2009. december 31., csütörtök

Optimális vagy maximális világot akarsz?

Lin-csi apát egy nap meglátogatta a szomszédságában álló kolostort. Az ottani apát büszkén mutatta neki, mennyi bambuszfáklyát gyártanak szerzetesei.

- Szorgalmas, dolgos szerzeteseim vannak, Lin-csi, láthatod! Sokat dolgozunk, de sokat is keresünk. Annyi bambuszfáklyát adunk el a városban, hogy kolostorunk vagyona vetekszik Vang nagyúréval.

- Na és miért szorgoskodtok ilyen nagyon, apát uram? – kérdezte tőle Lin-csi.

- A munkánk hasznából munkásokat veszünk a faluból, és velük még több bambuszfáklyát gyártunk. Majd azt is eladjuk a városban.

- És a hasznából újabb fáklyákat gyártotok és újabb hasznot termeltek? –kérdezett újból Lin-csi.

- Igen. A haszonból újabb hasznot termelünk, abból megint újabbat, és így tovább – válaszolt az apát, majd szétrepesztette a büszkeség.

- Mondd, minek nektek ehhez a kolostor? – firtatta Lin-csi. – Nyugodtan kint maradhattatok volna a városban, ott is mindenki ilyesmivel van elfoglalva.

- Elárulom neked Lin-csi. Már csak néhány év, s a miénk lesz az ország leggazdagabb kolostora. Ezután megint néhány év, és úgy élünk majd itt, mint palotájában a császár. És amikor gazdagok leszünk, már nem gyötörjük magunkat fárasztó munkával, csak magunkra figyelünk. Teát iszunk naphosszat, s a Tanításról beszélgetünk. Elmélkedünk, és hallgatjuk a kert madarainak énekét. Boldog idők várnak ránk, barátom! Nekem elhiheted. Ezért gürcölünk.

- Mondd, apát! Mit csináltatok ti, mielőtt nekiláttatok pénzt keresni?

- Mielőtt nekiláttunk pénzt keresni, – kezdte az apát – bizony nagyon csendesen éltünk. Igaz nem gyötörtük magunkat fárasztó munkával, csak magunkra figyeltünk. Teát ittunk naphosszat, s a Tanításról beszélgettünk. Elmélkedtünk, és hallgattuk a kert madarainak énekét. De akkor szegények voltunk, Lin-csi, nagyon szegények – sóhajtott az apát, s várta, hogy Lin-csi sajnálja őket. De Lin-csi csak ennyit mondott.

- Feltaláltad a macskát, jó apát, amelyik se kint, se bent nem fog egeret! – s bár valóban őszintén szánta a csapdába esett apátot, dühösen elviharzott. Soha többé nem látogatta meg azt a kolostort.

Forrás

2009. december 30., szerda

Politika, botrány...

Ma kaptam egy kedves körlevelet. Akinek nincs ötlete arra, hogyan lehet újévi jókívánságba csomagolni propagandát, az jól nyissa ki a szemét! Így:
Szeretett Barátaim!

"Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt. és íme új jött létre. Mindez pedig Isten től van, aki megbékéltetett önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát." (2.Kor 5.17-18)

2010 az újbóli feltámadó remény és a változtatás éve lehet a magyar társadalom számára. Én bízom az emberekben, hogy végre kellő bölcsességgel élnek a demokrácia adta ehetőséggel, és országunk számára megfelelő vezetőket választanak tavasszal. Az erkölcsi morális állapot, amelyben ez az ország létezik fenntarthatatlan, ezért nincs jövőnk. Egyre fogy nemzetünk, a vidék elnéptelenedik, minden romlik és pusztul. Nagyon bízom, hogy a család mint a társadalom legkisebb egységének megerősítésében, a munka becsületének visszaállításában, a helyes értékrend megjelenésében minden területen a jó és a követendő a helyére kerül Egyházainknak feladata megtalálni ebben az elidegenedett, fordított logikájú világban, a módot arra, hogy ne csak a hívőkhöz, hanem az egyháztól eltávolodott egyháztagokhoz, sőt az egyházainkon kívüliekhez is eljusson Jézus örök érvényű üzenete. Ez nehéz feladat, nagy kihívás, de csak utána kezdődhet az újjáépítés.

Ehhez a munkához kívánok minden Krisztusban Szeretett Barátomnak Boldog Új Évet Határoktól Függetlenül!

Akkor KSzBBÚÉHF nektek! :)

2009. december 29., kedd

Hangulatjelentés

Csend van. A munkahelyem olyan, mintha felére lassították volna a filmet. Pedig semmi tudatmódosítót nem szedünk. Az ügyfelek is takarékos üzemmódba kapcsoltak. Egy-egy unott: "Te hol szilveszterezel?"-t leszámítva kifejezetten gondolatébresztő a közeg. Nincs több lap a Szabó család naptárában. "Most volt január..." - mondogatják a bölcsek.

Jövő évre sok a tervem. Persze ugyanúgy átcsusszanok 2010-be, mint hétfőről keddre, nincs benne semmi rendkívüli. Ha megtudom a pszichodráma őszi beosztását, akkor hozzákezdek körző-vonalzóval megszerkeszteni a Portugál Caminómat. Szinte tetszik, hogy a Lisszabontól Portóig tartó út nincs meg nagyon részletesen, így akár el is tévedhetek. Csak találjon meg valaki... :)

Szemben a budai hegyek lassan szürkébe burkolóznak. A körút zaja csiklandozza a fülemet. Előszilveszter ma este. Vajon kik lesznek ott? És mitől lesz más, mint egy utószilveszter, vagy pótszilveszter? Alkalom az ivásra? A találkozásra? Úgy is jó.

Van még valami, amit szeretnék megtapasztalni, ami nélkül szomorú lenne egy ma esti halál? Azt hiszem, hogy nincs. Jó nap ez a mai.

2009. december 28., hétfő

Hablo español!

Beiratkoztam telefonon. Januártól a Cervantes Intézetben tanulok spanyolul, hétfő és szerda délutánonként. Így megértem, mit is írt Lourdes karácsonyra. ;)

2009. december 27., vasárnap

Zavar a jászolban?

Ezzel a címmel találtam egy fordítás részletet Umberto Ecotól, melyben azon töpreng, hogy pár tizenéves fiatal a Louvreban nem tudja eldönteni, hogy "Fra Angelico képén miért épp egy szárnyas buzeránssal beszélget az a nőalak..." A végkicsengése kb. az, hogy fordítsunk gondot a jó nevelésre.

Bennem egészen más irányban indultak el a gondolatok. Mit közvetítenek a vallásaink? Itt elsősorban a zsidó bölcsőben (jászolban) ringatott irányzatokat értem elsősorban, mivel a többit nem ismerem behatóan. Valaki a Földre jött, vagy küldött két kőtáblát, vagy a prófétát, hogy helyrehozza azt, amit mi elrontottunk. Jóságos és könyörületes, ezért megment bennünket. Bár nem vagyunk elég jók, de ő segít nyomorúságos helyzetünkön. Ugyan Jób még megoldás nélkül töpreng a szenvedéseink értelmén, vallásaink mégis kipipálták ezt a rejtélyt, minden megbocsátva... Kicsit ugyan dolgozni kell érte, alapvetően mégis csak hátradőlhetünk a fotelünkben (megfelelő ülőalkalmatosság behelyettesíthető) és szemlélhetjük az égi bravúrt.

Mi történik akkor, ha kiderül, mégsem vagyunk született pokol-fajzatok? Ha ráébredünk arra, hogy zavart működésünk a körülményeink játékának és nem belső romlottságunknak tudhatók be. Sőt: éppen az bizonyítja EGÉSZséges voltunkat, hogy ebben az EMBERtelen közegben nem vagyunk képesek természetünknek megfelelő minőségű életet produkálni. Bontsuk ki végre teljes nagyságában a kérdést: mi történik akkor, ha eleve nincs szükségünk megváltásra?

A jászolban fekvő kisded a keresztre kívánkozik: értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért szállott le a mennyből, testesült meg (a Szentlélek erejéből) Szűz Máriától... Ha nagypéntekre munkaszünetet kap, akkor a karácsony estére is visszahat ez a "válság". A szenvedés gumicsontján rágódva sokan arra a végkövetkeztetésre bukkantak, hogy vagy nincs is Isten, vagy nem elég jóságos az Isten; mindenesetre az óvatosabbak is inkább nyugdíjba küldték őt.

Azt kevesen kockáztatták meg, hogy a börtönünk rácsát magunk készítettük, és a kulcsa is itt van a kezünkben. Nem az ókori mondák kusza szimbolikájába vesző régi bukás okozta a világunk betegségét, hanem egy jól kitapintható daganat, ami kezelhető. Mi történne akkor, ha az ENSZ vagy bárki más, két egyetemes törvényt csempészne be holnap reggelre minden földlakó szívébe (esetleg a Vatikán és szövetségesei heves tiltakozása mellett)?

I. Az ember születésétől fogja rendben van, nincs szüksége külső irányításra.
II. Minden, a bolygón található energia, élelmiszer, "nyersanyag" az egész bioszféra közös tulajdona, mely nem idegeníthető el sem egyének, sem fajok által.

Vagy inkább igazítsuk meg csipkés párnácskáját és leheljünk jó-éjszakát-puszit értünk ráncolódó homlokára?

2009. december 24., csütörtök

Asszociációk szülinapra

újra hosszú hétvége
Saul rabbinak hála

megszületett az angyalok királya...

mennyből az angyal...

ma is jól elvagyok magammal

csendes a város
a konditerem sincs tömve

pásztorok, pásztorok örvendezve...

krizmás tenyér
halászlé, fehér kenyér

csendes éj...

ha szopat az élet
fogazz vagy mélytorok

csordapásztorok...

2009. december 20., vasárnap

Tudni és tudomással bírni

Lóránt múlt csütörtöki előadásáról még nem írtam. Eszterrel együtt hallgattuk végig; én másnap Zsolttal is találkoztam még, így mindkét előttem járóval 24 órán belül. Ma estére lettem kész a blogbejegyzések átírásával. Közben képeket is társítottam a gondolatokhoz. Jó volt olvasgatni az ott született sorokat, lélekben végigjárni ismét az utat.

Amiben Lóránt segített, az volt, hogy ne ragadjak bele ebbe az emlékbe. Vannak, akik ott rekednek Spanyolországban, vagy visszajáró lelkekké válnak. Pedig az út itt van mindig a lábunk alatt. Nem elég róla tudomással bírni, biztos tudást is kaphatunk arról, hogy a jelen életünk valóságosabban utazás, mint a kinti szép gyakorlat. Eddig úgy üldögéltem Santiago főterén, mint a kivetített alak:

Szép lesz karácsonyra hazatérni, és folytatni az utat itteni zarándoktársaimmal, elfogyasztani a budapesti zarándokmenüket, esténként elfogadni a népes credencialomba a mai nap hitelesítését. Reggelenként felmérni az erőimet, összerakni a zsákomat és rálépni a napi ösvényemre.

Buon Camino drágáim!

2009. december 17., csütörtök

Másként mondom

Minden cselekedetünk vetés, és minden átélésünk aratás. (egyiptomi mondás)

Egy koldus üldögélt a park melletti padon, kezében egy tábla: "VAK VAGYOK, SEGÍTSENEK!" - elvétve valami aprópénzt dobtak a dobozába, de a legtöbben csak továbbmentek...

Egyszer odalépett mellé valaki és megkérdezte, hogy módosíthatja-e a kezében lévő szöveget. Mivel a vak ember beleegyezett, a titokzatos idegen megfordította a táblát és írt rá valamit... Majd pár nap múlva, mikor visszatért a látogató, a koldus megkérdezte tőle, hogy árulje el neki, mit írt a táblára, mert azóta rengetegen megállnak, és sokan adnak is neki, már nem is csak aprót...

Jótevője erre azt felelte: tuljdonképpen ugyanazt mint maga, csak más szavakkal. Konkrétan ezt a mondatot: "TAVASZ VAN, SZÉPEK A VIRÁGOK, ÉS ÉN MINDEZT NEM LÁTHATOM..."

Lábjegyzet: Az ajándékozás nem egyoldalú műfaj. Az is ad a másiknak, aki megmutatja neki önmaga gazdagságát.

Szélhámosságok







2009. december 14., hétfő

Consolamini

Consolamini, consolamini populus meus.
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! (Jesaja próféta 40,1)

Hétfő vagy kedd? – súlya vesztett kérdés.
A Nap kel s lemegy, ez az óránk és
a lerótt kilométerek.
Ahányan járják, annyiféle út
kanyarog, összeér és szertefut,
mint egy huncut gyereksereg.

Egész idő itt lüktet a mában.
Csendesül a régi, és nem fáraszt
a "szép jövő" ígérete.
Jönnek-mennek társak, mégis a csönd
barátod. Harangszó, béka köszönt –
gond és bánat elszáll vele.

Óváros, falusi trágyadomb már
mögötted. A sziklatömb az oltár,
rajta szegények kenyere.
És ha elvéted a jelzést, hárman
teremnek elő a sötétből vagy
egy kövekből épült mese.

Szőlőt, körtét, gyümölcsöt ha lopnál –
megelőz a gazda: csak úgy ott vár
mosolygó kosárral tele.
Figyelmét, szívét is odaadja.
Kagylód, botod és zsákod mutatja
neki, hogy már egy vagy vele.

Nincs verseny. A célod még akkor is
beéred, ha az ösvény visszavisz;
akkor ott lesz Jakab tere.
Csak virrassz a mozdulatlanságban!
Tisztul a kép, nyílnak kapuszárnyak,
a porban virágok neked.

Nem érthet meg az, aki már kész van.
Dadogó beszéd, hogy még holtunkban
is tanuljuk az életet.
Te csak mondd magadnak halkan, bátran:
"Jártam bent, és kinn a nagyvilágban." –
s idd magadba a képeket!

Ilyen vagyok:

2009. december 13., vasárnap

Karácsonymentes övezet

Leginkább egy ilyen feliratú pólót hordok magamon, mióta megjelentek a csingilingik körülöttem. Eddig is próbáltam ellenállni a szenteste kiárusításának, most valami új születik. Itt idézek a Balázs összesből:

Add, Istenem,
rá ne bukkanjanak
egy korhadó papírusztöredékre,
melyen megírták ódon betűkkel
karácsony igaz történetét:

hogy mentek, mentek a csillag után,
kísérte őket angyalok glóriája,
míg elértek a rozzant istállóhoz,
hol nem járt ember évtizedek óta,
csupán középen állt egy ócska jászol,
s nem volt benne, csak rothadó szalma...

(Birtalan Balázs: Stille Nacht)

Réteghumornak beillő kérdés: gépelési hibának milyen lenne az angyalok gorillája?

Az már háziasított aggodalmam, hogy mi lesz akkor, ha elmúlik karácsony... Először szembesülök azzal, mi lesz, amikor elmarad, amikor nem hiányzik. Tegnap este elindultam a könyvespolcaimon, átnézni az évek óta várakozó köteteket. Nem csupán az érdekelt, hogy valószínűleg melyeket nem lesz már időm elolvasni, hanem, hogy mennyit nem is szeretnék egyáltalán kézbe venni. Összeállt egy nagy ládányi szalma. Egyik kezem Omár, a másik Goebbels lehetne. A megsemmisítés helyett csak távolodni szeretnék ezektől az írásoktól. A fizikai távolság a jelképe annak, hogy belül már szakítottunk.

Megnyugtatásul írom, hogy van ünnep, amikor leülök gondolkodni, verset olvasni. Ma reggel Babits volt a társam:

Mert minden szó új korlátot teremt,
a gondolat testének szabva formát
s e korlátok közt kigyózik a rend
lépcseje, melyen addig másszuk ormát
új és új látásnak, mígnem messze lent
köddé mosódik minden régi korlát,
s képekből összeáll a képtelen
korlátokból korlátlan végtelen.

2009. december 10., csütörtök

2009. december 9., szerda

Mikor minden kötél szakad

Felfedezték, hogy az emberi agy a morfiumnál tízszer erősebb fájdalomcsillapító vegyületek előállítására képes. A fájdalom olyan, mint minden más probléma. Mint egy seb, amit ha nem kezelünk, elmérgesedik, de ha a fájdalom (ami ugye segélykiáltás és figyelmeztetés) első jelére odafigyelünk, akkor kezelhető marad. Ha elég nagy a hited, akkor nem lesz az a fájdalom, amit ne tudnál leküzdeni. Gondolj azokra, akik (mint pl. Giordano Bruno) inkább elevenen megégtek a hitükért. Vagy gondolj azokra, akik emberfeletti teljesítményre képesek csak azért, hogy elérjenek valamit. Egy férfi, akinek Arizonában, a sivatagban egy kő alá szorult a keze, egy zsebkéssel levágta a csuklóját, majd még két napot gyalogolt, hogy megmeneküljön.

Mennyire akarjátok azt, amit akartok? Belül, legmélyen mi van? A szemetek sarkában mi van? Ha végig akarjátok csinálni, akkor a fájdalom valahogy csökkenni fog. Mert az emberi test figyel rátok. Ha magatokban feladtátok a célt, akkor a test is így tesz. De ha a parancs az, hogy "tovább", akkor, mint jó katona, összeszedi magát és reagál az utasításokokra. Itt nem elég a tettetés, vagy az önbecsapás. Csak azokat a parancsot hajtja végre, amik őszinték. Nincs mellébeszélés.

Gondold el, hogy mit akarsz kezdeni magaddal másnap. Az úton vagy, vagy úgy döntesz, hogy más utat kezdesz járni. A fájdalom csak jelzés, te döntöd el, hogy mit kezdesz vele. Nem tudom mi a helyes döntés. Mindenki saját maga ítélheti meg ezt. Azt viszont tudom, hogy a hittel végigjárt út mindig gazdaggá tesz. A hegymászók ezért kockáztatják az életüket. A felfedezők ezért vállalják a veszélyeket. A világ ezért megy előre, mert az ismeretlenség, a fájdalom legyőzése mindig valamivel gazdagít. Az életben minden úton akadályok vannak. Mert ez az út természete. Aki úton van, az törvényszerűen felismeri ezt. Ezért aztán nem szabad csodálkozni azon, hogy sokszor a legkézenfekvőbb akadály gördül elénk: saját testünk. Egy olyan úton, ahol nincsenek nagy hegyek, ahol nincs átkelhetetlen patak, ahol nincsenek emberevő koalamackók, ott milyen más akadályt kaphat az ember, mintsem a fájdalmat? Ha eljuttok arra a pontra, amikor nem mérlegeltek, amikor már semmi nem számít csak az, hogy megpróbáld elérni a célt, amikor már fogalmad sincs, hogy mi, hogyan és miként fog történni, és csak egyet tudsz, hogy te azért mész tovább, mert a célért indultál el, és azt el akarod érni… Amikor már minden mindegy csak egy dolog nem: hogy nem adod fel. Nos, akkor kapsz majd segítséget.

Olyan ez, mint egy önműködő kapu. Mintha valami figyelne téged. Nézi, hogy miként állsz erővel, energiával, elszántsággal, a célba vetett hiteddel. És csak vár, és vár. És vár, hogy kiürülj. Mert a szabály az, hogy soha nem kaphat senki segítséget, amíg van még az illetőben tartalék. Mint az aksi, amire nem lehet rátölteni, míg ki nem merül. Szóval, a Mindenség ott ül és vár... Ha idő előtt feladod, akkor azt mondja "Ááá, várhatott volna még egy kicsit, így nem tudok segíteni".

Te már egészen ramaty állapotban vagy, és ő annyi embert látott már itt kiszállni. De te tovább folytatod. És amikor teljesen kiürülsz, azt mondod: "Nekem végem, ennél nem bírok többet". Úgy is érzed és úgy is gondolod, DE (és ez eddig a legfontosabb de) még mindig tovább akarsz menni, mert a szándék egy picit sem változott benned. Na, akkor végre segíthet. Küld valakit, valamit, egy gondolatot, beindít a testben egy-két vegyi folyamatot, begyógyít valamit, ami egyébként hetekig gyógyul. Sok formája van a feltöltésnek. Nagyon sok! Talán ez az élet legnagyobb paradoxona: akkor kapsz segítséget, amikor már nem vársz rá, amikor lemondasz róla, mert elhatároztad, hogy segítség nélkül is addig teszed, amíg képes vagy rá. Ezt mindenki megtapasztalja, aki idáig eljutott. De (ismét ellentmondás) idáig el kell jutni, hogy megtapasztalhasd. A végső erőfeszítés kiadása előtt soha nem jön el ez a pillanat. Így megy az élet.

Az élet igazságos: senki erejét nem pazarolja, és csak akkor ad, ha neked már nincs. Hát akkor gyerünk! Nézd meg, mennyi van még benned. Meg fogsz lepődni. Nagyon meg fogsz lepődni, ígérem! Ha pedig úgy döntöttél, hogy nincs tovább, akkor azt is tedd őszintén. Soha ne add úgy fel, hogy azt érzed, "talán tovább tudtam volna menni". Ha őszintén adod fel, akkor lehet, hogy egy másik utat akar megmutatni ez által. Hidd el, jobb az úton bevégezni valami felé, mint céltalannak lenni. Sokkal jobb!

(Varga Lóránt: Útmutató – Fájdalom, vagy az út feladásának gondolata esetére)

A seb azért fáj, hogy feltűnjön a sérülés

Ha egy teremben, ahol rengeteg különböző hangmagasságú hangvilla van, megszólaltatunk egy hangot, akkor az összes azonos magasságra hangolt hangvilla megszólal. De csak azok. A többi csendben marad. Hát így van ez az érzelmekkel is. Amikor valamit mélységesen érzünk, akkor bizony az azt jelenti, hogy bennünk lévő érzelmi hangvillánk erre a dologra rezonál. Ennek viszont egy oka van, hogy ott van bennünk az a hangvilla. Valahol, valamikor belénk került. Egy csecsemőt nem lehet megsérteni. Miért? Mert még nem tanult meg megsértődni. Még tiszta. Még nincs egója, csak élete van. Mikor aztán szép lassan növekedni kezd, innen-onnan megtanulja (rosszul), hogy ő nem más, mint amit mások mondanak róla. Sérüléseket szerez, megbántódik, félelmei lesznek. És csak gyűjti a hangvillákat sorra.

Csak az tud fájni, ami már bennetek van, amit magatokévá tesztek. Ha valaki azt mondja neked, hogy "te tiszta propellerikus axióma vagy", akkor nem sértődsz meg, pedig lehet, hogy neki ez a világ legnagyobb sértése. De ha azt mondja neked, hogy "nem szeretlek, mert…" akkor megszólal benned valami, ami már eddig is benned volt, ami a múlthoz köt… Egy dolgot ne feledjetek soha: amikor rossz érzésetek van valamivel kapcsolatban, akkor annak az oka bennetek van. A kiváltó ok ti magatok vagytok. [Színtiszta EMK!]

Egy fiatal férfi a tömött metrón ül. Mellé áll egy id sebb nő, de a férfi nem adja át a helyét. A nő egy ideig tűri, aztán megszólal:
– Nem adná át a helyet, fiatalember?
– Nem – válaszol a férfi.
– Mert? Nincs lába?
– Nincs! – hangzik a felelet.

A férfinek mind a két lába művégtag volt. A nő elnézést kért. És a férfi? Annyit mondott, hogy… Nem tudom mit mondott. De! Ha egyensúlyban volt önmagával, ha tudta, hogy a látszat csalt, és a nő becsapódott, ha tudta, hogy ő is kerülhetett hasonló helyzetbe, és főleg: ha tudta, hogy neki az az élet jutott, amiben műlábbal kell élni, és ezen nincs mit szégyellni, akkor azt válaszolta volna: "Nincs semmi baj, ha tehetném, azonnal átadnám a helyet."
De ha nincs kibékülve a sorssal, ha minden utalást a nyomorúságára bántásként érzékel, ha úgy érzi, hogy az egész élet ellene van, ha haragszik mindenre és mindenkire, aki ezt tudatja vele, aki azt erősíti benne... Tehát, akiben ekkora hatalmas fájdalmas hangvilla van, az valószínűleg ezt mondta volna: "Műlábam van, nyanya, és maga volt olyan bunkó, hogy észre sem vette, mert csak a saját jó lábaival van elfoglalva." Vagy valami ilyesmi.

Az első változatban nem volt hangvilla, vagy ha volt azt lefogta egy értelmes kéz, mert felismerte, hogy mi és miért szólalt meg. A második változatban pedig lehet, hogy észre sem vette a hangvillát, azt hitte, hogy mindenki csak azért létezik, hogy őt bántsa. A második ember nagyképűen azt hitte, hogy ő tökéletes és mindenki más csak hibás korcs, aki az ő életére tör. Pedig nem így van. Legyetek az elsők. Figyeljetek arra, hogy mi történik bennetek, hogy mi és miért szólalt meg belül. Fedezzétek fel, hogy mi az oka az érzésnek, és ismerjétek fel azt, mert akkor már tudtok vele foglalkozni. Ismerjétek fel, hogy a bántás bennetek van, és valami, bármi csak megszólaltatta azt. Lássatok magatokba, mert akkor fejlődni tudtok. A világot nem lehet átalakítani csak magatokat, és akkor a világ is átalakul.

A Mátrix-ban van egy rész, amikor egy kisgyerek kanalakat hajlít és Neo megkérdezi, hogy ezt "hogy csinálod". A gyerek azt válaszolja, hogy nem a kanál hajlik meg, hanem az elme.

(Varga Lóránt: Útmutató – Összeveszés esetére, ha többen gyalogoltok)

2009. december 8., kedd

Itthon - úton

Kedves ismerős és ismeretlen barátom!

Nagyon sokakkal beszélgettem az elmúlt időben arról, hogy mi van, mi lehet a Camino után. Az útról, az ott szerzett élményekről és a tapasztalatok "hasznosításáról" mindenképpen érdemes beszélni. Ennek fényben karácsony előtt előadást tartok azoknak, akiket érdekel a téma, maga a Camino, illetve az utána kanyargó út.

Az előadás helye: Puskin mozi;
ideje: 2009. december 17. (csütörtök) 18:00 óra;
belépő: 500 Ft.

(Varga Lóránt)

Két gondolat Lóránttól:

Az élet legnagyobb csodája a teremtés. Mert újat hoz létre a semmiből... Amikor megfőzöl egy ételt, amikor megszülsz egy gyereket, amikor kinyögöd, hogy meleged van: az mind teremtés. Ezért önmagunk meghatározása a legnagyobb teremtés. Mert minden ebben a világban számunkra van. A kvantumfizika mostanában olyan elméletekig elmegy, hogy a világ azért van, mert te minden pillanatban újjáteremted. Nekem szimpatikus megoldás, de azért adok erre egy másik (szerényebb) magyarázatot is... Amikor a világban élsz, például most is, minden pillanatban kihasítasz egy darabot a világból. Ez vagy te. Amikor a világot nézed, akkor a világ olyannak mutatja magát, amilyen részt te kihasítottál belőle. Ha a világot félelmetesnek látod, akkor a világ félelmetes, mert számodra azt az arcát mutatja... Te képes vagy - mint ahogy ezt megtanultad - meghatározni, hogy milyen alakot vágsz ki a világból. Ennél többet nem is tehetsz. Ezt hívják teremtésnek. Mindazokat a szándékokat, gondolatokat, cselekvéseket, amivel maghatározod a világot magad körül, teremtésnek hívják. Teremetsz. Megteremted a saját világodat. A legizgalmasabb dolog minden között... rájössz, hogy a világ éppen olyan, amilyennek te alakítod, amilyennek te teremted. Amikor vacsorát főzöl az nem nagy dolog. Elhiszed, hogy ha megfőzöd, akkor kész lesz. De hidd el, hogy ez minden mással is így van. Bármi megtörténhet, ha azt elhiszed, és megteremted magad körül.

Mindig csak a jelen létezik. Nincs jövő és nincs múlt. Mindig az az egy lépés létezik, amit éppen megteszel. És amikor elérsz egy út végéhez, tudod: egy út vége egy új út kezdetét jelenti. Emlékeinkben megőrizhetjük a régit, de soha ne bánkódjuk érte. Az az út a múlté, és ha túl sokat törődünk vele, akkor nem tudunk odafigyelni arra, amelyiken éppen járunk. Pedig az az út is megérdemli a teljes figyelmünket. Amikor Jézus meghalt, csend támadt, majd égzengés, amikor Buddha meghalt földrengés volt. Egy út végét mindig jól lehet látni és érezni. Ti is érezni fogjátok, ezért aztán érezzetek mindent belőle. Érezzétek át. Legyetek neki hálásak, sírjatok vagy örvendezzetek, vagy ami bennetek van. És ha ez megtörtént, akkor felejtsétek el. Mint a kérdést. Mert akkor lesz igazán a tiétek... Ott vannak a megtett utak, amik nem tolakodnak, és nem veszik el a látványt attól az úttól, amit éppen jártok. Feledjétek hát el, és akkor nem fogjátok elfeledni. Megmarad. Talán érzések, talán hangok, vagy egy röpke gondolat formájában. Az mindegy. Ezért [a hátra lévő] szakaszt használjátok fel ennek az útnak az ünneplésére, és az eljövendő utak üdvözlésére. Ne ragaszkodjatok, mert akkor nem látjátok a jövőt. De ne aggódjatok, mivel azok vagytok, amikből lettetek, mivel magatok teremtitek a világot önmagatok körül, mivel a cselekedetek, amiket elvégeztetek, ti magatok vagytok. Ezért aztán, még ha akarnátok, akkor sem tudnátok elfeledni a múltat. Ilyenkor egyszerűen csak lenyugtatjátok azt, a helyére teszitek. Olyan ez, mint az étel. Akkor finom, amikor eszitek, és ha nem szabadultok meg a fölösleges résztől, akkor megbetegedtek. A leves, amit megesztek, eltűnik, de mégis bennetek marad, hiszen ettől éltek tovább, de mégsem mondjátok, hogy "egy leves vagyok, és amiatt élek". Így kell kezelni a múltat is. A hála jó érzés a múlttal kapcsolatban, a várakozás jó érzés a jövővel kapcsolatban, a csend pedig jó viselkedés a jelennel kapcsolatban.

"Ahhoz, hogy a hangot megismerjük, először a csendet kell létrehozni."

2009. december 7., hétfő

Minden nyelven egy a dal

Egy időben azt gondolták, hogy az írás feltalálása előtti időből szinte semmit sem fogunk megtudni az emberiség történetéből. Az újabb technikák viszont tovább bővítik az ismereteinket. Az ősi népek mozgásának megértéséhez ad kulcsot a kezünkbe az a módszer, amely a különböző beszélt nyelvek közötti rokonságot kutatja. Becslések szerint ma mintegy tízezer különböző nyelv létezik a Földön. A legtöbb ember valószínűleg azt hiszi, hogy azért van ilyen sokféle nyelv, mert a népek elszigetelten éltek egymástól lakóhelyeiken, és minden régió a többitől függetlenül alakította ki kommunikációs rendszerét.

200 éve fedezte fel Sir William Jones, hogy a szanszkrit a latin és a görög nyelv rokona. Felfedezése vezetett el a ma indoeurópainak nevezett nyelvcsalád felismeréséhez, mely a mai Európa szinte minden élő nyelvét tartalmazza. Joseph Greenberg nyelvész egy szélesebb csoportot: az eurázsiait nevezte meg (mely az indoeurópain kívül magában foglalja a uráli-jukagir, az altaji, a csukcs-kamcsatkai és az eszkimó-aleuti nyelvcsaládokat). Elmélete szerint ez a nyelvcsalád lenne a legtöbb európai és észak-amerikai nyelv közös őse. Az "ősnyelv-elmélet" továbbfejlesztésével más nyelvészek (pl. Vadislav Illich-Svtych és Aron Dolgopolsky) a dravida, a kartvel, a nílusi-szaharai és a niger-kordofán nyelvekkel való kapcsolatot mutatták fel. Az ős-nyelvet nosztratikus nyelvnek nevezték el.

Ezek a kutatások afelé a döbbenetes következtetés felé mutatnak, hogy a Közel-Kelet, Európa és Amerika nyelve eredetileg ugyanaz volt. Dolgopolsky megfigyelései szerint a proto-indoeurópain alapuló nyelvekben számos, a földműveléssel és az állattenyésztéssel kapcsolatos közös szó található, s ez arra utal, hogy a neolitikus proto-indueurópaiak élelmiszertermelők voltak. Ezzel szemben a protonosztratikus lexikai törzsben egyáltalán em szerepelnek ezek a szavak, hanem a vadászattal és a gyűjtögetéssel kapcsolatos kifejezések fordulnak elő. Mindebből az következik, hogy a földművelés és az állattenyésztés sokkal újabb keletű annál, mint amikor a protonosztratikus népek a neolitikus forradalmat megelőzően elhagyták Délkelet-Ázsiát.

Richard Rudgley antropológus szavaival élve, a nosztratikus hipotézis következményei zavarba ejtők. Az ős-ősnyelvnek tízezer évnél is idősebbnek kell lennie, de valószínűbb, hogy kora megközelíti a 15 ezer évet. Egyszerűen bámulatos, hogy ilyen egyezések létezzenek olyan távoli területeken, mint Dél-Afrika sivatagai, az amazonasi őserdők, az Északi-sarkvidék és az európai városok - melyek mindegyike őrzi annak a távoli kornak az emlékeit, amikor még ugyanazt a nyelvet beszélték.

Merrit Ruhlen nyelvész még ennél is tovább ment egy lépéssel, és felvetette, hogy valha egyetlen közös nyelvet beszéltek az egész világon. A következőképpen ír erről a protoglobálisnak nevezett alapnyelvől:

A jelenleg ismeretes nyelvészeti adatok legvalószínűbb magyarázatának az tűnik, hogy korunk nyelvi sokfélesége egy, a viselkedése szempontjából modernnek tekinthető emberfaj körülbelül negyven-ötvenezer évvel ezelőtti felbukkanásának eredménye. Lehetséges, hogy az anatómiai szempontból modernnek nevezhető ember már i.e. 100.000-ben felbukkant Afrikában, ám ez az ember nem úgy viselkedett, mint mi... Több kutató is felvetette, hogy az úgynevezett "értelmi robbanás" mindössze 40 ezer évvel ezelőtt vonta maga után a teljes mértékben modern emberi nyelv kialakulását.

Mégis a nyelvünkben élünk... Már csak az a kérdés, hogy az ÉN nyelvem és a TE nyelved között létezik-e a jelenben is híd, kapocs. A szavak és a ragok, vagy a gondolatok és érzések közösek kisebb-nagyobb közösségeinkben? Először is újpesti, aztán fővárosi, majd magyar, utána európai, végül földlakó vagyok, vagy fordított a sorrend?

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

1923

2009. december 4., péntek

Hogy hétfőn is mosolyogj!

Búcsúbeszéd a villanyszerelő temetésén:
Jó vezető voltál, mindig nagy volt körülötted a feszültség. De most, hogy kiverted a biztosítékot, földelünk.

- Gyerekek, melyik állat a gyorsabb? A ló, vagy a galamb?
- Gyalog a ló...

- Pistike! Tudsz mondani olyan nevet, amit th-val írunk?
- Igen. Pl: Margit híd...

Átmegy a piroson két egyetemista és a rendőr meg akarja büntetni őket.
- Na, fiúk, ez most ezer forintba fog kerülni!
- Na de biztos úr, mi szegény egyetemisták vagyunk, nincs pénzünk.
- Nem érdekel! Ezer forint!
- Ne büntessen meg, tudja siettünk az előadásra, azért szaladtunk át a piroson.
- Nem érdekel! Ezer forint!
- Na de biztos úr! Megérthetne minket. Maga is volt egyetemista!
- Na jó. Menjenek!

A rendőrnek gyereke születik.
- Tudtam, hogy fiú lesz - ujjong az újdonsült apa.
Mire a gyereket fogó nővér:
- Nem fiú ez, hanem kislány, és tessék már elengedni a kisujjamat!

Bemegy a skót az élelmiszerboltba:
- Kérek egy kiló kenyeret!
- Parancsoljon, uram de figyelmeztetnem kell, hogy a kenyér a mai naptól drágább lett.
- Akkor adjon tegnapit!

Pistike bemegy a kisállat kereskedésbe és meglát egy teknőst.
- Tessék mondani, ez mennyibe kerül?
- Ezer forint, fiacskám.
- És tok nélkül?

A szakács majonézzel fedi hibáit, az ügyvéd szavakkal, az orvos földdel.

- Ki az abszolút zenei analfabéta?
- Aki azt hiszi, hogy a kontrabasszus egy fogamzásgátló.

Winnetou fekszik a halálos ágyán, eljött az utolsó órája, utolsó perce, rögtön eltávozik. Maga mellé hívja a fiát és kéri, hogy hozza ide neki íját és egy nyílvesszőjét. Azt kéri, hadd lőjön egy utolsót, ahova a nyílvessző esik, oda temessék el. Így történt, hogy Winnetout a szekrény tetején temették el.

Az Ön horoszkópja a következő napokra:
Rengeteg dicséretet kap munkatársaitól, ismerőseitől, virágözön árasztja el. Ezen ne lepődjön meg, minden temetés ilyen.

- Mi az abszolút pech?
- Ha a tiszavirágnak rossz napja van.

A rendőr kiviszi a kisfiát a hobbi kertbe.
- Milyen gyümölcs ez apuka ?
- Ez kisfiam, fekete ribizli.
- Akkor miért piros ?
- Hát azért, mert még zöld !!!

Egy részeg betántorog a kocsmába, és odamegy a bent ülő egyetlen vendéghez.
- Fizetnél nekem egy italt?
- Persze.
Rendel kettőt, felhajtják, aztán csöndben üldögélnek egy ideig. Végül az első fickó megszólal:
- Te hova valósi vagy?
- Írországban születtem.
- Nahát, én is onnan származom! Na, igyunk még egyet, Írországra!
- Írországra!
Isznak, majd tovább üldögélnek.
- Mégis, Írországon belül honnan származol?
- Dublinból.
- Hihetetlen, de hát én is dublini vagyok! Na még egyet, Dublinra!
- És melyik iskolába jártál?
- A Szent Máriába, hetvenes évfolyam.
- Hát ez elképesztő, én is... - és elkezdik énekelni az iskola indulóját.
Ekkor egy újabb vendég lép be, rendel egy italt, és kérdezi a csapost, hogy mi történt.
- Á, semmi különös, csak az O'Brien ikrek megint tök részegek...

Orvos a betegnek:
- Van egy jó hírem! Maga mégsem hipochonder...

Öreg székely és a fia a fa alól szedi a lehullott gyümölcsöt.
- Ídösapám mi lösz ebbül?
- Ha anyád meggyógyul lékvár, ha meghal biz pálinka.

Jeleket írtunk a homokba

A bejegyzés címét Sík Sándornak A Mindennevű c. verse (1949.) ihlette. Elvarázsol az a törékeny szépség, ami a homokba rajzoló művész kezei alatt születik. Márton Sanyi mesélte egyszer, hogy buddhista gyakorlat nagy műgonddal elkészített homokrajzokat belesöpörni a folyóba. Látni a végét. Elfogadni, hogy megszűnt.



A hatodik perc után zsiráfok!!!

2009. december 3., csütörtök

A nemzetközi helyzet...

Globális helyzet

A legfrissebb UNAIDS adatok szerint a HIV vírusával újonnan fertőződött személyek száma 17%-kal csökkent az elmúlt 8 év során. 2001 óta Afrika szub-szaharai régiójában 15%-kal csökkent az új fertőzések száma, amely közel 400.000-rel kevesebb új HIV-fertőzöttet jelentett 2008-ban ebben a régióban. Kelet-Ázsiában 25%-kal, Dél- és Dél-Kelet Ázsiában 10%-kal csökkent a HIV-incidencia. Kelet-Európában az intravénás kábítószer-használók között a HIV-fertőzöttek számának drámai emelkedése után a járvány terjedése jelentősen mérséklődött, azonban néhány országban az incidencia erősödésére utaló jeleket észlelnek.

A legutóbbi becslés szerint ma a világon 33,4 millió HIV-fertőzött ember él (a becslés alsó és felső határa: 31,1 millió - 35,8 millió), számuk magasabb, mint a HIV-járvány kezdete óta bármikor, és ez elsősorban a hatékony antiretrovirális kezelésnek köszönhető.

Az AIDS-halálozások száma 10 %-kal csökkent, 1996 óta közel 2,9 millió ember köszönheti az életét a hatékony terápiának. Az antiretrovirális terápia bevezetésének fontos szerepe volt az anyáról magzatra történő terjedés megakadályozásában, 2001 óta 200.000 gyermek fertőződését sikerült így
elkerülni.

A megelőzés azonban sajnos nem tart lépést a HIV/AIDS-járvány változásával. A példának okáért Kelet-Európában, ahol eddig a legtöbb HIV-fertőzött az intravénás kábítószer-használók közül került ki, most a kábítószer-használók partnerei vannak a legnagyobb kockázatnak kitéve. Hasonló a helyzet Ázsiában, ahol eddig a járvány fő mozgató rugója a szexipar és az intravénás szerhasználat volt, most viszont a heteroszexuális párok közül került ki a legtöbb újonnan fertőzött. Kevés a HIV-prevenciós program a 25 éven felüliek, házasok vagy tartós párkapcsolatban élők, özvegyek és elváltak számára.

Annak érdekében, hogy a HIV/AIDS-szel élő emberek kapcsolattartását segítsék elő, a UNAIDS létrehozta az AIDSspace.org internetes portált. A honlap egy olyan információs hálózat kiépülését segíti, amelynek tagjai a HIV-vel kapcsolatos legfrissebb kutatásokat, média információkat, és konferenciák anyagait osztják meg egymással, hasonlóképpen, mint például a Facebook, a MySpace, a LinkedIn stb. közösségi oldalakon.

Forrás: www.who.int

Európában

A HIV-fertőzés még mindig komoly közegészségügyi kihívást jelent Európában, mivel 2008-ban több európai ország is növekvő incidenciát jelentett. Összesen 25.656 HIV-pozitív esetet jelentettek az Európai Unió és az EU/EEA gazdasági térség országaiból, ami azt jelenti, hogy minden egymillió európai lakosra 61 újonnan felderített HIV-pozitív eset jut. A legmagasabb incidenciát Észtországból (406/egymillió lakos), Lettországból (158/egymillió lakos) és Nagy-Britanniából (119/egymillió lakos) jelentették. 2008-ban az újonnan diagnosztizált HIV-fertőzöttek 40%-a a homoszexuális férfiak közül került ki, az újonnan fertőzöttek 29%-a heteroszexuális kapcsolat, 6%-a intravénás szerhasználat révén fertőződött. Azoknak az eseteknek a száma, amelyeknél a fertőződés módja tisztázatlan maradt, mintegy harmadával nőtt a 2007. évhez képest.

Összesen 5.218 AIDS-esetet jelentettek 2008-ban, így a múlt évben Európában 11 AIDS megbetegedés jutott minden egymillió lakosra. A legmagasabb morbiditást Észtországból (46/egymillió lakos), Lettországból (44/egymillió lakos), Portugáliából (36/egymillió lakos) és Spanyolországból (29/egymillió lakos) jelentették. Az AIDS megbetegedések száma 2000-2007. között 36%-kal, 2008-ban több mint 50%-kal csökkent. Az AIDS megbetegedések számának folyamatos csökkenése egyrészt az antiretrovirális terápia mind szélesebb körben való elérhetőségének, másrészt az utóbbi években tapasztalt késői jelentéseknek köszönhető.

Forrás: www.eurosurveillance.org

2009. december 1., kedd

A számok mögött

Magyarországon nem ismert a tényleges HIV fertőzöttek száma; a szakemberek gyakran a ténylegesen kiszűrtek három-ötszörösére teszik. 2008. december 31-én nálunk 1.334 ismert HIV fertőzött élt (1.630 kiszűrt HIV pozitív, akik közül 269 meghalt), így ha a ténylegesen HIV fertőzöttek száma "csupán" ennek 5-szöröse, akkor körülbelül 6.700 emberről van szó. Ha a szexuálisan aktív lakosságot mintegy 7.000.000-ra becsüljük, akkor ez 0,11%-os HIV fertőzöttséget jelent. Ezzel szemben bizonyos kampányszerű szűrővizsgálatokon ennél lényegesen rosszabb arányok adódtak [Erotika Kiállítás 300-ból 3 (1%), AIDS Világnap 300-ból 4 (1,33%)].

Az eddig Magyarországon kiszűrt HIV fertőzöttek közül 847 homoszexuális 279 pedig heteroszexuális úton kapta el a fertőzést, ami 75,22% - 24,78%-os aránynak felel meg. Átlagosan minden 139. homoszexuális vagy biszexuális, és átlagosan minden 5556. heteroszexuális fertőzött. A 20-45 közötti nők körében az AIDS a harmadik vezető halálok.

1981-ben, az AIDS felfedezésekor még úgy gondolta az orvosszakma, hogy sikerült egy, kizárólag a meleg férfiak közösségét sújtó nyavalyát azonosítaniuk (pont emiatt eleinte GRID-nek, vagyis gay-related immunodeficiency disease-nek, a férfi homoszexualitáshoz köthető immunhiányos betegségnek hívták a tünetegyüttest). A kétezredik évre, amikorra a női fertőzöttek száma utolérte a férfiakét, egyértelműen bebizonyosodott, hogy a józan ésszel szemben ismét az előítéleteink ordítottak hangosabban.

Nekem is van HIV+ ismerősöm: három, akikről biztosan tudom és kb. 15, akikről nem is sejtem (talán ők sem). Eszembe jut Gyula, aki a negyedik lehetne, ha nem csak az életben maradtakkal kalkulálnék. Pedig milyen élet volt benne, mennyi életszeretet és finomság. A László kórházból hazaszökött néha, amíg volt ereje hozzá. Csak messziről tudtam követni a halál előtti szorongásában. Van-e, lesz-e élet a halál előtt? Lehet, hogy nincs rá egyértelmű válasz... Ha kíváncsi vagy rá, MARADJ ÉLETBEN!

2009. november 30., hétfő

Dunába vizet - San Bol házhoz jön

Nehezen felejthető az a látvány, ami Hornillos és Castrojeriz között fogad a Meseta nevű fennsík elején. Amikor felérve egy magaslatra megpillantod a nyárfaliget árnyékában meghúzódó kis remeteséget. Pár méterre van a főcsapástól, mégis jelentős szűrőt képez. Vannak, akik MÉGIS bemennek oda, mint én is, kisebb hezitálás után.


A ház fából faragott, egyszerű bélyegzője a legkedvesebb emlékeim egyike:


Ma este egy újabb spanyol szót tanultam: quemada (égetett). Hozzávalók: fél liter házi pálinka (legalább 40-45 fokos), egy banán, fél doboz ananász kompót, kristálycukor és egy csésze erős kávé. Az egészet felmelegítjük és gyakran megkavarjuk:


Aztán kis mértékben fogyasztható:


Judit a San Bolban járt zarándokokat meghívta egy belvárosi teaházba egy kis beszélgetésre. Telefonon kérte, hogy vigyünk (körbe adható) képeket, az élményeink megosztásához. Így esett, hogy egy tucat caminosnak mutattam meg a képeimet, de nem papírra nyomtatva. Eredetileg nem készültem vetítésre, viszont akadt ott egy laptop és érdeklődés mellé, így csak elfogadtam a felhívást a keringőre. Olyan volt a helyzet, mint papoknak prédikálni, Dunába vizet hordani... Egy vitathatatlan előnye viszont van: nem kell mesélni mellé, mert a hallgatóság nagyon jól tudja, mi történt ott, akkor velem.


Csilla és Rozi is eljött; Csilla ráadásul még egy nagy meglepetéssel szolgált: közös ismerőssel húsz-huszonhárom évvel ezelőtti életemből. Kezd szűkülni ez a kis bolygó...

2009. november 27., péntek

Férjhez mentünk...

Ma kaptam meg Anditól az esküvői képeit. Íme egy kocka:

2009. november 25., szerda

Mint az árnyék (Zsolt 144,4)

Az ember egyetlen eszköze saját életének vizsgálatára, a világ vizsgálatára, a dolgok vizsgálatára, hogy összehasonlítja azokat. A fizikusok csak akkor képesek valamit megmérni, ha tudják, mihez képes lehet mérni. Csak akkor tudjuk, hogy valami nagyon nagy, vagy nagyon kicsi, ha tudjuk, hogy hozzánk képest mekkora. A hasonlat nem jelent mást, mint azonosságot keresni a dolgokban...

Elhatároztátok, hogy vállalkoztok egy 800 km hosszúságú útra, ami igen nagy, távol van a vége, és beláthatatlan, ha mindazt számba akarjátok venni, ami majd történni fog rajta. Ez az út (végülis ki kell mondani) az életetek. Azaz egy hasonlat az életetekre...

Ha feltételezzük, hogy szép életetek van és lesz, akkor feltételezhetünk 80 leélt évet. Lehet, hogy sok, de extrém körülményeket leszámítva olyan nagyon nem tévedünk. Ebben az esetben kb. kilenc-tíz kilométerenként haladtok egy évet előre. Lehet, hogy ez bután hangzik kezdetben, de ha komolyan vesszük a hasonlatot, akkor így van. ... Az analógiának megfelelően tehát 830 méter kb. egy hónap. És 27 méter egy nap. Na hogy fest?

...ne feledjétek, hogy kb. egy kilométer alatt 36 napot tesztek meg. Az élet is ilyen elképesztő gyorsan múlik el. Alig vesszük észre, hogy eltelt egy-két hónap, vagy év; mint ahogy alig veszitek észre a megtett egy-két kilométert (ez később majd máshogy lesz). Ezért aztán - még ha nehéz is - élvezzétek az utat, és legalább havonta (úgy 830 méterenként) nézzetek fel és tudatosítsátok magatokban, hogy hol vagyok, miért vagytok itt. Tudatosítsátok magatokban, hogy éltek, és hogy - bármi is történjen - jó itt, mert tanít, mert ti akartátok, mert ez az életetek.

(Varga Lóránt: Útmutató)

Alteregó

Utólag már szabhatjuk?

Lehetséges, hogy M. B. Rosenberg valami apró dologban nem mondott nekünk igazat?
Elképzelhető az a kellemetlen igazság, hogy a sakál módszere egyszerűen hatékonyabb? Nem szebb, nem finomkodóbb, viszont - a zsiráféval szemben - hosszú távon fenntartható. Mint azoknak a törzsi kisközösségeknek az élete, akik emberemlékezet óta a szeszélyes megtorló játékot játszották: "Úgy bánj másokkal, ahogy veled bánnak, de azért ne légy nagyon kiszámítható."

Ennyi. Valóban ennyi?

2009. november 24., kedd

Gyerekszáj

A kolléganőm kislánya ma reggel így szólt:

Mami, kicsi vagyok! Mikor leszek én már nagy? Nem tudok nőni... Mami, értsd meg, nem megy!

2009. november 23., hétfő

Esküszöm, bíró úr!

Szószerinti idézetek bírósági jegyzökönyvekből:

1.
Kérdés: Maga szexuálisan aktiv?
Válasz: Nem, én csak ott fekszem.

2.
K: Mikor van a születésnapja?
V: Július tizenöt.
K: Melyik évben?
V: Minden évben.

3.
K: Ez a myasthenia gravis befolyásolja a memóriáját?
V: Igen.
K: És milyen módon befolyásolja a memóriáját?
V: Nem emlékszem.
K: Szóval elfelejtette. Mégis, tudna egy példát mondani valamiről, amit
elfelejtett?

4.
K: Hány éves a fia, aki magával lakik?
V: Harmincöt vagy harmincnyolc, nem tudom pontosan.
K: Hány éve lakik magával?
V: Negyvenöt.

5.
K: Maga a helyszínen volt, amikor ezt a képet csinálták magáról?

6.
K: Szóval a teherbe esése napja augusztus 8?
V: Igen.
K: És maga mit csinált ez alatt?

7.
K: Szóval van három gyermeke, igaz?
V: Igaz.
K: Hány fiú?
V: Egy sem.
K: Hány lány?

8.
K: Hogy végződött az első házassága?
V: Halállal.
K: Kinek a halálával?

9.
K: Tudna egy személyleírást adni az alanyról?
V: Közepes magasságú, szakállas.
K: Nő vagy férfi?

10.
K: Tehát azt mondja hogy a lépcső lefelé vezetett a pincébe?
V: Igen.
K: Lehetséges hogy ugyanez a lépcső felfelé is vezetett?

11.
K: Doktor úr, hány boncolást végzett hullákon?
V: Minden boncolást hullákon végzek.

12.
K: Kérem, hogy minden válasza legyen orális, rendben? Milyen iskolába járt?
V: Orális.

13.
K: Emlékszik hogy mikor vizsgálta meg a holttestet?
V: A boncolás kb. este 8:30-kor kezdődött.
K: És Kovács úr halott volt ebben az időpontban?
V: Nem, ott ült az asztalon és csodálkozott hogy miért boncolom.

14.
K: Doktor úr, mielőtt elkezdte a boncolást, ellenőrizte az egyén pulzusát?
V: Nem.
K: Ellenőrizte a vérnyomását?
V: Nem.
K: Ellenőrizte a légzését?
V: Nem.
K: Tehát lehetséges hogy az egyén életben volt amikor elkezdte a boncolást?
V: Nem. Mert AZ egyén agya az asztalomon volt egy üvegtartályban.
K: Mindennek ellenére, mégis lehetséges az, hogy az egyén életben volt?
V: Igen, lehetséges hogy AZ egyén életben volt és ügyvédként praktizált valahol.

15.
Egy ügyvédnek sosem szabad megkérdeznie a tanút, ha nincs felkészülve a válaszra. Egy kisvárosban zajló perben az ügyész behívta első tanúját, egy idős nagymamát. Odalépett a tanúhoz és megkérdezte tőle:

-- Takács néni, ismer engem? -- mire a hölgy:
-- Persze, hogy ismerlek. Gyerekkorod óta ismerlek, és mondhatom, kiábrándultam belőled. Hazudsz, csalod a feleségedet, befolyásolod az embereket, rágalmazod őket a hátuk mögött. Nagy embernek hiszed magad, miközben annyi eszed sincs, mint egy utcaseprőnek. Igen, persze, hogy ismerlek.

Az ügyésznek tátva maradt a szája, azt sem tudta, köpjön vagy nyeljen. Némi gondolkodás után a terem másik végébe mutatott és megkérdezte:
-- Takács néni, ismeri a védőügyvédet?
-- Hát persze. A védőügyvédet is gyerekkora óta ismerem. Gyenge jellem, italos természetű, senkivel sem tud normális kapcsolatot teremteni és mint ügyvéd, egyike a legrosszabbaknak az országban. Hogy el ne felejtsem, ő is csalja a feleségét méghozzá három nővel, az egyik a maga felesége, ügyész úr... Igen, ismerem.

A védőügyvéd sokkot kapott. Erre a bíró magához kérte az ügyészt és az ügyvédet, és nagyon halkan így szólt hozzájuk:
-- Ha bármelyikük megkérdezi a hölgytől, hogy ismer-e engem, esküszöm, hogy börtönben fog megrohadni.

Zsó néni

Érettségi után (1985 szeptemberében) első munkahelyem az Őrbottyáni Református Gyermekotthon volt, ami aztóta első munkehelyi vezetőm, Juhász Zsófia nevét viseli. Zsó néni Jászkiséren, gazdálkodó földműves családban született 1928-ban. Pedagógusnak készült; a Sárospataki, majd az államosítást követően a Debreceni Református Teológián tanult. Lelkészi oklevéllel a zsebében sem a szószéket, katedrát választotta élete céljául, hanem a diakóniát. Gyakran mondogatta: mi vagyunk az egyház prédikációjának aranyfedezete.


Hétfőnként termelési értekezletet tartott, ahová - szinte ellenkezést nem tűrő stílusában - elvárt minden munkatársat. Valóban azoknak is kezelt bennünket. Elmondta mi várható a közeljövőben, milyen tervek, vendégek, programok vannak soron. Most látom milyen óriás Ő... A karizmatikus vezető és a bölcs háziasszony érdekes keveréke állt össze a személyében. A szobája ajtajára ez volt írva: "Lépj be kopogtatás nélkül!"

Juhász Zsófia: BÍZTATÁS ŐRBOTTYÁNBÓL

Egész világot hozzál, hogyha jössz,
arcod ragyogjon, fényljen mint a könny.
Napfény csillogjon ujjaid hegyén
mellyel simogatsz a fájdalmak helyén.

Egész világod szóljon, ha köszönsz
vidám "Jó napot!" - napba öltözött;
és kézfogásod erős mint a pánt
mely azt üzeni: senki se bánt!

Egész karoddal ölelj hogyha fogsz,
fél öleléssel, csak félig dobogsz.
Ha a küszöbnél lábad megáll,
a mosolygásod szívbe nem talál.

Egész világod szóljon, ha beszélsz,
megtorpanásod azt jelenti - félsz.
Csak félig fúvod arany trombitád,
pedig a jó szó gazdára talál.

A zsebeidből folyjon drága gyöngy
mely beragyogja mindazt mi göröngy.
Ajtónyitásod nyomán fény derül,
egész szívvel vagy csak birtokon belül.

Otthon leszel, ha kigyújtod a fényt
és ha reménnyel táplálsz majd reményt.
Egész világot adjál hogyha adsz,
apró darabkák nem számítanak.
Egész világot adjál hogyha adsz,
fél világoddal magadra maradsz!

Egész világot kaptál, nem felet,
Ő azért jött, hogy bővölködjenek!

(Őrbottyán, 1984)

Kedvenc mondata így hangzott: az életet csak fortissimo-ban érdemes végigélni. 1990-ben (62 évesen) halt meg, a szülőfalujában temették.

2009. november 22., vasárnap

Isten városa - a Gorilla válaszol (2.)

A munkahelyi bowlig bajnokság előtt Gusztival megnéztük az Isten városát. Sokkolóan őszinte alkotás. Kíméletlenül tartja azt a bizonyos tükröt. Miért lettek ilyenek a dolgok? Hogyan jutottunk erre a tragikus végkifejletre?

Gorilla: A termékek cseréjére épülő rendszer szükségszerűen kevesek kezében összpontosítja a vagyont, és ezt semmilyen kormányváltás nem képes ellensúlyozni. Nem hibája ez a rendszernek, hanem a lényege. Ennek semmi különösebb köze nincs a kapitalizmushoz. A kapitalizmus csupán a kultúrátok tízezer évvel ezelőtti létrehozásakor kialakult elgondolás legújabb kifejeződése. A nemzetközi kommunizmus forradalmárai egyáltalán nem ástak elég mélyre ahhoz, hogy létrehozzák az általuk kívánt változásokat. Azt hitték, hogy megállíthatják a körhintát, ha elfognak minden lovat. Természetesen azonban nem a lovak forgatták a körhintát. Utasok voltak csupán, mint ti többiek.

2009. november 19., csütörtök

Lenin öröksége - a Gorilla válaszol (1.)

Kis úttörőként a lenini bölcsességből azzal a mondattal találkoztam először, hogy "Tanulni, tanulni, tanulni!" Pár napja kaptam az alábbi viccet, ami egybevág a jelenlegi olvasmányaimmal:

Az ősember fia hazaviszi első bizonyítványát az őssuliból! Ősapuka megnézi a jegyeket és így szól ősfiához:

"Fiacskám! Megbuktál vadászatból ez oké, mert nehéz az a dárda, te meg csenevész vagy. Megbuktál földművelésből is, oké mert a mezőgazdaság kemény meló. Megbuktál gyűjtögetésből, mert hamar elfáradsz. Ez is rendben volna. NO DE HOGY MEGBUKJ TÖRIBŐL, MIKOR AZ MÉG CSAK KÉT OLDAL???"

Daniel Quinn sorait is számozni lehetne, mint a "Denzinger"-t (DS – Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai). Mostanában olvastam oktatással kapcsolatos gondolatokat, egyik sem volt ilyen világos és megvilágosító munka.

Röviden: iskoláink azért kényszerítik haszontalan dolgok megtanulására a nebulóikat - akik a kezelésbe vételt követően még egy kis ideig született tanulógépek, tele érdeklődéssel, tudásvággyal -, mert legfőbb céljuk a gyerekmegőrzés, hogy távol tartsák a munkaerőpiactól a tizenévesek tömegeit. Illetve a szüleik eltartásában maradt ifjak újabb fogyasztást generáljanak.

Legfőbb ellenvetésem nekem is az volt olvasás közben, hogy "a kultúránkban sok nagyszerű találmány is van, amiket csak évek során adhatunk tovább a következő nemzedéknek..."

Gorilla: A polgárok alapoktatását nem azért bővítették négyosztályosról nyolcra, hogy csillagászatot, mikrobiológiát és állattant tanítsanak. Nem azért bővítették nyolcosztályosról tizenkettőre, hogy asztrofizikát, biokémiát és őslénytant tanítsanak. Nem azért bővítették tizenkét osztályosról tizenhatra, hogy űrbiológiát, plazmafizikát és szívműtéteket tanítsanak. A mai végzősök nem úgy járják ki az iskolát, hogy ott van a fejükben az elmúlt száz év minden új eredménye. A száz évvel ezelőtt élt ükapáikhoz hasonlóan csak annyi tudás van a fejükben iskolavégzéskor, amennyi ahhoz elég, hogy a munkaerőpiacon legalul kezdjék: hamburgereket forgassanak, benzint tankoljanak és élelmiszerboltokban csomagoljanak. Csak a mai végzősöknek sokkal tovább tart eljutni idáig.

De hogyan tanulnak meg akkor olvasni, számolni?

Gorilla: ...a gyerekek több százezer éven át meg tudták tanulni, amit meg akartak, és amire szükségük volt. [Többek között ezért tudom most begépelni ezeket a sorokat: ha nem működött volna ez a mechanizmus, akkor nem születhettem volna meg az őseim jóvoltából, már rég kihaltunk volna.] Ugyanúgy tanulnak meg olvasni, ahogy látni is megtanultak; úgy, hogy látó emberek társaságában voltak. Ugyanúgy, ahogy beszélni is megtanultak; úgy, hogy beszélő emberek társaságában voltak... kultúrátok emberei több ezer éven át valahogy szakemberek segítsége nélkül is megtanultak olvasni. A helyzet az, hogy az olvasó családtagok társaságában felnövő gyerekek olvasva nőnek fel. [És ha teljesen analfabéták társaságában születne is] ...feliratok rengetegében él - melyeket megértenek a körülötte levő emberek, különösen a társaik, akik egyáltalán nem szerénykednének a nagyobb tudásukkal.

Rendben: megtanulja az összeadást, a pénz használatát, az óra leolvasását... Mi lesz a szakmai tudással?

Gorilla: A törzsi társadalmakban magától értetődő, hogy a gyerekek az idősebbek mellett akarnak dolgozni... nem kell futószalag melletti munkások módjára viselkedniük, nem kell blokkolniuk érkezéskor és távozáskor. Mégis hogyan tanuljanak meg valamit, ha nem szabad csinálniuk? ... Képzeld el, hogy mennyi mindent tanulhatna egy zenei hajlamokkal rendelkező tizenkét éves gyerek egy zenei stúdióban. Képzeld el, hogy mennyi mindent tanulhatna egy állatok iránt érdeklődő tizenkét éves gyerek egy állatkertben... egy festés iránt érdeklődő egy művész műtermében... egy előadóművészet iránt érdeklődő egy cirkuszban.
Persze nem lennének betiltva az iskolák, de csak azok vonzanák a tanulókat, amelyek ma is: a szépművészeti iskolák,a zene- és tánciskolák, a harcművészeti iskolák stb. A felsőoktatási intézmények is kétségtelenül vonzanák az idősebb tanulókat.


Hogyan lesznek így sokoldalúan képzettek a gyerekek?

Gorilla: Nem válnának sokoldalúan képzetté, ha minden szabadon hozzáférhető volna? ... Annyira sokoldalúak lennének, amennyire csak szeretnének... feltűnne, hogy csak nagyon kevesen vágynak arra, hogy reneszánsz férfiak vagy nők legyenek. Miért kellene ilyesmire vágyniuk? Ha a kémián, az ácsmesterségen, a számítástechnikán vagy az igazságügyi antropológián kívül nem érdekel más, az rajtad kívül kire tartozik? ... Sosem hallottam olyat, hogy egy szakterület jelentkezők hiányában eltűnt volna. Így vagy úgy, de minden nemzedékben vannak néhányan, akik holt nyelveket akarnak tanulmányozni, akiket lenyűgöznek a betegségek testre gyakorolt hatásai, akik égnek a vágytól, hogy megértsék a patkányok viselkedésének titkait...
Természetesen azonban a munkahelyeken lábatlankodó gyerekek komolyan visszavetnék a hatékonyságot és a termelékenységet. A gyerekek iskola-börtönökbe küldése szörnyen rossz ugyan a gyerekeknek, de üzleti szempontból kétségtelenül csodás. Az itt felvázolt rendszert sohasem fogják megvalósítani a kultúrátok emberei, amíg többre tartjátok az üzletet az embereknél.

2009. november 18., szerda

Ciklon tölgyek


Mindenesetre spanyol ajkúak.

2009. november 15., vasárnap

2012

Mert születésetek óta ugyanarra az anyára figyeltek. Természetesen nem a vér szerinti anyátokra gondolok, hanem a kultúrátokra. Kultúra Anya szól hozzátok a szüleitek hangján; ők pedig ugyanúgy az ő hangjára figyelnek születésük óta. A rajzfilmek, a meséskönyvek és a képregények szereplőin keresztül szól hozzátok. A bemondókon, a tanárokon és az elnökjelölteken keresztül szólít meg benneteket. Őt hallgatod a beszélgetőműsorokban. Az ő hangját hallod a népszerű zeneszámokban, a reklámdalokban, az előadásokon, a politikusok beszédében, a prédikációkban és a viccekben. Az ő gondolatait olvasod az újságcikkekben, a tankönyvekben és az újságok tréfás rajzsorozataiban... (Daniel Quinn: Az én Izmaelem)

A maja apokalipszis megelevenedett a filmvásznon. Hihetetlen gondolatok peregnek a szemünk előtt: a Föld magja egy hatalmas napkitörés révén egyre melegszik, ami szétfeszíti a kérget, és a keletkező repedések egyre csak nyelik el az emberiséget, mint egy kozmikus Kisgömböc. Amit a Holnaputánban jéggel intézett el Roland Emmerich, azt a 2012-ben a vulkánok tüze veszi kezelésbe.


Bár tűz és víz nem vegyül a népi bölcsesség szerint, mégis van valami közös ezekben a filmekben. A kultúránk suttogása. Hogy mindenre akad majd valami megoldásunk, mert az elnök jó-munkás-ember ám! A technikai tudásunk kiemel minket a természeti katasztrófák poklából. Csak bízzunk bennük.

Néhány elvarratlan szál, ahogy előhozza őket borissza agyam:
1. Mi a fenével működnek hónapokon át azok a bazi nagy Noé-bárkák, amiken az emberiség "színe-java" hánykolódik?
2. Mit esznek nap mint nap, és mennyi szénát raktároztak el az elefántok és zsiráfok számára a luxusutazáshoz?
3. Mihez kezd az a sok újgazdag az angol királynővel (és kutyusaival) a zsebében az özönvíztől legyalult sziklákon?
4. És ha lenne is termőtalaj, meg növények, meg méhecskék, meg fejhető kecskék... Melyik dáma tudna sajtot készíteni, gombát felismerni, kenyeret sütni?

Ugyan már királylány!

Nem a szuperhajók utasai fognak életben maradni (geológusok, politikusok és egyéb észlények), hanem akik valóban használható tudással bírnak.

Képileg viszont nagyon szép és szórakoztató (csak azokat a bugyuta menekülős jeleneteket ne feszítenék a végtelenségig, és a végtelen bugyutaságig). Például az költői, hogy miközben a buddhista kolostort lesöpri a hegy csúcsáról a tengerár, az öreg láma utoljára megkongatja templom harangját:


Aztán semmi:


Szegény Ratzi-t egyszerűen intézik el: munkahelyi balesettel. Áldás közben agyonnyomja a Szent Péter kupolája.

Nézz, ne csak láss!


Minden napod úgy kell élned, mintha az utolsó lenne, mert egyszer igazad lesz. (Ray Charles)

Ma délelőtt hárman indultunk el a Láthatatlan Kiállításra. Tízkor még nem tudták elkezdeni, így kinn várakoztunk az E-klub épülete előtt. Kellemes volt a levegő és vakvezető labradorokkal is barátkozhattunk. Közben a barátomnak egy fontos telefonhívása jött, ezért Farkassal ketten kezdtünk el ismerkedni a látható résszel. Ez a "tárlatnak" az az előszobája, ahol a hétpróbás háziasszonyok is jó konyhai ötleteket kaphatnak a tojásfőzéstől a fokhagymapucolásig. A zoknipárosítás ugyancsak látványos módon nem csak a szemükkel látók gondja. A vakírás mellett a számítógép használata és a "vakosított" játékok is látómezőbe kerülnek, hogy stílusosak maradjunk.

A következő 50 percet végigtapogattuk, mert tökéletes sötétben jártuk körbe a szobákat, a falak és egymás biztonságába kapaszkodva. A beszéd nem csupán információközlő csatorna, hanem tájékozódási eszköz is ebben a "világtalanságban". Mennyire avítt ez a szó, mert a vakoknak nagyon is van világuk. Formák, hőmérsékletek, szagok, hangok változatos ösvényén járnak. Az agyunk igyekezett az utolsó fényfoszlányokat a szemünk elé varázsolni, de azt is tudatosítottuk, hogy ez csalóka ábránd. A világon semmit sem látunk, csak a kezünkkel-fülünkkel tántorgunk a sötétségben. Amikor elfogytak a segítségek, kétségbeestem: hogyan tovább? A hangok után menni se olyan egyszerű, ha köztetek van egy autó, vagy egy lépcső, esetleg lejt az út. És akkor a jelzetlen utcai gödröktől meg is kímélték a kedves látogatót.

A fiúk nagyon humorosak. Elegáns modorban és gátlások nélkül mesélnek az életükről, válaszolnak a néha tétován finomkodó kérdésekre. Könnyedén megértetik, hogy mi látók miért nem emlékszünk a második bemutatkozó mondat után az illető nevére: velük ellentétben, akik nincsenek lekötve a ruházattal és frizurával. Úgy beszélnek, olyan biztonsággal, mintha jártak volna a mi oldalunkon, mi pedig csak most merészkedünk átlépni az ő küszöbüket. A sötét blokkban megtapasztalható egy utcai szituáció is, autóval, motorral, utcai szemetessel, a bárban pedig rendelhetünk italokat, csokikat, és fémpénzzel fizethetünk, már ha képesek vagyunk erre segítség nélkül. A konyhában például iszonyú rumlit csaptunk perceken belül.

Jó ideje ismerek vakokat, most mégis tudtak újat mondani a számomra. Mégpedig azt, hogy nézzek is a dolgokra (nem csak a mélyükre), és ne csupán lássam őket.

2009. november 13., péntek

Minden hétre dicséret - avagy a nagy nyeremény pszichológiája

Tegnap délután elkapott a szerzési vágy. Már nem először kaptam olyan SMS-t, hogy vegyek részt a világegyetem legtutibb akciójában és estére enyém lehet az álomautó, az álomutazás vagy az álmok-álma... Szó ami szó, elcsábultam. Márti kolléganőm már kérdezte is tőlem, hogy elvegye-e a kezemből a mobiltelefonomat, annyira belelendültem a válaszolgatásba. A kérdések szintje nagyon árulkodó volt: itt a pénzkaszálás a durva cél, semmi egyéb. Mégsem sajnáltam időt és energiát. Telefonáltam, wikipédiáztam ha kellett a feltett kérdés kapcsán. Aztán leálltam. Az 52-dik üzenet után. Így is elég nagy összeget fektettem be az erősen valószínűsíthető semmibe.

Közben figyeltem magam és este próbáltam kiértékelni a történteket. Miért mentem bele, ha az első pillanattól átláttam a szitán? Van az életemnek egy deficites területe: éhezem a dicséretre, a pozitív visszajelzésekre. Erre az elismerésre volt kihegyezve az összes válasz: jó vagy, sőt nagyszerű... okos és szép. :) Még ebben az egyértelműen prostituálódott kontextusban is elment simogatásnak. Aztán gondolatban tovább léptem. Éjféltájt értem haza, amikor megfogalmaztam egy konkrét kérést önmagam felé:

Szeresd a benned élő, megfontolatlan kisfiút!

Ez az egyszerű belátás kiejtett a kezemből minden vádat, önostorozást, racionalizálást (hogy "több is veszett Mohácsnál", meg különben is véges számú terméket kaptam volna ezért az összegért cserébe, stb.). Elindultam ezen a forró nyomon. Hogyan szeretem én önmagam?

Amikor hétvégén otthon pihenek, akkor az jár a fejemben, hogy semmitteszek? Hogy elpazarlom a karizmáimat? Néha azon kapom magam, hogy vádlistákat gyártok magam ellen: ezeken és ezeken a pontokon szegtem meg a láthatatlan szolgálati szabályzatot... Már megint (vagy még mindig) NEM takarítottam, NEM fejeztem be azt a könyvet, NEM voltam edzeni, NEM hívtam fel Z-t (X-et vagy Y-t) ... Kimeríthetetlen az ötlettáram. Szimplán megijedtem magamtól, ettől a belső csendőrömtől.

Azt már tudom, hogy szerethető vagyok. Azt is tudtam (csak nem sejtettem), hogy nem élek mindig ezzel a lehetőséggel. De hogy ilyen fundamentális módon nélkülözöm az empátiát önmagam felé, az új volt számomra. Hogyan kezdi el ezt az ember (a das Man)?

