Félálmomban azt a mondatot ismételgettem, hogy "...egy szép hajnalon arra ébred, hogy minden összeomlott..." - és rendben volt így a világ. Nincs rendszer, nincs fogódzó, csak vagyok. A vers eredeti szövege kicsit eltér. Kiemelés tőlem:
Eddig úgy ült a szívemen a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a sok négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyűléptű szívében megterem
az érett s tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantasz, barátom, fordul el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki nincs.
Balázs azt írja az Aszalt szilvá-ban, hogy "az emberi emlékezet nem dokumentációs központ a valóságról... amiről az ember hipnózisban beszámol, az nem a valóság, hanem a saját valósága. A külső valóságnak az a szűrleménye, amely a saját személyiségének, történetének, észlelésének és felejtésének szitáján fennmaradt - és nem mellesleg egymásra íródott egyéb (korábbi vagy későbbi) valóságmegtapasztalásaival... az ő valóságában ez így igaz, így alkot történetet, így magyarázza a múltját és jelenét." (171. oldal)
Mitől szép egy összeomlás? Szakállas történet, hogy "Isten a romokon épít". Valami tágasabb, teljesebb eljövetelének útjából a szűk ketrecek és alacsony bálványok tűnnek el első lépésben. Hol azelőtt az angyal állt - most nyugalom van, béke.
