2010. április 30., péntek

Valaki végtelenítette?



If I would tell you
how much you mean to me
I think you wouldn´t understand it
so I wait, I wait
until this day comes
when you will understand me

But I can´t help myself
I can´t stop myself
I am going crazy
I can´t stop myself
cannot control myself
I am going crazy

And I love you
I want you
I wanna talk to you
I wanna be with you
And I love you
I want you
I wanna talk to you
I wanna be with you

I cannot change it
I´m sure not makin it
One big hell of a fuss
I cannot turn my back
I´ve got to face the fact
Life without you is hazy

And I love you
I want you
I wanna talk to you
I wanna be with you
And I love you
I want you
I wanna talk to you
I wanna be with you

Kiss me, thrill me
don´t say goodbye
Hold me, love me
don´t say goodbye
Oh, oh, oh... Don´t say goodbye

But I can´t help myself
I can´t stop myself
I am going crazy
I cannot turn my back
I´ve got to face the fact
Life without you is hazy

And I love you
I want you
I wanna talk to you
I wanna be with you
And I love you
I want you
I wanna talk to you
I wanna be with you

Oh, oh, oh-oh...
Oh, oh, oh...
Kiss me goodbye...

Repülőjegy, hálózsák, bicikli

Ilyen cuccokat vásárolok mostanában, úgyhiddel. És megszabadulok sok fölös könyvemtől, ismét.

Popper

A napokban elhunyt Popper Péter, pszichológus, magyarnak és zsidónak is tekintette magát. Az antiszemitizmus gyökereiről, az úgynevezett másságról, a magyar identitásról vallott saját nézeteiről beszélt a HVG-nek nem sokkal a halála előtt.

HVG: Tulajdonképpen miért utálják olyan sokan a zsidókat?
P. P.: Ennek több oka van. A legelső talán az, hogy volt két zsidó, egy bizonyos Mózes és egy bizonyos Jézus nevű, akik elvették a szabad pogány életörömöt az európai kultúrától. Egy sokistenhívő kultusznak egész más volt a bűnhöz való viszonya, mert ugyan mondd már, Apolló megharagudott rám, elmegyek a tehénszemű Hérához, hogy védjen meg. Többpártrendszer volt. Az egyistenhit viszont diktatúra: egy kézből jön jutalom, büntetés; becsaphatatlan, lelkekbe lát. Azt a pogány életideált, hogy az ember élje meg az összes lehetőséget, amit az élet kínál, ez a két zsidó letiltotta.

HVG: De a zsidóellenesség – nevezzük akár antijudaizmusnak, akár antiszemitizmusnak – maga is éppen az egyistenhívő kultúrából jön...
P. P.: Van egy "1 százalék" című írásom, amelyben azt firtatom, miként lehetséges, hogy Magyarország népességének ma egy százaléka zsidó, sokan mégis úgy gondolják, hogy ez az egy százalék sanyargatja a 99 százalékot. Ebben az írásban végigkövettem a zsidókat ezek szerint nagyon is felértékelő antiszemita gondolkodásmódot, és azt találtam, hogy az teljesen zsidó intenció mentén nyilvánul meg. Ha azt mondja a zsidó vallás, hogy vért nem szabad enni, a levágott állatot ki kell véreztetni, akkor a maceszba kerül a keresztények vére. Ha a törvény 25 kézmosást ír elő egy napra, akkor a zsidó piszkos lesz és büdös, ha szexuálisan kemény korlátokat állít föl, akkor parázna, ha szociálisan olyan intézkedéseket hoz, hogy a mező szélét nem szabad learatni, mert az a szegényeké, akkor kapzsi; és így tovább. Az antiszemiták szemében a zsidó éppen abban lesz bűnös, amit tilt. Ez az egyik része a dolognak. Ami a másik okot illeti, egyszer én Izraelben, a Bar-Ilan Egyetemen elmondtam: engem borzasztóan zavar, hogy minden héten le kell csukni két rabbit, vagy azért, mert elsikkasztották a hitközség pénzét, vagy azért, mert túl mélyen nyúlkáltak a hívek feleségének a szoknyája alá. "Hát a tízparancsolat? Pont a rabbi? – méltatlankodtam. – Hogy lehet nagyobb bűn, ha nincs rajtam kipa, mint az, ha csalok és lopok?" Azt hittem, a hittudósok összeomlanak, de nem. Azt mondták: "Ha a zsidóság betartotta volna a tízparancsolatot, már rég nem lenne a világon. A zsidóság azért maradt meg, mert befedte a fejét, mikor a többiek hajadonfőtt jártak, nem evett sertéshúst, mert szombatot ünnepelt. Amit te formális vallásosságnak gondolsz, az tartotta meg a zsidóságot, évezredeken keresztül: a másság."

HVG: De vajon mihez képest más a zsidóság? És mi a jelentősége ennek a másságnak? Hogyan függ össze az önazonosság a mássággal?
P. P.: A másság az identitáshoz kell. Ahogy a reklám mondja: más, mint mások. Vagyis a másság az, ami valakit megkülönböztet a többiektől. Például a zsidókat a keresztényektől. Nagyon más ez a két vallás annak megítélésében, hogy várni kell-e még a messiásra, vagy már eljött. Volt-e megváltás, vagy nem volt megváltás? A kereszténység egyrészt nem tudja megbocsátani a zsidóságnak, hogy nem ismerte fel Jézusban a messiást, másrészt rettenetes nagy szüksége is van a zsidóságra. Mert ha sikerülne kiirtani az utolsó zsidót a világból, akkor eltűnne az egyetlen nép, amely élő szemtanúja volt annak, hogy volt kinyilatkoztatás, és hogy Jézus valóban élt Júdeában. Zsidóság nélkül a keresztény teológia a görög mitológia mesedélutánjává zsugorodna. Meggyőződésem szerint ez az ambivalencia szüli az agressziót. Hogy kelletek is, meg a fenébe is veletek.

HVG: Tulajdonképpen mik a zsidóság ismérvei? Mitől zsidó a zsidó? Úgy tudom, önnek erre saját válasza van.
P. P.: Ilja Ehrenburgtól, az orosz írótól vettem. Van egy novellája, amelyben egy Julio Juanito nevű spanyol filozófustól Ehrenburg éppen ezt kérdezi. Mitől is zsidó ő, ha egyszer a táj, ahol él, a kultúrája, mindene orosz? A filozófus erre azt mondja neki és a társainak: játsszunk! Játsszuk azt, hogy minden szó elvész a világból, csak az "igen" és a "nem" marad. Ám a játék végére csak egy szó maradhat. Nekik pedig el kell dönteniük, melyik szó legyen az. Mindenki az "igen"-t választja, kivéve Ehrenburgot, aki azt mondja: "nem". Na, látod, ettől vagy zsidó – mondja neki Julio Juanito. Ennek alapján azt gondolhatom, hogy talán már Ádám és Éva is zsidók voltak, mert azt mondták az Istennek, hogy nem. Ne gyakorolj felettünk hatalmat! Nem véletlen, hogy a zsidók minden forradalmi mozgalomban élen járnak, mert a "nem" vonzó attitűd.

HVG: A kiegyezés után, amikor beindult a magyar zsidóság asszimilációja, a zsidók zsidó vallású magyarok lettek. Aztán a holokauszt idején mégis faji alapon pusztították el őket. Tábor Béla filozófus a második világháború előestéjén úgy definiálta a zsidóságot, hogy az egyetlen vallás, amely faj, illetve az egyetlen faj, amely vallás. Hogy is van ez?
P. P.: A zsidók voltaképpen maguk is rasszisták, hiszen ahhoz, hogy valaki zsidó legyen, zsidó anyától kell születnie (régebben apától, de a szétszóratás után ez a szabály már nem működött, mert nem lehetett követni, ki kivel feküdt le). De én azt hiszem, hogy a zsidóság elsősorban se nem vallás, se nem faj, hanem inkább valamiféle gondolkodásmód. Én nem ismerek népet, amely a maga származását ne hőskölteményekben-legendákban fogalmazná meg. A zsidó azonban azt mondja, "rabszolgák voltak az én őseim". Még dicsekszik is vele! Mindennek a fonákját nézi. A zsidó humor a legsajátosabb önbemutatás, amely nem eposzokban, hanem viccekben nyilvánul meg. Olyan viccekben, amelyeket aztán sokszor el sem szabad mesélni. Egyszer akartam írni egy könyvet a zsidó mentalitásról, viccekkel kezdtem, de az izraeli kiadó megrettent tőlük, és ki akarta cenzúrázni őket. Nem tudom, ha ezt most elmesélem, a HVG-ben meg fog-e jelenni. Mindenesetre elmondom azt a viccet, amivel a könyvet kezdtem volna. Kohn ül Rómában az amfiteátrumban, és nézi a gladiátorok küzdelmét az oroszlánokkal. Egyszer csak felordít: "Igazgató, igazgató!" Jön az igazgató: "Parancsoljon, Kohn úr!" "Micsoda vircsaft van itt, hát az oroszlánok zabálják a zsidókat?" "Nincs itt egy zsidó sem." "Hát kik ezek?" "Árja gladiátorok." "Egy zsidó sincs köztük?" "Egy sincs." "Jó." Kohn visszaül, de egy idő után megint felkiált: "Igazgató, igazgató!" "Parancsol, Kohn úr?" "Az a dög ott nem zabál!" Ez a vicc azért nem jelenhetett meg Izraelben, mert mit fognak szólni hozzá a nem zsidók? Minden oldalon érzékenységek vannak.

HVG: Ezekre az érzékenységekre a holokauszttagadók, az antiszemita cikkek szerzői manapság sincsenek éppen nagy tekintettel.
P. P.: Pszichológiai kísérletek egész során bizonyították be, hogy ha például egy diákcsoportot tekintélyelvűen nevelnek, majd hirtelen átállnak a liberális-demokratikus nevelési módszerekre, akkor a csoport nem demokratizálódik, hanem megőrül. Elveszti a normatíváit, az orientációs pontjait, megbolondul attól, hogy mindent lehet. Nem tudom, nem az-e a legnagyobb baj a rendszerváltással, hogy elveszett a határ az "ezt lehet" és az "ezt nem lehet" között. Manapság egy képviselő mondhatja a másiknak a parlamentben, hogy hazaáruló, Mikszáth idejében ilyesminek halálos párbaj lett volna a következménye, és valaki ott maradt volna a páston. Az ember akkor kezd el káromkodni, amikor nincs érve. Amikor a logikája, az érvelése csődöt mond, akkor szitkozódik. Ez a tehetetlenség dühe. Ha egy társaságban egy pasas elkezd mesélni a szexuális sikereiről, hogy hány nő volt meg neki, és állandóan erről beszél, egy idő után az én lélektani felfogásom szerint nyugodtan meg lehet tőle kérdezni: mondja, mióta impotens? Az ember mindig azt bizonygatja, ami nincs. Hogy hívták az újságokat a Rákosi-korszakban? Szabadság, Szabad Nép, Szabad Száj. Hiszen szabadság nem volt. És így tovább. Továbbgondolva ezt: ha egy tömeg állandóan a magyarságát lobogtatja, ha már a kokárda sem elég magyar neki, hanem Árpád-sáv kell, akkor az csak azt jelentheti, hogy súlyos bajok vannak a magyar identitással. Megfontolásra ajánlom az egymásra acsarkodóknak Leonardo da Vinci egy mondatát. Egy építésszel vitatkozik, aki semmiképpen nem akarja megérteni, amit ő a boltívről mond. Leonardo kifakad: "Ej, mit nem ért ezen?! A boltív két, egymásnak támaszkodó gyengeség, amiből végtelen erő lesz."

Gerlóczy Ferenc

2010. április 29., csütörtök

Izmael klub 2.0

Kedves Mindenki!

Az első Izmael-klubos találkozó megtörtént, de csak ketten voltunk egy ismerősömmel, akivel ezért egy nagyon jó, de nem publikus beszélgetést folytattunk (jegyzőkönyvet tehát nem tudok küldeni :-). A következőn, remélem, többen leszünk!

A hely ugyanaz (Tűzmadár Alapítvány épülete: Szent László Kórház, 1A pavilon alagsora, Budapest, Gyáli út 5-7.), az idő pedig: 2010. május 29., szombat, 15:30-18:00.

Az Izmael-klub továbbra is mindenkit szeretettel vár, aki ismeri Daniel Quinn írásait és gondolatvilágát, és az bármilyen irányban mozgatta-mozgatja az életét, gondolatait, világnézetét. A klubban erről beszélgetnénk, illetve közösen gondolkodnánk, hogy mit tehetnénk mi konkrétan, és miben tudnánk segíteni egymást. Aki jön, az küldjön nekem egy mailt, hogy tudjam, mennyien leszünk! Az is szóljon, aki szeretne, de nem tud jönni, és ezért szeretné, ha a következő időpontot megírnám neki! Szóljatok másoknak is, akikről tudjátok, hogy itt lenne a helyük!

Barna (+36 30 575 26 81)

Pitypang

A pongyola pitypangot (gyermekláncfüvet) általában gyomnövényként tartjuk számon, hiszen vadon nő és nem túl gyakori a felhasználása. Ám akadnak olyanok is, akik gyógyászati céllal termesztik. Szinte az első tavaszi növény, mely élénksárga színével elvarázsolja a tájat.

A természet patikájának kiemelkedő tagja, hiszen gyökerei és levelei ásványi anyagokban, vitaminokban bővelkednek. Szinte hihetetlen, hogy ez a kis növény erősíti a májműködést és elősegíti az emésztést, valamint vízhajtó hatással rendelkezik. Szárai oldják az epekövet és szabályozzák az epe működését. Sárgaság ellen is sikeresen alkalmazható.