Ma megfigyelés alatt tartom magam. Szeretném látni, hogy hol fogható meg ez a folyamat; mikor kínálkozik alkalom arra, hogy megbocsássak magamnak és igent mondjak az egész lényemre. A játék után vágyó önmagamra, a dobogón-könnyes-szemmel-Himnuszt-énekelni akaróra, arra, aki csak úgy lézeng a világban, minden különösebb cél, vagy isteni rendeltetés nélkül, aki tesz arra, hogy mennyi van a zsebében a hónap és az élet végére. (Megnyugtató információ, hogy egyformán üres marad a kezünk végül...)

A jövendő évek is 52 hétből állnak majd. Olyan vicces lenne (cikloni dialektusban szólva), ha ezt a vakcinát sikerülne kiporcióznom a hátralévő életem összes napjára, órájára. Nyeremény és veszteségkatalógusok helyett élni az aktuális pillanatban, elfogadni ami történik és szeretni azt, aki éppen előttem áll. Például önméltóságomat. Egyszer már sikerült.

2009. november 11., szerda

2009. november 10., kedd

...elmondom hát mindenkinek!

Tegnap éjjel írtam egy magánlevelet, aminek a közepe mégis a publikum elé kívánkozik.

Az út tanulságai részben megoszthatóak. Nem a titkolózás akadályoz abban, hogy teljes választ tudjak adni, hanem néhány sejtés még bennem sem kiforrott, alig találok rájuk kifejező szavakat.

Az első szembetűnő igazsága, vagy tanulsága az volt ennek a gyaloglásnak, hogy egyedül vagyunk. Pilinszky írja gyönyörűen, hogy magányosak vagyunk, ami nem műhiba, hanem emberi létünk velejárója. Hiába vagyunk beágyazva ezer szállal az univerzumba, van családunk, munkánk, barátságainak, nemzetünk. A lényünk legmélye közölhetetlen. A szerelem is akkor igazán tápláló, ha nem egymás titkaiba akarunk behatolni, hanem elfogadjuk tisztelettel a társunk határait.

A második lehet az, hogy nem vagyunk egyedül. Nem tévedés! Friss az agyam, most jövök az edzőteremből. Akármikor lemaradtam, vagy előre siettem, mások a maguk fázisában ott sétáltak, rohantak, bandukoltak mellettem az úton. Meg lehetett őket szólítani, ha arra volt szükségem. Ha elveszettnek láttak, hárman siettek oda, hogy van-e elég vizem, ennivalóm... Közösen voltunk erősek. A végén kapott oklevelem két oldalára ezért másoltam oda az úton kapott barátokat. Nélkülük nem lett volna a camino-nak értelme.

Ahogy írtam is, a zarándokút csak fikció, egy projekciós felület. Ami közben történik bennem, velem (hogy megtapasztalom a korlátaimat, az erőmet is egyben) és ami körülöttem zajlik (beszélgetések, találkozások és elvesztések) az a fontos.

Hogy van eleje és vége, az a halálomat segített békével magamhoz ölelni. Hogy az időm egyszer csak elfogy, és addig jól kell gazdálkodnom vele. Tervezni és nem félni elvesztegetni értékes célokra. A szorongásaimat is segített elengedni ez az utazás. Három pár zoknival, három pólóval és alsónadrággal voltam el egy hónapot. Olyan kevésre van igazán szükségünk. Hogy lesz-e valaha saját tulajdonú lakásom, nem lényeges kérdés már. Hogy a barátságaim élőek és tartalmasak tudnak-e maradni, az viszont életbevágóan izgalmas és fontos.

Javulni nem sokat tudtam, valljuk be. Nehéz lenne már a jelenlegi állapotot felülmúlni. :) :) :)

Amiket magammal hoztam, mint gondolatot, azok sem voltak egészen új keletűek, csak sikerült leporolnom és fogyaszthatóvá tennem az átlagos napok közben is.

A kirándulás oldala, hogy gyönyörű tájakkal, finom ízekkel és illatokkal találkoztam, csak ráadás volt az előzőekhez képest. Látni kedves, és nagyon ellenszenves embereket. És nem kell mindenkit egyformán szeretni, csak hagyni, hogy éljen a maga ízlése szerint. Ez a tapasztalat is nagyvonalúbbá, békésebbé tett engem.

Egy szóval is el tudom mondani az egészet: JÓ.

Történik

Egyre nehezebben, kevesebbet lépek
Mert csak mozdulatlanul lehet elérni
a Mindenséget...

Mielőtt még néhány sort idézek az El Camino c. könyvből, egy személyes tapasztalatot írok le. Kb. 16 éve Sopronban nyaraltunk két hétig vak fiatalokkal. Számomra nagy élmény volt. Előtte már dolgoztam három évet gyermekotthonokban, ahol inkább gondozók, segítők voltunk a kollégáimmal. Amikor a városi strand bejáratánál a bebocsátásra vártunk, egyik idős néni odalépett hozzánk a pénztár előtt és megkérdezte:

- Ezek a gyerekek betegek?
- Nem - válaszolta azonnal a társam - nem betegek, csak vakok.

Nagy lecke volt ez számomra abban, hogy partnerként álljak mások mellé akkor is, ha a fizikai vagy egyéb képességeim a gyámkodást, hogy ne mondjam uralkodást sugallnák. Ezután vettem egy braille írógépet, így leveleztem évekig Andival.

Szintén ezen a vakáción ismertem meg Tamást, aki azóta az USA-ban él. A budapesti metrón futólag találkoztunk egyszer, talán névjegyet is cseréltünk, de semmi további kommunikáció nem volt ezt követően közöttünk. Andi múlt hónapban ment férjhez, ezek az emlékek is közrejátszhattak abban, hogy az iwiw-en rákerestem Tamásra. Több találat is volt, de egyértelműen nem ő volt az. Kicsit csalódottan zártam be az oldalt, és lefekvés előtt egy futó pillantás a blogomra. Új komment. Megállt egy kicsit az idő, amikor elolvastam. Ő írt, azóta már váltottunk is levelet.

Gondviselés, vagy a vonzás törvénye. Egyre megy. Több ezer kilométer távolágból is összekapcsolódhat az életünk, ha... És elélhetünk a másik mellett, azonos lakásban vagy ágyban. Csak ez utóbbi szomorú verzió.

És az ígért gondolatok:

A gyaloglás művészet, mint ahogy az, hogy megtaláljuk az összhangot a test és lélek között. Megtaláljuk a saját tempónkat. Ha nem a saját ritmusomat követem, kifáradok, szétesem. Ha viszont nem igazodok a környezetemhez, lehet, hogy örökre elveszítek egy ismerőst. Az is előfordul, hogy éppen ezért látok viszont valakit. [Ha Carmela-t nem hagyom ott a katedrális előtt, akkor Guido-t veszítem el, mert vele még akkor nem cseréltünk e-mail címet...]

A testünk szintén a világ része. Ugyan olyan közel van hozzánk, hogy általa érintkezünk a világgal, mégis tágabb értelemben véve egy tárgy csupán (nagyon személyes tárgy). Éppen közelsége miatt közvetlenül reagál gondolatainkra, érzéseinkre. Dolgokat emel fel, elvisz ezer mérföldeken át, energiával lát el, hogy gondolkodni, tudjak... és megbetegszik, ha valami nincs belül összhangban.

Ez a mese velünk történik, a kezeink által. Aki összekötözi magát a csuklójánál, ő is írja a történetet: AZZAL A MOZDULATTAL, AMIVEL HURKOT KÉSZÍT MINDENHATÓSÁGA SZÁMÁRA.

2009. november 8., vasárnap

A mi utcánk

A darab különlegessége, hogy a főszereplők a Muppet Show figuráihoz hasonló bábok, akik gyermekien naiv hangon reagálnak a korántsem mesés felnőtt világ jelenségeire. Csak annyi a szomorúság, hogy ők sem látnak átütő választ az élet nagy kérdéseire. Viszont őszinték, a végtelenségig...


Kortárs problémáinkat (munkanélküliség, rasszizmus, homoszexualitás, virtuális párkeresés stb.) szórakoztatónak láttatja – hála az abszurdba forduló jeleneteknek, az ellenállhatatlanul bájos bábfiguráknak és a Tony-díjas daloknak. Kedvencem mégis az a karmester-kisegér volt, aki a legváratlanabb pillanatokban bújt elő a súgólyukból.

2009. november 7., szombat

Elágazunk

Zalaegerszegen három kolléga is eljött beszélgetni a Camino-ról. Igazi hallgatóság, nem kérdezték meg: "mennyibe került?". Tudták, látták, hogy huszadrangú kérdés.

Varga Lórántot olvasva helyükre simulnak az emlékeim és gyógyul a kezdeti gyász szomorúsága is. Nagy felismerés, hogy életem alapvető részét képezi az aggódás. Majdhogynem lételemem, amit azért nem vettem észre, mert benne éltem, és egészen megszoktam a jelenlétét.

Éppúgy, mint a "nagy" életünkben, ebben a kicsiben is találkozunk olyan emberekkel, akik irányba állítanak. Ők sokszor nem is tudják, hogy milyen jelentőséggel bírnak... Néha csak egy pillanatra keresztezzük egymás útját, néha évekig, évtizedekig egymás mellett haladunk. Minden találkozás éppen annyi ideig tart, ameddig szükségünk van a kapcsolatra. Mikor már mindent elmondtunk egymásnak, az utak újra elágaznak.

Én is kereszteztem mások ösvényét, majd örültünk a hirtelen barátságnak, bizalomnak. Végül elágazott, újra összefonódott a sorsunk. Íme az én drágaságaim:


Még sok-sok tabló él bennem, némelyik leporolva.

2009. november 3., kedd

Kik mennek? - az 1384-esek.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton... (Radnóti Miklós)

Kik mennek el az Útra? Akiknek kérdései vannak.

Képzeljük el, hogy tombolahúzáson veszünk részt, odaadják a cetlit, amin az 1384-es szám áll. Izgulunk, kezünkben gyűrögetjük a számot, és várjuk a sorsolást.

A sorsolást vezető kedves hölgy kék ruhában álldogál egy asztal mellett, amin már csak a főnyeremény vár a gazdájára. Mindenki kicsit izgatott. Persze, hogy az. Komoly nyeremény forog kockán: 800 kilométeres gyalogút. Észak-Spanyolországban. A lány felkér egy kisfiút, hogy húzza ki a nyertes számot. A fiú a kalapba nyúl, alaposan kotorászik, kihúz egy cetlit, átadja a lánynak, aki a következőket mondja: "A nyertes szám osztható kettővel." Sokan a cetlijükön lévő számra pillantanak. Mi is. Igen, a mi számunk osztható kettővel. "A nyertes szám osztható néggyel", mondja a lány. Milyen tombola ez? Matematikusoknak szervezték? Többen számolni kezdenek. Vannak, akik mosolyognak - nekik biztosan osztható. Mi is a cetlire pillantunk, és nem tudjuk eldönteni, hogy a számunk a nyertesek közé tartozik-e. A lány eközben újra megszólal: "A nyerő szám osztható nyolccal." A legtöbben reményüket vesztik, kicsit mi is. De a lány nem áll meg. "És végül, a nyertes szám osztható százhetvenhárommal". Megsemmisülés. Hosszú ideig senki nem emeli fel a kezét. Úgy tűnik a nyerő szám nincs kiosztva a vendégek között.

Vagy mégis?

Valahol hátul egy nő jelentkezik. A sorsolást vezető lány hangosan, szinte kiabálva megkérdezi: "Gondolom, a nyerő szám van önnél. Megmondaná, hogy melyik az?" "1384", válaszolja a nő. Ekkor, mint a teremben mindenki más, mi is a cetlinkre pillantunk. Nálunk is ez a szám áll a papíron. Sőt a szomszédunknál is. Hamarosan kiderül, hogy mindenki ezt a számot kapta...

Kiknek való az út? Mindenkinek, akinek a cetlijén az 1384-es szám állt.

Kik mennek el a Caminóra? Azok, akik kiszámolták, hogy az ő számuk a nyerő szám. Azok, akik kíváncsiak, akik úgy érzik, hogy az út nekik való. Nincs ember, akinek az út ne kínálná fel magát, de mindenkinek egyénileg kell felismernie, megéreznie a benne lévő lehetőségeket. A főnyereményt, ha úgy tetszik. A Camino mindenkinek szól, de csak azoknak válik valósággá, akik meglátják benne önmagukat.

(Varga Lóránt: El Camino)

Ennek az útnak is van kezdete és vége. Itt is ismeretlen [vissza nem térő] tájakon járunk. Meg kell tanulnunk kiismerni a buktatóit, felfedezni a szépségeit.

2009. november 1., vasárnap

Gének az esőben

Somi Panni férje turkológus ő indológus és nem mellesleg a Sivasakti Kalánanda Táncszínház vezetője. Beszél szanszkritul, kedvenc zeneszerzője Beethoven, szabadidejében viszont navajo rockot hallgat. Czeizel Endre orvosgenetikus hozzá képest maga a megtestesült "old school": József Attilát olvas, havonta jár színházba, közben pedig a művészek családfáját vizsgálja. A nagy festőművészek életével foglalkozó könyve épp a napokban jelenik meg. Bohus Fülöp (Népszabadság, 2009. október 16.)

Magazin: Tehát Mednyánszky meleg volt?

Czeizel Endre: Egy Balázs nevű illető volt a szerelme, aki aztán meghalt. Mednyánszky egész életében valóságos szerelmi ódákat írt hozzá. A naplóját olvasva szinte megható, hogy egy férfiszerelem mennyire szép tud lenni.

Magazin: Egyébként miért éppen a festőket választotta?

Czeizel Endre: Mondhatnám, mert ők kerültek sorra. Mindig kíváncsi voltam, mitől lesz valaki költő, festőművész, muzsikus vagy éppen táncosnő.

Somi Panni: Na, ez engem is érdekelne.

Czeizel Endre: Sajnos erre még nem tudok válaszolni. Évekkel ezelőtt mindenesetre elkezdtem a nagy muzsikusok családfaelemzésével foglalkozni. Ez roppant egyszerű volt, hisz az ilyen családokban szinte mindenki zenélt. Bach rokonai között például hatvanhét zenészt számoltam össze, de az Erkel családban is nyolc generáció foglalkozott zenével.

Somi Panni: Indiában is valami hasonlót látni. A mostani indiai klasszikus zenészek ősei már legalább öt-hat generáción keresztül csak zenével foglalkoztak.

Czeizel Endre: Azt egyébként tudta, hogy a zenei géniusz jelentkezik legkorábban az embernél?

Somi Panni: Lehet, de Indiában a művészi hajlamra még az életmód is rásegít. Különösen a déli, ortodox hindu zenészdinasztiáknál nagyon fontos például az étrend. Nemcsak hogy húst nem fogyasztanak, de kizárólag olyan zöldséget és gyümölcsöt esznek, amitől nem hal meg a növény. Ezért aztán a gyerekek vékony csontúak, és az éneklésen vagy hangszeres játékon kívül másra nem is nagyon alkalmasak.

Czeizel Endre: A költői tehetség viszont nem a szülőktől érkezik, mint a muzsikusoknál. Gondolja csak el: van mondjuk egy szlovák mészáros meg egy analfabéta mosónő, és lesz belőlük egy Petőfi Sándor. Vagy idetántorog egy szappanmunkás, teherbe ejt egy cselédlányt, és megszületik József Attila. Én ezt gejzírmodellnek nevezem: a tehetség a semmiből jön, és legtöbbször nincs folytatása.

Magazin: És a festők?

Czeizel Endre: Ők megint mások. Negyven festőt vizsgáltam a legnagyobbak közül. Soha, egyikük családjában sem volt festőművész, a gyerekek feléből viszont már az lett. Mi ezt úgy hívjuk a genetikában, hogy alapító effektus.

Somi Panni: Az én édesanyám matematika–fizika szakos tanár volt, édesapám pedig kémiát tanított.

Czeizel Endre: Látja, ez érdekes. A matematikával különben még nem foglalkoztam, de nyilvánvaló, hogy nagyon erős benne a genetika. Itt van mindjárt az egyik legnagyobb élő matematikus, Lovász László, akinek a fia Barcelonában diákolimpiát nyert. A Bolyai családot pedig mindenki ismeri. Ötéves volt például a kisfiú, a Jancsi, amikor egyszer krumplipucolás közben állítólag így szólt az édesanyjához: most már értem a szinusztételt. Én még az érettségin sem mondhattam el ugyanezt.

Somi Panni: Tulajdonképpen egy koreográfiát megcsinálni is matematikai feladat, főleg az indiai zenénél. Ha azt mondom, huszonhetes ritmus, akkor tényleg gondolkozni kell, hogy arra kijöjjön egy szintén bonyolult mozgásalap.

Czeizel Endre: A görögök egykor úgy tartották, négy olyan tehetségtípus van, amire születni kell: a zene, a költészet, a vizualitás és a matematika. Galilei mondta, hogy Isten biztosan a matematika nyelvén beszél.

Somi Panni: Én is a logikus dolgokat szeretem. Egyáltalán nem tartozom például az elszállt művészke kategóriájába, sőt nem értem őket. Amikor a 90-es évek elején elkezdtem Magyarországon dél-indiai táncot tanítani, rögtön azt mondtam, tőlem senki ne várjon megvilágosodást, csak izomlázat.

Czeizel Endre: Az elszálltságról az jut eszembe, hogy a költőknél szokott bejönni az őrült zseni kategóriája, ami persze így abszolút nem igaz. Az őrült nem lehet zseni. Az egész tévedés onnan ered, hogy régen az orvosok nem tudták elkülöníteni a skizofréniát, azaz a tudathasadást és a mániás depressziót, azaz a szélsőséges kedélyt. A huszonegy legnagyobb magyar költő közül mindenesetre tizenhat mániás depressziós volt.

Magazin: Szokott is verseket olvasni, vagy ez az egész csak szakmai érdeklődés?

Czeizel Endre: Persze, hogy szoktam. A kedvencem József Attila, bár a képzőművészet mindig közelebb állt hozzám. A saját ízlésemet azonban nem szabad figyelembe vennem munka közben, mert akkor szelektálok. Talán különösen hangzik, de már vagy öt éve nem olvastam szórakozásból.

Somi Panni: Én pár éve fedeztem fel egy amerikai írót, Bernard Cornwellt. Ő egy sorozatot írt, amely a napóleoni háborúk idején játszódik. A történetek hőse egy bizonyos Richard Sharpe, aki tolvaj volt a londoni mocsokban, aztán Indiába kerül, és katonának áll. Egyszer egy véletlen folytán megmenti Wellington életét, ezért őrmesterré léptetik elő. A sorozatban végül, azt hiszem, ezredes lesz, miközben mindenféle kalandokba keveredik.

Czeizel Endre: Ha már kultúra, akkor én olvasás helyett inkább színházba járok.

Somi Panni: A színházra nekem nincs időm, egyedül a táncelőadásokat nézem meg néha. Látta például a Duna Művészegyüttes Aranyág című darabját?

Czeizel Endre: Nem. A múltkor a Médeiára mentem el, amiben Fullajtár Andrea egészen elképesztőt alakított. Sajnos ma már jó, ha havonta kétszer eljutok színházba. Tudja, ha az ember rászáll egy témára, az borzasztóan beszűkíti a lehetőségeit. Magának van hobbija?

Somi Panni: Az amerikai őslakos indiánok.

Czeizel Endre: Tényleg?

Somi Panni: Tudom, mindenki azt gondolná, hogy egy indológus, aki ráadásul táncol is, az biztos az indiai kultúra megszállottja. Más azonban a munka és más a hobbi. Ha mondjuk otthon, pakolászás közben hallgatok valamit, az soha nem indiai zene. Emlékszem, először az inuit heavy metal volt a nagy kedvencem, aztán átszoktam a navajo rockra.

Magazin: Most viccel?

Somi Panni: Dehogy. Ott van mindjárt Robert Mirabal vagy Sharon Burch, aztán Bill Miller. Na jó, ő félig német, félig mohikán, viszont egy rezervátumban nőtt fel, és állati, milyen jól gitározik.

Czeizel Endre: Még a nevüket sem hallottam.

Somi Panni: A YouTube-on rájuk kereshet. Én egyébként hajdan, mint afféle rendes budai kislány, zongorázni tanultam. Akkoriban Beethoven volt a nagy kedvencem.

Czeizel Endre: Különös, mert az ember azt gondolná, hogy Beethoven titáni zenéje nehéz egy kislánynak. Egy Mozart-szonáta mondjuk jobban illene magához.

Somi Panni: Soha nem bírtam a könnyed dolgokat.

Czeizel Endre: Ezért lett indológus?

Somi Panni: Inkább dacból. Mivel szerettem a természettudományokat, mindenki azt hitte, hogy majd matek–fizikára jelentkezem. Aztán lázadni kezdtem, és amolyan jusztse-alapon mentem a bölcsészkarra, ami tényleg nem volt könynyű. A négy világnyelven kívül például latint, görögöt, óperzsát, szanszkritot és hindit kellett tanulnom. Azt szoktam mondani, hogy a szanszkrit nyelvet az egyetemen a német gót betűk megtanulásával kezdtem, ugyanis ilyen tankönyveink voltak.

Magazin: És mikor kezdett táncolni?

Somi Panni: Már az egyetemen foglalkoztam a klasszikus indiai színjátszással, ami van olyan régi, mint a görög. Aztán 1986-ban a későbbi férjemmel egyszer befizettünk egy turistaútra, és eljutottunk szovjet Közép-Ázsiába. Szamarkandban a főtéren láttunk egy csodálatos indiai táncelőadást, úgyhogy amikor lehetőség nyílt rá, a madrasi táncművészeti főiskolára szereztem ösztöndíjat.

Czeizel Endre: Az indiai tánc különleges lehet. Mostanában úgyis állandóan valami újat kell produkálni a művészetben.

Somi Panni: Én azért ezt a különlegességet szeretem korlátok között tartani. Régebben gyakran előfordult, hogy lefröcskölték a közönséget, vagy undorító dolgokat csináltak a színpadon. Az ilyet ki nem állhattam.

Magazin: Lehet különleges egy hagyomány is: egy magyarnak például az indiai.

Somi Panni: Azt szoktam mondani, hogy nekem nem dolgom a hagyományőrzés. Azt őrizzék csak az indiaiak.

Czeizel Endre: Magában különben van indiai vér?

Somi Panni: Nincsen.

Czeizel Endre: Csak mert kicsit kreolabb, mint a többi ember.

Somi Panni: Egy időben megpróbáltam utánajárni, kik az őseim, hogy én mint magyar kiket tudok felmutatni. Kiderült, hogy apai ágon jász vagyok.

Czeizel Endre: Azaz iráni.

Somi Panni: Anyai ágon viszont találtam mindent, még egy délszláv Bakics Veronikát is. Egy genetikusnak egyébként a kasztrendszer miatt a világ legérdekesebb helye lenne India. Itt több ezer éve ugyanazt a szakmát végzik egy családban, és kizárólag a kaszton belül házasodnak.

Czeizel Endre: A beltenyészet sajnos gyakran kihozza a bennünk lévő terheltséget is. Nem véletlen például, hogy hét olyan betegség van, ami csak zsidóknál fordul elő. Bár a sors néha a jó géneket is összehozza. A 16 magyar Nobel-díjasból például 11 zsidó származású, pedig a népességen belül öt százaléknál sosem volt nagyobb az arányuk.

Somi Panni: Indiában is különösen alakul a génállomány. Mondjuk egy ott élő indoeurópainak az égvilágon semmi köze egy dravidához. Bár ugyanabban az országban élnek, ezek a népek még távolabb állnak egymástól, mint az európaiak.

Czeizel Endre: Még szép, hisz itt annyi keveredés volt. Ezért nincs is genetikailag már olyan, hogy magyar.

Somi Panni: Ez így van.

Czeizel Endre: Sajnos ez csak magának ilyen érthető. Emlékszem, annak idején Csurka rettenetesen felháborodott azon, hogy nincs magyar gén.

Somi Panni: Pedig a sokszínűség nem baj.

Czeizel Endre: Nekem mondja? Én például sváb vagyok.


Czeizel Endre Született: 1935. április 3.
Foglalkozása: orvos-genetikus, az orvostudományok akadémiai doktora. Volt családtervezési tanácsadó, dolgozott a WHO-nál, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatójaként ment nyugdíjba. Ő alapította Budapesten a Családtervezési Központot. Kutatásainak témája az öröklődés, a genetikai ártalmak, a veleszületett adottságok vizsgálata volt. Hat televíziós sorozatban vett részt szerkesztő-műsorvezetőként, számos genetikai tárgyú könyvet írt.


Somi Panni Született: 1967. április 16.
Foglalkozása: táncos, táncoktató, koreográfus, a Sivasakti Kalánanda Táncszínház művészeti vezetője. 1992-ben végez az ELTE indológia–angol szakán, közben az indiai Chennaiban (Madras) klasszikus tánc (bharatanatyam) szakra jár. 1991 óta önálló táncelőadásokat mutat be és tanít. 1996-ban alapítja meg a Sivasakti Kalánanda Táncszínházat.