2011. december 30., péntek

Zűrös és szerethető

Ez a bejegyzés egy, "a sebezhetőségről" szóló előadás összefoglalása.

A kapcsolat miatt vagyunk itt. A kapcsolat ad értelmet és jelentést az életünknek. Az ember így van kitalálva biológiailag.

Ha a szeretetről kérdezem az embereket, az összetört szívekről beszélnek. Ha a valahová tartozásról érdeklődöm, legfájdalmasabb tapasztalatukról, a kiközösítésről beszélnek. És ha a kapcsolatról kérdeztem az embereket, a történetek annak hiányáról szóltak. Így hát elég gyorsan beleütköztem valamibe, ami megoldotta a kapcsolat rejtélyét. Kiderült, hogy nem más, mint a szégyen.

A szégyen nem más, mint félelem, hogy a kapcsolat megszűnik. Van bennem valami, ami, ha mások tudják vagy látják, érdemtelenné tesz a kapcsolatra? Ami elmondható róla még, hogy univerzális, mindannyiunkban megvan. Csak azok nem tapasztalják meg a szégyent, akik nem képesek empátiára vagy emberi kapcsolatra. A szégyen mögött pedig nem más van, mint a "nem vagyok elég jó, nem vagyok megfelelő, nem vagyok elég vékony, nem vagyok elég gazdag, elég szép, elég okos, elég jó pozícióban". Emögött pedig nem más van, mint a sebezhetőség kínzó érzése, hogy ahhoz, hogy létrejöjjön kapcsolat, engednünk kell, hogy lássanak minket igazán.

Nagyon nem szeretem, hogy sebezhető vagyok.

Vettem az embereket, akiket megkérdeztem, és beosztottam őket két csoportba. Az egyikbe azokat, akik értékesnek gondolják magukat, akiknek az az érzése, hogy szeretik őket és tartoznak valahová; a másik csoportba meg azokat, akik mindezért csak küzdenek, akiknek sokszor kérdéses, hogy egyáltalán elegek-e.

Egyetlen változó választja el azokat, akik egyértelműen úgy vélik, hogy szeretik őket, és tartoznak valahová, azoktól, akik csak küzdöttek ugyanezért. Ez pedig az, hogy azok, akik szeretettel és valakihez tartozással telinek élik meg a világot, hiszik, hogy érdemesek a szeretetre és a valakihez tartozásra. Ennyi. Hiszik, hogy érdemesek rá. Számomra azt volt a legnehezebb megérteni, hogy az nem enged minket kapcsolatot teremteni, hogy félünk attól, hogy nem érdemeljük meg a kapcsolatot.

A teljes szívvel élő emberek abban a meggyőződésben vannak, hogy érdemesek.

(1) Az volt a közös bennük, hogy volt bennük bátorság. Ezeknek az embereknek tehát volt bátorságuk, vagy másképp fogalmazva, volt merszük tökéletlennek lenni. (2) Együtt mertek érezni előbb magukkal, és aztán másokkal is. (3) Volt kapcsolatuk, és - ami a legnehezebb - hitelességük eredményeképpen képesek voltak lemondani arról, hogy milyennek kellene lenniük, azért, hogy önmaguk lehessenek. Mert a kapcsolatokhoz ez elengedhetetlen.

Volt még egy közös tulajdonságuk: teljes mértékben elfogadták, hogy sérülhetnek is. Mert hitük szerint éppen ami sebezhetővé tette őket, az tette őket széppé. Nem állították, hogy a sebezhetőség kényelmes dolog, de azt sem, hogy kínzó tapasztalat. Csak azt mondták, hogy szükséges. Arról beszéltek, hogy késznek kell lennünk arra, hogy először mondjuk ki, hogy "szeretlek". Késznek arra, hogy megtegyünk valamit, noha nincs garancia. Késznek arra, hogy nyugodtak maradjunk, amíg várjuk, hogy az orvos visszahívjon minket a szűrővizsgálat után. Ezek az emberek hajlandóak energiát fektetni egy-egy kapcsolatba, ami lehet, hogy sikerül, de az is lehet, hogy nem. És úgy vélték, hogy ez nagyon fontos.

Küszködöm. Tudom, hogy a sebezhetőség van valójában a szégyen és a félelem mélyén, és az érdemességért folytatott harc mélyén is, de ugyanakkor úgy tűnik, a sebezhetőség a gyökere az örömnek, a kreativitásnak, a valahová tartozásnak és a szeretetnek is. Vannak olyan emberek, akik ha felismerik, hogy a sebezhetőség és a gyengédség fontos dolgok, feladják a játszmájukat, és átadják magukat ennek a felismerésnek.

Eltompítjuk a sebezhetőségünket amikor pl. visszahívásra várunk. (Vicces volt: egyszer kiírtam a Twitterre és a Facebookra, hogy "Hogyan határoznák meg a sebezhetőséget mint olyat? Mikor érzik magukat sebezhetőnek?" Másfél óra alatt érkezett kb. 150 válasz.)

- Amikor meg kellene kérnem a férjemet, hogy segítsen, mert beteg vagyok, és friss házasok vagyunk.
- Amikor szerelmeskedni szeretnék a férjemmel; amikor szerelmeskedni szeretnék a feleségemmel.
- Amikor elutasítanak. Amikor el szeretnék hívni valakit valahová.
- Amikor várom, hogy az orvos visszahívjon.
- Amikor kirúgnak, vagy éppen amikor ki kell rúgni valakit...

Sebezhető világban élünk. Az egyik módja annak, hogy kezelni tudjuk a dolgokat, hogy eltompítjuk a sebezhetőséget.

Nem lehet megválogatni, mely érzelmeinket tompítjuk el. Nem lehet azt mondani, ez itt a rossz része. Itt van a sebezhetőség, a gyász, a szégyen, a félelem és a csalódás: na ezeket nem szeretném érezni. Akkor kérnék szépen egy pár sört és egy diós-banános muffint...

Nem lehet a kemény érzéseket eltompítani, csak ha az érzelmi életünket, az érzelmeinket is eltompítjuk. Nem lehet szelektíve tompítani. Úgyhogy ha eltompítjuk a rosszakat, eltompul az öröm érzése is, a hálateltség érzése is és a boldogságérzetünk is. És akkor persze rosszul érezzük majd magunkat, és keresünk majd valami célt, értelmet, és majd megint sebezhetőnek érezzük magunkat, és akkor majd megiszunk pár sört, és megeszünk egy diós-banános muffint...

Az egyik dolog, amin szerintem megéri elgondolkoznunk, hogy miért és hogyan tompítunk. Nem is kell, hogy szenvedélybetegséggé fajuljon; másképp is lehet: például azzal, hogy a bizonytalan dolgokat biztosnak látjuk. A vallásból, ami régen a misztériumba és hitbe vetett nagy bizalom volt, már bizonyosságok állítása lett. "Nekem van igazam, neked meg nincs. Pofa be!" Erről van szó: csak bizonyosságok. Minél jobban félünk, annál sebezhetőbbek vagyunk, és minél sebezhetőbbek vagyunk, annál jobban félünk. De így néz ki ma a politika is. Nincsenek már valódi viták. Nincs párbeszéd. Már csak vád van.

Hogyan határozzák meg a szégyent a kutatók? A szégyen... "a fájdalom és a kényelmetlenség levezetésének egy módja." A tökéletesre törekszünk, de a dolgok nem így működnek. És - ami a legveszélyesebb - tökéletest akarunk fabrikálni a gyerekeinkből is! Hadd mondjam el, mi a véleményem a gyerekekről. Bennük van a küszködés, már amikor megérkeznek. És amikor a kezünkben tartjuk ezeket a tökéletes kis gyermekeket, nem az a feladatunk, hogy azt mondjuk: "Nézzétek csak meg, hát nem tökéletes? Az a feladatom, hogy ilyen tökéletes maradjon - hogy ötödikesen bekerüljön a teniszcsapatba, és hetedikesen meg egyből az egyetemre." Nem ez a feladatunk. Hanem az, hogy rájuk nézzünk, és azt mondjuk: "Figyelj csak... Tökéletlen vagy, és küszködnöd kell majd - de érdemes vagy a szeretetre és a valakihez tartozásra." Ez a feladatunk. Mutassatok nekem egy így felnevelt generációt, és egyből vége lesz a ma ismert gondoknak.

Úgy teszünk, mintha az, amit teszünk, nem lenne hatással az emberekre. Ezt tesszük a személyes életünkben. Ezt tesszük a céges életben - legyen az leépítés, olajválság, termékvisszahívás - úgy teszünk, mintha az, amit teszünk, nem lenne óriási hatással más emberekre. Én azt üzenem a cégeknek: nem most jöttünk le a falvédőről! Legyetek autentikusak, mondjátok meg a valós okot, és tegyétek hozzá, hogy "Bocsánat. Rendbe hozzuk."

Ahhoz, hogy látszódjunk, hogy mélyen, igazán lássanak minket, hogy sebezhetőnek lássanak; ahhoz, hogy teljes szívünkkel szeretni tudjunk, noha nincs semmi garancia, hogy a hála és az öröm érzéseit megélhessük, a félelem közepette, amikor elcsodálkozunk: "Szerethetlek-e ennyire egyáltalán? Hihetek-e mindebben ennyire szenvedélyesen? Lehetek-e ennyire határozott mindezzel kapcsolatban?" Ahhoz, hogy meg tudjunk állni, és ahelyett, hogy túldramatizálnánk, hogy mi minden rossz történhet, inkább azt mondjuk, hogy "Annyira hálás vagyok: mert sebezhetőnek érezni magam annyi, mint élni."

És az utolsó dolog, ami talán a legfontosabb: hogy el tudjuk hinni, hogy elegendőek vagyunk. Mert ha abból indulunk ki, hogy "Elegendő vagyok", akkor már nem kiabálunk, hanem elkezdünk figyelni, kedvesebbek és gyöngédebbek leszünk a körülöttünk lévőkhöz, és egyben kedvesebbek és gyöngédebbek leszünk önmagunkhoz is.

Megosztás

2011. december 24., szombat

Ha elegen tudjuk énekelni...

Kis ember, hát itt a vége, látod, kár volt sírni érte,
milyen könnyen elszállt minden, és még ezt se adták ingyen.
Kis ember, hát itt a vége, miért nem most ereszkedsz térdre,
miért nem sírsz, miért nem üvöltesz, szép arcoddal miért örülhetsz?

Kis ember, hát mondd, hogy félek, mondd, hogy értelmetlen az élet,
mondd, hogy mindegy, miben hittél, most már akármit megtennél!
Mondd, hogy hazudnál, hogy ölnél, mondj, amit akarsz, úgy könyörögjél,
csak már ne mosolyognál végre ilyen szemtelenül az égre!

Kis ember, hát itt a vége, nem volt semmid, amit megérte,
néhány egyszerű, szürke évet mosolyogsz meg most, hát nem érted?
Jó időkben semmid sincsen, rossz időkben tiéd minden,
Téged küldenek elsőnek, és először terád lőnek.

Mindig minden zászlót vinni, mindig mindegyikben hinni,
S mindig félni hogy itt a vége, mert még számon kérnek érte.



Kis ember mi lett belőled, most hogy elszálltak az évek?
Nem kérdezték hogy elég-e, ahogy éltél úgy lett vége.
Mégis mosolyogsz, mintha bíznál, mintha várnának a hídnál,
És én egyre inkább félek, ahogy szép arcodba nézek.

Megosztás

2011. december 20., kedd

Az átváltozás titka

Hogyan lesz az alfahímből bevásárlószatyor?

Megosztás

2011. december 14., szerda

Kőtutaj felé

Amikor az ASTRA szóról már nem Ausztria, hanem Asturia ugrik be... :D

Megosztás

2011. december 12., hétfő

Cuki Zsiri és társai

-- Meddig tartott nyitva az üzlet? -- mire a Recepciós válasza:
-- Már bezárt!
Továbbra is udvariasan folytatom:
-- Nem azt kérdeztem, hogy bezárt-e, hanem, hogy meddig volt nyitva.
-- A bejáratnál van kiírva a pontos nyitvatartásuk -- zárja le mosolyogva a beszélgetést.

1. A héten voltam okmányirodában is. Az egyik, éppen munkába tartó dolgozótól kértem útbaigazítást, hogy merre van az épület. Reggel fél kilenckor alig jöttek ügyet intézni. Emberléptékű a távolság, emberléptékű a kávé előtti mosoly, emberi az itt töltött idő. Sok kivágott fenyő hever a buszmegálló közelében. Olyan vagyok a társaságukban, mint vegetáriánus a vadászat után kiterített fácánok és nyulak teteme közelében. Nem borzaszt, csak hiábavalónak tűnik a mészárlás. Holott tudok a húsevő barátaimról.

2. Cubában az olajhiány miatt a lakosok a munkahelyüket és a lakásukat közel választották egymáshoz. Ezáltal időt nyertek, erősödött az összetartozás érzése közöttük, mélyültek a kapcsolataik. A szavaink visszanyerhetnék az értéküket.

3. Piotr Klodkowski A kelet csodálatos zamatában ír egy pesavari afgán férfiról, aki 45 percen keresztül hallgatott egy teázó közönsége. Teljesen "hétköznapi" volt, amit elmesélt. Az élő szó ereje olyan hitelesen nyilvánult meg ott, hogy magával ragadta az alkalmi hallgatóságát. A történetmesélésben a szó nem csak eszköz csupán (valamilyen tartalom közvetítésére), hanem önmagában is ajándék.

4. Egy olyan színművet kellene írni, ami végig egy liftben játszódik. A két szereplő az elején belép és az utolsó mondat után együtt lépnek ki belőle. Az első pillanatban kialszik a villany és beszélgetéssel töltik az idejüket. A közönség is teljes sötétségben hallgatja végig őket. Ha egyszer találkoztunk, akkor már nem lesz minden ugyanolyan a szakítás után, mint előtte. Ha felkapcsolunk és eloltunk egy lámpát, akkor a sötét sűrűbb lesz egy fokkal.

Megosztás

2011. december 10., szombat

Ki a kurva?

Zsófi, 6 éves:
A kurva? Az egy csúnya szó, amit apu mond amikor nem megy a számítógépe.

Peti, 7 éves:
A kurva az egy olyan néni, aki olyan bácsikkal alszik, akik nem tudnak egyedül elaludni, mert félnek a sötétben.

Andris, 5 éves:
A tesóm szokta mondani ezt a szót a Lilire, aki sírva fakad. Csúnya szó, azért mondják, hogy sírjanak a lányok.

Eszti, 8 éves:
A kurva az az, aki nem tud rendesen parkolni, apu szerint.

Luca, 7 éves:
Apa szokta mondani anyára, hogy hülye kurva, de csak akkor ha anya nem hallja...

Bécike, 7 éves:
A kurva az a Fradi, mert apa mindig azt mondja, hogy "Kurva Fradi! Kurva Fradi!" Bár nem tudom hogy mi az a Fradi, de biztos az is nagyon csúnya szó.

Csilla, 6 éves:
Apa szokta mondani mikor nézem a barbis mesét, hogy "már megint ez a rózsaszín kurva vernyákol a tévében", és én ilyenkor mindig sírok és anyu megvigasztal és azt mondja, hogy a barbi nem is kurva, viszont apu egy köcsög. A köcsög az pedig az a váza amibe anyu virágot kap, de nem tudom miért mondja ezt apának, hiszen apa nem is váza.

Botond, 7 éves:
A kurva az az, aki nagyon ki van festve és nincs pénze ruhára, ezért áll az út szélén és kéreget az autósoktól pénzt ruhára.

Petra, 6 éves:
A kurva az egy olyan néni, aki csak este dolgozik, mert akkor jönnek haza fáradtan az apukák és ő beszélget velük. Én is szeretnék majd kurva lenni.

Dénes, 4 éves:
A kurva az a szomszéd kutyus, mert hajnalban ugat és apa mérges lesz ilyenkor és azt mondja hogy megöli a kurva kutyát, szerintem a kurva az egy kutyafajta mint például a kuvasz, csak hangosabb.

Adri, 7 éves:
A kurva az az, aki ilyen nagy terepjárókból száll ki és szőke haja van és csizmája és nem tud rendesen tankolni és mobiltelefonál.

Karcsi, 5 éves:
A kurva az a Liptai Klaudia. Apa mondja mindig mikor meglátja a tévében és anya mondja, hogy nem kurva, hanem színésznő. De apa azt hiszi, hogy kurva, tehát az is olyan, mint a színésznő, csak sorozatokban játszik és a fiúk azt nem szeretik.

Brigi, 7 éves:
A kurva az az, aki pénzért szexel, ezt onnan tudom, hogy megkérdeztem aput. De nem tudom mi az a szexelni, mert azt már nem magyarázta el.

Pistike, 6 éves:
A kurva az egy olyan néni, aki pénzért ad puszit. Anyu ingyen ad tehát anyu nem kurva.

Viola, 5 éves:
A kurva az a nagynéném, mert anyáék mindig azt mondják, hogy "már megint jön kölcsönkérni az a kurva", és akkor megjön a nagynéném.

Zolika, 6 éves:
A kurva az olyan néni, aki letolja a bugyiját és megmutatja a punciját, aztán elszalad.

Dezső, 29 éves:
A kurva az az, aki azt csinálja pénzért, amit te ingyen sem.

Megosztás

2011. december 1., csütörtök

Ragyogjatok! - hiába (szilánkos hangulatjelentés)

Szokásos reggeli tülekedés, lassított felvétel.
Egyszerre két orvoshoz lenne jó menni.
Nincs annyi időm, így a sürgősebbet választom.
Szép, izmos hullák leszünk valamennyien.
Pedig annyi 'örömre ok' ...
meg kedvesség, szép emberek, siker.

A pékinas a testét árulja.
A filozófus festéket kapar, ha szerencsés.
A huszonéves még-szinte-gyerek-kisfiú drogot szállít.
-- Mutassak egy normális családot?
--
(Egy üres sor áll itt!)

Kiket is? Nem tudom...
Eladunk.
Prostituáljuk Maslow építményét.
Átlátszó manipulációk, aki mondja sem hiszi.

Közben valami édeskés jóérzés lengi be a bevásárlóközpont giccsfenyőit.

Itt vagyunk, nem tehetünk másként.
Vagy válasszuk a szabadságot inkább?
"A Lehel tér következik..."
ezredszer is, újra.
Hol is kezdjem a rendteremtést?
A testemtől a Szíriuszig, vagy visszafelé sorrendben?
Miért is nem füstölöm szénné a tüdőmet?
Nem csak esztétikai kérdés.
Átszállunk.
De visz-e valamerre tovább?!

Kilenc év különbség, nem sok idő;
ragyogjunk hát!
Talán mégse hiába...

A röntgen-ablakból azt a nevet várom, amivel mások is engem azonosítanak negyveniksz éve már.
Mi közöm hozzá?
Mi közöm bármihez is?
Szorongok egy közelgő jövőtől - talán menekülnöm kell innen...
Szeretnék jókedvemben távozni.
Tessék mondani, szabad?

Van, akit képtelen vagyok felhívni, pedig naponta vele vagyok.
Nincs szó, nincs értelem, hideg van.

Segítsetek hófödte háztetők!
Éjszaka van. Ragyogjon, ami árva,
a semmi napja mielőtt
megjelenne. Ragyogjatok hiába!

(Pilinszky János: Utószó)

Megosztás

Ezdekedves

Telepszegleten szeszelde
csermely mellett elhelyezve,
benne kedve tetszelegne,
teszem fel, nem esteledne.

Egek rendre estelednek,
erek, berkek csendesednek.
Dereglye sem megy keresztbe,
hever e fekete csendbe.

Szeszelde bezzeg nem csendes,
zeng-peng benne zene rendes.
Szesz ereje szerteterjed,
embereknek kedve gerjed.

Hej, menyecske, kedves lelkem,
erjedt hegylevet kell nyelnem!
Legyen hetven esztendeje,
de meg heves szesz ereje!

Zenemester, sebesebben!
Kerekedett fene kedvem.
Keresetem szerteverem,
lelkemet meg eltemetem.

Megjelennek rendelettel:
csendesebben kedvetekkel!
Telep feje heveredne,
esetleg elszenderedne!

Legyen vele beste lelke,
te meg eredj fene helyre!
Zene zengjen, szedte-vedte,
pendelyemnek lehet veszte!

Esmeg mennek, reteszt vernek:
Legyenek csendesek kendtek!
Szentek lelke legyen velek,
kedves egyetlenem beteg.

Feleletet egy meg nem tett,
berekesztnek szesznyeletet.
Zene menten befejezve,
s szertemennek csendesedve.

Megosztás

2011. november 29., kedd

Gyermeki önzetlenség

Az alábbi sztori a kolléganőmtől származik.

Lányom felkelés után azt mondja: "Álmodtam egy Buzz kilövőt Kendének." Mire Kende vállát átölelve: "Nekem nem kell álmodnod, álmodj csak nyugodtan azt, amit te szeretnél."

Megosztás

2011. november 6., vasárnap

Örömöm sokszorozódjon - a maszturbációtól a szeretkezésig

Azon felül, hogy valaki "okénak" vagy "nem okénak" érzi-e magát mint hímnemű vagy nőnemű lényt, mindenkinek a Gyermek énjében léteznek archaikus érzések a test nemi aspektusainak "oké" vagy "nem oké" voltáról is - ezzel a mondattal kezdődik a Nyerni születtünk gyermeki szexualitással foglalkozó fejezete. Lássunk néhány kulcsgondolatot a témához:

A gyerekek szexuális lények. Aktívan keresik az érzékiséget testük minden pontjának feltérképezésével. Felfedezhetik azt is, hogy nemi szerveik jó érzés, gyönyör forrásai lehetnek. Általában fürdés, vagy a délutáni alvás során... Ez a fajta kíváncsiság természetes dolog, de a gyereknek meg kell tanulnia a nemiséghez kapcsolódó társas normákat... A szexuális problémákkal küzdő emberekre jellemző, hogy gyermekkorukban szégyenérzetet keltettek bennük a testük miatt, illetve tartaniuk kellett a szülői megtorlástól, ha testük felfedezésével foglalatoskodtak. Erikson szerint "a szégyen éppúgy magában hordozza a teljes védtelenséget, amikor mások kíváncsi tekintetének ki vagyunk téve..."

A szobatisztaságra szoktatás során is érzékelik a gyerekek a szüleik nemi szerveikkel kapcsolatos attitűdjét. Ha a szülőkben félelem vagy tudatlanság van a gyermekeik szexuális önismereti igényével kapcsolatban, nem tudnak megfelelő szavakat tanítani nekik, amelyeket a szexualitásról való beszédben vagy gondolkodásban használhatnának... a Kis Professzor sokszor túljár a felnőttek eszén: kitalálja, mi van a szülői üzenetek mögött, és rájön, hogy a szülők milyen szexuális viselkedést tartanak jónak vagy rossznak. A gyerek kulcslyukakon át kukucskálva, újságokból és tévéműsorokból szerzi információit, és igyekszik értelmet vinni a szexuális utalások rengetegébe. A gyerek megpróbál másokat szexuális játszmákba belevinni, és amikor csak lehet, azt szeretné tenni, amit akar. Erre gyakran akkor kerül sor, amikor senki nem figyel.

Ahogy egyre nőnek a gyerekek, a szexualitás iránti kíváncsiságukat olyan játékokkal leplezik, mint az orvososdi, a papás-mamás, a kukucskálás, amelyek során valamilyen fokú feltárulkozásra van szükség. A Kis Professzor a szexualitással kapcsolatban felnőtt korunkban is aktív: a szexuális játszmákban résztvevő partnerek üzeneteit megfejti, tudja, hogyan tűnjön csábítónak vagy ellenállhatatlannak a másik szemében, mikor kell kezdeményezni, hogyan kell valakit felizgatni vagy lelombozni, és hogyan kell tettetni a szexuális jellegű választ... Minden kultúrának megvannak az elvárt szexuális választ megadó sorskönyvei. A legtöbb tabu és szabály azért alakul ki, mert a csoport túléléséhez szükség van valamilyen társadalmi rendre... Nem megfelelő alkalmazkodás esetén az illetőnek enyhébb vagy súlyosabb szexuális problémái lesznek, melyek úgy telepednek az Alkalmazkodó Gyermekire, mint egy boszorkány vagy démon átka.

A Természetes Gyermek szexuális önkielégülés iránti vágyát konstruktív és destruktív módon is fel lehet használni:
-- aki még nem alkalmazkodott a normákhoz, önző módon élheti meg szadista érzéseit, szexuális tárgyként tekinthet másokra ahelyett, hogy figyelembe venné őket; nem gondol arra, hogy a másiknak is vannak igényei, melyeket tiszteletben kell tartani
-- a túlzott alkalmazkodás hatása lehet hogy teljesen vak a saját vágyaira, azok kielégítését háttérbe helyezi; áldozatnak érzi magát, amiért neheztel másokra és az elnyomott pozíciójából befolyásol másokat.

A Természetes Gyermek és a Felnőtt együttműködése következtében a személy képes elengedni, ami fogva tartotta, és örömöt talál azokban a meleg, szeretetteljes, kíváncsi és spontán képességekben, amelyekkel született. A testi élvezetek megtapasztalása és az, ha valaki másoknak is ilyen gyönyört tud adni, évekkel meghosszabbíthatja az életét.

El tudunk tehát jutni Sartre cölöpétől (hogy a másik korlátozó tényező: "maga a pokol") Buber kikötőjébe (ahol az önmagunkra ébredés segítőjévé válik: "a TE által tudom kimondani az ÉN-t"). Eljuthatunk, de nem szükségszerűen tesszük ezt. Kritikusan nézve egy önkielégítő kultúra, maszturbáló vallások és politika részesei vagyunk. A párkapcsolatokban végbevitt szexuális tevékenység sem nő fel automatikusan a szeretkezés szintjére.

Amikor nem a dialógus, a másik befogadásának öröme és a kölcsönös gazdagítás vezeti a feleket, akkor megrekedtek ezen a gyermeki, önmagába zárt világban. Ha a fiatal háziasszony a férje helyett Nagyfarkú Joe-t képzeli maga mellé (menekülve a realitástól), akkor egy biorobottal önkielégít, rosszabb esetben a párja is ezt műveli vele. Maszturbáló az a társadalmi-politikai-vallási elképzelés is, ami azt igényli, hogy mindenki legyen hasonló, de inkább egyforma ővele. Ott bujkál ezek alján kart karba öltve az önzés és a félelem. Hogy legyen meg, amit én szeretnék, most. Hiányzik a képletből a másik oldal, ami csak együtt érhető el és élhető meg.

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában. (Weöres Sándor: A teljesség felé)

Megosztás

2011. november 4., péntek

Glázser Bozsó reggelije

Nekiütődöm, húzódik, sajog
A testemen kívül is egyedül vagyok
Lyukas zászló, halottak, Mind'szent
Lepergett az órámon még egy...

És újabb majd, és még újabb: tovább!
Hol vannak az arany harsonák?
Hol a mennyei béke, boldogság, öröm?
Vagy csak a vasárnap délutáni söröm -
hogy itt vagyok, jól vagyok a planétán

Nem csak bóbiskolok a metrón némán,
várva arra a tündéri percre
mikor kiszabadul bábjából a lepke,
mikor értelmet nyer végre a talányom,
hogy mit kerestem én ezen a világon...

Megosztás

2011. november 1., kedd

2011. október 27., csütörtök

Nagyanyám

Apukám anyukája nagyon jól tudott úszni,
mert a Maros mellett született,
és ott szinte kötelező.
Bajnok is lehetett volna,
de egyszer
majdnem belefulladt a folyóba.
Így aztán nem lett.

Én sajnos
ne tudok úgy úszni, mint ő,
pedig én egy szigeten születtem.
A házunktól majdnem odaláttunk a Dunára,
de apáék mindig a hidakat választották.

(Birtalan Ferenc: ...aztán lett az úttest)

Megosztás

2011. október 19., szerda

Hangos bemondó

Különös volt a mai reggel. Különösen fáradt és álmos. Egy céges anyagot olvastam a metrón, a Sportkórházba menet, amikor arra kaptam fel a fejem, hogy "Ferenciek tere". Basszus, túlmentem a Deákon egy megállót. Gyorsan felpattantam a csomagommal és megcéloztam a közeli ajtót. Át a másik oldalra, fel a következő szerelvényre... Amikor záródtak az ajtók, ismét ezt hallom: "a Ferenciek tere következik..."

Elpattant az álom. Úgy vártam a másik szerelvényre, hogy nem vettem észre, már a Deákon vagyok, csak elromlott a hangosbemondó, ugrott egy állomással. Mivel az idő ma különösen szorított, elszomorodtam a tehetetlenségemen. Aztán kezdtem ízlelgetni ezt a kalandot, és rájöttem valamire. Nem ott vagyok, és főként nem az vagyok, akinek a hangos, a kikiáltó, a népszámláló, stb. felcímkéz, hanem ott vagyok és az vagyok, ami a realitásom. Csak magamhoz mérhetem magam, ha egyensúlyt, harmóniát akarok.

Annyi megfelelni akarás után nagy szabadságot tanultam ebből a kellemetlen incidensből. Mennyien szenvedünk ettől. Egyik barátom tróger munkát végez, kérgesedik a keze, festékes a ruhája és meglegyinti a gondolat, hogy azonosuljon azzal, amit tesz. Pedig ő nem a cselekménye, a foglalkozása, a kenyérkeresete. Ezek a maszkok lehámlanak, átváltoznak, elpárolognak pillanatról-pillanatra. Vagy a másikuk gyereket szeretne, és meddőnek, haszontalannak titulálja a helyzetét, pedig ezek csak szerepek, vállalások. Ő túl van ezen, belső világa meghaladja a betöltött funkcióit.

Hogy kinek milyen hangos bekiabálói vannak, az nevelés, idomítottság kérdése is. A Szülői én-állapotunk szorgoskodik, mikor (ki)okatatni, szabályozni akar bennünket. Hol van az a gomb, ami elnémítja ezt a csatornát, és helyette új hangot hoz be? Olyat, hogy: "Rendben vagy, menj a saját utadon előre! Nem az vagy, akinek látnak, értékelnek, besorolnak mások. Légy nyugodt és bízz a hátizsákodban."

Megosztás

2011. október 13., csütörtök

Ezer ördög és...

Menny

Ahol a rendőrök angolok,
a szakácsok franciák,
a műszerészek németek,
a szeretők olaszok
és az egészet a svájciak szervezik.

Pokol

Ahol a szakácsok angolok,
a műszerészek franciák,
a szeretők svájciak,
a rendőrök németek
és az egészet az olaszok szervezik.

Megosztás

2011. október 12., szerda

Látható kertész

Sokat hallgattam, valójában nem volt megosztható üzenetem. Megküzdöttem a megnyitható képekkel - így is temérdek -, és feltöltöttem ide kb. négyszázat. Tegnap este egy vak masszőr fiúval utaztam a Nyugatitól. A beszélgetés során (mikor már a 30-as buszt vártuk) szóba kerítettem az utat is. Jó volt képek nélkül is megosztani az örömet, és látni, hogy sokszorozódik.


Balázstól hallottam először a Láthatatlan Kertész történetét. Az alapdilemmája: mi lehet két ember között a különbség, akik közül az egyik nem hiszi, hogy a kertet gondozza valaki (noha az rendezett) és aközött, aki szerint egy érzékelhetetlen lény gondozza.

A fotók mellett keveset blogoltam az úton, és elképzelni sem tudom, hogy mit írhatnék hozzájuk. Így marad a válogatás, ami mesél a válogató szempontjairól és ízléséről. Lássatok hát!

Neked természetesen élőszóban, Tamás barátom!

Megosztás

2011. október 6., csütörtök

Étlap és számla

Először is mindenkinek köszönet a kedves sorokért, amit privátban küldtetek. Aggodalomra nincs ok, semmi remény... :)

Szóval az étlapot végigkóstoltuk, és mondhatom hihetetlenül finom volt. Íme a pontos választék:


A számlát ma kaptam kézhez.

Országos Sportegészségügyi Intézet (Rehabilitációs és Fiziotherápiás Osztály)

Terheléses törés a jobb lábfejen; 2 hét magneototerápia és lézeres kezelés; Tovita tabletta 2x1, Lioton gél, fásli...

Megérte.

Megosztás

2011. szeptember 26., hétfő

Talán... hirtelen...

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
(József Attila)


Megosztás

2011. szeptember 23., péntek

Köszönjük!

Ma reggel egy ismerős lakásban ébredtem. Még szokatlan, hogy ekkora területem van egyedül. A billentyűzeten ékezetek nélkül akar írni a kezem. A jobb lábam az elefántéra hasonlít most is...

Szóval itt vagyok újra a tartós albergue falai között. Hogy hol vagyok otthon, az még nyitott kérdés.

A világvége messziről:


...és közelről:


Zárókép:


Hajnali csendélet:


Megosztás

2011. szeptember 20., kedd

... fuss el vele!

Itt a veg! 33 napja jovunk, holnap este ott vagyunk a vilagitotoronynal. Ket napja azert fohaszkodunk, hogy szep idonk legyen, lathassuk lemenni a napot az ocean vizeben. Elteltem a caminoval, jo lesz mar hazamenni. Ez a bucsuzkodos szakasz nem volt olyan latvanyos termeszetileg, kicsit ujraeljuk az elozo heteket - ugy emlegetunk helyeket es szemelyeket, mint kedves halottakat szokas: "amikor a draga jo uram..."

Nem vitas, hogy a halal korul forog a lezaras; az elengedes, a megnyugvas probaja ez a 3-szor 24 ora. Azt hiszem, lehet az elettel betelten, bekevel tavozni. Amikor a dolgok a helyukre kerulnek, az oroksegunk jo kezekben kamatozik tovabb es nem faj a baratoknak az arva asztal sem, vagy nem kibirhatatlanul. Kis parasztgyerekkent baratkoztam meg a halallal. Nekem unneploruhas, a csaladot osszehozos, napsugaras delutan az elmulas. A plebanos is mosolyog egy kicsit a tomjenfust mogott. Es akik halaval emlekeznek meg rolunk, visznek egy is fenyt a sirunkbol magukkal haza. Ha paran megeritek a temetesemet - bar az en koromban ennek kicsi a valoszinusege ;) - legyetek kedvesek majd orulni velem! Olyan hamuszorosat kerek, vizsugarral, a zenet majd Vikinek tollbamondom.

Visszaterve Galiciaba, hihetetlen mennyisegu tehenszarral van dolgunk, a szaga pedig betolti a levegot. Minek itt teregetni a szabadban? Ma kiszorultunk az onkormanyzati alberguebol, pedig elindultunk reggel 6-kor. Egy privat szallason viszont, ami fenyevekkel elegansabb es tisztabb, csak a minimalar duplajaert alszunk. Mar nem aggodunk semmiert sem, olyan szepen osszeernek a dolgaink, a kello idoben megtortenik minden, kapunk segitot, ha arra van eppen szuksegunk. Feri az elso utjarol nem kivankozik haza, halogatna meg az indulast. Olyan jo, hogy ennyire maskent is megelheto ugyanaz a valosag.

Dobjuk fel nehany fotoval ezt a szomorkas bejegyzest!

Jezus haver es a repulonyonyeg (az ezeregy legendak egyike; Elveszett Evangelium 23,41-55):


Van, hogy csak ennyi feny jut indulashoz:


Ide visszamegyunk disznofulet enni:


Mult a jovoben, az ido fikcio:


Oreg hid, nem ven hid:


Megyunk az ismeretlenbe:


Megosztás

2011. szeptember 18., vasárnap

Unnep van - pihen a labunk

Elertuk. Par nap alatt a francia hatartol itt vagyunk a celnal. Valojaban Finisterre a befejezes, szomoru is lenne most abbahagyni. Kivanjuk meg a gyaloglast, a hallgatast, a murvas talaj zizegeset a bakancsunk alatt. Jo lesz elmenni az oceanig, latni a ket szemunkkel, hogy nincs tovabb.

Lassatok ti is valamit az elmult sok-sok pillanatbol!

Itt a mozi neked "Marti", ha nem ul banat a sziveden:


Kutya camino:


Oket kerulgetuk par napig:


Aki mindig velunk van:


Falusi bolt, ari nenivel:


A sobradoi kolostor kerengoje:


A hataron:


Jakab sirja:


Megosztás

2011. szeptember 17., szombat

Monte Gozoban, 5 km Santiago

Napokig nem jutottunk internethez, az igazat megvallva nem is hianyzott. A faradtsag es orom keveredik folyton bennem, elvezem az ut veget is. Tegnap a francia utat osztonosen kerulve eltevedtunk, es igy levagtunk egy szakaszt. Ma kenyelmesen indultunk, holnap pedig csak besetalunk a varosba.

A bar netes gepe nem fogadja el az euroimat, rovidre fogom ezert a mai bejegyzest. Holnap Santiagoban toltok majd fel kepeket is. Hihetetlenul nehez valogatni kozuluk, mert mindegyikhez fuz valami elmeny.

Egyet megis sikerult. Csak kesobb vettuk eszre, hogy feltuntettek az arunkat a hatterben:


Megosztás

2011. szeptember 11., vasárnap

Lourenzá - bucsu a tengertol

Ma reggel Ribadeo folyotorkolatatol indultunk el, mert az albergue ott talalhato a parton. Es ezzel el is koszontunk a Cantabriai tengertol, Finisterrenel mar hivatalosan is az Atlanti ocean vize var bennunket. Meg 10 napunk van talpon, egy het mulva erunk Santiagoba.

Gyulnek a belyegzok a Credencialomba, es a kepek a memoriakartyara. Ma volt eddig a legszebb napom, legalabbis igy erzek aktualisan. Egesz nap gyonyoruseges hegyek kozott jottunk, mar Galiciaban (pontosan Lugo tartomany). Alig lattunk embert, semmi autoforgalom, csak az ude zold taj, hatalmas ereju szel fuj, a hatizsak nelkul papirsarkanykent kapna fel bennunket az utrol. Nagy csend es beke vesz korul. Pedig ejszakankent horkolnak a kozelemben, a sarkam fajdalma csak arra par kiveteles felorara szunik, amikor sikerul alomba esnem. Annyi orom van itt, tegnap sikerult idoben erkeznunk, mindent kimosni es megszaritani. A ruhaim tele vannak tengerillattal, neha a siras kerulget, vagy enekelgetek magamban. Tobbnyire nepdalokat.

Jok a spanyolok, szeretem a konyhajukat. Segitenek, figyelnek es utbaigazitanak, ha eltevednenk. Szeretnek itt maradni utjelzokonek. Hogy valaki oruljon ha ramnez, es megnyugodva folytassa a napi szakaszt, hogy rendben mennek a dolgai. Hogy a csigak es a kismadarak megpihenjenek rajtam, vagy egy vadaszo macska elbujhasson az arnyekomban, ha kismadar menut szeretne vacsorara. Az elet itt csordogal korulottunk es bennunk, tehenszaga van, meg csacsifule, meg kakastorka, meg emberszive. Es resze vagyok en is a mesenek, itt irom a labammal, a velem botorkallo Farkassal, az idoben szolo es idoben hallgatni kepes Ferkoval. Es veletek, akik napkozben varatlanul toppantok elo a lelekem buveszkalapjabol, megsimogatlak benneteket, es engedlek tovabb, ha mar nagyon mocorogtok.

Nem hagyott el a regi enem sem. Ha valaki elkoveti azt a kiveteles bunt, hogy meg mindig mekerdezi: "Milyen volt?", annak azt fogom valaszolni, hogy a legferfiasabb utam volt a harom kozul. A leghosszabb es a legkemenyebbb. Aztan varrjon ra gombot... (Ezzel remelem par folosleges kerdest ki is iktattam.) :)

Olyan jo, hogy megerkeztel Viki, es hogy igy erkeztel haza, gyozteskent. Buszke csak magadra lehetsz, engem viszont nagy orom tolt el, amikor csak rad gondolok. Koszonom neked, hogy reszese lehettem az utadnak, szeretnek a folytatasban is tarsad lenni, ha nincs terhedre. Hatalmas oleles innen, elolegkent!!!

Annyi nap es elmeny az utolso poszt ota - kepet sajnos nem enged feltolteni ez a gep, varnotok kell meg par napot ra. :(

Megosztás

2011. szeptember 5., hétfő

A felén túli öröm - elértük Gijónt

Csak a cimben irok ekezettel, mert nagyon bonyi. Tegnap voltunk a 450 km-en tul, 17 nap alatt. A kovetkezo 17 napbol ma mar el is telt egy, nem akarmilyen: tobbszaz metert masztunk fel, majd visszaereszkedes a tengerszintre, mindez majdnem 40 km hosszan. Reggel hat utan, meg a sotetben indultunk el, fejlampaval keresgelve a jeleket. Harom kisebb pihenovel es etkezessel 18 utan erkeztunk Gijonba, ami maga nagy megprobaltatas, mert a jelek eltunnek a varosba erkezve. Az informacios irodaban megtudtuk, hogy benn nincs albergue, igy egy viszonylag olcso (12 EUR) szallast vettunk ki egy ejszakara. Persze, hogy csak egyre... :)

A labam mar napok ota faj, inkabb a sarkaim. Nem tudok vele mit kezdeni, csak hagyom, hogy fajjon. Mosni nagyon keves idonk es lehetosegunk adodott az elmult napokban. Holnap hasznalt poloban megyek. Ez is elviselheto, es a terep is kegyes lesz hozzank, semmi szintemelkedes, vagy csak keves.

Nagy vigasz, hogy minden utat eleg csak egyszer vegigjarni (nem jon vissza tobbe) - es figyelmezteto is, hogy tudatosan lepkedjunk rajta, mert nem jon vissza tobbe. Azert van az a szerelem, amiert megtennem meg ketszer is... Az a sok apro lepes ma mar a vilagurbol is lathato szakassza epult ossze, pedig csak par napja kezdtuk el. Neha egy-egy mondat is gyogyito erovel vertez fel, erot ad tovabb menni. Az etvagyam kituno, kozben pedig sorvadozok. ¿Hol vannak mar a gyonyoru combjaim? :)

A kedvem is ilyen ossze-vissza, mint a mai poszt - neha duhongeni tudnek a hulye jelzesek miatt (vagy a hianyuktol), egy pillanat mulva mindez elfelejtve - egy csodas kilatas, vagy egy kedves gesztus felulirja oket. Hagyom, hogy erezzek mindent, es igyekszem nem zavarni a zajt. Ha a zarandokok zacskocsorgeto versenybe kezdenek reggel, vagy bennem tombol mindenfele vihar. A zajon tul ott a csond, amiert jottem.

Hianyoztok, ezt mondjuk tudtam mar eddig is. Csak megerositem, hogy nem valtozott a ragaszkodasom hozzatok. Csak a kapcsolatokert erdemes egy lepest is tenni, minden mas esetleges, keves, neha folosleges is. Olyan keves dolog kell az elethez. Ma ennyire futja... Plusz kepek, kepek, kepek.

Egy este a cisztereknel:


Eszunk szorgosan:


Albergue a sineken (konkretan a vasutallomason):


Nem latunk mindig tisztan:


A mosonok itt is...


Meg tengert!


Ma itt alszunk:


Csodakapu:


Lattuk Marti hazat is:


Es most a legeslegutolso:


Pedig sok van meg... Jo ejszakat!

Megosztás

2011. szeptember 1., csütörtök

Barkasszentvince ugyhiddel = van hazimacskank

Holnap elerjuk Asturia tartomanyt. Mostanaban ritkan esett, a hegyek is dombokka szelidultek, vagy a labunk szokta meg inkabb a szantast. Minden nap egy ujabb siker, hiszen haladunk a celunk fele. A gondolatok lassan jonnek, inkabb az egymasra figyeles muveszete foglalkoztat, mint valami fennkolt igazsag belatasa. Ket napja nagyon jo kedvem van, folyton viccelodunk egymassal, a helyzetekkel. Par napja megharapott egy kutya, szerencsere inkabb csak megkapott a fogaval, mar a helye is alig latszik. Cobrecesben ciszterci szerzeteseknel szalltunk meg, reszt vettunk a completoriumon, azaz ejszakai iman is, kilenc ora tajban.

San Vincente de la Barquera a varos neve, ahol ma alszunk. Ma ismet sokat lattuk a tengert, kellemes kis varos. A szallasok hol nepesek, hol csak 6 fos pequenos zugok. Nem gond, minden nap tovabb allunk. Naponta eszunk egyszer etteremben, elsosorban a haleteleket preferaljuk. Mar itt vagyok egeszen, nem tudom milyen nap van, csak a masnapi szakasz fontos. Lepesrol lepesre haladunk elore, mert van celunk. Kozben talalkozunk es elvalunk, ahogy az ut adja elenk.

Neha hallagtunk a sarga nyilakra, olykor felulbiraljuk oket. Szabadk vagyunk, rengeteg idonk van. Ha arra gondolok, hogy meg a haromotode hatra van, kicsit megriadok tole, pedig aprankent jol viselheto. A TV musorban eppen idojaraselorejelzes van, felhangositom kicsit. Eleg jol ertem, pedig jo tempoban beszel a ficko.

Jojjenek a szokasos kepek, megint nem tudatos a valogatas, inkabb csak kostolo nektek a hetkoznapjainkbol.


Jeruzsalemet inkabb kihagyjuk...

Ezert barkas:


Es ezert macskas:


Megosztás

2011. augusztus 29., hétfő

Santander - caminos sobre la mar

Mindent osszevetve egy nappal korabban ideertunk. Szandekosan terveztuk igy, mert szeretnenk kimenni Finisterrebe gyalog. Mar csak egy plusz napra van szuksegunk, a hazautazashoz. Kesobb az is ossze fog jonni, mert tobb 20 km koruli szakasz osszevonhato, csak szallashely legyen. Arra nem vallalakoznek, hogy zanzasitsam az elmult napokat. Volt megint hoseg es eso egyforman. Gyonyoruseges tajakon jarunk, olykor csak tipegunk. Most kezdem ismet erezni a camino szellemet. Csak ne legyen meg vege...

Santanderhez egy kompon keresztul jutunk el. A kikotoben Vorosmarty teri hangulat van: kifozdek es kirakodovasar. Ott vacsoraztunk. Andesznek meglattam egy kedves ajandekot, meglepetes lesz, nem mondom el mi az. :)

Beszeljenek inkabb a kepek, csak ugy random modon feltoltok parat.


Megosztás