Az életemet adom értetek... ha garantáljátok a feltámadásomat...
[A templomban nem volt senki.] És kevés, ami megértendő. Egy festményt láttam. Valami emberáldozatról volt szó. Egy dühös isten, akit vérrel kell kiengesztelni. Kábult, felfelé bámuló nők, kövér kisbabák röpködtek körös-körül apró szárnyakon. Egy karizmatikus madár. Melyik az Isten? ...
A katolikusokról azt beszélik, hogy szigorúak, és súlyos ítéleteket hoznak... Martin atya teával és keksszel kínált, és elmesélt egy történetet. Vagy, hiszen a keresztények annyira szeretik a nagybetűket, egy Történetet.
És micsoda történetet! Az első érzés, ami elfogott, a hitetlenkedés volt. Micsoda? Az emberiség bűnözik, de Isten Fia fizeti meg az árát? Megpróbáltam elképzelni, hogy apa azt mondja nekem:
-- Piscine, ma beszökött egy oroszlán a lámakarámba és megölt két lámát. Tegnap egy másik megölt egy indiai antilopot. Múlt héten kettő felfalta a tevét... És vajon ki a megmondhatója, mi csemegézett az aranynyulainkból? A helyzet türhetetlenné vált. Valamit tenni kell. Úgy döntöttem, az oroszlánok csak egy módon vezekelhetnek bűneikért: ha téged megetetlek velük.
-- Igen, apa, ez a helyes és logikus eljárás. Adj egy percet, hogy megmosakodhassam.
-- Alleluja, fiam.
-- Alleluja, apa.
Micsoda groteszk történet. Micsoda különös pszichológia. Másik történetet kértem, olyat, amit kielégítőbbnek találhatok. Biztosan nem csak egy történet van ennek a vallásnak a tarsolyában - a vallások bővelkednek történetekben. De Martin atya megértette velem, hogy azok a történetek, amelyek ezt megelőzik - és sok van belőlük -, csupán bevezetést jelentenek a kereszténységhez. Az ő vallásuknak egy Története van, és ehhez térnek vissza újra meg újra, elejétől a végéig. Ez elegendő történet nekik. ...
De ez a Fiú, aki éhezik, szomjúhozik, aki elfárad, aki szomorú, aki aggodalmaskodik, akit piszkálnak és zaklatnak, aki eltűri a követőit, pedig nem értik, és az ellenfeleit, pedig nem tisztelik - miféle isten ez? Túlságosan emberi mértékű, ez az igazság. Jó, vannak csodái, többnyire gyógyászati jellegűek, meg olyanok, amelyek jóllakatják az éhes gyomrokat; legjobb esetben megfékeződik egy vihar, rövid séta tétetik a vizen. Ha ez varázslás, akkor kisebbféle kártyatrükkök rendjébe való. Ennél minden hindu isten százszor többet tud. Ez a Fiúisten ideje nagy részét azzal tölti, hogy történeteket mond, mesél. Ez a Fiúisten éppen olyan lépésekkel jár, mint az emberek - ráadásul elég forró vidéken -, saruja legföljebb az út menti kövek szintje felett lebeg; és ha költeni akar az utazásra, hát szamárhátra ül. Ez a Fiúisten három nap alatt meghal, nyögve, zihálva, jajongva. Miféle isten ez? Mi van ebben a Fiúban, ami hathat ránk?
A szeretet, mondta Martin atya.
És ez a Fiú csak egyszer jelenik meg, réges-régen, nagyon messze? Egy tizedrangú törzsnél, valahol Nyugat-Ázsia peremén, egy rég letűnt birodalom határmezsgyéjén? Vége lesz, mielőtt egyetlen ősz hajszál nőne a fején? Nem hagy egyetlen leszármazottat sem, csak szétszórt, részleges végrendeletet, összes írásműve csupán firka a porban?
Együnk tehénszart! Tízmilliárd légy NEM tévedhet!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése