Karácsonymentes övezet

Leginkább egy ilyen feliratú pólót hordok magamon, mióta megjelentek a csingilingik körülöttem. Eddig is próbáltam ellenállni a szenteste kiárusításának, most valami új születik. Itt idézek a Balázs összesből:

Add, Istenem,
rá ne bukkanjanak
egy korhadó papírusztöredékre,
melyen megírták ódon betűkkel
karácsony igaz történetét:

hogy mentek, mentek a csillag után,
kísérte őket angyalok glóriája,
míg elértek a rozzant istállóhoz,
hol nem járt ember évtizedek óta,
csupán középen állt egy ócska jászol,
s nem volt benne, csak rothadó szalma...

(Birtalan Balázs: Stille Nacht)

Réteghumornak beillő kérdés: gépelési hibának milyen lenne az angyalok gorillája?

Az már háziasított aggodalmam, hogy mi lesz akkor, ha elmúlik karácsony... Először szembesülök azzal, mi lesz, amikor elmarad, amikor nem hiányzik. Tegnap este elindultam a könyvespolcaimon, átnézni az évek óta várakozó köteteket. Nem csupán az érdekelt, hogy valószínűleg melyeket nem lesz már időm elolvasni, hanem, hogy mennyit nem is szeretnék egyáltalán kézbe venni. Összeállt egy nagy ládányi szalma. Egyik kezem Omár, a másik Goebbels lehetne. A megsemmisítés helyett csak távolodni szeretnék ezektől az írásoktól. A fizikai távolság a jelképe annak, hogy belül már szakítottunk.

Megnyugtatásul írom, hogy van ünnep, amikor leülök gondolkodni, verset olvasni. Ma reggel Babits volt a társam:

Mert minden szó új korlátot teremt,
a gondolat testének szabva formát
s e korlátok közt kigyózik a rend
lépcseje, melyen addig másszuk ormát
új és új látásnak, mígnem messze lent
köddé mosódik minden régi korlát,
s képekből összeáll a képtelen
korlátokból korlátlan végtelen.