Felfedezték, hogy az emberi agy a morfiumnál tízszer erősebb fájdalomcsillapító vegyületek előállítására képes. A fájdalom olyan, mint minden más probléma. Mint egy seb, amit ha nem kezelünk, elmérgesedik, de ha a fájdalom (ami ugye segélykiáltás és figyelmeztetés) első jelére odafigyelünk, akkor kezelhető marad. Ha elég nagy a hited, akkor nem lesz az a fájdalom, amit ne tudnál leküzdeni. Gondolj azokra, akik (mint pl. Giordano Bruno) inkább elevenen megégtek a hitükért. Vagy gondolj azokra, akik emberfeletti teljesítményre képesek csak azért, hogy elérjenek valamit. Egy férfi, akinek Arizonában, a sivatagban egy kő alá szorult a keze, egy zsebkéssel levágta a csuklóját, majd még két napot gyalogolt, hogy megmeneküljön.
Mennyire akarjátok azt, amit akartok? Belül, legmélyen mi van? A szemetek sarkában mi van? Ha végig akarjátok csinálni, akkor a fájdalom valahogy csökkenni fog. Mert az emberi test figyel rátok. Ha magatokban feladtátok a célt, akkor a test is így tesz. De ha a parancs az, hogy "tovább", akkor, mint jó katona, összeszedi magát és reagál az utasításokokra. Itt nem elég a tettetés, vagy az önbecsapás. Csak azokat a parancsot hajtja végre, amik őszinték. Nincs mellébeszélés.
Gondold el, hogy mit akarsz kezdeni magaddal másnap. Az úton vagy, vagy úgy döntesz, hogy más utat kezdesz járni. A fájdalom csak jelzés, te döntöd el, hogy mit kezdesz vele. Nem tudom mi a helyes döntés. Mindenki saját maga ítélheti meg ezt. Azt viszont tudom, hogy a hittel végigjárt út mindig gazdaggá tesz. A hegymászók ezért kockáztatják az életüket. A felfedezők ezért vállalják a veszélyeket. A világ ezért megy előre, mert az ismeretlenség, a fájdalom legyőzése mindig valamivel gazdagít. Az életben minden úton akadályok vannak. Mert ez az út természete. Aki úton van, az törvényszerűen felismeri ezt. Ezért aztán nem szabad csodálkozni azon, hogy sokszor a legkézenfekvőbb akadály gördül elénk: saját testünk. Egy olyan úton, ahol nincsenek nagy hegyek, ahol nincs átkelhetetlen patak, ahol nincsenek emberevő koalamackók, ott milyen más akadályt kaphat az ember, mintsem a fájdalmat? Ha eljuttok arra a pontra, amikor nem mérlegeltek, amikor már semmi nem számít csak az, hogy megpróbáld elérni a célt, amikor már fogalmad sincs, hogy mi, hogyan és miként fog történni, és csak egyet tudsz, hogy te azért mész tovább, mert a célért indultál el, és azt el akarod érni… Amikor már minden mindegy csak egy dolog nem: hogy nem adod fel. Nos, akkor kapsz majd segítséget.
Olyan ez, mint egy önműködő kapu. Mintha valami figyelne téged. Nézi, hogy miként állsz erővel, energiával, elszántsággal, a célba vetett hiteddel. És csak vár, és vár. És vár, hogy kiürülj. Mert a szabály az, hogy soha nem kaphat senki segítséget, amíg van még az illetőben tartalék. Mint az aksi, amire nem lehet rátölteni, míg ki nem merül. Szóval, a Mindenség ott ül és vár... Ha idő előtt feladod, akkor azt mondja "Ááá, várhatott volna még egy kicsit, így nem tudok segíteni".
Te már egészen ramaty állapotban vagy, és ő annyi embert látott már itt kiszállni. De te tovább folytatod. És amikor teljesen kiürülsz, azt mondod: "Nekem végem, ennél nem bírok többet". Úgy is érzed és úgy is gondolod, DE (és ez eddig a legfontosabb de) még mindig tovább akarsz menni, mert a szándék egy picit sem változott benned. Na, akkor végre segíthet. Küld valakit, valamit, egy gondolatot, beindít a testben egy-két vegyi folyamatot, begyógyít valamit, ami egyébként hetekig gyógyul. Sok formája van a feltöltésnek. Nagyon sok! Talán ez az élet legnagyobb paradoxona: akkor kapsz segítséget, amikor már nem vársz rá, amikor lemondasz róla, mert elhatároztad, hogy segítség nélkül is addig teszed, amíg képes vagy rá. Ezt mindenki megtapasztalja, aki idáig eljutott. De (ismét ellentmondás) idáig el kell jutni, hogy megtapasztalhasd. A végső erőfeszítés kiadása előtt soha nem jön el ez a pillanat. Így megy az élet.
Az élet igazságos: senki erejét nem pazarolja, és csak akkor ad, ha neked már nincs. Hát akkor gyerünk! Nézd meg, mennyi van még benned. Meg fogsz lepődni. Nagyon meg fogsz lepődni, ígérem! Ha pedig úgy döntöttél, hogy nincs tovább, akkor azt is tedd őszintén. Soha ne add úgy fel, hogy azt érzed, "talán tovább tudtam volna menni". Ha őszintén adod fel, akkor lehet, hogy egy másik utat akar megmutatni ez által. Hidd el, jobb az úton bevégezni valami felé, mint céltalannak lenni. Sokkal jobb!
(Varga Lóránt: Útmutató – Fájdalom, vagy az út feladásának gondolata esetére)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése