2011. szeptember 5., hétfő

A felén túli öröm - elértük Gijónt

Csak a cimben irok ekezettel, mert nagyon bonyi. Tegnap voltunk a 450 km-en tul, 17 nap alatt. A kovetkezo 17 napbol ma mar el is telt egy, nem akarmilyen: tobbszaz metert masztunk fel, majd visszaereszkedes a tengerszintre, mindez majdnem 40 km hosszan. Reggel hat utan, meg a sotetben indultunk el, fejlampaval keresgelve a jeleket. Harom kisebb pihenovel es etkezessel 18 utan erkeztunk Gijonba, ami maga nagy megprobaltatas, mert a jelek eltunnek a varosba erkezve. Az informacios irodaban megtudtuk, hogy benn nincs albergue, igy egy viszonylag olcso (12 EUR) szallast vettunk ki egy ejszakara. Persze, hogy csak egyre... :)

A labam mar napok ota faj, inkabb a sarkaim. Nem tudok vele mit kezdeni, csak hagyom, hogy fajjon. Mosni nagyon keves idonk es lehetosegunk adodott az elmult napokban. Holnap hasznalt poloban megyek. Ez is elviselheto, es a terep is kegyes lesz hozzank, semmi szintemelkedes, vagy csak keves.

Nagy vigasz, hogy minden utat eleg csak egyszer vegigjarni (nem jon vissza tobbe) - es figyelmezteto is, hogy tudatosan lepkedjunk rajta, mert nem jon vissza tobbe. Azert van az a szerelem, amiert megtennem meg ketszer is... Az a sok apro lepes ma mar a vilagurbol is lathato szakassza epult ossze, pedig csak par napja kezdtuk el. Neha egy-egy mondat is gyogyito erovel vertez fel, erot ad tovabb menni. Az etvagyam kituno, kozben pedig sorvadozok. ¿Hol vannak mar a gyonyoru combjaim? :)

A kedvem is ilyen ossze-vissza, mint a mai poszt - neha duhongeni tudnek a hulye jelzesek miatt (vagy a hianyuktol), egy pillanat mulva mindez elfelejtve - egy csodas kilatas, vagy egy kedves gesztus felulirja oket. Hagyom, hogy erezzek mindent, es igyekszem nem zavarni a zajt. Ha a zarandokok zacskocsorgeto versenybe kezdenek reggel, vagy bennem tombol mindenfele vihar. A zajon tul ott a csond, amiert jottem.

Hianyoztok, ezt mondjuk tudtam mar eddig is. Csak megerositem, hogy nem valtozott a ragaszkodasom hozzatok. Csak a kapcsolatokert erdemes egy lepest is tenni, minden mas esetleges, keves, neha folosleges is. Olyan keves dolog kell az elethez. Ma ennyire futja... Plusz kepek, kepek, kepek.

Egy este a cisztereknel:


Eszunk szorgosan:


Albergue a sineken (konkretan a vasutallomason):


Nem latunk mindig tisztan:


A mosonok itt is...


Meg tengert!


Ma itt alszunk:


Csodakapu:


Lattuk Marti hazat is:


Es most a legeslegutolso:


Pedig sok van meg... Jo ejszakat!

Megosztás

2 megjegyzés:

Max írta...

Akkor talán megengedsz egy nagy-nagy "örülünkNekedveledvagyunkbármerrejársz" ölelést... Az idő itt is telik, bár bizonyára más mérőforrásokat használ az Élet (bazz hétfő van, ill. már csak 2 óra, és hétvége). Egy Ég alatt tesszük meg a reggeli "sétát", s még is fényévek távlata. Te Vándor, én botorkál. De örül Lelkem, hogy Út-on jársz :-)

A macska, hogy van???

Névtelen írta...

Szia Bruno!!!!! kedd éjjel hazaértem most jutottam ide hogy újból megpróbálok írni neked kintről nem sikerült.. Ahogy olvasom a soraidat és nézem a képeidet csak szipogok. Ugyanezeket éreztem pár napja amit te is. A táj a tengert kivéve hasonlított ehhez, én is egy ilyen ÚTon haladtam csak másik irányból indultam el (bár Bilbao azért közös pont és majd a vége is:)). A fóliába csomagolt szénabálák.. mennyit láttam belőlük!! és milyen kis kellemes szaguk van:) És hogy imádtam ezt! Az aranyszínű mezőket, a dombokat, hegyeket, fákat, házakat, templomokat, erdőket, kisfalukat, a szagokat, a teheneket, a "nyomaikat", kutyákat-macskákat, a jelek keresését, a városok megpillantását, a pluszkilométereket, a terveket és azok felborulását. A sarkam fájdalmát és a reggeli sötétben botorkálást! Nem tudom szavakkal kifejezni azt amit kaptam és amit átéltem. Mostmár bőgök rendesen.. Vissza szeretnék menni. Bármikor újrakezdeném!! Melidében elalvás előtt azt mondtam magamban már most újra indulnék kezdeném előlről, nem akarok megérkezni! Vissza az elejére és érezni még egy hónapig ahogy vonz és húz magához Santiago. És ahogy olvasom az élményeidet azt gondolom a legjobb helyen vagy! De ezt te is tudod. És én annyira szerencsés vagyok hogy én is tudom!!! KÖSZÖNÖM!!!!! Viki