Az emberek lenyűgözve hallgatják az okfejtést arról, hogy mitől működőképes a falka az oroszlánok számára, a csapat a páviánok számára vagy a raj a libák számára, de többnyire befogják a fülüket, ha arra terelődik a szó, hogy mitől működőképes a törzs az ember számára. A törzsben élő emberek hárommillió évig működtek sikeresen e bolygón a mi mezőgazdasági forradalmunkat megelőzően, és ugyanilyen sikeresek mind a mai napig bárhol, ahol sikerült érintetlenül fennmaradniuk – csakhogy a kultúránk embereinek többsége erről a tényről hallani sem akar. Mi több, minden erejüket latba vetve tagadják. Ha elmagyarázzuk nekik, mitől működőképes a csorda az elefántok számára vagy a raj a méhek számára, azzal semmi bajuk. Ha azonban azt próbáljuk elmagyarázni, hogy mitől működőképes a törzs az ember számára, megvádolnak azzal, hogy "idealizáljuk" a törzsben élő embereket. Pedig az etológia és az evolúciós biológia szempontjából nézve egy embertörzs sikere semmivel sem nagyobb idealizálás, mint egy bölénycsapat vagy egy bálnaraj sikere.
A bukásainkra az a kulturális mentségünk, hogy az emberek valamiképpen "természetüknél fogva" gyarlók – kapzsik, önzőek, szűklátókörűek, erőszakosak stb., következésképpen bármihez is próbálunk kezdeni velük, nem fog sikerülni. Ez okból mindazok, akik fenn akarják tartani a kulturális mitológiánkat, annak puszta felvetését, hogy a törzsi élet sikeres az ember számára, fenyegető veszedelemnek fogják érezni.
(Daniel Quinn: A civilizáción túl; Birtalan Balázs fordítása)
Már kezdetben is feltűnt - írja MM -, hogy a bennszülöttek milyen bensőségesen kötődnek a természethez. Mielőtt útnak indultunk, félkört alkotva felsorakoztunk, arccal kelet felé. A törzsfőnök középre állt és kántálni kezdett. A többiek tapsolva, dobogva vagy combjukat csapkodva verték a ritmust hozzá. Körülbelül negyedóráig tartott a minden reggeli szertartás... Ezek az emberek hisznek abban, hogy minden létezőnek értelme van. Semmi sincs hiába. Nincsenek szeszélyes véletlenek, balszerencsés események, balesetek...
A növényvilág értelme és feladata az, hogy táplálja az állatokat és az embereket, megkösse a talajt, gyönyörködtesse a szemet és tisztítsa a levegőt. Elmesélték, hogy a virágok és a fák alig hallhatóan énekelnek az embereknek, s cserébe csupán annyit kérnek tőlünk, hogy mi is énekeljünk nekik. Természettudományos gondolkodásom ezt azonnal lefordította az oxigén-széndioxid cseréjének folyamatára. Felvilágosítottak, hogy az állatok elsődleges rendeltetése nem az emberiség táplálása - arra csak akkor szabad sort keríteni, ha éppen úgy hozza a szükség. Az állat vigyáz a természet egyensúlyára, társa és példaadója az embernek. A törzs ezért gyűlik össze reggelenként, és küld üzenetet a növényeknek és állatoknak. - Felétek közeledünk - kiáltják. - Tisztelet nektek, amiért léteztek, s tápláltok bennünket. A növényeken és állatokon múlik, hogy eldöntsék, melyikre essen a választás.
Az Igazak törzse sosem marad élelem nélkül. A világmindenség mindig érti a gondolataikat. Hitük szerint a világ a bőség földje. Ahogy én és minden zenerajongó a zongorista játékát hallgatva tisztelem és csodálom a tehetséget, a teljesítményt, ők ugyanolyan önfeledten istenítenek mindent a természetben. Ha utunkban felbukkant egy kígyó, nyilvánvalóan azért került oda, hogy étekül szolgáljon számunkra. At étkezés fontos része volt esti ünnepségeinknek. Megtanultam, hogy a táplálék nem magától értetődő dolog. Először is akarni kell, aztán várni rá, és ha teljesül a kérés, minden esetben hálával, tisztelettel fogadni... Néha különleges kívánságaik is voltak, s ezt mindig a következőképpen fejezték ki: "Amennyiben a javamat és minden létező javát szolgálja".
A csapat nem vitt magával élelmiszert. Nem vetettek, nem termeltek, nem arattak. Csak rótták Ausztrália legeldugottabb zugait a perzselő nap alatt, minden egyes eltelt napot a mindenség bőkezű áldásának tartva. Sohasem csalatkoztak a természetben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése