Ha olyan módon van baj a világgal, amit egészen új gondolkodású emberek változtathatnak csak meg, és nem elég, ha valami jó kis tervet kovácsolunk a környezet megóvására, akkor miért érdemes ezzel a problémával foglalkozni? ... Intellektuális érdeklődésből csupán?
A levél kapcsán újra elgondolkodtam ezen a dilemmán. Most úgy látom, hogy ez a megkülönböztetés: új szemléletmóddal vagy anélkül cselekedni között érdekes. Mert a teljes passzivitás alapján értelmetlen maga a rágondolás is. Talán azért beszél annyit arról Daniel Quinn, hogy amíg meg nem változik a világhoz való hozzáállásunk, az összes program a jelen helyzetet kívánja fenntartani, kozmetikázni (hogy még többet tudjunk kizsákmányolni a bolygó készleteiből). Úgy is fogalmazhatnám, hogy bánat (tanulság) nélküli gyónás, megtérés (Isten-tapasztalat) nélküli keresztség. Csak a karikatúrája a kívánt folyamatnak.
Az új szemléletmód alapján lehet, hogy kis, személyes életközösségek jönnek létre, akik nem építenek majd Mars-járművet, nem repülnek keresztbe-kasul a légkörben, stb. Valamit ők is tesznek, ha nem is akkora volumenben, mint a jelen társadalom. A kecskefejés és bogyógyűjtögetés is tevékenység, csak emberibb léptékű.
Az átalakulás, az átmenet ebbe a világba se hullik csak úgy az ölünkbe. Azt sem gondolom, hogy elkezdünk vadászó-gyűjtögetőként létezni és szépen hozzánk csábul az emberiség maradék 99,9 %-a. Persze lehet, hogy a katasztrófaelmélet jön be. Akik véletlenül túlélik az összeomlást, azok dönthetnek, hogy elindítják az újabb elvevő forradalmat a romokon, vagy tanulva a bukásból egy más "emberiség" formálódik ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése