Meleg vagyok, nem homoszexuáis!
„A meleg szót visszakövetelem magamnak! Ha én azt mondom, hogy meleg reggelre ébredtem, azt nem akarom, hogy azt jelentse, felhúztam a redőnyt, és Terry Black mosolygott be az ablakon” – ripacskodott Vona Gábor, a Jobbik elnöke az MTV Ma Reggel című műsorában február 25-én. A Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese, Huth Gergely a „homoszexuális” szó használatát javasolta a meleg helyett, így hagyva jóvá a közszolgálati műsort vezető társaival ezt a melegek elleni támadást. Immár magunk mögött hagyva a választási kampány hangzavarát érdemes elgondolkodni rajta, vajon tényleg megfelelő választás-e a homoszexuális szó?
Ismeretlenül bemosolyogni egy családi ház ablakán annyit tesz, mint megsérteni a házban lakók magánszféráját. Vona Gábor azonban ezen a határsértésen is túlmegy, és önmagát a melegek vágyainak tárgyaként, a melegeket pedig túlfűtött szexualitásukon uralkodni nem képes emberekként mutatja be, akik szinte sorban állnak az ablaka előtt reggelente. Bizonyos heteroszexuális férfiakra jellemző, hogy saját szexualitásukhoz fűződő ambivalens viszonyuk agresszióját kivetítik a melegekre, és így indokolatlan félelmeket táplálnak a – nőktől eltérően – velük szemben társadalmilag nem alávetett helyzetű férfiak szexuális közeledésétől. Ezt az előítéletet használja eszközként Vona Gábor a meleg kisebbség elleni hangulatkeltéséhez.
Agressziója azonban nemcsak ebben jelenik meg. Hiszen hogyan is lehet „magamnak követelni” egy szót? A szavakat nem birtokoljuk, hanem használjuk, és míg a saját használatunkat alakíthatjuk, a másokéra vonatkozóan legfeljebb javaslattal élhetünk. Visszakövetelni azonban nem lehet javasolva, csak ha elszántuk magunkat mások szóhasználatának korlátozására. Egy Jobbikhoz köthető hírportálon valóban bevett gyakorlat a másoktól származó hírek „kijavítása” az általuk helyesnek gondolt, nemcsak sértő, de gyakran alpári szóhasználattal.
A meleg szó többértelműsége nyelvtani szempontból nem eredményez bizonytalan szóhasználatot. Nem nagyon képzelhető el, hogy valóságos problémát jelentene a hőmérséklet vagy hangulat és a szexuális identitás vagy személy felcserélhetősége. Vona Gábor példája is álprobléma, mert van meleg (napsütéses) reggel, de nincs melegreggel (úgy, mint melegházasság vagy melegfelvonulás), és általában is jól elkülönül a meleg szó melléknévi és főnévi használata.
Mégis, a demagóg politikus felvetésétől elindulva, kívánsággá szelídülve, pusztán az eredeti állapot visszaállításának konzervatív igényeként áll előttünk a „homoszexuális” szó javaslata a „meleg” helyett, megtámogatva azzal az érvvel, hogy a szavakat úgymond eredeti jelentésükben használjuk. Hiszen, ami egyszer már használatban volt, az nem lehet sértő vagy félreérthető – gondolják tévesen –, így e szó használata megfelelhet mindenkinek a konzervatív médiától a legfőbb közjogi méltóságokig. Ezért nevezi a Hír TV a nevetségességig elmenve „homoszexuális szórakozóhelynek” a melegbárt, „homoszexuális filmnek” a melegpornót, és ezért beszélt a köztársasági elnök 2007. szeptember 10-én a parlamentben arról, hogy „Nem lehet eltűrni azt az erőszakot sem, amit ellentüntetők a homoszexuális tüntetés után elkövettek.”
A névválasztás minden egyén és minden csoport elidegeníthetetlen joga. A politikailag korrekt beszédmód ebben az esetben nem csupán figyelmesség kérdése, hanem sokkal több annál: saját szóhasználatán keresztül a csoport szuverenitásának az elismerése. Nem azért nevezzük a romákat romáknak, mert ez a szó jelent valamit, vagy jellemezné őket, hanem azért, mert ők maguk ezt a szót választották a Londonban 1971. április 8–12. között megtartott Első Roma Világkongresszuson. Ugyanilyen felesleges és félrevezető lenne azt vizsgálni, hogy a meleg szó mit jelent, honnan származik a használata. (Hasonlóképpen sok meleg számára már melegségük „kialakulásának”, „okainak” vizsgálata is homofób megnyilvánulásnak számít, akár „tudományos” kérdésfelvetésként is.) Elég, ha annyit tudunk, hogy azok a melegaktivisták, akik először kezdték magukra használni ezt a szót: ezt választották. A szóhasználat legitimitását a melegek saját szóhasználata adja. Amikor tehát a köztársasági elnök „homoszexuális tüntetésnek” nevezi a melegfelvonulást, nem ismeri el a meleg kisebbséget olyan szuverén csoportként, amelynek tiszteletben tartandó joga megválasztani saját nevét. Különösen visszás és ellentmondásos ez a szóhasználat, ha éppen a kisebbség alkotmányos jogait elismerő gesztust kívánna tenni a közjogi méltóság.
A „homoszexuális” szó jelentése is eltér a melegétől: a homoszexualitás pusztán szexualitás, melegnek lenni pedig identitás. Két teljesen eltérő megközelítése ez az egyénnek. A homoszexualitás, mint pontosan leírt szexuális gyakorlat tűnhet objektívnek, ezért kívülről tulajdonítható; míg a meleg identitás mindig önmeghatározás. A meleg elbizonytalanító, teljesen meg nem határozott jellege következtében még akkor is ellenáll a merev külső tulajdonításnak, ha a felületes nyelvhasználatban a homoszexuális szinonímájaként is használják. Ebből következik, hogy a „homoszexuális” szó bántó, sértő jellege elválaszthatatlanul eggyé forrt vele mindazon megalázásokon keresztül, melyekkel a szexualitásán keresztül próbálják megragadni az egész embert. És azon az agresszión keresztül is, ami külső beszélő számára behatárolhatónak, tulajdoníthatónak és megnevezhetőnek hiszi a másik embert jellemző lényeget.
Ez a jelentésbeli különbség más, mint a többé-kevésbé minden hagyományosan használt kisebbségi elnevezést érintő nehézség, a szóra rárakódott negatív konnotációk terhe. A roma azért különbözik a cigánytól, mert nem hordozza a múlt terhes örökségét, és persze éppen ezért váltja ki a konzervatívok ellenkezését is: nincs múltja. A „minden legyen az, ami” kívánsága azt a kívánságot rejti, hogy minden elnyomott maradjon meg annak, ami volt. A szóhasználat így válhat a további elnyomás eszközévé, a kisebbségi csoportok névválasztása pedig politikai tetté. A homoszexuális szó orvosi eredete, patologizáló, megbélyegző múltja még abból az időből, amikor homoszexuálisnak lenni bűncselekmény volt, elviselhetetlen örökség egy mai meleg számára. Ezt a múltat meg kell tagadni, el kell felejteni, ezért a múltért bocsánatot kell kérni! Aki ezt a múltat óvja, ápolja, állandóan emlékezteti rá azokat, akiknek ez fájdalmas, az a melegek szabadságának az ellensége.
A melegfelvonulást „homoszexuális tüntetésnek” nevezni még ennél is súlyosabb sértés, hiszen annak szervezői és résztvevői folyvást azt hangsúlyozzák, hogy a felvonulók nem szexuális irányultságukra vagy nemi identitásukra, hanem identitásuknak egy ellenséges társadalmi közegben való nyílt felvállalására büszkék. A felvonulás lényegét veszi el tőlünk, aki „homoszexuálisnak” nevezi, azt sugallva, hogy nem büszkeségünket, jogkövetelésünket és egyenlő méltóságunkat vittük az utcára, hanem a szexualitásunkat. Arról nem is beszélve, hogy egyúttal kirekeszti a résztvevők közül a biszexuálisokat, transzszexuálisokat és transzvesztitákat.
Vajon mit gondoljak arról, ha valaki úgy véd meg egy tüntetést, hogy eltiporja a lényegét?
Kállai Ákos
Egy korábbi cikk, ugyanezen az oldalon hivatkozik az irredenta "Magyar vagyok, nem turista" jelszóra. Ákos sorait olvasva gondolkodtam el, micsoda különbség van - az egyébként zavarbaejtően hasonló - két mondat között. Az első cím mindkét megállapítása öndefiníció (még ha tagadó formában is), a második meghatározás valakivel szemben fogalmazza meg az identitását, ellenpólusként.
Akkor lesz béként, ha elkezdünk, közösségek és egyének magunkról beszélni. Az érzéseinkről, a vágyainkról és terveinkről. Ha lesz végre pozitív önazonosságunk. Egy valamit magára adó vallás istene nem ismeri a kollektívizmust. Nincs olyan parancsa, hogy "Ne öljetek!", "Ne lopjatok!", stb. Mindannyian felelősek vagyunk a ráncainkért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése