiagóba, még ha kimerítő fizikai-lelki áron is. A jelenben levés erejébe kapaszkodás, ami kizárja az otthon hagyott dolgok miatti aggódást (legalább pár hét erejéig). És ráhagyatkozás az Útra, ahol nem én irányítom az életet, hanem a lét hordoz engem.

Ezek valós tapasztalatok és hitelesen éljük meg őket akkor is, ha tudományos eszközökkel próbáljuk megvilágítani a hátterüket. Ahogy Mérő idézi egyik hallgatója kamaszkori felismerését: "az okok prózaisága nem akadályozza meg a következmények költőiségét".

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2010. december 17., péntek

Camino Budapest

Ma kaptam Csillától ezt a videót, a magyar útról:



Három napja itthon ülök, pedig meggyógyultam már. Az alsó szomszédnál nem cserélték még ki az eternit csöveket, és a födémben lévő csatlakozás miatt nálunk is áttörték a falat, két helyen. Vízszerelők és kőművesek rohangálnak az előszobában, néha a biztosító embere vagy a közös képviselő az újabb hírekkel. Sokféle karácsonyi készülődést ki tudtam volna találni, ezt kivéve. A konyhában nem is tudtam elpakolni, mindenen vastagon áll a por. Ha jövő héten befejezik a betonozást és burkolást, akkor talán hétvégén már tudok takarítani. Lesz mit. Ha már lúd, kihívtam a gázszerelőt is a vízmelegítőhöz. Eddig a horror rész.

Gyakorlatilag a fürdőkádhoz, az ágyamhoz és a számítógéphez férek hozzá zavartalanul. Kénytelen kelletlen elkezdtem beírni a nyáron készült naplót. Már Portóban járok, sok részlet elmosódott az emlékek közül, jó leporolni :) legalább őket. Az úton is volt por bőven, ez nem eltérés. Nagyon örültem, hogy tudok hol aludni, fürödni, mosni. Szerencsére mindegyik működik, és nincs is hőség. Szóval folytatom az utat, megszabadulok közben pár fölösleges kolonctól és túlélem ezt a baromságot is.

Engedd, hogy hasson!

Valahogy így... digitálisan

2010. december 14., kedd

Serbi

Világok világa vs. "Büdös, kurva élet!"

A gyógyulás útjára léptem: ma reggel ismét voltak gondolataim. Nehezen viseltem már az üres ébredéseket.

Múlt héten Csillával beültünk a Podmaniczky utcai, kedvelt teázómba, annak reményében, hogy nemdohányzó hely. Az úton készített fotók nézegetése során már az utolsó képkockáknál jártunk, mikor a szomszédos asztalnál rágyújtott egy fiatal férfi. Mivel láttam, hogy a hamutálat a pincérnő szervírozta, reklamációnak helye nincs. A fizetéskor annyit tudtam jelezni, hogy nem jövök ide többet teázni. Szombaton mehetnék bowlingozni a körrel, szintén füstös helyre. Inkább otthon maradok. Már csak két kabátom van, ami nem bűzlik a nikotintól. Egy-egy szórakozás után félig megtelik a mosógépem dobja. Úgy döntöttem, hogy nem veszek részt semmiben, ahol dohányfüstöt kell nyelnem a találkozás kedvéért. Dohányos - függő - barátaim megtalálnak máshol is, ha igénylik a társaságomat.

"Aki egy embert megment, az egész világot menti meg" – nem túl izmaelita gondolat, mert azt sugallja, hogy a világ értünk, emberekért jött létre, sőt (mint cseppben a tenger vagy magban a fa) a homo sapiens biomasszája hordozza az egész életközösséget. Ergo nem probléma, ha befaljuk a környezetünket, mert csak egyik zsebből a másikba kerül az étel. Most nem ezt a szálat kívánom tovább szőni...

Valóban megvannak a kis világaink, amik nem hasonlítanak a hetvenes években a balatoni nyaralásról képeslapot küldök világához, vagy a negyvenes években még aratás, szüret és disznóvágás által tagolt kalendáriumi élethez sem. A saját igényeink, tapasztalataink és előítéleteink szőtte, pihe-puha börtöncellákban egészen fura elképzeléseket őrzünk egymásról, a világról és önmagunkról.

A mellettem cigarettázó fiúnak a szabadság és kötetlenség világa nyílt meg azzal, hogy egy teázóban is rágyújthat, nem a bejáratnál fagy ki a kezéből a dohány. Másrészt a lehetőségei engem korlátoznak abban, hogy jóérzéssel leülhessek a belváros egy helyén beszélgetni a barátaimmal. A nagy világ bekapja a kicsit? A vendéglátás törvényei bedarálják a kisebb profittal kecsegtetőket?

Nem tudok, nem akarok mit kezdeni azokkal az érvekkel, hogy sajnos EZ van. Feró szerint is
azért szar ez az egész világ,
mert ti emberek szarok vagytok!
És én, én is egy kicsit!

Ennyire vagyunk képesek... sajnos...

2010. december 7., kedd

Shakespeare

LXXV. Szonett

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;

Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;

Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.

(Fordította: Szabó Lőrinc)

Soneto 75

Sois a mi pensamiento, cual pan para vivir,
o como el dulce tiempo de lluvias a la tierra,
y yo por vuestra paz, sostengo tal batalla,
como la que se entabla entre avaro y tesoro.

Ora altivo cual dueño y ora súbitamente,
temeroso que el tiempo le robe su riqueza.
O estimo que no hay nada, mejor, que estar con vos,
y prefiero que el mundo contemple mi placer.

A veces jubiloso, ante vuestra presencia,
y más tarde famélico de una mirada tuya,
no queriendo tener, ni buscar más placer,
que el que de ti no venga o el que de ti no tome.

Así, día tras día, me sacio y languidezco,
devorándolo todo o de todo privado.

2010. december 2., csütörtök

Vége

Hegy a heggyel

Tegnap reggel, buszra várva ismerősnek tűnt egy idős hölgy arca. Elegáns kalap, kissé görnyedt hát, határozott szemek. Közelebb lépek hozzá. Szinte kétségen felül a gyerekkorom egyik szereplője, a szembe szomszéd Ilonka néni. Sok időt ücsörögtem náluk, beszélgetve-tanulva a valóságot. Nem ismer meg elsőre, téli csomagolásban. A nevem és a hangom alapján kiül arcára az ismerős mosoly. Egy kis falat abból a szigetből, amit mos, naponta apránként visszafogalal a tenger.

Pár percünk van a csontig nyújtózkodó hidegben. Ki él, ki halt meg... (Például A.B., két évvel volt idősebb nálam.) Szokásos körök. A lányával és a felnőtt unokájával együtt a közelben laknak. Rendszeresen jár haza a falunkba, bár még a halottai se kötik oda. Csak 30 évvel idősebb nálam: az utóbbi 10 év háromszor egymás mellé téve; pár camino, elsuhanó karácsonyok. Tényleg túl lennék a felén?

Úgy idéz egy mondatot, mintha úton-útfélen koptatott közmondás lenne. Eddig még nem jött velem szembe: hegy a heggyel nem ütközik, de ember az emberrel találkozik. Vajon emberek vagyunk-e; vajon tudjuk-e, mitől válunk emberré? Könnyebb elképzelnem a Gellért és a János hegy találkozását, mint valós párbeszédet A-val, vagy B-vel.

A vallások jól bánnak a hegyekkel, Mohamedhez is odaviszik. Az adventi ének szerint leomlanak, hogy utat készítsenek. Nincs várakozás, hideg van.