Ha egy teremben, ahol rengeteg különböző hangmagasságú hangvilla van, megszólaltatunk egy hangot, akkor az összes azonos magasságra hangolt hangvilla megszólal. De csak azok. A többi csendben marad. Hát így van ez az érzelmekkel is. Amikor valamit mélységesen érzünk, akkor bizony az azt jelenti, hogy bennünk lévő érzelmi hangvillánk erre a dologra rezonál. Ennek viszont egy oka van, hogy ott van bennünk az a hangvilla. Valahol, valamikor belénk került. Egy csecsemőt nem lehet megsérteni. Miért? Mert még nem tanult meg megsértődni. Még tiszta. Még nincs egója, csak élete van. Mikor aztán szép lassan növekedni kezd, innen-onnan megtanulja (rosszul), hogy ő nem más, mint amit mások mondanak róla. Sérüléseket szerez, megbántódik, félelmei lesznek. És csak gyűjti a hangvillákat sorra.
Csak az tud fájni, ami már bennetek van, amit magatokévá tesztek. Ha valaki azt mondja neked, hogy "te tiszta propellerikus axióma vagy", akkor nem sértődsz meg, pedig lehet, hogy neki ez a világ legnagyobb sértése. De ha azt mondja neked, hogy "nem szeretlek, mert…" akkor megszólal benned valami, ami már eddig is benned volt, ami a múlthoz köt… Egy dolgot ne feledjetek soha: amikor rossz érzésetek van valamivel kapcsolatban, akkor annak az oka bennetek van. A kiváltó ok ti magatok vagytok. [Színtiszta EMK!]
Egy fiatal férfi a tömött metrón ül. Mellé áll egy id sebb nő, de a férfi nem adja át a helyét. A nő egy ideig tűri, aztán megszólal:
– Nem adná át a helyet, fiatalember?
– Nem – válaszol a férfi.
– Mert? Nincs lába?
– Nincs! – hangzik a felelet.
A férfinek mind a két lába művégtag volt. A nő elnézést kért. És a férfi? Annyit mondott, hogy… Nem tudom mit mondott. De! Ha egyensúlyban volt önmagával, ha tudta, hogy a látszat csalt, és a nő becsapódott, ha tudta, hogy ő is kerülhetett hasonló helyzetbe, és főleg: ha tudta, hogy neki az az élet jutott, amiben műlábbal kell élni, és ezen nincs mit szégyellni, akkor azt válaszolta volna: "Nincs semmi baj, ha tehetném, azonnal átadnám a helyet."
De ha nincs kibékülve a sorssal, ha minden utalást a nyomorúságára bántásként érzékel, ha úgy érzi, hogy az egész élet ellene van, ha haragszik mindenre és mindenkire, aki ezt tudatja vele, aki azt erősíti benne... Tehát, akiben ekkora hatalmas fájdalmas hangvilla van, az valószínűleg ezt mondta volna: "Műlábam van, nyanya, és maga volt olyan bunkó, hogy észre sem vette, mert csak a saját jó lábaival van elfoglalva." Vagy valami ilyesmi.
Az első változatban nem volt hangvilla, vagy ha volt azt lefogta egy értelmes kéz, mert felismerte, hogy mi és miért szólalt meg. A második változatban pedig lehet, hogy észre sem vette a hangvillát, azt hitte, hogy mindenki csak azért létezik, hogy őt bántsa. A második ember nagyképűen azt hitte, hogy ő tökéletes és mindenki más csak hibás korcs, aki az ő életére tör. Pedig nem így van. Legyetek az elsők. Figyeljetek arra, hogy mi történik bennetek, hogy mi és miért szólalt meg belül. Fedezzétek fel, hogy mi az oka az érzésnek, és ismerjétek fel azt, mert akkor már tudtok vele foglalkozni. Ismerjétek fel, hogy a bántás bennetek van, és valami, bármi csak megszólaltatta azt. Lássatok magatokba, mert akkor fejlődni tudtok. A világot nem lehet átalakítani csak magatokat, és akkor a világ is átalakul.
A Mátrix-ban van egy rész, amikor egy kisgyerek kanalakat hajlít és Neo megkérdezi, hogy ezt "hogy csinálod". A gyerek azt válaszolja, hogy nem a kanál hajlik meg, hanem az elme.
(Varga Lóránt: Útmutató – Összeveszés esetére, ha többen gyalogoltok)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése