Ötödik hét

Jézus pusztai tartózkodásának leírásában (Lukács 4,1-13), amit nevezhetünk lelkigyakorlatos naplónak is, nem esik szó magasztos lelki élményekről, pusztán három krízisről. Mivel találkozunk a pusztában? A meditáció szükségszerűen válságokon keresztül vezet, melyeknek ott és akkor nem látjuk értelmét, ezért főként a bizalomra épül.

Lassan meggyőzzük magunkat arról, hogy olyanok vagyunk, mint amilyenek lenni szeretnénk. Az elnyomott erők azonban hozzánk tartoznak, és újra vissza akarnak térni. Ezért lekötjük magunkat, hogy ne zavarjanak. Ha elég sok megoldatlanságot sikerül összehalmoznunk, napi három-négy óra tévézés is szükséges lehet, hogy magányunkat és szorongásunkat ne érezzük. A sötétséget általában visszatérő negatív érzelmek formájában éljük meg: elégedetlenség, bizonytalanság, félelem, kilátástalanság, harag, düh, elhagyatottság, depresszió, szomorúság, csalódottság, stressz, kisebbségi érzések, bűntudat, közömbösség, féltékenység, önsajnálat, stb. Ha nem sikerül eltávolítanunk ezt a kérget, amely betontömbként nehezedik ránk, akkor létünk felületén maradunk csupán. Anélkül, hogy átélnénk: a szeretet hordoz bennünket.

A SZEMLÉLÉS MINDIG MAGÁBAN FOGLALJA AZ ELENGEDÉST. A valamihez való odafordulást. Nem pazaroljuk az energiáinkat többé a dolgok alakítására. Ez nem jelent tétlenséget, hanem csak annyit, hogy tevékenységünk gondtalanabb lesz. Lassan-lassan függetlenek leszünk az eredményeinktől. Mindenki azt sugározza, amije van: a szeretet nem vár el semmit a másiktól, mint a nap, amely szüntelenül szórja a sugarait. (Bonum est diffusivum sui - 'a jó ki akar áradni'.)

A szemlélődésben lehet szenvedni is. Gyakran feltör egy-egy erősebb érzés, például haragot érezhetünk valaki ellen, akivel amúgy is feszült a viszonyunk. Esetleg mély szomorúság vehet erőt rajtunk; jelentkezhet türelmetlenség, értetlenség, magány, vagy hasonló érzések. Ha egy zsúfolt villamos áll meg előtted, előbb udvariasan leengeded az utasokat, csak utána tudsz te is beszállni. Légy udvarias a benned lévő "nem"-el szemben. Engedd, hogy kijöjjön! Ki akar szállni... A félelem állapotából gyere vissza a félelem érzéséhez. Mondd magadnak: "Igen, most félek." A félelem még ott maradhat veled, de te már nem vagy a félelemben.

Néha megriadunk a jelen realitásától (legalább is attól, ahogyan bennünk leképződik.) Ez a félelem a jövőbe menekülésünket táplálja. Nem elég azonban szorgalmasan visszatérni a jelenbe. Egész szíveddel éld át azt a pillanatot, amely most itt van. Próbálj meg érdeklődve arra figyelni, mi megy végbe benned, még ha mindig ugyanazt is észleled. Nyílj meg, mintha valami egészen bensőséges dolgot élnél meg - mintha lélegzet visszatartva meg akarnád figyelni, hogyan mozdul el az óra mutatója, vagy szemlélni, ahogyan egy virág a reggeli harmat után kinyílik.

Folyt. köv.