A gyógynövényboltokban a gyermekláncfű tabletta formájában is megvásárolható, de most egyáltalán nincs rá szükség, hiszen úton-útfélen találkozhatunk a gyönyörű, sárga virágokkal.

Pitypangsaláta hozzávalói:

2 marék pitypanglevél
2 főtt krumpli
1 paradicsom
3 ek olívaolaj
1 ek citromlé
1/3 tk asafoetida
1/3 tk frissen őrölt bors
1 tk só

A főtt krumplit és a paradicsomot felkockázzuk. A pitypangleveleket alaposan megmossuk. Összerakjuk a hozzávalókat és egy kis tálban összekeverjük az öntetet: az olívaolajat, a citromlevet, az asafoetidát és a borsot. Leöntjük vele a zöldségeket, megsózzuk és elkeverjük. Kicsit állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.

2010. április 24., szombat

Ugrás, háló nélkül

Ha az ember sokat szenvedett életében, minden további szenvedés egyszerre elviselhetetlen és jelentéktelen.


A megtérésről szokásos úgy beszélni, mint sötétbe ugrásról; amikor a még csak tapogatózó, bizonytalan hit Isten biztos kezeibe veti magát. Elfogadja azt is, ami logikával nem világítható át, bizalmat szavaz az atyai gondoskodásnak. Egy végtelenül bölcs, hatalmas és jóindulatú lény nem jelent nagy fenyegetést az ébredező lelki utazó számára. Hasonlít ez ahhoz a levegőben végzett mutatványhoz, aminek nem elhanyagolható díszlete a mélyben kifeszített háló: a gondviselés "tenyere".

Mi történik akkor, ha egy varázstalan ütésre eltűnik ez az összkomfortos mennyország? Mikor minden óvatlan mozdulat nyaktöréssel járhat... Vagy ha sík terepen, de sűrű ködben járunk; cél, az értelmesség ígérete nélkül.

Ha a jövő bizonytalanná válik, marad egy járható ösvény: visszatérni az emlékek csigaházába, és ebben a meditatív csöndben megérlelni valami MÁS stratégiát a folytatáshoz. De ha maga a múlt hullik darabokra? Lehetséges előre menekülni a még kitapinthatatlan, felderítetlen felé? Talpra, vagy arcra esés lesz-e a végén?

Nehéz elsiratni ezt az elképzelt, álomszálakból gyönyörűre szőtt hálót. Mindennek értelmet, irányt adott; biztatás, vigasztalás volt sok, nehéz pillanatban. Marad a kiszolgáltatottság veszélye, a megismételhetetlenség, a döntés felelőssége. Az az öntudat, hogy külső támogatás nélkül is lehet felnőttként helytállni. Az a jogos büszkeség, hogy napról-napra sikerül. Percről-percre, lépésről-lépésre nyílik az út.

A háló bennem van! Ezt nevezik egyesek belső szobának, belső várkastélynak is. Kinek-kinek az igényei, lelki "testalkata" szerint adatik hűséges társa: önmaga. Szilárd pontból éppen elég egy darab.

2010. április 23., péntek

Tízmilliárd légy

Tegnap Balázzsal beszélgetve két ütős mondatot is feljegyeztem, ezek közé a hazaúton olvasott Pi részletek kívánkoznak.

Az életemet adom értetek... ha garantáljátok a feltámadásomat...

[A templomban nem volt senki.] És kevés, ami megértendő. Egy festményt láttam. Valami emberáldozatról volt szó. Egy dühös isten, akit vérrel kell kiengesztelni. Kábult, felfelé bámuló nők, kövér kisbabák röpködtek körös-körül apró szárnyakon. Egy karizmatikus madár. Melyik az Isten? ...

A katolikusokról azt beszélik, hogy szigorúak, és súlyos ítéleteket hoznak... Martin atya teával és keksszel kínált, és elmesélt egy történetet. Vagy, hiszen a keresztények annyira szeretik a nagybetűket, egy Történetet.

És micsoda történetet! Az első érzés, ami elfogott, a hitetlenkedés volt. Micsoda? Az emberiség bűnözik, de Isten Fia fizeti meg az árát? Megpróbáltam elképzelni, hogy apa azt mondja nekem:

-- Piscine, ma beszökött egy oroszlán a lámakarámba és megölt két lámát. Tegnap egy másik megölt egy indiai antilopot. Múlt héten kettő felfalta a tevét... És vajon ki a megmondhatója, mi csemegézett az aranynyulainkból? A helyzet türhetetlenné vált. Valamit tenni kell. Úgy döntöttem, az oroszlánok csak egy módon vezekelhetnek bűneikért: ha téged megetetlek velük.
-- Igen, apa, ez a helyes és logikus eljárás. Adj egy percet, hogy megmosakodhassam.
-- Alleluja, fiam.
-- Alleluja, apa.


Micsoda groteszk történet. Micsoda különös pszichológia. Másik történetet kértem, olyat, amit kielégítőbbnek találhatok. Biztosan nem csak egy történet van ennek a vallásnak a tarsolyában - a vallások bővelkednek történetekben. De Martin atya megértette velem, hogy azok a történetek, amelyek ezt megelőzik - és sok van belőlük -, csupán bevezetést jelentenek a kereszténységhez. Az ő vallásuknak egy Története van, és ehhez térnek vissza újra meg újra, elejétől a végéig. Ez elegendő történet nekik. ...

De ez a Fiú, aki éhezik, szomjúhozik, aki elfárad, aki szomorú, aki aggodalmaskodik, akit piszkálnak és zaklatnak, aki eltűri a követőit, pedig nem értik, és az ellenfeleit, pedig nem tisztelik - miféle isten ez? Túlságosan emberi mértékű, ez az igazság. Jó, vannak csodái, többnyire gyógyászati jellegűek, meg olyanok, amelyek jóllakatják az éhes gyomrokat; legjobb esetben megfékeződik egy vihar, rövid séta tétetik a vizen. Ha ez varázslás, akkor kisebbféle kártyatrükkök rendjébe való. Ennél minden hindu isten százszor többet tud. Ez a Fiúisten ideje nagy részét azzal tölti, hogy történeteket mond, mesél. Ez a Fiúisten éppen olyan lépésekkel jár, mint az emberek - ráadásul elég forró vidéken -, saruja legföljebb az út menti kövek szintje felett lebeg; és ha költeni akar az utazásra, hát szamárhátra ül. Ez a Fiúisten három nap alatt meghal, nyögve, zihálva, jajongva. Miféle isten ez? Mi van ebben a Fiúban, ami hathat ránk?

A szeretet, mondta Martin atya.

És ez a Fiú csak egyszer jelenik meg, réges-régen, nagyon messze? Egy tizedrangú törzsnél, valahol Nyugat-Ázsia peremén, egy rég letűnt birodalom határmezsgyéjén? Vége lesz, mielőtt egyetlen ősz hajszál nőne a fején? Nem hagy egyetlen leszármazottat sem, csak szétszórt, részleges végrendeletet, összes írásműve csupán firka a porban?

Együnk tehénszart! Tízmilliárd légy NEM tévedhet!!!

2010. április 21., szerda

3.14159265

"A kételkedést életfilozófiának választani annyi, mintha a mozdulatlanságot a helyváltoztatás eszközének tekintenénk." (Pi)


Évtizedek óta megoldatlan talány volt számomra a Begyetem Boa Constrectora, hála Pi-nek, ezt is megtudtam végre.

2010. április 16., péntek

Zsiráf zóna

Amikor Ciklon még a sárga villamosokon utazott, kölcsön adta Yann Martel Pi élete c. könyvét. Az első oldalakon felvetett az író egy érdekes kérdést a természetes és mesterséges élőhelyekkel kapcsolatban. Nem bírom ki, hogy meg ne osszam veletek.

Egy állatkertbe belépni, éppúgy, mint a természetbe, legjobb napkeltekor és napnyugtakor. Ilyenkor éled föl a legtöbb állat... A jó szándékú, de tájékozatlan emberek azt hiszik, hogy a vadon élő állatok "boldogok", mert "szabadok". Rendszerint egy szép, nagy ragadozóra gondolnak, amint egészségügyi sétáját végzi a szavannán, miután felfalta zsákmányát (amely jámboran elfogadta sorsát), vagy futóedzést végez, hogy karcsú maradjon a szertelen lakoma után... Aztán ezt az állatot foglyul ejtik gonosz emberek, és apró börtönbe hajítják. Roppantul vágyakozik a szabadság után, és mindent megtesz, hogy elszökjön... Ez nem így megy.

A vadon élő állatok élete csupa kényszerűség és szükségszerűség egy engesztelhetetlen társadalmi hierarchiában, olyan környezetben, amelyben a félelemkészlet nagy, az élelemkészlet kicsi, ahol a területet állandóan védelmezni kell, a parazitákat pedig örökösen eltűrni... A vadon élő állatok nem szabadok sem térben, sem időben...

Az állat úgy lakja be a maga terét mind az állatkertben, mind a vadonban, ahogyan a sakkfigurák mozognak a táblán - nincs több véletlen, több "szabadság" egy gyík vagy egy medve vagy egy szarvas hollétében, mint a futóéban. A vadonban az állatok évről évre ugyanahhoz a csapáshoz ragaszkodnak.

Ha az ember odamegy egy lakáshoz, berúgja az ajtót, kikergeti az ott lakókat, és azt mondja: "Menjetek! Szabadok vagytok! Szabadok, mint a madár! Menjetek! Menjetek!" - az illetők táncolni fognak örömükben? Egyáltalán nem. A madarak nem szabadok. Az állatok területhez kötődnek, csak a megszokott terület teszi lehetővé nekik, hogy teljesítsék a vadon két könyörtelen parancsát: az ellenség elkerülését s az élelem (és a víz) megszerzését. A biológiailag kifogástalan, zárt állatkerti tér csupán egy másféle terület, sajátossá csak a mérete és az emberi terekhez való közelsége teszi. A területek a vadonban nem ízlésbeli okokból nagyobbak, hanem szükségszerűség folytán.

Az állatkertben azt tesszük az állatokkal, amit megunkkal teszünk a házainkban: kis térre szorítjuk össze azt, ami a vadonban kiterjed. Azelőtt nekünk itt voltak barlangjaink, amott a folyó, a vadászterület egy-két kilométerrel arrébb, a megfigyelőhely mindjárt mellette, a bogyók ismét valahol másutt - s mindegyik nyüzsgött az oroszlánoktól, kígyóktól, hangyáktól... -, ma azonban a folyó kartávolságnyira folyik a csapból, megmosakodhatunk a hálóhelyünk mellett, ott ehetünk, ahol főzünk, és körülvehetjük az egészet védelmező fallal, s tisztán és melegen tarthatjuk. Egy ház összesűrített terület, ahol alapszükségleteinket a helyszínen, biztonságban kielégíthetjük.

Az állatkert ennek megfelelője: miután megtapasztalja az állat, hogy megkapja benne mindazt, amire szüksége van - ahol ehet, tisztogathatja magát, stb. -, hogy nem kell vadászni mennie. Ha a beköltözési rituálé befejeződött, s megtelepedett, többé nem érzi magát ideges albérlőnek, és ugyanúgy viselkedik zárt térben, mint vadonbéli territóriumán. Mindaddig, amíg kielégíti az állat igényeit, a terület, akár természetes, akár művi, egyszerűen van, adott, mint a pöttyök a leopárd testén.

Az irodalomban százszámra találhatunk olyan állatokat, amelyek elszökhettek volna, de nem tették, vagy ha elszöktek, utóbb visszatértek... De nem makacskodom. Nem védeni akarom én az állatkerteket. Számolják csak fel mindegyiket, ha akarják (és reménykedjünk, hogy az a kevés vadon élő állat fennmarad a minimálisra csökkent természeti környezetben.) Tudom, hogy az állatkertek rég kiestek az emberek jóindulatából. Ugyanilyen gondokkal néz szembe a vallás is. A szabadságról táplált illúziók sújtják mindkettőt.

Lehet, hogy egyhelyben forgó okoskodás az általunk kipusztított, letarolt és elhódított élőhelyekre mutatva legalizálni a ketrecben tartás szokását? Nem tudok ebben állást foglalni. Mindenesetre érdekes ez az új fajta megközelítés számomra. Az ok, amiért idemásoltam a fenti gondolatokat az volt, hogy a zsiráfnyelv hatékonyságán töprengve valami hasonló rajzolódott ki számomra. A zsiráfnak is létezik egy hatósugara, egy olyan "körbevizelt" területe, amelyen biztonságosan forgolódhat. Amikor egy korlátozottan befogadóképes társra lel, vagy maga fáradt a kommunikációra, a képzeletbeli kerítés közelségét jelezheti az "Ezt a gondolatsort most honnan indíthatnám?", azaz: "Hogyan kezdjem el?" talánya.

Valakivel telefonon beszélgetek. Nem hívott fel a megígért időben, pedig három helyről is ellenőrizhette volna a telefonszámomat. Kinéz egy rajtakaptalak játszma is, ha nem vigyázok. Ha most indítok egy (1) amikor azt tapasztaltam, hogy nem kerestél tegnap (2) akkor magányos és szomorú voltam, mert (3) társaságra és elgoadásra lett volna szükségem... monológot, akkor könnyen beledolgozzuk magunkat az "Én nem is gondoltam volna..." vagy "Ne érezd így..." mocsarába. Inkább azt választom, hogy bele se kezdjünk. Talán egyszer, később ez megtárgyalható állapotú téma lesz majd kettőnk között.

A zsiráfnak is van belső zónája. Amikor ezen mozog, a partnere érti a szókincsét, akadémiai glosszák nélkül. Létezik a bizalomnak az az otthonossága, ami eloszlatja a manipuláció gyanúját az ide betoppanó látogató szívéből. Ez még nem feltételez 120 órás EMK előképzést, csak az érdemi beszélgetés lehetőségéhez érkeztünk meg, kéz a kézben.

2010. április 15., csütörtök

A gólyákat ki hozza?

Van benne jó is

Az élet szakadatlan küzdelem. Délelőtt az éhséggel, délután az álmossággal.

Ha javulni látod a dolgokat, akkor valami fölött elsiklottál.

A halász azért megy ki a tóra, hogy halat fogjon... a horgász meg azért, hogy ne legyen otthon.

A memóriám már nem a régi. És ráadásul még a memóriám sem a régi.

A hisztéria alattomos betegség! A nő kapja meg és a férfi hal bele!

A nyúl az egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

Minden reggel ágyba viszem a páromnak a kávét. Neki már csak meg kell darálnia...

Azt mondják, elmebajban szenvedek... De én nem szenvedek, élvezem minden percét...

A munkahely olyan, mint a sakk. Ha alacsonyabb beosztásban vagy, akkor csupa paraszt vesz körül és járhatsz gyalog. De ha előléptetnek, akkor rögtön mindenki téged akar leütni.

Vagy sokat keresel, vagy sokáig!

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó!

Attól, hogy valakit nem értenek meg, még nem művész!

Az emberi hülyeségnek csak alsó határa van.

A processzorok füsttel működnek. Ha kijön belőlük a füst, nem működnek tovább.

Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt. Csak más a fogása...

Azért van a vonaton két mozdonyvezető, mert ott akkora a zaj, hogy egy ember el se tudná viselni!

Az élet attól szép, hogy bármi megtörténhet. És attól szar, hogy meg is történik.

A szerelem egy hosszú, édes álom. A házasság az ébresztőóra.

Ha olajos lesz a kezed, akkor elkezd viszketni az orrod.

Úriember az, aki ígéretéhez híven megmutatja a bélyeggyűjteményét.

Optimista az, aki azt hiszi, hogy a légy a szobában a kijáratot keresi.

A törhetetlen játékok legfőbb haszna, hogy ezekkel kiválóan össze lehet törni minden mást.

Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit.

Statisztikailag bizonyított: a válások 100%-a házassággal kezdődik.

A stressz az, amikor üvöltve ébredsz fel, aztán rájössz, hogy nem is
aludtál.

A mi irodánkban mindenki örömet okoz nekünk. Egyesek azzal, hogy bejönnek, mások azzal, hogy kimennek.

2010. április 13., kedd

Will anyóra állása

Ave Maris Stella

Ma reggel ezt játszotta egy utcai zenész az Árpád hídi aluljáróban. Megvidámította a napomat.

Adj király katonát!

Döbbenetes és szomorú is egyben, hogy a béke vallásai mennyi szenvedést okoztak egyéni és közösségi szinten egyaránt. Valami kezd körvonalazódni ezzel kapcsolatban számomra. (A reggeli zuhanyzás termékenyítően hat az agytekervényeimre.)

Ha DQ szerint úgy tekintjük, hogy kelet és nyugat ikertestvérek, egyazon elvevő paradigma más-más kulturális megnyilvánulásai, akkor le kell vonnunk azt a következtetést, miszerint: az elvevő társadalmi viszonyok hatnak a világvallásaink mindegyikére. Vagy úgy, hogy arra keresnek kiúttalan módon megoldásokat, és / vagy azt akarják kézzel-lábbal, szentelt vízzel, koronával legitimálni, elfogadhatóvá tenni a pórnép számára. És itt nem csupán a primer "siralomvölgy contra mennyország" paradigmára gondolok, hanem egy sokkal szélesebb és észrevétlen módon ható monda erejére. Ez a monda elhiteti velünk, hogy a szaporodjatok és sokasodjatok a legfőbb parancs, akkor is, ha beledöglünk. Ez a monda tanítja, hogy Jézus az emberekért, az ő üdvösségükért jött, nem a bálnákért vagy a bengáli tigrisekért. Azok csupán díszletei a teremtés csúcsaként létrejött homo sapiens életterének. Ha ezek az alacsonyabb rendű lények útban vannak, gátlás nélkül elpusztíthatók, mint például a "fölösleges", sőt bosszantó rágcsálók, rókák vagy borzok.

Miért nem sikerül a kereszténységnek átütő sikert elérni társadalmi szinten? Miért valósult meg az evangélium 2-3 %-a az eddigi röpke kétezer év során? Mert tévedésre épült. Arra a félreértésre, hogy ezt a totalitárius gondolkodásmódot totalitárius eszközökkel meg lehet változtatni. Nem kizárólag a sötét középkor brutalitása volt a kardok árán szerzett nyugalom, ez az arrogancia ott bujkál már a názáreti ács szavai mögött is. A szentimentalista réteg hangját újra és újra elnyomja az a józan többség, hogy "vágd orrba a téged bal felől megütőt, hogy eszébe ne jusson a jobb arcodhoz nyúlni".

És itt jön egy gondolati csavar. Biztos, hogy ez a hit rákfenéje? Lehet, hogy ez a túlélési ösztön a meghagyók gyökerekig visszanyúló öröksége, ami felszínre tör, ha élet-halál kérdéssé válik egy problémás helyzet? Lehet, hogy a szelídség üzenetét nem pártolja az evolúció? Lehet, hogy egy nyámnyila credo helyett valami harcosabb SZMSZ biztosíthatná a "Krisztus-hit" fennmaradását és használhatóságát is?

A szexista Vatikán lecserélése egy "Zöld-Center"-re csak egyenruha-váltás lenne a hódító kultúra testén. Elvevő parasztok alapították az összes világvallást. Jól tudom, már az én fejemben is megfordult az ötlet. :) Ez a szörnyű fantom csak önmaga feloszlatásával tudná begyógyítani az által okozott sebeket, krátereket. A partizánmozgalom kívülről dobált bombái nem tudnak halálos csapást mérni rá. Szorgos hangya-népünk az élete árán is kijavítaná az így támadt réseket. Magukat a hangyákat lenne jó rávenni arra, hogy maradjanak a saját bolyuk biztonságában és ne akarjanak világhatalmat... De hogyan kell hangyát idomítani? :)

2010. április 9., péntek

Száll a meleg ág(y)ról ág(y)ra

Simogatásod hozza a tavaszi szellőt
Lázas homlokom mögé
Te igézed az álmot
...
Az istenektől kaptunk sok napot
Zuhan a patak ha a hegy elfogy
Aztán szél söpri föl a harmatot

(Degan Alihastro - Birtalan Ferenc: Szökőár után is hazatér a tenger, Kis indiánkönyv)


Szerda este egy kis csapattal vacsoráztunk. A házigazdával való kapcsolatomat a legfrappánsabban így írhatom le: a te exed az én exem exe, és nekünk is volt már közös exünk. Szabó Teótól kölcsönzött formába öntve: olyan húspiac-érzésem van ettől. Adjuk-vesszük egymást? Vagy csak összevillan a tekintetünk az idő függönyrepedésén át, és ezt szeretnék átmenteni az örök mesék birodalmába?

Ölések és ölelések nyomait viseljük magunkon. Ettől vagyok én, mással össze nem téveszthető, fel nem cserélhető, "különállás és keveredés nélkül". Viszonyban állok akkor is, ha egyedül élek. Magányos vagyok akkor is, ha ezer szállal vagyok beágyazva az univerzumba.

2010. április 2., péntek

Izmael-klub

Feladó: Barna Konkoly Thege [mailto: konkoly.thege.barna@gmail.com]
Küldve: 2010. március 31. 13:52
Tárgy: Izmael-klub

Kedves Mindenki!

Régóta halogatott belső kötelességemnek végre eleget téve, ezennel meghirdetem a magyar Izmael-klub első találkozását. A klub mindenkit szeretettel vár, aki ismeri Daniel Quinn írásait és gondolatvilágát, és az bármilyen irányban mozgatta-mozgatja az életét, gondolatait, világnézetét. A klubban erről beszélgetnénk, illetve közösen gondolkodnánk, hogy mit tehetnénk mi konkrétan, és miben tudnánk segíteni egymást.

Az idő és a hely:

2010. április 24. szombat, 15:30-18:00.

Tűzmadár Alapítvány épülete: Szent László Kórház, 1. pavilon alagsora (Budapest, Gyáli út 5-7.) A megközelíthetőség megtekintéséhez kattints ide.

Aki jön, az küldjön nekem egy mailt, hogy tudjam, mennyien leszünk! Az is szóljon, aki szeretne, de nem tud jönni, és ezért szeretné, ha a következő időpontot megírnám neki! Szóljatok másoknak is, akikről tudjátok, hogy itt lenne a helyük!

Barna