Minden kulon ertesites helyett
tudatjuk azokkal, akik szerettek es tiszteltek,
hogy nyugodtan tovabb szerethetik es tisztelhetik,
mert (meg) EL!
Emleke szivunkben... viragokat az oltozobe... stb. stb.
Ha nem aggodnatok annyira, meg azt is leirhatnam, hogy ma hanyassal indult a napom, es hogy a kincset ero vizespalackomat leejtettem egy magas hid tetejerol (de utanamasztam). Szerencsere csak az egyik fatimai perecemet ettem meg indulas elott, igy az 50 %-a megmenekult. Nagyon finom, vanilia izu, nem vicc.
A portugal camino egeszen mas, nem is erdemes hasonlitani. Csak egy pelda: ma jartam egy kis varosban, ahol a szembe jovo olasz zarandoktarsamat nev szerint emlegettek. Napok ota csak a helybelieket latom, osszesen ha 5-6 zarandokkal fujt ossze a szel, leszamitva egy nepes olasz csoportot meg az elejen. Hihetetlen a csond. Nagyon kemeny szakaszok vannak, mert vagy az ut mellett kell haladni, vagy durva hegymaszas. Itt a meleg nem tikkaszto, hanem olvaszto es az izzadtsag sem csip, hanem hatarozottan marja a boromet.
Ami csodas, az emberek. Ha vizet kerek, rendre kapok melle egy nagy sargadinnyet, egy uveg sort, nehany narancsot vagy almat. Egyebkent mar Coimbraban vagyok, ot nap mulva kovetkezik Porto, utana meg tiz napi jarofold Santiago.
Ket napja ezt irtam a naplomba:
UJRATEREMTES
Az utbaigazitas vagyok, amit kedvesen, ingyen adnak;
a mosoly vagyok, amit szamlalatlanul mernek;
a dinnye vagyok, amit raadaskent a kezembe nyomnak;
a viz vagyok, amit egy mozdulatra hoznak;
a megertes vagyok, ami meghalad minden nyelvet;
az SMS vagyok, amit aggodo kezek bebillentyuznek;
az utazas vagyok, amire visznek a labaim;
a beke vagyok, amibol jottem.
Ezekrol ismerjetek meg majd otthon engem.
2010. augusztus 29., vasárnap
2010. augusztus 20., péntek
Ütött az óra
Éjfél van, nincs több napunk. MA este már Lisszabonban nézzük a naplementét. Még két kedves dolgot szeretnék veletek megosztani, mielőtt elhallgatok ezen az oldalon rövid időre. Első hetero élettársamtól (egy Szeri Cicával a titkos zsebében) ezt a maga varrta táskát kaptam az útra:
Aztán belépve a lépcsőházba, egy érdekes levelet találtam a faliújságon. Gyanítottam, hogy valami lázító, felháborodott, hátnemborzasztózó lesz. Tévedtem:
Túl az Óperencián 79,8 kg versenysúllyal indulok. Ha idén is annyit karcsúsít az út, nem fogtok rám ismerni.
Aztán belépve a lépcsőházba, egy érdekes levelet találtam a faliújságon. Gyanítottam, hogy valami lázító, felháborodott, hátnemborzasztózó lesz. Tévedtem:
Túl az Óperencián 79,8 kg versenysúllyal indulok. Ha idén is annyit karcsúsít az út, nem fogtok rám ismerni.
2010. augusztus 19., csütörtök
Így indulok
Annyi kedvesség és figyelem vesz körül a részetekről, hogy egy fényburokban járok már hetek óta. Erősnek és biztosnak tudhatnám magam, ha nem sírtam volna tegnap este örömmel vegyes szorongással. Bármi történjen, idén is a felszállás előtt megérintett a camino lényege. Ameddig élek, minden napom a kezemben van, mert eldönthetem, hogy szeretek-e válogatás nélkül, viszonzást nem kérve. A szabadság nem vonható vissza, nem lehet zálogba sem adni. Ezzel a kérdéssel indulok, hogy képes vagyok-e, készen állok-e erre a kalandra. Az én lázadásom - a lét alapvetően értelmetlen voltával kapcsolatban - a vegetáció és a birtoklás meghaladása.
A gondoskodás egyik szép jele számomra az idei karkötő. Mivel ajándékoztam már másoknak, jól tudom, hogy mennyi munka van vele. És mennyi szeretetet lehet beleszőni közben. Köszönöm szépen Ági!
A gondoskodás egyik szép jele számomra az idei karkötő. Mivel ajándékoztam már másoknak, jól tudom, hogy mennyi munka van vele. És mennyi szeretetet lehet beleszőni közben. Köszönöm szépen Ági!
2010. augusztus 18., szerda
Kilenc - tíz - reszket a lelkem...
A Jálics könyv végéhez közeledve fogynak a megfontolásra érdemes gondolatok. Ezért, és nem csak az idő hiányában, összevonom az utolsó két hetet. Több ízben ismétlődik majd az előző hetek tanulsága, mintegy összegzéseként az eddigieknek.
Nagy különbség van a magad körül keringés és a jelenlét között. Ha a gondolatainknál vagyunk:
Ha ezekkel a kérdésekkel foglalkozol, akkor magad körül forogsz. A jelenlétbe jutás mindig az észleléssel kapcsolatos. A létünk magvánál való időzés még inkább megszabadít bennünket a szükségtelen dolgokkal való azonosítástól; lehetővé teszi, hogy azok legyünk, akik vagyunk. Hogy szabadnak és felelősnek érezzük magunkat a világgal szemben.
Ha még félelmet érzel, tudatosítsd azt: "Most megint félek!" Nézd meg ezt a félelmet, míg csak azt nem tudod mondani: "Nos hát, itt van ez a félelem. De én is itt vagyok. Én nem vagyok a félelmem, ő csak velem van. Szabad itt lennie..."
Nem az a probléma, ha sokat kell szenvedned, hanem ha magadat sajnálod. Amikor átadod magad a saját sebeidnek, bajaiddal együtt önmagadat is odakötöd a boldogtalanságodhoz. Aki nem tudja a fájdalmát közel engedni a lelkéhez, úgy is gondolhatja, hogy uralkodnia kell rajta. Az elnyomott sérülésekkel megkeményíti magát, és a fájdalma feldolgozatlan marad, nyomasztja őt. A sírás ilyenkor segíthet magukat elengedni és az érzéseiket kifejezni. A siránkozás ezzel szemben nem enged elszakadni önmagunktól. A fájdalom és önsajnálat odáig nőhet, hogy elveszíted minden tiszteletedet és önbecsülésedet magaddal szemben.
Ha megéled az "Itt vagyok" örömét, már megtaláltad az alapot magadban, amely nem függ a többiektől. Ez a nyugvópont nem szorul rá, hogy kívülről igazolják vagy támogassák. Önmagában megáll. Akkor minden összehasonlítás eltűnik, súlyát veszti. Már nem szükséges, nem érdekes játék. Úgy tudod hagyni a többieket, ahogy vannak. Nincs szükséged rá, hogy megítéld, osztályozd vagy megváltoztasd őket.
A pusztába vezető út kemény és szép is egyben. Lebilincsel mindenkit, aki egyszer megérzi, hogy ezáltal megnyílik előtte a jelenlét megtapasztalása. De az idő nem áll meg, az utunk majd vissza fog vezetni a hétköznapokba. Ha ez a hely igazi megtapasztalás volt, nem fogjuk többé elfelejteni. Olyan lesz számunkra, mint egy titokzatos zene, amely nem ereszt, újra és újra magával ragad.
Feszültség keletkezik a magány és a nyüzsgő élet között, ami gyógyító hatású. Az élet két fontos pólusát köti össze. Ezek úgy összetartoznak, akár a be- és a kilégzés. Az egészséges élet a nekifeszülés és a lenyugvás között váltakozik.
Mindenki olyan mélyen tud csak találkozni másokkal, amilyen mértékben a saját mélységébe le tud ereszkedni. Csak egy olyan ember szavai tudják embertársának a lelkét megérinteni, aki kapcsolatban van saját lényének középpontjával és ezt a kapcsolatot ápolja is.
A kontempláció egyben életállapot, ami lassan kiterjed, áthatja és megváltoztatja egész életünket. Olyan, mint a felnőtté válás: ha valaki elérte az érett kort, akkor is felnőtt ha dolgozik, akkor is, ha pihen.
Megtanulni a jelenben élni: nem azt jelenti, hogy csak a figyelmünk töredékével vagyunk jelen a pillanatnyi tevékenységünknél, mert ezzel párhuzamosan számos más gondolat van a fejünkben. Nem egyenlő azzal sem, hogy elidőzünk a múltunknál, amelyt nem tudunk lezárni, vagy már a jövőben élünk, amely még nem köszöntött ránk. Nem arra gondolunk ilyenkor, hogy kit kellene még felhívnunk, mit felejtettünk el, és a különféle gondolatok forgatagában nem hagyjuk eltéríteni magunkat az aktuális pillanattól.
A jelenlétben élni annyit tesz, hogy száz százalékosan ott vagyunk, közel engedjük magunkhoz mindazt, amit az élet szenvedésre számunkra felad. Higgadtan hagyunk mindent úgy, ahogy éppen van. Kibírjuk a társaságát, akár tetszik, akár nem, sőt ha zavar is bennünket. Megtanuljuk önmagunkat is szemlélni és olyannak meghagyni, mint amilyenek vagyunk. Az odaadás annyit jelent az emberekkel kapcsolatban, hogy azt a rövid időt, amit velünk tölthetünk, valóban teljes mértékben nekik adjuk. Teljesen nála vagyunk, egészen befogadjuk a szívünkbe és a teljes figyelmünkkel ajándékozzuk meg őt. Nem tárgyként, eszközként kezeljük, hanem személyének méltóságát becsülve, alázattal közeledünk.
Függetlenedni tudunk az eredményeinktől. Nem azért szeretünk, hogy a társainktól biztonságot vagy ragaszkodást kapjunk cserébe. Minden ellenszolgáltatás és elvárás fölé emelkedünk, olyan ingyenessé, mint a nap sugarai. A sugárzás a természetükből fakad, nem attól függ, hogy viszonozzák-e vagy sem őket.
Végül a jelenléthez való kitartó visszatéréssel megtanulunk a realitás talaján maradni; hogy ne elképzeléseinkből és ötleteinkből induljunk ki, hanem a valóságot hagyjuk hatni magunkra, ami tőlünk függetlenül ott van és éppen úgy van.
Nagy különbség van a magad körül keringés és a jelenlét között. Ha a gondolatainknál vagyunk:
"Elég jól vagyok?", "Nem csináltam valamit rosszul?", "Hogyan tudnék továbblépni?", "Nem kellene már sokkal előrébb tartanom?", "Vajon képes vagyok-e erre vagy arra?", "Nem vagyok-e hibás abban, amit csináltam?"
Ha ezekkel a kérdésekkel foglalkozol, akkor magad körül forogsz. A jelenlétbe jutás mindig az észleléssel kapcsolatos. A létünk magvánál való időzés még inkább megszabadít bennünket a szükségtelen dolgokkal való azonosítástól; lehetővé teszi, hogy azok legyünk, akik vagyunk. Hogy szabadnak és felelősnek érezzük magunkat a világgal szemben.
Ha még félelmet érzel, tudatosítsd azt: "Most megint félek!" Nézd meg ezt a félelmet, míg csak azt nem tudod mondani: "Nos hát, itt van ez a félelem. De én is itt vagyok. Én nem vagyok a félelmem, ő csak velem van. Szabad itt lennie..."
Nem az a probléma, ha sokat kell szenvedned, hanem ha magadat sajnálod. Amikor átadod magad a saját sebeidnek, bajaiddal együtt önmagadat is odakötöd a boldogtalanságodhoz. Aki nem tudja a fájdalmát közel engedni a lelkéhez, úgy is gondolhatja, hogy uralkodnia kell rajta. Az elnyomott sérülésekkel megkeményíti magát, és a fájdalma feldolgozatlan marad, nyomasztja őt. A sírás ilyenkor segíthet magukat elengedni és az érzéseiket kifejezni. A siránkozás ezzel szemben nem enged elszakadni önmagunktól. A fájdalom és önsajnálat odáig nőhet, hogy elveszíted minden tiszteletedet és önbecsülésedet magaddal szemben.
Ha megéled az "Itt vagyok" örömét, már megtaláltad az alapot magadban, amely nem függ a többiektől. Ez a nyugvópont nem szorul rá, hogy kívülről igazolják vagy támogassák. Önmagában megáll. Akkor minden összehasonlítás eltűnik, súlyát veszti. Már nem szükséges, nem érdekes játék. Úgy tudod hagyni a többieket, ahogy vannak. Nincs szükséged rá, hogy megítéld, osztályozd vagy megváltoztasd őket.
A pusztába vezető út kemény és szép is egyben. Lebilincsel mindenkit, aki egyszer megérzi, hogy ezáltal megnyílik előtte a jelenlét megtapasztalása. De az idő nem áll meg, az utunk majd vissza fog vezetni a hétköznapokba. Ha ez a hely igazi megtapasztalás volt, nem fogjuk többé elfelejteni. Olyan lesz számunkra, mint egy titokzatos zene, amely nem ereszt, újra és újra magával ragad.
Feszültség keletkezik a magány és a nyüzsgő élet között, ami gyógyító hatású. Az élet két fontos pólusát köti össze. Ezek úgy összetartoznak, akár a be- és a kilégzés. Az egészséges élet a nekifeszülés és a lenyugvás között váltakozik.
Mindenki olyan mélyen tud csak találkozni másokkal, amilyen mértékben a saját mélységébe le tud ereszkedni. Csak egy olyan ember szavai tudják embertársának a lelkét megérinteni, aki kapcsolatban van saját lényének középpontjával és ezt a kapcsolatot ápolja is.
A kontempláció egyben életállapot, ami lassan kiterjed, áthatja és megváltoztatja egész életünket. Olyan, mint a felnőtté válás: ha valaki elérte az érett kort, akkor is felnőtt ha dolgozik, akkor is, ha pihen.
Megtanulni a jelenben élni: nem azt jelenti, hogy csak a figyelmünk töredékével vagyunk jelen a pillanatnyi tevékenységünknél, mert ezzel párhuzamosan számos más gondolat van a fejünkben. Nem egyenlő azzal sem, hogy elidőzünk a múltunknál, amelyt nem tudunk lezárni, vagy már a jövőben élünk, amely még nem köszöntött ránk. Nem arra gondolunk ilyenkor, hogy kit kellene még felhívnunk, mit felejtettünk el, és a különféle gondolatok forgatagában nem hagyjuk eltéríteni magunkat az aktuális pillanattól.
A jelenlétben élni annyit tesz, hogy száz százalékosan ott vagyunk, közel engedjük magunkhoz mindazt, amit az élet szenvedésre számunkra felad. Higgadtan hagyunk mindent úgy, ahogy éppen van. Kibírjuk a társaságát, akár tetszik, akár nem, sőt ha zavar is bennünket. Megtanuljuk önmagunkat is szemlélni és olyannak meghagyni, mint amilyenek vagyunk. Az odaadás annyit jelent az emberekkel kapcsolatban, hogy azt a rövid időt, amit velünk tölthetünk, valóban teljes mértékben nekik adjuk. Teljesen nála vagyunk, egészen befogadjuk a szívünkbe és a teljes figyelmünkkel ajándékozzuk meg őt. Nem tárgyként, eszközként kezeljük, hanem személyének méltóságát becsülve, alázattal közeledünk.
"A legfontosabb óra mindig a jelen, a legfontosabb ember mindig az, aki éppen előtted áll; a legfontosabb tett a szeretet..." (Eckhart mester)
Függetlenedni tudunk az eredményeinktől. Nem azért szeretünk, hogy a társainktól biztonságot vagy ragaszkodást kapjunk cserébe. Minden ellenszolgáltatás és elvárás fölé emelkedünk, olyan ingyenessé, mint a nap sugarai. A sugárzás a természetükből fakad, nem attól függ, hogy viszonozzák-e vagy sem őket.
Végül a jelenléthez való kitartó visszatéréssel megtanulunk a realitás talaján maradni; hogy ne elképzeléseinkből és ötleteinkből induljunk ki, hanem a valóságot hagyjuk hatni magunkra, ami tőlünk függetlenül ott van és éppen úgy van.
2010. augusztus 16., hétfő
Liberté
Összesűrűsödtek a napok, a percek. Afelé löknek, hogy küzdjem le zsigeri félelmeimet, és vállaljam az utam. Jó tudni, hogy van, akinek egy szavába kerülne megállítani, itthon tartani. Ettől kegyetlen az előttem álló négy éjszaka. Ha holnap felébredek, már csak három marad, és Norbit is megragasztják szerdára. Csak összeérik az idei lelkigyakorlatom.
2010. augusztus 15., vasárnap
C.
Otthonos, mint egy fél hónapos ölelés,
aminek kezét, fejét alig találod.
A lüktetés,
a bőrünk ütemére járt lassú tánc...
Szavak, amik hasonló titkokat rejtenek,
évek, gesztusok, fények,
és az a sejtekig ható közösség,
hogy ember vagyok,
és lélegzem a mellkasodon.
aminek kezét, fejét alig találod.
A lüktetés,
a bőrünk ütemére járt lassú tánc...
Szavak, amik hasonló titkokat rejtenek,
évek, gesztusok, fények,
és az a sejtekig ható közösség,
hogy ember vagyok,
és lélegzem a mellkasodon.
2010. augusztus 13., péntek
Minden előzetes konzultáció nélkül
Ó, Uram, Teremtőm! Ki minden előzetes konzultáció nélkül kényszerítetted rám ezt a világot,
hogy egyszer és mindenkor boldoggá erőszakolj!
(Bikini: Imádság)
2010. augusztus 12., csütörtök
Akadálymentesítés
Di notte
Di notte le emozioni sembrano più dense, di notte
di notte nascono le melodie più intense, di notte
di notte un bacio vola verso l’infinito, di notte
di notte scopri la dolcezza di un marito, di notte
di notte esce la forza di non dirmi che hai bisogno di me
e fa male quando dici che stai male e non sto con te
e fa male col dolore che t’assale e non sto con te
e fa male quando non sono all’altezza di star con te
mi fa male quando nonostante tutto, tu scegli me
di notte il mondo è giusto perchè sta dormendo, di notte
di notte il tuo dolore già mi sta uccidendo, di notte
stanotte ti amerò come se non potessi farlo mai più
e fa male quando dici che stai male e non sto con te
e fa male col dolore che t’assale e non sto con te
e fa male quando non sono all’altezza di star con te
mi fa male quando nonostante tutto, tu scegli me
e rideremo ancora, come sempre come ora
gli angeli vivono in cielo, ma tu resta qua con me
e fa male quando dici che stai male e non sto con te
e fa male col dolore che t’assale e non sto con te
e fa male quando non sono all’altezza di star con te
mi fa male quando nonostante tutto, tu scegli me
di notte il verbo amare è un tempo al passato, di notte
Éjjel
Éjjel az érzelmek sűrűbbnek tűnnek, éjjel
éjjel születnek a legintenzívebb melódiák, éjjel
éjjel egy csók a végtelen felé száll, éjjel
éjjel felfedezed egy férj szelídségét, éjjel
éjjel támad az erő, hogy ne mondd: szükséged van rám
és fáj, mikor azt mondod, hogy nem vagy jól és én nem vagyok veled
és fájva fáj, hogy rádtör és én nem vagyok veled
és fáj, mikor nem vagyok méltó, hogy veled legyek
fáj, mikor mindezek ellenére te engem választasz
éjjel a világ igaz, mert alszik, éjjel
éjjel a fájdalmad már megöl, éjjel
ma éjjel úgy szeretlek majd, mintha soha többé nem tehetném
és fáj, mikor azt mondod, hogy nem vagy jól és én nem vagyok veled
és fájva fáj, hogy rádtör és én nem vagyok veled
és fáj, mikor nem vagyok méltó, hogy veled legyek
fáj, mikor mindezek ellenére te engem választasz
és nevetni fogunk még, mint ahogy mindig, ahogy most
az angyalok a mennyben élnek, de te maradj itt velem
és fáj, mikor azt mondod, hogy nem vagy jól és én nem vagyok veled
és fájva fáj, hogy rádtör és én nem vagyok veled
és fáj, mikor nem vagyok méltó, hogy veled legyek
fáj, mikor mindezek ellenére te engem választasz
éjjel a szeretni ige egy múlt idő, éjjel
Di notte le emozioni sembrano più dense, di notte
di notte nascono le melodie più intense, di notte
di notte un bacio vola verso l’infinito, di notte
di notte scopri la dolcezza di un marito, di notte
di notte esce la forza di non dirmi che hai bisogno di me
e fa male quando dici che stai male e non sto con te
e fa male col dolore che t’assale e non sto con te
e fa male quando non sono all’altezza di star con te
mi fa male quando nonostante tutto, tu scegli me
di notte il mondo è giusto perchè sta dormendo, di notte
di notte il tuo dolore già mi sta uccidendo, di notte
stanotte ti amerò come se non potessi farlo mai più
e fa male quando dici che stai male e non sto con te
e fa male col dolore che t’assale e non sto con te
e fa male quando non sono all’altezza di star con te
mi fa male quando nonostante tutto, tu scegli me
e rideremo ancora, come sempre come ora
gli angeli vivono in cielo, ma tu resta qua con me
e fa male quando dici che stai male e non sto con te
e fa male col dolore che t’assale e non sto con te
e fa male quando non sono all’altezza di star con te
mi fa male quando nonostante tutto, tu scegli me
di notte il verbo amare è un tempo al passato, di notte
Éjjel
Éjjel az érzelmek sűrűbbnek tűnnek, éjjel
éjjel születnek a legintenzívebb melódiák, éjjel
éjjel egy csók a végtelen felé száll, éjjel
éjjel felfedezed egy férj szelídségét, éjjel
éjjel támad az erő, hogy ne mondd: szükséged van rám
és fáj, mikor azt mondod, hogy nem vagy jól és én nem vagyok veled
és fájva fáj, hogy rádtör és én nem vagyok veled
és fáj, mikor nem vagyok méltó, hogy veled legyek
fáj, mikor mindezek ellenére te engem választasz
éjjel a világ igaz, mert alszik, éjjel
éjjel a fájdalmad már megöl, éjjel
ma éjjel úgy szeretlek majd, mintha soha többé nem tehetném
és fáj, mikor azt mondod, hogy nem vagy jól és én nem vagyok veled
és fájva fáj, hogy rádtör és én nem vagyok veled
és fáj, mikor nem vagyok méltó, hogy veled legyek
fáj, mikor mindezek ellenére te engem választasz
és nevetni fogunk még, mint ahogy mindig, ahogy most
az angyalok a mennyben élnek, de te maradj itt velem
és fáj, mikor azt mondod, hogy nem vagy jól és én nem vagyok veled
és fájva fáj, hogy rádtör és én nem vagyok veled
és fáj, mikor nem vagyok méltó, hogy veled legyek
fáj, mikor mindezek ellenére te engem választasz
éjjel a szeretni ige egy múlt idő, éjjel
2010. augusztus 11., szerda
Árnyékok párbaja - nyolcadik hét
A legnagyobb akadály, ha nem tudsz megbocsátani. Csak az gyógyul meg, amit szeretettel és megbocsátással szenvedünk el. A kiengesztelődésre való képtelenség olyan, mint egy duzzasztógát, amely több millió tonna vasbetonnal áll a szeretet természetes folyásával szemben. Ha a kiengeszteletlen érzéseinket már képesek vagyunk megszemlélni és megengedni, forduljunk a jelenlét felé. Az érzés még ott maradhat, de én már nem foglalkozom vele. A sértettség fokától függően lépésről-lépésre, rétegenként lesz elhordva a harag...
Legmélyebb sebeinket gyerekkorunkban szerezzük és ezek szüleinkkel függenek össze. Csecsemőkorban hiányzó meleg szeretet, tekintéllyel kapcsolatos problémák, a szülők hiánya, munka, válás vagy haláleset miatt mély sebeket hagyhatnak maguk után, amelyeket nem egykönnyen tudunk megemészteni, feldolgozni, vagy netán teljesen megbocsátani. A kiengesztelődés azonban lehetséges, sőt elengedhetetlen az élethez.
A legnagyobb fájdalom nem maga a belénk maródott sérülés. A legkeserűbb fájdalom az, hogy nem tudjuk szeretni azokat, akik szenvedést okoztak nekünk.
Minden megbocsátás - egyben a magunknak való megbocsátás is -; minden, ami az életünkben történik, és ahogyan történik: ajándék.
Erőtlenségem oka abból az akarati erőlködésből származik, amellyel kedvetlenségemet és magányosságomat el akarom nyomni. "Most kedvetlen vagyok. Nem jó érzés, de ez most így van. Magányosnak érzem magam - és szabad magam magányosnak érezni." Különös élmény elidőznünk a kedvetlenség észlelésében. Jelen vagyok, de nem veszek részt a szomorúságomban, ezáltal elmúlik fenyegető volta. A lét megtapasztalásából biztonság és nyugalom árad.
A kontemplatív magatartás élénk figyelem, eleven érdeklődéssel: "Mit találok itt? Mi történik itt? Mi jön felém a realitásból?" Ez nem elérni akarás, nem valamit megtudni akarás, hanem élő érdeklődés az igazi, a lényeges, maga a Lét iránt.
Legmélyebb sebeinket gyerekkorunkban szerezzük és ezek szüleinkkel függenek össze. Csecsemőkorban hiányzó meleg szeretet, tekintéllyel kapcsolatos problémák, a szülők hiánya, munka, válás vagy haláleset miatt mély sebeket hagyhatnak maguk után, amelyeket nem egykönnyen tudunk megemészteni, feldolgozni, vagy netán teljesen megbocsátani. A kiengesztelődés azonban lehetséges, sőt elengedhetetlen az élethez.
A legnagyobb fájdalom nem maga a belénk maródott sérülés. A legkeserűbb fájdalom az, hogy nem tudjuk szeretni azokat, akik szenvedést okoztak nekünk.
Minden megbocsátás - egyben a magunknak való megbocsátás is -; minden, ami az életünkben történik, és ahogyan történik: ajándék.
Erőtlenségem oka abból az akarati erőlködésből származik, amellyel kedvetlenségemet és magányosságomat el akarom nyomni. "Most kedvetlen vagyok. Nem jó érzés, de ez most így van. Magányosnak érzem magam - és szabad magam magányosnak érezni." Különös élmény elidőznünk a kedvetlenség észlelésében. Jelen vagyok, de nem veszek részt a szomorúságomban, ezáltal elmúlik fenyegető volta. A lét megtapasztalásából biztonság és nyugalom árad.
A kontemplatív magatartás élénk figyelem, eleven érdeklődéssel: "Mit találok itt? Mi történik itt? Mi jön felém a realitásból?" Ez nem elérni akarás, nem valamit megtudni akarás, hanem élő érdeklődés az igazi, a lényeges, maga a Lét iránt.
Mi is az ember élete? Egy árnyék. De miféle árnyék? Megingathatatlan, mint egy épületé? Vagy olyan, mint egy örökzöld fáé? Nem, az ember élete egy szárnyaló madáréhoz hasonlatos; még észre sem vesszük, s már tovatűnt. (Talmud)
Közkívánatom - nyolc és feledik hét
Az elejére egy idézet a múltból: 2004. szeptember 1-én ilyen szöveg szerepelt egyik párkereső profilomon a "Kit keres" rovatban:
Néhány sor a nyolcadik hét anyagából, pároknak:
1. Ne menj el úgy otthonról, hogy ne legyél még legalább két percig csak vele, minden konkrét ok nélkül, és hogy ne búcsúzzál el tőle szívélyesen.
2. Ha megjössz, szentelj először neki figyelmet, míg ráérzel arra, hogyan érzi magát. Legyél éber, hogy akar-e valamit mondani, bántja-e valami...
3. Ajándékozz neki máskor is teljesen önzetlenül az idődből és a figyelmedből. Maradj vele egy darabig minden szándék nélkül.
4. Teremts magadban belül helyet neki, hogy kifejezhesse önmagát.
5. Vedd fel őt a szívedbe, maradj vele és ne ítéld meg. Hagyd őt olyannak, mint amilyen. Ne próbáld meggyőzni valamiről vagy megváltoztatni.
6. Ne akarj neki segíteni!
7. Ha kritizál téged, ne védd és igazold magad. Maradj vele minden figyelmeddel és szereteteddel, egészen önzetlenül, minden más cél nélkül, csak vele. Éber figyelmed új életet és új örömöt fog neki ajándékozni.
Hogy kit is keresek?
Szeretném, ha olyan kapcsolatban élhetnék valakivel, hogy ez 100 kilométerre egymástól is leolvasható legyen mindkettőnk arcáról.
Szeretném, ha a szerelem számunkra fészek lenne, ami otthont ad, de nem veszi el a másik szabadságát. Úgy hordoz, hogy közben nem akar birtokolni egy percre sem.
Szeretném, ha nem akarnánk egymás életét boldoggá tenni, mert az a legbiztosabb melléfogás, ami elképzelhető. Egyszerűen csak legyünk ott, amikor szükség van ránk, és tiszteljük a másik magányát, ha úgy kívánja.
Szeretnék vigasztalni, őrizni a párom álmát... csak nézni, hogy alszik.
Szeretnék valakihez odabújni, és hallgatni a szuszogását. Szeretném, ha valaki hozzám simulna, és a fülét a mellkasomra tapasztaná gyengéden. Akivel ihatnánk egymás tenyeréből, megbújva a másik árnyékában.
Mit írhatnék még?
"Szeretném, ha szeretnének..." Ha megtalálnám azt, aki hiányzott eddig minden ölelésemből, minden csókomból.
Néhány sor a nyolcadik hét anyagából, pároknak:
1. Ne menj el úgy otthonról, hogy ne legyél még legalább két percig csak vele, minden konkrét ok nélkül, és hogy ne búcsúzzál el tőle szívélyesen.
2. Ha megjössz, szentelj először neki figyelmet, míg ráérzel arra, hogyan érzi magát. Legyél éber, hogy akar-e valamit mondani, bántja-e valami...
3. Ajándékozz neki máskor is teljesen önzetlenül az idődből és a figyelmedből. Maradj vele egy darabig minden szándék nélkül.
4. Teremts magadban belül helyet neki, hogy kifejezhesse önmagát.
5. Vedd fel őt a szívedbe, maradj vele és ne ítéld meg. Hagyd őt olyannak, mint amilyen. Ne próbáld meggyőzni valamiről vagy megváltoztatni.
6. Ne akarj neki segíteni!
7. Ha kritizál téged, ne védd és igazold magad. Maradj vele minden figyelmeddel és szereteteddel, egészen önzetlenül, minden más cél nélkül, csak vele. Éber figyelmed új életet és új örömöt fog neki ajándékozni.
Találós
Kedves, melegbarna, "szerelmetes" pillantású szemek - de valami huncut kópéság csillog a háttérben, és mohó figyelem, vágyakozás a vad után...
Lusta elnyújtózás otthon a forró kályha mellett vagy a kanapén, vég nélkül áhítozva simogatásért - de egy pillanat alatt robbanó energia, végtelen vágtatás a mezőn, tűző napsütésben vagy ropogó hóban...
Örökös játék, fékezhetetlen hancúrozás otthon, barátokkal, kutyatársakkal, gyerekekkel - de moccanás nélkül a lesen várakozva, figyelem és összpontosítás a nyomkövetésben...
Kifogyhatatlan türelem a falkához tartozókkal, boldog elviselése fülhúzásnak, gyerekkezek nyúzásának: az imádott gazdi kedvéért mindent... - de büszke és bátor kiállás a közeledő rosszszándékúval szemben, a csoport védelmében...
Könnyed elegancia és robbanó energia,
végtelen kedvesség és szívós kitartás,
örökös vadászláz aranysárga csomagolásban:
Ez a MAGYAR VIZSLA!
Lusta elnyújtózás otthon a forró kályha mellett vagy a kanapén, vég nélkül áhítozva simogatásért - de egy pillanat alatt robbanó energia, végtelen vágtatás a mezőn, tűző napsütésben vagy ropogó hóban...
Örökös játék, fékezhetetlen hancúrozás otthon, barátokkal, kutyatársakkal, gyerekekkel - de moccanás nélkül a lesen várakozva, figyelem és összpontosítás a nyomkövetésben...
Kifogyhatatlan türelem a falkához tartozókkal, boldog elviselése fülhúzásnak, gyerekkezek nyúzásának: az imádott gazdi kedvéért mindent... - de büszke és bátor kiállás a közeledő rosszszándékúval szemben, a csoport védelmében...
Könnyed elegancia és robbanó energia,
végtelen kedvesség és szívós kitartás,
örökös vadászláz aranysárga csomagolásban:
Ez a MAGYAR VIZSLA!
2010. augusztus 10., kedd
Nevess bátran!
Valaha volt egy ország, amely magában foglalta a Föld minden országát; ebben az országban volt egy város, amely magába zárta az ország minden városát; ebben a városban volt egy utca, ahol összefutott a város minden utcája; ebben az utcában állt egy ház, amely menedéket nyújtott az utca minden házának; ebben a házban volt egy szoba, a szobában pedig egy ember; ez az ember nevetett, csak nevetett, de úgy, ahogy előtte még nem nevetett senki.
(Braszlavi Nahman rabbi)
(Braszlavi Nahman rabbi)
2010. augusztus 9., hétfő
Hetedik hét - valahol az úton
Gyakran úgy tűnik, mintha szenvedélyes probléma menedzserek lennénk. Hiányosságainkkal, hibáinkkal, bűntudatunkkal sokszor úgy bánunk, mintha sötét szobában állnánk és bottal csapkodnánk magunk körül, hogy eloszlassuk a sötétséget. Peidg csak lámpát kell gyújtanunk és az ártatlanság örömében fürdeni, aranylóan, mint porszem a napsugárban.
Ahhoz vagyunk szokva, hogy a haladást mint tárgyi előrehaladást fogjuk fel és ítéljük meg. Semmi újnak nem kell megjelennie a kontemplációban. Az új, az izgalmas, a meglepő már eredendően itt van, csupán sok fölösleges dolog elfedi. Azt érdemes tudatosítanod, hogy mindig is itt volt, akármelyik pillanatban rendelkezésedre áll.
Ha kirándulsz és útelágazáshoz érkezel, ahonnan három út vezet tovább, és te az általad választott ösvényen haladsz tovább, senki sem vetheti a szemedre, hogy elnyomtad a másik kettőt. Egyszerűen ott hagytad őket, mert nem a te utaid. Úgy ahogy a szemlélődés gyümölcse a pihenés, úgy vezet el minden igazi kikapcsolódás is a szemlélődésre. Próbáld meg felfedezni ezt a feszültségektől mentes figyelést, akkor nem fog kifárasztani a meditáció.
Aki az úton van, már a helyén van. Hogy az út elején, közepén vagy a végén, az már nem számít. Maradj a lét észlelésében és ez elvezet téged a lényegeshez. Éberen virrasztunk a jelenlétben és mindkét lábunkkal megmaradunk a realitás talaján.
Amikor az önzés gyökerét tapasztalod, nem kezdj vele semmit, ne is akard legyőzni. Minden maradjon a régiben. Próbáld meg ezt a meglátást elviselni és így hagyni. Ha valóban rátaláltál tetteid gyökerére, akkor alapvetően nem tudod megváltoztatni. Esetleg kiradírozhatsz néhány magatartásformát, de ezzel nem mégy sokra. A gyökerek megmaradnak; sokkal mélyebbre nyúlnak. De még ezeknél is mélyebben ott van benned egy önzetlen szeretet, mérhetetlen erő. Engedd, hogy ez a még ősibb réteg kifejtse hatását. Úgy oszlatja szét aggodalmaidat, mint a felkelő nap a reggeli párát. Közben ne a változtatással foglalatoskodj, csak szenvedd el az állapotodat, és eközben figyelmed a jelenlétre, mélyebb lényedre irányítsd. Minden más magától fog történni. Ha a jelenlétben maradsz, még közelebb kerülsz önmagadhoz, odáig, ahol nincs már többé önzés.
Ahhoz vagyunk szokva, hogy a haladást mint tárgyi előrehaladást fogjuk fel és ítéljük meg. Semmi újnak nem kell megjelennie a kontemplációban. Az új, az izgalmas, a meglepő már eredendően itt van, csupán sok fölösleges dolog elfedi. Azt érdemes tudatosítanod, hogy mindig is itt volt, akármelyik pillanatban rendelkezésedre áll.
Ha kirándulsz és útelágazáshoz érkezel, ahonnan három út vezet tovább, és te az általad választott ösvényen haladsz tovább, senki sem vetheti a szemedre, hogy elnyomtad a másik kettőt. Egyszerűen ott hagytad őket, mert nem a te utaid. Úgy ahogy a szemlélődés gyümölcse a pihenés, úgy vezet el minden igazi kikapcsolódás is a szemlélődésre. Próbáld meg felfedezni ezt a feszültségektől mentes figyelést, akkor nem fog kifárasztani a meditáció.
Aki az úton van, már a helyén van. Hogy az út elején, közepén vagy a végén, az már nem számít. Maradj a lét észlelésében és ez elvezet téged a lényegeshez. Éberen virrasztunk a jelenlétben és mindkét lábunkkal megmaradunk a realitás talaján.
Amikor az önzés gyökerét tapasztalod, nem kezdj vele semmit, ne is akard legyőzni. Minden maradjon a régiben. Próbáld meg ezt a meglátást elviselni és így hagyni. Ha valóban rátaláltál tetteid gyökerére, akkor alapvetően nem tudod megváltoztatni. Esetleg kiradírozhatsz néhány magatartásformát, de ezzel nem mégy sokra. A gyökerek megmaradnak; sokkal mélyebbre nyúlnak. De még ezeknél is mélyebben ott van benned egy önzetlen szeretet, mérhetetlen erő. Engedd, hogy ez a még ősibb réteg kifejtse hatását. Úgy oszlatja szét aggodalmaidat, mint a felkelő nap a reggeli párát. Közben ne a változtatással foglalatoskodj, csak szenvedd el az állapotodat, és eközben figyelmed a jelenlétre, mélyebb lényedre irányítsd. Minden más magától fog történni. Ha a jelenlétben maradsz, még közelebb kerülsz önmagadhoz, odáig, ahol nincs már többé önzés.
Жди меня
Жди меня, и я вернусь.
Только очень жди,
Жди, когда наводят грусть
Желтые дожди,
Жди, когда снега метут,
Жди, когда жара,
Жди, когда других не ждут,
Позабыв вчера.
Жди, когда из дальних мест
Писем не придет,
Жди, когда уж надоест
Всем, кто вместе ждет.
Жди меня, и я вернусь,
Не желай добра
Всем, кто знает наизусть,
Что забыть пора.
Пусть поверят сын и мать
В то, что нет меня,
Пусть друзья устанут ждать,
Сядут у огня,
Выпьют горькое вино
На помин души...
Жди. И с ними заодно
Выпить не спеши.
Жди меня, и я вернусь,
Всем смертям назло.
Кто не ждал меня, тот пусть
Скажет: - Повезло.
Не понять, не ждавшим им,
Как среди огня
Ожиданием своим
Ты спасла меня.
Как я выжил, будем знать
Только мы с тобой,-
Просто ты умела ждать,
Как никто другой.
Ennyi?
A szerelem definiálhatóan amorfizálódott periférikus komplexuma hol a depresszív neurózis, hol pedig a patetikus levitáció szintjén összegződő emócióknak, melyek a pszeudo-individualisztikus szub-kollagenizáció révén diffundálódott, kvázi abituációs élmények által refetisizálódott egocentrumban kiváltják a "de jó lenne kettyinteni egyet" érzését.
(Hankiss Elemér)
(Hankiss Elemér)
Ház a bográcsban
Tegnap annyira szép szakasz volt, hogy este már nem volt erőm írni. A társasházunknak új közös képviselője van, aki a földszinten lakik, így sokkal inkább magáénak érzi a közösség ügyeit. Szerencsére nincs egyedül. A palahordáshoz és az árokásáshoz is sikerült 8-10 embert tobozorznia a három lépcsőházból. Sok idős emberünk van, akik koruknál fogva nem tudnak bekapcsolódni, viszont van még bőven tartalékunk megbújó forradalmárokból is.
Szóval vasárnap reggel nyolctól az Úr napját munkával szernteltük meg. A régi csövek cseréje olcsóbb lesz, ha magunk ássuk ki a nyomvonalát. Amig mi dolgoztunk, Márti férje, Tamás marhapörköltet készített a bográcsban. Másvalaki tésztát főzött, vagy terített a kertben. Aztán együtt ebédeltünk, és csak ültünk, ültünk a fűben, mindenféle recepteket csere-berélve. Néha átcsúszott egy-két személyes információ is a sok időtöltő mondatba ágyazva. Az étel elfogyott, a bográcsot kenyérrel kimártogattuk. A nap is kisütött a végén.
Milyen poén lenne, ha a cégformák közé felvennénk a törzset? És milyen baráti lenne a közgyűlések hangulata néhány közös munka és étkezés után...
Aztán pihentem kicsit, és indultam az Operába. Eszter hívott a Bohéméletre. Délelőtt még a föld hullott a nyakamba, estére már kényelmes székben Puccini dallamára nevettem, sirdogáltam. A szereposztás kiváló volt; elég a két főszereplőt említenem. Rost Andrea játszotta Mimit, a társa pedig a spanyol Alex Vicens volt.
Szóval vasárnap reggel nyolctól az Úr napját munkával szernteltük meg. A régi csövek cseréje olcsóbb lesz, ha magunk ássuk ki a nyomvonalát. Amig mi dolgoztunk, Márti férje, Tamás marhapörköltet készített a bográcsban. Másvalaki tésztát főzött, vagy terített a kertben. Aztán együtt ebédeltünk, és csak ültünk, ültünk a fűben, mindenféle recepteket csere-berélve. Néha átcsúszott egy-két személyes információ is a sok időtöltő mondatba ágyazva. Az étel elfogyott, a bográcsot kenyérrel kimártogattuk. A nap is kisütött a végén.
Milyen poén lenne, ha a cégformák közé felvennénk a törzset? És milyen baráti lenne a közgyűlések hangulata néhány közös munka és étkezés után...
Aztán pihentem kicsit, és indultam az Operába. Eszter hívott a Bohéméletre. Délelőtt még a föld hullott a nyakamba, estére már kényelmes székben Puccini dallamára nevettem, sirdogáltam. A szereposztás kiváló volt; elég a két főszereplőt említenem. Rost Andrea játszotta Mimit, a társa pedig a spanyol Alex Vicens volt.
2010. augusztus 6., péntek
2010. augusztus 5., csütörtök
Titenkettedik hét
Nem, nincs semmi időzavarom. Ez most nem az én felkészülésemről szól, hanem a vak "lányomról". Babát vár.
Meddig ember?
Ezért az élményért érdemes volt ma felkelni. Kár, hogy a YouTube nem támogatja a beágyazását...
Köszönöm szépen Ildi!
Köszönöm szépen Ildi!
Balambér és a szemafor
Megvan! Reggel olyan szépen gurult ki a drótszamaram a lépcsőházból, hogy megesett a szívem a névtelenségén. Mától Balambér a becsületes neve, bűnözői pedig nem lesz neki.
Abban is gyakorlottak vagyunk már, hogy a Rózsa utcát átszövő sok jelzőlámpánál hogyan álljunk meg, az autósoktól elég távol. Az utca végén a Chinoin kéménye magasodik elém. Ha végére érünk az olajunknak, akkor nem csak a szemafor szemei sötétülnek el, hanem a gyárkémények is munkanélkülivé, hajléktalanná válnak. Fogunk-e még akkor biciklizni? A kerekeim gumiból vannak... De milyen gyártósorok tudnák pótolni őket? Be vagyunk zárva, azt hiszem.
A nap pozitív mérlege: végre láttam eredetiben a ligeti ügyvéd ("FUIT") síremlékét. Anyada és Vili kicsit késtek, ezért szinte mellette ültem le a padra. És kaptam egy jó tippet, hogy útközben hol tudok utcára néző péktől friss kiflit-zsömlét-akármilyenpéksüteményt venni. Egy kifli például csak 20 Ft. Tudtátok?
Abban is gyakorlottak vagyunk már, hogy a Rózsa utcát átszövő sok jelzőlámpánál hogyan álljunk meg, az autósoktól elég távol. Az utca végén a Chinoin kéménye magasodik elém. Ha végére érünk az olajunknak, akkor nem csak a szemafor szemei sötétülnek el, hanem a gyárkémények is munkanélkülivé, hajléktalanná válnak. Fogunk-e még akkor biciklizni? A kerekeim gumiból vannak... De milyen gyártósorok tudnák pótolni őket? Be vagyunk zárva, azt hiszem.
A nap pozitív mérlege: végre láttam eredetiben a ligeti ügyvéd ("FUIT") síremlékét. Anyada és Vili kicsit késtek, ezért szinte mellette ültem le a padra. És kaptam egy jó tippet, hogy útközben hol tudok utcára néző péktől friss kiflit-zsömlét-akármilyenpéksüteményt venni. Egy kifli például csak 20 Ft. Tudtátok?
2010. augusztus 4., szerda
Te szülj nekem rendet!
Coro del Nabucco
Va', pensiero, sull'ali dorate.
Va', ti posa sui clivi, sui coll,
ove olezzano tepide e molli
l'aure dolci del suolo natal!
Del Giordano le rive saluta,
di Sionne le torri atterrate.
O mia Patria, si bella e perduta!
O membranza si cara e fatal!
Arpa d'or dei fatidici vati,
perché muta dal salice pendi?
Le memorie del petto riaccendi,
ci favella del tempo che fu!
O simile di Solima ai fati,
traggi un suono di crudo lamento;
o t'ispiri il Signore un concento
che ne infonda al patire virtú
che ne infonda al patire virtú
al patire virtú!
A Szabadság-kórus
Messze szállj el - arany szárnyra kelve,
Messzi tájakra - gondolat - repülj el;
Régen látott hazámba kerülj el,
Híven vár rád az otthoni táj!
Üdvözöld várunk száz ősi tornyát,
Nézz le vágyón az egykor virágzó völgybe
Szép hazámba repítsen a honvágy,
Ó, az emlék - hogy kínoz, hogy fáj!
Bölcsek lantja a fűzfának ágán,
Ó, miért lett oly néma a húrja?
Égi hangja ma áradjon újra,
Mondja el, hogy milyen szép volt a múlt!
Keljen életre mindenki száján,
Szörnyű gyászunkat sírja az ég;
Zengje-zúgja a sorsát a népnek,
Tán a szívünkbe új lángot gyújt!
Fényes, új lángot gyújt!
2010. augusztus 3., kedd
Fehér Vili
Ma is volt Mókus Örs, csak azok a fürge bitangok nem dugták ki az orrukat a bokrok közül. Vili kicsit álmos volt, majdnem rákerekeztem a lábára... Anyadától kaptam portugál szótárt meg útikönyvet. Most már aztán jól fel vagyok szerelve. Basszus, csak két hétvége az indulásig. El vagyok veszve, azt hiszem.
2010. augusztus 2., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)