2010. május 31., hétfő

Kinek a dolga?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bizonyos város, ahol egy idő után a kiskamaszok ijesztő gyakorisággal vetették le magukat a magas épületekről. Senki egy pillanatig nem tűnődött azon, hogy kinek kell foglalkoznia ezzel az aggasztó fejleménnyel. A városi tanács összeült, és gyorsan megfogalmazott egy rendeletet, amely kötelezővé tette a védőkorlátok állítását a magas épületék tetején. Ekkor azonban az öngyilkosságnak ettől a módjától megfosztott gyerekek a jóval alacsonyabb épületekről vetették le magukat, és hamarosan minden három emeletnél magasabb épületre védőkorlátot kellett állítani, vagy pedig meg kellett akadályozni a tetőre jutást. A költségek hatalmasak voltak, ám természetesen ami az egyik embernek kiadás, az egy másiknak bevétel, így hát a gazdaság továbbra is virágzott.

Sajnos azonban a kiskamaszok öngyilkossági rátája nem csökkent. Most már nem épületekről ugrottak le, hanem a várost átszelő folyóba ölték magukat. Ez annál is zavarba ejtőbb volt, mert senki sem tudta, hogy gyakorlatilag miként lehetne távol tartani az öngyilkosjelölteket a folyótól. Ugyanakkor senki sem tűnődött azon, hogy kinek a dolga megakadályozni a fulladásokat. A városi tanács összeült, és végül úgy döntött, hogy a folyóparton ötszáz méterenként őrtornyokat kell állítani. Sajnos ezzel csak azt érték el, hogy ezután az öngyilkosságokat nem nappal, hanem éjjel követték el, amikor az őrtornyok vaksötétben álltak. Természetesen szóba sem jöhetett, hogy fényszórókat állítsanak fel egy ekkora területen. Ésszerűbbnek látszott, ha a tizenöt év alattiaknak megtiltják a kijárást.

Így hát a nappali őrséggel megerősített őrtornyok és az éjszakai kijárási tilalom hatására elmaradtak a folyóba fulladások – azonban az öngyilkosságok sajnos nem. A gyerekek akasztáshoz folyamodtak. A város vezetői azonnal látták, hogy ennek az új fejleménynek a kordában tartásához szükség lesz a szülők együttműködésére, így aztán komoly oktatási program keretében mutatták meg nekik, hogy miként korlátozhatják az otthoni és a környékbeli akasztásokat. Hét lakat alá zárták a köteleket. Eltüntették a derékszíjakat, a nyakkendőket és a harisnyatartókat. A hálószobákban rutinszerűen kutatták a kötélfonás nyomait.

Ahogyan azonban kevesebb lehetőség nyílt az akasztásra, a gyerekek más alkalmas eszközöket találtak: palackokat, befőttesüvegeket, és a gyógyszerszekrényekben, melegházakban és garázsokban található dobozokat. Ezekkel aztán sikerült magukat beteggé, vakká, eszméletlenné, agysérültté tenniük, és bizony nagyon gyakran egészen halottá is. Új oktatási programokat indítottak, és a város kiterjesztette a toxikológiai központ tevékenységi körét a családlátogatásokra és az ellenőrzésekre is. A kórházakban hamarosan kevesebb lett a pusztán beteg, vak, eszméletlen vagy agysérült kiskamasz – viszont drámaian megnőtt a mérgezésben meghaltak száma.

A helyi újság egyik riportere hamarosan megtalálta az okot is. Mivel otthon már nem jutottak mérgekhez, a gyerekek az iskolában kezdték el pótolni a hiányt. Ott a mérgek nemcsak könnyen hozzáférhetők voltak, hanem a piaci verseny hatására kiváló minőségűek is, vagyis az otthon találomra fellelhető mérgekkel ellentétben garantáltan halálosak.
Természetesen a rendőrségnél azonnal elrendelték a játszótéri méregkereskedelem elleni fellépést. És természetesen ez nem vetett véget a kereskedelemnek, csak felvitte az árakat. A feledést vásárló pénzekért küzdő kiskamaszok körében elharapóztak a bűncselekmények.

Egy nap aztán a rendőrök lelőttek egy tizenegy éves fegyverest egy rablás helyszínén. Az öngyilkosjelölteknek ez kinyilatkoztatással ért fel, hiszen hirtelen rájöttek, hogy most már könnyebb lelövetni magukat egy rendőrrel, mint meghalni a szokványos, a város által oly sok fáradság árán elérhetetlenné tett módokon. A város kiskamaszainak egyötöde egyik napról a másikra ámokfutásba kezdett, hogy vonzó célpontot biztosítson a halálos erőnek.

A városi tanács sietve összeült a válság kezelésére. Ott volt a rendőrkapitány, hogy a polgárok biztonságát követelje. Ott volt a rendőrszakszervezet vezetője, hogy a rendőrök biztonságát követelje. Ott volt a számvevőhivatal vezetője, hogy elmagyarázza: egyáltalán nem maradt elég pénz a költségvetésben a probléma kezelésére. Az iskolafelügyelő rendkívüli őrjáratokat szeretett volna az osztálytermekben és a folyosókon. A tanárszakszervezet vezetője ezzel szemben azért érvelt, hogy korábban zárjon be az iskola. A városi ügyész egy előrejelző rendszer kifejlesztését indítványozta, hogy az öngyilkosságra készülő kamaszokat a saját érdekükben le lehessen csukni. A fogház vezetője tudatta vele, hogy a fogdák már így is dugig vannak öngyilkosjelöltekkel, s döbbenetesen sokan kénytelenek a padlón aludni.

Végre valahára sikerült szót kapnia a nagyközönség soraiból egy asszonynak – egy hétköznapi polgárnak.

Ahelyett, hogy ennyi időt, energiát és pénzt költenénk arra, hogy megakadályozzuk a gyerekeket az akaratuk végrehajtásában, miért nem költjük a pénz egy részét inkább arra, hogy kitaláljuk, hogy egyáltalán miért akarnak meghalni? Mi ösztönzi őket öngyilkosságra? Választ kell találnunk erre a kérdésre, és ha megvan, akkor tennünk kell valamit. Akkor aztán nem kell majd járőröznünk a folyó mentén, nem kell védenünk a tetőket, nem kell elzárnunk a nyakkendőinket, és így tovább.

A gyülekezet egy pillanatra döbbent csönddel fogadta az elhangzottakat. Azután zavart pillantások és vállrándítások járták körbe a termet, majd a városi tanács tagjai pontosan onnan folytatták tovább a beszélgetésüket, ahol félbeszakították őket.

(Részlet Daniel Quinn, Környezetvédelem: Kinek a dolga? c. előadásából)

2010. május 30., vasárnap

Esti fotók

Tegnap délután az István Kórház előtt láttam ezt a reklámot:

Az Izmael klubon arról is beszéltünk, hogy milyen módszerek léteznek a figyelem felkeltésére. Például egy ilyen szlogen: "Szólj rá apádra, ha nem vigyáz a világra!"






Aztán egy olyan kép jött, mintha mázsás lenne a lábam:

Gonçalo Salgueiro

Tűzpatak

Átölelhető fény.
A simogatás csobog
szavaid, tested hajlataiban.
Tűz, ami nem éget.
Rezgés, ami befogad
és csak az örökben ér véget.

Engeded, hogy megmerítkezzen
benned a vándor-lélek;
mint amikor két tenyér összeér
egy feloldhatatlan csókban.

A létezés víztükrébe fehér kavics csobban,
és forog-csillog a hűs víz árján;
míg szemed prizmáján felizzik
az ismerős szivárvány,
elnyugszik minden a mélyben.

Gazdag vagyok koldus-szegényen,
ha napkeltére megtöltöd adomány-edényem.
Jelek az úton, a kézen, a fákon.
Utak benned, bennem és egy közös álom:

hogy az értelem lassan elringatózik,
s rugalmas testünk mozgatórugóit
befogadja a csend óceánja...
Mi is egy csepp leszünk valahára.

2010. május 29., szombat

Gyűlölet - szeretet

GYŰL + ÖL(ET)
SZER + ETET

Magamon átszűrt fények - tények

Ha azonos vagyok a gondolataimmal...

aki vitatkozik velem, engem bánt;
aki cáfol, engem semmisít meg.

PS: És nem vagyok azonos a testemmel sem... ;)

Hol a határ?

F. Várkonyi Zsuzsa kedvenc szerzőm, számomra világos és pontos a fogalmazásmódja. A Már százszor megmondtam... sorai között találtam egy érdekességet a rossz és bűn témájában.

Két gyerekjátszmának az a közös vonása, hogy a megengedhető viselkedés határait próbálja kitapogatni. Az "ÚGYSEM MERSZ MEGÜTNI!" szülője abból indul ki, hogy sosem árt korlátozni a gyereket, úgyis valami rosszaságot forgat a fejében. A "BÜNTESS MEG!" szülője viszont mindenáron hinni akar gyereke jó szándékában. A megbotránkoztató viselkedés mögött is az okot és az orvoslás módját kutatja. Szomorúságának és tehetetlenségének megoldását a gyerektől várja... reakciójából végül nemcsak a durvaság hiányzik, hanem a biztonságot adó erő is. Mindenáron igyekszik a gyerek belátására és önfegyelmére építeni. A háttérben leggyakrabban az a vágya bujkál, hogy gyerekéből konfliktus nélkül nevelhessen alkalmazkodó embert...

Ennek az elvárásnak kétszeresen nehéz eleget tenni. Egyrészt az önfegyelem, az önkorlátozás olyan nagy feladat, amelyre a gyerekek csak fokozatosan válnak képessé. Mindig könnyebb külső, mint belső parancsra lemondani valamiről. Egyedül, saját erőből ellenállni minden kísértésnek: gyerekkorban nagy lelkiismereti teher.
Másrészt a szülő feltétel nélküli hite a gyerekben azt a hamis látszatot kelti, mintha a felnőtt valóban nem tudna rosszaságot vagy rossz szándékot feltételezni gyerekéről... Ha a szülő ezt nem hajlandó észrevenni - pontosabban: jelezni, hogy észrevette -, akkor a gyerekben egyre nő a bűntudat, [hogy "Becsapom aput, anyut...!"].

A lelepleződés és büntetés vágya egyre nő. (Erre a pszichés igényre épül a gyónás évezredes kultusza, mely nem véletlenül érinti a gondolatban elkövetett bűnöket is: ezek okozzák a legnagyobb bűntudatot és hajlamosítanak leginkább a tudattalan önbüntetésre. Ez alól mentesít a gyónás.) ... A gyerek egyre szélsőségesebb viselkedéssel igyekszik elérni célját: vegyétek már észre, hogy én rossz vagyok, nagyon rossz! Már nem megértésre, hanem megtisztulásra vágyik. El akarja mondani vétkeit, anélkül, hogy azokat kicsinyítenék. Látni és tapintani akarja a kívülről megszabott határokat. Enélkül nem tud tájékozódni. Segítség, amit kér.

Ha az "ÚGYSEM MERSZ MEGÜTNI!"-t játszó gyerek kérdése azt fürkészi, hogy hol van most éppen a határ, akkor a "BÜNTESS MEG!"-gyerek kérdése így fogalmazható meg: "Hát hol van már végre a határ?!"


A mai Izmael klub előtt különös aktualitása van ezeknek a soroknak. Miért tartjuk fenn a büntető-szabályozó Isten archetípusát? Az autonómia elől bujkálunk, amikor nem vállaljuk be a döntés szabadságával járó kételyt? ("Valaki mondja már meg végre, mi a jó és mi a rossz!")

Izmaelita alaptétel, hogy a bukásunk egyik oka (egyben kitapintható bizonyítéka is) az a téveszménk, miszerint elvehetjük - és el is vettük - az istenek kezéből a jó és rossz tudásának képességét. Hogy a világ leírható két színnel (fekete-fehér). Hogy van univerzális és nem mellesleg totális igazság (az élet egyetlen helyes útja), ami természetesen kötelez. Ennek megállapítása és betartatása viszont gyanús körülmények között rendre azonos személyek hatáskörébe kerül. A hatalom, a kormányzat, a vallási potentátok, az önként választott guruk kezébe. Sok-sok óriás apu-anyu dönthet helyettünk és értünk. Csak hátra kell dőlni a fotelben!

Alternatíva: keresd meg a határt, a te határodat, mielőtt valaki kijelölné azt számodra. Mert akkortól már nem lesz módod tovább keresni (kizárólag az ő akaratát KELL majd követned).

2010. május 28., péntek

Amália Rodrigues

A TA-sok 12 pontja

Tegnap Balázzsal vacsora közben és után a egy vendéglő teraszán felvázoltuk a sorskönyvi mátrixomat. Előtte tizenkét kérdésre kerestem a rövid választ.

Ti meg tudnátok válaszolni magatokra vonatkoztatva?

1. Milyen személyiség vagy?
2. Jellemezd 5-5 szóval a szüleidet (külön-külön)!
3. Mit tehettél kiskorodban, amiért megharagudhattak a szüleid? Hogyan fejezték ki ezt?
4. Mit tehettél kiskorodban, amiért büszkeség töltötte el e szüleidet? Ezt hogyan mutatták ki?
5. Mi lenne a szüleid önéletrajzának a címe (külön-külön)?
6. Milyen történet szól a családodban a születésedről?
7. Gondoltál-e arra, hogy (a) megöld magad, (b) másokat megölj, (c) meg fogsz őrülni?
8. Mi lesz a sírfeliratod?
9. Ha tartósan rosszul mennek a dolgaid, hogyan szoktál érezni?
10. Ha így folytatod, mi lesz veled 5 év múlva?
11. A jótündértől mit kívánnál?
12. Mi lenne az életedről készült film (a) címe, (b) műfaja, (c) utolsó jelenete?

Őszintén szólva

Lány: Te, olyan érzésem van, mintha meg akarnál dugni.

Fiú: Á, dehogy...

Lány: Nem baj, akkor is dugjál meg. Meg akarok szabadulni ettől az érzéstől.

2010. május 27., csütörtök

Piroska

- Nagymama, miért olyan nagy a szád? Nagymama, miért olyan nagy a szemed? Nagymama, miért olyan nagy az orrod?
- Jaj Piroska, hagyd már azt a nagyítót!

2010. május 26., szerda

Ismerős homokszemek

A hosszú hétvégén már másodszor (szokás!) voltam tréningen az új telefonos csoporttal. A hívásgyakorlások szüneteiben, étkezések alatt vidám témák cseréltek gazdát: közszájról-közszájra. Egyik arról szól, hogy a meleg bárokban, szórakozóhelyeken három alaptípus található. Amikor a 69 Szaunában szociális mediátorkodom, magam is ezt tapasztalom mostanság. Van olyan évtizedes ismerős, aki látványosan nem ismer fel...

Szóval a három képlet:
1 - futóhomok
2 - homokvár
3 - homokbucka

Megfejtés:
1 - ebbe a csoportba tartoznak azok, akik vég nélkül szaladgálnak a folyosókon, szinte lehetetlen elkapni a tekintetüket. Hozzájuk szólni pedig egyenesen reménytelen. Csak keresgélnek, fújja őket a vágy szele.
2 - ők az első réteg ellentétét képzik. Kitartóan, ásítozva ácsorognak, arról álmodozva, hogy valaki majd csak felkeni őket a falra. Fehér ló sem kizárt...
3 - a bucka a legkeményebb. Kelleti magát, amikor komolyabbra fordulna az ügy, hirtelen, bunkó módon visszautasít.

De mi lehet a homokvihar megfelelője?

Éppen most?

2010. május 25., kedd

Küng

Hans Küng "Adjanak egyházunknak perspektívát!" mottóval fordult a püspökökhöz. Az üresen kongó templomok mellett újabb botrányok: öt évvel XVI. Benedek pápa hivatalba lépése után a katolikus egyház legmélyebb bizalmi válságát éli a reformáció óta. Az eredeti szöveg alapján fordította özv. Bessenyeiné Élthes Eszter.

Tisztelt Püspökök!

Joseph Ratzinger, most XVI. Benedek, és én voltunk 1962 és 1965 között a zsinat legfiatalabb teológusai. Most mi vagyunk a két legidősebbek és az egyetlenek, akik még aktívak. Saját teológiai munkásságomat mindig az Egyházért végzett szolgálatnak tekintettem. Ezért fordulok most, Benedek pápa hivatalba lépésének ötödik évfordulóján egy nyílt levélben Önökhöz, ezt, a mi egyházunk iránti aggodalomban teszem, mely a legmélyebb bizalmi válságát éli most a reformáció óta. Nem áll más lehetőség rendelkezésemre, hogy Önökhöz forduljak.

Nagyra értékeltem, amikor Benedek pápa engem, kritikusát, rögtön hivatalba lépése után, négyórás beszélgetésre invitált, mely barátságos légkörben zajlott le. Ez a találkozás akkor azt a reményt ébresztette bennem, hogy Joseph Ratzinger, korábbi kollégám a tübingeni egyetemen, mégis csak meg fogja találni az utat az Egyház további megújulásához és az ökumenikus megegyezéshez a II. Vatikáni Zsinat szellemében.

Elszalasztott lehetőségek

De sajnos e reményem és oly sok elkötelezett katolikus nő és katolikus férfi reménye nem vált valóra, és ezt én Benedek pápával levélváltásainkban több ízben is tudattam. Kétségtelen, hogy mindennapi pápai kötelezettségeit lelkiismeretesen elvégezte, és számunkra három hasznos enciklikát ajándékozott a hitről, a reményről és a szeretetről.

Mindazonáltal ami korunk nagy kihívásait illeti, úgy pontifikátusa egyre inkább az elszalasztott lehetőségek és nem a kihasznált esélyek pápaságának bizonyul.

– Az evangélikus egyházakhoz való közeledés elmulasztása: Ezek – szerinte – eredeti értelemben egyáltalán nem egyházak, ezért nem lehetséges hivatalaik elismerése és a közös Úrvacsora-ünnep.

– A zsidókkal való tartós megegyezés elmulasztása: A pápa újra bevezet egy zsinat-előtti könyörgést a zsidók megvilágosulására, és visszavesz az Egyházba hírhedt antiszemita szakadár püspököket, szorgalmazza XII. Pius szentté-avatását, és a zsidóságot, csak mint a kereszténység történelmi gyökerét veszi komolyan és nem mint egy most is létező, saját üdvözülési úttal rendelkező hitközösséget. A zsidók felháborodása világszerte Benedek házi prédikátora miatt a pápai nagypénteki liturgián, aki a pápa elleni kritikát az antiszemita uszítással hasonlítja össze.

– A muzulmánokkal való bizalomteljes párbeszéd elmulasztása: Tipikus erre Benedek regensburgi beszéde, melyben ő, rossz tanácsot követve, az iszlámot mint az erőszak és az embertelenség vallását figurázta ki, és ezzel a muzulmánok között hosszantartó bizalmatlanságot idézett elő.

– Latin-Amerika gyarmatosított őslakosaival való kibékülés elmulasztása: A pápa komolyan azt állítja, hogy ezek az európai hódítóik vallására "vágytak".

Az AIDS ellen küzdelem

– Az afrikai népek megsegítésének elmulasztása: A túlnépesedés elleni küzdelemben a fogamzásgátlás helyeslésével, és az AIDS elleni harcban a kondomok engedélyezésével.

– A modern tudományokkal való békekötés elmulasztása: Az evolúció elméletének egyértelmű elfogadásával és az új kutatási területek, mint például az őssejt-kutatás differenciált helyeslésével, üdvözlésével.

A II. Vatikáni Zsinat szellemisége

– Annak elmulasztása, hogy a II. Vatikáni Zsinat szellemisége végre a Vatikánban is a katolikus Egyház iránytűjévé váljon és a zsinat reformjait előrevigyék.

Ez az utolsó pont, tisztelt Püspökök, különösen súlyos. Ez a pápa újra és újra relativizálja a zsinat szövegeit és a zsinati atyák szellemiségével szemben azokat hátrafelé interpretálja. Sőt, kifejezetten szembehelyezkedik az ökumenikus zsinattal, amely pedig a katolikus egyházjog szerint a katolikus Egyház legmagasabb tekintélyét testesíti meg.

– A tradicionalista Pius Közösség katolikus Egyházon kívül, illegálisan felszentelt püspökeit, akik a zsinat központi pontjait elutasítják, előfeltételek nélkül vette vissza az Egyházba.

– Minden eszközzel segíti a középkori tridenti misét, sőt az Eucharisztiát alkalomadtán maga is latinul, a népnek háttal ünnepli.

– Nem realizálja a hivatalos ökumenikus dokumentumokban (ARCIC) felvázolt megegyezést az anglikán egyházzal, hanem megpróbál nős anglikán egyháziakat a cölibátus-kötelezettségről való lemondással a római-katolikus Egyházba csábítani.

– Zsinat-ellenes fő-hivatalnokok (államtitkárság, liturgikus kongregáció stb.) és világszerte reakciós püspökök kinevezésével az Egyházban az anti-zsinati erőket erősítette.

A restaurációs politika meghiúsulása

XVI. Benedek pápa láthatóan egyre inkább eltávolodik az egyházi nép többségétől, mely egyébként is egyre kevésbé törődik Rómával és legjobb esetben is csak a helyi közösséggel és a helyi püspökkel azonosul. Tudom, hogy Önök közül is sokan szenvednek emiatt: a pápát anti-zsinati politikájában a római kúria teljes egészében támogatja, mely megpróbálja a püspöki karban és az egyházban megfogalmazódó bírálatot elfojtani és magát a bírálókat minden eszközzel diszkreditálni.

Rómában a barokk pompa újbóli alkalmazásával és média-hatásos megnyilatkozásokkal próbálnak egy abszolutisztikus "Krisztus Helytartójával" egy erős Egyházat demonstrálni, aki a törvényhozó, a végrehajtó és az ítélkező hatalmat a kezében egyesíti.

De Benedek restaurációs politikája megbukott. Összes fellépése, utazása és dokumentuma együttesen sem volt képes a legtöbb katolikus véleményét a vitás kérdésekben, különösen a szexuális erkölcs terén, a római doktrína szellemében megváltoztatni. Még maguk a pápai ifjúsági találkozók, melyekre főleg a konzervatív karizmatikus csoportok látogatnak el, sem voltak képesek se az egyházból való kilépések számát megfékezni, se papi hivatásokat ébreszteni.

Cserbenhagyva

Pont Önök, mint püspökök bánják a legjobban: a zsinat óta papok tízezrei hagyták el hivatásukat, mindenekelőtt a cölibátus-törvény miatt. A papok, de a szerzetesek, szerzetesnők és laikus barátok utánpótlása is mind minőségi, mind mennyiségi szempontból lecsökkent. A klérusban, és annak éppen a legaktívabb tagjai között rezignáció és frusztráció hatalmasodott el.

Sokan érzik úgy, hogy bajukban cserben hagyták őket, és szenvednek az egyházban. Az Önök egyházmegyéinek többségében így lehet ez: egyre több az üres templom, a papszeminárium, a plébánia. Némely országban paphiány miatt összevonják a plébániákat, gyakran akaratuk ellenére hatalmas „lelkipásztori egységekbe” tömörítik őket, melyekben a kevés pap tökéletesen túl van terhelve, és amivel az egyházi reform csak látszatra megy végbe.

És most e sok válságszerű jelenséghez még égbekiáltó botrányok is társulnak: mindenekelőtt egyháziak által gyermekek és ifjak ezrei ellen elkövetett visszaélések az Egyesült Államokban, Írországban, Németországban és más országokban – mindez összekapcsolva egy soha nem létezett vezetői és bizalmi válsággal.

Nem szabad hallgatni

Nem szabad elhallgatni, hogy a klerikusok által elkövetett szexuális bűntettek világszerte hatályba léptetett eltussoló szisztémáját Ratzinger bíboros római hittani kongregációja (1981-2005) irányította, és ahol már II. János Pál alatt az ilyen eseteket a legszigorúbb titoktartás mellett gyűjtötték össze.

Ratzinger még 2001. május 18-án is ünnepélyes iratot küldött minden püspöknek a súlyosabb vétségekről ("Epistula de delictis gravioribus"). Ebben a visszaélési ügyeket a "Secretum Pontificum" alá helyezték, melyek megsértése komoly egyházi büntetést vonhat maga után. Ezért az akkori prefektustól és mostani pápától jogosan várnak el sokan egy személyes "Mea culpa"-t. De sajnos ő az alkalmat ennek megtételére a nagyhéten elszalasztotta. E bocsánatkérés helyett inkább ártatlanságát igazoltatta a bíboros-dékánnal a húsvétvasárnapi "urbi et orbi" áldás előtt.

Mind ezen botrányok következménye a katolikus Egyház tekintélye szempontjából megsemmisítő. Ezt időközben már magas rangú hivatalviselők is elismerték. Számtalan feddhetetlen és mélyen elkötelezett lelkipásztor és ifjúsági nevelő szenved az általánosított gyanúsítgatás miatt.

Önöknek, tisztelt püspökök, fel kell tenniük a kérdést, vajon mi legyen a jövőben egyházunkkal és az Önök egyházmegyéjével. De nem reform-programot szeretnék Önöknek felvázolni, hiszen ezt a zsinat előtt és után már többször megtettem.

Az írás második fele még nincs lefordítva.

Hans Küng 1928-ban született Svájcban. 1948-tól 1957-ig a pápai Gregoriana egyetemen tanult filozófiát és teológiát, majd tanulmányait a párizsi Sorbonne egyetemen és a párizsi Katolikus Intézetben folytatta. 1954-ben szentelték pappá a bázeli egyházmegyében. 1960-ban meghívták a németországi Tübingenbe, az Eberhard Karl egyetem katolikus-teológiai fakultására professzornak. 1962-től 1965-ig peritusa volt a zsinat egyik meghívott teológusának, Rottenburg püspökének, Carl Joseph Leiprecht püspöknek. A tübingeni egyetemen 1963-1980-ig a dogmatika és az ökumenikus teológia professzora volt, valamint az ökumenikus kutatás intézetének igazgatója. Az ő tanácsára hagyta ott 1966-ban Joseph Ratzinger a münsteri Wilhelms-Egyetemet, és lett Tübingenben a katolikus dogmatika professzora. Kettőjük barátságában a törés az 1968-as diák-lázadások idején következett be. Miután Küng könyveiben és a médiában nyíltan szembefordult az Egyház tanításával és több dogmát is tagadott, a Vatikán 1979-ben úgy döntött, hogy Küng nem számít többé római-katolikus teológusnak. A német püspöki konferencia 1979 decemberében megvonta tőle a katolikus oktatói engedélyt (Missio canonica). Ezért Küng 1980-től nyugalomba vonulásáig az egyetem "fakultásoktól független" professzoraként működött tovább.

2010. május 21., péntek

Levél apámnak

A múltkori drámán, a visszajelző körben elhangzott egy számomra érdekes mondat. Kb. ez volt a tartalma: lennék egy üres papírlap, amire leírod apukádnak, hogy mit érzel, mit gondolsz vele kapcsolatban. Dolgozik még mindig bennem az élmény, ennek hatására lekezdtem írni a levelem. Egy szóban annyi lett volna, hogy "nagyon hiányzol!"; a másik véglet, hogy az elmúlt harminc évemmel teleírok egy noteszt. A köztes verziót választottam: négy oldalon szedtem össze azt, ami fontos nekem, amit soha nem tudtam elmondani. Nagyon jól esett a lelkemnek.

2010. május 19., szerda

Minden nap



Ha valamikor ágyad megvetnéd,
újra ott a képzelet rétjén,
hol végre nem a messze szép,
hol elfut a sötétség.
Ha valamikor újra elhinnéd,
hogy a lelked napsütötte még;
mi elveszett, az semmiség,
a minden benned alszik még.
Mondd, hányezerszer kérdezted
szeress-e?
Hányezerszer mondtam, nem lehetsz te
kit a ráfonódó félelem
majd elenged?
Oda, hol hangom rejti el a folytatást,
tenyerem selyme fogja fel a lázadást,
lassuló lélegzetbe simul
minden indulat.

Hányszor tudtad már
mi az igazság?
Hányszor jött a jel?
Kicsit hallgass rá!
Mi bánatgyönggyel elgurult
rátalál majd más.
Ne sajnáld a jót, ami megszökött.
Nézd, helyébe már újabb költözött,
ha jól vigyázol, nem hagy el,
s majd nem kell más.
Ha hozzád ér egy
megkerült gondolat,
egy szembefordult,
elvesztett pillanat;
egy nyitva maradt éjszakán
csodát találsz.
Épp mikor eltévedtél
a sorok között,
számodra semmi nincs már
a sorok mögött.
Amit nem tudtál és nem hittél,
most elhiszed.

Te minden nap születsz
és minden nap szeretsz,
nem érdemes csak
félig élni az életet.
S mert minden nap nevetsz
és minden nap temetsz,
nem érdemes csak
félig élni az életet.
Hát minden nap szüless
és minden nap szeress,
nem érdemes csak
félig élni az életet.

Tudd, az idő oly ritkán válogat,
csak rádpillant és máris továbbszalad;
még nem hiszed, hogy nem hagy el,
hogy hozzáférsz.
Nézd, a varázs új utat keresgél:
hozzád simul, megy, marad, nevetgél,
még nem hiszed, hogy nem hagy el
és bármikor tiéd.
Még nem hiszed, hogy van titok átadó,
a keresve talált szó is nagyon jó,
még nem hiszed, hogy egyszer
válaszom leszel.
De mikor arcodon váratlan könny pereg,
arcomon megszületik egy könnygyerek,
amit nem tudtál és nem hittél
most elhiszed.

Hogy minden nap születsz
és minden nap szeretsz,
nem érdemes csak
félig élni az életet.
S mert minden nap nevetsz
és minden nap temetsz,
nem érdemes csak
félig élni az életet.
Hát minden nap szüless
és minden nap szeress,
nem érdemes csak
félig élni az életet.
Hidd el nekem...

2010. május 18., kedd

Végtelenek a párhuzamosban

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy tojás.
Benn meleg volt, biztonság, béke.
Élettől duzzadt, így beleütközött a kemény mészfalába.
Belülről végtelennek tetszett,
akármelyik irányba indult el rajta.

Feszengett, mozgolódott,
míg fel nem törte korlátozó burkát.
Egy ideig csak topogott az összeszáradt törmelék között,
maga sem értette, hogyan lehetett ez az ő otthona.
Szemei most hunyorognak a fénytől,
apró teste fázik a szélben.

Mégis van valami nyugtalanító ebben a szikrázóan kék búrában, itt fölötte.
Ha egyszer kinő mindegyik szárnytolla,
nekifeszül újra a végtelennek.


Boldog születésnapot Csabi!

MINDEN NAP SZÜLESS!

El punto G

Csabi barátom törődik a spanyol tudásom karbantartásával. A téma számomra is felkavaró!!! :)

2010. május 17., hétfő

Grande fadista

Legyünk család!

Az Országgyűlés
.../2010. (...) OGY POLITIKAI NYILATKOZATA
a Nemzeti Együttműködésről

"Legyen béke, szabadság és egyetértés."

A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét.

A magyar nemzet önrendelkezésért vívott küzdelme 1956-ban egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött. A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott, és végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott. A magyar nemzet 2010 tavaszán még egyszer összegyűjtötte maradék életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez.

A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínű magyar nemzet tagjait. Munka, otthon, család, egészség és rend lesznek közös jövőnk tartóoszlopai.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere minden magyar számára nyitott, egyaránt részesei a határon innen és túl élő magyarok. Lehetőség mindenki számára és elvárás mindenki felé, aki Magyarországon él, dolgozik és vállalkozik.

Szilárd meggyőződésünk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünk most következő éveit.

Budapest, 2010. május 14.

Orbán Viktor s.k.
Fidesz — Magyar Polgári Szövetség


Elkezdődött. Láthatjuk végre a konkrétumokat. A szövegben kiemeltem pár, számomra beszédes mozzanatot. Egyrészt nem vártam hiába a szavazás miatt, kitörtem egy forradalmat. Lehet, hogy az államformát is megdöntöttem már, csak még nem jöttem rá.

Sokszínű magyar nemzet tagja vagyok, amelynek egyik tartóoszlopa a család. Lábjegyzetben nem szerepel, hogy "egy férfi és egy nő szövetsége", ezért még reménykedem, hogy becsúszhatok a léc alatt.

Mivel minden magyaroknak tekintem magam, dőreség lenne a részemről elvárni, hogy e kis szösszenet a kor-nem-vallás-politika-határoninnen mellet még szexuális orientáció címen is helyre tegyen. Tudom én azt, magamtól is.

Vannak céljaim. Ha te ezekre teszed fel az életedet, nincs más mondanivalóm: HAJRÁ OVI!

Tigrismancs

A mosolygó katona arca,
a kiskutyás hűség,
a locsi-fecsi harmincas,
a szeszben oldódó feszültség
és az ébren-álmodó figyelem mögött
ott táncol egy huncut kisfiú.

2010. május 15., szombat

Izmael a villamoson, metrón

Tegnap reggel az egyes villamoson egy fiatal fiú Izmaelt olvasott, a régebbi (Föld Napja Alapítvány) kiadásban. Már szinte megszólítottam, hogy jöjjön a klubba, aztán mégis az internet mindenhatóságára bíztam az ügyet... Legközelebb bátrabb leszek, azt hiszem.

Újabb szösszenet: a hármas metróval utaztam, amikor a Deák és az Arany között az alagútban hirtelen elaludtak a fények, és a kocsi lassan, fékezés nélkül megállt. A vezető többször beleszólt a hangosbemondóba, hogy kis fennakadás van, várnunk kell... aztán a külső fények is kihunytak, csak két gyerek élvezte a rendkívüli eseményt, a felnőttel elkezdtek mobil-telefonálni.

Egy rövid percre végigjártam a gondolatot, hogy már nem jutunk ki a föld alól, vagy nem lesz érdemes a felszínre jönni. Milyen az, amikor egy kultúra leáll?

Borítékolom... nehéz időkre

Tegnap késő este indultam haza, a 220-as busz éppen benn állt. Hirtelen egy korábbi tanítványom ugrott elém, aki már nem dolgozik az OTP-ben. Kb. 3 éve járt az egyik alapcsoportomban. Amióta trénerkedem, az utolsó közös napunkon minden kollégámnak adok egy lezárt borítékot, azzal a felszólítással, hogy csak akkor bontsák ki, ha az életük egy reménytelen szakaszba kerül, amikor nem látnak már semmi megoldást. Kriszti kedvesen megjegyezte, hogy otthon őrzi a neki szánt levelet. Voltak már nehéz helyzetek, mégsem bontotta fel eddig. Átmelegedett a szívem. Úgy örülök, hogy éveken át lehet hatása egy-egy gesztusnak.

Esőisten sirat

Ma volt az első komoly protagonista játékom. Az egész délelőttöt kitöltötte. Senkinek nem hittem volna el, ha előre megmondja, hogy pillanatok alatt szűnni nem akaró sírás jön rám a halott apámmal beszélgetve, vagy egy gyerekkori élmény megjelenítésekor. Valahogy ma lettem igazán csoporttag, a történetemet még hatan végigbőgték velem.

Jó, hogy esik. Az arcom olyan természetes lehet ebben a megvilágításban...

2010. május 13., csütörtök

Kis virágaink fölött

József Attila: Isten

Láttam Uram, a hegyeidet
S olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szívemet,
De apró szívem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
Elvész az ő gyönge dadogása
S ágyam alatt hál meg a bánat:
Mért nem tudom hát sokkal szebben?
Mint a hegyek és mint a füvek
Szívükben szép zöld tüzek égnek
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott állsz az útjuk végén –
Meg nem zavarlak, én Uram,
Elnézel kis virágaink fölött.

1925 ősze


- De azért ugye hiszel Istenben? Nem vagy ateista?
- Jobban érdekel mostanában, hogy van-e élet a halál előtt...

Többnyire ebben maradunk, itt ér véget bimbózó párbeszédünk. Hogy van-e Isten (és ha igen, mennyien vannak) valóban érdektelen játék lett számomra. Aki vagy ami megmutatkozott hitelesen nekem az életem szövetében, az elegendő útravaló a folytatáshoz, tételes vallások nélkül is. Nem szükséges, hogy legyen értelme. A lét elég széles, a hossza is rendben van. Amennyiben létezik, elnéz kis virágaink fölött.

CV hat lépésben

Egy: harangszó, ételszentelés, pócsi búcsú.
Kettő: Biblia, kultúra, Debreceni Kollégium.
Három: laktanya, szegénység, esztergomi ferencesek.
Négy: teológia, evangélium, besnyői rendház.
Öt: melegség, közösség, Megálló Csoport.
Hat: valami? valakikkel? valahol Európában?
Nincs hetedik.

2010. május 11., kedd

Csont ez

A mai edzés után felmásztam az éttermekhez. A kínai lányok már zárták a rácsot, a török kebab étkezdében még forgott a nyárs. Az égett hús szaga olyan vonzó volt, vadságot és életet jelentett.

Falatozás közben eszembe jutottak a téli disznóvágások. Apám jól átpirította a fület gázperzselővel és mikor már ropogósra égett, vágott a vékony részéből nekem. Van ebben valami szépség a ragadozó énünkből. A nagyszüleimnél is hasonló volt a protokoll. Hét szilvafa helyett nekem hét nagymama jutott, a két vér szerinti felmenő mellett nagypapám unokanővérei is. A régi családi portát felparcellázták, így egymás mellet sorakoztak a nagyszülők házai, kivéve Vince mamámat. Ő a falu közepén élt alkoholista férjével és fiával, egy csodavilágban. Varrónőként mindig volt egy-két - gyerekszemmel nagyon értékes -, szabásból lehullott szövetdarabja, csillogó gombjai. Egy elvarázsolt kastély, aztismondhatnám.

Amikor pár évesen nem bírtam el a porcos füllel, ezekkel a szavakkal reklamáltam nála: "Csont ez Vince mamám, hiába rágom..." Még kamaszkoromban is nevetve, könnyes szemmel emlegette ezt a mondatot.

Ma este egyedül ültem a vendéglő közepén, és arra gondoltam, hogy csont ez az élet, hiába...

2010. május 10., hétfő

Amikor a helyettesítő nem okoz örömet

Pénteken Balázzsal beszélgettünk a TA (tranzakcióanalízis) rejtelmeiről. Az érzésekkel kapcsolatban nagy lépés volt számomra Ian Stewart és Vann Joines A TA - MA c. könyvéből a helyettesítő érzés elmélete. Hosszú idézet következik!

A helyettesítő érzelmet úgy definiáljuk, hogy ez egy ismerős érzés, amelyet gyermekkorban tanulunk, és amelyre gyermekkorunkban tanítottak és bíztattak, amelyet sok különböző stresszhelyzetben megtapasztaltunk és használhatatlannak bizonyultak a problémamegoldás felnőtt eszközeiként... a helyettesítés olyan folyamat, amelyben valaki felkészül arra, hogy helyettesítő érzelmet tapasztaljon és érzi is ezt az érzést. Ez a felkészülés kívül esik az egyén tudatosságán.

Bármikor, ha helyettesítő érzelmet tapasztalsz meg, akkor sorskönyvben vagy... a helyettesítő érzelmeket tanítják és erősítik a gyermekkorban. Minden családnak megvan a saját engedélyezett helyettesítő érzelmeinek köre és az érzéseknek egy másik szélesebb köre, amelytől elriasztják és tiltják. (A felnőttkori helyettesítő érzelem szerepe, hogy amikor megtapasztalom, újrajátszom egy idejétmúlt gyermekkori stratégiát.)

Amikor a gyermek a tiltott érzések egyikét tapasztalja meg, gyorsan átkapcsol egy másik érzelemre, amely megengedett. Még az is lehet, hogy nem engedi meg magának, hogy tiltott érzés tudatában legyen. Amikor felnőtt korban helyettesítő érzelmeket tapasztalunk meg, ugyanezen a folyamaton megyünk keresztül. Ezen a módon a helyettesítő érzés mindig pótlék egy másik érzés helyett, egy olyan érzés helyett, amely gyermekkorunkban tiltott volt.

Ennek ellentéteképpen az autentikus érzések azok, amelyeket fiatal gyermekként tapasztalunk meg, mielőtt még megtanulnánk kiselejtezni azokat a család helytelenítése miatt. (Egyesek nemcsak az autentikus érzéseket borítják be helyettesítő érzelmekkel, de egyik helyettesítőt beborítják másik helyettesítővel...)

Melyek az autentikus érzések, azok az érzések, amelyeket akkor érzünk, amikor nem cenzúrázunk? A TA-ban négyet nevezhetünk meg:

1. DÜH
2. SZOMORÚSÁG
3. RÉMÜLET
4. ÖRÖM

Ezekhez hozzáadhatunk különféle fizikai észleleteket, amelyeket egy gyerek érezhet, például: kipihent, éhes, tele van, fáradt, izgatott, undorodik, álmos stb.


Két rövid észrevétel:
A) Mindig azt gondoltam, hogy az undor egy tanult viselkedés, amit a környezet programoz belénk.

B) Az EMK azon elmélete, hogy érzések egész arzenáljával rendelkezünk, amiknek a finomságát elfelejtettük, átértékelésre szorul. Ettől még működhet az 1.0-ás verzióban, hiszen a zsiráf elsősorban nem terápiás eszköz. Az idomítottság is átcsoroghat a gyakorlatba, anélkül, hogy komoly önreflexióval járna kéz a kézben.

Ellentétben az autentikus érzések rövid listájával, sok oldalt tölthetnénk meg azokkal a nevekkel, amelyeket az emberek helyettesítő érzelmeiknek adnak. A nem autentikus érzésekkel lehet kezdeni, amelyeket általában "érzelmeknek" nevezünk: zavarodottság, féltékenység, bűntudat stb. Ezekhez még hozzáadhatjuk azokat a homályosabb kifejezéseket, amelyek azt mondják el, hogy mit éreznek az emberek önmagukkal kapcsolatban, amikor sorskönyvben vannak: elveszett, megakadt, sarokba szorított, gyámoltalan, kétségbeesett, és így tovább. Egyes helyettesítő elnevezések nyilvánvalóan inkább a gondolkodáshoz kapcsolódnak, mint az érzéshez: zavart, üres, tépelődő stb.

Nem minden helyettesítő érzelmet neveznek "rossznak" az azt megtapasztaló emberek... (elsimerést kaphat helyettesítő boldogságáért). Más helyettesítő érzések, amelyeket "jónak" tapasztalunk meg: győzelemittasság, agresszivitás, szégyentelenség vagy eufória. Ezek az érzések azonban mind nem autentikusak. Gyermekkorban tanultuk őket és felnőtt korban azzal kísérletezünk, hogy támogatást manipuláljunk ki a környezettől.

Az érzések megnevezésének másik bonyodalma a következő: az autentikus érzéseknek adott elnevezéseket a helyettesítő érzéseknek is adjuk. Lehet autentikus dühöd vagy helyettesítő dühöd, autentikus szomorúságod és helyettesítő szomorúságod... Megtörténhet, hogy helyettesítő érzésednek ugyanaz a neve, mint autentikus érzéseid egyikének.

Amennyiben a helyettesítő érzelmeket nem mindig "rosszként" tapasztaljuk meg, miért fontos, hogy különbséget tegyünk a helyettesítő és az autentikus érzések között? A válasz a következő: az autentikus érzések kifejezése megfelelő eszköz az itt-és-most problémamegoldáshoz, míg a helyettesítő érzelmek kifejezése nem megfelelő.
Más szavakkal, amikor egy autentikus érzésnek adunk kifejezést, valami olyasmit csinálunk, ami elősegíti a helyzet megoldását. Amikor helyettesítő érzelmet fejezünk ki, befejezéstelenül hagyjuk a helyzetet...


Mára ennyi.

Aki A-t mond, mondhatna mást is

Tegnap este beszélgettem A-val és B-vel, C-re várok tovább.

A: Mi újság veled? Évek óta nem beszéltünk...
Én: [Spanyol, pszichodráma, edzés] és voltam tavaly a francia Caminón.
A: Ez olyan divatféle mostanában...

B: Mi újság veled? Évek óta nem beszéltünk...
Én: [Spanyol, pszichodráma, edzés] és voltam tavaly a francia Caminón.
B: Én is töltöttem egy hónapot Indiában. Jó volt teljesen elszakadni a napi rutinomtól, távolságot venni a hétköznapoktól...

C: Mi újság veled? Évek óta nem beszéltünk...
Én: [Spanyol, pszichodráma, edzés] és voltam tavaly a francia Caminón.
C: Tényleg? Milyen volt neked?

2010. május 6., csütörtök

Csillagszem

Az idő illúzió, amely csak nyugtalanítani tud. Azért maradtam életben, mert még az idő fogalmát is elfelejtettem. (Pi)


Mióta nézlek? Mióta látlak téged?
Vajon bejárnám érted én is
a lélek hosszát vagy a messzeséget?

Néhány nap, pár hétvége, nyaralás
és karácsony maradt még, ami kettőnkre vár.
Mindez mire elég?

Vinnélek! Takarnám szegénységem
és a te gyengéid. Gyógyuló énem
szaladna eléd...

amikor csak megtorpan a küszöbön.
Mitől lesz majd hozzád közöm?
Talán ha asztalunkon gőzölög az ebéd...

Karjaim helyett a reggeli SMS-ek
ölelnek át; képzeletben cirógatom tested,
ott köröz fölötted minden gondolatom.

Nem hiszek a véletlenekben, mégis akarom
a varázst, hogy csakúgy a nyakunkba essen:
legyen káprázat, ünnep, a Nap is értünk nevessen!

Jó itt a földön. Átgondolni mit rejt a tenyerünk;
hogy nem múlik, nem kopik az öröm velünk
és megbecsülünk minden lélek-morzsát.

Csak el ne ágazzon, szét ne szaladjon az út,
maradhasson rajta mind a két lábunk,
amikor a másik gesztusaira várunk
felsejlik a mélyben szövődő szabadság.

Nem vagy enyém, de magadé sem csupán.
Tárgy, birtok, eszköz is kizárva, miután
összeforrt egy kóbor éjszakán a tekintetünk.

Közös a vonat, közös az asztal és a paplan -
egymagában jár a gondolat s az álom; ami a szavak alatt van
(társas magányunk) együtt utazik velünk.

Mi rímel itt mire? - a széteső törek
halomba hullt harmóniája követ
megmozdítok érted én minden ... Érted!?

Utazok cserebogár hátán, követlek
a szivárvány ívén átsuhanva az ég kéklő
határán, míg lélegzel és levegőt
veszek magam is.

Amíg időmből telik,
itt vagyok, jelen vagyok
neked. Pár lim-lomot hagyok
magam után. Ami történt azt úgysem tudja
felfogni semmilyen cég adathordozója.
Holtomban veled halok.

Mától az "addig"-lázban égek, nem engedem
veszni a felkínált lehetőséget. Józan fejem
rendre kikövetelt hatalmát.

Városok némulnak el utánam,
melyekben a lábnyomod nem találtam,
csak széttaposott, üres szalmát.

Jó-e neked ez a hátán-háza élet?
A négylábjó-kórus a háttérben béget
hosszan, kitartóan ontva a nótát.

Lehetnék csillogó és áttetsző üveg ...
ennek súlyosságát vajon ki érti meg?
Kinek szól esténként a tücsökhegedű?
Bánatodban nem hagylak egyedül.

Eszem minden ágbogán szemed csillog.
Felhős az ég, enyhe szellő, tíz fok...
Bennem pedig ott izzik a billog.

2010. május 3., hétfő

A Dávid szobor visszatért

A New York-i Metropolitan Museum örömmel fogadta Michelangelo Dávidját, "aki" két évig vendégeskedett az Egyesült Államokban, a múzeum egyik leglátogatottabb kiállítási tárgyaként.


Két év után most visszatér Olaszországba...


Köszönjük nagylelkű szponzoraink támogatását:


Fényév távolság

Szabi hívta fel a figyelmem erre a dalszövegre. Halljátok ti is:



Lehet számtalan hely,
ami szebb és jobb a mi Földünknél.
Lehet, létezik ő is,
aki többre képes az embernél.

Egyszer ismeretlen távolba vágyom,
máskor megriaszt egy álom,
hogy a hang,
hogy a csend,
hogy a fény,
hogy a tűz,
már nem vigyáz e cseppnyi földre,
s el kell mennünk mindörökre.

Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.

Hát itt ez a hely,
amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet,
amit sokszor nem nagyon értünk még.

Néha könnyebb lenne elmenekülni,
tiszta fénybe merülni,
de a hang,ami hív
de a jel,ami szól
még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszatérjek.

Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.

Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim...

Padlás