Itthon - úton

Kedves ismerős és ismeretlen barátom!

Nagyon sokakkal beszélgettem az elmúlt időben arról, hogy mi van, mi lehet a Camino után. Az útról, az ott szerzett élményekről és a tapasztalatok "hasznosításáról" mindenképpen érdemes beszélni. Ennek fényben karácsony előtt előadást tartok azoknak, akiket érdekel a téma, maga a Camino, illetve az utána kanyargó út.

Az előadás helye: Puskin mozi;
ideje: 2009. december 17. (csütörtök) 18:00 óra;
belépő: 500 Ft.

(Varga Lóránt)

Két gondolat Lóránttól:

Az élet legnagyobb csodája a teremtés. Mert újat hoz létre a semmiből... Amikor megfőzöl egy ételt, amikor megszülsz egy gyereket, amikor kinyögöd, hogy meleged van: az mind teremtés. Ezért önmagunk meghatározása a legnagyobb teremtés. Mert minden ebben a világban számunkra van. A kvantumfizika mostanában olyan elméletekig elmegy, hogy a világ azért van, mert te minden pillanatban újjáteremted. Nekem szimpatikus megoldás, de azért adok erre egy másik (szerényebb) magyarázatot is... Amikor a világban élsz, például most is, minden pillanatban kihasítasz egy darabot a világból. Ez vagy te. Amikor a világot nézed, akkor a világ olyannak mutatja magát, amilyen részt te kihasítottál belőle. Ha a világot félelmetesnek látod, akkor a világ félelmetes, mert számodra azt az arcát mutatja... Te képes vagy - mint ahogy ezt megtanultad - meghatározni, hogy milyen alakot vágsz ki a világból. Ennél többet nem is tehetsz. Ezt hívják teremtésnek. Mindazokat a szándékokat, gondolatokat, cselekvéseket, amivel maghatározod a világot magad körül, teremtésnek hívják. Teremetsz. Megteremted a saját világodat. A legizgalmasabb dolog minden között... rájössz, hogy a világ éppen olyan, amilyennek te alakítod, amilyennek te teremted. Amikor vacsorát főzöl az nem nagy dolog. Elhiszed, hogy ha megfőzöd, akkor kész lesz. De hidd el, hogy ez minden mással is így van. Bármi megtörténhet, ha azt elhiszed, és megteremted magad körül.

Mindig csak a jelen létezik. Nincs jövő és nincs múlt. Mindig az az egy lépés létezik, amit éppen megteszel. És amikor elérsz egy út végéhez, tudod: egy út vége egy új út kezdetét jelenti. Emlékeinkben megőrizhetjük a régit, de soha ne bánkódjuk érte. Az az út a múlté, és ha túl sokat törődünk vele, akkor nem tudunk odafigyelni arra, amelyiken éppen járunk. Pedig az az út is megérdemli a teljes figyelmünket. Amikor Jézus meghalt, csend támadt, majd égzengés, amikor Buddha meghalt földrengés volt. Egy út végét mindig jól lehet látni és érezni. Ti is érezni fogjátok, ezért aztán érezzetek mindent belőle. Érezzétek át. Legyetek neki hálásak, sírjatok vagy örvendezzetek, vagy ami bennetek van. És ha ez megtörtént, akkor felejtsétek el. Mint a kérdést. Mert akkor lesz igazán a tiétek... Ott vannak a megtett utak, amik nem tolakodnak, és nem veszik el a látványt attól az úttól, amit éppen jártok. Feledjétek hát el, és akkor nem fogjátok elfeledni. Megmarad. Talán érzések, talán hangok, vagy egy röpke gondolat formájában. Az mindegy. Ezért [a hátra lévő] szakaszt használjátok fel ennek az útnak az ünneplésére, és az eljövendő utak üdvözlésére. Ne ragaszkodjatok, mert akkor nem látjátok a jövőt. De ne aggódjatok, mivel azok vagytok, amikből lettetek, mivel magatok teremtitek a világot önmagatok körül, mivel a cselekedetek, amiket elvégeztetek, ti magatok vagytok. Ezért aztán, még ha akarnátok, akkor sem tudnátok elfeledni a múltat. Ilyenkor egyszerűen csak lenyugtatjátok azt, a helyére teszitek. Olyan ez, mint az étel. Akkor finom, amikor eszitek, és ha nem szabadultok meg a fölösleges résztől, akkor megbetegedtek. A leves, amit megesztek, eltűnik, de mégis bennetek marad, hiszen ettől éltek tovább, de mégsem mondjátok, hogy "egy leves vagyok, és amiatt élek". Így kell kezelni a múltat is. A hála jó érzés a múlttal kapcsolatban, a várakozás jó érzés a jövővel kapcsolatban, a csend pedig jó viselkedés a jelennel kapcsolatban.

"Ahhoz, hogy a hangot megismerjük, először a csendet kell létrehozni."