2010. május 6., csütörtök

Csillagszem

Az idő illúzió, amely csak nyugtalanítani tud. Azért maradtam életben, mert még az idő fogalmát is elfelejtettem. (Pi)


Mióta nézlek? Mióta látlak téged?
Vajon bejárnám érted én is
a lélek hosszát vagy a messzeséget?

Néhány nap, pár hétvége, nyaralás
és karácsony maradt még, ami kettőnkre vár.
Mindez mire elég?

Vinnélek! Takarnám szegénységem
és a te gyengéid. Gyógyuló énem
szaladna eléd...

amikor csak megtorpan a küszöbön.
Mitől lesz majd hozzád közöm?
Talán ha asztalunkon gőzölög az ebéd...

Karjaim helyett a reggeli SMS-ek
ölelnek át; képzeletben cirógatom tested,
ott köröz fölötted minden gondolatom.

Nem hiszek a véletlenekben, mégis akarom
a varázst, hogy csakúgy a nyakunkba essen:
legyen káprázat, ünnep, a Nap is értünk nevessen!

Jó itt a földön. Átgondolni mit rejt a tenyerünk;
hogy nem múlik, nem kopik az öröm velünk
és megbecsülünk minden lélek-morzsát.

Csak el ne ágazzon, szét ne szaladjon az út,
maradhasson rajta mind a két lábunk,
amikor a másik gesztusaira várunk
felsejlik a mélyben szövődő szabadság.

Nem vagy enyém, de magadé sem csupán.
Tárgy, birtok, eszköz is kizárva, miután
összeforrt egy kóbor éjszakán a tekintetünk.

Közös a vonat, közös az asztal és a paplan -
egymagában jár a gondolat s az álom; ami a szavak alatt van
(társas magányunk) együtt utazik velünk.

Mi rímel itt mire? - a széteső törek
halomba hullt harmóniája követ
megmozdítok érted én minden ... Érted!?

Utazok cserebogár hátán, követlek
a szivárvány ívén átsuhanva az ég kéklő
határán, míg lélegzel és levegőt
veszek magam is.

Amíg időmből telik,
itt vagyok, jelen vagyok
neked. Pár lim-lomot hagyok
magam után. Ami történt azt úgysem tudja
felfogni semmilyen cég adathordozója.
Holtomban veled halok.

Mától az "addig"-lázban égek, nem engedem
veszni a felkínált lehetőséget. Józan fejem
rendre kikövetelt hatalmát.

Városok némulnak el utánam,
melyekben a lábnyomod nem találtam,
csak széttaposott, üres szalmát.

Jó-e neked ez a hátán-háza élet?
A négylábjó-kórus a háttérben béget
hosszan, kitartóan ontva a nótát.

Lehetnék csillogó és áttetsző üveg ...
ennek súlyosságát vajon ki érti meg?
Kinek szól esténként a tücsökhegedű?
Bánatodban nem hagylak egyedül.

Eszem minden ágbogán szemed csillog.
Felhős az ég, enyhe szellő, tíz fok...
Bennem pedig ott izzik a billog.

Nincsenek megjegyzések: