2010. július 31., szombat

Gergő

A rácson át
egy izzó szempár.

2010. július 29., csütörtök

Optika

Wikipédia:

Az optika, vagy magyarosan fénytan, a fizikának a fény és általában az elektromágneses hullámok terjedésével foglalkozó tudományága. A fénytan (optika) a fény tulajdonságait, a fényjelenségeket (fénytörés, fényvisszaverődés stb.) vizsgálja.

Főbb megközelítési módjai:

-- a geometriai optika, amely a fényt mint egy sugarat tekinti, mely egyenes vonalban halad az egyes közegekben, közeghatárokon pedig visszaverődik vagy megtörik;
-- a hullámoptika, amely a fényt hullámként modellezi. Így magyarázható a fényelhajlás, az interferencia és a polarizáció jelensége;
-- a kvantumoptika, amely vékony rétegek és határjelenségek magyarázatára szolgál.

Mindegyik magában foglalja az előző lépcsőfokot.

A kis hableány:

A hínár mindig zöldebb, ha más vizében ring ...

2010. július 28., szerda

A Hétvezér meg a mókusozás

Reggel csöpögő esőben értem a Dózsa György úthoz. Nyolcan voltunk a téren, a galambrajokat nem számítva. Alig gurultam túl a díszburkolaton, Anyada (azaz Eszter) már ott várt a fák alatt. Vili (a vadászeb) kicsit körbeugrándozott, aztán elindultunk mókusozni. A mókusozás kutya dolog, meg kell keresni, sőt abszolút csöndben be kell cserkészi a mogyoróbokrok, fenyőligetek alját; hátha lepottyan egy loboncos vörös bunda. Ma nem volt szerencsénk - de holnap reggel 6:30-kor újra jövünk!

PS: Egyik emlősállat sincs veszélyben! Vili nem tud fára mászni...

Az a bizonyos levél

Szia Apu!

Idén leszek 43 éves. Nem tudom már felidézni, mikor is beszélgettünk mi utoljára. Abban sem vagyok biztos, hogy tudtunk-e valaha komolyan találkozni egymással. Csak emlékkockáim maradtak rólad. Még elevenen él bennem az a pillanat, amikor szomorúnak láttalak, mert gyerekként tettem egy olyan kiszólást, hogy nem emlékszem már Sándor mamám arcára. Talán benne volt ebben az a tény is, hogy a te anyádról volt szó, de az még inkább – és ennek hangot is adtál akkor -, hogy elfelejtjük azokat, akik szerettek bennünket.

Ezeket a sorokat most magyarul írom neked, azon a nyelven, amit tőled is kaptam – ugyanúgy, mint testi kromoszómáim felét. Sokáig nem szerettem a nevedet viselni, mert a gyerekkorom zaklatott periódusaira emlékeztetett. Arra, hogy zűrös volt a családi életünk, feszültségekkel és bizonytalansággal teli. Én pedig békére, nyugalomra, egyensúlyra vágytam. Ma is.

Örömmel tölt el az a gondolat, hogy az életem ünnepi eseményeinél (konfirmáció, katonai eskü, papszentelés) jelen voltál. Valószínű, hogy büszke is voltál rám végig. Sajnálom, hogy ezt mind a ketten szemérmes hallgatással lepleztük egymás előtt. Visszagondolok azokra a vasárnap délutánokra, amikor kikísértél a buszmegállóhoz, ahogy a kollégiumba visszautaztam. Néha félórákat is ott ültünk egymás mellett csöndben. Kínos, szűnni nem akaró csöndben. Tehetetlen voltam akkor. Ha visszahozhatnám ezeket a helyzeteket, ma megkérdeznélek: Miben láttad az életed céljait, sikereit? Mire jöttél rá, mi aggasztott téged a világgal kapcsolatban? Szeretném tudni azt is, hogy: Milyen volt ’56-os kiskatonának lenned? Hányszor voltál szerelmes? Milyen volt számodra, amikor megszülettem, járni, majd beszélni kezdtem... ? Hogyan élted meg annak a tényét, hogy nem leszek gazdálkodó, de még rendőrnyomozó sem (ami nagy álmod volt velem kapcsolatban)? Szégyenkeztél-e azon, hogy meleg vagyok? Bántottak-e mások, amikor felvállaltam magam a nyilvánosság előtt? Csupa kérdés.

Szeretném, ha tudnád, hogy sok kedves emlékem is van a gyerekéveimből, és minden borzalom mellett sokat jelentenek ezek is. Köszönöm, hogy vállaltál és dolgoztál azért, hogy elindulhassak az életben. A szénakaszálás izzadtsága árán volt minden nap friss tejünk; a reggeli állatgondozás és földművelés teremtette elő a megélhetésünket. Én azt akkor nagyon természetesnek vettem, pedig ott állt mögötte a te hűséged és naponta vállalt áldozatod.

Szeretném, ha részese lennél az életemnek, a sikereimnek és a melléfogásaimnak is. Elmesélném neked, hogyan látom én a helyemet ebben a valóságban, mi örvendeztet meg és mi tart lázban engem. Jó lenne átvenni sok tapasztalatot és technikai tudást tőled, hogy folytatója lehessek az örökségednek. Szeretném, ha elégedett lennél a mostani állapotommal. Ha azt látnád, hogy jó mederben folyik és boldog az életem. Sajnálom, hogy nem lehettünk "mintacsalád". Sajnálom, hogy nem volt módom az alkoholizmusod útjába állni, legalább elgondolkoztatni téged...

Képzeld, még mindig tanulok! Pár éve kezdtem görkorcsolyázni; most spanyolra, pszichodrámára járok; megismertem olyan furcsaságokat, mint EMK, TA. Az edzőterem is új felfedezés, biciklivel járok munkába Budapesten keresztül, és készülök a második Caminóra. Vannak barátaim – nagyon fontos nekem, hogy ragaszkodjanak hozzám, elismerést, biztatást kapjak tőlük. Kicsit elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy ezek egy részét megtapasztalhattam volna otthon is. Néha úgy látlak a magam filmjében, mint egy hiányzó kockát; átlátszó és súlytalan vagy, ha az apa-fiú kapcsolat után kutatok. Pár kisgyerekkori kellemes hangulaton kívül nem talállak. Eltűntél, mint ahogy én is idejekorán kiszálltam a te életedből. Milyen lenne vajon, ha idős bácsiként mellettem élnél? Naponta látnálak, mesélhetnél végre nekem, és ... rendesen elköszönhetnék tőled a halálod előtt.

Tudod mit?! Változtassunk ezen a befejezetlen történeten! Szeretnék a fiad lenni, aki őszintén felnéz rád, büszke arra, aki vagy, akivé lettél. Szeretném megélni, hogy fontos vagy nekem, gondoskodhatok rólad és szép öregkorod van. Ha jóvátehetjük azt, ami már megtörtént, és személy szerint veled is, akkor most a fantáziám segítségével, virtuálisan begyógyítom a sebeinket. Magamhoz ölellek úgy, mint még eddig soha. Ez az új találkozásunk szülte közösség lesz a jövőben az ÉN családom, az ÉN kedves múltam, az ÉN támaszom és egyben dicsekvésem.

Erről még nem beszéltünk: voltak már kapcsolataim. Most éppen egyedül élek. Hiányzik nagyon, hogy valaki szeressen és elfogadjon, egyetlen legyek számára, fel nem cserélhető gazdagsága a napjainak. Szinte alig merem elhinni, hogy ez még lehetséges, megtörténhet a csillagok alatt. Azok az ölelések, azok a simogatások hiányoznak, amiket tőled is kérek most. A francia Caminón sokat töprengtem arról, hogy van-e iránya a létezésnek és benne nekem. Jó volt úton lenni, látni azt az egyszerű és magyarázatra nem szoruló életet, amit veled közösen is jártunk, két lábbal a földön. Szeretnék egy házat, kutyát (pontosabban: magyar vizslát) és vidéki nyugalmat.

Szeretném, nagyon akarom továbbadni valakinek azt, amit tőled kaptam: elindítani az önállóság felé. Öröm lenne számomra, ha az utódom olyan szeretettel nézhetne majd a síromra, ami engem eltölt, ha csak a kopjafádra gondolok. Hűséges vagyok ahhoz a küzdeni tudáshoz, tisztességhez és kiszámíthatósághoz, ami ott volt benned is, a hétköznapok porával-kormával keveredve. Nem hiszek már a kifestőkönyv-mennyországokban. Lehet, hogy elmúlunk mi is, mint az árnyék, és egyedül az emlékezés őrzi meg a tekintetünk, a mosolyunk vibrálását. Ebben az esetben a halálom napjáig még életben tartalak, mint sírkő a rávésett jeleket. Hogy akkor majd találkozunk-e ismét, nem tudom megválaszolni. Amennyiben mégis, ezt szeretném neked elmondani újra. Lehet, hogy ott nem is kell már felolvasni semmit, csak engedjük, hogy "sírásunk felszabadítsa a tengert, mielőtt asztalhoz ülnénk"...

2010. július 27., kedd

Nem tökéletes, csak működik

...ha megemlítjük, hogy a rajban való élet működőképes a méhek számára, a csapatban való élet a páviánok számára, a falkában való élet a farkasok számára, senkinek nem lesz semmi ellenvetése, ha azonban megemlítjük, hogy a törzsben való élet működőképes az emberek számára, ne lepődjünk meg, ha csaknem hisztérikus vadsággal támadnak nekünk. Támadóinktól persze nem azért kapjuk meg a beosztásunkat, amit mondtunk, hanem azért, amit ők hozzáképzelnek ahhoz, amit mondtunk, például hogy a törzsi élet "tökéletes" vagy "idilli" vagy "nemes" vagy egyszerűen "csodálatos". Lényegtelen, hogy egy szóval sem mondtunk semmi ilyet: ugyanúgy fognak méltatlankodni, mintha mondtuk volna.

A törzsi élet valójában nem tökéletes, nem is idilli, nemes vagy csodálatos, de akárhol is bukkanunk rá érintetlen mivoltában, azt találjuk, hogy jól működik - ugyanolyan jól, mint a gyíkok, a mosómedvék, a libák vagy a bogarak élete -, azzal az eredménnyel, hogy a törzs tagjai jellemzően nem dühöngők, lázadozók vagy kétségbeesettek, nem küzdenek borderline személyiségzavarral, nem szaggatja őket szét a bűnözés, a gyűlölködés és az erőszak. Az antropológusok megfigyelése szerint a törzsi emberek, akik korántsem nemesebbek, kedvesebbek vagy bölcsebbek nálunk, hozzánk hasonló mértékben hajlamosak a hitványságra, rosszindulatra, fafejűségre, önzésre, érzéketlenségre, konokságra és türelmetlenségre. A törzsi élettől az emberek nem válnak szentté; a törzsi élet azt teszi lehetővé, hogy közönséges emberek minimális stresszel biztosítsák együttesen a megélhetésüket, évről évre, nemzedékről nemzedékre.

Az emberi evolúció három vagy négymillió éve után mi egyébre számítanánk, mint egy működőképes társadalmi szerveződésre? Hogyan másképp maradhatott volna meg a Homo habilis, ha nem egy működőképes társadalmi szerveződésben? Hogyan másképp maradhatott volna meg a Homo erectus, ha nem egy működőképes társadalmi szerveződésben? És ha a természetes szelekció a Homo habilis-t és a Homo erectus-t ellátta működőképes társadalmi szerveződésekkel, miért ne sikerülne neki ugyanez a Homo sapiens esetében is? Az emberek talán számos egyéb társadalmi szerveződési formát kipróbáltak e három vagy négymillió év alatt, de ha így történt, ezek közül egy sem maradt fenn...

A törzsi élet nem dárdákat és barlangokat vagy vadászást-gyűjtögetést jelent. A vadászás-gyűjtögetés egy életmód, egy foglalkozás, egy megélhetési forma. A törzs nem egy bizonyos foglalkozás, hanem egy társadalmi szerveződés, amely megkönnyíti a megélhetést.
A cigányok mind a mai napig törzsekben élnek - már ahol hagyják őket -, noha nyilvánvalóan nem vadászó-gyűjtögetők.
Hasonlóképpen, a cirkuszi emberek törzsekben élnek, noha - ugyancsak nyilvánvalóan - nem vadászó-gyűjtögetők. A legutóbbi évtizedekig nagyon sokféle vándorló mutatványos társulat működött törzsi keretek között: vándorszínészek, búcsúsok stb.

Mit szeretnek az emberek a törzsi társadalomban?
A törzs a tagjaiért létezik - minden egyes tagjáért, mert kivétel nélkül mindannyian érdekeltek a törzs sikerében.

(Daniel Quinn: A civilizáción túl; Birtalan Balázs fordítása)

Ma reggeli

Az univerzum legcsodálatosabb törvénye, hogy nem lehet kicsit szeretni. Ha döntöttél, hogy odaadod magad, akkor az csakis totális lehet. Ez a szabad ajándékozás teljesen kifoszt és átbillent azon a kritikus ponton, amitől kezdve már minden a tiéd, válogatás és ellenállás nélkül. És te is mindené és mindenkié leszel, megtalálva a magad hangját, arcát, szívét és alakját.

Lehet, hogy az élet a halállal kezdődik...

ITT és MOST!

2010. július 26., hétfő

Vigyázó szemetek Moszkvára...

Medvegyev elnök aláírta azt a törvényt, amely július 28-át, Oroszország megkeresztelkedésének napját, hivatalos állami ünneppé nyilvánítja. Előzőleg, a törvényjavaslat parlamenti tárgyalása során elhangzott olyan halvány ellenvetés, hogy az állam és az egyház el van egymástól választva.

1917 előtt az ortodox (pravoszláv) egyház hosszú évszázadokon át hivatalosan is államegyház volt. A csinovnyikoknak rendszeresen igazolást kellett hozniuk egyházközségüktől arról, hogy gyóntak és áldoztak. Az egyház - bár időnként akadtak konfliktusai az államhatalommal - alapvetően annak hű kiszolgálója volt attól kezdve, hogy 988-ban Vlagyimir fejedelem keresztény hitre térítette Oroszhont. Az októberi bolsevik forradalom után a szovjet hatóságok durva és kegyetlen vallás- és egyházüldözésbe fogtak, ám a mélységesen meggyöngített, besúgók által keresztül-kasul átszőtt egyház kisvártatva megint az állam támogatója lett. A Szovjetunió széthullása után az ortodox egyház gyorsan talpra állt, és a putyini-medvegyevi kormányzat erőteljes támogatásával igyekszik visszanyerni egykori befolyását.


1988-hoz képest négy és félszeresére nőtt az egyházközségek, több mint kétszeresére az egyházmegyék, csaknem háromszorosára a főpapok és több mint négyszeresére a lelkészek száma. Szabad­elvű politikusok, szociológusok, a nem ortodox hívők aggodalommal figyelik, hogy az egyház igyekszik visszamanőverezni magát a hajdani államegyházi szerepbe. A hatalom pedig demonstratívan segédkezet nyújt ehhez. Jellemző, hogy a nagy egyházi ünnepeken az államfő és a kormányfő mindig ott imádkozik az egyházfő által celebrált szertartásokon, és ezt a televíziók kötelezően mutatják. Legutóbb pedig már ugyanígy, hangsúlyosan, a kamerák előtt köszöntötte Dmitrij Medvegyev, majd Vlagyimir Putyin Kirillt, Moszkva és egész Oroszország pátriárkáját névnapja alkalmából. A hadseregben visszaállították a tábori lelkészek intézményét, míg egy helyi megállapodás értelmében Tomszk megyében immár a helyi rendőrségeknek is van saját "bátyuskájuk". Az állami iskolákban kötelező tantárgyként akarják bevezetni az ortodox kultúra alapjai elnevezésű tantárgyat.

Az egyház nem titkoltan igyekszik az államhatalom mintegy ideológiai szárnyaként fellépni. "Az ortodoxia komolyan törekszik erre a szerepre, a pátriárka pedig az ideológiai vezető szerepére" - nyilatkozta nemrégiben a Novije Jizvesztyija című újságban a szovjet időkben harcos másként gondolkodóként elhíresült Gleb Jakunyin atya, akit független nézeteiért kiközösítettek az egyházból.

2010. július 25., vasárnap

Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

József Attila, 1926. április

Az élet törzse - a törzs élete

Az emberek lenyűgözve hallgatják az okfejtést arról, hogy mitől működőképes a falka az oroszlánok számára, a csapat a páviánok számára vagy a raj a libák számára, de többnyire befogják a fülüket, ha arra terelődik a szó, hogy mitől működőképes a törzs az ember számára. A törzsben élő emberek hárommillió évig működtek sikeresen e bolygón a mi mezőgazdasági forradalmunkat megelőzően, és ugyanilyen sikeresek mind a mai napig bárhol, ahol sikerült érintetlenül fennmaradniuk – csakhogy a kultúránk embereinek többsége erről a tényről hallani sem akar. Mi több, minden erejüket latba vetve tagadják. Ha elmagyarázzuk nekik, mitől működőképes a csorda az elefántok számára vagy a raj a méhek számára, azzal semmi bajuk. Ha azonban azt próbáljuk elmagyarázni, hogy mitől működőképes a törzs az ember számára, megvádolnak azzal, hogy "idealizáljuk" a törzsben élő embereket. Pedig az etológia és az evolúciós biológia szempontjából nézve egy embertörzs sikere semmivel sem nagyobb idealizálás, mint egy bölénycsapat vagy egy bálnaraj sikere.

A bukásainkra az a kulturális mentségünk, hogy az emberek valamiképpen "természetüknél fogva" gyarlók – kapzsik, önzőek, szűklátókörűek, erőszakosak stb., következésképpen bármihez is próbálunk kezdeni velük, nem fog sikerülni. Ez okból mindazok, akik fenn akarják tartani a kulturális mitológiánkat, annak puszta felvetését, hogy a törzsi élet sikeres az ember számára, fenyegető veszedelemnek fogják érezni.

(Daniel Quinn: A civilizáción túl; Birtalan Balázs fordítása)


Már kezdetben is feltűnt - írja MM -, hogy a bennszülöttek milyen bensőségesen kötődnek a természethez. Mielőtt útnak indultunk, félkört alkotva felsorakoztunk, arccal kelet felé. A törzsfőnök középre állt és kántálni kezdett. A többiek tapsolva, dobogva vagy combjukat csapkodva verték a ritmust hozzá. Körülbelül negyedóráig tartott a minden reggeli szertartás... Ezek az emberek hisznek abban, hogy minden létezőnek értelme van. Semmi sincs hiába. Nincsenek szeszélyes véletlenek, balszerencsés események, balesetek...

A növényvilág értelme és feladata az, hogy táplálja az állatokat és az embereket, megkösse a talajt, gyönyörködtesse a szemet és tisztítsa a levegőt. Elmesélték, hogy a virágok és a fák alig hallhatóan énekelnek az embereknek, s cserébe csupán annyit kérnek tőlünk, hogy mi is énekeljünk nekik. Természettudományos gondolkodásom ezt azonnal lefordította az oxigén-széndioxid cseréjének folyamatára. Felvilágosítottak, hogy az állatok elsődleges rendeltetése nem az emberiség táplálása - arra csak akkor szabad sort keríteni, ha éppen úgy hozza a szükség. Az állat vigyáz a természet egyensúlyára, társa és példaadója az embernek. A törzs ezért gyűlik össze reggelenként, és küld üzenetet a növényeknek és állatoknak. - Felétek közeledünk - kiáltják. - Tisztelet nektek, amiért léteztek, s tápláltok bennünket. A növényeken és állatokon múlik, hogy eldöntsék, melyikre essen a választás.

Az Igazak törzse sosem marad élelem nélkül. A világmindenség mindig érti a gondolataikat. Hitük szerint a világ a bőség földje. Ahogy én és minden zenerajongó a zongorista játékát hallgatva tisztelem és csodálom a tehetséget, a teljesítményt, ők ugyanolyan önfeledten istenítenek mindent a természetben. Ha utunkban felbukkant egy kígyó, nyilvánvalóan azért került oda, hogy étekül szolgáljon számunkra. At étkezés fontos része volt esti ünnepségeinknek. Megtanultam, hogy a táplálék nem magától értetődő dolog. Először is akarni kell, aztán várni rá, és ha teljesül a kérés, minden esetben hálával, tisztelettel fogadni... Néha különleges kívánságaik is voltak, s ezt mindig a következőképpen fejezték ki: "Amennyiben a javamat és minden létező javát szolgálja".

A csapat nem vitt magával élelmiszert. Nem vetettek, nem termeltek, nem arattak. Csak rótták Ausztrália legeldugottabb zugait a perzselő nap alatt, minden egyes eltelt napot a mindenség bőkezű áldásának tartva. Sohasem csalatkoztak a természetben.

Nincs út a békéhez - hatodik hét

Egyetlen út sem létezik a békéhez, mert a béke az Út! (Mahatma Gandhi)


Aki a csöndbe jut, egyre inkább magához jut közel. Nem szükséges keresnünk semmit sem, inkább elfogadni és elszenvedni azt, amit az élet felad nekünk. A legfájdalmasabb az, amikor nem tudjuk szeretni azokat, akik a szenvedést okozzák. Minden eszközt megragadva menekülünk a szenvedéstől és saját elesettségünktől. A keménységünk mögött az a félelem áll, hogy valamit el kell szenvedni.

Létezik a mindennapi, kifelé tevékeny élet mozgástere, amelyben gondolatokkal és tettekkel érünk el valamit. Itt lehet másokra hatni, harcolni és vitatkozni; lehet dolgozni lelki és jellembeli alakulásunkon. Elkötelezhetjük magunkat nemes politikai vagy társadalmi ügyek mellett. Van a szemlélődésnek is egy síkja, ahol csak figyelni, bízni és szenvedni lehet. A gondolkodás és cselekvés, eredmények felmutatása és célok elérése itt lehetetlen.

Egy fal előtt lehet türelmetlenül ülni, erőltetve a továbbmenetelt (arra irányítva minden készségünket, ami még nincs itt) - vagy arra figyelni, ami előtted áll. Azért van ott, hogy elszenvedd, szabad ott maradnia. Sokkal izgalmasabb ez a fal annál, mint amit mögötte sejtesz. A kontempláció útja egy belső és szelíd út. Olyan, mint a madarak énekének hallgatása. Olyan szelíd, mint ahogy egy virág kinyílik - erőltetés nélkül. Gyengéd nyitottságra van ehhez szükség.

A félelem, hogy a meditációban valami feljöhet, amit nem akarunk elszenvedni, legtöbbször csak keménységgel nyomható el újra. A figyelés útja oldja fel ezt a keménységet. Aki figyel, teljesen annak adja át magát, hogy felvegye azt, ami a realitásból, a jelenből jön. Az gyengéd, laza és fesztelen - az elérni akarásnak pontosan az ellentéte. Mikor a lét szintjéhez közeledünk, ott nincsenek történetek és történések, nincs mozgás.

Ha nyugalomra jutunk, távolságot nyerünk mindentől (és mindenhez), ami egyébként a hétköznapi életben fontos számunkra. A nyugalom tisztább gondolatokat szül, mert sok minden leülepszik és rendeződik bennünk. A lényegessel való egység igazi biztonságot és védettséget fog ajándékozni. Nem kell semmit sem elérnem, és semmi sem sürgős. Egyszerűen csak itt lehetsz.

2010. július 24., szombat

Elvevő és meghagyó szex

Nyíri Tamással - egyik filozófia óránk szünetében - arról beszélgettünk a pasaréti ferences templom alagsorában, hogy a fiatalok mennyire tudják elfogadni és a valóságban megélni az egyház felszólítását a házassági hűségre: "Tisztaság az oltárig, hűség a sírig..." Természetesen igyekeztünk ellene érvelni, maga tanított és buzdított is minket erre a furcsa viselkedésre (szóval és példával egyben). A legédesebb pillanatok azok voltak, miikor nem bírta már magában tartani a saját véleményét, és cérnaszakadás-szerűen, szenvedélyesen kibuggyant a professzor szájából egy-egy felejthetetlen, magánemberi vélemény. Például a latin mise "titokzatosságának" indoklása annyira felzaklatta, hogy szinte félig kiabálva mondta: "Miért? Ha azt mondom, hogy {Ez az én testem...} és az megtörténik, az nem csoda, nem misztérium??? Csak akkor éljük át, ha {hókuszpókusz}-olunk? Nos, a próbaházasságra is volt egy mondata. Mi azt próbáltuk védeni, hogy ha nincs szexuális, testi harmónia a két fél között, akkor előbb-utóbb úgyis szétmegy a viszony, és gyártjuk futószalagon az ágytól és asztaltól való elválásokat. A válassza roppant mód egyszerű és meglepő volt: "Miért van szükség arra, hogy kipróbálják a másik testét? Hát nem látják, hogyan eszik?"

Marlo Morgan gyanús módon hallgat a törzs szexuális életéről, mintha a Mária Rádió közös fatimai zarándoklatáról tudósítana. Ezt a hiányosságot már korábban is "lefüleltem", mélyebben viszont nem gondoltam végig.

Szóval: a szexualitásnak sincsen (mint ahogy az élelem megszerzésének és elfogyasztásának sem) egyetlen helyes útja, mécs csak ösvénykéje se. Viszont a sok-sok vonal mégis kirajzol két jól elkülöníthető attitűdöt, amiket illethetünk a már bevált és beszédes elvevő-meghagyó kifejezésekkel. Mire gondolok?

A meghagyó szex a partner számára ingyen nyújtott lehetőség: ajándék, ami a spontaneitás talaján mozog. Kölcsönös bizalom, ráhagyatkozás jellemzi. Öröm és megelégedettség jár a nyomában.
Az elvevő erotika forintosítható árucikké lett, a piaci kereslet-kínálat szabja meg a működését. Még a szentségi katolikus otthonokban is elvevő szexről beszélhetünk, amennyiben méricskélés, befektetés-haszon gondolkodás üli meg; ne adj' Isten, a pár manipulálásának eszköze.
Az elvevő szex mintázata éppúgy felfalja és kiégeti a meghagyók testi kommunikációját, mint ahogy a civilizációnk könyörtelenül felszámolja a vele nem illeszkedő egyéb kultúrákat.

Lehet-e meghagyó szigetet létesíteni, működtetni és fenntartani az elvevő ár sodrásában? Valamiféle történelmi relikviák lennének csupán a "boldog békeidők" családi fotói, amik, mint meteorák állnak a történelem/fejlődés/etc. kimosta talajon? Van-e reménye egy meghagyó forradalomnak (inkább reneszánsznak)? Kérdőjelek hada.

2010. július 23., péntek

Megint, újra...

REG-GER

Hoz a villamos...
csak vágyva-vágylak,
Kálvin tér; megyek utánad.

Úgy hull ránk az este,
hogy bőrünkre gyógyító kötést rak.
Tárva az ajtód, meglátlak és
úgy ölelhetlek, ahogy vagy.

Rózsafelhők átúszása égen - törölve éppen.
A "koldus-szegényen" se játszik ezen a jégen.

Mint valami sokszögletű szoba
nyílsz ki döngetés nélkül;
ámulva sétálok ide-oda,
s nem feszít az "édes mostoha"
indulata.

Miféle őrült tánc, vagy törzsi démon sodorhatott magával?
Nem siratlak, nem is epedek nyüszítve-vinnyogva. Kívánlak,
és csak befelé szól a mosoly, a féltés.
Remény: hogy maradt még egy vékony rés,
amin átmegy a barátság szava.

Ott jártam a kapudban, beléptem,
majd azzal a lezserséggel, amivel melléd ültem,
a hajnali révületben el is tűntem.

Bár ami történt, nem tud véget érni...
Vajon a ma este ennyivel beéri?

2010. július 22., csütörtök

2010. július 21., szerda

Láthatatlanság köpenye

Megcáfolta nevét az AIDS kialakulásához vezető fertőzés okozója, a HIV. Elnevezése egy angol kifejezés rövidítése, amely "emberi immunhiányt előidéző vírus"-ként fordítható. Pedig nem okoz immunhiányt, csak elrejti a fertőzött sejteket a védőmechanizmusok elől. Talán már nem sokáig.

Ha lerántjuk a láthatatlanná tévő köpenyt megfertőzött sejtjeinkről, szervezetünk képes elpusztítani az AIDS-et okozó vírust – vélik a Harvard Egyetem kutatói. Ne gondoljuk, hogy túlbuzgó Harry Potter-hívőkről van szó: a kórokozó valóban képes úgy álcázni szervezetünk fertőzött sejtjeit, amelyekben él és szaporodik, hogy azok felismerhetetlenek legyenek az immunrendszer számára.

Minden emberi sejt sajátsága, hogy felületén olyan fehérjéket hordoz, amelyek jelzik belső őreinknek, hogy a szervezet sajátjai – vagyis nem elpusztítandó idegenek. A szervátültetéseknél épp amiatt kell gyengíteni az immunrendszert, mert a más testéből átvett szövet felszínén másféle fehérjék ülnek, ami miatt a befogadó szervezet idegennek érzi és kilöki. Az emberi szövetek és szervek önmaguktól tehát nem tudják becsapni az immunrendszert – a HIV viszont "okosabb" náluk.

Ez a vírus is hordoz a felszínén fehérjéket, sőt, ha bejut egy emberi sejtbe, akkor egy ideig annak a felszínén is megjelennek a vírusnak ezek a "jelzői", az ún. HIV-antigének (lásd az ábrán az első rajzot). A megfertőzött ember immunrendszere ellenanyagokat (anti-HIV-antitesteket) termel ellene, amelyek hozzákötődnek a HIV-antigénekekhez, és ezzel beindul ugyanaz a kilökési folyamat, mint bármely más idegen anyag szervezetbe jutásakor. Csakhogy a HIV nem hagyja magát, és egy idő után magára ölti az említett láthatatlanná tévő köpenyt – egy fehérjeburkot, tudományos nevén a CD59 nevű fehérjét. Ez eltakarja a HIV-antigéneket, és a megfertőzött sejt az immunrendszer szemszögéből épp olyan lesz, mint egy egészséges (lásd az ábrán a második rajzot).


"A HIV-fertőzöttek szervezetében igen erős védőtevékenység zajlik – nyilatkozta dr. Qigui Yu, az Indiana Egyetem kutatója –, csak sajnos nem mennek vele semmire". A lepel takarásában a vírus zavartalan életet él a sejt belsejében. Beavatkozás nélkül már csak idő kérdése a halálos kórkép, az AIDS kialakulása. El kell tehát távolítani a fehérjeköpenyt, és akkor van esély a gyógyulásra – vélték a Harvard kutatói. Olyan anyagot kerestek, amely képes lehet a CD59 lebontására.

Az emberi torok természetes flórájában van egy baktérium, amelynek méreganyaga, toxinja, az intermedilizin, hozzá tud kötődni a CD59-hez. Megnézték, hol és hogyan tud kapcsolódni a toxin a köpenyhez, és a kémiai struktúrát elemezve létrehoztak egy új molekulát. Ennek egyelőre csak "munkaneve" van, rILYd4, de lehetséges, hogy hamarosan valamilyen jól hangzó márkanevet kap, hiszen úgy tűnik, működik. Amikor HIV-fertőzöttek véréhez adták, a szervezet saját – már a fertőzés kezdete óta a vérben lévő – antitestjei újra képessé váltak a HIV elpusztítására. Következő lépésként – mint arról beszámoltak az amerikai immunológusok idei, baltimore-i kongreszszusán – a kutatók emberi szövetekből készített tenyészetet fertőztek meg HIV-vel laboratóriumukban. Amikor később rILYd4-et és HIV-antitesteket is adtak a szövettenyészethez, sikerült elpusztítani a fertőzött sejtek bizonyos részét. A láthatatlanná tévő köpeny – legalább részben – tehát lekerült a sejtekről (lásd az ábrán a harmadik rajzot).

A kongresszus hallgatósága nagyra értékelte a bejelentést, de a Johns Hopkins Egyetem AIDS-szakértője, dr. Robert Siliciano rögtön hozzátette: a dolog csak addig működik, amíg a fertőzött sejtek nem jutnak el az ún. nyugalmi stádiumig. Ez a szakasz a fertőzés után bizonyos idővel következik be a sejtek életében, és többek között azzal jár, hogy a felszínükről eltűnnek a HIV-antigének. Mondhatjuk úgy is: ekkor már nincs semmi a lepel alatt, nem érdemes tehát lerántani sem. A harvardiaknak azonban erre is volt válaszuk. Stratégiájuk szerint mielőtt az rILYd4-et bejuttatnák a betegek szervezetébe, előbb újra aktívvá teszik a már nyugalmi stádiumba jutott sejteket, hogy azokon ismét megjelenjenek a HIV-antigének.

Néha viszont az ép (HIV-vel nem fertőződött) sejtek felszínén is kialakul a CD59-burok. A Harvard Egyetemen dolgozó munkacsoport egy része azon fáradozik, hogy megpróbálják minél nagyobb eséllyel kivonni az rILYd4 hatóköréből ezeket az egészséges sejteket. Ha a CD59-burok ezekről is lekerülne, esetleg ezeket is megtámadná az immunrendszer. De lehet, hogy ez csak túlzott óvintézkedés, hiszen ha egy nem fertőzött sejtnek ilyen köpenye van, az alatt biztosan nincsenek HIV-antigének.

Forrás: Nol.hu

Van, aki ért a focihoz

Fülöncsípett sakál és a Nagy Koszorúigazító

A depresszió villámai csapkodnak a környezetemben. Depi-öngyi-uncsi hangulatban leledzenek az ismerőseim. Pedig nyár van, nyár - röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár. ;) Engem is el-el kap valami nosztalgikus búskomorság és nagyon nehéz kinézni belőle. Ezért találták fel a biciklit. Napi két óra kerekezés kifújja belőlelm az önsajnálat és lehangoltság minden füstjét. Olyan jókat kacarászok, dalszövegeket írok (persze fonák stílusban) és elő is adom magamnak. Abban csak reménykedni tudok, hogy a buszmegállóban nem hallják az egész sort...

Az Olof Palme sétány közepén villant be egy gondolat: az a megfogalmazásom, hogy "rossz érzés", a sakálszótáramból jön. Annyi értelme van a zsiráfvilágban, mint annak, hogy oktalan láz, csúnya lakmuszpapír. Az érzéseink vannak, nem szorulnak indoklásra és értelmezésre, minősítésre végképp nem. Lehetek az aki, átélhetem a valóságot olyan irreális nagyításban vagy kicsinyítésben, ahogy tetszik. Ezek nem versenyezhetnek az igazságtartalmukkal. A mindenkinek igaza van rabbis viccek hallatlan élettapasztalattól terhesek. A sakálfül két irányban is elhelyezkedhet: (1) kifelé fordítva a másik felelősségét hallja, aki bánt, nem vesz figyelembe, gonosz velem; (2) befelé hallgatózva viszont hülye-hisztis-picsának, reménytelen, magányos, elvesztett szerencsétlennek titulálja magát. A Stadionokhoz érve már kezemben volt a kis sakál. Hagytam kapálózni kicsit, aztán letettem.

A másik reggeli élményem az Ismeretlen katona sírjánál várt rám. Három koszorú díszeleg rajta, más-más nemzetek zászlóival a hasukon. A lengyel tegnap reggelre leesett, talán lefújta a szél. Még délután is ott feküdt az emlékmű mellett. Ma reggelre visszakerült a becses helyére. De ki rakta vissza? Trapitis stílusban generáltam egy új foglalkozást, a Nagy Koszorúigazító-t. Valakit, akinek az van a munkaköri leírásában, hogy ha a városban valmi rendetlenség adódik, például egy szalag rosszul áll, egy kicslány cipőfűzője kibomlik, vagy a galambok nem találják a kiflicsücsköt, akkor ott terem és helyrehozza a csorbákat. Megpályáznám ezt a melót, az tutti.

2010. július 20., kedd

Protección de mochila - esőborítás

Hazafelé kerekezve, az utolsó kilométereken elcsípett az eső. Szép, nyári, langyos víz. Kicsit meg is lepődtem, még nem áztam el biciklin. Ösztönösen behúzódtam egy kis fa alá, amíg elcsitult az áldás. Hamar folytatni tudtam az utat, a zöldségesnél már a megmosott szamarat kötöttem ki az ajtóhoz. Norbi, egyik Izmael klubos fiú mesélte, hogy rendeznek olyan túlélő túrákat, amikor egy késsel és valami vízzel kell eltölteni kb. 24 órát a "vadonban". Földön aludni, fázni még csak-csak. De esőben összegubózni, az már nem olyan kóser. Erős a gyanúm, hogy a portugál Caminón sok csapadék lesz, ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy az esőkabáton túl - ami egyébként a hátizsákot is védi rendesen - veszek egy külön borítást, kisebb zárporok idejére.

A fa alatt várakozva elnéztem a bugyborékoló, sűrű függönyt. És ott eszembe jutott Marlo Morgan egyik sztorija:

Egyszer csak leszakadt az ég, a ferdén bevágó esővíz patakokban folyt a földön. A felhőszakadás hangja messziről olyan volt, mintha dübörgő vonat közeledne. Éreztem, hogy remeg alattam a föld. Óriási esőcseppek hullottak az égből. Villámcsapkodás és irtózatos égzengés tette próbára az idegeimet... A szakadó esőben és a mennydörgésben is meghallottam az újabb zajt. Olyan erősnek és félelmesnek tűnt, amilyet még nem hallottam életemben. Ooota rám kiáltott: - Kapaszkodj meg egy fában! Simulj hozzá szorosan! - Csakhogy nem volt fa a közelemben. Ahogy körülnéztem; valami furcsát láttam végigsöpörni a sivatagon. Hatalmas volt, fekete, legalább tíz méter szélesés nagyon gyorsan gurult. Felém tartott, és mielőtt észbe kaphattam volna, elért.

Rengeteg víz, örvénylő, tajtékzó, sáros áradat zúdult rám. Elkapott a zuhatag, maga alá temetett.Levegő után kapkodtam. Kinyújtott karral próbáltam megkapaszkodni valamiben, akármiben... Aztán amilyen gyorsan jött, ugyanolyan hirtelen elmúlt az ítéletidő. Az utolsó nagy hullám után a víz apadni kezdett. Kövér esőcseppeket éreztem a bőrömön. Fölfelé fordítottam az arcomat és hagytam, hogy az eső kimossa szememből a sarat... Feltünedeztek a többiek, nemsokára újra együtt voltunk. Szerencsére senkinek sem esett komoly bántódása. Éjszakai takaróink azonban elúsztak. Társaim egymás után tekerték le magukról a ruhát, és amúgy csupaszon igyekeztek kimosni az anyag ráncaiban, hajtásaiban lerakódott iszapot, hordalékot.

Miután elállt az eső, felöltöztünk. Megvártuk, amíg megszárad a ruhánk, azután kiráztuk belőle a maradék homokot. A meleg levegő gyorsan elpárologtatta a nedvességet, és a bőröm olyan lett, akár a festőállványon kifeszített vászon. Ekkor értettem meg, hogy a bennszülöttek miért nem szeretnek ruhában járni...

Azon lepődtem meg igazán, hogy az egész kaland szinte csak egy pillanatnyi ijedelmet okozott. A viharnak köszönhetően eszembe jutott az élet nagyszerűsége, a hozzá való ragaszkodásom. A halál közelsége rádöbbentett, hogy öröm és kétségbeesés forrása kizárólag önmagunkban keresendő. A szó szoros értelmében mindenünk eltűnt, nem maradt másunk, csak a rajtunk lévő gönc. Elvesztek az apró ajándékok, emlékek... Választhattunk: elfogadjuk-e, ami történt, vagy siránkozunk felette. Tárgyaim elvesztéséért leckét kaptam a függetlenségből: a tapasztalatot kell inkább becsülnöm.

Bésame mucho



Bésame, bésame mucho
Como si fuera esta noche la última vez
Bésame, bésame mucho
Que tengo miedo tenerte, perderte después

Quiero tenerte muy cerca
Mirarme en tus ojos, verte junto a mí (...estar junto a tí)
Piensa que tal vez mañana
Yo ya estaré lejos
Muy lejos de tí

Piensa que tal vez mañana
Yo ya estaré lejos
Muy lejos de tí

2010. július 19., hétfő

Vége az ötödik hétnek

Összecsúsztak a hetek, így a következő egy hónapra elosztva hozom a maradék anyagot. A Camino úgyis arról híres, hogy az idő összezuttyan, kisimul és tágul egyszerre.

A kontemplációban az a meggyőződés vezet minket, hogy a lélek mélyén ott pislákol az igazi élet. Ott jelen van és csak meg kell nyilatkoznia. Erre alapozva a mi feladatunk egyedül megengedni hogy megtörténjen, és arra fülelni, ami igazi természetünkből fakad. Onnan tisztánlátás, egység, erő és szeretet jön. Átadjuk magunkat annak, amit kapunk, ami történik, megmutatkozik számunkra. (A szenvedésre való készség és a jelenléttel való kapcsolat elég.)

Abban a pillanatban, mikor valami újat tapasztalunk meg, sokszor önkéntelen felötlik bennünk a vágy, hogy ezt megtartsuk. Mintha azt mondanánk magunknak: "Most végre megvan!"
A lelki dolgokat nem tudjuk birtokolni. Az igazi gazdagságot ajándékba kapjuk. Ha meg akarjuk őrizni magunknak, kicsúszik a kezünk közül. Ha viszont megmaradsz a puszta csodálkozásban és odaadod magad ennek, ez egyre mélyebbre vezet. Még intenzívebben fogod érezni: tanácsos magadat alapvetően függetleníteni a pillanatnyi tapasztalattól. A meditáció olyan amilyen, úgy sikerül, ahogy sikerül és úgy jó, ahogy alakul. (Nem lehet elrontani...)

Nem kell tudnod, hogy jól meditálsz-e. Igényed az ellenőrzésre már nem a jelenlétre irányul, hanem a cselekedetekre. A létből magából jön a biztonság. Ehhez bármikor visszatérhetsz. Ez kiszorít minden más bizonytalanságot. Mindig kéznél van, amikor magadba szállsz. Ezt kívülről senki sem veheti el tőled.

Szemközt a pusztulással - con la frente marchita

Pilinszky János: Apokrif

1

Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:

Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?

Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.

Így indulok. Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.

2

Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.

S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat,
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!

Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra -

Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.

Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.

Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.
Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.

Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

3

Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.

2010. július 18., vasárnap

A pásztor álma

Vannak könyvek, amelyek bármikor terápiás erővel bírnak számomra. Ha örülök, akkor azt mélyítik bennem, ha sírni volna kedvem, akkor beindítják a könnycsatornáimat. Saint-Exupéry-től Az ember földje ilyen táltoskönyvem.

Ébredés után belelapoztam az elejébe és a záró gondolataiba. Tegyétek velem ti is!

A föld mélyebben megtanít önmagunkra, mint az összes könyvek: mert ellenáll nekünk. Az ember akkor fedezi föl magát, amikor megmérkőzik az akadállyal. De ahhoz, hogy ezt elérje, eszközre van szüksége: egy gyalura, egy ekére. Szántás közben a paraszt a természet egy-egy titkát ragadja meg, és az igazság, amelyet kibont, egyetemes. A repülőgép, a légi útvonalak eszköze is így hozza kapcsolatba az embert minden ősi problémával.

Mindig szemem előtt van az első argentínai éjszakai repülőutam képe; komor éjszaka volt, s mint csillagok, egyedül a síkság ritka szétszórt fényei ragyogtak benne.

A homálynak ebben a tengerében mindegyikük egy-egy öntudat csodájáról adott hírt. Az egyik családi tűzhelynél olvastak, tűnődtek, vallomásokat mondtak. A másikban talán a tér roppant mélységeit kutatták, a fáradó elme az Androméda csillagképein borongott. És amott a szerelem lobogott. A messzeségben mindenütt tüzek villantak, táplálékukat követelték, fénylők vagy szerények, mint a költőé, tanítóé vagy az ácsé. De mennyi zárt ablak ezek között az élő csillagok között, mennyi kialudt csillag; mennyi alvó ember...

Meg kell kísérelnünk, hogy találkozzunk. Meg kell kísérelnünk, hogy kapcsolatot találjunk e puszták végtelenjén lobbanó tüzek némelyikével.


A Camino is a földdel operál: a bakancsod alatt lévő talaj (homok vagy szikla) irányít is, kérdez is egyfolytában. Talán ezért sem közömbös, hogy hol helyezkedik el ez az út. A Pireneusok és Galícia hegyei között a Meseta fennsíkján nincs vigasz, nincs menekülés, magadra maradsz. Logikája van - régebben azt mondtam volna, hogy lelkisége, spiritualitása. Nem csupán abban az első olvasatban, hogy valahová (cél felé) visz. Annak van igazán pedagógiai értéke, hogy lépésenként a jelenre nevel. Itt és most tudsz hozzátenni még pár centimétert az egészhez. A hétköznapok hűsége teremti meg az ünnepet, nem külső csodák.

A sivataggá vált világban szomjazunk rá, hogy bajtársakra találunk: a közös tálból fogyasztott étel ízének vágya elfogadtatta velünk a háborút. De nincs szükségünk háborúra, hogy megtaláljuk az összesimuló vállak melegét egy ugyanegy cél felé való menetelésben. A háború becsap minket. A gyűlölet semmivel nem emeli a menetelés lelkesedését.

Miért gyűlöljük egymást? Összetartozunk, ugyanegy planétán élünk, ugyanegy hajó utasai vagyunk. S ha szükséges is, hogy a civilizációk szembekerüljenek egymással, hogy előmozdítsák ezzel új szintézisek alakulását: borzalmas, hogy kölcsönösen fölfalják egymást.

Ha fölszabadulásunkhoz elég ráeszmélnünk a mindnyájunkat összekötő közös célra, miért ne keresnők ezt a célt ott, ahol valamennyiünket egyesít? Az orvos nem ügyel a jajgatására annak, kit megvizsgál: az embert akarja meggyógyítani benne. A sebész az egyetemesség nyelvét beszéli. Éppúgy, mint a fizikus, amikor fölállítja már szinte isteni egyenleteit, s egyszerre ragadja meg általuk az atomot és a csillagködöket. És éppúgy, mint a legegyszerűbb pásztor. Mert ez is, ha számot vet szerepével, míg néhány birkáját őrzi a csillagok alatt - fölfedezi, hogy több mint szolga: őrszem. És minden őrszem az egész birodalomért felelős.

2010. július 17., szombat

4 óra munka, 4 óra pihenés, 4 óra ...

A mai napomat így tudom legrövidebben összefoglalni:

Reggel 8-tól délig a a társasházunk padlásteréből az ott felejtett régi palát hordtuk le, a víz dézsákban folyt a testemen. Azt hiszem nem akarom esőben végigjárni a portugál utat...

Délután 3-tól este hétig Pozitív Körben jártam. Olyan jól érzem ott magam, és olyan jó lenne, ha nem lenne rá szükség...

Éjjel 11-től holnap hajnali háromig az Action Bárban szociális mediátorkodom (gyakorlatilag óvszerosztás). Vajon a sok test között látok-e valami többet?

2010. július 16., péntek

Volver



Yo adivino el parpadeo
De las luces que a lo lejos
Van marcando mi retorno...
Son las mismas que alumbraron
Con sus palidos reflejos
Hondas horas de dolor...

Y aunque no quise el regreso,
Siempre se vuelve al primer amor...
La vieja calle donde el eco dijo
Tuya es su vida, tuyo es su querer,
Bajo el burlon mirar de las estrellas
Que con indiferencia hoy me ven volver...

Volver... con la frente marchita,
Las nieves del tiempo platearon mi sien...
Sentir... que es un soplo la vida,
Que veinte años no es nada,
Que febril la mirada, errante en las sombras,
Te busca y te nombra.
Vivir... con el alma aferrada
A un dulce recuerdo
Que lloro otra vez...

Tengo miedo del encuentro
Con el pasado que vuelve
A enfrentarse con mi vida...
Tengo miedo de las noches
Que pobladas de recuerdos
Encadenan mi soñar...

Pero el viajero que huye
Tarde o temprano detiene su andar...
Y aunque el olvido, que todo destruye,
Haya matado mi vieja ilusion,
Guardo escondida una esperanza humilde
Que es toda la fortuna de mi corazón.

Volver... con la frente marchita,
Las nieves del tiempo platearon mi sien...
Sentir... que es un soplo la vida,
Que veinte años no es nada,
Que febril la mirada, errante en las sombras,
Te busca y te nombra.
Vivir... con el alma aferrada
A un dulce recuerdo
Que lloro otra vez...

2010. július 15., csütörtök

Bátran viseld!

A ma reggeli bicizés alatt kedvenc gondolatomat ízlelgettem, miközben a forgalom csordogált, hömpölygött mellettem. A liget fái között szeretem nézni az ébredező napot. Ugyanezt nézte a Petrovics fiú is, amikor "lelkem napsugara" stílusban, lúdtollal írt. Vajon kik és hogyan fogják látni pár száz évvel utánunk?


Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.

Vállad két éber sarka közt
ha sistergve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.

Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.

S egy éjjel, magad sem tudod,
mint égig érő ének,
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:

az este nem lel senki rád,
az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.

(Pilinszky János: Magamhoz)

2010. július 14., szerda

Ünnepelni volna jó



Nekem úgy tűnik, egyszer a szél megkavart mindent,
ezért létezünk is olyan rendezetlenül.
Egyszer belöktek minket egy ajtón, s majd kilöknek,
s közben mi tűrünk mindent olyan rendületlenül.
És csak egy pár kíváncsi lépett néha félre,
amilyen te voltál, s amilyen egyszer voltam én.
De azt is úgy tettük, hogy senki nem vett észre,
Ezért még ma is oly messze vagy tőlem, a szeretet ünnepén.
S maradtak hétköznappá szürkült színes álmok,
s maradtunk valósággá törpült óriások,
s itt állnak körben a gyermekek,
kiáltanunk ezért nem lehet.
Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet?

Legyen ünnep az égben, és ünnep a földön,
már engem rég nem érdekel,
pedig égnek a gyertyák, s a könnyem kicsordul:
Miért, miért nem lehetsz itt közel?

Legyen ünnep az égben, és ünnep a földön,
de te messze vagy, nem érlek el...
Ahogy égnek a fények, én is elégek...
ha nem lehetsz, miért nem lehetsz itt, közel?

A dolgok úgy szakadnak félbe, mint az élet:
lehetett nagyszerű, de mégsincs ráadás.
Már azt is eltűröm, hogy csak a lelkem lásson téged,
nem szabad együtt lennünk, mert azt el nem tűrné más.
Én is beálltam, és beállsz te is a sorba,
hogy ki melletted áll, annak fogd kezét.
És ha a kép előtted lassan összefolyna,
nem kell felelned senkinek a véletlen könnyekért.
Hiszen erre vártunk, s ma újra összegyűltünk,
hogy egy évben egyszer boldogok legyünk.
Itt állnak körben a gyermekek,
kiáltanunk ezért nem lehet.
Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet?

Legyen ünnep az égben, és ünnep a földön,
már engem rég nem érdekel,
pedig égnek a gyertyák, s a könnyem kicsordul:
Miért, miért nem lehetsz most közel?

Lehet ünnep az égben, és ünnep a földön,
de Te messze vagy, nem érlek el...
S ahogy égnek a fények, én is elégek...
ha nem lehetsz, miért nem lehetsz most közel?

Miért nem lehetsz itt közel?

Bizi

Hetente háromszor egy

15 év házasság után a pár elmegy egy pszichológushoz. Miután megkérdezte őket, hogy mi a gond, a nő egy hosszadalmas, szenvedélyes és szívet tépő listát zokogott el a szakembernek az elmúlt évek összes létező problémájáról. Csak mondta, mondta: elhanyagolás, bensőségesség hiánya, üresség, szeretethiány, stb., stb.

A pszichológus, miután végighallgatta a felsorolt gondokat, felállt a székéből, körbejárta az íróasztalát, majd egy hatalmas szenvedélyes csókkal magához ölelte az asszonyt.

A nő elhallgatott, s mint akit elkábítottak, szótlanul leült. Ezután a féjhez fordult és így szólt: "Látja, erre van szüksége a feleségének, hetente legalább háromszor! Meg tudja tenni?"

A férj gondolkodott egy kicsit, majd válaszolt: "Nos, el tudom hozni önhöz hétfőnként és szerdánként, de pénteken horgászni megyek..."

A ráncok azt jelzik, hol a mosoly helye. (Mark Twain)

2010. július 13., kedd

Ötödik hét

Jézus pusztai tartózkodásának leírásában (Lukács 4,1-13), amit nevezhetünk lelkigyakorlatos naplónak is, nem esik szó magasztos lelki élményekről, pusztán három krízisről. Mivel találkozunk a pusztában? A meditáció szükségszerűen válságokon keresztül vezet, melyeknek ott és akkor nem látjuk értelmét, ezért főként a bizalomra épül.

Lassan meggyőzzük magunkat arról, hogy olyanok vagyunk, mint amilyenek lenni szeretnénk. Az elnyomott erők azonban hozzánk tartoznak, és újra vissza akarnak térni. Ezért lekötjük magunkat, hogy ne zavarjanak. Ha elég sok megoldatlanságot sikerül összehalmoznunk, napi három-négy óra tévézés is szükséges lehet, hogy magányunkat és szorongásunkat ne érezzük. A sötétséget általában visszatérő negatív érzelmek formájában éljük meg: elégedetlenség, bizonytalanság, félelem, kilátástalanság, harag, düh, elhagyatottság, depresszió, szomorúság, csalódottság, stressz, kisebbségi érzések, bűntudat, közömbösség, féltékenység, önsajnálat, stb. Ha nem sikerül eltávolítanunk ezt a kérget, amely betontömbként nehezedik ránk, akkor létünk felületén maradunk csupán. Anélkül, hogy átélnénk: a szeretet hordoz bennünket.

A SZEMLÉLÉS MINDIG MAGÁBAN FOGLALJA AZ ELENGEDÉST. A valamihez való odafordulást. Nem pazaroljuk az energiáinkat többé a dolgok alakítására. Ez nem jelent tétlenséget, hanem csak annyit, hogy tevékenységünk gondtalanabb lesz. Lassan-lassan függetlenek leszünk az eredményeinktől. Mindenki azt sugározza, amije van: a szeretet nem vár el semmit a másiktól, mint a nap, amely szüntelenül szórja a sugarait. (Bonum est diffusivum sui - 'a jó ki akar áradni'.)

A szemlélődésben lehet szenvedni is. Gyakran feltör egy-egy erősebb érzés, például haragot érezhetünk valaki ellen, akivel amúgy is feszült a viszonyunk. Esetleg mély szomorúság vehet erőt rajtunk; jelentkezhet türelmetlenség, értetlenség, magány, vagy hasonló érzések. Ha egy zsúfolt villamos áll meg előtted, előbb udvariasan leengeded az utasokat, csak utána tudsz te is beszállni. Légy udvarias a benned lévő "nem"-el szemben. Engedd, hogy kijöjjön! Ki akar szállni... A félelem állapotából gyere vissza a félelem érzéséhez. Mondd magadnak: "Igen, most félek." A félelem még ott maradhat veled, de te már nem vagy a félelemben.

Néha megriadunk a jelen realitásától (legalább is attól, ahogyan bennünk leképződik.) Ez a félelem a jövőbe menekülésünket táplálja. Nem elég azonban szorgalmasan visszatérni a jelenbe. Egész szíveddel éld át azt a pillanatot, amely most itt van. Próbálj meg érdeklődve arra figyelni, mi megy végbe benned, még ha mindig ugyanazt is észleled. Nyílj meg, mintha valami egészen bensőséges dolgot élnél meg - mintha lélegzet visszatartva meg akarnád figyelni, hogyan mozdul el az óra mutatója, vagy szemlélni, ahogyan egy virág a reggeli harmat után kinyílik.

Folyt. köv.

Currículum Vitae español


Datos personales
Nombre y apellidos: Bertalan Sándor
Fecha de nacimiento: 30, de septiembre de 1967
Lugar de nacimiento: Vásárosnamény (Hungría)
Dirección: Plaza Szent László, nº 6 escalera 1ª piso 2º nº 9, 1046 Budapest
Teléfono móvil: +36 30 343 21 55
Correo electrónico: sandorber@citromail.hu

Datos académicos
1987–1995 Escuela Superior Teológica Franciscana (Budapest)
1981–1985 Escuela Secundaria especializada en económicas Széchenyi István – ramo monetario (Nyíregyháza)
1973–1981 Escuela primaria (Beregsurány, Csaroda)

Experiencia profesional
Desde 2005 OTP Bco. S.A. en régimen abierto, Dirección Informática
Campo de actividad: instructor
1999–2005 OTP Bco. S.A. en régimen abierto, Dirección Informática
Campo de actividad: atención al cliente
1998–1999 OTP Bco. S.A. en régimen abierto, Dirección Informática
Campo de actividad: teleoperador
1998 Oficina de notario público de Dr. Bakonyi Elvira
Campo de actividad: dependiente officinal
1996–1997 Escuela profesional de formación los diáconos de la Iglesia Reformada de Hungría
Campo de actividad: secretario de la escuela – director de finanzas

Otras calificaciones
1990 Lenguaje Bliss (educación de las personas afasianas)
Organizador: Fundación Bliss (se adjunta certificado)
2000 y 2010 Examen jurídico de tramitación de papeles de valor
Organizador: Fundación divulgatora de mercado de papeles de valor y formación de broker Centroeuropea (se adjuntan certificados)
2001 Autentificación de firmas
Organizador: S. en C. Hidvégi (se adjunta certificado)
Desde 1998 Cursos de formación de entrenadores, de atención al cliente y de comunicación
Organizador: Compañía limitada Mistral–Tréning (se adjuntan certificados)
Desde 2007 Comunicación no violenta
Organizador: Fundación SEAL–Hungary, véase pág. http://www.comunicacionnoviolenta.org/ (se adjunta certificado)

Idiomas
Ruso - Estudios de primera y segunda enseñanza (durante 8 años)
Alemán - 1986 (un semestre), después por vía individual
Organizador: TIT, Budapest
Italiano - 1992 (curso intensivo, durante 192 horas), después por vía individual
Organizador: Colegio Internacional S. Lorenzo da Brindisi, Roma
Hebraico moderno - 1995–2002 (4 horas por semana)
Organizador: Agencia Judaica por Israel, Budapest
Español - 2009 (curso, durante 24 horas), después por vía individual
Organizador: Centro de idioma extranjero „Millennium”, Budapest
Desde 2010 (4 horas por semana) en Instituto Cervantes, Budapest

Informática
Microsoft Word, Excel, PowerPoint, Outlook, Internet Explorer

2010. július 11., vasárnap

Bunkók vagyunk, ennyi

Melegfelvonulás 2010.

KÉRDÉS:

- nincs elég fémkordon
- hermetikusan le lesz zárva
- dobótávolságon kívül
- későn érkezők nem fognak tudni csatlakozni
- nem lesz lehetőség a felvonulás ideje alatt a menetből távozni
- hazafelé menet menj a legközelebbi metróállomáshoz, lehetőleg csoportban

Bezártság, kiszolgáltatottság, fenyegetettség!
Ez lenne "A Méltóság"???


VÁLASZOK:

A Pride nem jó vagy rossz módszer. Itt nem a közvélemény befolyásolásáról van szó, nem az előítéletek csökkentéséről, hanem egyszerüen csak egy jog gyakorlásáról. Ez nem alku kérdése. Ahogy a Szigeten való 2001-es megjelenésünk sem az volt. A társadalmi térben szeretnénk a bennünket megillető helyet megkapni. A Pride ennek a térfoglalásnak egyik fontos terepe. Szimbolikus üzenete van annak, hogy megrendezzük/rendezhetjük a következő Meleg Méltóság Menetét.

Másrészt a hatalom nem változik meg szép szóra. Nyomásgyakorlás egyik eszköze a nyilvános demonstráció. Most kell csak igazán a pride-olnunk...


Nem - de szerintem ilyen körülmények között még inkább ott kell lenni, épp azért, hogy ne lehessen kiradírozni teljesen a témát a társadalmi nyilvánosságból.
Az is érdekes, hogy semmilyen más felvonulás kapcsán nem hallottam news itemként, hogy közerkölcsileg vizslatnák... a mai MR1 déli krónikában + az info rádióban is (meg gondolom, más helyeken is) ezt mondják s ezzel megerősítik, tovaterjesztik azt a felfogást, hogy a melegek kétes alakok, akiktől félteni kell a közmorált, ezért a rendőrség hangsúlyosan fölhívja a figyelmet, hogy a közmorál védelme érdekében nem fog visszariadni a beavatkozástól... Pl. a gárdaavatások kapcsán nem emlékszem, hogy ilyesmi miatt aggódtak volna a rendőrök vagy a híríró-olvasó médiamunkások. Ami jogszerűtlen, az nem sérti a közmorált. A gyűlöletszítás is közerkölcsünk része... amúgy meg mi a fene a közmorál?


Én is ott napoztam a többi tettestársammal - egy tökéletesen értelmetlennek tűnő rendezvényen -, amit mégsem lehetett kihagyni.

- Rohadt meleg volt, árnyék alig.
- Minden utca le volt zárva, csak a kamerákon keresztül tudtunk üzenni, mint valami valószínűtlen teleregény statisztái.
- Látszott, odahallatszott, hogy jobb sorsa érdemes honfitársaink nem akarják érteni.
- Én sem gondolom hogy a legjobb módszer az elfogadtatásunkért.

Akkor mi a fene szól mellette?

- Hogy a meghátrálásnak még nagyobb üzenete van. Az antiszemitizmus akkor kezdődik, mikor egy zsidó első alkalommal hátralép. Mert ezzel elismeri, hogy ő itt másodrendű, kiskorú, irányítható, elgázosítható ha "van rá igény".
- Hogy a homofóbia a heterók betegsége. Kezdejenek vele valmit ők, ha nem érzik jól magukat benne. Ebben a folyamatban annyit tudunk tenni értük, hogy nem engedjük a nagy tudatalatti szőnyeg alá söpörni a rossz lelkiismeretüket.
- Hogy a bujkáló, öngyűlöletben, sajnos néha az önpusztítás határán táncoló melegekenek legyen még egy szalmaszál. Az első felvonulástól távol voltam, de fel tudom idézni azt a bizsergő érzést, amikor az újságokban olvastam róla: "Vannak akik ott voltak, kiálltak, szóltak helyettem is!"
- Hogy egyszer ünnep lehessen (és nehezebb újrakezdeni, mint abbahagyni), ami ma még inkább fejtörés, nyűg, kötelesség.
- Végül pedig az, hogy AMI NEM TILOS, AZT SZABAD POLGÁRTÁRSAIM!!! (Nehogy már meg kelljen magyarázni...)

2010. július 10., szombat

Utolérhetetlen vagyok az ágyban...

...mióta kikapcsolom a mobilom lefekvés előtt.

Bászár veruach

Mi végre testté lenni?
Kétezer év kevés volt arra,
hogy felragyogjon a sejtek dicsősége.

Húshalmokon lépkedünk...
Sion hegyén álomköntös a béke.

Szétfoszlik a tegnapok délibábja;
és ami éhségünket elodázza
már elfér egy tenyérben.

Akol-melegben egymásra simul
hús és csont és az a másikféle,
ami - reméltük - soha nem ér véget.

A legnagyobb veszteség:
ha kettéhasítod a mindenséget.

2010. július 9., péntek

Végtagok és önkényuralom

Balázstól idézek:

Tiltsák be a nekrofil felvonulást a Bazilika környékén!

Mélyen sérti a természetes emberi jó ízlést, hogy augusztus 20-án sokan megbotránkoztató öltözetben (férfiak – úgynevezett "papok" – hivalkodó, női ruhákban) masíroznak végig Budapest utcáin, egy gusztustalan, amputált végtaggal.

A négy fal között azt csinálhatnak, amit akarnak, de ne vigyék ki a perverziójukat az utcára, ahol gyerekek is láthatják őket!


Nekem tetszik! Mármint a betiltás szorgalmazása. Mint ahogyan azt a korábbi ötletét sem találtam ördögtől valónak, hogy nyilvánítsák önkényuralmi jelképnek a feszületet - aminek a "zászlaja" alatt annyi kegyetlenség, árulás és erőszak kapott már helyett, és ennek sincs még vége.

Drótszamáron munkába

Sejthettem volna, mikor egy hete megvettem életem első biciklis sisakját. Ma reggel megtörtént. 55 perc alatt tekertem be a munkahelyemig. Akik tudják, hol van az út két végpontja, most nagy gratulációkat mondanak...

Jó volt látni az ébredező Hősök terét, amikor még a körúton sincs vészes forgalom. Kétkeréken vicces az is, hogy az 1-es villamosnál ácsorgunk, mikor pár másodperc alatt ide lehet gurulni. Azt hiszem, nem veszek augusztusi bérletet.

2010. július 8., csütörtök

Adok KAPok

A Kedvencemtől a kedvenc részletem 6:07-nél.

2010. július 7., szerda

Töredékek

Ma délután Danival megnéztük az Isten gyermekeit. Hááát! Dallas az nem vót! Meghatódtam, amikor az egyik fiú felhívta az apját, amikor táncolni kezdtek zene nélkül, amikor a gyengédség sok jelét mutatták egymás felé. Azt hiszem, hogy alapvetően intimitásra vágyom, közelségre, hogy valaki csak ölelésnyi távolságra legyen.


Arra is gondoltam, hogy nem 43 éves leszek, hanem 43 évnyi gazdagságom lesz idén szeptemberben. Senki kedvéért nem hagynám el azt a három évet, amit értelmi fogyatékosok között tölthettem. Azokat a naivan kedves időszakokat sem, amikor a papságra készültem. Nem lennék önmagam a Janival együtt megélt hét év nélkül... Ez vagyok. Így lettem azzá, ami most látható. Ez az én arcom - az én történetem. Ehhez lehet kapcsolódni, vagy nem. Ezzel tudok társulni, vagy nem.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

"Magamban élem át mindazt, mi hátra van..." Ez nem viszony, hanem döntés kérdése. Lehetnek még útitársaim, lehetnek közös céljaink, közös álmunk, ébredhetünk egymás karjaiban. De ettől nem lesz egy életünk. "Te te vagy, és én én vagyok, s ha mi véletlenül egymásra találunk, az csodálatos. Ha nem, nincs mit tenni."

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A Szigeten sétálva beszélgettünk még a születésnapokról, ünnepekről. Olyan jó, hogy úgy döntöttünk kis körben: nem szállunk be a kampányszerű ajándékozásba, kényszer-örömködésbe. Akkor ajándékozunk és annak, aki és amikor eszünkbe jut. Mit is írt erről MM?

Vándorlásunk idején két alkalommal tartottunk ünnepséget egy-egy tehetség tiszteletére. Senki nem szenvedett hiányt az elismerésben, mindenkit megünnepeltek, de a születésnapokról nem emlékeztek meg - hiszen sokkal nagyobb dolog az, amikor az egyéniséget, az életben tanúsított rátermettséget illetik dicsérettel. Szerintük az idő múlása arra szolgál, hogy az ember lehetőséget kapjon a fejlődésre, hogy bölcsebbé váljon, kiteljesítse önmagát. Ha valaki előrelép az előző évhez képest - és ezt neki magának kell éreznie -, bejelenti a többieknek, és megünnepelteti magát. Aki tudja, hogy jobb lett, elért valamit, azt az egész közösség megdicséri.

Egy alkalommal azt az asszonyt köszöntötték, kinek tehetsége (ahogy ők mondják: orvossága) a hallgatás képessége volt. Titoktartónak hívták. Ha valaki beszélgetésre vágyott, vagy ki akarta önteni a lelkét, meg akart szabadulni valami nyomasztó dolog súlyától, vallomást szeretett volna tenni, ez az asszony mindig rendelkezésére állt. A beszélgetést bizalmasan kezelte, tulajdonképpen nem adott tanácsot, de nem is ítélkezett. Tenyerébe vette az illető kezét vagy fejét, és meghallgatta. Bátorította a rászorulókat, hozzásegítette őket, hogy megoldják a dolgokat, hogy meghallják, amit a szívük diktál.

Eszembe jutottak az otthoni emberek: fiatalok tömegei, akiknek nincsen céljuk, példaképük; a nincstelenek, akik haszontalannak érzik magukat, a kábítószer rabjai, akik egészen más, vélt valóságban akarnak élni, nem abban, ami körülveszi őket. Bárcsak magammal hozhattam volna őket ide, ahol láthatnák: milyen kevés is elég ahhoz, hogy az ember a köz javára legyen, milyen nagyszerű érzés ismerni értékeinket, és igazi próbára tenni magunkat...

Szótárak



Bocsánat Tamás, a látós poén miatt! (Arról szól a kép, hogy a nők sokkal több színt látnak, ráadásul még nevekkel is illetik őket.) A legviccesebb a kémiatanárnőm volt, aki szerint a haja "konyakszőke" lett.

Meleg vagyok, nem hülye, barátaim!

A címhez az aprópót két írás szolgáltatta. Az első most jelent meg a nol.hu-n:

Meleg vagyok, nem homoszexuáis!

„A meleg szót visszakövetelem magamnak! Ha én azt mondom, hogy meleg reggelre ébredtem, azt nem akarom, hogy azt jelentse, felhúztam a redőnyt, és Terry Black mosolygott be az ablakon” – ripacskodott Vona Gábor, a Jobbik elnöke az MTV Ma Reggel című műsorában február 25-én. A Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese, Huth Gergely a „homoszexuális” szó használatát javasolta a meleg helyett, így hagyva jóvá a közszolgálati műsort vezető társaival ezt a melegek elleni támadást. Immár magunk mögött hagyva a választási kampány hangzavarát érdemes elgondolkodni rajta, vajon tényleg megfelelő választás-e a homoszexuális szó?

Ismeretlenül bemosolyogni egy családi ház ablakán annyit tesz, mint megsérteni a házban lakók magánszféráját. Vona Gábor azonban ezen a határsértésen is túlmegy, és önmagát a melegek vágyainak tárgyaként, a melegeket pedig túlfűtött szexualitásukon uralkodni nem képes emberekként mutatja be, akik szinte sorban állnak az ablaka előtt reggelente. Bizonyos heteroszexuális férfiakra jellemző, hogy saját szexualitásukhoz fűződő ambivalens viszonyuk agresszióját kivetítik a melegekre, és így indokolatlan félelmeket táplálnak a – nőktől eltérően – velük szemben társadalmilag nem alávetett helyzetű férfiak szexuális közeledésétől. Ezt az előítéletet használja eszközként Vona Gábor a meleg kisebbség elleni hangulatkeltéséhez.

Agressziója azonban nemcsak ebben jelenik meg. Hiszen hogyan is lehet „magamnak követelni” egy szót? A szavakat nem birtokoljuk, hanem használjuk, és míg a saját használatunkat alakíthatjuk, a másokéra vonatkozóan legfeljebb javaslattal élhetünk. Visszakövetelni azonban nem lehet javasolva, csak ha elszántuk magunkat mások szóhasználatának korlátozására. Egy Jobbikhoz köthető hírportálon valóban bevett gyakorlat a másoktól származó hírek „kijavítása” az általuk helyesnek gondolt, nemcsak sértő, de gyakran alpári szóhasználattal.

A meleg szó többértelműsége nyelvtani szempontból nem eredményez bizonytalan szóhasználatot. Nem nagyon képzelhető el, hogy valóságos problémát jelentene a hőmérséklet vagy hangulat és a szexuális identitás vagy személy felcserélhetősége. Vona Gábor példája is álprobléma, mert van meleg (napsütéses) reggel, de nincs melegreggel (úgy, mint melegházasság vagy melegfelvonulás), és általában is jól elkülönül a meleg szó melléknévi és főnévi használata.
Mégis, a demagóg politikus felvetésétől elindulva, kívánsággá szelídülve, pusztán az eredeti állapot visszaállításának konzervatív igényeként áll előttünk a „homoszexuális” szó javaslata a „meleg” helyett, megtámogatva azzal az érvvel, hogy a szavakat úgymond eredeti jelentésükben használjuk. Hiszen, ami egyszer már használatban volt, az nem lehet sértő vagy félreérthető – gondolják tévesen –, így e szó használata megfelelhet mindenkinek a konzervatív médiától a legfőbb közjogi méltóságokig. Ezért nevezi a Hír TV a nevetségességig elmenve „homoszexuális szórakozóhelynek” a melegbárt, „homoszexuális filmnek” a melegpornót, és ezért beszélt a köztársasági elnök 2007. szeptember 10-én a parlamentben arról, hogy „Nem lehet eltűrni azt az erőszakot sem, amit ellentüntetők a homoszexuális tüntetés után elkövettek.”

A névválasztás minden egyén és minden csoport elidegeníthetetlen joga. A politikailag korrekt beszédmód ebben az esetben nem csupán figyelmesség kérdése, hanem sokkal több annál: saját szóhasználatán keresztül a csoport szuverenitásának az elismerése. Nem azért nevezzük a romákat romáknak, mert ez a szó jelent valamit, vagy jellemezné őket, hanem azért, mert ők maguk ezt a szót választották a Londonban 1971. április 8–12. között megtartott Első Roma Világkongresszuson. Ugyanilyen felesleges és félrevezető lenne azt vizsgálni, hogy a meleg szó mit jelent, honnan származik a használata. (Hasonlóképpen sok meleg számára már melegségük „kialakulásának”, „okainak” vizsgálata is homofób megnyilvánulásnak számít, akár „tudományos” kérdésfelvetésként is.) Elég, ha annyit tudunk, hogy azok a melegaktivisták, akik először kezdték magukra használni ezt a szót: ezt választották. A szóhasználat legitimitását a melegek saját szóhasználata adja. Amikor tehát a köztársasági elnök „homoszexuális tüntetésnek” nevezi a melegfelvonulást, nem ismeri el a meleg kisebbséget olyan szuverén csoportként, amelynek tiszteletben tartandó joga megválasztani saját nevét. Különösen visszás és ellentmondásos ez a szóhasználat, ha éppen a kisebbség alkotmányos jogait elismerő gesztust kívánna tenni a közjogi méltóság.

A „homoszexuális” szó jelentése is eltér a melegétől: a homoszexualitás pusztán szexualitás, melegnek lenni pedig identitás. Két teljesen eltérő megközelítése ez az egyénnek. A homoszexualitás, mint pontosan leírt szexuális gyakorlat tűnhet objektívnek, ezért kívülről tulajdonítható; míg a meleg identitás mindig önmeghatározás. A meleg elbizonytalanító, teljesen meg nem határozott jellege következtében még akkor is ellenáll a merev külső tulajdonításnak, ha a felületes nyelvhasználatban a homoszexuális szinonímájaként is használják. Ebből következik, hogy a „homoszexuális” szó bántó, sértő jellege elválaszthatatlanul eggyé forrt vele mindazon megalázásokon keresztül, melyekkel a szexualitásán keresztül próbálják megragadni az egész embert. És azon az agresszión keresztül is, ami külső beszélő számára behatárolhatónak, tulajdoníthatónak és megnevezhetőnek hiszi a másik embert jellemző lényeget.

Ez a jelentésbeli különbség más, mint a többé-kevésbé minden hagyományosan használt kisebbségi elnevezést érintő nehézség, a szóra rárakódott negatív konnotációk terhe. A roma azért különbözik a cigánytól, mert nem hordozza a múlt terhes örökségét, és persze éppen ezért váltja ki a konzervatívok ellenkezését is: nincs múltja. A „minden legyen az, ami” kívánsága azt a kívánságot rejti, hogy minden elnyomott maradjon meg annak, ami volt. A szóhasználat így válhat a további elnyomás eszközévé, a kisebbségi csoportok névválasztása pedig politikai tetté. A homoszexuális szó orvosi eredete, patologizáló, megbélyegző múltja még abból az időből, amikor homoszexuálisnak lenni bűncselekmény volt, elviselhetetlen örökség egy mai meleg számára. Ezt a múltat meg kell tagadni, el kell felejteni, ezért a múltért bocsánatot kell kérni! Aki ezt a múltat óvja, ápolja, állandóan emlékezteti rá azokat, akiknek ez fájdalmas, az a melegek szabadságának az ellensége.

A melegfelvonulást „homoszexuális tüntetésnek” nevezni még ennél is súlyosabb sértés, hiszen annak szervezői és résztvevői folyvást azt hangsúlyozzák, hogy a felvonulók nem szexuális irányultságukra vagy nemi identitásukra, hanem identitásuknak egy ellenséges társadalmi közegben való nyílt felvállalására büszkék. A felvonulás lényegét veszi el tőlünk, aki „homoszexuálisnak” nevezi, azt sugallva, hogy nem büszkeségünket, jogkövetelésünket és egyenlő méltóságunkat vittük az utcára, hanem a szexualitásunkat. Arról nem is beszélve, hogy egyúttal kirekeszti a résztvevők közül a biszexuálisokat, transzszexuálisokat és transzvesztitákat.

Vajon mit gondoljak arról, ha valaki úgy véd meg egy tüntetést, hogy eltiporja a lényegét?

Kállai Ákos


Egy korábbi cikk, ugyanezen az oldalon hivatkozik az irredenta "Magyar vagyok, nem turista" jelszóra. Ákos sorait olvasva gondolkodtam el, micsoda különbség van - az egyébként zavarbaejtően hasonló - két mondat között. Az első cím mindkét megállapítása öndefiníció (még ha tagadó formában is), a második meghatározás valakivel szemben fogalmazza meg az identitását, ellenpólusként.

Akkor lesz béként, ha elkezdünk, közösségek és egyének magunkról beszélni. Az érzéseinkről, a vágyainkról és terveinkről. Ha lesz végre pozitív önazonosságunk. Egy valamit magára adó vallás istene nem ismeri a kollektívizmust. Nincs olyan parancsa, hogy "Ne öljetek!", "Ne lopjatok!", stb. Mindannyian felelősek vagyunk a ráncainkért.

2010. július 6., kedd

Utolsó az utolsók között

XVI. Benedek pápa júliusi missziós imaszándéka (az igazságos, szolidáris és békés városkultúráért):

A keresztények arra törekedjenek, hogy mindenütt, különösen a nagy városi központokban, hatékonyan hozzájáruljanak a művelődés, az igazságosság, a közösségvállalás és a béke előmozdításához.


Hatalmas lépések, csak a régi útvonalon, ami sehová sem vitt.
DQ szerint a politikusok lesznek az utolsók, akik belátják majd a változás szükségét és időszerűségét. Sajnos ebben téved, van még valaki a sor végén...

2010. július 5., hétfő

A hűségről így is, úgy is

Egy hatvanas éveinek elején járó házaspár a harmincötödik házassági évfordulóját ünnepelte egy csendes, meghitt kis étteremben... Egyszer csak egy gyönyörű tündér jelent meg az asztaluk mellett és azt mondta:

- Mivel ennyire különleges házaspár vagytok, és hűek voltatok egymáshoz ez alatt a hosszú idő alatt, kívánhattok tőlem egyet-egyet. Én teljesítem a kívánságotokat!
- Ó! Én szeretném körbeutazni a Földet az én nagyszerű férjemmel! - kérte a feleség.

A tündér meglengette a varázspálcáját és - abrakadabra - két első osztályú jegy termett az asztalon a Luxus Utazási Iroda világkörüli útjára. Most a férjen volt a sor. Gondolkodott egy percet és így szólt:

- Nos, ez az egész nagyon romantikus, de egy ilyen alkalom csak egyszer adatik meg az életben... Szóval ne haragudj kedvesem, de az én kívánságom egy nálam 30 évvel fiatalabb feleség!

A tündér és a feleség nagyon csalódott volt, de a kívánság az kívánság... Így a tündér körözött egyet a varázspálcájával és - abrakadabra - a férj 92 éves lett!

Mi a mese tanulsága?
A férfiak hálátlanok, de a tündérek nők...


És másként: A nők hűségesebbek? (1, 2)

Ha férfi vagy, akkor vélhetően egy elég egyértelmű igen választ adsz erre a kérdésre. A legtöbb féri egyszerűen nem is feltételezi azt, hogy a párja kikacsint a kapcsolatukból, abból az igen egyszerű nézetből kiindulva, hogy 'jó kislány'. Elég szerencsétlen módon, de a férfiakat elhagyó nőkről a legtöbbször ki sem derül, hogy félreléptek a kapcsolatuk során.

Ha pedig nő vagy, akkor vélhetően úgy jellemzed magad, mint a legtöbb társad, aki kijelenti, hogy ő egyszerűen 'nem az a fajta', aki megcsalja a másikat valaha is. Akárhogy is vesszük, azok a nők, akik egyszer megcsalták már párjukat, és ezen a sokkon túlléptek, onnantól kezdve nem tudják a folyamatot megállítani.

A kérdés az, hogy mi ennek az oka, miért is lehet felfedezni benne bármilyen következetes törvényszerűséget a legtöbb esetben?

A nők kezdeményezik a válások több, mint 70%-át világszerte. A leggyakoribban váló korosztály a késői 20-as, 30-as éveikben járó asszonyok, átlagosan 4 év házassággal a hátuk mögött. Ez az az időszak, amit a nők a középkor eleji krízisnek élnek meg, és nagyban hasonlít a férfiak kapuzárási pánikjához, csak jóval korábban következik be. És főképp: a nők határozottan többször lépnek félre, mint a férfiak ebben a korszakban.

Négy lépcsőben lehet elkülöníteni az idevezető utat, de minden esetben a szexuális vágy csökkenésével kezdődik a folyamat.

1. lépcső: annak a felfedezése, hogy valami hiányzik az életükől. Megvan ugyan már mindenük, amit korábban akartak, otthon, család, nagyszerű férj, de azt érzik, hogy lehetnének boldogabbak is. Idővel nagyon sok nő ekkor kezd veszíteni a szexuális érdeklődéséből. Nem szokatlan egyáltalán, hogy kerülik a fizikai kapcsolatot a párjukkal, mert attól tartanak, hogy az érintésekből szex lesz. Fáradtságra hivatkoznak, és megpróbálnak más időben ágyba jutni, mint a férjük. A szex munkává válik számukra, kötelesség lesz belőle, mint a mosogatás. Azt érzik, hogy nyomás van rajtuk, feszül a testük, fáj a gyomruk, ha a szex szóba kerül egyáltalán. Ezzel együtt azt is kezdik gondolni, hogy a hiba bennük van, frigiddé váltak, és ez automatikusan azt váltja majd ki a férjükből, hogy megcsalja őket.

2. lépcső: a nők kezdik azt érezni, hogy vágynak arra, hogy a házasságon kívül kapjanak impulzusokat. Akárhányszor botlanak bele egy 'új' férfiba, legyen szexről, vagy plátói érzelmekről szó, a nők mindkét esetben hatalmas érzelmi töltettel fogják felruházni ezeket az esteket. Hosszú évek után azt érzik, hogy végre őrülten vágynak valaki után, amitől persze iszonyatos bűntudatuk is támad, függetlenül attól, hogy az új kapcsolat szexuális töltetű is, vagy érzelmi csupán. Ahogy a hűtlenség mint téma megüti a fülüket, jöjjön az akár a médiából vagy egy baráti beszélgetésből máris bűnösnek érzik magukat. Olyan érzés ez, mintha egy részüket vesztették volna el. A társadalom megítélése alapján kétfajta nő van: a rendes, és a rossz. A bűntudat miatt sokan hirtelen nagyon kedvesek lesznek a párjukkal, de a legtöbbször a vágyuk felülemelkedik ezen a viselkedésen, és egyre inkább azt kezdik kommunikálni, hogy mit nem kaptak meg a házasságukban, hogy ide jutottak. Így aztán idővel negatívan és szarkasztikusan kezdenek el nyilatkozni a saját házasságukról.

3. lépcső: azok a nők, akik itt tartanak, már benne vannak nyakig afférokban, be is fejeztek jó párat belőlük. Soha nem tapasztalt élményeket élnek át. Újra azt érzik, hogy élnek, nem csak léteznek, és sokan azt gondolják, hogy egy-egy kalandban megtalálják a lelki társukat. Más szóval: szerelmesek. Mindemellett állandóan küzdenek önmagukkal, hogy választaniuk kellene a férjük és a szerelmük között. Hisznek benne, hogy amit tesznek az helytelen és inkorrekt, de tovább folytatják ennek dacára is. A legfontosabb, hogy találkozhassanak és láthassák szerelmüket, akinek sűrűn elmondják, hogy ez az utolsó alkalom, de aztán képtelenek e mellett kitartani. A legtöbb nő kivirul ebben az időszakban, és nem egyszer bekövetkezik, hogy a férje hajlamos több időt megtakarítani és félretenni, hogy azt a feleségével tölthesse, akinek éppen minden a vágya, csak ez nem... A legtöbbször meggyőzik a férjeiket, hogy csak időre van szükségük, hogy megmenthessék a házasságukat, hogy töltsenek egy kis időt külön, és az jót fog tenni. A különélés persze bőven ad lehetőséget arra, hogy a csapongó nő még több időt töltsön szeretőjével. Ha ilyenkor következik be a szakítás a szeretővel, akkor a nők legtöbbször automatikusan a férjük irányába tolják minden csalódottságukat, és őket okolják tudat alatt, hogy nem lehetnek boldogok. Ha a férj kilépne inkább már a házasságból, akkor gyorsan menthetővé válik még azzal, hogy az eddig szexuálisan érdektelen nő hirtelen hajlandó a szexre.

4. lépcső: ez a pont egyaránt tartalmaz olyan nőket, akik úgy döntenek, hogy a házasságon belül maradnak, és olyanokat is, akik a válást választják. Néhányuk azt tapasztalja, hogy a házasságán belüli szex minősége jelentősen javult a külső kapcsolat hatására. Mások azt gondolják, hogy a szerelmük igazi lelki társuk volt, de ilyen-olyan okoknál fogva azért nem hagyják el a férjeiket. Megint mások azt hiszik, hogy az érzelmek csak azért voltak ennyire intenzívek, mert nem napi kapcsolatban éltek és így felnagyítódott az egész. Azok a nők, akik a válás mellett döntenek, határozottan azt érzik, hogy végre sikerült egy döntést meghozniuk, és újra normálisnak érzik magukat. Nagyon sok újraházasodott nő éli újra át a házasságkötést követő évek után ugyanazt az állapotot, amin korábban is átment már.

Ezeket a problémákat viszonylag könnyen ki lehetne küszöbölni még a legelején, ha megtörténne a kellő információ áramlás a házaspárok között. A mindennapi párbeszédek és az egymásra figyelés kulcs lehet ahhoz, hogy egy rossz időszak ne torkolljon egy jól működő stabil kapcsolat végébe.

Negyedik hét

Szembenéztem a halállal és ezzel megéltem a világ relativitását. Megtanultam, hogy a veszteség és a tehetetlenség nem a legrosszabbak a földön.


Amíg valaki nem élt igazán, könnyen lemond az életről. Minden választásnál megtanulunk egy kicsit kiüresedni. A halállal való szembesülés nem választható önként; ezt az élet adja fel nekünk, a megfelelő szakaszában. A mi szabadságunk abban áll, hogy elfogadjuk, vagy elutasítjuk azt.

A Nyolc Boldogság (Lk 6,20-23) minden sora valamilyen módon a kiüresedést hirdeti. Aki egy másik embert igazán meghallgat, kiüresíti magát a beszélgetés idejére. Függetleníti magát a saját ideológiájától, érdeklődéseitől, sürgős elintéznivalóitól (empátiaval jelen van); segíteni akarásától, legfőképpen gondolataitól és érzéseitől (lemond a szerelésmániájáról). Amennyiben a saját érzései fogva tartják, a találkozás lehetősége semmisül meg.

Ha igaz, hogy az univerzum nem támogatja a vákumot, hogy minden ürességet valami betölt végül, akkor logikus az is, hogy a valóság leegyszerűsödik egy szeretetteljes kitartó szemléléssé.

A gazdag ifjú (Lk 18,18-30) története másként:

Képzeljük el, hogy nem azt kérdezi, hogyan nyerheti el az örök életet, hanem azt, hogyan meditáljon...

Akkor Jézus azt mondta neki: tarts elmélkedést az életed értelméről, vess számot a múltaddal és térj a parancsok útjára. Aztán vedd az Evangéliumot [sic!], elmélkedj róla és vegyél sorra minden benne lévő értéket. Foglalkozz a személyiséged alakításával, merülj el a pszichédben, hogy feldolgozd tudatalatti konfliktusaidat. Ha szükséges, hozzál valamilyen döntést, mérlegelve belső folyamataidról szerzett megfigyeléseidet és érveidet.

Az ijfú azt válaszolta erre: Uram, hiszen minden évben végzek ilyen lelkigyakorlatot. Ennél többet nem tudsz mutatni nekem?

Ezt válaszolta neki: akkor egy meredekebb ösvényt mutatok neked. Add el a gondolataidat, hagyd el a választások miatti gondjaidat, pszichikai egyensúlyod érdekében kifejtett erőfeszítéseidet. Add el a terveid, döntéseid és aktivitásod miatti fejfájásodat. Ajándékozd el vágyaidat, elképzeléseidet és emlékképeidet. Csak ha már nem jelentenek támaszt eddigi eszközeid és teljesen tehetetlennek érzed magad, akkor gyere és maradj meg szegényen és kifosztottan a jelenlétemben...


A meditáció ennek az elengedésnek a függvénye. Teljesen mindegy, hogy egy madár lábát lánccal vagy csak vékony zsineggel kötözzük meg. Nem tud elrepülni.

A komtemplatív élet gyengédséget feltételez. Olyan, mint egy törékeny virág, amely attól növekszik, hogy szeretettel vesszük körül és szemléljük, ahogyan kibontja leveleit. Öntözhetjük és kitehetjük a napra, de közvetlenül nem ösztönözhetjük növekedésre. Így bontakozik ki bennük és előttünk a létezés is. Nem újabb rádióadóra van szükségünk, hanem érzékenyebb antennára.

Jól megnéztétek a listát?

A minél pofátlanabb berendezkedésnek persze vannak elszánt, nem szégyenkező támogatói. Ők azok, akik hangosan igenlik: legyen csak diktatúra, minél keményebb. Sújtson, ahova köll, menjen a szólásszabadság a kurvaanyjába, igenis legyen a Párt kezében az egész nyilvánosság, és kussoljon, akinek nem tetszik: aki nincs velünk, az ellenünk van. Megértést és leereszkedést érdemelnek. Ők azok, akik kicsit korábban a középkorba vágytak, és el sem tudták képzelni, hogy nem földesurak, hanem szarrá szopatott zsellérek lennének ott. Most sem jut eszükbe, hogy a diktatúrában mennyire könnyű a más farkának a rosszabb végére kerülni, főleg ha nincs hol panaszkodni. Nem kell hozzá más, csak egy bővérű helyi káder. Szegény szerencsétlen, rövid emlékezetű magyarok.

Ami eddig történt, arra egyetlen jóhiszemű magyarázat van: hogy ez egy bonyolult vicc, aminek még hátra van a poénja. Olyan, mint az áldokumentumfilmek: egyre hihetetlenebb képtelenségek következnek, aztán a végefőcímben elárulják, hogy nem is igaz, csak a hiszékenységünket tesztelték. Még lehet, hogy Orbán kopaszra borotválja a fejét, és az aranytojást tojó tyúkról kezd mesélni, búzamezőben fényképezkedik, kiscserkészeket tapogat. És a sleppje ezer jelenetben adja elő, miért is kellene gyűlölni a komcsikat, miért gyűlölték ők húsz évvel ezelőtt. De még mindig remélem, szeptemberben a miniszterelnök visszaveszi a haját az őrült vakáció után, bejelenti, hogy ez egy nagy bohózat volt, és attól fogva komolyan veszi magát. Felőlem beszélhet csúnyán is, csak mondja már.

A másik lehetőség, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, dermesztő. Akárhogy vigyáztunk: visszajöttek a kommunisták.


A teljes cikket itt találod.

2010. július 4., vasárnap

Harmadik hét

Sokan nyugalomra akarnak jutni; eltávolodni az élet gondjaitól.
Vagy a munkájuk hatékonyságát, világos gondolatokat, helyes döntéseket remélnek.
Némelyek gyógyító erőt akarnak szerezni.
A múltjukat akarják feldolgozni, vagy mostani magatartásukon változtatni, illetve a jövőjükről gondolkodni.
Egyesek egyfajta terápiát remélnek.

Mindezekkel szemben ellenállást érzel: nem akarod megengedni, hogy ami ott van, az ott legyen. Az elutasítás seb módjára továbbra is benned lesz, de nem kell már foglalkoznod vele. Mint egy kifertőtlenített, bekötött seb, ami egy darabig fáj még, de nem igényel további figyelmet. Nem küzdesz ellene, hanem időt hagysz neki, hogy teljesen begyógyuljon.

A gondolkodás és a tettek igen vékony szelete a valóságnak, néha a bezártság érzetét keltik bennünk. Ebből a szűk térből vezet kifelé egy lépcső: az észlelés. (Lehetetlen, hogy a gondolatvilágodból egy újabb gondolat segítségével találj ki.) A szemlélődésben nincs harc, nem vezet megosztottsághoz. A lét hordoz engem, nem kell semmit sem bizonyítanom.

Amikor le akarjuk rombolni saját önzésünket, óhatatlanul is ördögi körbe bonyolódunk. Csak magunknál fogunk időzni. Semminek sem kell történnie. A puszta kíváncsiság, vagy kizárólag elméleti érdeklődés nem elegendő "felszerelés" erre az útra.

kalapéter kalapál

sodor a víz,
talán ringat...

a valóság szombat-esti felszínén
papírhajók találkoznak