Csillagszem

Az idő illúzió, amely csak nyugtalanítani tud. Azért maradtam életben, mert még az idő fogalmát is elfelejtettem. (Pi)

Mióta nézlek? Mióta látlak téged?
Vajon bejárnám érted én is
a lélek hosszát vagy a messzeséget?

Néhány nap, pár hétvége, nyaralás
és karácsony maradt még, ami kettőnkre vár.
Mindez mire elég?

Vinnélek! Takarnám szegénységem
és a te gyengéid. Gyógyuló énem
szaladna eléd...

amikor csak megtorpan a küszöbön.
Mitől lesz majd hozzád közöm?
Talán ha asztalunkon gőzölög az ebéd...

Karjaim helyett a reggeli SMS-ek
ölelnek át; képzeletben cirógatom tested,
ott köröz fölötted minden gondolatom.

Nem hiszek a véletlenekben, mégis akarom
a varázst, hogy csakúgy a nyakunkba essen:
legyen káprázat, ünnep, a Nap is értünk nevessen!

Jó itt a földön. Átgondolni mit rejt a tenyerünk;
hogy nem múlik, nem kopik az öröm velünk
és megbecsülünk minden lélek-morzsát.

Csak el ne ágazzon, szét ne szaladjon az út,
maradhasson rajta mind a két lábunk,
amikor a másik gesztusaira várunk
felsejlik a mélyben szövődő szabadság.

Nem vagy enyém, de magadé sem csupán.
Tárgy, birtok, eszköz is kizárva, miután
összeforrt egy kóbor éjszakán a tekintetünk.

Közös a vonat, közös az asztal és a paplan -
egymagában jár a gondolat s az álom; ami a szavak alatt van
(társas magányunk) együtt utazik velünk.

Mi rímel itt mire? - a széteső törek
halomba hullt harmóniája követ
megmozdítok érted én minden ... Érted!?

Utazok cserebogár hátán, követlek
a szivárvány ívén átsuhanva az ég kéklő
határán, míg lélegzel és levegőt
veszek magam is.

Amíg időmből telik,
itt vagyok, jelen vagyok
neked. Pár lim-lomot hagyok
magam után. Ami történt azt úgysem tudja
felfogni semmilyen cég adathordozója.
Holtomban veled halok.

Mától az "addig"-lázban égek, nem engedem
veszni a felkínált lehetőséget. Józan fejem
rendre kikövetelt hatalmát.

Városok némulnak el utánam,
melyekben a lábnyomod nem találtam,
csak széttaposott, üres szalmát.

Jó-e neked ez a hátán-háza élet?
A négylábjó-kórus a háttérben béget
hosszan, kitartóan ontva a nótát.

Lehetnék csillogó és áttetsző üveg ...
ennek súlyosságát vajon ki érti meg?
Kinek szól esténként a tücsökhegedű?
Bánatodban nem hagylak egyedül.

Eszem minden ágbogán szemed csillog.
Felhős az ég, enyhe szellő, tíz fok...
Bennem pedig ott izzik a billog.