2010. július 9., péntek

Végtagok és önkényuralom

Balázstól idézek:

Tiltsák be a nekrofil felvonulást a Bazilika környékén!

Mélyen sérti a természetes emberi jó ízlést, hogy augusztus 20-án sokan megbotránkoztató öltözetben (férfiak – úgynevezett "papok" – hivalkodó, női ruhákban) masíroznak végig Budapest utcáin, egy gusztustalan, amputált végtaggal.

A négy fal között azt csinálhatnak, amit akarnak, de ne vigyék ki a perverziójukat az utcára, ahol gyerekek is láthatják őket!


Nekem tetszik! Mármint a betiltás szorgalmazása. Mint ahogyan azt a korábbi ötletét sem találtam ördögtől valónak, hogy nyilvánítsák önkényuralmi jelképnek a feszületet - aminek a "zászlaja" alatt annyi kegyetlenség, árulás és erőszak kapott már helyett, és ennek sincs még vége.

Nincsenek megjegyzések: