Ébredés után belelapoztam az elejébe és a záró gondolataiba. Tegyétek velem ti is!
A föld mélyebben megtanít önmagunkra, mint az összes könyvek: mert ellenáll nekünk. Az ember akkor fedezi föl magát, amikor megmérkőzik az akadállyal. De ahhoz, hogy ezt elérje, eszközre van szüksége: egy gyalura, egy ekére. Szántás közben a paraszt a természet egy-egy titkát ragadja meg, és az igazság, amelyet kibont, egyetemes. A repülőgép, a légi útvonalak eszköze is így hozza kapcsolatba az embert minden ősi problémával.
Mindig szemem előtt van az első argentínai éjszakai repülőutam képe; komor éjszaka volt, s mint csillagok, egyedül a síkság ritka szétszórt fényei ragyogtak benne.
A homálynak ebben a tengerében mindegyikük egy-egy öntudat csodájáról adott hírt. Az egyik családi tűzhelynél olvastak, tűnődtek, vallomásokat mondtak. A másikban talán a tér roppant mélységeit kutatták, a fáradó elme az Androméda csillagképein borongott. És amott a szerelem lobogott. A messzeségben mindenütt tüzek villantak, táplálékukat követelték, fénylők vagy szerények, mint a költőé, tanítóé vagy az ácsé. De mennyi zárt ablak ezek között az élő csillagok között, mennyi kialudt csillag; mennyi alvó ember...
Meg kell kísérelnünk, hogy találkozzunk. Meg kell kísérelnünk, hogy kapcsolatot találjunk e puszták végtelenjén lobbanó tüzek némelyikével.
A Camino is a földdel operál: a bakancsod alatt lévő talaj (homok vagy szikla) irányít is, kérdez is egyfolytában. Talán ezért sem közömbös, hogy hol helyezkedik el ez az út. A Pireneusok és Galícia hegyei között a Meseta fennsíkján nincs vigasz, nincs menekülés, magadra maradsz. Logikája van - régebben azt mondtam volna, hogy lelkisége, spiritualitása. Nem csupán abban az első olvasatban, hogy valahová (cél felé) visz. Annak van igazán pedagógiai értéke, hogy lépésenként a jelenre nevel. Itt és most tudsz hozzátenni még pár centimétert az egészhez. A hétköznapok hűsége teremti meg az ünnepet, nem külső csodák.
A sivataggá vált világban szomjazunk rá, hogy bajtársakra találunk: a közös tálból fogyasztott étel ízének vágya elfogadtatta velünk a háborút. De nincs szükségünk háborúra, hogy megtaláljuk az összesimuló vállak melegét egy ugyanegy cél felé való menetelésben. A háború becsap minket. A gyűlölet semmivel nem emeli a menetelés lelkesedését.
Miért gyűlöljük egymást? Összetartozunk, ugyanegy planétán élünk, ugyanegy hajó utasai vagyunk. S ha szükséges is, hogy a civilizációk szembekerüljenek egymással, hogy előmozdítsák ezzel új szintézisek alakulását: borzalmas, hogy kölcsönösen fölfalják egymást.
Ha fölszabadulásunkhoz elég ráeszmélnünk a mindnyájunkat összekötő közös célra, miért ne keresnők ezt a célt ott, ahol valamennyiünket egyesít? Az orvos nem ügyel a jajgatására annak, kit megvizsgál: az embert akarja meggyógyítani benne. A sebész az egyetemesség nyelvét beszéli. Éppúgy, mint a fizikus, amikor fölállítja már szinte isteni egyenleteit, s egyszerre ragadja meg általuk az atomot és a csillagködöket. És éppúgy, mint a legegyszerűbb pásztor. Mert ez is, ha számot vet szerepével, míg néhány birkáját őrzi a csillagok alatt - fölfedezi, hogy több mint szolga: őrszem. És minden őrszem az egész birodalomért felelős.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése