2010. március 31., szerda

Metamorphosis christiana

Boldogok az egysejtűek, mert övék az anyagcsere biztonsága.
Boldogok a lárvák, mert övék a mozgás szabadsága.
Boldogok a bebábozottak, mert új világra fognak megszületni...
- [ezek voltak a Mester szavai].

Amikor egy hűvös reggelen arra ébredsz,
hogy kedvenc bábruhád unalmas gönccé lett;
reszketeg szárnyadba folyadékot pumpálsz,
de mintázatod már egy új törzset formáz...
akkor magad maradsz, hírvivőül a jövőnek,
mögötted a koránjöttek máglyái füstölögnek,
és örülhetsz, hogy már bezárták a Szent Officium rácsát.

Szülő várfaladat pokol-kapu botrányok rázzák,
és előbb-utóbb - hiába malaszt vagy ígéret -
szertecsúsznak a téglák, a bástya rommá lesz,
s a törmelékek majd barátaidat is sorra összezúzzák.

Elillansz a szélben, te hívatlan vendég,
mielőtt a hagyatékod cseppenként összeszednéd.

2010. március 29., hétfő

Ünnep síró vágya

Csak a vágóhíd melege,
muskátliszaga, puha máza,
csak a nap van. Üvegmögötti csöndben
lemosdanak a mészároslegények,
de ami történt, valahogy mégse tud végetérni.

Pilinszky János - Passió


Rendezgetek, takarítok. Mint aki vendéget vár.
Megfőztem az Isten húsát jelentő sonkát,
holott tudom, már nem lesz allelujás reggel.
Gyertya, bor, virágos ág -
valahogy mégse tud véget érni a síró vágy.

Gyalog - egy táskával

Ma kaptam két érdekes levelet is. Ági (Tartaruga) egy '85-ben írt idézetet elevenített fel számomra: "Ennek a Jézus-féle seregnek gyalog kell járnia, ha el akar érni valamit..." Dani egy interjút ajánlott a figyelmembe: a Népszabadságban Donáth László evangélikus lelkésszel, volt szocialista országgyűlési képviselővel. Két bekezdést ide másoltam nektek:

Ha a tulajdonviszonyt visszahozom, megteremtem a materiális alapját annak, hogy az ehhez tartozó szemlélet is előbb-utóbb újratermelje önmagát. A feudalizmus csak a tulajdonosokat szolgálta, és jobbágyot csinált az emberből. Ma már senki sem gondolhatja azt, hogy bizalma horgonyát a kapitalizmusba vesse, mert az semmibe veszi őt. Végigéltük e rendszer többszöri csődjét. Az erre adott marxi válasz sem állja meg többé a helyét. Ezért van krízisben az egész világon a kapitalizmus is, meg a szociáldemokrácia is. Ilyen helyzetben az egyház ne akarjon tulajdonolni: ez tévút. Annak örüljön, hogy szolgálatához elég egy táska is. Az egyháznak a társadalomléptékű tanítás és gyógyítás, a klasszikus evangéliumi szolgálat a kötelessége, az emberi, közösségi vagy társadalmi ínség szabja meg, mit tegyen.

...

Minden birtoklásban van valami önámító, csalfa és ördögi. Rabul ejti, önzővé és iriggyé torzíthatja lényünket. Az orvos lehet jó vagy nem jó, a kórház is lehet minőségi vagy csapnivaló – nem a vallás adja az intézmény vagy a benne működők javát – hanem a hivatásukba vetett remény és az emberi tisztesség. A hatalomvágy kiéléséhez tulajdon kell. Bármi, ami a maga anyagiságában tiszteletet kelthet. Lehet ez iskola és múzeum vagy akár kórház, csak ki lehessen rá tenni a szimbólumot, keresztet, kakast, rózsát vagy csillagot, és a nevet réz- vagy márványtáblán, és újfent zászlót is. Mintha Isten dicsősége, legalábbis a názáreti Jézus tanítása óta, nem vérben és mocsokban, a legnyomorultabbak orcáján ábrázolódnék. A magyar társadalom élni akarásának legfontosabb jelei azok a szekuláris, fél-szekuláris vagy éppen szakrális közösségek, amelyek tagjaikban növelni tudják az önbizalmat, és csökkenteni az önsajnáló, léha és gyűlölködő hajlamot, amely felebarátot ellenséggé, barátot riválissá torzít, amely valamely kisebbséget „megoldandó üggyé és kérdéssé” degradál, és valakit mindig kirekeszt, miközben nemzethalállal riogat. Aljas és gyilkos szavak és tettek nem teszik délibábbá a szabadságszeretők társadalmát. Akkor sem, ha még mindig szívekbe rejtett bizonyosság az, ami a közösség javára van. Olyan meggyőződés, amelyet ma is csak a személyes tartás és tett igazol.

ICE

Mentőápolók és orvosok azt tapasztalták, hogy közlekedési baleseteknél a legtöbb sérültnek van mobiltelefonja. Olyan sérülteknél, akikkel nem lehet kommunikálni, a
segítségükre sietők nem tudják, hogy a telefon hosszú címlistájából kit értesítsenek. Ezért azt javasolták, hogy a szükség esetén értesítendő személy adatait mindenki ugyanazon megjelölés alatt adja meg.

A nemzetközileg elismert megjelölés: ICE (In Case of Emergency = "vész esetén")

Ezen a néven annak a személynek a telefonszámát javasolják megadni, akit vészhelyzetben, szükség esetén a rendőrség, mentők vagy a tűzoltók felhívhatnak. Ha több ilyen személyt szeretnénk megadni, az a következő módon lehetséges: ICE1, ICE2, ICE3 stb.

Könnyű rögzíteni ezeket az adatokat, nem kerül semmibe és vész esetén nagy segítség lehet!

2010. március 28., vasárnap

Ljudmila levele

A Daniel Stein, tolmács minden fejezete Ulickaja egy-egy levelével zárul. Az utolsó talán a legünnepélyesebb, amibe beleírja egész szívét. Pár bekezdés a kereszténység elemzésével kapcsolatban született.

...olyan fojtogató, olyan émelyítő a kereszténység.

Jó nektek, ateistáknak. Az egyetlen mérce - az ember saját lelkiismerete. A ti katolikus Itáliátokban az egyház mindig győzedelmes. Továbbá, nincs mit tenni, Nyugaton az egyház mindig a kultúrával olvad össze, Oroszországban viszont a kultúranélküliséggel... Oroszországban az egyház sokkal inkább kötődik a primitív pogánysághoz.

Szegény kereszténység! A kereszténység csak szegény lehet. Az összes diadalmas egyház, akár nyugati, akár keleti: Krisztus teljes tagadása. És ez ellen nincs apelláta. Vagy tán az Embernek Fia az elnyűtt sarujában, a szegényes gúnyájában befogadta volna köreibe ezt a kapzsi és cinikus, bizantinus udvaroncbandát, akik ma az egyházi elitet alkotják? ...

Ezek állandóan anatémáznak, kiközösítik egymást, leleplezik a másik helytelen "hitvallását". Daniel viszont egész életében egyetlen, egyszerű gondolatot követett: higgyetek, ahogy akartok, az a ti magánügyetek, de tartsátok be a parancsolatokat, viselkedjetek méltóan. Ahhoz egyébként, hogy az ember jól viselkedjék, még csak nem is kell föltétlenül kereszténynek lenni. Lehet az ember semmi is.

2010. március 24., szerda

Basana habaa...

A zsidó peszách (פסח) hagyományos elköszönése az a mondat, hogy "Jövőre Jeruzsálemben! - Basana habaa bajerusalaim!" Mert eljön az utolsó idő (és a Messiás) amikor összegyűjtik a világban szétszórt Izraelt a szent városba...

Ma korán, már du. négykor elkezdtem az edzést, és a szokásos két óra vége felé éppen velem szemben ment le a Nap, a Szabadság hegy háta mögött tűnt el. Képzeletben a portugál úton jártam, amikor majd a baloldalunkon, az óceán vizébe bukik alá. Engem is érdekel, hogy miért vágyom vissza Santiagoba? Miért játszik a zsidó-keresztény szimbolika a mennyei Jeruzsálem falainak a képével? Mert a győzelem, a beérkezés és helyrekerülés (salom) jele, valamint kézzel fogható bizonyítéka is egyben.

Szeretnék győzni. Arra vágyom, hogy a befektetett energiáknak gyümölcse legyen. Hogy értelmes és érthető alakzatba rendeződjön körülöttem a világ, akár keletről, akár délről közelítek a célom felé. Idén, jövőre és minden évben.

2010. március 23., kedd

6 kg élet

Ma délután korán hazaérkeztem az értékpapír oktatásról. Takarítani kezdtem, halogattam már egy jó ideje. A könyvespolc nem egyszerű műfaj, egy-egy darab a kezedben marad, aztán a másik-harmadik sorban. Újabb 6 kiló nyomtatott papírt sikerül kiszűrni. Vagy nem lesz már időm rá, vagy nem is szeretnék ezekre fordítani semmit a hátra lévőből. Vajon mennyit érnének egy antikvárium polcán, vagy ajánljam fel egy plébániai könyvtárnak őket?

Ébredés után előbb jut a kezembe könyv, mint a reggeli, vagy kávé. Előbb csókolnám meg a leesett kötetet, mint egy szelet kenyeret. Tényleg az élet dobog, lüktet bennünk számomra. Mi lesz, ha a könyv megízetlenül? (Mt 5,13)

Régi szokásom, hogy könyvjelzőként megőrzőm az ajándékképek, igés kártyák tömkelegét. A kiszuperált lapok közül drága kézírások kukucskálnak ki. Fortunáta nővér betegen írt sorai a szentelésre, Édától egy Jean Vanier idézet:

Aki gyökeret ereszt egy földben, az minden más földet visszautasít. Ez a fájdalom, a szabadságnak ez az elveszítése szükséges ahhoz, hogy befogadhassuk az új szabadságot, amelyet a teljességében élt szövetségben fedezünk fel...
Mikor az ember felfedezi, hogy Isten igazán szereti, közösségbe kerülhet vele, valami megváltozik benne. Többé nem bátortalanodik el korlátai és fogyatékosságai miatt.


A szél ott fúj...
A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol.

2010. március 21., vasárnap

LEGO-zsiráf

A Duna Plaza belső terét ember nagyságú LEGO-szobrok népesítik be. Csütörtökön, edzés után lefotóztam az egyiket:


Azon gondolkozom, hogy mi alkothatja az életem filmjének ragasztóanyagát. A találkozások, beszélgetések fel-felvillanó kockáit mi fűzi egész történetté? Jánossal és Andrással ebédeltem, hazafelé a Deák téren leültem egy padra. Kellemes, szinte nyárias este volt ma, a világosban olvastam még pár oldalt. Kisebb csoportok ültek körülöttem a fűben, kutyák futkároztak az eldobott fadarab és egymás után. Szemben egy fa legyezőszerűen nyújtóztatta az ágait. Egy villanás vagyok a fa hosszú életében. A csivitelő kismadár idejéből már nagyobb hányadot tesz ki a hangja fölött érzett örömem.

LEGO-életkockák... Mennyi megoldása, folytatása lehet még a mai napomtól a temetésemig? Mivé fog összeérni a saját rendezésem? Elengedtem a gondviselésbe vetett édes kárpótlás reményét, hogy egy bölcs óriás rendezgeti velünk-helyettünk a hétköznapok és ünnepek óráit. Az itt és mostban nárcisztikus lenne logikus, tervszerű építményként szemlélni magamat. Gyönyörködni egy szép mese színes lapjaiban. Azt remélni, hogy nem lehet nagyon elrontani, és a végén valaki kihúzza a bizonytalan vonalakat.

Kiszámíthatóság, biztonság, védelem, spontaneitás, béke, alkotás, tervezhetőség, értelmesség, öröm, találkozás, együttlét, gondoskodás, otthon, közelség (intimitás), szabadság, fontosság, pihenés... Ezek a szükséglet komponensek biztosan beépülnek a saját zsiráf-szobromba. Vajon milyen érzésekkel fognak majd kapcsolódni?

Ez már két zsiráf, egy csókban egyesülve:

2010. március 16., kedd

Már százszor megmondtam...

F. Várkonyi Zsuzsától olvasok. A gyerekjátszmák közül az "Én nem tudok..." rávilágított számomra egy vallási jelenségre. A szerző előzetesen tisztázza, hogy a játszmák gyakran csak az egyik szülőnek szólnak, a másik szinte nem is érti azt.

A gyerek ráérez arra, hogy az anya hajlamos átvenni a tennivalóit, ezért a "nem tudom" varázsige előbb-utóbb mentesíti őt a feladata alól... Az apával többnyire nem működik a dolog. "Hogyhogy nem tudod?! Próbáld meg még egyszer!" - feleli az apa. Ezt elmondta az anya már nemegyszer. A különbség csupán annyi, hogy az apának általában van türelme kivárni a próbálkozásokat. Mert kibírja a gyerek nyafogását, tehetetlenkedését. Vagy egyszerűen azért, mert büntet. Mindenesetre a gyerek első játszmakezdeményezésénél jelzi, hogy ő ebben nem partner.

Mitől "partner" az anya? Miért van az, hogy szinte minden családban az anya fegyelmező ereje a kisebb? Az anyaság első éveiben, amikor gyakran sír a kisbaba, az anya hozzászokik, hogy az ő dolga megoldani a gyerek baját, enyhíteni rossz közérzetét. Ez nemcsak saját életének tapasztalata, hanem ősi öröksége is a női nemnek. Minden gyerek úgy ismeri meg anyját, mint akinek lényege a segítés.

Az apa viszont - többnyire - már egy olyan életkorban válik fontos szereplővé a gyerek életében, amikor az már képes elfogadni a "muszáj"-t. Az anya személyéhez tehát történetileg is szorosan hozzátartozik mindenható segítsége, az apáéhoz nem. Az anya jelenléte előhívja a "kisbabás", felnőttekre támaszkodó magatartást, míg az apa az önállósághoz nyújt mintát és ösztönzést. Várható büszkesége arra serkenti az egészséges gyereket, hogy megfeleljen apja elvárásainak.


Hogy mi köze mindennek a vallásokhoz? A következőre gondolok: a nagy vallások illeszkednek a hordozó társadalmi közeg berendezkedéséhez. Az apa-jogú társadalmak férfi-istene szentesíti a patriarchális viszonyokat. Ahol az anyaság, a matriarchátus volt a meghatározó, ott a legfelsőbb lény is ezeket a vonásokat tükrözi vissza. Akármelyiket tekintjük: a követelő, igényeket támasztó, vagy a segítő, oltalmazó jegyeket, egy egyensúlyi helyzet eléréséhez a másik oldal nélkülözhetetlennek mutatkozik. Az "egészséges" vallás gyermekbetegsége a csonka család-szindrómája, ha nem találkozik az apa- vagy anya-istenséggel együttesen.

Ebben a koordináta-rendszerben világos számomra a katolicizmus szinte mániás Mária-kultusza, ami a morális száraz követelményszintjével együtt (párhuzamosan) emelkedik az egekig. Elviselhetetlen egy félárva - csak atyai - spiritualitás, legalább is hiányzik belőle az otthon melege és elfogadása. Persze jó kérdés, hogy ezeket a hiányokat vallási kompenzációval bölcs-e gyógyítani, vagy azon a területen, ahol létrejött: emberi szinten, a családjainkban.

2010. március 15., hétfő

Magaddal s magammal

[Tamás tanácsára akadálymentesítem az oldalt. Siket olvasók számára a zenék szövegét is mellékelem.]

A márciusi forradalom ürügyén ma ismét összecsapnak a szemben álló felek. Pedig csak egy magyar nép létezik. Vajon mihez kezdenek majd a fegyvercsörgés után?



Ady Endre: Imádság háború után

Uram, háborúból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

Nézd: tüzes daganat a szívem
S nincs ami nyugtot adjon.
Csókolj egy csókot a szívemre,
Hogy egy kicsit lohadjon.

Lecsukódtak bús, nagy szemeim
Számára a világnak,
Nincs már nekik látni valójuk,
Csak Téged, Téged látnak.

Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben
S most nézd, Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.

Nem harcolok és nem csókolok,
Elszáradt már az ajkam,
S száraz karó a két karom már,
Uram, nézz végig rajtam.

Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

2010. március 14., vasárnap

Látlak téged! - zsiráfbogár


A kritikákat utólag lapozgatva nem lepődöm meg nagyon, hogy a számomra is tálcán kínált mondatot többen címmé tették előttem. "Látlak téged!" - mondják a Na'vik, amikor találkoznak. Nekik a látás többet jelent: belelátnak a lelkedbe, és azt üdvözlik, amit így érzékelnek. Tegnap néztem meg az Avatart, az EMK képzés után. Most keverednek a két esemény szálai, ébredés óta egyre intenzívebben.

Talán annyira szükségszerű, hogy egy meghagyó törzset a Pandora bolygóra képzeljünk el, amint amennyire DQ műveiben az a fordulat, hogy egy gorilla szóljon a homo sapiens sapiens fejéhez. Mert az üzenet nehezen emészthető, súlyos. Lehetne harmóniában élni a világunkkal. Apámat még a gazda barátsága fűzte a télen levágott disznónkhoz, én már csak műanyag csomagolásban dobom a bevásárlókosaramba. Nagyszüleim még használtak maguk szőtte ruhákat, én legfeljebb a turkáló olcsóságán örvendezem. Cameron tovább néz: lehetne együtt lélegezni a világgal, elfogadni, hogy egyik faj sem áll a többiek fölött. Megélni az egységet az őseinkkel, a múltat és a jövőt egyaránt magunkhoz ölelhetnénk, ha... Jó, hogy így engedi ki a nézőt a teremből, ezzel a "ha"-val terhelten.

Látom magam a szemeiden keresztül
Élet az életben a fellegekben
A te életed fényt mutat a paradicsomba


A "Látlak!" azért is rezonálhatott bennem tegnap este, mert a tréningen többször átismételtük azt az elemet, hogy az EMK első lépésben és végeredményként IS, kizárólag kapcsolódni szeretne. Hogy lássam a társam igazi mozgatórugóit, értsem a helyzetét, ahonnan beszél, cselekszik és álmokat sző. Ha létrejött ez e bensőséges és mély találkozás, akkor együtt indulhatunk megoldani a felmerült problémát, amennyiben létezik még egyáltalán. Micsoda paradicsomi állapot lenne igazán és valóságosan látni egymást. Aki a maszkok és színfalak mögött felfedezésre és simogatásra vár. Együtt lenni a társunkkal (ott és olyan formában) ahol és ameddig szüksége van ránk.

Felmerült egy kérdés: van-e valami ügyes fordulat, egy frappánsan megfogalmazott "zsiráfbogár", amivel elgondolkoztathatjuk azokat a partnereinket, akik látványosan nem kívánnak bevonódni, találkozni velünk. Elültethetünk egy kis bogarat (magot) a számára, ami majd idővel alkalmassá formálja őt is, hogy nyisson felénk? Azt gondolom, hogy a titok a szemünkben van. Abban az eleven tűzben, ami szavak nélkül is azt üzeni: én itt állok a határon. Nem fogok rád rontani hívatlanul; türelmesen várok arra a percre, amikor te nyitsz kaput. Az éber várakozásom - hogy frissen tartom a lelkem az ünnepig -, a legszebb zsiráfbogár. Talán egyben azt is üzeni, hogy nem vagyunk erre a világra valók. Mi egy boldogabb, békésebb planétáról érkeztünk, és ezt bolygót magunkban hordozzuk, akár merre járunk.

2010. március 9., kedd

Nyomon vagyok

Ma küldte Miklós a fotóikból készült válogatást. Örüljetek velem!

2010. március 8., hétfő

Ember - ember tolmács

Igen, ez akarok lenni: ember-tolmács. Ljudmila Ulickaja Daniel Stein, tolmács c. regényét a szociális mediátor képzésen Ricsi adta a kezembe. (Az ajánlott könyvek szinte kivétel nélkül bejönnek nekem.) Már teológus hallgató koromban lelkesített az ökumenizmus gondolata. Apám keleti szertartású, anyám református keresztény. Így lettem én (a ferences szellemnek hála) latin-katolikus pappá. A liturgia iránti csodálat ott bujkált a lelkemben, a bibliás egyszerűség Ferencben volt leginkább tapintható a rendalapítók panteonjában. Kapucinusként a kisebb testvérek családjának egysége volt a legszebb álmom.

Aztán - az ivrit tanulás hét éve alatt különösen - a zsidó gyökereink is rabul ejtették a fantáziámat. Milyen lenne egy hatalmas kiengesztelődés? A képzeletbeli lottó ötös árán egy spirituális központot terveztem. Nagy, közös teret, amelyre egyaránt nyílik a sugár irányban elhelyezett zsinagóga, mecset és keresztény templomok ajtaja. A sok Isten-házából közös beszélgetésre, találkozásra tódulnak ki az emberek, akik itt fizikai szinten is megtapasztalják a testvériséget. Eddig az álom.

Mintha ez a régi ábránd támadna fel halóporából Ulickaját lapozgatva. Itt áll előttem egy se-kint-se-bent ember, aki össze szeretné kötni a rég elvágott szálakat. Aki inkább kérdez, mint biztos válaszokat tálal. Inkább hallgat, mint érveket pufogtat. Inkább teával kínál, mint ideológiával.

Olyan nagyszerű lenne Daniel Steinnek lenni. Tolmácsolni az oroszok és az amerikaiak, szerbek és horvátok, baszkok és spanyolok, írek és angolok között. Szót vinni vakok és látók, siketek és hallók, zsidók, cigányok, magyarok és szlovákok el- vagy félre-beszédébe. És meghonosítani a magyar-magyar nyelvet. Lehetővé tenni a családtagok egymásra találását. Mikor valaki felpattan a közös vacsorától, előtte már egy ideje nem érti, vagy nem hallja tisztán a többieket. Mediátornak lenni annyit tesz, mint visszavezetni őt a közös tűz körébe, ahol együtt melegedünk, száríthatjuk viharverte felsőruháinkat.

Ember-ember tolmácsságra vágyom. Szeretnék békét teremteni és teremni; a lehetetlenség oázisát őrizni a homoktengerek határán. Talán egy tanya jól jönne ehhez, ott morzsa kutyámnak is jutna hely és idő. Egy napon hirtelen eltűnök innen, ahogy jöttem.

2010. március 7., vasárnap

Parole

egymás árnyékába bújva
a víz úgy csorog,
mint alabástrom szobor hátán az esőcseppek

születtünk – temetlek, napjában ötvenszer feltámasztalak
"te kedves, szép alak" szól Attila halkan...
most ősz van és tavasz, mind az öt évszak egyben

a tavaszi széllel érkezel
a testes szóló itt peng, rezeg a lelkem szövetében
sötét varjakat hessegetek el a szőlőhegyemről, metsző fényben

az égen nincs más
csak hatalmas, simogató kezed, melyben mint a szökőár lüktet
a zöld-két tinta

szabálytalan álom, amolyan alkalomszerű,
mint az élet
írhatnám a messzeséget, meg a csillagokat is az égen

elkoptak ezek réges-régen
a mosógépek zenéje is felér egy vallomással,
és nem helyettesíthető semmi mással

akit megölelsz, az mindörökké veled marad
nincs az a láger, nincs szögesdrót, lakat
mi megállíthatna feléd való lendületemben

húsz év, vagy egy pillanat
olyan intenzív, akár az este;
a gondolat és a vágy is hangokat ad, nem csak a torony teste

könnyek nélküli szobában ücsörgök -
kinn levegő van, nyaralás... ünnep
olyan kedves a kérdés; a "mikor látlak újra?" jól cseng a fülnek

visz a villamos,
de nem utánad:
a Madáchban Spamalot-ot jáccnak

vinnélek, mennék, cirógatnám gyönyörű tested
ha az idő és egyéb istenségek
nem állnák utamat

lassan hűtlenné lesznek a szavak
elhalkul a malom zaja is, és némafilmem kockái alatt
nem vidítanak fel bárzongoristák

megjárhatom érted a lélek hosszát
vagy a Föld csúcsait
ha minden birtokviszony itt

rongyaidban és kitakarva is
– ez is kölcsön-beszéd; jönnek a szavak ombudsmanjai –
éber álom vagy, aki

bármikor itt terem,
vagy talán sohasem
őrzöm majd ellazult tested

ez az emlékem,
ez a gazdagságom
amikor az utat visszafelé nézve látom, te is ott állsz

és megjön az eső
megjön a napsugár is
ültetem és gyomlálom is az édenünk fáit

2010. március 5., péntek

Ma lenne 88...

...Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező.

1922. március 5-én, Bolognában látta meg a napvilágot. Művészi pályafutását forgatókönyvíróként kezdte, majd 1961-ben mutatkozott be rendezőként A csóró című filmjével. Az olasz újhullám egyik kiemelkedő személyiségeként tárgyilagos, kissé szociografikus ábrázolásmódjában naturalista jegyek is fellelhetők. Életműve hatalmas és sokoldalú: húsz verseskötet, tizennégy filmforgatókönyv, kilenc regény, a Mamma Rómától egészen a halála évében készült Salo, avagy Sodoma 120 napja című filmjéig. Közben filmjei miatt úgyszólván negyedévenként meg kellett jelennie vádlottként nem kevesebb, mint harminc polgári-cenzori perben. Legjelentősebb alkotásai a Máté evangéliuma, az irodalmi ihletésű Dekameron, a Canterbury mesék és az Ezeregyéjszaka virága című filmek, melyeket Pasolini az élet trilógiájának nevezett. Mindhárom film különböző korok és népek narratív mítoszait kelti életre, hogy felmutathassa az örök emberi értékeket, elsősorban a nemiséget. Utolsó, Salo, avagy Sodoma 120 napja (1975) című filmje az ember hatalom általi megaláztatásának és megkínzatásának különböző stációit mutatta be, szinte elviselhetetlen nyíltsággal. 1975-ben mindmáig nem teljesen tisztázott gyilkosság áldozata lett. Manifester című versében a következőket írja a szabadságról:

A szabadság nem egyeztethető össze az emberrel, az ember nem is akarja igazán (...) De a szabadság erősebb: ha rövid időre is, azt akarja, éljék át. Olyan érték a szabadság, amely minden más értéket tönkre tesz, mert a többi érték nem más, mint ellene emelt védőfal.

(mult-kor.hu)

2010. március 4., csütörtök

Ki füstölög magában?

Ma kaptam ezt a körüzenetet:

Kedves Barátok és Ismerősök!

Figyelmetekbe ajánlom saját vagy dohányos ismerősök részére történő szíves felhasználásra orvosok és pszichológusok által létrehozott Dohányzásról Leszokást Támogató Központot.

Központunkat 2009 őszén pályázati forrásból hoztuk létre, képzett munkatársaink térítésmentesen nyújtanak segítséget a dohányzásról való leszokáshoz.

Elérhetőség: http://www.leszokasvonal.hu,
illetve normál tarifával hívható: +36 1 393 51 70

Mivel a Központunknak nincs arra erőforrása, hogy nagy média kampányokat inditson, ezért kérlek Benneteket, hogy terjesszétek a fenti infokat a saját ismerőseitek körében.

Üdvözlettel: U. R.

2010. március 1., hétfő

Idesüss!

Van egy új spanyol csoporttársam, aki három héttel előttem járt a francia úton. Úgy megörültünk egymásnak, hogy csak a Hősök terénél vettük észre: a másik irányba szálltunk fel a földalattira. :)

Nyitottam egy új oldalt, ahol megnézhetitek a Caminós képeket. (Na jó, csak 120-at válogattam belőlük.)