Gyalog - egy táskával

Ma kaptam két érdekes levelet is. Ági (Tartaruga) egy '85-ben írt idézetet elevenített fel számomra: "Ennek a Jézus-féle seregnek gyalog kell járnia, ha el akar érni valamit..." Dani egy interjút ajánlott a figyelmembe: a Népszabadságban Donáth László evangélikus lelkésszel, volt szocialista országgyűlési képviselővel. Két bekezdést ide másoltam nektek:

Ha a tulajdonviszonyt visszahozom, megteremtem a materiális alapját annak, hogy az ehhez tartozó szemlélet is előbb-utóbb újratermelje önmagát. A feudalizmus csak a tulajdonosokat szolgálta, és jobbágyot csinált az emberből. Ma már senki sem gondolhatja azt, hogy bizalma horgonyát a kapitalizmusba vesse, mert az semmibe veszi őt. Végigéltük e rendszer többszöri csődjét. Az erre adott marxi válasz sem állja meg többé a helyét. Ezért van krízisben az egész világon a kapitalizmus is, meg a szociáldemokrácia is. Ilyen helyzetben az egyház ne akarjon tulajdonolni: ez tévút. Annak örüljön, hogy szolgálatához elég egy táska is. Az egyháznak a társadalomléptékű tanítás és gyógyítás, a klasszikus evangéliumi szolgálat a kötelessége, az emberi, közösségi vagy társadalmi ínség szabja meg, mit tegyen.

...

Minden birtoklásban van valami önámító, csalfa és ördögi. Rabul ejti, önzővé és iriggyé torzíthatja lényünket. Az orvos lehet jó vagy nem jó, a kórház is lehet minőségi vagy csapnivaló – nem a vallás adja az intézmény vagy a benne működők javát – hanem a hivatásukba vetett remény és az emberi tisztesség. A hatalomvágy kiéléséhez tulajdon kell. Bármi, ami a maga anyagiságában tiszteletet kelthet. Lehet ez iskola és múzeum vagy akár kórház, csak ki lehessen rá tenni a szimbólumot, keresztet, kakast, rózsát vagy csillagot, és a nevet réz- vagy márványtáblán, és újfent zászlót is. Mintha Isten dicsősége, legalábbis a názáreti Jézus tanítása óta, nem vérben és mocsokban, a legnyomorultabbak orcáján ábrázolódnék. A magyar társadalom élni akarásának legfontosabb jelei azok a szekuláris, fél-szekuláris vagy éppen szakrális közösségek, amelyek tagjaikban növelni tudják az önbizalmat, és csökkenteni az önsajnáló, léha és gyűlölködő hajlamot, amely felebarátot ellenséggé, barátot riválissá torzít, amely valamely kisebbséget „megoldandó üggyé és kérdéssé” degradál, és valakit mindig kirekeszt, miközben nemzethalállal riogat. Aljas és gyilkos szavak és tettek nem teszik délibábbá a szabadságszeretők társadalmát. Akkor sem, ha még mindig szívekbe rejtett bizonyosság az, ami a közösség javára van. Olyan meggyőződés, amelyet ma is csak a személyes tartás és tett igazol.