REG-GER

Hoz a villamos...
csak vágyva-vágylak,
Kálvin tér; megyek utánad.

Úgy hull ránk az este,
hogy bőrünkre gyógyító kötést rak.
Tárva az ajtód, meglátlak és
úgy ölelhetlek, ahogy vagy.

Rózsafelhők átúszása égen - törölve éppen.
A "koldus-szegényen" se játszik ezen a jégen.

Mint valami sokszögletű szoba
nyílsz ki döngetés nélkül;
ámulva sétálok ide-oda,
s nem feszít az "édes mostoha"
indulata.

Miféle őrült tánc, vagy törzsi démon sodorhatott magával?
Nem siratlak, nem is epedek nyüszítve-vinnyogva. Kívánlak,
és csak befelé szól a mosoly, a féltés.
Remény: hogy maradt még egy vékony rés,
amin átmegy a barátság szava.

Ott jártam a kapudban, beléptem,
majd azzal a lezserséggel, amivel melléd ültem,
a hajnali révületben el is tűntem.

Bár ami történt, nem tud véget érni...
Vajon a ma este ennyivel beéri?