Kis virágaink fölött

József Attila: Isten

Láttam Uram, a hegyeidet
S olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szívemet,
De apró szívem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
Elvész az ő gyönge dadogása
S ágyam alatt hál meg a bánat:
Mért nem tudom hát sokkal szebben?
Mint a hegyek és mint a füvek
Szívükben szép zöld tüzek égnek
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott állsz az útjuk végén –
Meg nem zavarlak, én Uram,
Elnézel kis virágaink fölött.

1925 ősze

- De azért ugye hiszel Istenben? Nem vagy ateista?
- Jobban érdekel mostanában, hogy van-e élet a halál előtt...

Többnyire ebben maradunk, itt ér véget bimbózó párbeszédünk. Hogy van-e Isten (és ha igen, mennyien vannak) valóban érdektelen játék lett számomra. Aki vagy ami megmutatkozott hitelesen nekem az életem szövetében, az elegendő útravaló a folytatáshoz, tételes vallások nélkül is. Nem szükséges, hogy legyen értelme. A lét elég széles, a hossza is rendben van. Amennyiben létezik, elnéz kis virágaink fölött.

CV hat lépésben

Egy: harangszó, ételszentelés, pócsi búcsú.
Kettő: Biblia, kultúra, Debreceni Kollégium.
Három: laktanya, szegénység, esztergomi ferencesek.
Négy: teológia, evangélium, besnyői rendház.
Öt: melegség, közösség, Megálló Csoport.
Hat: valami? valakikkel? valahol Európában?
Nincs hetedik.